Előszó

Nagyatyám Trefort Ágoston itt következő életrajzi feljegyzéseit - amint az annak egy helyéből is kitűnik - a Békés vármegyei Csabacsüdön írta 1856-ban, és valószínűleg szándékozott azokat naplószerűen folytatni; sajnos feljegyzései már az 1859. évi augusztus 7-ével megszakadnak.

Az egy kulccsal zárható könyvbe írt feljegyzéseket leánya, Edit, özv. gróf Batthyány Ferencné, alig 2-3 év előtt találta meg nagyatyám hátrahagyott iratainak rendezése közben; egynéhány egészen intim jellegű (főleg nagyanyám betegségére, továbbá rossz vagyoni helyzetükre vonatkozó) rész miatt nagynéném az eredetit kezétől kiadni nem óhajtja, hogy azonban az egyébként érdekes feljegyzések az utódok számára el ne vesszenek, 1916 tavaszán az említett néhány rész kihagyásával tollba mondta azokat egy írnoknőnek, s az így készült két példány közül egyet átadott nekem. Sajnos, hogy e napló csak akkor került napfényre, amikor boldogult édesatyám már megírta volt "Visszaemlékezését Trefort Ágostonra". Egyrészt sok becses anyagot talált volna benne, másrészt egyes részletek, mint pl. Trefort Ágoston szüleinek halála, bizonyára másképp írattak volna meg.

Kegyelettel s meghatva olvastam eme autobiographiát, amely nagyatyám erős lelkét, friss, minden iránt fogékony szellemét tükrözi, s egyben sorscsapásoktól sokszor látogatott éltét tárja elénk. Az itt-ott pongyola stílus, amellyel íratott, nem esik a munka rovására; sőt ez és az élénkség, amellyel az eseményeket, impresszióit, gondolatait visszaadja, rendkívül közvetlenné teszik az autobiographiát. Olvasása után szinte közelebb éreztem magamhoz nagyapát; megelevenedett előttem alakja - már csak úgy, ahogyan rám mint gyermek, a 80-as évek eleje óta emlékeztem, - magam előtt látom az ezüstös hajú és körszakállú öregurat, széles vállaival, alacsony termetével, élénk szemeivel, fürge mozdulataival, amint derűs kedéllyel beszélgetett a nagyokkal, s velünk gyermekekkel is.

De nemcsak nagyatyám egyénisége és magas állása, hanem a rendkívüli és viharos kor is, amelyben élt, oly érdekessé teszik e feljegyzéseket, hogy hiszem, gyermekeim s azok gyermekei is hasonló érdeklődéssel fogják olvasni és lapozni e jegyzeteket, mint én tettem és teszem azt. Nekik másolom le e feljegyzéseket a nagynéném által nekem átadott példányból, s egyben jegyzeteket fűzök hozzájuk a bennük előforduló személyekről s dolgokról, akikről, vagy amikről én még tudok, vagy nagynénémtől egyet-mást még megtudhattam; megemlítek ezenkívül egyszer oly személyeket s eseményeket is jegyzeteimben, akik és amelyek közismertek ugyan, vagy bármely történeti munkában vagy lexikonban fellapozhatók; - de felemlítésük talán nem árt, s mindenesetre hozzájárul ahhoz, hogy ily módon jobban beleillesztődik nagyatyám alakja, élete a lefolyt nagy eseményekbe, s időkbe.

Őrizzük emlékét kegyelettel és szeretettel!

Budapest, 1918. november havában.
b. Szalay Gábor sk.