A KMT küldöttségének tárgyalása Kádár Jánossal

1956. november 15.


Szilárd népi hatalom, független Magyarország

Szerdán délután az Egyesült Izzóban a budapesti nagyüzemek munkástanácsainak több mint ötszáz küldötte gyűlt össze, hogy egybehangolja a különböző üzemek dolgozóinak véleményét, s megválasszák a Nagy-budapesti Központi Munkástanácsot. Este a központi munkástanács 19 tagú küldöttsége a Parlamentben felkereste Kádár Jánost, a Minisztertanács elnökét, hogy tolmácsolja a budapesti üzemek és több vidéki nagyüzem dolgozóinak követeléseit.

E követeléseket a központi munkástanács több pontba foglalta össze. Bevezetőben leszögezi, hogy a munkástanács szigorúan a szocializmus elve alapján áll, megvédi a termelőeszközök társadalmi tulajdonát. A továbbiakban egyebek között követelik, hogy Nagy Imre vegye át a kormány vezetését, mielőbb vonják ki a szovjet csapatokat, legyen többpártrendszer (de csak a szocializmus alapján álló pártok működhessenek), tartsanak szabad és titkos választásokat, bizonyos idő eltelte után.

Kádár János elvtárs behatóan elemezte ezeket a követeléseket. Mindenekelőtt ismertette a kormány álláspontját Nagy Imrével kapcsolatban. Elmondotta, hogy Nagy Imre jelenleg egy külföldi állam budapesti követségén kért menedékjogot, s így nincs módunk vele tárgyalni. Ilyen körülmények között természetesen Nagy Imre nem lehet miniszterelnök. Ha Nagy Imre lemond erről a területenkívüliségről, ismét magyar földre lép,meglesz a lehetősége annak, hogy tárgyaljon és megegyezzen velük.

Kádár elvtárs ezután rátért a pártok kérdésére és a többi között a következőket mondotta:

- Feladjuk a párt monopolhelyzetét, többpártrendszert, tiszta, becsületes választásokat akarunk. Tudjuk, hogy ez nem lesz egyszerű dolog, mert nemcsak puskagolyóval, hanem szavazócédulával is ki lehet lőni a munkáshatalmat. Számolunk azzal, hogy esetleg alaposan megverhetnek bennünket a választáson, de vállaljuk a választási harcot, mert a kommunista pártnak meglesz az ereje hozzá, hogy ismét megszerezze a dolgozó tömegek bizalmát. A kommunista pártnak nemcsak hibái vannak. Most minden mocskot ráhánynak, pedig a párt nem azonos azokkal, akik nevével visszaéltek, a pártnak 900 ezer tisztességes ember volt a tagja. Emlékszem, milyen késhegyig menő harcot folytattunk a kisgazdapárttal, hogy menjenek bele a három legnagyobb gyár államosításába. Lehet, hogy erről sokan már megfeledkeztek. De bizonyos, hogy a nép nem feledkezett meg róla.

A továbbiakban rámutatott, hogy a kommunisták kiszorítása a parlamentből szükségképpen a szocializmus, a népi hatalom megdöntéséhez vezet. Nincs okunk kételkedni egyes becsületes polgári politikusok azon kijelentéseiben, hogy akarják a szocializmust, de egy kommunista választási vereség után ezeket a politikusokat saját pártjuk állíthatná félre. Nincs olyan polgári politikus, ha mégoly jó szándékú is, aki a munkásosztály pártjának segítsége nélkül meg tudná védeni a gyárat és a földet.

Ezután a szovjet csapatok kérdésére tért át. Elmondotta, hogy kénytelenek voltunk a szovjet csapatok beavatkozását kérni, mert az elmúlt hetek eseményei során bebizonyosodott, hogy a népi hatalom megdöntésének közvetlen veszélye fenyeget. Ezt persze sokan nem értik, mert nem is olyan egyszerű megítélni az elmúlt hetek eseményeit. Valamennyien láttuk, hogyan alakult át egy helyes, jogos követelésekkel induló diáktüntetés két óra alatt olyan fegyveres harccá, amelynek során elfoglalják a Rádiót, a Szabad Nép székházát, katonai raktárakat, a József-telefonközpontot, a TEFU központi telepét. Lehetetlen, hogy mindezt diákok spontán cselekedték. Ezek az akciók nem laikus szervezőkre vallanak. A későbbiek folyamán azt láttuk, hogy munkások is tüntetnek, a sztrájk követelésével lépnek fel. Megértettük, hogy az egész megmozdulást nem lehet ellenforradalomnak nevezni. De vakok lennénk, ha nem látnánk, hogy a súlyos hibák feletti mélységes felháborodáson, a dolgozók jogos követelésein kívül itt ellenforradalmi követelések is vannak. A harcok folyamán rendes, becsületes emberek összeverekedtek ellenforradalmár elemekkel és igen nehéz helyzet állt elő.

A kormány kimondta a tűzszünetet és ekkor elkezdődött valami, amit sokan nem láttak. A harc folytatódott, de most már más célokkal. Ágyúkkal ostromolták a budapesti pártbizottságot. A budapesti pártbizottság ostroma során megölték Mező Imre elvtársat, aki egész életét a forradalomnak áldozta, részt vett a spanyol szabadságharcban, s akinek minden gondolata, tette a közösségé volt. Feldúlták a kommunisták lakásait, s ahol nem találták otthon, akit kerestek, a családtagjait ölték meg úgy, mint azt az ellenforradalom tenni szokta.

A továbbiakban Kádár elvtárs néhány kisebb epizóddal jellemezte a fegyverszünet után kialakult kaotikus helyzetet. Elmondotta, hogy számos párt, amely ezekben a napokban hirtelen megalakult vagy újjáalakult, mással sem törődött, mint hogy autókat, pénzt és pozíciókat szerezzen magának.

Részletesen beszélt ezeknek a napoknak egyik jellegzetes figurájáról, Dudás Józsefről.

Ezzel kapcsolatban Kádár elvtárs elmondotta, hogy Dudást végül is letartóztatták. De mindjárt szabadon is engedték. Jellemző, hogy erről Nagy Imre csak utólag értesült. Dudás szabadon bocsátását Nagy Imre természetesen árulásnak minősítette. Király Béla vezérőrnagy, a Katonai Forradalmi Tanács elnöke volt az, aki Dudást szabadon engedte.

Amikor Király megtudta, hogy Dudás szabadon bocsátását árulásnak minősítik, a tatai erdőkbe, a felkelőkhöz menekült.

- Miféle jövő várt volna arra a kormányra, amelynek fővárosában ilyen városparancsnoka van? - tette fel a kérdést Kádár János. A Dudásén kívül néhány más fegyveres csoport tagjai is raboltak, garázdálkodtak, s közben mint a hazafias felkelők képviselői a kormányhoz jártak tárgyalni. Ekkor felismertem, hogy ezen az alapon nem lesz demokrácia és nem lesz függetlenség sem, még egy hét és kitúrják Nagy Imrét is a koalícióból. Ekkor szántam rá magam, hogy kiválok a kormányból. Mindszenty rádióbeszédében már nyíltan uszított, de még ez is előszele volt csak annak, ami később következett volna be. A határon át egyre-másra jöttek a katonai egységeket szállító gépek és fegyverek. Nyugat-Németországban fasiszta magyar hadsereg van. Tíz esztendeje csendőrezredek állnak fegyverben és csak azt várják, mikor csaphatnak le erre a népre. Ezeknek az előőrsei szálltak meg Ausztriában és jöttek be az országba. A győri forradalmi bizottság megalapította a "dunántúli köztársaságot" és kijelentette, hogy nekik nem parancsol a népköztársaság nemzeti kormánya. Közben autón, repülőgépen a Vöröskereszt küldeményeiben ömlött a fegyver az országba. Mit lehetett tenni ilyen helyzetben? Mi a perspektívája a demokráciának, a szabadságnak, a függetlenségnek, a semlegességnek? Mindez vágyálom csupán, ha nincs erő, amely megvédené. Ilyen helyzetben jutottunk néhányan arra az álláspontra, hogy előbb minden eszközzel - a szovjet csapatok segítségével is - le kell törni az ellenforradalmat, meg kell erősíteni a népi hatalmat, többek között, felfegyverzett munkásokkal.

Ebben a helyzetben tehát meg kellett fordítani a sorrendet: először összezúzzuk az ellenforradalmat, megerősítjük a népi demokratikus hatalmat olyan fegyveres erővel, amely a szocializmus alapján áll és képes azt meg is védeni. Ezután kivonjuk a szovjet csapatokat a városból és tárgyalunk az országból való kivonásukról. Ezen az alapon és csakis ezen az alapon lehet és lesz is független Magyarország.

A kérdés lényege most ez. Legyen-e népi demokrácia? Ha megszilárdítjuk a népi demokráciát, akkor lehet vitatkozni a kormány személyi összetételén. Egyébként a kormány összetételét mi magunk sem tartjuk véglegesnek. Ki kell szélesíteni a kormányt!

Az ÁVH-val kapcsolatban Kádár János elvtárs börtönélményei alapján elmondotta, hogy az ÁVH több tagját személyesen is ismeri. Ennek ellenére mérsékletre intett ebben a kérdésben. Hangsúlyozta, hogy az ÁVH-ba munkásembereket küldtek, s nem az ő bűnük, hogy idáig fejlődtek a dolgok. Az ÁVH-n nemcsak nyomozók voltak, hanem sorozott katonák is. Egyszerű embereket nem szabad legyilkolni Farkas Mihály és más vezetők bűneiért. Ez nem a munkások akarata. Az ÁVH széthullott, szétvertük, nincs is rá semmi szükség. De nem szabad hajszát indítani az ÁVH egyszerű, sorozott fiataljai ellen. Ugyanakkor meg kell akadályozni, hogy az ÁVH volt tagjai különböző kedvezményes helyekre kerüljenek.

Ezután a sztrájk kérdéséről beszélt Kádár elvtárs. Arra kérte a küldöttség tagjait, gondolják át a helyzetet, s ha meggondolják, rájönnek, hogy a további sztrájk csak inflációt, éhínséget hozhat, s már nem is kell hozzá sok, csak még egy-két hét, s koldusai leszünk a világnak. Sokan nem hiszik, hogy volt ellenforradalmi irányzat. Pedig az ellenforradalom ma is itt van. Most kiadják a jelszót: sztrájk és bojkott! Az ellenforradalmi erők nagyon ügyesen és szervezetten dolgoznak, mindig a helyzetnek legmegfelelőbb jelszavakat vetik fel. Senki sem áll ki nyíltan azzal, hogy "én ellenforradalmár vagyok". De egyes követeléseken világosan felismerhető az ellenforradalmi célkitűzés. Ilyen például az a követelés, hogy ne legyen az üzemben semmiféle párt. Nincs a világon olyan kommunista párt, amelynek ne lenne üzemi szervezete. Ha az ellenforradalom győzött volna és illegalitásba szorította volna a pártot, a munkásosztálynak akkor is lett volna pártja - ha föld alatt is -, s ez a párt akkor is az üzemi szervezetekre épült volna. A kommunista párt nem mondhat le az üzemi szervezetekről, még akkor sem, ha egyes félrevezetett munkások most ezt követelik. Ne azt mondjuk, hogy ne legyen pártszervezet az üzemben, hanem azt: ne legyen olyan, mint volt, ne legyen a munkásoktól elszakadt, bürokratikus szervezet.

Kádár elvtárs befejezésül a következőket mondta: - Ha az alapkérdést értjük és van bátorság szembenézni a helyzettel, ha van bátorságunk nemcsak kellemes, népszerű dolgokat mondani az embereknek, akkor - álljanak mellénk!

Ezután a küldöttség tagjai még hosszasan tárgyaltak és vitáztak Kádár elvtárssal. A tárgyalás elején többen leszögezték, hogy az alapkérdésekben egyetértenek, de több részletkérdésben vita alakult ki. Ilyen probléma volt többek között a semlegesség kérdése. Kádár elvtárs hangsúlyozta, hogy nagyon is érthető követelés ez. Csakhogy ez nemcsak óhaj és kívánság dolga mindaddig, amíg vannak emberek, akik nem ezt akarják, akiknek nem ez, hanem a háború az érdekük. Csakhogy ez nem abból áll, hogy egy papírra ráírjuk: semlegességet akarunk. Ehhez olyan erőviszonyok, olyan nemzetközi helyzet szükséges, amely realitást ad egy ilyen követelésnek. Hiába követelünk mi semlegességet, ha az ellenforradalmi vagy imperialista erők köpnek a mi semlegességünkre.

Egy másik kérdésre válaszolva Kádár elvtárs határozottan megerősítette, hogy senkit sem érhet bántódás azért, mert részt vett az elmúlt hetek nagy népi mozgalmaiban. Nyomatékosan hangsúlyozta azt is, hogy az illetékes szovjet hatóságokkal egyetértésben megállapodás történt arról, hogy az országból senkit sem szabad kivinni. Mindez azonban nem jelentheti azt, hogy nem lépünk fel a proletárhatalom teljes súlyával azokkal szemben, akiket terror- vagy közönséges bűncselekményeken tetten érnek. Erre annál is inkább szükség van, mert ha Magyarországot eltiporja az ellenforradalom, ez a háború veszélyét rejti magában. Az ellenforradalom keresi a háborús konfliktust. - Az imént beszéltem a kínai nagykövettel - mondotta Kádár elvtárs -, aki hangsúlyozta, hogy a hatszázmilliós Kína minden segítséget megad hazánknak, mert itt most az emberiség, a világbéke ügyéről is van szó! Hasonlóképpen nyilatkozott a jugoszláv kormány is.

A szovjet-magyar gazdasági kapcsolatokról szólva a vita során Kádár elvtárs elmondta, hogy a jövőben nyilvánosságra fogjuk hozni az összes kereskedelmi szerződéseket. Elmondotta továbbá, hogy a magyarországi uránércet világpiaci áron adjuk el a Szovjetuniónak, minthogy mi nem rendelkezünk azokkal a rendkívül költséges berendezésekkel, amelyek a feldolgozáshoz szükségesek. Egyébként az uránérc kitermelése még kezdeti stádiumban van, úgyhogy mindeddig uránérckivitelről nemigen lehetett szó.

A megbeszélés végén Kádár elvtárs arra kérte a küldöttség tagjait, hogy alaposan gondolják át mindazt, ami a tárgyaláson elhangzott, és abban a szilárd tudatban térjenek vissza üzemükbe, hogy Magyarországon soha többé nem kezdődhet újra a régi, bukott politika. A küldöttség tagjai kijelentették, hogy az ő véleményük szerint is az a fő kérdés, hogy megszilárdítsuk a népi hatalmat és ezen az alapon biztosíthassuk az ország függetlenségét.


(Közli: Népszabadság, 1956. november 15.)

(Megjelent: "Szuronyok hegyén nem lehet dolgozni." Válogatás 1956-os munkástanács-vezetők visszaemlékezéseiből. Szerk.: Kozák Gyula és Molnár Adrienne. Budapest, 1993. 351-353. l.)