Szerkesztői előzetes

Manapság sokat beszélünk s vitatkozunk az Európai Uniós csatlakozás lehetséges és szükséges gazdasági kihívásáról és követelményéről. Az uniós kérdés, mondhatnánk, divattémává vált a diplomáciában, a napi politikában, a jogalkotásban és a gazdaságban tevékenykedők között. Alighanem ezzel a ténnyel függ össze, hogy az alapszó, tehát az "Európa"-kifejezés is egyre gyakrabban s a legkülönbözőbb területeken merül fel. Ismeretes "Európa-kávéház", "Európa-divatház", "Európa-kiállítás", "Európa-gála", "Európa-központ", "Európa-kurzus" és így tovább. Mégis meghökkentő, legalábbis elszomorító, hogy milyen keveset tudunk az európaiság fogalmáról s lényegéről. Ez baj, s talán nem túlzás a feltételezés, ha mindez így marad, végzetes hibába esünk, melynek negatív következményeit ma még be sem tudjuk látni.

Nyilvánvaló, az Európai Unió mint téma s realitás, nagyon is konkrét, közvetlen, külső formában jól érzékelhető, a ráció segítségével teljességgel értelmezhető s megítélhető világ, melyet leginkább a jogi és a közgazdaságtani szakértők vizsgálnak, illetőleg a politikacsinálók befolyásolnak. Viszont az is bizonyos, hogy az "európaiság" mélyebb, absztraktabb, kevésbé megragadható, az ember egész lényét átjáró, szívét-lelkét-szellemét megmozgató, zsigereibe behatoló képződmény. Ott rejlik benne az emberi méltóság, a konkrét dolgok fölötti emelkedettség, valamifajta eszmeiség, mintául szolgáló erény s érték. Az európaiság tartalmi jegyeinek kutatásában elsősorban már nem a közgazdászok, a diplomaták, a jogszakértők, a politikai pártok jeleskednek, hanem a filozófusok, a politológusok, az etika és a pedagógia kutatói. Mi több, mindnyájunk számára nélkülözhetetlen, semmi mással nem pótolható forrással szolgálhatnak ez ügyben a különféle művészeti feldolgozások is. Közismert, a művészek képesek behatolni az emberi lélek mélybugyraiba, ahová a tudós aligha tud már elérkezni.

Az európaiság - noha távol áll tőlem az Európai Unió szerepének s jelentőségének lebecsülése - sokkal fontosabb, alapvetőbb, izgalmasabb és magasabb rendű "dolog", mint bármilyen más konkrét társadalmi-politikai kérdés s teendő. Az európaiság, ennek megfelelően mély összefüggést s alapvető értéket fejez ki. Az európaiság egyfajta vezérelvet, gondolatkört, mintát s paradigmát képvisel. Ha ez így van, számomra érthetetlen, hogy miért olyan csekély az ismeretünk róla, amivel pedig rendelkezünk, az töredezett, jórészt bizonytalan, nem kellően megalapozott és ellentmondásos.

Azt hiszem, a tudományos lemaradás ténye mellett egy másik - az előzőnél még súlyosabb - problémával is szembesülnünk kell. Azzal tudniillik, hogy fennáll az európai értékek megfakulásának, esetleg eltűnésének veszélye. Több társadalomtudós is kifejezte abbéli aggodalmát, hogy az európaiság mint sajátos eszme- s értékvilág, valamint kultúra, fokozatosan rezervátummá soványodik, egyre inkább kénytelen átadni történelmi helyét és jelentőségét az uniformizáció, a globalizáció, az amerikanizmus gyökerében másfajta értékrendjének. Magam nem kívánom dramatizálni a helyzetet, ám az bizonyos, az európaiság "pozíciói" gyengültek az utóbbi néhány évtizedben. Mindenesetre indokoltnak tűnik eldönteni, hagyjuk-e végleg elveszni történelmi értékeinket, vagy pedig az eddigieknél komolyabb, összehangoltabb s hatékonyabb stratégiát dolgozzunk ki értékeink megőrzése, netán megerősítése érdekében. Tudjuk, a görög mitológia szerint Zeusz elrabolta Európét, a gyönyörű királylányt. Csöppet sem lenne ildomos s dicső számunkra, ha most tőlünk rabolnák el Európát.

Komoly érvek szólnak tehát amellett, hogy sokirányú, szisztematikus és mélyre hatoló kutatómunkát végezzünk az európaiság mibenlétéről s jövőbeli helyzetéről. Valamennyi - szóba jöhető - tudományos és művészeti alkotóműhely munkájára szükség van. Számomra nem kétséges, az új lehetőségek, feladatok s felelősségek különösen három területen adódnak. A politikai folyamatokat mélyebb szinten vizsgáló politológia, az általános értékeket pontosabban kidolgozó filozófia s etika, valamint az ifjúság kívánatos Európa-képét szisztematikusabban kidolgozó pedagógia számára merülnek fel új kihívások.

Ilyen felismerésből született az ötlet, hogy szervezzünk meg egy nemzetközi tudományos konferenciát az európaiság témakörében, ahol politológusok, filozófusok, etika- s pedagógiakutatók számolnának be legújabb vizsgálati eredményeikből. A Kecskeméten 2000 októberében rendezett konferencia anyagát veheti most kézbe az Olvasó. Örömömre szolgált, hogy a meghívott előadók több mint a fele filozófus volt, hiszen ilyen témakör vizsgálatából egyszerűen képtelenség kihagyni őket. Botorság, elvakultság vagy szellemi igénytelenség és szegénység lenne azt feltételeznünk, hogy az európaiság kérdéséről a filozófia nem tud vagy nem akar fontos mondanivalót megfogalmazni. Ebből a szempontból ez a kötet szerves folytatása az 1999-ben megjelent Európai integráció - Európai filozófia című kiadványnak, és jó kiegészítője az ugyancsak 2001-ben napvilágot látó, Közép-Európáról szóló filozófiai tanulmánygyűjteménynek. S hasonlóképpen örvendetes fejlemény, hogy a pedagógiakutatók figyelme is mind inkább az európaiság gondolatkörére irányul. Az európaiság mint hosszú távú, alapvető folyamat és értékrend teljesebb s differenciáltabb megismerése érdekében természetesen még nagyon sokat lehet s kell tenniök filozófusoknak, politológusoknak, etika- s pedagógiakutatóknak.

A kötetben olvasható szerzők különböző tudományágak képviselői, akik más-más módszerrel, terjedelemben foglalkoznak az európaiság különféle mozzanatával. Álláspontjukhoz gyakran tehetünk kérdőjeleket, s erős késztetéseket érezhetünk a vitára. (Ám ez miért lenne baj?) Viszont remélhetőleg kiderül, hogy az európaiság fogalmán mindegyik szerző meghatározott politikai és morális kultúrát ért, s ennyiben egységesnek mondható a kötet. Igen, az európaiság, lényegét tekintve, politikai és morális kultúrát jelent, amiért érdemes és szükséges latba vetnünk minden erőnket. Ahogyan Kosztolányi Dezső csodálatos sorai kifejezik: "Európa... / te régi, te rücskös, te szent, te magasztos, / lelkek nevelője.../ viaskodom érted."

Szeged, 2000. december 22.
Karikó Sándor