Münnich Ferenc 1886-ban született Seregélyesen értelmiségi családban. A gimnázium első két évét Szatmárnémetiben, a többit Budapesten, Iglón és Nyíregyházán végezte, de magánúton érettségizett Munkácson. Jogot tanult Eperjesen, a doktorátust Kolozsvárott szerezte meg 1910-ben. Tanulmányai végeztével sorkatonai szolgálatra hívták be. itt jelentkezett tisztképző tanfolyamra, és zászlósjelöltként szerelt le. 1914-ben újra behívták, részt vett a galíciai offenzívában és a Kárpátok védelmében. 1915-ben Ezüst Vitézségi Éremmel tüntették ki és hadnaggyá léptették elő. 1915 októberében egységét bekerítették, és orosz fogságba esett. A szibériai Tomszkban levő hadifogolytáborba került, ahol részt vett a hadifoglyok szocialista szervezésében. 1917 májusában belépett az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspártba, később az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt tomszki szervezetének lett a tagja. 1918 októberében szabadult a fogolytáborból, a hadifoglyokból internacionalista osztagokat szervezett, s az egyik vezetőjeként részt vett az orosz polgárháborúban. 1918-ban ezredparancsnoki rangot kapott. 1918 novemberében hazatért, és a Kommunisták Magyarországi Pártjának alapító tagja lett. 1919. február 20-án a KMP vezetőségi tagjaként őt is letartóztatták, majd társaival együtt március 21-én szabadult. A Tanácsköztársaság alatt először a Hadügyi Népbiztosság Szervezési Osztályának vezetője, majd április 19-én a 6. hadosztály politikai biztosává nevezték ki. Részt vett az északi hadjáratban, és a Szlovák Tanácsköztársaság hadügyi népbiztosa lett. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált, ahol a Kun-frakcióhoz csatlakozott. 1921 márciusában a Komintern megbízásából Németországban részt vett egy kommunista szervezkedésben, az ún. "márciusi akcióban". Ennek kudarca után letartóztatták, egyhavi fogházbüntetésre ítélték, majd kiutasították Németországból. 1922-1936 között a Szovjetunióban élt. 1922-től az Országos Olajszindikátus Revíziós Bizottságának az elnöke. 1930-tól a magyar kommunista emigráció lapjának, a Sarló és Kalapácsnak a szerkesztőbizottsági tagja, 1931-1933 között felelős szerkesztője. Részt vett a spanyol polgárháborúban. A köztársaságiak veresége után, 1939 februárjában Franciaországba emigrált, ahol internálótáborba került. A szovjet diplomácia közbenjárására 1941-ben kiszabadult és a Szovjetunióba tért vissza. A német támadást követően partizánkiképző tiszt lett, harcolt Sztálingrádnál. 1942 novemberétől 1945-ig a moszkvai Állami Rádió Magyar Osztályának a főszerkesztője, maga is készített kommentárokat a rádió számára. Itt került kapcsolatba Rákosi Mátyással, Gerő Ernővel, Révai Józseffel és Vas Zoltánnal. 1945 szeptemberében hazatért Magyarországra, és Pécs főispánjává nevezték ki. 1945 októberében belépett a Magyar Kommunista Pártba. 1946 májusától 1949-ig Budapest rendőrfőkapitánya. Ez idő alatt átszervezte a kapitányságot: létrehozta a gazdasági rendészeti osztályt és megszervezte a riadóosztagokat. 1949 és 1956 között diplomáciai szolgálatot teljesített: 1949-54-ben előbb Helsinkiben, majd Szófiában követ, 1954 szeptemberétől 1956 augusztusáig moszkvai nagykövet, 1956. augusztus 8-tól október 25-ig belgrádi nagykövet. 1949-1953 között parlamenti képviselő. 1956 szeptemberében beválasztották a Rajk László és társai újratemetését előkészítő bizottság tagjai közé. 1956. október 24-én az MDP Központi Vezetőségének, majd október 26-án a PB helyébe lépő Direktórium tagja lett. Október 26-án bekerült a KV által felállított Katonai Bizottságba, október 28-án az MDP Elnökségébe. Október 27-től (forma szerint) november 3-ig a Nagy Imre-kormány belügyminisztere. November 1-jén Kádár Jánossal együtt átállt a szovjetekhez, és elhagyta Magyarországot. November 2-4. között Moszkvában részt vett az SZKP KB Elnökségének ülésein és az ellenkormány megalakításában. November 4-én a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnökhelyetteseként szovjet katonai géppel vitték Szolnokra. 1956. november 7-től a fegyveres erők és közbiztonsági ügyek minisztere 1957-ig. Részt vett a karhatalmi zászlóaljak és a Munkásőrség megszervezésében. 1957-58-ban a Minisztertanács első elnökhelyettese, 1958-1961 között a Minisztertanács elnöke, majd 1961-1965 között államminiszter. 1956 novemberétől 1967-ig az MSZMP IKB, illetve a KB tagja, 1966-ig az Ideiglenes Intézőbizottság, illetve a PB tagja. 1967. október 28-án a Szovjetunió Lenin-rendjével tüntették ki. 1967. november 29-én halt meg Budapesten.