A budapesti csillagvizsgáló intézet a két világháború között

Az I. világháború befejezése, majd a trianoni békeszerződés (1920) országterület-csonkító rendelkezései érintették az ógyallai intézetet is. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1918 végi utasítása értelmében a magyar kincstár tulajdonát képező berendezéseket 1919 vízkeresztjére Budapestre szállították. Trianon után a kormány átfogó programot dolgozott ki a kulturális infrastruktúra korszerű, európai szintű fejlesztésére. Ebbe a programba illesztették bele a csillagvizsgáló intézet újraindítását is. A Vass József vallás- és közoktatásügyi miniszter által benyújtott kormány-előterjesztés és döntés (1921) alapján az új intézetet a budapesti Sváb-hegyen, a fővárosi önkormányzat által rendelkezésre bocsátott 8 kh-as területen építették fel. 1922-ben elkészült a meridiánház, amelyben a Magyar Háromszögelési Intézettől kölcsönzött passageműszerrel megindulhatott a rendszeres időszolgálat, s egy kisebb, új kupolába került a 8″-es ógyallai Heyde-refraktor. Az intézet Podmanitzky báró hagyatékából egy jó optikájú, de gyenge mechanikájú, 7″-es Cook-refraktort kapott.

A csillagda felépítésének társadalmi támogatására 1923-ban létrejött a Stella Csillagászati Egyesület, amelynek elnöke gróf Klebelsberg Kunó (1875–1932) vallás- és közoktatásügyi miniszter lett. Az egyesület 1933-ban beolvadt a Magyar kir. Természettudományi Társulatba, s annak Csillagászati Szakosztályaként működött tovább. Ugyancsak Klebelsberg hozta létre az Országos Magyar Gyűjteményegyetemet, amelynek a Csillagvizsgáló Intézet is tagja volt. Az intézet új igazgatójának, Tass Antalnak nagy szerepe volt abban, hogy a Sváb-hegyen a kor követelményeinek mindenben megfelelő új intézet épült. 1926. október–1928 tavasza között megépült az I. világháború előtt megrendelt, korszerű 60 cm-es tükrös teleszkóp kupolája. A második, kisebb kupolában 1928 májusában felállították az ógyallai 6″-es refraktort, amely egy Zöllner-fotométerrel felszerelve lehetőséget adott a 7,5 magnitúdónál fényesebb csillagok fotometriai felmérésének a befejezésére. A fotometriai program mellett a berendezés a változócsillagok fényváltozásának vizuális mérésére is alkalmas volt.

A tudományos programok lényegében megegyeztek az Ógyallán elkezdettekkel; a fő profil változatlanul az asztrofotometria, {IV-50.} ezen belül a változócsillagok fotometriája volt. A Nap rendszeres észlelése, valamint a meteorok megfigyelése kikerült a programok közül. A fényes csillagok fotometriáját 1932-re fejezték be.

Az 1920-as években az asztrofizika is rohamléptekben fejlődött. Megszületett az extragalaktikus asztrofizika, a kvantummechanika megadta a színképvonalak elméleti alapját, s az általános relativitás elméletére építve létrejött a relativisztikus kozmológia. Sir Arthur Eddington, az elméleti asztrofizika talán legnagyobb alakjának a munkássága nyomán megszületett a pulzáló változócsillagok első átfogó elmélete. A rövid periódusú pulzáló változók, a δ Cephei és az RR Lyrae csillagok fényváltozásának a vizsgálata az 1930-as években a sváb-hegyi intézet kutatási programjának egyik legfontosabb területe lett. A 7″-es Cook-refraktorra szerelt asztrográffal főként fotografikusan végzett észlelésekkel arra keresték a választ, hogy az egyes csillagok fénygörbéi változnak-e az idő folyamán, és ha igen, akkor milyen módon. A pulzáló változók mellett a 8″-es távcsőre szerelt Graff-féle ékfotométerrel rendszeresen észleltek fedési kettőscsillagokat is. A 60 cm-es teleszkóp lehetőséget nyújtott gömbhalmazok fotografikus észlelésére, ahol egy lemezen egyszerre több, a halmazhoz tartozó változócsillag fényességadatait lehetett rögzíteni; a távcső alkalmasnak bizonyult a Naprendszer kis égitestjeinek a vizsgálatára is. 1938-ig az intézet munkatársai 35 új kisbolygót fedeztek fel, illetve többnek meghatározták a pályáját. Az új égitestek fényessége a 6–16 magnitúdós tartományba esett.

A magyar csillagászoknak hagyományosan jó kapcsolatai voltak a német csillagászattal. Az I. világháború után az Astronomische Gesellschaft nemzetközi tekintélyének az ellensúlyozására Franciaország és az angolszász hatalmak párizsi székhellyel létrehozták a Nemzetközi Csillagászati Uniót (International Astronomical Union, IAU), amelyből az I. világháborúban a vesztes oldalon harcoló Magyarország kutatóit a németekkel együtt kirekesztették. A megosztottság feloldására a szakma részéről történtek kísérletek; pl. az Astronomische Gesellschaft Budapesten megrendezett 29. kongresszusára (1930. augusztus 8–12.) számos angolszász vendéget is meghívtak, többek között A. Eddingtont is.

Klebelsberg halála (1932) után a Gyűjteményegyetemet átszervezték; a Csillagvizsgáló Intézetet fakultásközi intézetként a Pázmány Péter Tudományegyetem fennhatósága alá helyezték (neve: Kir. M. Pázmány Péter Tudományegyetem Konkoly Thege Miklós Alapítványi Csillagvizsgáló Intézete), de önállóságát továbbra is megtartotta. A nyugdíjazott Tass Antal utóda az intézet élén (1935-ben igazgatóhelyettesként, 1936 márciusában igazgatóként) az egyetem Kozmográfiai (1934-től Csillagászati) Intézetének korábbi munkatársa, Móra Károly, az ő váratlan halála (1938) után Lassovszky Károly (1897–1961), majd 1943 decemberében Detre László (1906–1974) lett. A sváb-hegyi intézet nemzetközi szakfolyóiratokban és Mitteilungen der Sternwarte Budapest–Svábhegy címmel közölte kutatási eredményeit (18 kiadvány, 1929–1943).

1941–1942-ben – Észak-Erdélynek a második bécsi döntéssel Magyarországhoz való visszacsatolása után – rövid ideig újra működött a kolozsvári egyetemi csillagvizsgáló.

A II. világháború előtt a Vatikáni Csillagvizsgáló intézet munkatársa Tibor Mátyás volt.