Állami Balett Intézet

hazánk egyetlen felsőfokú képesítést nyújtó balettművész-képző intézménye. 1950-ben alakult. Elődjének tekinthető az Operaház saját iskolája – vezette Nádasi Ferenc –, valamint az a Táncművészeti Iskola, ahol a modern tánc hazai képviselői tanerőképzéssel foglalkoztak. 1950-től a szovjet balettpedagógia eredményeit, jelesül Agrippina Vaganova módszerét átvevő Állami Balett Intézetben a hivatásos balettművészek képzése kilenc éven át tartott. A hatodik év végén középfokú diplomával is befejezhetők a tanulmányok. A mo.-i táncélet sajátosságait figyelembe véve az Állami Balett Intézet 1971-től négyéves, középszintű végzettséget nyújtó új szakkal, néptáncművész-képzéssel bővült. Ugyancsak megindult a balett-, a néptánc- és a társastánc-pedagógusok képzése is, a modern tánc területén azonban sem az előadóművész, sem a pedagógus szakon nem folyik képzés. Az Állami Balett Intézet 1983-ban főiskolává alakult, 1990-től felvette a Magyar Táncművészeti Főiskola nevet, és a balettművész szakon azóta tízéves a képzés. Az Állami Balett Intézet igazgatói 1961-ig: Lőrinc György, 1972-ig Hidas Hedvig, 1979-ig Kun Zsuzsa, 1991-ig Dózsa Imre, 1991–92-ben Palovecz János, műv. vez. Dózsa Imre, 1992-től Gál Jenő. A néptánc-szak alapító mesterei Györgyfalvay Katalin és Tímár Sándor.