Zobor-vidéki viselet

A Nyitra-környéki magyar nyelvsziget községeinek jellegzetes viselete a környező szlovák és a legközelebb eső magyar községek viseletétől egyaránt elütő. Bár a Zobor-vidéki viselet a magyar népi viselet része: fejlődése, változásai beilleszthetők parasztságunk öltözködésének általános alakulásába, mégis nyelvi elzártsága következtében mind egyes darabjai, mind viselési módja, alkalmazása, díszítése régies formákat őrzött meg. – A Zobor-vidéki viselet egyik legjellegzetesebb darabja a hosszú, lábszárközépig érő női → mellé varrott ujjú ing. Az ing ujja csuklóig ér, nyitott, a csuklóhoz nem rögzített. A vállhegy és a csukló feletti rész különböző technikájú hímzéssel és vertcsipkével díszített. Kb. az utolsó negyven évben a hímzést a hétköznapi ingeken szövött csík helyettesíti. Az emlékezet szerint nyáron az asszonyok csak hosszú ingben és sűrűn ráncolt, széles fehér vászon vagy festőkötényben, ruhában jártak. A századfordulón az ing fölé rendszerint felvettek egy festő vagy karton szoknyát is. Télen egy posztószoknya, kis nyakbavaló kendő, ujjatlan bőr kuzsli vagy asszonyködmön védte őket a hideg ellen. A női viselet másik jellegzetes darabja a szarvasfőkötő, amelynek két kiálló csücske adta jellegzetes alakját; a szarvakat alsófőkötővel és hajból, drótból kombinált merevítővel formázták. A merevítők, az alsófőkötő és a felsőfőkötő együttes neve konty. A kontyot az asszonyok ünnepen fehér, hosszú gyolcs kendővel, patyolattal tekerték körül, télen nagyalakú kékfestő kendővel csavarták körül fejüket, a kendő csücskeit főkötőjük tetején csomózták meg. – A férfiak hétköznapi viselete a bevarrt ujjú, kézelőtlen, gallértalan kendervászon ing és szűkszárú gatya volt. Hűvösebb időben ujjatlan bőr kuzslit vagy emberködmönt hordtak. Ünnepi viseletük kékposztó zsinóros nadrág, mellény, ill. kabát volt. Nyáron általában hétköznap a férfiak s a nők is mezítláb jártak, télen puha szárú fekete csizma vagy szűrposztóból varrt, rövid és hosszú szárral egyaránt ismert papucs vagy kapca, egy bőrből szabott, hosszú szárú, sarkatlan, rámára varrt → saru volt az általános viselet. Esős, sáros időben fatopányt, fából faragott cipőt hordtak. Kerekorrú fűzött → bocskort csak aratáskor vettek fel, bár az emlékezet szerint valamikor általánosan hordták. Az ünnepi csizmák színe is fekete volt már a századfordulón, de az idősebb nők emlékeznek még a piros és sárga csizmákra is. – A Zobor-vidéki viselet nem egységes. A legészakibb falvakban, a szomszédos szlovák falvak közvetítésével elterjedt a → pendely, amely lassanként beépült majdnem az egész terület női viseletébe. Ugyanezt elmondhatjuk a → pruszlikról, amelynek az északi községekben ubbony a neve, amely szinte minden oldalról terjedve, általános viseleti darab lett. A sokszoknya, a tüll, a slingelés ünnepi alkalmazása kisebb-nagyobb mértékben, hasonló formában mindegyik község női ruházkodásában megjelent. A délebben fekvő községekben a kékfestő anyagok használata elterjedtebb és sokféle volt. – A Nyitra-környéki magyar falvak viselete nem a paraszti rétegek szerint differenciálódik, hanem falvak szerint, a falvakon belül pedig életkorok szerint. Még az egyik legjellegzetesebb és legegységesebb viseleti darab a konty is falvakkénti apró változások következtében más és más, megmutatva viselőjének lakhelyét és életkorát. A legrégebbi adatok szerint a 19. sz. utolsó harmadáig a hétköznapi és ünnepi kendervászon ingek között nem volt különbség, a szabásforma és a díszítés is azonos volt. Legfeljebb a vászon fehérítettsége jelezte az ünneplő formát. A félpamutos és pamutos, bablonyos vásznak szövésének elterjedésével kezdtek a hétköznapi és az ünnepi azonos formájú ruhadarabok kialakulni. Az ünnepi öltözködés másik jelzése a kettőzés: ünnepi alkalmakra gyakran két alsófőkötőt tesznek fel, egyszerre két kendőt kötnek a fejükre, két pruszlikot, két nyakbavaló kendőt, két kötényt s ezek fölé még egy selyemkendőt is kötnék a derekukra. A díszesen kivarrott ujjú hosszúingre még egy vagy két, szintén díszesen kivarrt, csípőig érő félinget, s két-három alsószoknya szerű aljainget vesznek fel. Mind a féling díszes csipkés ujja, mind az aljaing díszített alsó széle lépcsőzetesen rövidül, megmutatva hányat vett magára viselőjük. A féling önálló hétköznapi viselet, újabban a pendely elterjedésével együtt lett általános. A férfiak a galléros, kézelős német inget a bő ujjú díszített ujjvégű magyar ing alá veszik nyári ünnepeken. – A ruhadarabok díszítésénél a színek alkalmazása szintén nem egységes; az északibb falvak sokféle és élénkebb színhasználata elüt a többi falvak feketepíros vagy egyszínű fehér hímzésétől. A színesedés egyre nagyobb tért hódít. Az egyházi ünnepek szigorúan meghatározzák a különböző színek alkalmazását, de nemcsak az ünnepi alkalmak, hanem a faluban történt események is befolyásolhatják az ünnepi viselet jellegét: ha aránylag még fiatal ember hal meg, vagy a falu egy részén tűz pusztított, a lakosság mint összetartozó homogén közösség a tragédiát követő vasárnapi misére gyászosan öltözködik. – A Zobor-vidéki viselet az ötvenes évektől kezdve lassan kihalóban van, jelenleg már csak az öreg emberek járnak a hagyományos öltözetben. – Irod. Putz Éva: A kolonyi lagzi (Pozsony, 1943); Sz. Morvay Judit: Néprajzi adatok a Zobor-vidékről (Népr. Közl., 1957); Dodekné Chovan Ilona: A koloni lyukas hímzés (Mindenes Gyűjtemény, Pozsony, 1980).

Idősebb asszony vasárnap délutáni viselete (Zsére, v. Nyitra m., 1958)

Idősebb asszony vasárnap délutáni viselete (Zsére, v. Nyitra m., 1958)

Táncba menetelhez felöltözött fiatalasszony elölről és hátulról (Zsére, v. Nyitra m., 1958)



Táncba menetelhez felöltözött fiatalasszony elölről és hátulról (Zsére, v. Nyitra m., 1958)