szamártemetés

az egyházzal szemben nagy bűnt elkövetett személy régen büntetésül szamártemetést kapott, amely abból állt, hogy a temető szentelt földjén kívül, a temető árkában, egyházi szertartás (harangozás, pap stb.) és a szokásos kikísérés nélkül temették el. Szamártemetést elsősorban öngyilkosok, de sokszor az egyház megsértői (pl. akik megtagadták az → eklézsiakövetést), a részegen meghaltak stb. kaptak. A kifejezés bibliai eredetű (Jeremiás, 22. rész 19. pont); a zsidóknál ugyanis a szamár volt a teherhordásra használt állat és ha elhullott, nem temették el, hanem kivitték a városból és a kapukon kívül temetetlenül vált a dögmadarak és állatok martalékává. Ebből származik a szamártemetés jelentése. – Irod. Csefkó Gyula: Szamártemetés (Népünk és Nyelvünk, 1934).