Előszó

Tanár számára a legnagyobb jutalom, ha tanítványai beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, sőt, ha a szokásosan elvárhatónál még többet is nyújtanak. Ez a dolgozat egy önként vállalt szemináriumi feladatból nőtt ki, két szemeszteren át a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola szociális munkás szakos hallgatói szociális kutatásokat végeztek, többségükben Veszprémben. Egy-egy témára hallgatói team-ek szerveződtek, s az elkészült kutatások tapasztalatait írásban összegezték, majd elő is adták, ismertették Szent Erzsébet napján az intézmény tradicionális szakmai fórumán. A feldolgozott témák (Játékautomata-szenvedély Veszprémben, Szegénység és létfenntartási stratégiák, A közösségi szociális munka iránti igény a Vetési Albert Gimnáziumban, Női bűnelkövetők szociális helyzete Veszprémben és Egerben, Drogtörvény a magyar sajtóban, Berhidai idősek helyzete, Esettanulmány egy roma családról, Az esélyegyenlőségi törvény és a veszprémi mozgássérültek) jelzik a hallgatók széleskörű érdeklődését és preferenciáit.

A tanulmány, amelyet kezében tart az olvasó, a kutatások közül csupán az egyik, de tegyük hozzá a legalaposabb, leggondosabb. Megjelentetését több tényező szerencsés együttjárása indokolja. Közülük talán a legfontosabb, hogy a téma rendkívül aktuális és fontos. Egy évvel az esélyegyenlőségi törvény parlamenti elfogadása után még mindig toporgás tapasztalható, a fogyatékosok érdekében kevés történt.

De vajon eléggé ismerjük-e problémáikat, igényeiket, vágyaikat? A célirányos cselekvéshez előbb pontos diagnózisra van szükség, erre vállalkoztak hallgatóink, egyelőre csak a mozgáskorlátozottak körében. A szerzők az első nagyobb részben a törvényt veszik górcső alá, az általános rendelkezéseket, a fogyatékos személyek jogait, az esélyegyenlősítés célterületeit, a rehabilitáció és a támogatás kérdéseit, továbbá a változtatás tartalmi, szervezeti vonatkozásait. A második nagyobb egységben a veszprémi empirikus kutatás bemutatása és eredményei szerepelnek. Mégpedig úgy, hogy a kutatók a törvény valamennyi részterületét "szondázzák", szembesítik a deklarált célt a jelenlegi veszprémi valósággal. Végül összefoglalják a fontosabb tapasztalatokat és megfogalmazzák a szükséges teendőket, amelyek szépen rímelnek a Mozgássérültek Veszprém Megyei Egyesületének törekvéseivel.

Az adatgyűjtés személyes beszélgetéssel, interjúzással kezdődött, majd a tapasztalatok felhasználásával elkészített kérdőívet postai úton juttatták el a mozgáskorlátozottakhoz. Úgy gondolom, hogy a módszer - maga a kérdőív is - átvehető, másutt is alkalmazható.

A megjelentetés mellett szóló érv, hogy a munka úttörő jellegű. A lektori jelentés is tartalmazza: nincs ilyen típusú felmérés, valójában hézagpótló, "a tanulmányban elemzett megállapítások széles területen közvetlenül is hasznosíthatók a speciális állami önkormányzati és civil szervezeti (egyesületi) problémakezelésben, feladatellátásban." (Oláh, 1999)

Végül örömmel említem, hogy a kutatást és a megjelentetést anyagilag is támogatja Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata, amit ezúton is köszönünk.

Remélem, hogy kiadványunk szerény mértékű hozzájárulás fogyatékkal küszködő embertársaink gondjainak enyhítéséhez, esélyegyenlősítésükhöz.

1999. december
Albert József