malmozás

a sakktáblán való játékok némely változatával rokonságot tartó szellemi → nyerő játék. Papírra rajzolnak vagy földbe karcolnak három koncentrikusan egymásba helyezett négyzet vagy téglalap formát. Ezek oldalainak felezőpontjait egy-egy egyenessel összekötik. Így egymással párhuzamosan, ill. merőlegesen kialakulnak azok a hármas pontok, amelyek a malom kirakásához szükségesek. Mindkét játékos úgy igyekszik elhelyezni 9–9 játékfiguráját (ami lehet kő, bab, kukoricaszem, pénz, gomb), hogy már a lerakásnál malmot szerezzen. Akinek malma van, ellenfelétől egy szabadon levő (vagyis nem malmot alkotó) követ elvehet. Lerakás után ponttól pontig való húzogatással igyekeznek malmot csinálni. Ha az egyik játékosnak csupán három köve marad, a kijelölt pontok bármelyikére ugorhat. Ha az ugró játékostól elnyerik harmadik kövét: veszít, mert két kőből már nem lehet malmot alakítani. A játék ókori eredetű, s feltehetően a középkori diákság játékain keresztül terjedt el.

Malomtábla

Malomtábla