Németh Antal dr.

(Bp., 1903. máj. 19.–Bp., 1968. okt. 28.): rendező, színházigazgató, színháztörténeti író. A bp.-i, majd a berlini egyetemen irodalmat és művészettörténetet tanult. 1928-ban és 1931-ben Berlinben, ill. Bécsben, Münchenben, Párizsban és Kölnben színháztudományi tanulmányokat folytatott. 1928-ban bekapcsolódott az Országos Kamara Színház munkájába. A Színpadművészeti Stúdió egyik alapítója volt (1928). Jaschik Álmos iparművészeti iskolájában díszlettörténetet és díszlettervezést oktatott. 1929–1931 között a szegedi színház rend.-je volt. 1929-ben Szegeden színpadművészeti kiállítást rendezett. 1934-ben részt vett a római színházi kongresszuson. 1935-ben a rádió drámai osztályának élére került, majd a debreceni egyetem hívta meg magántanárnak. 1935-től 1944-ig a Nemzeti Színházat vezette. 1944-ben rend.-i tanfolyamot indított. Többször rendezett külföldön is. Noha a népbíróság igazolta, csak 1956-tól dolgozhatott színházban. Addig magántanítványai voltak. 1950-től a népművelési Intézetben a bábjáték elméletével és történetével foglalkozott. 1956–57-ben a kaposvári Csiky Gergely, 1957–1959 között a kecskeméti Katona József, 1959–1965 között a Pécsi Nemzeti Színházban volt rend. 1965-től, nyugdíjazásától az OSZK Színháztörténeti Osztályán dolgozott. Németh Antal megújította a Nemzeti Színház egy.-ét, műsorát és játékstílusát. Fiatal m. drámaírókat mutatott be, a m. és világirodalom klasszikusait korszerű rendezésű, új szcenikai megoldásokat hozó előadásokkal népszerűsítette. Németh Antal rendezéseit gondosan elkészített rendezőpéldány vezette, sokszor játékmester bevonásával folytak a próbák. Németh Antal a kortárs európai színházi törekvések eredményeit jó érzékkel egyesítette a m. színészközpontú színjátszó hagyományokkal. Németh Antal színháztörténészként is jelentőset alkotott, a szerkesztésében megjelenő Színészeti Lexikon (1930) az egyetemes színháztörténet enciklopédiája. Rendezett hagyatéka jelentős értéket képvisel. F.R. Vörösmarty M.: Csongor és Tünde; Katona J.: Bánk bán; Madách I.: Az ember tragédiája; Kállay M.: A roninok kincse; Hsiung: Gyémántpatak kisasszony; O’Neill: Amerikai Elektra; Sh.: Szentivánéji álom; Németh L.: Villámfénynél; Sh.: Ahogy tetszik; Németh L.: Papucshős; Sh.: Hamlet, Rómeó és Júlia; Márai S.: A kaland; Ibsen: Peer Gynt, Nóra; Márai S.: A kassai polgárok; Sh.: Julius Caesar; García Lorca: Bernarda Alba háza; Sh.: Othello. Könyvei: A színjáték esztétikájának vázlata (1929); Az ember tragédiája a színpadon (1933); A Bánk bán száz éve a színpadon (1935); Új színházat (válogatott írások, 1988). – Ir. Selmeczi E.: N. A. (1991).

NÉMETH ANTAL

NÉMETH ANTAL