malom

1. gabonamagvak, ásványi anyagok őrlésére, darálására szolgáló, forgó mozgással működő mechanizmus; – 2. termelő gépezet, amely valamely energiaforrást (pl. víz, állati, emberi) mechanikai munkára, forgó mozgású meghajtással hasznosít. A malmokat fel lehet osztani energiaforrás szerint → kézimalmokra, szárazmalmokra (→ szárazmalom) (emberi, állati erővel dolgozók), → vízimalmokra, amelyek patakok, folyók, időszakos vízfolyások, mesterségesen létrehozott víztárolók erejét hasznosítják, valamint → szélmalmokra, amelyek a légáramlás erejét veszik igénybe. Az energia hasznosítása szempontjából beszélhetünk daráló, lisztelő, hántoló malmokról, vagy deszkametsző (fűrészmalom), csőfúró, → kendertörő, → érczúzó, ásványőrlő, portörő (lőporőrlő), papírmalmokról, amelyek a papíroskészítéshez szükséges nyersanyagot nemcsak szétzúzzák, de vegyi kezeléssel fel is dolgozzák. Végül van: → kártolómalom, → ványoló, → kallómalom, → lomozómalom stb., amelyekben a posztóholmit készítik ki. – Malom szavunk szláv eredetű, valószínűleg horvát vagy ószlovén közvetítésű. Előzménye az ókori latin molina, ugyanis a bonyolultabb mechanikai őrlő gépezeteket az európai feudalizáció népei a római civilizáció vívmányaiként örökölték. A római találmány közvetítésében szerepet kaphattak a birodalom területére költözött vagy szomszédságában élő romanizálódó barbár törzsek. Valószínűleg a szláv népekhez is ezek közvetítésével került. A malmos mint foglalkozásnév belső fejlődésű, de a → molnár valószínűleg szintén az óhorvát, ószlovén nyelvből való átvétel. Malom szavunk, ill. variánsai (molna, molon) a 11. sz. óta ismertek. Széles körű korai meggyökeresedését, elterjedését számos helynévi összetételben való előfordulása is bizonyítja. A malmoknak különleges gazdasági, jogi helyzetük volt a középkor folyamán, és üzemeltetésükkel kapcsolatosan bonyolult jogszabályok és jogszokások alakultak ki. A molnárság mint szakmai testület, kiemelkedően fontos társadalmi réteget alkotott, céhszervezeteik erősek, nagy hagyományúak voltak. A korai paraszti polgárosulásban is jelentékeny szerepük volt, s a közülük kiemelkedő, iskolázott értelmiségi pályára lépő egyéniségek kibocsátó közösségük jelentékeny vezetőivé váltak. A hazai malmok jogi birtoklási viszonyait sajátossá tette, hogy a földbirtokosok – nemesek is – falvak, mezővárosok vagy szűkebb közösségek (egyházak, felekezetek, társulások), vállalkozó egyének egyaránt tarthattak fenn és üzemeltettek malmokat, malomberendezéseket. Közintézményeket fenntartandó, támogatandó, a donátorok gyakran malmokat adományoztak, hiszen jövedelmük biztos támaszul szolgálhatott. Így kaptak pl. az erdélyi fejedelmek kegyéből malmot a Fekete-Körös völgyi magyarság prot. gyülekezetei, amelyeket 300–400 évig használtak is. Egy-egy malom birtoklásában másutt is hallatlanul szívós kontinuitás nyilvánult meg. Például szolgálhat erre a ma is álló, helyreállított és műemléki védelemben részesített turistvándi vízimalom, amelynek tulajdonjogi története a Kölcsey-Kende családok történetében jóval a Mohács előtti időszakban gyökerezik. – A malmok különféle fajtái, különféle mechanizmusai, valamint a molnárok sajátos életkörülményei különleges építmények létesítését kívánták meg. A hajó- és oszlopos, valamint a kanalas malmok kivételével a malom nemcsak üzemépület, hanem lakóépület is volt. A sajátos követelményeknek megfelelő épületekről maguk a molnárok gondoskodhattak, mert az ács- és fatechnika legkiválóbb mesterei is voltak, sőt a kőfaragáshoz is értettek. A lakást és a munkahelyet egységbe foglaló malomépületek a kúriák, mezővárosi polgárházak mellett a legfejlettebb épületek voltak, hiszen egyfelől általában párhuzamos, kétsoros bővített alaprajzzal épültek, általában 4–5 ablaktengely szélességét is elérve, másrészt a bennük alkalmazott gépezetek, mechanizmusok miatt két, három, esetleg négyszintes beosztásúaknak kellett lenniük. A lakás és a munkahely szerves összekapcsolását a folyamatos üzem biztosítása tette szükségessé. Ahol viszont csak szakaszosan voltak biztosítva az üzemi feltételek (pl. csak időszakosan volt víz), az adottságok maximális kihasználását tette lehetővé a lakás és munkahely összeépítése. – Sok malomépület készült fából mind boronatechnikával, mind zsilipeléses gerendavázas szerkezettel. A kő, tégla falazatú malmok belső födémszerkezetei, lépcsői mind fából készültek, sokszor szép, díszes kivitelben. Ezért gyakran molnárokkal készíttették a kúriák, udvarházak belső famunkáit. Ezek közül a legkiemelkedőbb a szentbenedeki Kornis-kastély (1944-ben elpusztult) népi faragású lépcsőháza, amelynek legszebb tartószerkezeti elemeit Molnár Albert faragta a 17. sz.-ban. Az asztalos- és molnár-, ács- és molnárcéhek közötti vitákról, perlekedésekről a régi közigazgatás számos okmánya tanúskodik, s kitűnik belőlük, hogy a molnárok építő kultúránkban és lakáskultúránkban különleges szerepet vívtak ki maguknak s erős konkurrenciát jelentettek egykorú, más hasonló mesterségben tevékenykedő kortársaiknak. A malmok egyébként, mint épületek, a középkor óta hagyományosan menedéket nyújtottak vándoroknak, menekülőknek, üldözötteknek, másrészt a malom és környéke a falusi, mezővárosi társadalom fő érintkezési helye volt (malomalja), itt tárgyalták meg a híreket, értesüléseket, a közösség hétköznapi problémáit. – Irod. Lambrecht Kálmán: A magyar malmok könyve (Bp., 1914); Pongrácz Pál: Régi malomépítészet (Bp., 1967); Tóth János: Az Őrség népi építészete (Bp. 1971).

Szárazmalom alaprajza (Vámosoroszi, Szabolcs-Szatmár m.) Jelenleg a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban áll.

Szárazmalom alaprajza (Vámosoroszi, Szabolcs-Szatmár m.) Jelenleg a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban áll.

Szárazmalom (Nagykikinda, v. Torontál m.)

Szárazmalom (Nagykikinda, v. Torontál m.)

Felülcsapó vízimalom (Zágon, v. Háromszék m.)

Felülcsapó vízimalom (Zágon, v. Háromszék m.)

Kézimalom (Magyarcsaholy, v. Szilágy m.)

Kézimalom (Magyarcsaholy, v. Szilágy m.)