Zöld Marci (? 1790–Fegyvernek, 1816)

alföldi betyár. Korabeli törvényszéki feljegyzések szerint a 19. sz. elején a többször szétszórt bihari zsiványok egyik vezére volt. A statáriális bíróság Zöld Marcit, Palatinszkit és társaikat a fegyverneki pusztán felakaszotta. A prózai hagyomány a fegyverneki harcot a zsandárok csúfos vereségeként emlegette. 1815–20 között nyomtatott → ponyvaA’ két híres Zsiványok, Zöld Martzi, Betskereki, ’s egyéb Társai életének rövid leírása” több → betyárballadában előforduló motívumot tartalmaz. A Zöld Marciról szóló balladák homályosan utalnak a valóságos történetre:

Kértem Marcit az egekre,
Hogy ne menjen Fegyvernekre.
De nem hajlott kérésemre,
Bánatot hozott szívemre.
Megengedjék, szép angyalom,
Nem hibából cselekedtem.
Megtámadt egy ellenségem,
Elvesztettem reménységem.

A századfordulón a betyárokról szóló fél-népi irodalom elburjánzása idején, a Zöld Marciról szóló ponyvák is napvilágot láttak. Ezekben híres lovas, rokonszenves külsejével lányok, asszonyok szerelmét könnyen meghódítja. A nagy alföldi pusztaságon keresztülhaladó postakocsikat, utazó uraságokat támadja meg. Ezek a Ny-európai betyárromantika hatására divatossá váló motívumok kapcsolódnak → Bogár (Szabó) Imre nevéhez is. Egy Oroszi György által 1833-ban készített mángorló felirata:

Szép volt az Mulatság Orczi Kortsmájában,
Még Heves Vármegye nem akatt nyomában,
Végan volt Zöld Marczi Hires Palatinszki,
És az Betskereki, Lásd, hogy fizették ki.

Irod. Szántó Imre: Zöld Marci – Betyárvilág Heves és Külső-Szolnok megyében a 19. század első évtizedében (Eger, 1956); Békés István: Magyar ponyva pitaval (Bp., 1966).

Mángorló karcolt díszítésének részlete, Zöld Marci és társai elfogatását ábrázoló

Mángorló karcolt díszítésének részlete, Zöld Marci és társai elfogatását ábrázoló
jelenettel (Oroszi György műve, Alföld, 1833) Bp. Néprajzi Múzeum