OROSZ
ILDIKÓ:
A
MAGYAR NYELVŰ
OKTATÁS KÁRPÁTALJÁN
I. Az oktatás szerkezete
Ukrajnában
1. Az oktatási intézmények típusa
Az
Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságban az oktatási rendszer szerkezete semmiben
nem tért el a többi köztársaságétól. A rendszer vertikális struktúrája a következő
volt.
Iskoláskor
előtti nevelés (bölcsődék az 1-3 évesek számára; óvodák a 4-7 évesek számára).
Egységes általánosan
képző és kötelező középiskola, amely valójában három tagozatból állt.
Alsó
tagozat, 1-3. osztály (beiskolázási korhatár 7 év);
Felső
tagozat, vagy hivatalos nevén nem teljes középiskola, 4-8. osztály. A 8.
osztály végén a tanulók négy alaptantárgyból vizsgáztak, és ezzel megszerezték
az általános képzést igazoló okiratot (általános iskolai végzettséget), amely
alapján tanulmányaikat folytathatták a különböző szintű és rangú szakképző intézetekben
vagy az érettségihez vezető középiskolában;
Középiskola,
9-10. osztály. Felvételizni nem kellett, sőt kötelezővé vált mindenki számára,
amennyiben tanulmányait nem szakiskolában vagy szakközépiskolában folytatta.
Szakmunkásképzők
(az általános iskola után). A felvétel általában beiratkozás vagy beszélgetés
alapján történt. Szakmától függően 1-3 éves felkészítés után a legszélesebb
rétegek számára adott alapfokú szakképesítéseket, de nem zárult érettségivel.
Az érettségit az esti vagy levelező intézetekben szerezhették meg kötelezően
a hallgatók.
Szakközépiskolák
(szintén az általános iskolák után). Ide általában felvételi vizsgák alapján
kerülhettek be a diákok, ahol a 3-4 éves képzési idő alatt a legkülönbözőbb
szakképesítést és érettségit szerezhettek. Egyes intézmények az általuk kiállított
okiratot diplomának nevezték, bár valójában nem jelentett felsőfokú végzettséget.
Ide sorolhatók az óvónő- és tanítóképzők, bába- és ápolóképzők stb., például
a munkácsi tanítóképző és a beregszászi egészségügyi szakközépiskola is ilyen,
gyakorlatilag középfokú végzettséget adó intézmény.
Technikumok
(az általános vagy középiskolára épülő intézmény). Felvételi vizsgák alapján
beiskolázó, szakmát és érettségit jelentő diplomát adó, középfokú intézmény,
ahol a képzési idő általános iskola után 4-5 év, középiskola (érettségi után)
2-3 év.
Főiskolák
(érettségizett tanulók szakirányú képesítését biztosító, 4 éves képzési
idejű oktatási intézmények, melyek sikeres elvégzése után diplomát szerezhetnek
a hallgatók).
Egyetemek
(érettségizett tanulók tudományos és szakirányú képzését biztosító oktatási
intézmény, melyekben a képzési idő 5-6 év).
Aspirantúra
(az egyetemeken működő doktori iskola). 3 éves képzési idő és a disszertáció
megvédése után kandidátusi fokozatot nyújt.
Az ukrajnai oktatási
rendszer jelenlegi szerkezetét az 1.1. ábrában foglaltuk össze.
1973-tól a kisebbségi
területeken (előbb kísérleti jelleggel) előkészítő, vagy úgynevezett nulladik
osztályokat szerveztek hat éves beiskolázási korhatárral, a kisebbségek "felzárkóztatása"
érdekében. A későbbiekben ezt kiterjesztették az orosz és ukrán tannyelvű iskolákra
is, így tizenegy éves lett az egységes általánosan képző középiskola.
Az oroszok lakta vidéken
nagyon nehezen fogadták a hatéves beiskolázási korhatárt, így egészen napjainkig
engedélyezik a három évfolyamos elemi iskolák működését, hét éves beiskolázási
korhatárral. Ebben az esetben a tanulók a harmadik osztály után egyből az ötödikben
folytatják tanulmányaikat. A középiskolák szerkezete tehát 11 éves oktatásnál:
(3) 4 + 5 + 2.
Ukrajna függetlenségi
nyilatkozata előtt megkezdődtek az oktatással kapcsolatos, annak reformját sürgető
viták a sajtó hasábjain, majd napvilágot láttak a köztársaság különböző régióiban
kidolgozott koncepciók. Az ukrán Oktatási Minisztérium 1992-ben fogadta el a
közoktatás koncepcióját (Pro koncepciju szerednyoji zagalynooszvitnyoji skoli
Ukrajini, 1992, Informacijnij zbirnik Minyisztyersztva Narodnoji Oszviti Ukrajini,
1992 N 4: 1-8).
Az oktatás szerkezete
kapcsán az országban két elképzelés volt. Míg a nyugati megyékben szerettek
volna visszatérni a régi oktatási szerkezethez (líceumok, gimnáziumok létrehozását,
visszaállítását szorgalmazták), addig a főleg oroszok lakta keleti megyék továbbra
is a kialakult szovjet oktatási rendszert kívánták megőrizni. Ez a kettősség
az 1991-es oktatási törvényben is fellelhető, amit 1996-ban módosítottak. A
törvény szerint az oktatás vertikális szerkezete jelenleg a következő:
iskola előtti nevelés
általános középfokú képzés
iskolán kívüli képzés
szakmai-technikai képzés
felsőfokú képzés
diploma utáni képzés
aspirantúra
doktorantúra
önképzés
(Zakon Ukrajini Pro
Oszvitu, 1996: 15).
Az iskola előtti nevelés
a családi nevelést, valamint a különböző intézményi (bölcsődei, óvodai, magán)
nevelést jelenti. A törvény nem teszi kötelezővé az iskola előtti intézményes
óvodai felkészítést. (Zakon Ukrajini Pro Oszvitu, 1996: 16)
Az általános középfokú
képzést nyújtó oktató-nevelő intézetek fő típusa az általános háromfokozatú
középiskola. Az I. fokozat az elemi iskola (pocsatkova skola), a II.
fokozat az alapiskola (általános iskola,
osznovna skola), a III. fokozat a felső
osztályok (középiskola, sztarsa skola).
1.1.
ábra. Az oktatási rendszer
szerkezete Ukrajnában
Mind
az Oktatási törvény, mind a középfokú képzést szabályozó, a parlament által
1998-ban első olvasatban elfogadott törvénytervezet az általános középiskola
mellett más típusú középszintű oktatási intézményt is megnevez:
a
gimnáziumot (humán szakirányú, II-III. fokozatú tehetséggondozó oktatási
intézmény);
a
líceumot (III. fokozatú, természettudományi,
technikai szakirányú képzést nyújtó tehetséggondozó intézmény);
a
kollégiumot (bölcsészettudományi
és művészeti szakirányú III. fokozatú tehetséggondozó oktatási intézmény);
a szakosított
iskolát (II-III. fokozatú oktatási intézmény, ahol bizonyos tantárgyakat
kiemelten oktatnak);
az iskola-internátust
(bármilyen fokozatú oktatási intézmény a hátrányos helyzetű gyerekek számára);
a szakirányú
iskola-internátust (a testi és szellemi fogyatékos gyerekek számára létrehozott
különböző fokozatú oktatási intézmények);
az esti
és levelező iskolát (II-III. fokozatú oktatási intézmény azok számára,
akiknek nincs lehetőségük részt venni a nappali képzésben);
a
szociális rehabilitációt elősegítő iskolát (a kiskorú törvénysértők számára
létrehozott II-III. fokozatú oktatási intézmények);
a szanatóriumi
iskolát (beteg gyerekek számára gyógykezelő intézményekben létrehozott
I-III. fokozatú oktatási intézmények);
az oktató-nevelő
egyesületet (az iskola előtti vagy iskolán kívüli és az általános középiskola
egyesítésével létrehozott intézmény);
az oktató-nevelő
komplexumokat (szakmai orientációt felvállaló különböző szintű és típusú
oktatási intézmények egyesüléséből létrejött iskola);
a nevelő-termelő
kombinátokat (III. fokozatú, járási vagy városi szinten működő szakmai
tájékoztatást és alapfokú szakképzést biztosító oktatási intézmény). (Zakon
Ukrajini Pro zagalynu szerednyu oszvitu, 1998: 4-5).
Az iskolán kívüli
képzést biztosító intézményekhez a sportiskolák, művészeti iskolák különböző
típusai tartoznak, ahol az oktatás önkéntes alapon az oktatási időn túl folyik.
(Zakon Ukrajini Pro Oszvitu, 1996: 19)
A teljes középfokú
képzést a harmadik fokozatú iskola elvégzése jelenti.
Az 1991-es törvényben
az iskolakötelezettségi korhatárt 15 évben állapították meg. A törvénymódosítás
szerint ismét kötelező a teljes középfokú képzés megszerzése. (Zakon Ukrajini
Pro Oszvitu, 1996:17)
Az elemi iskola első
osztályába azokat a gyerekeket lehet beiskolázni, akik szeptember 1-ig betöltötték
6. életévüket és iskolaérettek, bár az iskolaérettség megítélésének kritériumai
nincsenek lefektetve, így a kérdést formalitásként kezelik országszerte. A legtöbb
oktatási intézmény az iskolaérettség megállapításánál megelégszik a gyermek
egészségi állapotát igazoló orvosi bizonylattal. A törvény 7 éves kortól is
engedélyezi az elemi iskolai beiskolázást.
A falusi iskolákban
az elemi osztály megnyitását nem kötik a tanulólétszámhoz, így az elvben bármennyi
jelentkező esetén megszervezhető. Az elemi iskolák továbbra is 3-4 évesek, a
beiskolázási korhatártól függően. Az elemi iskola elvégzése után a tanulók az
5. osztályban folytatják tanulmányaikat. Az alapiskolák (általános iskolák,
II. fokozatúak) 5 évesek. Elvégzésük vizsgákkal zárul. A tanulók három tárgyból
vizsgáznak: anyanyelvből, pontosabban abból a nyelvből, amelyen az oktatás folyt,
és matematikából kötelező írásbeli, egy választott tárgyból pedig szóbeli vizsgát
tesznek. Sikeres vizsgák esetén megkapják a nem teljes középfokú végzettséget
igazoló kimeneti bizonyítványt, ami az általános iskolai végzettség megszerzését
jelenti.
Az alapiskola után
folytathatják tanulmányaikat a kétéves felső osztályokban, líceumokban, kollégiumokban
vagy a korábban szakiskoláknak, szakközépiskoláknak, technikumoknak nevezett,
szakképesítést és érettségit adó I. fokozatú felsőoktatási intézményekben.
Ez utóbbi intézmények érettségit is jelentő szakoklevelet (diplomát) adnak
a diákoknak.
Az általános középiskolában
érettségizők öt tárgyból vizsgáznak. Három tárgy kötelező: írásbeli matematikából
és fogalmazás vagy tartalomírás (esetleg tollbamondás) anyanyelvből, pontosabban
az oktatás nyelvéből, szóbeli Ukrajna XX. századi történelméből. Két tárgyból
szóbeli vizsga választható. Az oktatási miniszter 1996. december 26-án kelt
rendelete szerint az 1997-es tanévtől kezdve az anyanyelv helyett az ukrán a
kötelező vizsga a kimeneti 9. és 11. osztályok végén.
A különböző oktatási
intézmények akkreditálása az 1994-95-ös tanévben kezdődött és még nem zárult
le. Mindegyik intézménynek ki kellett dolgoznia alapszabályát, amely tartalmazza
az alapító okiratot és a működési szabályzatot, az iskola óratervét, a tanterveket.
Az akkreditálásuk a járási, illetve a területi (megyei) tanácsok hatáskörébe
tartozik. A tanácsok oktatási főosztályai folytatják le az eljárást, melynek
kapcsán az intézmény által kidolgozott és benyújtott alapszabályban lefektetettek
mellett ellenőrzik, hogy az intézmény működéséhez szükséges tárgyi és személyi
feltételek biztosítottak-e. Az eljárásnak az állami intézetek esetében csak
jogi jelentősége van, hiszen korábban a szovjet korszakban minden kézi vezérléssel
történt, az intézményeket a rájuk vonatkozó, országosan egységes rendeletek
működtették. Most az alapszabályban nemcsak azt kell feltüntetni, hogy ki az
intézmény alapítója, hanem ki kell dolgozni az intézmény feladatait és működési
szabályzatát is. Az alapszabályokat egy megadott, a minisztériumi rendeletek
könyvében megjelent panel alapján dolgozzák ki, és az állami intézmények esetében
az akkreditálást formalitásként kezelik. Kevés olyan intézmény van Ukrajnában,
amely a megszabott feltételeknek valóban megfelelne, hiszen a legtöbb helyen
olyan alapvető feltételeket sem tudnak biztosítani, mint az épületek fűtése,
fenntartása, világítása.
Az iskolák az óratervek
és a tantervek kidolgozásánál sem törekedtek sajátos arculat kialakítására,
nagy önállóságra. Megszokták, hogy felülről mondják meg nekik, mit tegyenek.
Az oktatás a volt Szovjetunió minden iskolájában a központilag meghatározott
óratervek és tantervek, valamint az ezek figyelembe vételével megírt tankönyvek
alapján folyt. A köztársaságok minisztériumai csak minimális módosításokat eszközöltek,
eszközölhettek. Feladatuk és felelősségük kimerült abban, hogy lefordíttatták
a tanterveket és a tankönyveket az oktatási nyelvekre, felügyelték azok végrehajtását.
Kivételt képeztek az anyanyelv és a nemzeti irodalom tantárgyak.
A 90-es évek elején
kezdődött a saját óratervek kidolgozása köztársaságonként. Az első évekre az
átmenet volt jellemző. Az iskolák óraterveit a minisztériumi rendelet szabályozza,
amely tartalmazza az óraterv mellett a tanév szerkezetére vonatkozó utasításokat.
Az USZSZK oktatási miniszterének 1991. március 26-án kelt rendelete az 1991-92-es
tanévre vonatkozóan tér el először a központitól és tartalmaz lényeges változásokat.
Az egyik fontos változás a tanév szerkezetére vonatkozik. Korábban a tanévet
negyedévekre bontották, és a szünidőt egy időben az egész kontinensnyi országban
egyszerre határozták meg, igazodva a kommunista ünnepekhez, figyelmen kívül
hagyva a vallási és nemzetiségi sajátosságokat, igényeket. Az őszi szünidő mindig
november 4-11. (a nagy októberi szocialista forradalom kezdete), a téli december
28. - január 10. ("véletlenül" az ortodox karácsonnyal egy időben), a tavaszi
március 21.- április 1. között volt. Ez a beosztás nem tette és az állampolitika
elvárásai szerint nem is tehette lehetővé, hogy a gyerekek és családjuk megünnepelhessék
nemzeti és vallási ünnepeiket. A nyolcvanas évek végén a nagy elégedetlenség,
a hatalom gyengülése miatt engedélyezték a karácsony és a húsvét munkaszüneti
nappá nyilvánítását olyan feltétellel, hogy a későbbiekben ledolgozták vasárnap
vagy más hivatalos szünnapon. Az 1991-92-es tanévre szóló miniszteri rendelet
szerint az iskolák a hagyományos tanévszerkezet helyett a járási közoktatási
főosztályok beleegyezésével kidolgozhatták saját tanévszerkezetüket a munkaszüneti
napok engedélyezett évi keretszámán belül, figyelembe véve a régiók sajátos
igényeit.
Jelentősen
változott az óratervek szerkezete. A tanterv a kötelező tárgyak mellett az alsó
tagozaton és az általános/alapiskola első szakaszában egyéni és kiscsoportos
foglalkozásokra, az általános iskola második szakaszában és a középiskolában
pedig az iskola által szabadon választható tárgyak oktatására adott módot. A
választható tárgyak között szerepelt a népismeret, a helytörténet, a folklór
stb. Az adott tárgyak oktatása esetén helyi tantervek készítését, összeállítását
is engedélyezték. Az 1993/1994-es tanévtől kezdve az óratervek szerkezete még
nagyobb mozgásteret engedélyezett az iskolák számára.
Az óraterv két részből
állt. Az elsőben, az úgynevezett "állami komponens"-ben azokat a tantárgyakat
és a rájuk vonatkozó óraszámokat tüntették fel, amelyek országos szinten kötelezőek.
A második részbe az iskola által választható tárgyak kerültek, melyekből meghatározott
óraszám szerint kötelezően választhattak a gyerekek a szülők véleménye alapján,
valamint az iskola lehetőségeinek figyelembevételével. Ennek a blokknak a keretén
belül oktatható például a magyar nép története. Az óratervben külön tantárgy
az anyanyelvű irodalom és a világirodalom.
A tanterveket a változásoknak
megfelelően még nem dolgozták ki, így az átmeneti időszakban a szovjet tantervek
átdolgozott, korrigált változatát használják. Az Oktatási és Tudományos Minisztérium,
valamint a módszertani oktatáskutató intézet (Insztyitut Szisztyemnih Doszlidzseny)
dolgozik az állami normatívák kialakításán.
Hasonló
a helyzet a tankönyvekkel is. Az új ukrán tankönyvek még nem készültek el, így
a korábban kiadott szovjet tankönyveket használják, kihagyva az ideológiai részeket.
A minisztérium minden évben miniszteri rendelettel szabályozza az oktatásban
használható tankönyvek listáját. A nemzetiségi iskolák számára ezen könyvek
fordításos változata használható, ami általában néhány évet mindig késik. Amennyiben
még nem készült el a fordítás, úgy a rendelet szerint az ukrán változatot kell
használni. Bármilyen alternatív tankönyv hivatalos használata a minisztérium
jóváhagyásával lehetséges, de kisegítő könyvként, vagyis módszertani segédanyagként
más könyv használata is lehetséges, pontosabban egyelőre ilyen könyvek használata
ellen nem léptek fel erélyesen.
A szakmai-technikai
képzés oktatási intézményei alatt a különböző szintű szakképző intézeteket,
a nagy vállalatok keretein belül működő szervezett oktatást, átképzést folytató,
a munkanélküliek átképzésével foglalkozó intézeteket értik. Az intézmény elvégzése
után a tanulmányaik alatt elért minősítésnek megfelelő kategóriájú kvalifikált (minősített) munkás (kvalifikovanij
robotnyik) képesítést kaphatják a végzősök. (Zakon Ukrajini Pro Oszvitu, 1996:
19-20)
A felsőfokú képzést
biztosító oktatási intézményekhez tartoznak a különböző képzők, technikumok,
collegek, főiskolák, konzervatóriumok, akadémiák, egyetemek. Ez azt jelenti,
hogy az új oktatási törvény értelmében a korábbi rendszerben létrehozott középfokú
szakképzést is besorolták a felsőfokú képzéshez.
A felsőoktatási intézmények
státusát akkreditálásuknak megfelelően négy szintben állapították meg. Az első fokozatúnak akkreditált felsőoktatási intézményekhez a technikumok,
a különböző szakmunkásképzők és az általában érettségit is adó szakiskolák tartoznak.
A második fokozattal rendelkező akkreditált
felsőoktatási intézeteknek a collegek és más hasonló szintű intézetek minősülnek.
Harmadik és negyedik fokozatúnak minősülnek az akkreditálás eredményétől függően
a főiskolák, egyetemek, konzervatóriumok, akadémiák. A felsőoktatási intézmények
akkreditálása most folyik. A minisztérium kidolgozta az akkreditálás feltételeit.
Az állami intézmények esetében bizonyos bürokratikus eljárások betartásával
történik a minősítés, de valójában szintén formalitás, mint a középszintű intézményeknél,
hiszen évtizedek óta működő egyetemekről, főiskolákról van szó. Jelentősége
abban van, hogy megerősíti az intézmény jogi helyzetét, státusát, bár az akkreditálás
feltételeinek kevés felel meg közülük. Van arra is példa, hogy bizonyos szakok
esetén az intézmény általános fokozatától eltérő akkreditálási szintet határoznak
meg, például egy IV. fokozatú egyetemen bizonyos szakok csak III. fokozatú diplomát
adhatnak ki.
Jóval nagyobb figyelmet
szentel a minisztérium az új intézmények akkreditálásának. Ebben az esetben
két lépcsős eljárás történik. Minden intézménynek előbb az oktatásra feljogosító
engedélyt, a licenciát kell megszereznie, majd az első évfolyam kibocsátása
előtt kezdeményezheti az akkreditálást. Az akkreditálási eljárás során megvizsgálják,
hogy az intézmény tárgyi feltételeiben, az oktatók szakmai felkészültsége és
képesítése, a hallgatók tudása szempontjából megfelel-e az általa kért fokozatnak.
A kezdeményezés után mind a licencia, mind az akkreditálás esetén az Állami
Akkreditációs Bizottság dönt. A testület a benyújtott dokumentumok, a kijelölt
minisztériumi alkalmazottak helyszíni vizsgálata és jelentése alapján hoz döntést.
Az Állami Akkreditációs Bizottság Ukrajna vezető állami egyetemeinek a rektoraiból,
minisztériumi tisztségviselőkből, oktatási szakemberekből áll. Munkájukra jellemző,
hogy mivel tagjai általában évtizedek óta magas állami pozíciókat töltenek be,
egyértelműen törekednek a korábbi struktúra konzerválására, a saját és így az
állam monopóliumának megőrzésére a felsőoktatás terén.
A felsőoktatási intézmények
óratervüket a minisztérium által kidolgozott alapóratervekből a lehetőségeknek
megfelelően maguk állítják össze, majd a minisztérium engedélyezi használatát.
Az óratervek kredit
rendszerűek. Egy kredit egy féléves, heti két órában oktatott tantárgy, így
egy kredit összesen 54 órát jelent.
Az óratervek általában
három részre tagolhatók. Az első rész azon általános ismereti, egy-két kredites
tárgyakat tartalmazza, amelyeket Ukrajna mindegyik felsőoktatási intézményében
a megadott óraszámoknak megfelelően oktatni kell (pl. szociológia, filozófia,
vallástörténet, Ukrajna történelme, hivatali ukrán nyelv, politológia, kultúrtörténet,
esztétika stb.). A második blokkba a szaknak megfelelő tudományterület elméleti
tárgyai tartoznak. A harmadik blokkot a szakmára felkészítő stúdiumok alkotják.
A tanterveket az iránytantervek alapján az intézmény tanárai állítják össze,
amit a tanszékek, tudományos tanácsok jóváhagyása után használhatnak.
A felsőoktatási intézményekben
a tanév 17 és 18 hetes szemeszterekből áll.
A felsőoktatási intézmény
elvégzésével a következő képesítést szerezhetik a hallgatók:
ifjú
szakember (molodsij szpecialiszt); ez az I. fokozattal akkreditált intézmények
által kiállított képesítés;
baccalaureus
(bakalavr); a II. akkreditálású intézmények végzőseinek adható;
szakember,
magiszter (szpecialiszt, magisztr); a III. és IV. fokozattal bíró intézmények
által kiadható képesítés (Zakon Ukrajini
Pro Oszvitu, 1996: 15, 22).
A diploma utáni képzés
alatt Ukrajnában az alapképzettségre épülő új szakma elsajátítását, másoddiploma
megszerzését, az adott alapképzettségnek megfelelő területen szerzett ismeretek
bővítését, az internaturát értik, amit a felsőoktatási intézetekben, az akadémiákon,
vagy az erre a célra létrehozott továbbképző és átképző intézetekben, tudományos
kutatóközpontokban végezhetnek (Zakon Ukrajini Pro Oszvitu, 1996: 23-24).
Az aspirantúra és
doktorantúra intézményi kereteiről nem rendelkezik az oktatási törvény, csak
megállapítja, hogy az egyes felsőoktatási intézmények, tudományos intézetek
szakosított tudományos tanácsa az ukrán minisztertanács (vagyis a kormány) által
meghatározott megfelelő eljárás lebonyolítása után a
tudományok kandidátusa és a tudományok doktora tudományos fokozatokat
adhatja az arra érdemeseknek (Zakon
Ukrajini Pro Oszvitu, 1996: 16). A felsőoktatási intézményekben elérhető címek,
beosztások szintén az ukrán minisztertanács által meghatározott eljárás alapján
ítélhetők oda, és a következők lehetnek:
tudományos főmunkatárs, docens, professzor (Zakon Ukrajini Pro Oszvitu,
1996: 16).
Az önképzés rendszerén
az állam, vállaltok, szervezetek, egyesületek, intézetek által létrehozott népfőiskolákat,
könyvtárakat, központokat, TV- és rádióadások rendszerét és az általuk nyújtott
képzésben való részvételt érthetjük (Zakon Ukrajini Pro Oszvitu, 1996: 24).
Az oktatási intézmények
fenntartása az Oktatási törvény szerint az alapítók feladata, tehát az állami
és kommunális intézményeket a megfelelő szintű költségvetésből kell fenntartani,
de az oktatási intézmények gazdasági tevékenységet is folytathatnak vagy jövedelemre
tehetnek szert adományokból, szolgáltatásokból (tanfolyamok, nyelvi kurzusok,
felkészítők, tánciskolák stb. szervezésével). Az állami oktatási intézmények
által folytatott gazdasági tevékenység, a szolgáltatások jövedelme nem adóztatható meg.
Az oktató-nevelő intézmények
alapító okiratában általában az szerepel, hogy azt a helyi tanács hozta létre,
kivételt képeznek a járási vagy területi (megyei) fenntartású intézmények. Az
ukrán rendszerben az intézményeket központilag finanszírozzák. Az Oktatási törvény
úgy rendelkezik, hogy a nemzeti jövedelem legalább 10%-át kell az oktatásra
fordítani (Zakon Ukrajini Pro Oszvitu, 1996: 32-33). A parlament által jóváhagyott
költségvetés meghatározza a területnek járó részt, a területi tanácsok lebontják
járási szintre, a járási tanácsok községekre, intézményekre. A községi és nagyközségi
tanácsok valójában az iskola fenntartására csak egy minimális összeggel rendelkeznek,
mert a járási tanácsok döntése alapján a tatarozásra és a bérekre szánt alapok
a járási tanfelügyelőség költségvetésébe kerülnek, amivel a gyakorlatban a főtanfelügyelő
és a főkönyvelő rendelkezik. A bevett gyakorlat szerint az iskolákban dolgozók
bérét a járási közoktatási főosztály számfejti, és az igazgatók adják ki a pedagógusoknak.
A legtöbb intézménynek a közoktatásban nincs saját számlája, könyvelője. A tatarozásra
fordítható összegek elosztása a járásban a "célszerűség és hatékonyság" szempontjait
figyelembe véve történik. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy nem mindegyik
iskola részesül minden évben a tatarozásra, felújításra nekik járó összegből,
hanem az összegek "szétaprózása" helyett egy-egy rászoruló intézmény felújítására
fordítják a pénzt. Annak eldöntése, hogy melyik a rászoruló intézmény, a járási
főtanfelügyelő és főkönyvelő feladata, vagyis nem kollektív döntés eredménye.
A kisebb felújítási munkálatokat, a villany- és vízdíjat, esetenként a fűtőanyagot
a községi tanácsok fizetik. Az egyre szűkülő gazdasági lehetőségek miatt egyre
nagyobb anyagi terhet kénytelenek átvállalni a szülők. Például a tantermek teljes
felújítását annak minden költségvonzatával az osztályfőnökök irányítása és szervezése
alatt minden évben és mindegyik iskolában maguk a szülők kénytelenek elvégezni.
A közoktatás, a felsőoktatás
és részben a szakképzés (ez utóbbi az ágazati minisztériumokhoz is tartozik)
Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériumának irányítása alatt működik. A
minisztérium szakmai felügyeletéhez tartoznak a területi tanácsok oktatási főosztályai,
melyek felügyelik a járási tanácsok főosztályait. A járási oktatási főosztálynak
három nagy egysége van: a könyvelőség, a tanfelügyelők és a módszertanosok csoportja.
A tanfelügyelők feladata lenne az iskolákban folyó oktató-nevelő munka minőségének
ellenőrzése; a módszertani szakcsoport feladata, hogy szaktanácsadással segítse
a pedagógusok munkáját. A gyakorlatban a két csoport munkája nem különül el,
és abban merül ki, hogy közösen ellenőrzik az iskolákat, hol szaktanácsadás,
hol ellenőrzés címen. Az iskolákat ötévente tüzetes ellenőrzésnek teszik ki,
ezt hívják "frontális ellenőrzésnek". Két ciklus között tematikus ellenőrzéseket
tartanak. Ennek lényege, hogy egy-egy tantárgy oktatásának a színvonalát, esetleg
az iskolai dokumentáció állapotát vizsgálják. A tematikus ellenőrzéseknél sokszor
még napjainkban is ideológiai kérdéseket vizsgálnak, mint például az ukrán állami
jelképek és az alkotmány iránti tisztelet kialakítását a tanórákon.
A járási oktatási
főosztályok feladata az intézmények minősítése, működési engedélyük kiadása,
felülvizsgálata, akkreditálásuk. A területi oktatási főosztályok hatáskörébe
a területi szintű oktató-nevelő intézmények akkreditálása tartozik. A III-IV.
fokozatú felsőoktatási intézmények a minisztérium hatáskörébe tartoznak, de
bizonyos szakmai felügyeletet a területi oktatási osztály is gyakorol. A területi
oktatási főosztályon külön egység foglalkozik a felsőoktatási intézményekkel,
külön egység a közoktatással.
A tanítókat és óvónőket
Ukrajnában a középfokú, alapiskola után felvételi alapján beiskolázó I-II. fokozatú
felsőoktatási intézetekben és III. fokozatú főiskolákon képezik. Mindkét intézmény
diplomáját elfogadják, csak a bérbesorolásnál kerülnek egy kategóriával feljebb
a főiskolát végzettek. A tanárokat III. fokozatú tanárképző főiskolákon, IV.
fokozatú tanárképző egyetemeken, illetve IV. fokozatú, tanári képesítést is
adó egyetemeken készítik fel a pályára. Mindhárom típusú intézményben végzett
hallgatók elhelyezkedéskor egyforma elbírálásban részsülnek, és a diplomájuk
alapján bármelyik középszintű oktatási intézményben taníthatnak.
Az I-II. akkreditálási
fokozattal rendelkező felsőoktatási intézményben csak egyetemi diplomával rendelkező
oktatókat alkalmaznak. Az egyetemeken és főiskolákon szintén egyetemi diploma
az alkalmazás alapfeltétele, és meghatározott arányú (legalább a tanári gárda
60%-a) tudományos fokozattal rendelkező főállású tanár alkalmazása szükséges.
A továbbképzéseket
a nagyobb városokban, területi központokban létrehozott pedagógus-továbbképző
intézetek szervezik. Egyes intézeteknek lehetőségük van pedagógiai aspirantúra
indítására, amennyiben az ehhez szükséges személyi feltételek adottak és a képzést
akkreditálták.
Az oktatási intézményekben
dolgozóknak ötévente kötelező részt venni egy háromhetes továbbképzésen, ami
része a szakmai minősítés rendszerének. A szakmai minősítésről az Oktatási törvény
rendelkezik. Kimondja, hogy minden pedagógusnak az ukrán oktatási minisztérium
külön rendelete által meghatározott időközönként és meghatározott eljárás szerint
attesztáción kell átmennie. Ez lényegében a pedagógus munkájának minősítését
jelenti, ahol bizonyos kategóriába sorolják, amitől függ a bérlistában elfoglalt
kategóriája. A hatályos rendelet szerint ötévente egyszer kötelező jelleggel
attesztálni kell minden pedagógust, de saját kezdeményezésre ezt minden második
évben megejthetik; a friss diplomások csak hároméves pedagógiai munkaviszony
letöltése után kezdeményezhetik az eljárást.
Az attesztációt a
járási tanügy által létrehozott bizottság folytatja le, amely iskolánként is
létrehoz egy bizottságot erre a feladatra. Az iskolai bizottság tagjai az igazgatóságon
kívül vezető pedagógusok, társadalmi szervezetek képviselői. A bizottság a hatályos
rendeletek által meghatározott számú óralátogatás mellett megvizsgálja, milyen
szaktárgyi módszertani témakörrel foglalkozik a pedagógus, aki az adott témával
kapcsolatos szakreferátumot készít és terjeszt a bizottság elé. Az iskolai bizottság
véleményezi a benyújtott anyagot és a személyes tapasztalatokat, majd javaslatot
tesz a kategóriára, amelybe a pedagógust sorolják. A javaslatot a járási bizottság
elé terjesztik.
A gyakorlatban az
eljárás sok esetben a személyi konfliktusok melegágya, hiszen egyazon tantestület
tagjai ellenőrzik egymást, vagy az egész eljárás elveszíti komolyságát, és bürokratikus
formasággá válik. Ennek egyik oka, hogy nem tudtak (lehet-e egyáltalán?) kidolgozni
objektív mérőeszközt a pedagógusi munka minősítésére.
A bérbesorolásnál
a következő kategóriákat kaphatják a pedagógusok (emelkedő rendben): szakember
(kezdő diplomás), II. kategóriájú pedagógus, I. kategóriájú pedagógus, legfelsőbb
kategóriájú pedagógus. A bérkategóriák mellett a pedagógusoknak az attesztálás
eredményeként címek is odaítélhetők: vezető pedagógus (sztarsij vcsitely), módszerész
(vcsitely metogyiszt), Ukrajna tiszteletbeli pedagógusa (zaszluzsenij vcsitely
Ukrajini). A végzettség, a különböző kategóriák, címek figyelembevételével állapítják
meg, hogy milyen bérbesorolásba kerül az illető kolléga az országos szakmai
bérskála alapján.
Az országos szakmai
bérskála 40 pozícióból áll. A pedagógusi bérek a 14-21. pozíciók között találhatók.
Az
országban a béreket évekig több hónapos késéssel folyósították. Voltak olyan
járások, ahol 5 hónapig nem kaptak fizetést a pedagógusok, ami az iskolák oktatási
színvonalának zuhanásához vezetett.
