Komló Kert

a Gránátos (ma Városház) utcai ún. Trattner-házban Pest egyik leghíresebb mulatója volt, 600 férőhellyel. A reformkorban írók, politikusok, művészek találkozóhelye, Krúdy Gyula szerint a legkegyetlenebb abszolutizmus korában is őrizték a hagyományokat. Kezdetben német, majd Balog István vezetésével a Nemzeti Színház tagjaiból verbuvált társ. lépett fel m. nyelvű előadásokkal. 1864. júl. 14-én itt alakult meg Lisznyai Kálmán és Vahot Imre támogatásával, Lajtos Imre ig.-sával az Első Magyar Dalos Társulat, amely dalokkal, párjelenetekkel, monológokkal, hazafias szavalatokkal szórakoztatta a közönséget. 1871–1875 között Bakonyi István és társ.-a játszott itt. Hat évtizedes működés után 1875-ben a Komló Kert bezárt. – Ir. Vajda J.: Magyar dalcsarnok.