bemérés

az a művelet, ahogyan kiszámítják az → esztenaközösségben egyesült gazdák, hogy a közös fejős juhnyájba beadott és ott összefejt egyéni tulajdonú juhaik után a fejési idény alatt mennyi tej, ill. tejtermék illeti őket. Erdélyben ismert eljárás. A bemérést mindig tavasszal, nyomban a közös nyáj megalakítása után – rendszerint május 1-én – az → esztenában tömörült gazdák jelenlétében tartották úgy, hogy ki-ki megfejte (ellenőrzés mellett) a saját juhait, és a kifejt tejet kupával (1,20 l) megmérték, melyet azután a közös cseberbe öntöttek. A mért tej mennyiségét – a századforduló előtt még – → rovásra is vették. Amikor így mindenkinek bemérték a tejét, akkor a közösség által már előre meghatározott mennyiség szerint: 1, 2, 3 esetleg 4 kupa tejet véve egységül, megállapították, hogy kinek-kinek hány teje van. Ha ugyanis abban állapodtak meg, hogy 2 kupa tesz egy egységet, akkor annak, aki éppen 2 kupa tejet fejt a juhaitól, azt mondták: egy teje van. Aki viszont 3 kupát fejt, annak: egy teje és fél teje, azaz másfél teje lett; annak, aki 6 kupával fejt, három teje lett, annak, viszont, aki csak egy fél kupával fejt, arra azt mondták: fertály teje lett. Akinek egy teje lett, az a közös nyáj egyszeri fejéstejére jogosult minden renden vagy szeren; akinek három teje lett, az a fejési idény alatt minden rendben a közös nyáj háromszori fejéstejét kapta. Azok viszont, akiknek csak fél tejük volt, minden második renden kaptak egy fejéstejet – ezek „egy rendet ugrottak”. A fertálytejesek pedig már csak minden negyedik rendben kaptak egy fejéstejet. Az esztenában tömörült gazdákat tehát bemért tejük alapján osztották be rendbe vagy szerbe, és minden rend vagy szer olyan hosszú volt, amíg mindenki, akinek éppen járt tej, megkapta az illetőségét. – Irod. K. Kovács László: Adatok a bálványosváraljai fejős juhászathoz (Ethn., 1947); K. Kovács László: A közös fejős-juhnyájak tejhaszonvételi formái Erdélyben 1900 körül (Népi Kultúra – Népi Társadalom, 1968).