Gvozdanovics Júlia

(Szabadka, 1827. febr. 8.–Bp., 1880. máj. 1.): színésznő. 1844-ben műkedvelőként lépett először színpadra Szabadkán, Hevesi Imre ig.-nál mint Polakovicsné (első férje: Polakovics Endre szabadkai ügyvéd volt). 1845 szept.-ében a Nemzeti Színházban, 1846-ban Miskolcon, 1846–47-ben Pécsett, 1847–48-ban Győrött szerepelt. 1850-ben Miskolcon játszott, mikor megözvegyült, és már mint Jánosi Emilné szerződött Kolozsvárra 1850. nov.-ben. 1851-ben Debrecen és Nagyvárad; 1852-ben Arad, Kolozsvár, Temesvár; 1853-ban Nagyvárad, Kassa, Miskolc és Kolozsvár voltak állomáshelyei. 1854 őszétől mint vendég lépett föl először Szegeden Latabár Endre társ.-ánál, és 1856-ig velük maradt. 1856-ban Nagyváradra Szabó Józsefhez ment, részt vett vele az ausztriai–pozsonyi turnén, ősztől pedig az aradi szezonban. 1857–1859-ig ismét Latabár együttesében játszott. 1860-ban férjhez ment Paulay Edéhez. Télre Miskolcra mentek. 1863. szept. 1-jétől mindketten a Nemzeti Színházhoz szerződtek. 1879 nov.-ében halálos betegség döntötte ágynak. A vidék első tragikájának, ill. drámai színésznőjének elismert Gvozdanovics Pesten csak örökös második lehetett Jókainé Laborfalvi Róza mögött, annak ellenére, hogy vendégként 1855 óta többször is fellépett a Nemzeti Színházban. F.Sz.: Desdemona (Sh.: Othello); Zrínyi Ilona (Szigligeti E.: II. Rákóczi F. fogsága); Lecouvreur Adrienne (Scribe–Legonvé); Gertrudis (Katona J.: Bánk bán); Kádasné (Szigeti J.: Nagyralátó); Gertrud (Sh.: Hamlet); Ximena (Corneille: Cid).