III.

Renaissance és reformatio.

A humanizmus is a régi klasszikusokat csodálja, sőt eszményíti, de a renaissance már az életbe is át akarja ültetni az antik világ elveit. Nem a formákkal foglalkoznak ekkor már, hanem a klasszikus munkák tartalmával. Így a renaissance-tudósok már szinte pogány elveket vallanak, de úgy is élnek. A renaissance-ember föl akar szabadulni a középkor megkötöttsége, alól. Ez vezet a reformatiohoz, bár a reformátorok sem tudnak egészen megmenekülni attól, amit a középkor iskolája lelkükbe oltott. Melanchton époly humanista, mint a katholikusok, kik ellen állást foglal.

A renaissancenak fejlődését és hatását a pedagógia történetére legjobban és legszebben Fináczy Ernő fejtette ki a renaissance-kori nevelés történetében. A humanismus térfoglalása az egyetemeken jelentette a klasszikus tanulmányok megerősödését, s a filológia uralmát, mely még ma is érezhető.[28a]

Az egyetemek Németországban a reformatio után vallás szerint oszlottak meg. Voltak protestáns és katholikus egyetemek. Az első protestáns egyetemet Marburgban állították föl 1527-ben, ezt követték Königsberg (1554), Jena (1558), Helmstadt (1576), Giessen (1605) stb.

Nem jelenti ez a tudomány fölvirágzását, ellenkezőleg az egyetemi élet mindegyre sivárabb képet mutat. Ez a kor a hitviták kora. "A protestáns egyetemek - mint Th. Ziegler írja - így az orthodoxia rájuk rakott kényszerzubbonya alatt megcsontosodtak."[29] A katholikus egyetemek pedig a jezsuiták vezetése alá kerültek.

Talán ekkor nyilvánul meg legerősebben Németországban az a partikularizmus, melyet C. H. Becker a német népjellem legfőbb vonásának tart.[30]




Hátra Kezdőlap Előre