füvészkönyv

vadon termő és kertekben termesztett növények rendszeres leírását, orvosi hasznát és táplálkozási felhasználhatóságát tartalmazó kéziratos vagy nyomtatott könyv. – A füvészkönyvek bizonyos mértékben tükrözik a korabeli paraszti növényismeretet, másrészt többszörös áttétellel, főúri-nemesi-polgári közvetítéssel hatottak a parasztok általános mezőgazdasági és kertészkedési tudására, valamint a népi gyógyászatra is. Nyelvemlékeinkben a Besztercei (1380 körül) és a Schlägli Szójegyzékekben (1410 körül) található először nagyobb számú gyógynövény neve. Az első magyar nyelvű füvészkönyv, Melius Juhász Péter Herbáriuma német munkák nyomán, de számos mo.-i utalással bővítve 1578-ban jelent meg. 1583-ban adta ki Beythe István a magyar orvosi növényeket fölsoroló latin–magyar szójegyzékét, amelynek latin részét a Bécsben élő Clusius, a kor legnagyobb botanikusa állította össze (Stirpium nomenclator Pannonicus). Szikszai-Fabricius Balázs 1590-ben kinyomtatott szójegyzéke, amely értékes botanikai részt tartalmaz, a füvészkönyvek szempontjából kisebb jelentőségű. 1595-ben Füveskönyv címen kevés változtatással, némi bővítéssel Beythe András ismét kiadta Melius Herbáriumát. Bécsben 1664-ben Jelent meg Lippai János Posoni kert c. könyve, amely füvészeti tartalma mellett elsősorban kertészeti szakkönyv, és másfél száz évig hatással volt a mo.-i virág-, gyümölcs- és zöldségkertészetre. Lippai munkája korának európai színvonalán állt. Jelentőségében és értékében messze elmarad tőle az erdélyi Nadányi János 1669-ben kiadott könyve, a Kerti dolgoknak leírása, mely egy száz évvel korábbi francia munka fordítás-átdolgozása. A 18. sz. második felében igen élénk botanikai munkálkodás indult meg Európa-szerte és Mo.-on is. A sort hazánkban Debrecen városi főorvosának, Csapó Józsefnek a munkája nyitotta meg: Új füves és virágos magyar kert (megjelent 1775-ben Pozsonyban és 1794-ben, Pesten). Földi János (1755–1801), Molnár János (1728–1804) és Benkő József (1740–1814) elsősorban a növények elnevezéstanában működtek, új neveket alkottak, és sok korabeli népi nevet megőriztek, irodalmivá tettek. Benkőnek köszönhető Linné rendszerének magyar nyelvű ismertetése, s a növényeket először ő jelölte nálunk kettős névvel. Igen sok értékes adatot őrzött meg a korabeli polgári-paraszti növényismeretből Veszelszki Antal fűvészkönyve, A növény planták országából való... (1798). Ebben az időben már dolgozott Kitaibel Pál (1757–1817) a magyar tudományos botanika megteremtője, a Kárpát-medence flórájának első nagy felfedezője, leírója és ismertetője. 1807-ben jelent meg az utolsó jelentős mo.-i fűvészkönyv, Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály műve, a Magyar Füvész Könyv. Linné rendszerét vette alapul és a népszerűsítés igényét a tudomány szempontjaival igyekezett összeegyeztetni. Sikerült is fölkelteni az érdeklődést a mo.-i növényvilág iránt. Hatása a reformkorban igen nagy volt. Diószegi Sámuel Orvosi Füvészkönyve (1813) már jóval kisebb jelentőségre tett szert. A 19. sz. második felében a füvészkertek helyét elfoglalták a tudományos botanikai, ill. orvosi munkák. – Irod. Rapaics Raymund: A magyarság virágai (Bp., 1932); Gombocz Endre: A magyar botanika története (Bp., 1936).

Melius Juhász Péter Füvészkönyvének címlapja

Melius Juhász Péter Füvészkönyvének címlapja

Beythe András füvészkönyvének egy oldala

Beythe András füvészkönyvének egy oldala

Csapó József füvészkönyvének címlapja

Csapó József füvészkönyvének címlapja

Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály füvészkönyvének címlapja

Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály füvészkönyvének címlapja