Lugosi Béla; Blaskó

(Lugos, 1882. okt. 20.–Hollywood, USA, 1956. aug. 16.): színész. 11 évesen elszökött otthonról. Bányában dolgozott, de a színészi pályára készült. 1900-ban első sikeres fellépése Szabadkán volt, ahonnan Szegedre, majd Bp.-re hívták meg. Színi tanulmányait magániskolában végezte, gyakorlati képzést 1902–1904 között Temesváron szerzett. Ettől kezdve kilenc évig játszott vidéken, Debrecen (1909–10), Szeged (1910–11) állomáshelyeken. Az 1911–12-es évadban a Király Színház szerződtette, közben Rákosi Szidi színiiskoláját látogatta. Csak apró szerepeket kapott, s ez akkor sem változott meg, amikor 1911-ben a Nemzeti Színházhoz került. A színházi mellőzöttség miatt Deésy Alfréd filmrendező Sztár Stúdiójához szerződött, ahol Olt Arisztid művésznéven szerepelt. 1918 végén Színházi Alkalmazottak Szabad Szervezete néven szövetséget alakított, kormányellenes tüntetéseken vett részt. 1919-ben a Nemzeti Színház ún. igazoló bizottsága állásvesztésre ítélte és emigrálnia kellett. 1926-ban amnesztiában részesült, de nem tért haza. Bécs, Berlin után 1921-ben az USA-ba emigrált. 1922-től 1928-ig Palásthy Sándor Amerikai Magyar Színtársulatával és a Tóth István-féle New York-i Magyar Színpaddal járta a „road”-ot, az amerikai vidéket, s Darvas Károllyal együtt a társ. rendezője is volt. Nevéhez fűződik Madách Imre Az ember tragédiájának első amerikai m. bemutatása 1922. ápr. 9-én a New York-i Lexington Theatre-ben. Ezt követően Chicago és Cleveland közönsége is láthatta a drabot. Amerikában is hamarosan kapcsolatba került a filmmel: első filmsikerét a Dracula (1930) címszerepében aratta, s ezt követték a különböző rémtörténetek, pl. a Frankenstein-sorozat főszerepei. Hamlet (Sh.); Rómeó (Sh.: Rómeó és Júlia); Lucifer (Madách I.: Az ember tragédiája). F.R. Madách I.: Az ember tragédiája; Bíró L.: Sárga liliom; Heijermans: Ghetto.