16. §.
A csehek egri támadása vagy merénylete Ulászló uralkodása alatt 1442-ben.
Megyénk vagyis annak főhelye és vidéke ismét nevezetes események színhelye lőn 1442-ben. Ugyanis Albert király halála után az ország két pártra oszlott. Az ország egyik része az özvegy királyné s annak férje halála után született László fia mellé állott, ki három hónapos korában Székes-Fejérvárott megkoronáztatott; a másik része pedig a magyar trónra meghítt Ulászló lengyel király pártjához csatlakozott. Ezen párt egyik legtevékenyebb híve és vezére vala Rozgonyi Simon egri püspök, ki nemcsak megyénket, hanem az ország felső részeit is, az ott lakó főurakat, nemeseket, és városi polgárságot Ulászló részére téritvén, és seregével az ország szélére eleibe menvén, őt magyar-lengyel hadsereg élén diadalmi pompával, a nép örömriadásai között vezette 1440. május 4-ikén Egerbe s onnét egynéhány nap mulva Budára. Erzsébet özvegy királyné ellenben fia védelmére a cseheket hítta be az országba, kik Griskra János vezérükkel, kit a királyné sárosi grófnak nevezett ki, nemcsak az ország felső részeit foglalták el, hanem annak távolabb eső vidékeit is tűzzel vassal pusztitották, s Egret is több izben nyugtalanitották, különösen 1442-ben egy merényletet követtek el ellene, mely így történt:
A lengyel nemesek Odravácz Péter vezérlete alatt Ulászló királyt Magyarországba kisérték s a magyarokkal egyesülve, több hadjárátban részt véve, őt trónra segitették. Azonban a tatárok beütésé miatt, kik Podolint pusztitották, a király jónak látta a lengyeleket hazájuk védelmére hazabocsátani, kik Eger felé vezető útjokban az őket eddig kisérő vendégszerető püspöknél megállapodtak és itt az ellenségről s annak közeledtéről megfelejtkezve, kedvük szerint vendégeskedtek és mulattak. Griskra eleve értesülvén a lengyelek hazameneteléről, Teleph kassai várnagyot figyelmeztette, hogy támadná meg őket útjokban. Ez mellékutakon észrevehetetlenűl közeledvén Egerhez, éjfél után, midőn itt minden a legbiztosabb csendességben volna, annak kapuit elfoglalta, nagyobb zavar előidézése végett a várost több helyen felgyújtatta és trombitaharsogás között ugratott seregével a városba. Az így első álmokból felriasztott és meglepetett lengyelek és magyarok nem tudták, hogy mi történik és hogy tulajdonképen ki ellen védekezzenek s e zavarban sikertelen vala minden védelem és ellentállás, s így habár a támadók sokkal kisebb számmal voltak, mint a megtámadottak, mindamellett Teleph egyelőre czélt látszott érni; mivel e rögtönözött harczban a lengyelek és magyarok közül többen elestek vagy megsebesitettek, többen elfogattak, s a csehek a gazdag kocsivárakat kirabolván, Egerből tetemes zsákmánynyal indultak útjokra.
Gr. Teleky József e merénylő támadás alkalmából egy regényes esetet emlit fel, mely mutatja a magyar nő elszánt bátorságát s önfeláldozását. Ugyanis egy az éjjeli csendet használó szerelmes pár épen egymással enyelgett, midőn a csehek a városba rohantak. E szokatlan robaj okának megtudása végett siető férfi a csehek által körülfogatva lekonczoltatik s az utána siető leányzónak lábai elé esik. A bátor magyar leány ezen szivrepesztő látványon inkább elkeseredve, mint megrémülve, nem haszontalan rimánkodással, hanem véres bosszuval kivánta szeretője torát megülni. Férfias elszántsággal egy cseh zsoldos kezéből kiragadja a kardot, azzal az ellenség közé rohan, és többeket közülök megsebesit; de midőn minden oldalról körülfogatnék s elkerülhetetlen vesztét látná, maga vet véget életének, kardjába ereszkedvén. Kár, hogy ezen szerelmes pár neve nincsen följegyezve az utókor lelkesitő tanuságaira s egy regényes eset kidolgozására.
A lengyelek és magyarok midőn e véletlen meglepetés zavarából magokhoz térnek s a mámor és félelem fejük- és szivökből kigőzölög, magokat rendbe szedik, s ezen rajtok elkövetett gyalázatot megtorlandók, a cseheket és németeket űzőbe veszik, s a fáradt és nagy zsákmánynyal terhelt lovaikkal lassan haladókat könnyen utólérik. Mihelyt észrevette a vigyázó Teleph kassai várparancsnok ezeknek közeledését, legottan meggyőződött, hogy nincs mód a menekülésre, csak a bátor ellentállásban van a győzedelemnek és szabadulásnak minden reménye, azért a zsákmányt közbe véve, katonáit négyszögbe állitja s eleinte a lengyel és magyar könnyü lovasság első rohamát visszaveri sőt azok sorait meg is zavarja; de későbben mégis egy igen tüzes, egy részről a gyalázat lemosásának, más részről a zsákmány megtartásának vágya által élesztett és folytatott harcz után a lengyelek és magyarok lettek a győztesek, Teleph seregének nagyobb része a harcztéren maradt, ő maga, több társával és a zsákmánynyal a győztesek kezébe esett s Egerbe visszavitetett. A helyet, hol ezen második ütközet végbe ment, nem emlitik vagy nevezik meg iróink; de annak az ő elbeszélésök szerint Heves vagy Borsod megye szélén kellett történnie, mely nem nagyon messzire eshetett Egertől.
Odrovácz Péter, a lengyelek vezére, ki még első alkalommal fogatott el, mikor a csehek Egret meglepték, csak későbben nyerhette vissza szabadságát; mivel őt, mint zsákmányának legbecsesebb részét, a cseh vezér még ütközet előtt egy meghitt barátjára bizta, ki foglyát a csatázás ideje alatt Czudar Miklósnak ónodi várába szállitotta; de Czudar békélni akarván a győzni kezdő Ulászló királylyal, s e békeség fejébe előkelő foglyát Bndára vitte s ezzel a király kegyét megnyerte. De Rozgonyi püspök sem tudta feledni a rajta és városán ejtett gyalázatot, s azért nem elégedvén meg a cseheknek előbb rajzolt vereségével, új hadsereget gyüjtött, és pünkösd előtt öt nappal Lévai Cseh László vezérlete alatt négyezer főből álló magyar-lengyel sereggel megtámadta s elfoglalta Selmeczbányát, mely Erzsébet özvegy királynéval tartott, s azután a csehek ellen kelt harczra, a minek azonban békekötés vetett véget. E békekötés egyik föltételeként az is emlitetik: hogy Griskra a püspök hugát, testvérének leányát fogja nőül venni de nem teljesült. Ez lőn a csehek egri merénylő támadásának sikertelen eredménye. l)
1) Bonfinii. Rer. Hung. Decad. III. Lib. V. Lipsiae 17 71. 447 -448. l. - Callimachus. De rebus Uladis1ai lib. II. Schwandtner Scriptor. Rer. Hung. I. 480-481 1. - Gr. Teleky József. Hunyadiak kora. I. 278-279. l.