{1-665.} ERDEI FERENC MUNKÁSSÁGA
A MAGYAR PARASZTSÁG VÁLSÁGÁNAK IRODALMÁBAN

1. Szabó Zoltán (1912–1984) – író, szociográfus, publicista. 1934-ben megszervezi a Fiatal Magyarság Szociográfiai Munkaközösségét, majd egy év múlva a Szolgálat és Írás Munkatársaságát. 1936-ban jelenik meg A tardi helyzet című munkája, a falukutató irodalom első jelentős alkotása. Ezt követi a Cifra nyomorúság című szociográfiája. 1937-től a Válasz szerkesztőségének a tagja; részt vesz a Márciusi Frontban. 1939-től 1941-ig a Magyar Nemzet munkatársa. A felszabadulás után a Magyar Közlöny, a hivatalos lap mellett 1945–46-ban a MADISZ folyóiratának, a Valóságnak, ill. a Képes Világnak a szerkesztője. 1947–49-ig a magyar követség kulturális attaséja Párizsban. 1949-ben lemondott állásáról, s külföldön maradt.

2. Kovács Imre (1913–1980) – szociográfus, publicista, parasztpárti politikus. Egyetemi hallgatóként bekapcsolódott a falukutató mozgalomba. 1937-ben adja ki A néma forradalom című szociográfiáját, amelyért három hónap börtönre ítélik. A Márciusi Front egyik kezdeményezője és szellemi irányítója. 1938-tól a Szabad Szó szerkesztője, 1939-ben a Nemzeti Parasztpárt egyik megalapítója. Tevékenyen részt vesz az antifasiszta nemzeti függetlenségi mozgalomban; a Magyar Történelmi Emlékbizottság tagja, majd elnöke. 1942-ben rövid időre letartóztatták. A német megszállás után (1944. március 19.) az ellenállási mozgalom vezetői közé tartozik; 1944 szeptemberétől az NPP-t képviseli a Magyar Front Intézőbizottságában, majd a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságában. A felszabadulás után, 1945 áprilisától az NPP főtitkára. 1946 márciusától alelnöke. Parlamenti képviselő. 1947 februárjában kilépett a Parasztpártból, és később a Balogh István-féle Független Magyar Demokrata Párthoz csatlakozott, s annak listáján jutott ismét mandátumhoz. 1948-ban elhagyta az országot; 1951-ben az Egyesült Államokban telepedett le.

3. Spengler, Oswald (1880–1936) – német filozófus, a történetfilozófia {1-666.} nagy hatású művelője. Fő műve: Der Untergang des Abendlandes (A Nyugat alkonya). I–II. k., München, 1918, 1922.

4. Ortega y Gasset, José (1883–1955) – spanyol filozófus. Vizsgálódásának középpontjában elsősorban a „tömegtársadalom” és a „tömegkultúra” kérdésköre állt. Fontosabb munkáit magyarra is lefordították; A tömegek lázadása (Bp., 1938) nagy hatást gyakorolt a két háború közötti magyar progresszív értelmiségre.

5. Huizinga, Johan (1872–1945) – holland kultúrtörténész, egyetemi tanár. Szellemtörténeti irányzatú műveiben elsősorban a középkorral s a humanizmussal foglalkozott. Fő műve: A középkor alkonya. Az élet, a gondolkodás és a művészetek formái Franciaországban és Németalföldön a XIV. és XV. században. (Ford. Szerb Antal és Dávid Gábor.) Bp., 1979.

6. L. Szabó Zoltán: A tardi helyzet. Cserépfalvi, Bp., 1936 (Szolgálat és Írás könyvei); uő.: Cifra nyomorúság. A Cserhát, Mátra, Bükk földje és népe. Cserépfalvi, Bp., 1938. (Magyarország felfedezése 3.)

7. L. Kovács Imre: A néma forradalom. Cserépfalvi, Bp., 1937 (Szolgálat és Írás Munkatársaságának könyvei 2.)

8. L. Féja Géza: Viharsarok. Az Alsó-Tisza-vidék földje és népe. Bp., 1937 (Magyarország felfedezése 1.)

9. Erdei Ferenc: Magyar falu. Bp., 1940.

10. Erdei Ferenc: Futóhomok. A Duna-Tisza-köz földje és népe. Bp., 1937 (Magyarország felfedezése 2.)

11. Erdei Ferenc: Parasztok. Bp., 1938.

12. Erdei Ferenc: Magyar város. Bp., 1939.

13. Einzelhof (ném.) – tanya. A magyar tanyának a németben a Gehöft kifejezés felel meg.

14. Tessedik Sámuel (1742–1820) – evangélikus lelkész, pedagógus, gazdasági szakíró. A hazai mezőgazdasági szakoktatás megteremtője, a mezőgazdaság fejlesztésének, korszerűsítésének egyik úttörője. Fő művei: A paraszt ember Magyarországban mitsoda és mi lehetne (Ford. Kónyi János, Pécs, 1786); Önéletírás (ford. Nádor Jenő, Szarvas, 1942); A parasztok állapotáról Magyarországon (Berzeviczy Gergellyel együtt, válogatta, szerkesztette és a bevezetőt írta Zsigmond Gábor). Bp., 1979.

{1-667.} 15. Györffy István (1884–1939) – néprajztudós, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja. Egyetemi tanulmányait Kolozsvárott és Budapesten végezte. 1912-től múzeumban dolgozott, 1926-tól a budapesti egyetem közgazdasági karán Kelet-Európa néprajzát adja elő. 1934-től egyetemi tanár, megszervezi az egyetem néprajzi tanszékét. 1938-tól a Táj- és Népkutató Központ vezetője. Az ún. tárgyi néprajz, a magyar nép anyagi műveltségének egyik legkitűnőbb kutatója; településtudományi vizsgálódásai nagy hatással voltak a harmincas évek fiatal társadalomtudós nemzedékére. Korszerűbb tudomány- és művelődéspolitika kialakítását követelte. A harmincas évek második felében – felismerve a német fasizmus és a háború növekvő veszélyét – kulturális és szellemi téren igyekezett összefogni az erőket a nácizmus befolyása ellen. Egyik kezdeményezője volt a paraszti származású egyetemi és főiskolai hallgatók kollégiumi mozgalmának. A baloldali parasztfiatalok később róla nevezték el az ún. Györffy-kollégiumot. Jelesebb munkái: Nagykunsági krónika. Karcag, 1922; Magyar népi hímzések. I. A cifraszűr. Bp., 1930; A néphagyomány és a nemzeti művelődés. Bp., 1939; Magyar nép–Magyar föld. Bp., 1942; Magyar falu–Magyar ház. Bp., 1943; Matyó népviselet. Bp., 1956.

16. Szabó Kálmán (1886–1963) – néprajzi kutató, múzeumigazgató. Főként Kecskemétre és környékére vonatkozóan folytatott néprajzi kutatásokat. Kiterjedt szaktudományi tevékenységét konzervatív szemlélet jellemezte, amelyet a kortárs szakmai közvélemény kritikával fogadott. Munkái: Kecskemét szőlő- és gyümölcstermelésének múltja. Kecskemét, 1934; A „hírös város” anekdotakincse. Kecskemét, 1936; Kecskeméti tanyák. Kecskemét, 1936