kordésgazda, ritkábban gödörgazda

az → alvállalkozók egy átmeneti típusa, aki kubikmunkán a föld fuvarozását → kordékkal végezteti. A kordésmunka az 1880-as évek után részben olasz hatásra terjedt el Mo.-on. A kordésgazdák zöme onnan került ki, ahol a legtöbb → kubikos is élt: Csongrád és Békés megye nagy mezővárosaiból. Számuk és egyben kordéik száma is együtt ingadozott a gazdasági élet menetével: évtizedek átlagában a 3–6 fogattal rendelkező kordésgazdák voltak többségben, de sok 1–2, valamivel kevesebb 4–12 kordéval rendelkező alvállalkozó is akadt, kivételesen több tucat, sőt több száz igája is lehetett egynek-egynek. A legkisebbek maguk voltak a → kordéskocsisok is, sőt családtagjaikkal együtt → kordérakók is; a középerősek már kocsisokat és kubikosokat fogadtak, a legnagyobbak pedig még a toborzást és a felügyeletet is másokra bízták. Legtöbb kordésgazda a hivatásos → fuvarosok közül került ki, továbbá nagygazdák, középparasztok, kisiparosok, kivételesen kubikosok, sőt tisztviselők és más értelmiségiek is vállalkoztak e fuvaroztatásra. Bár meglehetős haszonkulccsal dolgoztak, 2–3 kordé kikereste a 4. árát, vállalkozásuk soha nem egész évre szólt, hosszan tartó fellendülés pedig alig akadt. Így minden más kereseti lehetőséget kihasználtak: valóságos tanyai gazdálkodást folytattak a munkahelyen, mások kenyér-, sőt szeszesital-árusítással is foglalkoztak egyesek pedig szállást adtak bérbe munkásaiknak, esetleg mosattak is rájuk stb. A kordérakó munkások és a kordésgazdák között – akár napszámban (napszámosmunka), akár szakmányban (→ szakmánymunka) folyt is a munka, – mindig feltűnően éles volt a bérharc. (→ még: kordésgyerek) – Irod. Katona Imre: A kubikos kordé és a kordésmunka (Ethn., 1961).