Debreceni Csokonai Színház

1949 őszén államosították a Csokonai Színházat is, ig.-ja Horváth Jenő lett. A színházépületet 1949 után korszerűsítették, 1955-ben két szárnyépületet építettek hozzá, 1958–1961 között teljesen felújították. Az újabb átépítés (1978–1982) alatt a társ. a Kölcsey Ferenc Megyei-Városi Művelődési Központ színháztermében játszott. A színházban a prózai tagozat mellett operatagozat is működik. Az 1950-ben kinevezett új ig., Téri Árpád szerződtette többek között Vámos László, Békés András rendezőket. A társ. új tagjai lettek Soós Imre, Örkényi Éva, Mensáros László. A későbbiekben a színház vezetői között volt Szendrő József, Kertész Gyula, Seregi László. 1993 óta az új ig. Lengyel György. Az operatagozat zeneig.-ja volt hosszú ideig Szabó László. – Ir. Katona F. (szerk.): A debreceni színészet története 1866–1974 (Debrecen, 1976).

A DEBRECENI SZÍNHÁZ

A DEBRECENI SZÍNHÁZ 1868-ban.