banda <német Bande ’csoport’>

munkaszervezeti csoport, halászok, → mezei munkások és → építőmunkások ideiglenes társulása a → bandagazda vezetésével azonos munkaadóhoz és munkahelyre közösen elvégzendő kézbeli munkára, melyet az összteljesítmény alapján fizettek. Egyéb elnevezései: bokor, csapat, csoport, felekezet, kompánia, kötés, parti, társaság. Nagyhálóval dolgozó → halászbokorra már a középkortól, arató-cséplő, szénakaszáló, rétirtó stb. csoportosulásokra pedig a 16. sz. második felétől kezdve szinte folyamatosan vannak adataink, de a banda igazán általánossá mégis a kapitalizmus időszakában vált. A hagyományos munkaszervezetek burkát szétfeszítve született meg a banda, az árutermelő mezőgazdaság, majd az építőipar bérmunkásainak sajátos szervezete. Sokféle elnevezése is arra utal, hogy ez a munkaszervezet újszerű. A banda lényegében a munkaadók kedvéért volt: megkönnyítette az ellenőrzést, fizetést, fokozni lehetett a kizsákmányolást. A bérezés módja döntötte el, hogy ez mennyiben sikerült: időbérben dolgozó (→ részesmunka) bandák esetében nem (→ summások, aratók, → cséplőmunkások stb.) vagy csak alig válhatott önvédelmi szervezetté, míg → szakmánymunkán (elsősorban a → kubikosok körében) hatékony érdekvédelmi szövetségnek bizonyult. – A bandák összetétele változékony ugyan, de majdnem kivétel nélkül egy helységből való, egyenlő munkaerejű férfiak és nők társultak, idősek és gyermekek ritkán csatlakozhattak hozzájuk. Nem és kor szempontjából vegyes bandákban sokat nyomott a latba rokonság, barátság is. A legkülönfélébb bandák tagjai szinte mind → agrárproletárok, félproletárok. Legalább 5 fő és 1 bandagazda szükséges ahhoz, hogy bandáról lehessen beszélni, de mindvégig az 5–6 és ennek többszöröse (10–12, 15–20, 40–60 stb.) volt a leggyakoribb létszám. A bandák általában munkapárokból tevődtek össze, a nagyobb munkákat nem és kor szerint osztották meg egymás között. Az egyes összetett munkafolyamatokat fő- és mellékmunkákra bontották, így egy időben és munkahelyen dolgozhattak egyszerre. A közös kereseten általában a munkába töltött idő alapján, a járandóságokon pedig az egy főre számított mennyiség szerint osztozkodtak. Sok esetben közösen oldották meg a szállást (→ kunyhótársaság) és az élelmezést is (→ szakácsparti). Mindezekben természetesen bandatípusonként meglehetős eltérések adódtak; főbb típusok: → aratóbanda, → cséplőbanda, → favágó banda, → hajóvontató banda, → halászat munkaszervezete, → kubikosbanda, → summásbanda (→ még: rakodómunkás). – Irod. Katona Imre: Munkaszervezeti formák és ideiglenes életközösségek idénymunkákon a kapitalizmus korában (Agrártört. Szle, 1961).