I.
Az anarchizmus - szabad élet és alkotó függetlenség az emberiség számára.
Az anarchizmusnak nincs olyan elmélete és nincsenek olyan programjai,
amelyek az ember életét a maga teljességében próbálnák megragadni. Az
anarchizmus a valóságos életen alapuló tanítás, túlnő minden mesterséges
korlátozáson, nem szorítható be semmiféle rendszerbe.
Az anarchizmus külső formája egy szabad, nem kormányzott társadalom, amely
szabadságot, egyenlőséget és testvériséget kínál tagjainak. Alapjai az ember
kölcsönös felelősségérzetében találhatók, amely mindig, mindenütt
változatlan maradt. Ez a felelősségérzet önmagától biztosítani tudja minden
ember számára a szabadságot és a társadalmi igazságosságot. Az igazi
kommunizmusnak is ez az alapja.
Az anarchizmus tehát az emberi természet része, a kommunizmus pedig ennek
logikus kiterjesztése.
Az anarchizmus alapelméleteit ezért tények és módszeres elemzés segítségével
kell megfogalmazni. Egyesek (a szabadság, az egyenlőség és a testvériség
ellenségei) megpróbálták elrejteni az anarchizmus igazságait vagy
megrágalmazni eszményeit; mások (akik az embernek azért a jogáért harcoltak,
hogy helyesen élhessenek) feltárták és tisztázták ezt az eszményt. Úgy
gondolom, hogy
Godwin,
Proudhon,
Bakunyin,
Most,
Kropotkin,
Malatesta,
S.
Faure és a többiek nem hitték, és most sem hiszik, hogy az anarchizmust
megváltoztathatatlan tudományos dogmává kellene alakítaniuk elméleteikkel.
Az anarchizmus tanításai inkább azt próbálják kimutatni, hogy az anarchizmus
az emberi természetben gyökerezik, s azt próbálják bizonyítani, hogy az
ember alkotó teljesítményei sohasem térnek el az anarchizmustól. Az
anarchizmus alapvető jellegzetessége minden kötelék és minden szolgaság
elutasítása, és ez ugyancsak megtalálható az emberi természetben.
Az anarchizmus szabadságot jelent. Az szocializmus nem tudja széttörni a
láncokat vagy kötelékeket.
Magam is anarchista és forradalmár vagyok, és részt vettem az ukrán nép
forradalmi tevékenységében. Az ukrán olyan nép, amely ösztönösen megérti az
anarchista ideálok jelentését, és aszerint cselekszik. Hihetetlen
nélkülözéseket él át, de soha nem szűnik meg szabadságukról és életformájuk
szabadságáról beszélni. Gyakran követtem el taktikai hibákat ezen a nehéz
úton, mivel gyakran voltam gyenge és gyakran nem tudtam megítélni a
dolgokat. De mivel világosan megértettem, hogy milyen célért küzdünk én és
testvéreim, meg tudtam figyelni, hogy hogyan hat az eleven anarchizmus a
szabadságért és a függetlenségért vívott harcban. Gyakorlati harci
tapasztalataim alapján változatlanul meg vagyok győződve arról, hogy az
anarchizmus olyan forradalmi, olyan sokféle és olyan magasztos minden
vonatkozásában, mint maga az emberi élet. Ha csak a legcsekélyebb vonzalmat
érezném az anarchorevolucionista tevékenység iránt, akkor is felhívnálak,
olvasóm és testvérem, hogy csatlakozz az anarchizmus ideáljáért vívott
harchoz, mert csak akkor fogod jól megérteni, ha küzdesz ezért az ideálért,
és ha támogatod. Az anarchizmus az emberi természetből ered, és organikusan
növekszik mindaddig, amíg csak ki nem szabadítja az embert pszichológiai
kötelékeiből, és a szolgaság elleni küzdelem tudatos harcosává nem
változtatja. Az anarchizmus ebben is, és sok más dologban is forradalmi.
Minél tudatosabb egy ember, annál mélyebben gondolja át helyzetét. Felismeri
szolgaságát, felébred benne a forradalmi szellem, megmutatkozik
gondolataiban és cselekedeteiben. Ez minden férfira és nőre vonatkozik,
akkor is, ha semmit sem tudnak az anarchizmus szóról, sőt ha nem is
hallottak róla.
Az anarchizmus nagy szerepet játszik az emberi élet gazdagításában, s ezt a
tényt az elnyomók éppúgy felismerték, mint az elnyomottak. Az elnyomók
mindent elkövetnek, hogy eltorzítsák az anarchizmus ideálját; a többiek
mindent elkövetnek, hogy továbbvigyék. A modern civilizációnak sikerült az
anarchizmust még fontosabbá tennie az urak s a szolgák számára is, de nem
sikerült az emberi természetnek ezt az alapvető tiltakozását lecsendesítenie
vagy kiirtania, mert sohasem volt képes elpusztítani a független
gondolkodást, amely bebizonyította, hogy isten nem létezik. Miután ez
bebizonyosodott, már könnyű volt letépni a fátylat, mely elrejtette a papság
és az általa fenntartott hierarchia mesterségességét.
De az anarchizmus mellett sok más elgondolást adnak még elő: a
"liberalizmust", a szocializmust és a bolsevik kommunizmust. Ezek a tanok
annak ellenére, hogy nagy hatásuk van a modern társadalomra, s annak
ellenére, hogy legyőzték a reakciót is meg a szabadságot is, ingatag alapon
állnak, mert mesterkéltek, elutasítják a szerves fejlődést, és hajlamosak a
tehetetlenségre.
A szabad ember viszont hazugságaival és kegyetlenségével
együtt veti el a múlt nyűgeit. Eltemeti a szolgaság rothadt tetemét és azt a
képzetet, hogy a múlt jobb. Az ember részben már kiszabadította magát a
hazugságok és a brutalitás ködéből, amely születésétől fogva leigázta, s
részben megszabadult a bajonettek, a pénz, a törvényesség és a képmutató
tudomány imádásától.
Miközben az ember megszabadítja magát ettől az inzultustól, jobban megérti
önmagát, és ha egyszer megértette magát, felnyílik előtte életének könyve.
Ebben azonnal meglátja, hogy korábbi élete nem volt más, mint gyűlöletes
szolgaság, s hogy a szolgaság gúzsa elnyomorította vele született jó
képességeit. Meglátja, hogy ez az élet teherhordó állattá alacsonyította,
valaki rabszolgájává vagy mások urává, vagy olyan ostobává, aki széttépi és
eltapossa mindazt, ami jó az emberben, ha megparancsolják neki. De amikor a
szabadság felébred az emberben, földbe tapos minden mesterkéltséget, s
mindent, mi az ember alkotóképességének útját állja.
Így megy előre az ember a fejlődés folyamatában. Régebben generációnként
lépett egyet, de most a folyamat évről évre előrehalad; az ember nem kíván a
mások fölötti uralom akadémikus szócsöve lenni, és nem kívánja eltűrni, hogy
mások uralkodjanak fölötte. Amint megszabadul az "égi" és földi istenektől,
megszabadul a "jómodortól" és az "erkölcstől", ezeknek az isteneknek az
adományától, felemeli hangját és harcolni kezd az emberiség leigázása és
természetének eltorzítása ellen.
A tiltakozó ember, aki visszaszerezte
identitását, s aki nyitott szemekkel néz, s szabadságra és teljességre
szomjazik, létrehozza a szabad emberek csoportjait, akiket az ideál és a
cselekvés köt össze. Aki kapcsolatba kerül ezekkel a csoportokkal, eldobja
lakájruháját, és megszabadítja magát mások idióta uralmától. Minden átlagos
ember, aki az ekétől, a gyárból, az egyetem padjából vagy az akadémia
íróasztalától érkezik, felismeri a szolgaság lealacsonyító voltát. Ahogy az
ember kibontakoztatja igazi személyiségét, eldobja a modern társadalom
úr-szolga viszonyát. Ahogy az ember kiszabadítja magából személyiségének
valódi elemeit, amelyeken keresztül egy új, szabad emberi közösség születik,
tudatos anarchistává és forradalmárrá válik. Így teszi magáévá és terjeszti
az anarchizmus ideálját; a szabad ember felismeri az anarchizmus mélységes
igazságát, világosságát, tisztaságát, üzenetét a szabadságról és a
kreativitásról.
Az anarchizmus eszméje, amely az ember mint egyén és mint társadalmi lény
életének megújítását tanítja, az ember öntudatra ébredésével függ össze, s
azzal, hogy felismeri a modern társadalom igazságtalanságának gennyesedő
fekélyét. Az anarchizmus ezért mindig illegálisan vagy félillegálisan
létezik. Teljes legalitásban soha.
A modern világban a társadalom nem önmagáért, hanem az úr-szolga viszony, az
állam fennmaradásáért él. Tovább is mehetünk, s azt mondhatjuk, hogy a
társadalom teljesen elszemélytelenítette magát. Emberi szempontból nem is
létezik egyáltalán. Ugyanakkor sokan azt hiszik, hogy az állam a társadalom.
De egy csoport olyan ember volna a "társadalom", amely megfelelően él,
miközben az emberiség nyakán ül? Miért nem számít semmit az ember mint egyén
vagy mint sok száz milliós tömeg a "politikai vezetőknek" ezzel a tunya
csoportjával szemben? Ezeket a hiénákat, a jobb- és a balszárny uralkodóit
joggal hozza ki a sodrukból az anarchizmus. A burzsujok legalább őszinték e
tekintetben. De a különböző elnevezésű államszocialisták, köztük a
bolsevikok is, azzal vannak elfoglalva, hogy saját maguk kitalálta nevekre
cseréljék ki a burzsoá uralom elnevezéseit, miközben lényegében
változatlanul hagyják a szerkezetét. Az úr-szolga viszonyt próbálják tehát
megmenteni összes ellentmondásával. S bár tisztában vannak azzal, hogy ezek
az ellentmondások teljességgel összeegyeztethetetlenek vallott
eszményeikkel, mégis fenntartják őket csak azért, hogy meggátolják az
anarchista kommunizmus gyakorlattá válását. Az államszocialisták azt mondják
programjaikban: lehetővé kell tenni, hogy az ember "társadalmilag"
felszabadítsa magát. De az ember spirituális szabadságáról egy szót sem
szóltak. Azt bizonyítják ehelyett, hogy az ember felszabadítása az ő
gyámkodásuk nélkül nem valósulhat meg. Valamely kormány vagy politikai
berendezkedés irányításával végrehajtott "felszabadulás" - mi köze ennek a
szabadsághoz? A burzsoá, aki sohasem tűzte azt a célt maga elé, hogy bármit
széppé vagy hasznossá tegyen, azt mondja a munkásnak: "aki egyszer
rabszolga, az rabszolga is marad. Nem tudjuk megformálni a társadalmi
életet, mert túl sok tőkénk fekszik az iparban és a mezőgazdaságban.
Emellett a modern élet kellemes számunkra: a királyok, az elnökök és
kormányaik lesik a kívánságainkat, és hajbókolnak előttünk. A rabszolgáknak
megvan a maguk kötelessége." Vagy azt mondja: "Modern társadalmi életünk
tele van óriási lehetőségekkel!"
"Nem! Nem!" - kiáltják a burzsoá szocialisták és kommunisták. "Nem értünk
egyet!" Aztán rohannak a munkásokhoz, pártokba terelik őket, s lázadásra
szólítják őket a következőképpen: "Űzzétek el a burzsoákat a helyükről, és
adjátok át nekünk a hatalmat! Mi értetek fogunk dolgozni! Felszabadítunk
benneteket!"
Így aztán a munkások, akik a kormányt még jobban gyűlölik, mint a
parazitákat, forradalmat robbantanak ki, hogy megsemmisítsék a hatalom
gépezetét és a hatalom képviselőit. De vagy azért, mert ügyetlenek, vagy
mert naivak, hagyják, hogy uralomra jusson a szocializmus. Így vették át a
kommunisták a hatalmat Oroszországban. Ezek a kommunisták az emberiség
valódi söpredékei. Lerohanják és lelövik az ártatlan embereket és
legyilkolják a szabadságot; éppúgy lelövik az embereket, ahogy a burzsoák
tették. Lelövik azokat, aki másképp gondolkodnak, mint ők, hogy mindenkit a
hatalmuk alá hajtsanak; hogy kipusztítsák a szabadság és a kreativitás
szellemét az emberiségből; hogy annak a kormányzatnak a rabszolgájává
tegyék, amelyet épp most szereztek meg maguknak. Őröket fogadnak fel, hogy
őrizzék őket, és gyilkosokat, hogy elbánjanak a szabad emberekkel.
Oroszországban az új "munkásköztársaság" láncaiban éppúgy nyög és sóhajtozik
az ember, mint ahogy nyögött és sóhajtozott a burzsoá uralom idején. Másutt
az emberek vagy a burzsoák, vagy a burzsoá szocialisták jármát nyögik. A
hóhérok - a régiek is, az újak is - erősek. Módszereik, amelyekkel
fenntartják hatalmukat, hatékonyak. Elsajátították az ellenzék taktikus
elnyomásának mesterségét, s az ember csak rövid időre lobban fel, hogy
harcoljon a jogaiért, majd újra lehanyatlik a hatalom és a kétségbeesés
súlya alatt. Leejti a kezét, amint érzi, hogy újra a nyakán a kötél, s
becsukja a szemét, mint a rabszolga a vidám hóhér előtt.
Az embernek meggyőződést kell kovácsolnia az emberi és az egyéni nyomorúság
leleplezett távlatából, testvérének kell a többi embert hívnia és harcolni
kell a szabadságért. Az ember csak akkor szabad, ha kész megölni minden
hóhért és a hatalom minden mágnását, amennyiben nem óhajtanak felhagyni
szégyenletes vállalkozásaikkal. Csak akkor szabad, ha nem tekinti
alapvetőnek kormányzata megváltoztatását, és nem hagyja félrevezetni magát a
bolsevikok "munkásköztársaságától". Egy valóban szabad társadalom
létrehozására kell szavaznia, amely a személyes felelősségen alapul; az
egyetlen valóban szabad társadalomra. Ítélete az állam fölött a teljes
megsemmisítés: "Nem! Ez nem lehet! Lázadjunk fel! Keljünk fel, testvérek,
minden kormányzat ellen, zúzzuk össze a burzsoázia hatalmát, s ne engedjük
életre kelni a szocialista és a bolsevik kormányokat! Semmisítsünk meg
minden hatalmat és űzzük el képviselőit!"
Vannak pillanatok, amikor a szocialisták és a kommunisták uralma rosszabb,
mint a burzsoáké, mert összetörik és lábbal tiporják saját ideáljaikat. A
kommunisták bűnössé és alattomossá váltak, miután titokban keresgélték a
kulcsokat a burzsoá kormányhoz; nem akarják, hogy a tömegek lássák, mit
csinálnak, így aztán hazudnak, csalnak, hitegetnek. Ha a tömegek ezt
észreveszik forronganak a felháborodástól. Ezért a kormány lecsap rájuk,
tobzódik a felelőtlenségben és lemészárolja őket a "szocializmus" és a
"kommunizmus" nevében. A kormány persze rég a szemétdombra hajította ezeket
az eszményeket. Ezekben a pillanatokban a szocialisták és a bolsevikok
uralma elfajultabb, mint a burzsoáziáé, mert nélkülözi az eredetiséget, s
visszatér a burzsoá elnyomás gépezetéhez. Míg egy burzsoá kormány
akasztófára küldi a forradalmárt, a szocialista vagy a bolsevik kommunista
kormányok álmában lopakodnak oda hozzá és fojtják meg, vagy csalással
gyilkolják meg. Ez is, az is aljasság. De a szocialisták aljasabbak, mert
aljasabbak a módszereik.
A fent ismertetett jellegzetességeket mutatják mindazok a politikai
forradalmak, amelyekben a burzsoázia, a szocialisták és az államkommunisták
harcolnak egymással a politikai felemelkedésért, belerángatva harcukba a
tömegeket, de a legnyilvánvalóbb példa az 1917-es februári és októberi
forradalom Oroszországban. Amikor a cári Oroszországot összezúzó tömegek úgy
érezték, hogy részben megszabadultak a reakciótól, nekiláttak, hogy
megteremtsék a teljes szabadságot. Kifejezték ezt a kívánságukat azzal, hogy
kisajátították a földesurat és a kolostorokat, s földjeiket azoknak adták,
akik bérmunkások nélkül akarták azokat művelni. Időnként a gyárakat,
üzemeket, nyomdákat azok vették birtokukba, akik ott dolgoztak. Megpróbáltak
kapcsolatot teremteni a falvak és a városok között. Ezenközben a nép persze
mit sem tudott róla, hogy Kijevben, Harkovban, Szentpétervárott és másutt
kormányok alakultak. A nép gyakorlatilag lerakta egy új, szabad társadalom
alapjait, amely kihajigált volna minden élősdit, minden kormányt,
megszabadult volna a hatalom idiotizmusától. Ez az egészséges ténykedés
különösen az Uralban, Szibériában és Ukrajnában volt jelentékeny.
Felfigyeltek rá Petrográdban, Moszkvában, Kijevben és Tbilisziben a régi és
az új rezsimek. A szocialistáknak meg a bolsevikoknak azonban sokfelé voltak
párttagjaik, és nagy területeket lefedő hálózatuk volt hivatásos
gyilkosokból (ahogy még mindig van). Hozzá kell tenni mindehhez, hogy a
hivatásos gyilkosokon felül közülünk is felbéreltek embereket. Ezek
segítségével sikerült csírájában elfojtaniuk a nép szabadságát. És alapos
munkát végeztek. A spanyol inkvizíció elzöldülhetett volna irigységében.
Most már tudjuk, hogy mi a tényleges igazság a kormányok mögött. A
bolsevikoknak és a szocialistáknak ezt mondjuk: "Szégyen és gyalázat!
Éjjel-nappal a burzsoázia terrorjáról beszéltettek, és nagy buzgalommal a
forradalom oldalára álltatok. De most, hogy hatalmon vagytok, kitetszik,
hogy ugyanolyan ósdi ostobák, a burzsoázia lakájai és a burzsoázia
módszereinek rabjai vagytok. Burzsoákká váltatok!" A burzsoázia, látva a
bolsevista kommunizmus gyakorlatát az utóbbi időkben, nagyon jól tudja, hogy
a szocializmusnak ez a sajátos formája sohasem boldogulhat az ő módszerei
nélkül, vagy anélkül, hogy személy szerint felfogadná a burzsoákat. Nagyon
jól tudja, hogy a dolgozó többség elnyomása és kizsákmányolása része a
rendszernek, hogy a romlott, henye élet nem szűnt meg a szocializmusban,
hanem csak másképp hívják, és így álcázzák, mielőtt elterjed és újra
gyökeret ver.
Ez az Igazság! Csak rá kell néznetek a bolsevik vandálokra és arra, hogy
hogyan monopolizálták a nép forradalmi vívmányait! Nézzétek besúgóikat,
rendőrségüket, törvényeiket, börtöneiket, börtönőreiket és végrehajtó
hadseregeiket! A "Vörös" Hadsereg semmiben sem különbözik a régi
hadseregtől, csak a neve új.
Liberalizmus, szocializmus, bolsevizmus. Három testvér ez, járják a maguk
külön útját, hogy hatalmukba kerítsék az embert. Hatalmukat arra használják,
hogy meggátolják az ember haladását az önmegvalósítás és a függetlenség
felé.
LÁZADJ! - Ezt kiáltja az anarchista forradalmár a kizsákmányoltnak. Lázadj,
zúzz össze minden kormányt és vigyázz, nehogy újra gyökeret eresszen! A
hatalmat azok használják, akik sohasem éltek két kezük munkájából. A
kormányhatalom sohasem engedi meg a munkásoknak, hogy a szabadsághoz vezető
úton járjanak; a lusták eszköze, akik uralkodni akarnak a többieken, és
mindegy, hogy a burzsoázia, a szocialisták vagy a bolsevikok kezében van a
hatalom, mindenképp lealjasít. Minden kormánynak foga van, foga, hogy
széttépjen minden embert, aki szabad és igazságos életre áhítozik.
Testvér: űzd ki a hatalmat magadból. Ne engedd, hogy elkábítson, vagy
elkábítsa egy testvéredet. Az igazi kollektív élet nem programok alapján és
nem kormányokkal épül, hanem az emberiség szabadsága, alkotókészsége és
függetlensége által. Minden egyén szabadsága magában hordozza a kormány
nélküli szabad és teljes közösség magvát, amely szerves és decentralizált
teljességben él, s a nagy emberi cél egyesíti: az Anarchista Kommunizmus!
II.
Az anarchista kommunizmus egy teljesen harmonikus, nagy közösség. Szabad
egyének alkotják önkéntesen, akik szükségleteik szerint szövetségbe és
föderációkba tömörülnek.
Az anarchista kommunizmus az ember szabadságának és korlátlan fejlődéshez
való jogának biztosításáért harcol, harcol minden gonoszság és
igazságtalanság ellen, amelyek kiküszöbölhetetlen velejárói a kormányoknak.
A szabad, nem kormányzott társadalom szellemi és fizikai munkával akarja
megszépíteni az életet. Mindabból merít, amivel a természet felruházta az
embert, és felhasználja a természet kimeríthetetlen gazdagságát is;
megrészegíti az embert a föld szépségével, és felüdíti maga teremtette
szabadságával. Az anarchista kommunizmus lehetővé teszi az ember számára,
hogy minden irányba kifejlessze alkotó függetlenségét; követői szabadok
lesznek és boldogok attól az élettől, melyet a testvéri munka és a
kölcsönösség irányít. Nem lesz szükségük a burzsoázia és a szocialisták
termékeire: a börtönökre, a hóhérokra, a besúgókra és a titkosügynökökre,
mert nem lesz szükségük az államra, erre az idióta rablóra és gyilkosra!
Készüljetek fel, testvérek, ennek a társadalomnak a megteremtésére!
Készítsétek elő szervezeteiteket és eszméiteket! Ne feledjétek, hogy
szervezeteiteknek támadásbiztosnak kell lenniük. Szabadságotok ellensége az
állam, amelyet öt figura személyesít meg: 1. a tulajdonos; 2. a háború
szerelmese; 3. a bíró; 4. a pap; 5. a tudósok, akik meghamisítják az
emberről szóló igazságot. A legutóbbiak gyártják a "történelmi
törvényszerűségeket" és a "jogi normákat", és írnak dörzsölten, hogy pénzt
szerezzenek; állandóan azon ügyködnek, hogy megpróbálják bebizonyítani, hogy
a másik négynek joga van az emberi életet lealacsonyító hatalomra.
Az ellenség erős. Több ezer éves tapasztalatot halmozott fel rablásban,
erőszakban, kisajátításban, gyilkosságban. Átment egy belső válságon, és
most azon szorgoskodik, hogy megváltoztassa külső képét, de csak azért teszi
ezt, mert életét fenyegeti az új, kialakuló tudás. Ez a tudás felébreszti az
embert hosszú álmából, megszabadítja az ötök által beleplántált
előítéletektől, fegyvert ad a kezébe, hogy harcoljon valódi társadalmáért.
Ellenségünk külső képének ez a változása látható a reformizmusban. A
reformizmus azért alakult ki, hogy legyőzze azt a forradalmat, amelyben
részt vettünk. Az orosz forradalomban úgy látszott, hogy az "ötök" eltűntek
a föld színéről de ez csak látszat volt. Valójában ellenségünk átmenetileg
megváltoztatta vonásait és most új híveket toboroz, hogy ellenünk
harcoljanak. A bolsevik kommunizmus különösen elárulja magát e tekintetben;
de hosszú idő telik még el, mielőtt ez a tan elfeledtetné az ember harcát az
igazi szabadságért.
A tömegeket folytonosan harcba vivő társadalmi forradalom az egyetlen
módszer, amellyel sikeres harcot vívhatunk a szolgaság ellen. A társadalmi
forradalom először elemi erővel tör ki. Előkészíti az utat saját szervezete
számára, lerombol minden akadályt, amelyet mesterségesen állítanak. Ezek az
akadályok tulajdonképpen csak növelik erejét. Az anarchista forradalmárok
már most ezért dolgoznak, s mindazoknak, akik tudják, hogy mekkora teher a
szolgaság, kötelességük segíteni az anarchistákat; s ugyanakkor minden
embernek felelősséget kell éreznie az egész emberiségért, amikor az állam öt
megszemélyesítője ellen harcol. Azt is tudnia kell mindenkinek, hogy a
társadalmi forradalmat megfelelő eszközökkel kell megvalósítani; különösen
vonatkozik ez az anarchistára, aki élen jár a szabadság felé vezető úton. A
forradalom romboló szakaszában, amikor eltörlik a szolgaságot, s a szabadság
elemi erejű robbanásként kezd terjedni, fontosak a rendíthetetlen módszerek,
és fontos a szervezettség a győzelem biztosításához. A forradalomnak ebben a
szakaszban van a legnagyobb szüksége rád. Az orosz forradalom, amelyben az
anarchisták jelentős szerepet játszottak (ezt nem tudták végigvinni, mert
megtagadtatott tőlük a cselekvés), felismertette velünk azt az igazságot,
hogy a tömegek, akik lerázták láncaikat, nem kívánnak másokat másfajta
láncokba verni. Forradalmi lendületükben azonnal szabad szövetséget hoztak
létre, amelyek nemcsak új közösség felépítésére irányuló törekvéseiket
segítették, hanem védték is őket az ellenségtől. Ha alaposabban szemügyre
vesszük ezt a folyamatot, arra a következtetésre jutunk, hogy az új,
kollektív szabadság létrehozásának legjobb eszköze a
Szabad Szovjet.
Ebből a meggyőződésből kiindulva az anarchista forradalmár felhívja az
elnyomottakat, hogy harcoljanak ezekért a szabad szövetségekért. Hisz benne,
hogy a társadalmi forradalom így szabadságot teremt, miközben megszünteti a
szolgaságot. Ezt a hitet becsben kell tartani és meg kell védeni. Az
egyetlen nép, amely megvédheti ezt a hitet, a tömegekből áll, a tömegekből,
amelyek maguk vívták meg a forradalmat, és akik elveik szerint élnek. Az
embertömegek, miközben megteremtik a forradalmat, ösztönösen szabad
szövetségekbe tömörülnek, és velük született anarchizmusuk vezérli őket:
támogatni fogják a Szabad Szovjeteket. A tömegek, miközben csinálják a
forradalmat, szükségképp ráébrednek erre, és az anarchistáknak segíteniük
kell őket ennek az elvnek a megfogalmazásában.
A szabad társadalomban a gazdasági problémákat a termelő-fogyasztó
társulások fogják megoldani, amelyekben a Szabad Szovjet természete meg kell
hogy szilárdítsa a tömegek helyzetét a forradalom alatt, arra ösztönözve
őket, hogy vegyék saját kezükbe jogos örökségüket (a földet, a gyárakat, az
üzemeket, az ásvány- és szénbányákat, a szállítást, az erőket stb.).
Miközben a csoportok az érdekek vagy a hajlamok szerint formálódnak, a
tömegek szabadon és függetlenül egy teljes társadalmi szerkezetet fognak
felépíteni.
A harc ezen az úton nagy áldozatokat kíván, mert a majdnem szabad ember
végső erőfeszítése lesz. Ebben a harcban nincs helye habozásnak, nincs helye
szentimentalizmusnak. Élet vagy halál - ezzel a kérdéssel kell szembenéznie
mindenkinek, aki jogot formál maga és az emberiség számára egy jobb életre.
Ahogy túlsúlyba kerülnek az ember egészséges ösztönei, győztesként és
teremtőként elindul ezen az élethez vezető úton.
Szervezzétek meg magatokat, testvérek, hívjatok minden embert magatok közé!
Hívjátok őket a gyárból, az iskolából, hívjátok magatok közé a diákokat, a
tanult embereket. Lehet, hogy tíz közül kilenc akadémikus nem jön közétek, s
az is lehet, hogy azért jönnek, hogy megtévesszenek benneteket, ha az állami
ötök szolgái. De a tizedik el fog jönni. A barátotok lesz és segíteni fog
nektek, hogy leleplezzétek a többiek csalását. Szervezzétek meg magatokat,
hívjatok minden embert magatok közé, szólítsátok fel a kormányzókat, hogy
hagyjanak fel ostobaságukkal, és szüntessék meg az emberi élet
megerőszakolását. Ha ez nem használ, fegyverezzétek le a rendőrséget, a
hadsereget és az ötök védelmére szolgáló egyéb szervezeteket. Égessétek el
törvénykönyveiket, romboljátok le börtöneiket, gyilkoljátok meg hóhéraikat,
az emberiség veszedelmeit. Zúzzátok össze a hatalmat! Hívjátok magatok közé
az erőszakkal verbuvált hadsereget; a hadseregben sok a gyilkos, akik
ellenetek vannak, és akiket arra béreltek fel, hogy megöljenek benneteket.
De még a hadseregben is vannak barátaitok; ők majd megsemmisítik a gyilkosok
csőcselékét, és sietve a ti oldalatokra állnak.
Ha majd összegyűltünk egy nagy, egyetemes családba, testvérek, továbbmegyünk
a sötétség elleni harcban. Az egyetemes emberi ideál felé! Testvérekként
fogunk élni, senkit sem alacsonyítunk szolgasorba. Az ellenség kegyetlen
erejére forradalmi hadseregünk erejével fogunk válaszolni. Ha ellenségeink
nem értenek egyet a mi eszményeinkkel, azzal válaszolunk nekik, hogy
felépítjük új életünket, amely az egyéni felelősségen alapul. Csak az
ötökhöz tartozó érzéketlen bűnözők nem kívánnak majd a gyümölcsöző
aktivitással teli új élethez vezető útra lépni. Harcolni fognak ellenünk,
hogy visszaszerezzék hatalmukat. Nekik meg kell halniuk.
Éljen az egyetemes emberi harmónia eszménye, s az a harc, amelyet az emberek
ezért az eszményért vívnak! Éljen az anarchista társadalom eszménye!
(Fordította: Pap Mária. A fordítás alapja: Nestor Mahno:
The Anarchist Revolution. In: Anarchy, Vol. 1. No 4., 1971.)