Egyetemi Színpad

1957. szept.-ben alakult az Eötvös Loránd Tudományegyetem támogatásával, annak Pesti Barnabás utcai (Bölcsészettudományi Kar) épületében. Tagjai főként az intézmény hallgatói közül kerültek ki, akik öntevékeny módon vettek részt a munkában. Működésük sokfelé ágazott: a művészetek, a társadalom- és természettudományok egyaránt foglalkoztatták őket. Több csoport működött az Egyetemi Színpadon belül. 1948-ban alakult a Bartók Béla Egyetemi Énekkar, 1957-ben a Koncertzenekar, 1958-ban a Tánckar, 1961-ben az Universitas Együttes, amely az egyetem amatőr színházi csoportja lett. Ezen kívül lényeges megemlíteni az Universitas Bábstúdiót, az ELTE Amatőrfilm Klubját és a Balassi Bálint Szavalókört. A különböző csoportok itthon és külföldön nagy sikereket értek el, elsősorban a 60-as években, mely az Egyetemi Színpad fénykora volt. Az Universitas Együttes, amelynek alapítótagjai közül többen profi művészek lettek – Fodor Tamás, Halász Péter, Hetényi Pál, Kristóf Tibor, Sólyom Kati, Jordán Tamás – első nagy sikerét Majakovszkij Gőzfürdő c. művével aratta. Ezt a produkciót több jelentős előadás követte – Arisztophanész: Madarak, Csokonai V. M.: Karnyóné, Sh.: Hamlet. A munkában sok nagy művész is segítette az egyetemistákat, így Ruszt József, Latinovits Zoltán. Mások önálló estjeikkel szerepeltek, pl. Mensáros László XX. század c. műsorával. A 70-es évek végén, 80-as évek elején vesztett jelentőségéből az Egyetemi Színpad. Már nem az a forrongó szellemi műhely, ami a kezdetekben jellemezte. Talán hozzájárult az is, hogy 1976-tól az Universitas az ELTE Eötvös Klub alagsori helyiségébe, a Hordóba költözött. 1982-ben átépítették, korszerűsítették az Egyetemi Színpadot. A piarista rend 1990 végén visszakapta a termeket, mivel azok a háború előtt egyházi célokat szolgáltak. 1991. ápr. 29-én tartották az Egyetemi Színpad búcsúestjét. Egyéves tetszhalott állapot után a Művelődési Minisztérium és az Eötvös Loránd Tudományegyetem együttműködése alapján a Szerb u. 21–23-ban Puskás Tamás vezetésével 1992. nov.-ben ismét megnyílt az Egyetemi Színpad.