{2-461.} A MÁRCIUSI FRONT TÍZ ESZTENDEJE

{2-463.} 1947. március 15-én volt tíz éve, hogy a Márciusi Front a magyar közéletben először megjelent,1 s kilenc évtized távlatából felidézte 1848 szellemét. Minden, amit ez a kilenc évtized magába foglalt: Bach-korszak, kiegyezés, a dzsentri elhivatalnokoskodása, álönállóság, gazdasági fellendülés, millennium, álfüggetlenségi harcok, kezdődő munkásmozgalmak, vészt hozó nemzetiségi politika, háború és háborúvesztés, a történeti Magyarország felosztása, rosszul végződő forradalmak, keresztény-nemzeti kurzus, bethleni konszolidáció és gömbösi reformpolitika – mind együtt hatott abban az irányban, hogy 1848 túlhaladott, más problémák által tárgytalanná tett, nem realizálható valaminek tűnjék fel. A Márciusi Front akkor, mikor rámutatott a magyar paraszti millióknak minden emberi felemelkedéstől és emberi szabadságtól való teljes elzártságára, egyben kifejezője lett annak az országos közhangulatnak, mely a harmincas években néhány esztendőn keresztül újból érezni kezdte, hogy 1848 valami élő, valami aktuális, valami elintézetlen, be nem fejezett, de befejezést kívánó kezdet a magyar történelemben.

Ma, amidőn a Márciusi Front megalakulásának pillanatát egy évtized távlatából idézzük, úgy érezzük, újból kilenc évtizednyi tévelygés esett a Márciusi Front megalakulása óta eltelt egyetlen évtizedre. Területi igények, lelkendező visszacsatolások, Szent István-i gondolat és árnyékában egy végzetes nemzetiségi politika, álreformok, álforradalmak, antiszemitizmus, antibolsevista keresztes hadjárat, német megszállás, deportálások, tömeggyilkosságok, háborúvesztés, ostrom, fegyverszünet, megszállás, a trianoni területi rendelkezések véglegessé válása, csehszlovákiai magyarok deportálása: csupa olyan esemény, mely ismét nehézzé {2-464.} teszi sok ember számára, hogy 1848 problémafeltevéseit érvényesnek és aktuálisnak érezze.

Miről volt szó 1848-ban? Ugyanarról, amiről 1918-ban, majd a Márciusi Front megalakulásának napjaiban, a német csizma sarka alatt, 1944-ben és 1945-ben a demokratikus Magyarország alakulásának első hónapjaiban: arról, hogy a közösség, a nemzet ügye egy üggyé tudjon válni, egy üggyé tud-e válni a haladás, a szabadság, a teljes emberi felszabadulás ügyével. Azok a nemzetek szerencsések és boldogak, amelyeknél ez az összekapcsolódás tartóssá és állandóvá tudott válni, és azok a szerencsétlenek és meghasonlottak, melyeknél a történelem mostohasága és saját erőfeszítésük elégtelensége folytán ez a két ügy egymással szembefordíthatónak mutatkozott. Pontosan ez a szembefordulás volt az, mely a reformkor és a szabadságharc politikai és szellemi gárdáját az 1849-re, majd 1867-re következő évtizedek során szerteszéjjel szórta, és a tévutak szélesre nyílása és az egészséges továbbfejlődés bezárulása az egykor egységes csoportot a politikai siker, érvényesülés, igazolás, helyezkedés, kompromittálódás, félrehúzódás, megzavarodás, meghasonlás, emigráció, börtön, mártírhalál, extravagancia, őrület és öngyilkosság lehetőségei között osztotta széjjel. Ha ma felidézzük a Márciusi Front megalakulásának pillanatát, s megemlékszünk arról, hogy a Márciusi Front kiáltványát2 Erdei Ferenc, Féja Géza, Illyés Gyula, Kovács Imre és Veres Péter írta alá, akik mellett erkölcsi aláíró társakként felsorolhatjuk Németh László3, Sárközi György4 és Darvas József neveit, akkor bizonyos megrendüléssel figyelhetünk meg olyan jelenségeket, amelyek kicsiben a 48-as nemzedék szétszóródására emlékeztetnek. Nem azon van a hangsúly, hogy egyes emberek hova lettek, hova kerültek és hol állanak. Az emberek rendszerint pótolhatók, és a régiek helyébe állanak újak. Nem gondolok azokra a támadásokra sem, melyek a Márciusi Frontot és folyóiratait újból meg újból fajelmélettel vagy népi-nemzeti romantikával akarják kompromittálni. A Márciusi Front egészben mindvégig ellenállt azoknak, akik az ő erkölcsi tőkéjét akár a fajvédő propaganda, akár a népi romantika javára akarták {2-465.} kamatoztatni; ellent tudott állani, mert a magyar paraszti milliók állapota olyan mérték volt számára, mely világosan megmutatta mind a fajelméleti nacionalizmus hazugságait, mind a népi romantika haszontalanságát. Az a nyugtalanító, hogy 1945 első felének világos pillanatai után ma már ismét kétségessé válik, hogy a magyarságnak az ügye és a teljes emberi felszabadulás ügye egy ügy, és az is maradhat, és ez a kétség a Márciusi Front irányvonalát őrző csoportokat sem hagyta érintetlenül. E pillanatban az a helyzet, hogy szerte az országban vannak jó magyarok, akiknek mind zavarosabbá válik a demokráciához való viszonyuk, és jó demokraták, akiket egy nyíltan ki nem mondott, de annál érzékenyebben érezhető vélekedés rossz magyarokként tart számon. Életbe vágó, hogy az, amit a Márciusi Front képvisel, ne essék áldozatul ennek a kettészakadásnak, mert ma körülbelül ez az utolsó formula, melynek sem radikalizmusát, sem magyarságát nem vonhatja kétségbe komoly hitellel senki sem. A Márciusi Front az, melynek arra nézve, hogy a magyarság szabad-e vagy sem, igazán biztos mértéke van: a magyar paraszti milliók emberi állapotának foka. Amíg ezen a mértéken mérve nem üt a teljes emberi szabadság órája, addig azok, akik a Márciusi Front útját követik, nem eshetnek azoknak a magyar hazafiaknak a tévedésébe, akik azt hiszik, hogy Magyarország akkor szabad, ha pusztán politikailag szuverén; de nem eshetnek azoknak a jó demokratáknak a tévedésébe sem, akik azt hiszik, hogy Magyarország akkor már szabad, ha a szabadság szószólói uralmon vannak. Nem azt jelenti mindez, hogy a Márciusi Front mai folytatói eszmeileg egyedüli letéteményesei volnának 1848 örökségének, hanem azt, hogy a most fenyegető zsákutca áttöréséhez van reájuk feltétlenül szükség.

Hiába bizonyítanánk azonban, hogy a Márciusi Front útjának folytatására szükség van, ha ez a szükségesség a valóságos társadalmi erőviszonyokban nem volna megalapozva. Ha csak a dolgok hangulati oldalát néznénk, akkor a mai restaurációs hangulat van olyan erős, mint amilyen az 1919–1920. évi volt, mely hosszú időre lehetetlenné tette radikalizmus és magyarság ügyének {2-466.} sikeres egybekapcsolását. A különbség azonban az, hogy 1918–1919-ben semmi sem történt, ami visszacsinálható ne lett volna, most azonban közbeesik egy döntő fontosságú dátum, 1945, a felszabadulás és a földreform esztendeje. A hangulat elromolhat ezekkel az eseményekkel kapcsolatban, de nem változik meg az a döntő politikai és társadalmi fordulat, melyet ezektől keltezhetünk: a magyar feudális világ erejének a megtörése. Az a felszabadulás, ami ennek révén a magyar paraszti milliók előtt mint reális lehetőség megnyílott, még ha pillanatnyilag nem is mindig és nem is mind akarnak élni vele, döntően más helyzetbe hozza minden tennivalónkat. A magyar politikában ma nem arról van szó, hogy akár elvileg szembeállított eszmék és világnézetek között ingadozzunk, és ha netán úgy találjuk, hogy hamisan vannak szembeállítva, akkor tetszés szerint válasszunk egy harmadik, helyesnek vélt irányt. Hanem arról van szó, hogy van előttünk egy reális lehetőség, amit ki kell tölteni mind szélesebb körű, mind radikálisabb, mind teljesebb felszabadulással. Gyakorolhatunk a kezdő demokratikus kormányzás mindenféle megnyilvánulásai felett olyan kemény kritikát, amilyent akarunk, de legyünk vele tisztában, és ne hagyjunk kétséget afelől, hogy nem valami ellenfelszabadulásra készülünk, ami, akár akarjuk, akár nem, szükségképpen restaurációvá válnék, hanem a már megkezdődött felszabadulást akarjuk teljessé tenni: lefaragni a felszabadító akciókból mindazt, ami termékeny erőket begubódzásra késztet, nem engedni a felszabadulást lezárt eseménynek tekinteni, melyet szabad volna már pózba merevedve ünnepelni, hanem nem nyugodni addig, amíg a politikai tudatosításnak, nevelésnek és szervezésnek egy olyan munkája meg nem indult, melynek eredményeképpen minden esztendőben valósággal felszabaduló és felszabadulásuk valóságos tudatára jutó új meg új tömegek s közöttük a magyar parasztság tömegei veszik birtokba a megnyílt lehetőségeket, s építik a maguk eleven önkormányzatát, spontán szervezeteit és szabad életét.

Itt kell folytatni a Márciusi Front útját, és ez a folytatás nem {2-467.} egészen reménytelen. A 48-as nemzedék szétszóródásának analógiája riasztó kép, mellyel szembe kell néznünk, de csak azért, hogy felismerjük, hogy a hasonlóság sem nem teljes, sem nem végleges. A Márciusi Frontot alkotó csoport ma is megvan, megvan a maga politikai formája, megvannak a szellemi megnyilatkozásai, ha mégannyi nehézség, ellentét és összehangolatlanság gyötri mindegyiket külön-külön és együttvéve. És nem végleges a hasonlóság, mert ma nemcsak a szükségessége, hanem az útja és lehetősége is megvan annak, hogy 1848 tiszta kérdésfeltevései érvényesek és aktuálisak maradjanak, és a maguk válaszát meg is kapják.

1947