lyukpince

felszín alatti, folyosószerűen kiképzett, ásott-vájt vagy kőből-téglából boltozott bortároló hely. Egyéb elnevezése: kőlyuk, lik, pince, verem. Hossza 5–6 métertől több szintes, hegyoldalba vájt, széltében két sor hordó elhelyezésére alkalmas pincerendszerig terjedhet. Különösen É-Mo. területén a paraszti és mezővárosi → bortárolás legelterjedtebb és történetileg is elsődleges formája. A fennálló épület nélküli lyukpincék az utak mentén gyakran pincesort alkotnak vagy pincedombon csoportosan helyezkednek el. A lyukpince építése a századfordulóig összefüggésben volt a → szőlőfeldolgozás prés nélküli, szőlőhegyen taposó módjával. Az állandó hőmérsékletű és páratartalmú lyukpincéknek fontos szerepük volt a történeti borvidékek áruborainak érlelésében. A lyukpincék riolit-tufába vájt változatai építészeti és történeti kapcsolatban vannak a barlanglakásokkal. A pincevágók, pinceásók középkori kőbányászati módszerekkel készítették a bortároló helyeket. A hegyoldal felé lejtő folyosó első részét, a gádort, pincetorkot kőboltozattal erősítették meg, a felette levő kőzetrétegen függőleges szellőzőnyílást, léleklyukat vágtak. A lyukpincék egy része (amelyekben kút és nyílt tüzelőberendezés is van) háborúk és járványok idején lakópinceként szolgált. A pincesorokat pincepásztorok őrizték a mezővárosokban. – Irod. Vincze István: Magyar borpincék (Népr., Ért. 1958); Bakó Ferenc: Egri borospincék (Eger, 1961).

Pincék bor és burgonya tárolására (Tajti, v. Gömör m.)

Pincék bor és burgonya tárolására (Tajti, v. Gömör m.)

Tetővel védett lejtős bejáratú lyukpincék (Ócsa, Pest m.)

Tetővel védett lejtős bejáratú lyukpincék (Ócsa, Pest m.)