Matematikai kutatások 1945-ig

1900–1914 között jelentkezett az első igazán jelentős nemzetközi hatást elérő magyar matematikus korosztály, a 20. századi magyar sikerek megalapozói. Közülük Fejér Lipót, Riesz Frigyes, Haar Alfréd és a hamar külföldre távozott Riesz Marcell és Pólya György a legjelentősebbek. Az I. világháború befejezéséig a matematikai kutatások két fő {IV-23.} centruma változatlanul a budapesti József Műegyetem és a kolozsvári egyetem voltak. Kolozsváron kezdte egyetemi pályafutását Fejér Lipót, Haar Alfréd és Riesz Frigyes, akiket Farkas Gyula hívott meg az egyetemre. Ehhez zárkózott fel a budapesti tudományegyetem Beke Manó majd Fejér Lipót egyetemi tanári kinevezésével.

Beke Manó (1862–1946) differenciálegyenletekkel, determinánselmélettel, Bolyai-geometriával és pedagógiával foglalkozott. Több tankönyvet írt. 1906-ban a matematikaoktatási reformbizottság elnöke volt. Kőnig Dénes, Fejér Lipót és Pólya György a tanítványai voltak.

Az I. világháború alatt és után jelentős veszteségek érték a hazai tudományos életet is. A háború alatt sokan meghaltak, köztük Lukács Ferenc (1891–1918) és a magyar matematika egyik nagy ígérete, Geőcze Zoárd (1873–1916). Az analízis és a felszínszámítás területén ért el jelentős eredményeket.

Az ország kétharmadának elvesztését követő politikai, gazdasági és intézményi összeomlás a tudományt sem kímélte. Az I. világháború után a pozsonyi Erzsébet és a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemeket a cseh, illetve román hatóságok működési helyük elhagyására kényszerítették. A menekültekkel és a hadiszolgálatból vagy fogságból visszatérő hallgatókkal az egyetemisták létszáma rendkívül megnövekedett és számos szervezési problémát okozott. 1920-ban a két menekült egyetem tanárai Budapesten megkezdték működésüket. 1921-ben a pozsonyi egyetemet Pécsre, a kolozsvárit pedig Szegedre telepítették. A kormány nagy erőfeszítéseket tett a debreceni Tisza István Tudományegyetem fejlesztésére is. A debreceni egyetem tanárképző intézete 1925-ben kezdte meg működését. Fejér Lipót budapesti, Riesz Frigyes és Haar Alfréd szegedi tevékenységének köszönhetően a két egyetem vált a matematikai kutatások és matematikusképzés fő központjává. 1922-ben alapították a híres szegedi Acta Scientarium Mathematicarum c. folyóiratot. Az I világháború után kezdte pályáját a századforduló környékén született jelentős magyar matematikusok egy újabb csoportja, akik közül a leghíresebbek Lánczos Kornél, Szegő Gábor, Wald Ábrahám és Neumann János voltak. Az 1930-as években kezdte meg pályafutását az Erdős Pál, Hajós György, Turán Pál és Szőkefalvi-Nagy Béla nevével fémjelezhető nagy magyar matematikus generáció, akik az 1970-es évek végéig fenntartották a magyar matematika nemzetközi vezető szerepét. A két világháború között a matematika hazai fejlődése nem volt felhőtlen. A gazdasági helyzet, az elhelyezkedés nehézségei és a jobb érvényesülési lehetőségek miatt sokan külföldre, főleg Németországba távoztak. Az 1920-ban meghozott numerus clausus törvény miatt, amely származási alapon korlátozta az egyetemekre való bejutást, sokan külföldön végeztek egyetemi tanulmányokat és az esetek többségében külföldön is folytatták pályafutásukat. A fasizmus előretörése, a II. világháború előszele sok külföldi és hazai magyar matematikust Európa német befolyási övezetének elhagyására kényszerítette. 1900–1941 között külföldre távozott jelentősebb matematikusaink: Schlesinger Lajos, Kármán Tódor, Riesz Marcell, Fekete Mihály, Pólya György, Lánczos Kornél, Radó Tibor, Szegő Gábor, Szász Ottó, Neumann János, Wald Ábrahám, Wintner Aurél, Erdélyi Artúr. A II. világháború alatt igen sok kiváló matematikus vesztette életét a zsidóüldözések vagy a harci cselekmények következtében. Ekkor halt meg Bauer Mihály, Csillag Pál, Grünwald Géza, Kőnig Dénes, Sidon Simon, Szűcs Adolf, Feldheim Ervin, Lázár Dezső, Schweitzer Miklós.