Bevezetés (részlet)

Jelen tanulmány egy nagyobb lélegzetvételű írás bevezető fejezete, egyúttal egy hosszabb kutatás részeredményeinek összefoglalása. A következőkben elsősorban az asszimilációkutatás elméletén belül a fenomenológiai megközelítés lehetőségéről fejtjük ki álláspontunkat. A tárgyalt kutatás célja az volt, hogy megvizsgáljuk és jellemezzük egy általános asszimilációelmélet kimunkálásának létjogosultságát, amely megalapozhatná - de legalábbis elősegítené - a mai közép-európai társadalmi változásokat jellemző asszimilációs tendenciák, trendek átfogó értelmezését.

Az asszimiláció a kortárs közép-európai közgondolkodásban felettébb gyanakvással kezelt fogalom. Különösen igaz ez régiónkra, a közép- kelet európai térség társadalmaira, ahol a kifejezés nemcsak köznyelvi értelemben, de a társadalomtudományi gyakorlatban, a politikai diskurzusban vagy akár esztétikai, történeti vagy szociálpszichológiai kontextusban is negatív konnotációkat hív életre. A fogalomhoz ösztönösen társított gyanakvás, ellenérzés természetesen nem indokolatlan és világosan magyarázható. Az asszimiláció ugyanis a tágabb értelemben valamiféle erőszakot, agressziót sejtet. Olyan változást, változtatást, amely a legkevésbé vágyott és szükségszerűen romlást, univerzális depravációt hoz.

A depravációs-élmény forrásai egyértelműen a 19. században végbement történeti-politikai folyamatok, a nemzet és a nemzetállam kialakulása körül végbement események frusztrációs hatásainak a következménye. Az ennek alapján rögzült jelentése szerint az asszimiláció elsősorban hasonuláskényszert jelentett. Idővel az asszimilációs élmény problematikája a politikai-hatalmi diskurzus részévé vált.

Más szempontok azonban úgy tűnik, messzemenően indokolják az asszimiláció fogalmának újraértelmezését, sőt a rehabilitációra irányuló kísérletet is.