instrukció

(latin): utasítás. Szerzői v. rendezői utasítás, a színpadi mű előadási, megjelenítési módjára vonatkozó rendelkezés. A szerzői instrukció a színjátékszöveg része, az írónak a cselekmény helyszínére, a szereplők külső és belső jellemzőire, be- és kijövetelükre, mozgásukra és szövegmondásukra vonatkozó megjegyzései. A rend.-i instrukciót a rendelkező és az emlékpróbák folyamán közli a rend. a színészekkel, az ügyelővel és a technikai személyzettel. A rend.-i utasítások kiterjednek valamennyi színjátékelemre, a színészi kifejezőeszközök (akció és dikció) mindegyikére, és a rendezőpéldányban rögzítik őket. Az ügyelőnek szóló (ún. külső) instrukciók a külső zajokra és a játéktéren kívüli színpadtechnikára vonatkoznak. Míg a szerzői instrukció egyszeri megoldást ad a színpadi megvalósításra, a rend.-i utasítások mindig az adott egy. tagjainak képességeit, technikai adottságait figyelembe véve határozzák meg az adott produkció kivitelezését.