Bevezetés (részlet)

P. BOURDIEU tanulmányai különböző szempontok szerint világítják meg iskola és társadalom kapcsolatát. Alapvető kérdése, hogyan termelődnek újra a már meglévő társadalmi egyenlőtlenségek. Mi az a gyakorlat, amely ezt az újratermelődési folyamatot lehetővé teszi? Milyen tudatos és főleg nem tudatos stratégiák segítenek a társadalmi egyenlőtlenségek fenntartásában és újratermelődésében? És az előzőekből adódó legfontosabb kérdés: miért fogadják el a rossz státuszú társadalmi csoportok hosszú távon is az őket deprivációikban újratermelő rendszereket.

D. LAWTON az iskolába való bejutást, a bennmaradást (vagy lemorzsolódást) és az iskolai teljesítményt vonatkoztatja a társadalmi-demográfiai változókra. A kapcsolatok szorossága arra enged következtetni, hogy az oktathatóság, a tanulási motiváció társadalmi tényezők, nevezetesen a szubkultúra által determinált. Éppen ezért rendkívül fontos lenne, ha az értékek, normák, a családstruktúra, a gyermeknevelés és a kommunikáció során alkalmazott kognitív stílus szubkulturális különbségei a pedagógusok tanulóikhoz való viszonyulási stratégiájában tudatosan is megjelennének.

B. BERNSTEIN vizsgálatai az iskola által közvetített tudás társadalmi csoportonként egyenlőtlen befogadására keresik a magyarázatot. A kidolgozott (univerzális) és korlátozott (partikuláris) kód elmélete mind az iskolai tudásanyag osztályozásában, mind az iskolai teljesítményekben, az interperszonális kapcsolatok milyenségében jól értelmezhetők. Bár több ellenvetés is megfogalmazódott Bernstein kutatási eredményeinek általánosíthatóságáról, az azonban kétségtelen, hogy az iskolai teljesítmények társadalmi csoportok szerinti különbözőségéért az iskola által normaként elfogadott kommunikációs kód felelőssé tehető.

K. MOLLENHAUER tanulmánya a család nevelési gyakorlatát és az ezt meghatározó társadalmi helyzetet (mint szociokulturális hátteret) kapcsolja az iskola hatékonyságának problémaköréhez. A passzív, családias, életvitelében a jelenre orientált, az alsóbb társadalmi csoportokat jellemző családi nevelési gyakorlat a gyerek alacsonyabb tanulmányi eredményével és ebből adódóan a rövid képzést nyújtó iskolatípusba irányulással jár együtt. Az aktív, személyre irányuló (individualista), jövőre orientált nevelés a középosztály családi nevelésének stílusa. E nevelés következménye a gyerek jó tanulmányi eredménye, majd ebből adódóan a jó iskolatípus választása. Így a társadalmi meghatározottság a növekedés folyamatában, a szocializáció során alakul és erősödik, és különböző közvetítő mechanizmusok (pl. a család nevelési stílusa) segítségével válik a társadalmi szelekció szignifikáns tényezőjévé.

J. W. B. DOUGLAS vizsgálatának középpontjában a homogén és heterogén osztályokkal kapcsolatos kérdésfeltevések állnak. Mivel a gyerek, miután bekerült az egyik vagy másik csoportba, általában az adott csoporttól elvárt tulajdonságokat ölti magára, az iskolai követelmények teljesítésének képességével kapcsolatos jóslatok a képességek szerint szétválasztott osztályokba sorolás pillanatában beteljesülnek. Így viszont a potenciális képességek nagy része veszendőbe megy, eltékozlódik az iskola fent említett szervezési elveinek segítségével. A továbbtanulási irányok és a lemorzsolódási adatok mutatják világosan, hogy a képességek szerinti szelekció az iskolában látens társadalmi szelekciós mechanizmusként funkcionál.

J. S. COLEMAN tanulmánya a serdülők világába vezet el bennünket. E sajátos kultúrán keresztül az intézményes követelmények és a különböző normák szerint szerveződött iskolai csoportok közötti kölcsönhatást mutatja be. Kutatási eredményei szerint az iskolák jutalmazási struktúrája nem veszi figyelembe a serdülők értékvilágának jellemzőit, és ezzel az oktatás folyamatát gyengíti. A vizsgálat végkövetkeztetése ma is aktuális: a serdülők értékrendszerének megismerését az iskolában alkalmazott jutalmazási rendszer megtervezésével célszerű összekapcsolni. E tudatos pedagógiai stratégia a spontán szelekció egyik ellenszere lehet.

Az iskola és a társadalom közötti makroszociológiai összefüggésektől a szöveggyűjtemény tanulmányai segítségével eljutottunk a társadalmi jellegű problémák pedagógiai stratégiákkal való befolyásolhatóságának lehetőségéhez. Kívánjuk, hogy a kellő pedagógiai szaktudással rendelkező olvasó a néha túl nehéz szövegtől ne rettenjen el, hanem találja meg benne azt az elemet, amelyre és amelyhez építve saját stratégiájának kialakítójává, formálójává válhat. E tudatosan, és a maguk egyediségében és változatosságában felépített és használt pedagógiai stratégiák lehetnek ugyanis az iskola legfőbb eszközei a társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődése ellenében, e stratégiák teremthetik meg a reményt arra, hogy a lehetséges megjátszható a valószínű ellen.

Pécs, 1996. február
Meleg Csilla