Előszó

A Néprajzi Múzeum munkaközössége 1949-ben olyan falumonográfia készítéséhez fogott hozzá, amely egy település történetét néprajzi eszközökkel vizsgálva a kezdetektől eljut egészen a vizsgálat idejének koráig. A munka júniusban indult a Néprajzi Múzeum tizenkét, a Néprajzi Intézet egy munkatársa bevonásával. Balassa Iván 1951-ben az Ethnographia című folyóiratban már a következőket írhatta a tiszaigari munkaközösségről: "A kitűzött feladatokat megoldotta, céljait megvalósította, a tiszaigari kiállítás megnyílt, a tiszaigari monográfia elkészült." A gyűjtött anyagból "Tiszaigar, egy proletárfalu története" címmel kiállítás nyílt 1950. december 10-én.

[...]

Mi tehát az az alapvető vonal, amely a könyvön végighúzódik? Kardos László válasza: elsősorban a mezőgazdasági termelés alapformáinak részletes leírása, elemzése és fejlődéstörténete, külön a parasztoké és külön a földesuraké. Részletesen tárgyalja a földbirtoklás formáit: a szabad foglalást, az újraosztásos földközösséget, a szilárd telekállományt, a kuriális bérletet, az allodiális cselédeket, a polgári kis- és nagybirtokos kategóriákat. Helyet kap a földbirtokos nagygazdaság eljárásainak szemléltetése, tág tere nyílik a paraszti mezőgazdasági üzem és technika bemutatásának. A könyvben végigkísérhetők Tiszaigar társadalmi struktúrájának az 1744-től 1944-ig bekövetkezett változásai is. Az ide vonatkozó mutatók levéltári forrásokon, a néprajzi gyűjtés társadalomrekonstrukcióján, a hivatalos statisztika adatain nyugszanak. Az egyes történeti korszakokat a parasztság anyagi kultúrájának ismertetése és az ahhoz kapcsolódó szokás- és hiedelem-anyag zárja le, hozza életközelbe.

Kardos László megállapítása szerint jelen könyvünk műfaját tekintve - miként azt címében viseli - életrajz. Tehát nem történet, köztörténet és gazdaságtörténet, de nem is néprajzi monográfia abban az értelemben, ahogyan azt a tradicionális etnográfia gyakorolja, amennyiben tematikus értekezéseket helyez egymás mellé. Életrajz, amely az életformát meghatározó gazdasági és társadalomtörténeti keret alakulását követi végig, egészen 1944-ig. A kötet tehát elsősorban agráretnográfia, agrártörténet, amely foglalkozik a földbirtoklás formáival és a mezőgazdasági termelés technológiájával. Egyben társadalomtörténet is, mert a föld tulajdonosai és birtokosai szociális típusainak, kategóriáinak (jobbágyoknak, zselléreknek, agrárproletároknak) részletekbe menő rajza is feltárul az olvasó előtt. Ugyanakkor a politikatörténet ismérveit is hordozza. Kibontakoznak ugyanis benne a parasztság osztályharcainak formái és eredményei. Más oldalról: magában foglalja a kultúrhistóriát is, amennyiben a kiadvány tesz elsőnek kísérletet arra, hogy a művelődés- történeti anyagot a gazdaság- és társadalomtörténeti anyaggal összekapcsolja, és ezáltal a község lakossága életformájának és kultúrájának alakulását leírja és értelmezze. Annak ellenére, hogy ez a sokrétűség csupán egy falu élettörténetére szorítkozik, mondanivalója közkincs, mert sem a néprajz, sem a történettudomány ennyire részletekbe menően és mélyen még nem vizsgált magyar falut.

Budapest, 1983. augusztus-1996. október

Pogány Mária