{I-118.} A „kívülmaradás” politikájának kudarca

Teleki a 2. bécsi döntés győzelemként könyvelhette el. Igaz, csak két hatalom vett részt a döntés meghozatalában. A magyar területi igények jogosságát általánosságban a szovjet kormány is elismerte és a román külpolitikai fordulat után Anglia sem kívánt kiállni Bukarest mellett. A megoldás mégsem hozott megnyugvást. A román politikusokat ugyan megdöbbentette az eset, de tanultak belőle és Antonescu marsall hatalomátvételével gyökeres belpolitikai fordulatot hajtotta végre. A magyar társadalom természetesen önfeledten ünnepelte az újabb területgyarapodást, s szinte azonnal megfogalmazódott az igény a dél-erdélyi területek megszerzésére is. A második bécsi döntés így nem hozott megnyugvást, s kemény versenyfutás kezdődött meg a német kegyekért annak eldöntésére, hogy ki birtokolja Erdély egészét. A revíziós téren kapott segítség a hazai közvélemény túlnyomó részében még jobban megerősítette a német orientáció előnyeit. Sokan abban reménykedtek, hogy kellően lojális magatartás esetén meg lehet szerezni Hitler támogatását Dél-Erdély ügyében. A konzervatív tábor és a baloldal érvelését, hogy ezek a területek „járnak” Magyarországnak és nem tartozunk hálával értük senkinek, az események cáfolni látszottak. Teleki viszont elégedetlen volt a területszerzés módjával, világosan látva, hogy a második bécsi döntés komoly következményekkel fog járni. Az ősz folyamán, jórészt német követelésre olyan bel- és külpolitikai lépésekre került sor, amelyek egybecsengtek a hazai szélsőjobboldal követeléseivel. A magyar kormány Bécsben kötelezte magát, hogy biztosítja a népcsoport-autonómiát a német kisebbség számára. Az elért siker hatásaként október végétől a Volksbund monopolhelyzetbe került a magyarországi németség szervezése terén. Szeptemberben Szálasi amnesztiában részesült és kiszabadulása után vezetésével újból létrejött a nyilas pártok egysége. Tovább erősítette őket, hogy hatályon kívül helyezték a híres 3400-as rendeletet, amely megtiltotta a közalkalmazottaknak, hogy rendszerellenes mozgalomban részt vegyenek. A kedvező körülményeket kihasználva Imrédy Béla 16 képviselőtársával kilépett a kormánypártból és az „úri” szélsőjobb immár sokadik zászlóbontásaként megalapították a Magyar Megújulás Pártját (MMP). A nemzetiszocialista tábor októberben nagyszabású bányászsztrájkot szervezett. A sztrájkban, amely a korszak egyik legnagyobb ilyen jellegű megmozdulása volt, 30 ezer ember vett részt, az erődemonstráció azonban nem hozta meg a kívánt hatást. A MÉP-képviselők többsége nem követte Imrédyt, a kormány gyakorlatilag megbuktathatatlan lett azzal, hogy a visszacsatolt területekről behívott képviselők – a Felvidékről és Kárpátaljáról összesen 28, Erdélyből pedig 51 – szinte kivétel nélkül a kormányt támogatták. Teleki megbuktatása szempontjából kevés jelentősége volt, hogy a jobboldali ellenzék 70 vagy 50 mandátummal rendelkezik. Német segítségben sem reménykedhettek. Szeptember–november folyamán Teleki teljesítette Hitler főbb követeléseit: átengedte az ország területén a Románia megszállására indított német csapatokat, Berlin számára kedvezően módosították a kétoldalú gazdasági megállapodásokat és Magyarország – a régió országai közül elsőként – csatlakozott a szeptemberben megkötött német–olasz–japán háromhatalmi egyezményhez. Ilyen körülmények között a náci vezetés nem látta indokoltnak, hogy közvetlen beavatkozással juttassa hatalomra a magyar {I-119.} szélsőjobboldalt. Jól látták, hogy a nyilasok nem rendelkeznek kormányzóképes vezetői garnitúrával, és ami a legfontosabb, egy bizonytalan kimenetelű hatalomátvételi kísérlettel nem kívánták kockáztatni a térség nyugalmát. Nem csekély megdöbbenést keltett idehaza, hogy Romániában Antonescu marsall német beleegyezéssel véresen leszámolt a Vasgárdával.

Teleki Pál és Csáky István Rómában, 1941

Teleki Pál és Csáky István Rómában, 1941

Teleki Pál és utódja, Bárdossy László

Teleki Pál és utódja, Bárdossy László

Teleki Pál búcsúlevele Horthy Miklóshoz

Teleki Pál búcsúlevele Horthy Miklóshoz

Telekinek tehát sikerült kivédenie a szélsőjobboldal rohamát, sőt további imrédysta minisztertől is megszabadult. Teleki Mihályt Bánffy Dániel váltotta a földművelésügy élén. Igaz, az ár sem volt csekély. A kormányfő belpolitikai engedményként megkezdte az újabb zsidótörvény-javaslat előkészítését és egy, a korporációs rendszer fokozottabb adaptációjára épülő alkotmányreform kidolgozását. Nemzetközi téren Anglia magatartása okozott gondot. London világosan értésére adta Telekinek, hogy Németországgal bármilyen konkrét katonai együttműködés esetén Magyarországnak politikai következményekkel kell számolnia. A magyar kormányfő számára egyetlen lehetőség kínálkozott, hogy javítsa pozícióját a nyugati hatalmak szemében: közeledés Jugoszláviához. A kapcsolatok javulását az 1940. december 12-én aláírt jugoszláv–magyar örökbarátsági szerződés látványosan demonstrálta. A szerződés jól illeszkedett a Dél-Erdély megszerzését célzó magyar tervekhez, de nem ellenezte Hitler sem, abban a reményben, hogy ezáltal könnyebben fel lehet sorakoztatni Belgrádot a tengely oldalán.

A német terveket a jugoszláviai fejlemények – 1941. március 26-án új, angolbarát kormány hatalomra kerülése – végleg keresztülhúzták. Hitler azonnal a katonai megoldás mellett döntött és újabb területek felajánlásáért cserébe felszólította magyar kormányt, hogy vegyen részt a Jugoszlávia elleni hadműveletekben. Teleki ezzel feloldhatatlan dilemma elé került. A német ajánlatot több okból sem utasíthatta vissza. A magyar társadalom nem volt felkészülve a német szövetséggel való szakításra, főleg olyankor nem, amikor újabb revíziós siker van kilátásban. Egy esetleges visszautasítás nagy valószínűséggel kiprovokálná az ország megszállását, ami a visszacsatolt területek elvesztését és bábkormány megalakulását is jelentené egyben. A német kérés teljesítése esetén viszont Angliával kerülhetünk szembe. Mindez rámutatott a Teleki-féle semlegességi politika legnagyobb gyengéjére: az ország külső körülmények kényszere folytán nem kerülheti ki, hogy előbb-utóbb állást ne foglaljon nyíltan Európa két hatalmi csoportosulása között. Hitlernek a magyar együttműködés kikényszerítésével éppen a politikailag egyértelmű helyzet megteremtése volt a célja. A magyar kormányfő először megpróbálta a lehetetlent és számos feltétele támasztásával igyekezett csökkenteni a katonai részvétel súlyát, de hiába: a brit hadüzenet elkerülhetetlennek tűnt. Teleki pedig nem bírta el azt a felelősséget, amellyel politikája kudarcát elismerve szembe kellett néznie. Április 3-án hajnalban elkövetett öngyilkossága az államférfiúi felelősség sajátos megnyilvánulása volt. Azzal a szándékkal követte el tettét, hogy rádöbbentse a hivatalos köröket a jugoszláv háború kapcsán vártható veszélyekre.