néprajzi film

A dokumentumfilmek közül azokat nevezik így, amelyek a paraszti életformának valamely jelenségét örökítik meg néprajzi hitelességgel. A néprajzi film értékelésében és különböző fajtáinak meghatározásában éppen a hitelesség kérdése a vízválasztó. Így megkülönböztethető a már elkészült néprajzi filmek között ún. közönségfilm, tanulmányfilm és egyszerű dokumentáció. E háromfajta film elsősorban a téma feldolgozásának módjában tér el egymástól, de különbözik anyagát, technikai adottságait tekintve is. Általában a közönségfilmek normál és színes nyersanyagra, a tanulmányfilmek 16 mm-es fekete-fehér anyagra, a dokumentációk pedig 8 mm-es negatívra amatőr módszerekkel készülnek. A filmek ilyen műfaj és technika szerinti megkülönböztetése nem jelent értékbeli rangsorolást, mert sok esetben éppen az amatőr dokumentáció többet őriz meg a hiteles néprajzi jelenségből, mint a nagy technikai adottságokkal készített filmgyári munka. – A néprajzi filmezés története: bár a magyar néprajzi kutatás a fonográfot elsőként használta a világon a népdalgyűjtésban, filmezésre csak 1927-ben került sor. Gönyey Sándor sok értékes néprajzi felvételt készített a székelység és palócság körében az 1930-as és 1940-es években, sajnos ezeknek a legnagyobb része ma nincs vetíthető állapotban. E kezdeti lépések óta több mint százezer méter film készült, ennek nagyobbik része keskenyfilm (16 mm), de igen jelentős a normál filmanyag (a 35 mm-es filmeknek kb. egyharmada színes nyersanyagra készült). Az 1930-as évektől kezdve rendszeresen készültek állami megrendelésre néprajzi filmek a széles nagyközönség számára. Ezek közül az egyik legjelentősebb az osztrák származású Georges Höllering filmje a Hortobágyról, melynek képei ma felbecsülhetetlen értékű dokumentumok. A néprajzi filmezésnek világviszonylatban is jelentős alakja, egyik kezdeményezője volt a magyar Fejős Pál, aki hollywoodi rendezői sikerei után teljesen a néprajzi filmezésnek és a tudományos munkának szentelte magát. Peruban, Madagaszkáron és Sziámban forgatott – ez utóbbi helyen készült ma már klasszikusnak számító filmje, az „Egy marék rizs”. (Jelentősebb rendezők az 1930-as években: Icsey Rezső, Paulini Béla, Kandó László, Simonyi Lia). – A II. világháború után, a negyvenes évek legvégén és az ötvenes években újult erővel indult meg a néprajzi filmezés. Különösen sok néptáncfilm dokumentum készült ezekben az években és sok hiteles felvétel maradt fenn a korabeli híradókban, dokumentumfilmekben is a falusi életformáról, annak változásairól. Értékesek Szőts István és Raffay Anna munkái az ötvenes évekből (pl. Szőts István: Kövek, várak, emberek c. költői filmje 1955-ből, amely a palócság életéből mutat hiteles képeket). K. Kovács László munkásságának java is ezekre az évtizedekre esett. (Közönségfilmeket készítettek: Máriássy Félix, Varasdy Dezső, Lakatos Vince.) A hatvanas évek a néprajzi filmezés területén újabb fellendülést hoztak – Boglár Lajos és Bodrogi Tibor szakértői munkásságának segítségével értékes etnológiai tárgyú filmek is készültek, melyek távoli népek népművészetét és szokásait mutatták be. (Újabb rendezők mutatkoztak be néprajzi filmekkel: Kis József, Basilides Ábris, Kollonits Ilona, Korompai Márton, Moldován Domokos.) A néptánc-filmek hatalmas anyagát Martin György és Pesovár Ernő rendezte ebben az évtizedben, és maguk is tetemes mennyiségű új felvételt készítettek keskenyfilmre. Raffay Anna az amatőrmozgalom megszervezését és a szekszárdi nemzetközi néprajzi filmfesztivál megindítását vállalta a hatvanas évek végén, miközben értékes népszokás-filmeket készített. Kiemelkedő eredménye a magyar néprajzi filmezésnek Boglár Lajos munkája a D-amerikai piaroa indiánok életéről. – 1971-ben megalakult a Magyar Néprajzi Filmbizottság, azzal a céllal, hogy szervezetileg összefogja a néprajzi filmezés ügyét. Munkájának eredményeként 1972–74-ben elkészült a televízió Néprajzi-népművészeti sorozata (13 színes film) és a néprajzi filmek katalógusa. A katalógus első része kb. száz film adatait közli. A rövid tartalmi kivonat mellett megtalálhatók a technikai adatok, valamint a rendező, az operatőr és a közreműködő etnográfus nevei is, végül a film mai lelőhelye. (Az első rész megjelent az Ethnographia 1972-es évfolyamában.) A katalógus első tételei 1933-ból valók, az utolsók pedig 1973-ból. Az 1970-es években igen fellendült a néprajzi filmezés Mo.-on. Különösen a Magyar Televízió készített sok dokumentumfilmet. Ezt az anyagot közlik majd a korábbi évekre vonatkozó kiegészítésekkel, a filmkatalógus később megjelenő részei. – Irod. K. Csilléry Klára: Filmfelvétel a szuhahutai szekrénykészítésről (Népr. Ért. 1955); K. Kovács László: Néprajzi filmezések Magyarországon (Népr. Ért. 1956); Martin György: Beszámoló a Népművészeti és Népművelési Intézetben végzett tánckutató munka eredményeiről (Ethn., 1965); K. Kovács László: Ethnographische Filmaufnahmen und finnougrische ethnologische Forschung (Congressus Secundus Internationalis Finno-Ugristarum, Pars II. Helsinki, 1965); Ujváry Zoltán: Farsangi játékok filmezése Panyolán (Ethn., 1966); Hoppál Mihály: Magyar néprajzi filmkatalógus (I., Ethn., 1972).

Ácsolt láda készítése Mátraalmáson (film részlete, Heves m., 1955)

Ácsolt láda készítése Mátraalmáson (film részlete, Heves m., 1955)

Ácsolt láda készítése Mátraalmáson (film részlete, Heves m., 1955)

Ácsolt láda készítése Mátraalmáson (film részlete, Heves m., 1955)