rokka

lábmeghajtásos szerkezet, amely egyidejűleg sodorja a szálakat fonallá és tekeri fel a kész fonalat a csévére (→ fonás). A rokka tkp. a kézi → orsó munkáját végzi, ezért a fonásra kerülő rostcsomót vagy a rokka mellett tartott székes → guzsalyra vagy a rokkára szerelt külön rokkapálcára kötik fel. A rokkának a századfordulón – a hajtókerék és az orsó egymáshoz viszonyított elhelyezése szerint – három fő típusa volt használatos: a Dunántúl ÉNy-i felén, valamint a Kisalföldön a fekvő és kisebb mértékben az álló rokka, a Dunántúl DK-i felén és az Alföldön a ferde rokka. Századunk negyvenes éveire a magyar nyelvterület többi részén is feltűnik a rokka. Jobbára azonban álló típusa terjed el. A rokka gyakoribb nevei: a Dunántúlon rokka, ettől északra és keletre ropka, rofka, a magyar nyelvterület déli részén pörgő, pörgőrokka, a Tiszántúlon kerekesrokka, a Felföldön a Tarnától keletre egész Erdély ÉNy-i részéig kerekesguzsaly, Erdély többi részén fonókerék; a ferde rokkát itt-ott kecskerokkának, az állót a Sajó völgyében kutyaguzsalynak nevezik. A rokka → fonókerékből történő kialakulása idején kézi meghajtású volt. Akkor vált rokkává, amikor kétzsinóros áttétellel az orsó és a cséve különböző sebességű meghajtást kapott, s így egyidejűleg sodorta és csévélte (feltekerte) a fonalat. Ez az eljárás a selyem cérnázásánál az É-itáliai filatoriumokban már a 13. sz. óta ismeretes, de a gyapjú és rostanyag fonására szerkesztett kézi rokka csak a 15. sz. óta használatos. Feltalálási helye valószínűleg É-Itália. A lábbal való meghajtás bevezetése legkorábban a 17. sz. elején következett be. A fekvő és a ferde rokka még a kézi rokkából való átmenetet mutatja, s a 17. sz. második felében terjedt el Olaszo.-ban, Franciao.-ban, Hollandiában, míg Németo.-ban már az alaptípust jelentő fekvő rokka formaváltozata, az álló rokka hódít. Mo.-on a 18. sz.-tól kezdett a rokka terjedni, főleg ipari (manufaktúrás) alkalmazásban, de terjedését az ipari forradalom megszakította, s csak paraszti házi használatban terjedt tovább, főleg a 19. sz.-ban. Mo.-on gyakoriak a festett példányok és akadnak tarkán virágozottak is. A rokkapálca különösen Baranyában kapott figyelemre méltó faragott és gazdagon, aprólékosan kivitelezett karcolt díszítést. A Balkánra, D-Olaszo.-ba, a Pireneusi-félszigetre nem is jutott el a rokka, É-Skandináviába is alig. – Irod. Endrei Walter: Tévhitek a rokka keletkezésével és elterjedésével kapcsolatban (Népr. Ért., 1962).

A szösz letűzésére szolgáló, áttört díszű rokkaszeg (Bogyiszló, Tolna m., 1910) Bp. Néprajzi Múzeum

A szösz letűzésére szolgáló, áttört díszű rokkaszeg (Bogyiszló, Tolna m., 1910) Bp. Néprajzi Múzeum

Rokka (Tahitótfalu, Pest m., 19. sz.) Bp. Néprajzi Múzeum

Rokka (Tahitótfalu, Pest m., 19. sz.) Bp. Néprajzi Múzeum

Rokka (Vértesacsa, Fejér m., 20. sz. eleje) Bp. Néprajzi Múzeum

Rokka (Vértesacsa, Fejér m., 20. sz. eleje) Bp. Néprajzi Múzeum

Kecskerokka, virágos festéssel (Békés m., 20. sz. eleje) Bp. Néprajzi Múzeum

Kecskerokka, virágos festéssel (Békés m., 20. sz. eleje) Bp. Néprajzi Múzeum

Rokkavásár (Oroszló, Baranya m., 1926)

Rokkavásár (Oroszló, Baranya m., 1926)