JEGYZETEK

[1] A korai egyházban szokás volt eladni a javakat és árukat az apostolokhoz vinni; Anániás és felesége, Safira, eladván egy birtokot, árának egy részét megtartották maguknak. Amikor Anániás megjelent Péter előtt, az így fogadta: "Nem az embereknek hazudtál, hanem Istennek." Anániás pedig lerogyott és meghala. (Az Apostolok Cselekedeteiről, IV. és V. fejezet.)

[2] Az én jogom a lándzsám és a pajzsom. - Bossard tábornok Akhilleusszal mondotta: "Lándzsám és pajzsom révén van borom, aranyam és asszonyom."

[3] Érdekes és termékeny téma lenne egyszer azokat a szerzőket áttekinteni, akik az uzsoráról, vagy ahogy egyesek némi eutémizmussal mondják: a kamatra kölcsönzésről értekeztek. A teológusok mindenkor harcoltak az uzsora ellen; de mivel mindenkor elfogadták a földbérlet vagy haszonbérlet legitimitását (aminek azonossága a lakásbérlettel és a kamatra kölcsönzéssel kétségtelen), elvesztek a finomságok és distinkciók labirintusában és végül már nem tudták, mit is gondoljanak az uzsoráról. Az erkölcs legfőbb ura, az egyház, amely oly büszke és féltékeny doktrínája tisztaságára, állandó tudatlanságban maradt a tulajdon és az uzsora valóságos természetét illetőleg; sőt főpapjai által a legszánalomraméltóbb tévedéseket hirdette. "Non potest mutuu - mondja XIV. Benedek - locationi ulto pacto comparari." "A járadékkötvények kibocsátása - Bossuet szerint - éppoly távol áll az uzsorától, mint az ég a földtől." Ilyen gondolatokkal hogy lehet elítélni a kamatra kölcsönzést és igazolni az evangéliumot, amely formálisan is megtiltja az uzsorát? A teológusok fáradalma is rendkívüli: nem tudván tagadni a gazdasági példák evidenciáját, amelyek okkal azonosítják a kamatra kölcsönzést a bérlettel, nem merik elítélni a kamatra kölcsönzést, és annyit mondanak csupán, hogy ha az evangélium tiltja az uzsorát, mégiscsak kell lenni uzsorának. De akkor mi az uzsora? Nincs szórakoztatóbb látni a nemzetek tanítóit, mint ingadoznak az evangélium tekintélye, amely, mondják, nem szólhat hiába, és a gazdasági példák tekintélye között; szerintem semmi nem emeli oly magasra az evangélium dicsőségét, mint állítólagos tudóinak ez az ősi hűtlensége. Saumaise-t*, aki a kamatra kölcsönzést a bérleti haszonnal azonosította, Grotius, Puffendorf**, Burlamaqui***, Wolf, Heineccius**** cáfolta; és ami még érdekesebb, Saumaise beismerte tévedését. Ahelyett, hogy Saumaise eljárásából levonták volna a következtetést, hogy minden haszon illegitim, és így eljutottak volna az evangéliumi egyenlőség igazolásáig, éppen ellenkező következtetést vontak le: mivel a földbérlet és a haszonbérlet mindenki véleménye szerint megengedett, ha a pénzkamat ettől nem különbözik, nincs többé semmi, amit uzsorának nevezhetnének, vagyis Jézus Krisztus parancsolata illúzió, semmi, amit szentségtörés lenne elfogadni.

* Saumaise, Claude de (1588-1658) Scaliger utódja volt a leideni egyetemen. Négy legfontosabb tanulmányát a kamatra kölcsönzésről (De usuris, 1638; De re nummaria, 1639; De foenore trapezitico, 1640; és De mutuo, 1648) annak a vitának a során írta, amely egy bankár fiának doktorrá avatása alkalmából támadt. Saumaise a kamatra kölcsönzés legitimitásának bajnokaként állt ki, melyet a teológusok elítéltek. Troplong sűrűn hivatkozik Saumaise tekintélyére Droit civil expliqué című műve XIV. kötetének előszavában. [A*-gal ellátott, lapalji jegyzetek a szerkesztők megjegyzései.]

** Puffendorf, Samuel de, német jogász és történész (1632-1694), 1672-ben tette közzé Traité du droit de la nature et des gens című művét.

*** Burlamaqui, J.-J. (Genf, 1694-1748), 25 évesen a természetjog és az emberi jog professzora (Principes de droit naturel, Genf, 1747; Principes de droit politique, 1751).

**** Heinecke vagy Heineccius, Johann-Gottlieb (1681-1741), német jogtudós és filozófus.
Ha ez az írás Bousset korában jelent volna meg, a nagy teológusok írásokkal, atyákkal, a tradícióval, zsinatokkal és pápákkal bizonyította volna, hogy a tulajdon isteni jog, míg az uzsora ördögi találmány; s az eretnek művet elégették, szerzőjét pedig a Bastille-ba zárták volna.

[4] "Az Evangéliumot hirdetem, az Evangéliumból élek" - mondta az Apostol, ami azt jelenti, hogy a munkájából él: a katolikus egyház azonban jobban szeret a tulajdonából élni. A középkori közösségeknek a nagybirtokos abbék és püspökök ellen vívott harcai jól ismertek; az egyházi javak védelmében történt heves pápai kiátkozások nem kevésbé. A gallikán egyház hivatalos orgánumai még ma is fenntartják, hogy a papság fizetése nem bér, hanem kárpótlás azokért a javakért, melyeknek egykor birtokosa volt, és amelyeket a harmadik rend 1789-ben elvett tőle. A papság szívesebben köszöni létalapját a haszonnak, mint a munkának.

Az egyik legfontosabb oka annak a nyomornak, melybe Írország süllyedt, az anglikán egyház hatalmas jövedelme. Így aztán eretnekek és ortodoxok, protestánsok és pápisták semmit nem vethetnek egymás szemére: egyformán tévedtek az igazságban, mindannyian félreértették a nyolcadik parancsolatot: Ne lopj!

[5] Az anarchia kifejezésben többnyire az alapelv, a szabály hiányát értik; ezért vált a rendetlenség szinonimájává.

[6] Hogy az elmékben ilyen gondolatok ébrednek, az a beszélők képviseleti uralmának és zsarnokságának köszönhető. Valaha a tudomány, a gondolkodás, a beszéd egy kifejezésbe vegyült; egy gondolatokban és tudásban erős emberről azt mondták, tud beszélni és hatalmas a szónoklatban. A beszéd már régóta absztrakt módon van elválasztva a tudománytól és az észtől; ez az absztrakció, ahogy a logikusok mondják, lassacskán realizálódott a társadalomban is; olyannyira, hogy vannak közöttük sokféle tudósok, akik egyáltalán nem beszélnek, és beszélők, akik egyáltalán nem tudósok a szólás tudományában sem. Egy filozófus nem tudós: beszélő. A törvényhozó, a költő valaha mély és isteni férfi volt: ma beszélők. A beszélő egy csengő, amely a legkisebb érintésre megszólaltatja végtelen hangját; a beszélőnél az előadás áradata mindig egyenes arányban áll a gondolat szegényességével. A világot a beszélők irányítják: elkábítanak, letaglóznak, kifosztanak minket, vérünket szívják és gúnyolódnak rajtunk: a tudósok viszont hallgatnak: ha egy szót akarnak szólni, kivágják a nyelvüket, írjanak hát.

[7] Libertas, liberare, librato, libra, liberté ("szabadság"), délivrer ("meg-, ki-, felszabadít"), libration ("lengés", "libegés"), balance ("mérleg", "inga', "ingadozás", "habozás") - ezeknek a kifejezéseknek az eredete közösnek tűnik. A szabadság a jogok és kötelességek kiegyensúlyozása: szabaddá tenni egy embert annyit jelent, egyensúlyba hozni a többiekkel, vagyis az ő szintjükre emelni.

[8] Egy folyóiratban, melynek első száma L'Égalitaire címmel nemrég jelent meg, az önfeláldozást az egyenlőség alapjának tüntetik fel: ez a fogalmak összekeverése. Az önfeláldozás a legnagyobb egyenlőtlenséget feltételezi; egyenlőtlenséget keresni az önfeláldozásban annak bevallásával egyenlő, hogy az egyenlőség a természet ellen való. Az egyenlőségnek az igazságra, a szigorúan értelmezett jogra, a tulajdonos által segítségül hívott alapelvekre kell épülnie; másként soha nem létezhet. Az önfeláldozás az igazság fölött áll; nem lehet törvénnyel előírni, mert természete, hogy nélkülözi a jutalmat. Valóban, kívánatos lenne, hogy mindenki ismerje el az önfeláldozás szükségességét, és a L'Égalitaire gondolata igen jó példa; sajnos nem vezet sehová. Hiszen mit feleljünk annak az embernek, aki azt mondja: "Nem akarom magamat feláldozni"? Kényszeríteni kell? Ha az önfeláldozás kényszerített, már elnyomás a neve, szolgaság, embernek ember általi kizsákmányolása. Ezért van, hogy a proletárok a tulajdonnak vannak feláldozva.

[9] Minden modern szocialista közül Fourier hívei tűntek számomra a leghaladottabbaknak és szinte egyedül méltónak e névre. Ha megértették volna, hogy feladatuk szólni a néphez, szimpátiát kelteni, és amit nem értenek, arról hallgatni; ha kevésbé büszke célokat tűztek volna ki és több respektust mutattak volna a közvélemény iránt, talán nekik köszönhetően megindult volna a változás. De miért borulnak térdre ezek az oly szilárd reformátorok szüntelenül a hatalom és a fényűzés előtt, mindaz előtt tehát, ami a leginkább változásellenes? Hogyan lehetséges, hogy egy gondolkodó században nem értik meg, hogy a világot demonstratív érvekkel kell megtéríteni, nem pedig mítoszokkal és allegóriákkal? Hogyan lehetséges, hogy a civilizáció legkönyörtelenebb ellenségeitől átveszik mindazt, ami végzetest az csak termett: tulajdont, szerencse- és rangegyenlőtlenséget, zabálást, vadházasságot, prostitúciót, mit tudom én? Szellemidézést, mágiát, ördöngösséget? Miért ezek a véghetetlen deklarációk az erkölcs, a metafizika, a pszichológia ellen, mikor folyik e tudományokkal való visszaélés, amiből nem vesznek észre semmit? Miért istenítenek mániákusan olyasvalakit, akinek legfőbb érdeme, hogy a valaha létezett legfurcsább nyelven összevissza fecseg egy sor dologról, aminek csak a nevét ismeri? Aki elfogadja egy ember csalhatatlanságát, máris képtelenné válik arra, hogy másokat tanítson; aki lemond az észről, száműzi a véleményszabadságot. A falanszterbeliek nem hibáznának, ha ők lennének az urak. Méltóztassanak végre gondolkodni, dolgozzanak módszeresen, demonstrációkat nyújtsanak, ne revelációkat, és szívesen fogjuk hallgatni őket; azután szervezzék az ipart, a mezőgazdaságot, a kereskedelmet; tegyék vonzóvá a munkát, tiszteletre méltóvá a legalázatosabb feladatokat, és elismerésünk az övék. Mindenekelőtt szabaduljanak illuminizmusuktól, amely inkább csalónak és becsapottnak mutatja be őket, mint hívőnek és apostolnak.

[10] Az egyéni birtoklás egyáltalán nem akadálya a nagyüzemnek és a gazdálkodás egységének. Az elaprózás hátrányairól azért nem beszéltem, mert haszontalannak tartottam annyi más után újra elismételni azt, aminek mindenki által belátott igazságnak kell lennie. De meg vagyok lepve, hogy a közgazdászok, akik annyira hangsúlyozták a kisüzemi gazdálkodás nyomorát, nem látták meg, hogy alapelve teljes egészében a tulajdonban van, és főleg hogy nem jöttek rá, hogy a föld mobilizálására vonatkozó tervük a tulajdon megszüntetésének kezdete.