Németh László 1901. április 18-án született Nagybányán. Budapesten érettségizett. A Tanácsköztársaság idején iskolabizalmi, május 1-jei szónoki beszédéért fegyelmit kapott. 1919-ben a magyar-francia szakon kezdett tanulni, de fél év után átiratkozott az orvoskarra. 1925-től gyakorló orvos a Szent János Kórházban. Horváthné meghal című novellájával megnyerte a Nyugat pályázatát, ugyanebben az évben fogorvosi rendelőt nyitott. 1927-től a Napkelet munkatársa. Széppróza mellett tanulmányokat, kritikákat és esszéket írt. 1930-ban Baumgarten-díjat kapott, amelyet azonban visszaadott. 1931-ben görög szakos bölcsészhallgató, majd ugyanebben az évben iskolaorvossá nevezték ki. 1932-ben szakított Babits Mihállyal és a Nyugattal, Tanú címmel egyszemélyes folyóiratot indított. 1934-ben két társával megindította a Választ. Nézeteit, elképzeléseit kifejtő kötete, az Ember és szerep (1934) nagy visszhangot keltett. 1934-35-ben a rádió irodalmi osztályát vezette, cikkírója volt a Magyarországnak. 1935 áprilisában részt vett Zilahy Lajos villájában a Gömbös Gyula miniszterelnökkel rendezett találkozón: az Új Szellemi Front ötlete azonban kudarcba fulladt, Németh is kiábrándult a gömbösi reformpolitikából. Első színdarabját (Villámfénynél) 1938-ban mutatták be. 1939-ben jelent meg nagy hatású esszétanulmánya, a Kisebbségben. Összegyűjtött tanulmányait A minőség forradalma címmel 1940-ben adta közre. 1943-ban iskolaorvosként nyugdíjba vonult. 1939-1942-ben a Kelet Népe munkatársa. Tervezetet dolgozott ki népfőiskolák létesítésére. A népi írók 1943-as balatonszárszói konferenciáján emlékezetes beszédben értekezett Magyarország háború utáni kilátásairól. 1945 után családjával Békésre költözött, majd Hódmezővásárhelyen élt: a helyi gimnázium óraadó tanára lett, a Válaszban és a Puszták népében publikált. 1949-től újra Budapesten lakik. A Rákosi-rendszer évei alatt csak műfordításai jelenhettek meg. 1956 elején megkezdődtek a Nemzeti Színházban Galilei című drámájának próbái, amelyet október 20-án mutattak be. Megjelent Égető Eszter című regénye. Az irodalmi közéletbe 1956 szeptemberében tért vissza, amikor beválasztották az Írószövetség elnökségébe. A forradalom kitörésekor Miskolcon tartózkodott. Október 31-én beválasztották a Petőfi Párt néven újjáalakult Nemzeti Parasztpárt Szellemi Irányító Testületébe. A párt lapjában, az Új Magyarországban megjelent cikkeiben, valamint az Irodalmi Újság november 2-i számában közzétett írásában kiáll a forradalom vívmányai mellett, a szocialista alapértékek megőrzésére szólított fel, óvott egy esetleges jobboldali fordulattól. 1957-ben Kossuth-díjat kapott, de a későbbiekben őt is elmarasztalták a forradalom alatt írt cikkei miatt. A népi írókról szóló 1958-ban megjelent MSZMP KB állásfoglalás személy szerint is bírálta. Az Írószövetség 1959-es újjáalakításakor az alapító tagok között volt. 1959-ben a Szovjetunióba utazott, ennek kapcsán megjelent írásai a Kádár-rendszer elfogadásáról tanúskodnak. Régebbi és új munkáit egyaránt számos idegen nyelvre lefordították. 1965-ben Herder-díjat kapott, 1971-ben a Munka Vörös Zászló érdemrendjével tüntették ki. 1969-ben elindult életműsorozatának kiadása a Magvető és a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában. Problematikusnak ítélt 1945 előtti műveit nem jelentették meg. A hetvenes évek elejétől egészsége rohamosan romlott, 1975. március 3-án halt meg Budapesten.