nemzet

1. az állampolgárok közössége. Egy ország népe, mely magasfokú politikai szervezettséget és magas kulturális szintet ért el, amelyet állami keretek tartanak össze. Ez a nemzetértelmezés uralkodik általában a Ny-európai tudományos és politikai irodalomban (angol, francia). Ez a felfogás uralkodott Mo.-on a reformkorban és a dualizmus idején. – 2. Olyan történetileg kialakult tartós etnikai közösség, melyet általában egységes terület és gazdasági élet, azonos nyelv és kultúra, valamint az ezek alapján közösségben megnyilvánuló pszichológiai jellegzetességek és sajátságok jellemeznek. Ezek a kritériumok azonban egyidejűleg egy adott közösségnél ritkán, rendszerint csak meghatározott történelmi szakaszban jelentkeznek. A nemzet fogalmát többnyire így értelmezik Közép- és K-Európában, Mo.-on is. – A nemzet olyan szociológiai kategória, mely a kapitalizmus viszonyai között jött létre. A feudalizmusban létezett „nemzetet” (natio) általában nem jellemzik a közös nyelv, kultúra, terület és gazdaság, hanem rendi és vallási kötöttségek tartják össze. Következésképp nem tekinthető nemzetnek. A nemzet bizonyos ismérvei, pl. a nyelv közössége, azonban már a kapitalizmus kialakulása előtt létre jöhetnek. A nemzetté válás segítője a közös népi származás, a tartós együttélés és a közös történeti múlt is. A gazdasági élet és a terület egysége viszont éppen a kapitalista fejlődés kibontakozása közben alakul ki. A nemzetté válás egyik központi törekvése az egységes belső piac és a független (esetleg föderatív) állam megteremtése, amelyben a tőkés társadalom szabadabban és gyorsabban fejlődhet (pl. a nagy francia forradalom, az olasz és német egységtörekvések). A nemzetté válás folyamán alakul ki az azonos kultúrájú és egy nyelvet beszélő emberek összetartozásának tudata, a nemzeti öntudat, melyet keretbe fognak azok a kollektív jellemvonások, a nemzeti sajátságok (→ nemzeti karakter), amelyek nemcsak a szorosan vett anyagi és szellemi kultúrában, hanem a viselkedésben, az értékrendben, az életfelfogásban, a magatartásban is kifejeződnek és egyik nemzetet a másiktól megkülönböztetik. – A nemzeti jelleg történelmileg változik, fő vonásai azonban tartósak maradhatnak. Legfontosabb közvetítője a kulturális örökség, amelyet nevelés folyamán értékek, érzések és magatartásformák közvetítésével adnak át egymásnak az egymást követő nemzedékek. A polgári nemzet egymással kibékíthetetlen ellentétben álló osztályokból tevődik össze, melyeknek érdekei bizonyos történelmi szakaszokban (pl. belső társadalmi egyensúly, külső támadás vagy nemzeti függetlenségi harc idején) találkozhatnak. A szocializmusban a polgári nemzet helyét a szocialista nemzet foglalja el, mely a kibékíthetetlen ellentétek eltűntével szintén magába foglal minden társadalmi osztályt és réteget is. A marxista nemzetmeghatározásokban a terület és gazdasági egység jellemzői dominálnak, de általában nem tagadják más kritériumok fontos szerepét sem. – A magyar nemzetté válás a 18. sz. második felében a kulturális hagyomány és a történelmi múlt felfedezésével kezdődött. A nemzeti kultúra fejlesztésének törekvéseihez a reformkorban fölzárkózott az önálló gazdasági élet és a nemzeti függetlenség követelése is. A szabadabb polgári fejlődés az 1848-as forradalomban hozta társadalmi változások után indult meg. Míg a Ny-európai fejlődés általában az egynemzetiségű államok kialakulása felé haladt (Franciao., Németo., Anglia), addig K-Európában soknemzetiségű államok jöttek létre (Oroszo., Töröko., Osztrák–Magyar Monarchia). A Ny-európai liberális eszmék hatása alatt, a politikai nemzet gondolatát valló mo.-i politikusok, miközben a monarchián belül saját polgári és nemzeti érdekeikért küzdöttek, nem tudtak megbirkózni a soknemzetiségű Mo. → nemzetiségi problémáival. 1918-ban a történelmi Mo. részekre hullott. A szomszéd államokhoz nagyszámú magyar nemzetiség került, melyeket azonban a korábbi nemzeti lét tudata, a közös nyelv, kultúra és történeti hagyomány, valamint a személyes és a rokoni kapcsolatok sok szállal fűztek Mo.-hoz