türelemüveg

szűknyakú üvegpalackban elhelyezett, fából vagy csontból faragott ábrázolás. Nevezik türelempalacknak és türelemmunkának is. Vagy az üreg belsejében állítják és ragasztják össze apró elemekből, csipesz, fapálcika és drótkampó segítségével, így Mo.-on is, vagy az előre egybeszerkesztett építmény összecsukható, és az üvegbe csúsztatás után fonal segítségével szétnyitható. – A türelemüveg a 16. sz. óta mutatható ki és Európa nagy részén kedvelt szobadísz, kandallódísz lett, mo.-i parasztházakban a sublót dísze. Hozzájárult közép-európai elterjesztéséhez az oberammergaui és berchtesgadeni doboz- és játékáru-ipar, mely többféle jelenetet állított elő türelemüvegben, részben mozgó figurákkal. – A nyugati türelemüveg fekvő formájú, többnyire hajó ábrázolásával; Közép-Európában, így Mo.-on, a faragványt álló üvegbe építik be, a tér gyakran több szintre tagolt. Mo.-on a türelemüveg a 18. sz.-ban már kedvelt, Debrecenben még hagyatéki leltárba is bekerült 1780-ban egy üvegpalackba rakott vadaskert. Ugyanakkor a két legnépszerűbb mo.-i forma is helyi készítésű példányokkal képviselt: pl. türelemüveg kicsi oltárral 1784-ből Földvárról és bányászpalack 1791-ből Selmec- vagy Bakabányáról. Az előbbinek utódját, a kálváriát (Krisztus kínszenvedése), mely tkp. türelemüvegbe zárt feszület. Jézus szenvedésének eszközeivel, pásztorfaragók és barkácsolók még a 20. sz. első felében is készítették. A bányászpalackok a bányászélet, -technika és -viselet értékes dokumentumai; 3–4 szinten apró figurákkal a legjellemzőbb bányamunkákat eleveníti meg. Ritkábban egyéb ábrázolás is előfordul mo.-i türelemüvegekben, így pl. szőlőmunka bemutatása. – Irod. Malonyay Dezső: A magyar nép művészete (III., Bp., 1911); Madarassy László: Művészkedő magyar pásztorok (Bp., 1934); Haberlandt, A.: Taschenwörterbuch der Volkskunde Österreichs (Wien. 1953); Erich, O.–Beitl, R.: Wörterbuch der deutschen Volkskunde (Stuttgart, 1955); Faller Jenő: A soproni Központi Bányászati Múzeum anyagából. Bányászpalackok (Bányászati Lapok, 1961); Kresz Mária: A kerámia gyűjtemény gyarapodása (Népr. Ért., 1969).

Türelemüveg bányajelenettel. Legalsó szint: fejtővég, 2. szint: „vitla”. 3. szint: iszapoló és zúzó, 4. szint: bányabíróság (Felvidéki bányavárosból, 1791) Bp. Néprajzi Múzeum

Türelemüveg bányajelenettel. Legalsó szint: fejtővég, 2. szint: „vitla”. 3. szint: iszapoló és zúzó, 4. szint: bányabíróság (Felvidéki bányavárosból, 1791) Bp. Néprajzi Múzeum

Türelemüveg, belehelyezett oltárral, előtte miséző pappal (Mád, Borsod-Abaúj-Zemplén m., 1837) Bp. Néprajzi Múzeum

Türelemüveg, belehelyezett oltárral, előtte miséző pappal (Mád, Borsod-Abaúj-Zemplén m., 1837) Bp. Néprajzi Múzeum

Kálváriadomb ábrázolása (Selmecbánya, v. Hont m., 1912)

Türelemüveg
Kálváriadomb ábrázolása (Selmecbánya, v. Hont m., 1912)
Mind: Bp. Néprajzi Múzeum