MILY KÖRÜLMÉNYEK KÖZT VÁLLALT DEÁK FERENCZ
KÖVETSÉGET ÉS MINISZTERI JELÖLTSÉGET 1848-BAN.
1848. február 26-dikán - írja Dessewffy Emil gr. - Babarczy Antal, Balogh Kornél és Somssich Pál országgyűlési követek Pozsonyból Bécsbe küldtek engem Apponyi György kanczellárhoz egy tervvel, a mely az ő állításuk szerint az oppositió fejeivel vitt egyezkedések eredménye volt. A Somssich Pál tollából folyt terv, a melynek eredetije fölé írom e sorokat, így szól:
«Azok nyomán, miket ő excellentiájának a kanczellárnak két levelemben e dieta elején írtam, újítani bátor vagyok, hogy sikere országgyűlésünknek csak az ellenzékiekkel való egyezkedés útján lehet; mert övék az alsó táblai többség, a conservativ megyék száma pedig - miként ezt Bars, Veszprém mutatják - kevesedik. De a külső viszonyok is mindinkább javalják, hogy a körülményekkel meg kell alkudnunk. Ugyanazért mi egy általános egyezkedést infiláltunk az ellenzékkel, a melynek kölcsönös pontjai ezek:
I. A főispáni új rendszerre vonatkozó sérelméről lemond az ellenzék, s megnyugtatottnak nyilvánítja magát, ha az erre nézve kelt királyi leirat folytán Bécsbe küldött fölirásra a következő újabb kir. válasz adatik ki:
1. Azok nyomán, mik részint a leiratban már említtettek, részint a fölirásban fölhozatnak, újabban biztosítja ő fölsége az országos rendeket arról, hogy az 1790. X. stb. törvények épségben tartását mindig királyi szent kötelességei közé számította és számítja, ennélfogva a főispáni hivatalt is az 1723. LVI. stb. törvények értelmében fogja mindig föntartani.
2. Kimondatik, hogy ott, hol főispánok nincsenek, ő felsége ilyeneknek kinevezését voltaképen már el is rendelte; valamint az is
3. Hogy a helyettesek kinevezését, mint százados gyakorlaton alapuló jogot, ő fölsége magának ugyan jövőre is föntartja; de csak rendkívüli és kivételes esetekben fogja gyakorolni.
4. A fizetés, melyet b. e. ősatyja III. Károly határozott meg, az idő és a körülmények szerint lévén fölemelve, midőn ezt nem a házi pénztárakra utasította ő felsége, csak atyai szívének sugallatát követte; egyébiránt örülni fog, mihelyt a rendek a házi pénztárakat oly állapotba helyeztetendik, hogy azok ezen már most rendszeresített fizetések teljesítését elvállalhatják.
5. A legszükségesebb teendők közé számítja ő fölsége a megyék rendezését s ezzel kapcsolatban mindazon jogoknak és kötelességeknek is határozottabb kijelölését, melyek különböző gyakorlat és újabb magyarázatok által a főispáni hivatal irányában is több kellemetlen és a közjóra csak károsan ható surlódásokra szolgáltattak alkalmat; addig azonban, míg ez megtörténnék, a főispáni hivatalt eddigi hatáskörében föntartani kötelességének ismerendi.
Ezek volnának a resolutiónak főpontjai, melyet egy pár közhelyesléssel találkozó főispáni kinevezésnek kellene kisérnie, Abaujban, Tornában és egyebütt.
II. Az ellenzék a főpolgármestereket, illő hatáskörrel, mint ellenőrködő kir. tisztviselőket, elfogadja.
III. A hadi adót megajánlja, s ha kéretik, katona-ujonczokat is ad.
De viszont kivánja:
I. Hogy az évenkinti országgyűlésbe a kormány egyezzék bele, s az kellő házi rend és egyéb garantiák mellett még ezen országgyűlésen elfogadtassék.
II. A nyilvánosság és direct választás a városokban alkalmaztassék, úgy a tisztviselők periodicus választása is, kivéve a birákat.
III. A nép javára egy örökváltási és élelmezési törvény alkottassék és a domesticában való részvéte a nemességnek elrendeltessék.
IV. A partium sérelme orvosoltassék és Horvátország iránt is valami expediens találtassék.
Mi megigértük közremunkálásunkat az I. és II. pontra; a III-ra csak úgy, hogy az örökváltási kérdés egy stadiummal előbbre vitessék, s a kényszerités csak ott mondassék ki, hol tökéletes kárpótlást nyujtani képes a jobbágyság; az élelmezést egészen óhajtjuk; a domesticára kellő garantiák mellett szintén reáállottunk. A IV. pont alatti partiumok visszakapcsolását szintén óhajtjuk; a horvátok iránt semmit se igértünk.
Egyébiránt egyenes utasítást s a felsőbbi szándok tudatását kérjük. Azt erősen hiszszük, hogy csak ilyforma egyezkedésekkel lehet Magyarhonban a zavarokat elkerülni.»
Somssich Pál, a kivel e gyűjtemény szerkesztője a Bécsbe küldött pontozatok eredeti példányát közölte, keletkezésük történetét így adja elő:
«A mult század végén Francziaországnak szabadságra törekvő diadalmas erőszakoskodásai a mily gyorsan hatottak ki egész Európára, épen oly határozottan lettek visszaszorítva a szinte negyed századig tartott véres háborúk által, és elnémítva, lebilincselve maradtak majd 1830-ig, a mikor a második franczia forradalom ismét felébresztette s újból napirendre hozta azokat hazánkban is, hol azon ideig egyesek foglalkozhattak ugyan velök magánkörökben, némelyek egész cultust emeltek a jogegyenlőségen alapuló szabadság elveinek, de a nagy közönség nem érdeklődött irántuk, mert még nem fogta fel értelmüket; az egyeseknek, mint Nagy Pálnak, ez irányban emelt szavai pedig a pusztában kiáltóéhoz hasonlag hangzottak el. Igen természetesen, mert a magas hierarchiának, a feudális aristokratiának és az absolut kormánynak nem látszott érdekében a franczia forradalom elveit felkarolni és pártolni, az akkor még sokkal vallásosabb nagy tömeg pedig visszariadt a forradalomnak vérengzéseitől, és borzalommal olvasta vagy hallgatta rémeseményeit.
Ilyen hangulat mellett és ily hatások alatt, Magyarországon minden patriotismus, mely 1792-től 1830-ig a megyei és országos gyűléseken buzgólkodott, mindig csak a régi és fennálló ősi törvényeken alapuló privilegiális alkotmánynak és az ebben gyökerező nemesi előjogoknak védelmében összpontosult és pedig annál inkább, mert a bécsi absolut kormány még ezeket is a centralizáló hatalomnak alárendelni s ez által mindinkább absorbeáltatni törekedvén, ezen eljárásával bőséges anyagot nyujtott az ellenkezésre és védekezésre. Csakis erre szövetkezett tehát az akkori hazafias nemesség, mint azon időben még kizárólag jogosult tényezője a magyar alkotmányos életnek, folyvást tiltakozva ilyetén önkénykedések ellen az országgyűléseken; midőn pedig ezek több ideig mellőztettek, akkor a megyei gyűléseken küzködött a kormány és ennek hivei, az azon időben úgynevezett aulicusok ellen. Továbbra nem terjedtek az akkori patrioticus irányzatok, mert az 1792-ben kezdett, 1825-ben folytatott reformtörekvéseknek kiinduló pontjai is a privilegiális aristokraticus alkotmányon alapultak, abból fakadtak.
Az 1830-diki második franczia forradalom azonban már gondolkozóba ejtette hazánkban is a kiváltságos osztályoknak műveltebb, bölcsebb, előbbrelátó és méltányosabb férfiait, kik részben igazságos érzületüktől, részben saját jobban felfogott érdekeiktől vezéreltetve, előbb magánkörökben, később nyilvános tanácskozásokban is vitatni kezdték azon elveknek jogos követelményeit, melyek Francziaországban a szabadság, egyenlőség és testvériség nevében oly borzasztó katastrophákra vezettek, s annyi magán- és közszerencsétlenségnek lettek okozói; törekedtek egyszersmind ezen követelmények közül megállapítani azokat, melyeket korunkban és helyzetünkben elutasítani már nem szabad, visszautasítani veszély nélkül nem lehet. Az urbéri viszonyoknak méltányos szabályozása és a közterheknek közös viselése voltak azon legelső kérdések, melyeknek megoldását és korszerű elintézését legsürgetőbbnek jelölte ki az akkor magát liberálisnak nevező ellenzék, s mint már szervezkedni kezdő párt, ezen kérdések mellett nyiltan és erélyesen síkra szállt, és majd a kormány, majd a conservativek ellen küzdve, megismertette a nagy közönséget a modern szabadságnak tanaival.
Ezen küzdelmeknek lefolyása 1832-től 1843-ig ismeretes; ismeretes a főrendeknek ezen korszak alatt tanusított azon sajnos merevsége is, melylyel a régi privilegiális állapotokhoz ragaszkodtak, mely állapotok noha törvényesek voltak, örökké maradandók még se lehettek, mert a korszerű fejlődéshez való alkalmazkodásukat az igazság és méltányosságnak öntudata már is hangosan követelte, az előrelátó bölcseség pedig unszolva ajánlotta.
A főrendeknek ezen magatartása az ellenzéknek jeles és nagytehetségű férfiait nagy mérvben és folyvást ingerelvén, ezek itt-ott, különösen a megyei gyűléseken, heves és túlzó kifakadásokban törtek ki, melyekért a kormány több ifjut, később Kossuthot és Wesselényit is, perbe fogatott. Ez azután olaj volt a tűzre, melynek lobogó lángjainál már most komolyan vettetett fel a kérdés: vajjon a fennálló kormányzattal, a dicasteriális collegiális rendszerrel, melyet annyira ural a bécsi absolutismus, lehet-e egyátalán boldogulni és Magyarországnak ősi törvényein alapuló, soha fel nem adott, sőt minden alkalommal világosan fentartott önállását és függetlenségét s ezekkel hazánknak szebb és jobb jövőjét kivívni és biztosítani?
Ez volt azon komoly kérdés, mely körül azután a haza legjobb és legderekabb férfiainak nézetei - nem a czélra, de a kivitelre és a választandó eszközökre nézve - nagyon eltérőleg oszlottak meg. Széchenyi, Deák, Kossuth, hazánknak ezen elismert kiváló nagy szellemei se értettek e tekintetben egyet, nézeteik nagyon is eltérők voltak.
Széchenyi erős meggyőződéssel hitte és állította azt: tegyük Magyarország népeit mindenekelőtt értelmesekké, szorgalmasokká, s ez által vagyonosokká, a mennyire lehet gazdagokká, és a társadalmi és politikai szabadság magától fog következni, minden rázkódtatás nélkül meghonosul köztünk s otthon fogja magát érezni nálunk; míg egy szegény nép soha se lehet szabad, annál kevésbbé nagy, mert gyenge, s mint ilyen közvetlenül vagy közvetve szolgája marad az erősebbnek. Nézzétek Angliát, - erre szeretett hivatkozni - nézzétek Angliát, máig sincsenek az alkotmányos szabadságnak legsarkalatosabb attributumairól szóló, azokat világosan meghatározó irott törvényei, de azért ki merné kétségbe vonni ezekhez való fenséges jogait? senki, és miért? mert gazdag, ennélfogva hatalmas. Ugyanazért az értelmes munka volt Széchenyi jelszava, erre törekedett nevelni és buzdítani mindenekelőtt hazájának népeit, hogy őket vagyonosokká, gazdagokká s mint ilyeneket azután valóban szabadokká tehesse.
Deák nem gondolkozott egészben így; ő szintén nagy súlyt fektetett az értelmi fejlődésre és anyagi gyarapodásra; de ezeknek elérhetésére szükségesnek tartotta a köz- és magán-, a politikai és társadalmi szabadságnak nem csak párhuzamos, de részben még előzetes létesülését is; így a közterhek közös viselésének, a törvény előtti egyenlőségnek, az urbéri feudális viszony megszüntetésének kérdéseit annyira sürgetőknek tartotta, hogy ezeknek megoldását feltételként s mint olyant állította fel, mely nélkül se az értelmi fejlődés, se az anyagi gyarapodás nem érhetők el; ugyanazért ezekre határozottan és teljes erélylyel törekedett, de mindig csak törvényes úton és törvényes eszközökkel. Deák jelszava volt: szabadságra, önállóságra, függetlenségre törekedjünk, de mindig csak törvényes úton és törvényes eszközökkel.
Kossuth a kitűzött czélokra nézve majd mindenben egyetértett Deákkal; de a kiviteli mód és a választandó eszközök tekintetében már nagyon különböztek nézeteik. Kossuth legtalálóbban jellemezte önmagát, midőn ezeket mondá: «Veletek, ha tetszik, nélkületek, sőt ellenetek, ha kell.» Mert Kossuth nem riadt vissza az erőszakos eszközöktől se, sőt ezeknek hasonlón erőszakos körülmények közötti jogosult alkalmazására a természeti jogon alapuló törvényességet is vindicálta. Ugyanazért föltétlenül a forradalmat se kárhoztatta, a mint ezt később tényleg bebizonyította; de forradalmár minden áron nem volt, valamint kiindulása se volt forradalmi, a mint ezt tényekkel bebizonyíthatni; ő hűségesen olyan volt, mint a minőnek fentebb idézett szavaiban bemutatta magát: «Veletek, ha tetszik, nélkületek, sőt ellenetek, ha kell.» Kossuth nem volt, hanem lett forradalmi, Deák és Széchenyi soha se lettek volna azokká.
A véleményeknek ilynemű tusái, sőt még az elvileg egy véleményen levőknek is szétágazó nézetei között nyilt meg az 1843-diki országgyűlés Deák Ferencz nélkül. Majláth Antal kanczellárra ez nagy veszteség, hogy ne mondjam, csapás volt; mert az 1839-40-iki országgyűlés végén a szólásszabadság ügyében sikerült kiengesztelődés után, összhangzásban Deákkal remélette vezetni, még pedig fényesen vezethetni a megnyilt országgyűlést. Deák azonban elmaradt; de ha el is jött volna, alig teljesülhettek volna már ekkor Majláthnak reményei. Miért? Mert az általam fentebb említett nagy kérdés nem csak fölvetve, de már majd eldöntve is lett a mindenfelé felizgatott közvéleményben olyképen, hogy a fennálló dicasteriális rendszer mellett Magyarország korszerűleg nem fejlődhetik, a bécsi centralizáló absolutismus alatt pedig önállóságra és függetlenségre nem emelkedhetik soha.
Ezen meggyőződés az ellenzéknek ép oly ügyes, mint erélyes agitatiói folytán mindinkább és nagyobb mérvben terjedt az országban s csaknem általános lett, annyira, hogy ilyen elfogult hangulat mellett a legkedvezőbb királyi előadások se számíthattak jóakaratú fogadtatásra; mert nem concessiókra és ezeknek mennyiségére és minőségére figyelt már ekkor az országgyűlési közönség, hanem elvek, sarkalatos alkotmányos elveknek változtatása vagy újbóli megalapításával és biztosításával foglalkozott. Alkotmányos felelős kormány, parlamentáris rendszer voltak a jelszavak, melyek körül tömörült az ellenzék.
Én, ki ezen országgyűlésre választattam meg legelőször Somogy vármegye követének, a szabadelvű irányzatnak igaz barátja voltam; mint ilyen nyilatkoztam a sajtónak szabadsága mellett, pártoltam az esküdtszéki intézményt nyiltan a kerületi és országos ülésekben; a közteherviselés elvét azonban már csak magántanácskozásokban helyeselhettem, mert szavazatom ellenkező utasítással le volt kötve; szóval, a józan szabadelvű haladásnak barátja voltam; de nem helyeselhettem az ellenzéknek azon taktikáját, melylyel a királyi előadások üdvösnek beismert kedvező pontjait se akarta jó néven fogadni és méltányolni; ezt határozottan rosszaltam és ezért az ellenzék köréből néhány barátimmal együtt ki is léptünk, alakítván egy középpártot, mely a jót, helyest és törvényest elfogadni, a rosszat, helytelent és törvénytelent visszautasítani, a józan haladást pedig pártolni tűzte ki feladatának; e pártnak hat megye volt tagja. A kormánypártot Zsedényi vezényelte.
Nem szándékom az 1843-diki országgyűlésnek történetét leírni, csakis röviden említem meg azt, hogy az ellenzékkel erős összeütközéseink voltak, melyeket becsülettel álltunk meg, a miért azután annak tagjai inkább nehezteltek reánk, mint a kormánypártra, melynek vezérével, Zsedényivel, még bizalmas lábon is álltak. Ezen eredménytelen nyilvános torzsalkodásnál azonban sokkal érdekesebb az, a mi magánkörökben történt, és végleg azon összeköttetésekhez vezetett engem, melyeknek erejével három év mulva az Apponyi kanczellárhoz felküldött pontozatoknak fogalmazására és fölterjesztésére jogosultnak érezhettem magamat.
Említettem már, hogy Majláth főkanczellár nagyon meg volt zavarodva reményeiben és terveiben Deáknak elmaradása által; azt is említém, hogy kedvező számításaiban valószinűleg az esetre is nagyon csalódott volna, ha Deák elmegy az 1843-diki országgyűlésre, mert azon űr, mely a magyarországi aspiratiók és a bécsi hatalom engedményező készsége között létezett, személyes sympathiák és baráti hajlamok által áthidalható már nem volt. Ugyanazért én és barátim, kik ezt tudtuk és a valódi helyzetet ismertük, a kormánypárt fiatalabb férfiainak körében tájékozni kivántuk magunkat az iránt, vajjon nem lehetne-e a bécsi hatalmi köröket vagy ezekben az iránytadó főszemélyt, magát Metternich herczeget, megnyerni a magyar alkotmányosságnak oly irányban való fejlesztésére, mely a felelős kormányzási rendszernek egy vagy más formában megvalósítására vezethetne?
Gróf Apponyi György, báró Jósika Sámuel, Dessewffy Emil és Szécsen Antal grófok voltak azon férfiak, kiket ezen tapogatódzó kisérletünkről legelőbb értesítettünk, és a kik, mivel maguk is hasonló eszmék felett tünődtek, csakhamar megértettek bennünket és rokonszenvükre méltattak. Ezen férfiak a bécsi udvari körökben akkor már oly személyes tekintettel bírtak, hogy hasonló kisérletre vállalkozni elbizakodás nélkül merészkedhettek. Segítségükre volt fiatalkori barátjuk, a nagy közönség által annyira félreismert Wirkner Lajos, akkoriban udvari titkár, később udvari tanácsos, ki hivatalos rendeltetésénél fogva a kanczellárnak és Metternich herczegnek is jelentéseket irt a magyar országgyűlésről, s a ki ez úton Metternich herczegnek teljes bizodalmát birta.
Wirkner Lajos kassai születésű, az ottani városi főorvosnak fia, a m. kir. udvari kanczelláriánál még Reviczky kanczellár alatt kezdett szolgálni; ügyessége, műveltsége és tehetsége által főnökeinek bizodalmát csakhamar megnyerte. Maga is polgári eredetű lévén, a népnek meleg barátja és hűséges pártolója volt. Sikerrel bizonyította ezt be az urbéri törvényeknek alkotása alkalmával, midőn a merev feudalisták kikerülésével közvetlenül érintkezett az ellenzékkel, egyrészről azért, hogy minél több engedményeket nyerhessen a nép számára Pozsonyban, s azután Metternich herczeggel, hogy ennek pártolása mellett a kivívott eredmények szentesíttessenek Bécsben. Wirkner bár nem volt ellenzéki értelemben liberális, de humanismus tekintetében senkinek se állt mögötte. Nem is azért aggódott az általunk szükségesnek jelzett új alkotmányos irányzatnak megindítása miatt, mintha ő azt személyesen perhorrescálta volna, hanem mert ismerve a monarchia belviszonyait, azt hitte és úgy volt meggyőződve, hogy a felelős kormányzási rendszer oly alakban, mint azt a magyar ellenzék követeli, a monarchiának felbomlására vezetne szükségképen; mindamellett hosszabb fejtegetéseink és beható értekezéseink után, melyek folytán a jelen állapotnak tarthatatlanságáról őt is meggyőztük, megigérte, hogy e tekintetben is kész elmenni velünk azon vonalig, melyen belől a monarchia integritása veszélyeztetve nem lesz, és ily korlátozás mellett nemcsak értesíteni fogja az öreg herczeget nézeteinkről és terveinkről, de sőt iparkodni fog - mindig a kikötött korlátozás mellett - a herczeg pártolását is megszerezni az általunk sürgetőleg szükségesnek jelzett actió megindítására.
Ilyen kölcsönösen elfogadott megállapodás után Apponyi, Jósika és Wirkner Bécsben, mi pedig Pozsonyban voltunk tevékenyek; de e mellett folytattuk patvarkodásainkat a radicális ellenzékiekkel, és különösen a kir. városok rendezése körül fölmerült viták alatt néha kellemetlenségeket is okoztunk nekik. Azonban nem czélom erről bővebben szólani, hanem az általam fogalmazott pontozatok keletkezését szándékom megírni és ezzel kapcsolatban bécsi és pozsonyi eljárásunkat igyekszem lehetőleg röviden ecsetelni.
Az 1843-diki országgyűlés nem minden eredmény nélkül záratott be. Ezen eredményeket az ellenzék nem csak nem méltányolta, sőt minden módon kisebbíteni igyekezett; mi pedig conservativ reformerek - így neveztük magunkat mi, míg a radicális ellenzék, köztük az én igen szeretett barátom, Bónis Sámuel is, fából csinált vaskarikához hasonlította törekvéseinket, és pecsovicsoknak csúfolt el bennünket - előnyös sikerként tüntettük fel azokat, mely sikerben biztositást találtunk a nem sokára bekövetkezendő nagyobbszerű üdvös reformokra, melyeket az új kormány maga fog kezdeményezni.
Míg mi a megyékben így buzgólkodtunk, addig Bécsben Apponyi m. kir. alkanczellárrá, Jósika pedig erdélyi kanczellárrá neveztettek ki, mely kinevezések újabban megerősítették bennünk azon hitet, melyet nevezett barátainknak hatalmas befolyása iránt eddig is tápláltunk, a növelték azon reményt, hogy az új kormány már most elég erős lesz arra, hogy a Pozsonyban közösen megállapított alkotmányos actiót a legközelebbi országgyűlésen megindíthassa.
Wirkner iparkodott megnyerni, meg is nyerte Metternich herczegnek bizalmát; de ez minden további lépését attól tette függővé, lehet-e Magyarországon erős kormányt megalapítani és biztosítani? olyat, mely szemben a megyéknek nagyszabású autonomiájával a központi hatalom tekintélyét fentartani képes legyen; mert e nélkül az ősz herczeg meggyőződése szerint is minden lépés a felelős kormányzat felé anarchiára, utóbb a monarchia felbomlására vezetne; ez volt tehát a feltétel, illetőleg a feladat, melynek szerencsés megoldása által az akkor még mindenható herczeget actióra bírni és hatalmas pártolása mellett az alkotmányos fejlődést majdan inaugurálni lehessen.
Ezen igen nehéz feladatnak megoldhatására született bécsi barátainknak agyában a főispáni dignitás törvényes jogai és befolyása teljes mérvű érvényesítésének eszméje.
A megyék azidőben úgyszólván egészben magukra voltak hagyva, a főispánság nem csak dignitás volt, de ezen dignitárius főurak jobbára csak névszerint viselték fényes czímű méltóságaikat; nem voltak megyéiknek főnökei, még kevésbbé pedig - mint kellett volna lenniök - a megyei közigazgatás ellenőrző felügyelői; de azután nem is volt ám, egyet, kettőt, a nádort és főkanczellárt kivéve, legkisebb befolyásuk sem a megyékben és megyéikre; eljátszották ezt gondatlan közömbösségük által, mert annyira nem méltatták figyelmökre a reájok bízott törvényhatóságokat, hogy kivéve a tisztujításokat, három év alatt alig látogatták meg azokat. Ily elhanyagolás mellett egészen a megyék józanságától függött a törvényes korlátok között maradva gyakorolni hatósági jogaikat és kötelességeiket, vagy ezeken túlcsapongva, kedvük szerint önkénykedni. Ettől pedig még inkább lehetett, sőt kellett tartani, mióta a curiális nemességnek személyes szavazati joga gyakorlatilag elismertetvén, ez már nem községi küldöttjei által, hanem személyesen kezdett, és pedig évről-évre nagyobb számmal, utóbb tömegesen, a megyei gyűléseken megjelenni és a határozatok hozatalára döntő befolyást gyakorolni, mi által a régi magyar alkotmányosságnak azon főelvét: «pars sanior concludit» értelméből teljesen kiforgatták és nem ritkán erőszakoskodásokra, választások alkalmával még véres verekedésekre is vetemedtek.
Ezen abnormis, nem csak törvényeinkkel, de a józansággal is ellenkező állapotoknak megszüntetését mindenekelőtt szükségesnek tartotta az új kormány, s ezért a főispáni méltóság törvényes jogainak gyakorlati érvényesítését határozta el. E czélból felszólította a főispánokat, hogy a vezényletükre bízott megyéknek gyűlésein és törvényszékein rendesen elnököljenek, a közigazgatás minden ága felett hivatásuk szerint éberen őrködjenek, és méltóságuknak egész tekintélyével arra ügyeljenek, hogy a megyék hatósági jogaikat a törvényszabta korlátok között gyakorolják, kötelességeiket ezeknek értelmében teljesítsék; hogy pedig mindezeket pontosan teljesíthessék, ezentúl megyéjükben állandón lakjanak, vagy ha ezt nem tehetnék, viselt méltóságukról lemondjanak.
Ezen eszme, mely elméletileg a legjobb szándékból eredt és mely minden tekintetben megfelel törvényeinknek, gyakorlatilag nagy és sokféle nehézségekbe ütközött.
1. A felszólítás maguknál a főispánoknál is nagy ellenszenvre talált, s majd mindannyian mentegetődzve válaszoltak, állítván, hogy többféle okoknál fogva megyéjükben nem lakhatnak, de azért egy se jelentette ki lemondási készségét az eddig viselt méltóságról; szóval, ők főispánok maradni akartak, de olyanok, mint eddig voltak, sine cura dignitariusok. Ennek aztán az lett a következése, hogy gróf Apponyi, kinek befolyása Bécsben napról-napra növekedett, kieszközölte, hogy azon főispánok, kik se megyéjükben lakni, se a főispánsági méltóságról lemondani nem voltak hajlandók, méltóságukat ugyan megtarthatják, de megyéjüknek kormányzása, a gyakorlatban levő törvényes szokás szerint, főispáni helyettesekre, vulgo administratorokra fog bizatni. Ezen intézkedés által még inkább sértve érezték magukat az akkori főispánok s annyira nehezteltek Apponyira, s elidegenedtek az új kormánytól, hogy majd nyiltan, majd alattomban elkezdtek kaczérkodni az ellenzékkel.
2. Mivel pedig a főispánoknak ezen vonakodása miatt 32 helyettesnek, administratornak kinevezése vált szükségessé, ennyi alkalmatos embert pedig egyszerre rögtön találni nem lehetett, lettek kinevezve nagy sajnálatunkra némelyek, kik azután azon jelentékeny állásnak, melyre felhivattak, megfelelni képesek nem voltak, sőt itt-ott avval vissza is éltek. Az ezen körülmény szülte hibákat és visszaéléseket nagy ügyességgel használta fel Kossuth az 1847-diki országgyűlésen az új rendszernek, melyet administratori rendszernek neveztek el, megtámadására.
3. Voltak még más nehézségek is, melyek az új administratoroknak kényelmetlen társadalmi helyzetéből eredtek; mert se a felsőbb körökben, hova nem tartoztak, se a középosztálynál, melyből kiléptek, nem voltak többé szívesen látott jelenségek.
Ily hangulat, ily elfogult és az ellenzék által előre lefoglalt ellenséges közvéleménynyel szemben hívta össze és nyitotta meg ő felsége az 1847-diki országgyűlést.
Az országgyűlés elé terjesztett királyi előadások a legloyalisabbak voltak; a magyar nyelv és a vallás ügye tekintetében megindíttatott a szabadabb elvű irány s egyebekben is tág tér nyilt meg a KK. és RR.-nek hazafias működésére. Beismeri ezt maga Horváth Mihály is, midőn a Huszonöt év történetében így nyilatkozik: «A királyi előadásokban, melyek a tanácskozás tárgyait tűzték ki, felvéve volt minden fontosabb kérdés, mely a nemzeti életben eddig felmerült, - - - - sőt az előterjesztésekhez kész törvényjavaslatok is kapcsoltattak, mi, bár sok ellenzéki által veszélyesnek tartatott, - - - - minden esetre haladásnak tekinthető törvényalkotási eljárásunkban.» De hát hiába! mert már nem részletes concessiókért küzdött az ellenzék, hanem általános alkotmányos elvekért s ezeknek egész teljességükben alkalmazásáért, mint ezt is híven ecseteli Horváth Mihály, írván: «E kormányi törvényjavaslatok eleve is elégületlenséggel, legalább gyanuval fogadtattak az ellenzék által, mi egyébiránt, tekintve a nemzetnek és kormánynak annyira különböző irányát, senkit meg nem lephet», tehát el voltak itélve már előre a kormány intézkedései, sőt intentiói és legjobb szándékai is.
Ilyen ellenséges párttal szemben az összeütközések és ezekből fakadó heves vitatkozások elkerülhetők nem voltak, a mint hogy ilyenek, a királyi előadásokra adandó válaszfelirat tárgyalása alkalmával, bőven fel is merültek. Az első indítványt a feliratra én tettem meg, s hivatkozva a királyi akarat és a nemzet félszázad óta táplált forró óhajtásainak szerencsés találkozására, ajánlottam, hogy viszonzásul mindezekért mondassék hála a királynak.
Az ellenzék nem fogadta el indítványomat, s annak már ekkor elismert vezére, Kossuth, hosszú beszédben fejtegette az el nem fogadásnak okait. «Nézeteim - így kezdé beszédét - Baranya követének nézeteitől a válaszfelirat egész philosophiájára nézve lényegesen különböznek.» S ezen lényeg nem volt egyéb, mint az, mit Kossuth hosszú beszédje folytán többféle variatiókban ismételve hangoztatott, t. i. Magyarország önállósága, függetlensége, a bécsi hatalom alól való emancipatiója, magyar felelős kormány és parlamentáris kormányzás, mely nélkül szerinte az első biztosítva soha se lehet. A vita erős volt és hosszadalmas. Széchenyinek közvetítő indítványa is mellőztetett, a Kossuth által javasolt felirat pedig elfogadtatott.
A főrendek a hozzájuk átküldött felirati javaslatot nem fogadták el, hanem egy másikat fogalmaztak, és azt küldték a Rendek táblájához azon hitben, hogy e felett majd igen hosszú vita fog kifejlődni, mely alatt azután sikerülhet a kölcsönös kiegyezés.
Kossuthnak ügyes taktikája meghiusította ezen reményt, melynek hogy szárnyát szegje, a fölirati javaslat tárgyalásának a napirendről való letételét índítványozta, mely indítvány heves viták után többséget nyert. A válaszfeliratnak - mint mondani szokás volt - letételével azonban nem szűnt meg az ellenzéknek a kormány elleni harcza; az egységes nagy csata után részletes csatározások következtek, melyekre egyes sérelmeknek felsorolása nyujtott alkalmat. Ezek közt azonban az úgynevezett administratori rendszert tekintette az ellenzék az idő szerint a legégetőbbnek, mert ennek eldöntésétől függött a fennálló kormánynak maradása vagy bukása. Ezen kérdést annyira erős és éles fegyverének tartotta az ellenzék és vezére, hogy annak teljes felhasználása végett egy választmányt küldött ki azért, hogy ez az administratori rendszerben rejlő soknemű sérelmeket rendszeresen elemezze és kidolgozza. A választmány tolla Kossuthnak ügyes kezére bizatott. Irt is volna ő kétségkívül egy olyan jelentést, mely az administratorok kinevezése által állítólag a haza alkotmányosságán, jelesen a megyei autonomia szabadságán vert sebeket egész keserűséggel és szenvedélyességgel túlozva ecsetelte volna. Ezen jelentés azonban soha se jött a nagy nyilvánosságra, a minek egyik okát föl akarom deríteni.
Előbb még csak röviden azt említem meg, hogy a nádor által kieszközlött engesztelő kir. leiratban, melynek föladata volt az égető kérdést eltemetni, se én Somssich Pál, se Babarczy tényezők nem, sőt még beavatva se voltunk. Azt tudtuk, hogy ilynemű engesztelő leirat készül Bécsben, mert hiszen ezt a nádor eszközölte ki; de azon taktikában, melylyel azt a pozsonyi dietán elfogadtatni akarták, nem volt részünk. Ezt Lónyay János udvari tanácsos, Menyhértnek atyja, Szentiványi Vincze helytartói tanácsos, ki több ideig időzött Pozsonyban, és Wirkner főzték ki, és ezen utóbbit azzal birták reá, hogy tervüket titokban tartsa, mert máskülönben Lónyay Menyhért, Bereg vármegyének követe, nem szavaz reá, hacsak ő nem teheti meg az indítványt. Kezdetben ezen urak azt hitték, hogy biztos a többségük, mert Lónyay Gábor, Pázmándy, sőt Szentkirályi is megigérték pártolásukat, ezek azonban a tizenkettedik órában visszavonták szavukat, és a sérelem elejtésére és a leiratban való megnyugvás kifejezésére irányuló beregi indítvány ellen szavaztak, mely azután 23 contra 23, csak Horvátország szavazatával nyert kétséges többséget.
Midőn Lónyay Menyhért indítványa kétes többséget nyert, Kossuth hozzám fordulva nagy ingerültséggel így szólott: Kérdem Baranya követét, tudja-e mire, és miért szavazott Bereg indítványára? Kossuth jól tudta, hogy én nem voltam beavatva ezen stratagemába. Azután meg Lónyay Menyhérthez, ki egészen meg volt zavarodva, e szavakat intézte: «Lucem quaesivit ingemuitque reperta»; végre nagy hevesen kezével fenyegetőzve kijelentette, hogy már most egészen a sérelmi politikára veti magát, s nem fog kimélni senkit és semmit!
Én, ki Kossuthtal ha nem is bizalmas, de mindig olyan lábon álltam, mely a mindennapi közömbösséget meghaladva, a kölcsönös tekinteten és becsülésen alapult, s kivel a fiumei vasút ügyében már ezelőtt is leveleket váltottam, látván a beregi indítvány elfogadásának sikertelenségét, az indítvány folytán támadott lázas ingerűltséget, és ismervén a bécsi legmagasabb körökben nyilvánulni kezdő határozatlanságot, felkerestem őt, és arra kértem, hogy mellőzze a botrányokat, s ne hozza napvilágra az administratori rendszer ellen írt vagy írni szándékozott jelentését; mert ha az abban felhozott és valószínűleg szenvedélyesen fokozott vádak egynémelyike talán be is bizonyulna, egyes személyeket sujthatna csak, miből aztán sokkal kevesebb haszon, mint kár háromlana a közre; tanácskozzunk inkább bizalmasan azon módok és eszközök felett, melyekkel a felizgatott kedélyeket lecsillapítani lehessen, hogy azután higgadt nyugodtsággal, vállvetve, közös erővel működhessünk hazánk javára, s megkezdhessük az általunk is elodázhatatlannak beismert alkotmányos átalakulásunknak nagy munkáját, békés, törvényes úton, lépcsőnként haladva előre, rázkodtatás nélkül.
Kossuth bizalmas szavaimat bizalmasan fogadta és viszonozta, mondván: «Én hajlandó vagyok az értekezésre, és készséges a békés haladásra egy feltétel alatt: hogy az irány, mely felé törekszünk, Budapest legyen; mert avval, a ki alkotmányos törekvéseinkről úgy nyilatkozik, hogy igen, ő is Budapest felé szándékozik, de egyelőre csak Ötevényig mehet, s ott egy időre pihenőt tart szükségesnek, avval szóba állok; de avval, a ki míg fennen hangoztatja, hogy Budapestre menjünk, de aztán első megállapodó helyként Hainburgot vagy Schwechatot jelöli ki, avval szóba nem állok, vele nem egyezkedhetem.» Beszélgetésünknek eredménye az lett, hogy Kossuth a maga és az ellenzék nevében megigérte, hogy az administratori rendszer által okozott sérelmeknek részletezésére kiküldött választmány jelentését mindaddig be nem nyujtja, míg mi értekezni fogunk azon teendők felett, melyeket Magyarország alkotmányos, önálló függetlenségének megvalósítására azonnal szükségeseknek tartunk, s e mellett még azon napi kérdések iránt is megegyezni törekszünk, melyeknek elintézése szintén nem halasztható, és a felizgatott közvélemény lecsillapítására okvetetlenűl szükséges. Én pedig megigértem, hogy az azonnal megkezdendő tanácskozásainknak eredményéről Apponyi kanczellárt időnkint értesíteni, s az ő beleegyezését kinyerni törekedni fogok. Ez történt 1848. januárban, mely hónapban és a rá következő februárban Kossuth Lajos, Szentkirályi Mór és Bónis Sámuel az ellenzék részéről, én és Babarczy a conservativek nevében, esti órákban majd mindennap találkoztunk Bohus Jánosnak tágas lakásán, és bona fide, egészen bizalmasan cseréltük ki nézeteinket a helyzet tarthatatlanságáról, és azon reformok megindításának módozatáról, melyek nélkülözhetetleneknek mutatkoztak arra, hogy Magyarország önállósága és függetlensége jövőre biztosíttassék.
Kossuthnak geniális fejtegetései élvezetessé tették ezen estéli tanácskozásokat, melyeknek reánk is nagy hatása volt, úgy hogy kifogásolnunk elvileg alig lehetett kivánatait; csakis az egymásután, a józan és lépcsőnkénti fejlődés és méltányosság tekintetében tettünk észrevételeket, sőt ellenvetéseket is, melyeket Kossuth teljes mérséklettel méltatott figyelmére, sőt Szentkirályinak merészebb és néha hevesebben vitatott terveit is nem egyszer mérsékelni törekedett. Ezen higgadt magatartása által arról győzött meg bennünket, hogy vele értekezni és egyezkedni lehet azoknak, kik a magyar alkotmányos alapon állva, ezen alkotmánynak korkövetelte fejlesztésére jó akarattal birnak.
Ezen értekezletek folytán készültek azután ama pontozatok, melyeket Ön nekem felmutatott, és a melyeket én Dessewffy útján megküldöttem gr. Apponyinak, azokat figyelmébe és erélyes pártolásába ajánlva.
Meggyőződtem ezen tanácskozásaink folytán arról is, hogy Kossuthnak czélja nem volt a forradalom, hogy ő nem volt elvből forradalmi; ellenkezőleg erős hitem, hogy ő sokkal inkább szerette volna alkotmányos átalakulásunkat békés úton, rázkodás nélkül keresztülvinni. Bizonyítja ezt értekezéseink közben több kérdésben tanusított mérséklete.
1. Ő a parlamentáris felelős kormányzatra törekedett, a felelős miniszteriumért szinte rajongott, mert ebben hitte feltalálhatni mindazt, mit az általános szabadság, s különösen Magyarország önállóságának és függetlenségének biztosítására szükségesnek tartott. És mégis, midőn mi ennek rögtöni létesítését lehetetlennek, békés úton legalább nem kivihetőnek bizonyítottuk be, engedett, és reáállott s elfogadta azon javaslatunkat, mely szerint jövőre a magyar kir. helytartótanács osztályokra felosztva vezérelte volna a közigazgatást, és minden ilyen osztálynak főnöke vagy előadója, és az összes tanács elnökeinek valamelyike irták volna alá a kiadandó intézvényeket, de azután azért, a mit aláirtak, felelősök is lettek volna az országgyűlésnek.
2. A közterhek közös viselésének elvállalását és törvények által megállapítását és szabályozását egész terjedelmében és határozottan követelte Kossuth; de az ennek keresztülvitelére szükséges előkészítő intézkedésekbe beleegyezni nem vonakodott.
3. Az urbériség megváltásának;
4. a királyi városok demokraticusabb rendezésének kérdését minél előbb kivánta ugyan megoldatni, de ezek tekintetében is hajlandó volt olyan enyhítő módosításokra, melyek a magyar központi kormánynak elegendő garantiát nyujtottak volna arra, hogy az általa tervezett megoldás se jogos érdekeket érzékenyen sérteni, se a közbékét háborító zavargásokat előidézni nem fog.
Mindezek után ismétlem: Kossuth nem volt elvből forradalmi, nem volt forradalmár minden áron, és azt hiszem, helyesen ítéltem és ítélem meg őt akkor, midőn róla azt állítom: Kossuth nem volt, hanem a bekövetkezett események folytán lett forradalmár. Hiszen ő a mi értekezleteinket higgadt nyugodtsággal és egész buzgósággal vezette egész január és február hónapokban, és noha én Bécsbe küldött leveleimre választ nem kaptam, - mert hát változni kezdett Bécsben is a helyzet, és az Apponyi föllépéséhez kötött reményeknek nemteljesülésével más befolyások kezdettek Metternich herczeg háta mögött érvényesülni - mégis mindaddig, míg a párisi forradalom hire hozzánk el nem jutott, buzgósága nem hanyatlott, míg végre egyik este imígy szólt hozzánk: «Barátim, bocsássatok meg, nem folytathatom, legalább én nem vehetek továbbra részt tanácskozásaitokban, mert az események fejlődése oly meglepőleg rohamos, és annyira ki nem számítható, hogy nem tudhatom előre, vajjon azt, mibe ma optima fide egyezem bele, megtarthatom-e holnap!» És ezzel márczius elején megszüntek értekezleteink, melyekről erősen hiszem, hogy ha a párisi forradalom és utána a bécsi zavarok nem következnek be, hazánk átalakulására és alkotmányos békés fejlődésére irányadó befolyást gyakoroltak volna; mert egyesítették volna a Rendek táblájának két nagy pártját. Ez volt tulajdonképen értekezleteinknek fő czélja; ennek az egyesült két pártnak a közvélemény által istápolt ereje pedig oly hatalmas lett volna, hogy azt se a főrendek többsége, se a bécsi kormány sokáig nem ignorálhatta volna.
Ennyiből áll azon pontozatok historiája, a melyek általam írt eredeti példányának fölmutatásával Ön engem annyira meglepett.
Legjobb szándékú törekvéseinknek nem lett sikere, az események rohama félrelökte a csendben működőket. Mi visszavonultunk, Kossuth kilépett a forradalmi térre.»
Apponyi György gr. magyar kanczellár Bécsből 1848. márczius 1-sején Pozsonyba Széchenyi István grófhoz a következő levelet intézte:
«Kedves barátom! Nagy és valósággal rettenetes események következtek be, mióta neked utolszor írtam; minden, a mit különben veled közölni kivántam, s a mit baráti leveleid és a számomra megküldött és általam a legnagyobb köszönettel fogadott kitünő munkák alkalmából veled meg akartam beszélni, ebben a pillanatban háttérbe szorúl. A monarchia, Európa a legnagyobb veszélyben forognak, hacsak erős összetartás és nyomatékos tevékenység útját nem állják a forradalomnak, mely általános fellobbanással fenyeget. Wirkner át fogja neked adni az Aachenből ma ide érkezett újságczikket, a melynek hitelessége iránt, fájdalom, semmi kételyt nem táplálhatni. A franczia királyi család kénytelen volt elmenekülni, nem tudni, hová és vajjon biztosságban van-e; iszonyú öldöklés után a csőcselék Páris városa urává lett, a tuileriák szét vannak rombolva, a trónt elégették, a palais royalt lerontották, a köztársaságot kikiáltották és a radicális párt tagjaiból ideiglenes kormányt, vagy miniszteriumot alakítottak, a melynek ügyvédek és újságírók mellett egy Albert nevű munkás is tagja. Patakokban folyik a vér, a város minden összeköttetése el van torlaszolva, a távírók és a vasutak szét vannak rombolva, irtóztató anarchia uralkodik. Mindez a nálunk is utánzókra találó radicális pártnak a munkája. Híven értesítettem a történtekről a főherczeg nádort, a ki minden bizonynyal tanácsoddal fog élni, s azért sietek vele, hogy sürgetős kivánságaimról tudósítsalak. Mindenekelőtt lényegesnek tartom, hogy e hírek, a melyek holnap estig köztudomásuakká lesznek, általad és azok által, a kiknek a főherczeg azokat el fogja mondani, utilizáltassanak, azaz, hogy csak azokkal közöljétek, a kiknek loyalitására számíthatni és a kiket a monarchia valódi érdekei számára előre meg lehet nyerni, hogy ezek így elkészülve, a rosszakaratu töredékkel szemben annál erősebb ellentállást fejthessenek ki. Továbbá, hogy minden officiosus demonstratiók, például ezen események megvitatása, mi alkalmas volna arra, hogy a bel- és külföld közvéleményére kártékonyan hasson, megakadályoztassanak, utczai tüntetéseknek pedig nyomatékosan eleje vétessék. Az irtóztató események rohanó haladásánál fogva nem kételkedem benne, hogy az országgyűlés bezárásának - azonban annak legünnepélyesebb kijelentésével, hogy a lehető leghamarább ismét egybe fog hívatni, ha ezt a világ helyzete megengedi - nagyon rövid idő mulva be kell következnie; de épúgy meg vagyok róla győződve, hogy itt nem akarnak majd orosz segítségre, hanem a saját népek hűségére támaszkodni. Ily helyzetben engedményeket akarni kicsikarni, politikai bűn volna, de hiábavaló is lenne, mert erre - bármennyire őszinte is itt a jóakarat - nem állanának reá: értem engedményeket in stricto sensu, a mi mellett elveket vinnének a vásárra. Ha van, a ki képes honfitársaira hatni, te vagy az, s épen a Párisban történtek nyitják meg erre neked a pályát, mint a melyekben a legkiáltóbb érveket találni hazánk forradalmárai szerencsétlen politikája ellen és egyetlen egyet sem mellette. Kérlek tehát, mint hű barátomat és mint buzgó hazafit, tégy meg mindent, a mit csak tehetsz, az ország érzületének jó irányba terelésére és arra, hogy a radicálisok csábító hálójukba ne kerítsék. Ovatosságod, okosságod és bölcseséged kezeskednek érte, hogy a legbiztosabb úton fogsz haladni. Irj nekem mentől előbb, ha csak néhány sort is, mondj meg mindent, mert világosan kell látnom a valót. Ezt várja tőled igaz barátod.»
«Márczius elsején estve - írja Dessewffy Emil gr. - érkeztem Bécsbe Somssich Pál tervével, s egyenesen Apponyihoz szállottam. A mint szobájába belépek, több hölgygyel együtt ott találom Jósikát, May udvari titkárt, Apponyi Károlyt és Györgyöt, a kanczellárt. Mindnyájan szörnyen el voltak fogulva. Még alig tettem meg a szokásos köszöntéseket, midőn felém nyujtották az aacheni újság legújabb számát, melyet futár hozott több oldalról Metternichnek, ki Apponyival közölte. Elállott a lélekzet bennem, midőn Lajos Fülöp trónjának bukását és a franczia respublica kikiáltását olvasám. Első szavam ez volt Apponyihoz: barátom, legfölebb három nap alatt Kossuth az örökös tartományoknak alkotmányt, Magyarhonnak felelős miniszteriumot fog kívánni. Ezen megrázkódás után nem lehet többé az örökös tartományokban sem gátolni az alkotmányok létrejöttét. Tegyen tehát a kormány, míg nem késő.»
A párisi események hírére Bécsben ostromolták a bankot a papirpénz beváltásáért.
A KK. és RR.-nek Pozsonyban 1848. márczius 3-dikán tartott kerületi ülésében Balogh Kornél, Győr vármegye követe, indítványozta: «Kéressék meg ő felsége, hogy a bécsi bank állása és különösen a forgalomban levő bankjegyek mikénti fedezése iránt a nemzetet világosítsa föl és nyugtassa meg.»
Kossuth Lajos a tett indítványt alkalmul használta azon kérésre, hogy a rendek az országgyűlés politikáját az idő és a körülmények színvonalára emeljék föl. Feliratot indítványozott ő felségéhez és erre nézve javaslatot terjesztett elő, kiemelvén, hogy ha a benne foglalt alapkívánatok teljesülnek, ezzel meglesz Magyarország többi sérelmei orvoslására nézve is a biztosíték.
A fölirat javaslata utalt a birodalmi kormány nem alkotmányos irányára, mely Magyarország alkotmányossága kifejlődését hátráltatta, s ha folytatják, a trónt és a birodalmat elláthatatlan következményekbe bonyolíthatja, Magyarországra pedig kimondhatatlan kárt áraszthat. Előadta, hogy az országgyűlés, melyet ő felsége reformokra hívott össze, örömmel fogott a munkához, s elsorolta a közös teherviselés és az urbéri viszonyoknak kármentesítéssel összekötött megszüntetésére vonatkozólag eddig hozott határozatait, valamint a tárgyakat, melyekkel foglalkozni készül, minők a katonai élelmezés és szállásolás terheinek megkönnyebbítése; a kir. városok és szabad kerületek közigazgatási és politikai rendezése; a népnek politikai jogokban illő részesítése; a földmívelés, műipar, kereskedés fölvirágzása. «De - így folytatta - alkotmányos életünk is valódi képviseleti irányban igényel fejlődést, szellemi érdekeink a szabadság alapján ápolást követelnek. Honvédelmi rendszerünk nemzeti jellemünknek, s a honlakosok különböző osztályai érdekegységének alapján gyökeres átalakítást kíván, ez pedig úgy Fölséged királyi széke, mint hazánk bátorléte tekintetéből nem halasztható intézkedést tesz szükségessé. A magyar közállomány jövedelmeinek és szükségeinek számbavételét és felelős kezelés alá tételét tovább nem halaszthatjuk, mert csak így teljesíthetjük azon alkotmányos tisztünket, hogy úgy Fölséged királyi székének díszéről, mint hazánk közszükségeinek és minden jogszerű kötelességeknek fedezéséről sikerrel intézkedhessünk. Sokban e kérdések közül az örökös tartományokkali érdektalálkozás kiegyenlítésének szüksége forog fön, mire önálló nemzeti jogaink és érdekeink megóvása mellett örömest nyujtunk segédkezet. De arról is meg vagyunk győződve, hogy alkotmányos életünk kifejtésére és nemzetünk szellemi és anyagi javára hozandó törvényeink csak az által nyerhetnek életet és valóságot, ha végrehajtásukkal minden más befolyástól független nemzeti kormány lesz megbízva, mely a többség alkotmányos elvének legyen kifolyása, s ezért collegiális kormányrendszerünknek magyar felelős miniszteriummá átalakítását minden reformjaink alapföltételének s lényeges biztosítékának tekintjük.» Ezek eszközlésére - a javaslat szavai szerint - béke kell és kellenek zavartalan nyugodt viszonyok. E tekintetben pedig aggodalmat keltenek a nyugalom bomladozásának azon jelei, melyek a birodalom némely részeiben mutatkoznak, s melyeknek sulyát a legujabb külső események előreláthatlan fejleményei sokszerűen növelhetik. Ezekkel szemben a javaslat annak szükségét fejtegette, hogy ő felsége «fejedelmi székét minden uralkodói viszonyaiban a kor szükségei által mulhatlanul igényelt alkotmányos institutiókkal» környezze. «Azonban Felséges Úr - így végződött a javaslat - az események isten kezében vannak. Mi bízunk a gondviselés ótalmában, de érezzük a kötelességet: gondoskodni, hogy Felséged hű Magyarországát a bizonytalan jövendő készületlenűl ne lepje meg. E gondoskodás halaszthatlan kellékeihez számítjuk mi a fönnemlített átalakulási kérdéseknek még ez országgyűlésen alkotmányos iránybani megoldását, s aggódunk, hogy a szokásos országgyűlési alkudozások és kormányszéki tárgyalások collegiális rendszer szülte hoszszadalmassága, a Fölséged atyai szándokának és hazánk méltó várakozásának megfelelő sikert veszélyesen késleltetheti. És azért a királyi szék iránti tántoríthatlan hűségünk szilárd bizalmával esedezünk Fölségednek: méltóztassék a fönforgó rendkívüli körülmények tekintetbe vételével is legkegyelmesb királyi akaratának teljhatalmú organumai egyszersmind a fönnálló törvények szerint hazánk legfőbb kormányszékének, a m. k. helytartótanácsnak tagjai gyanánt, a közigazgatás külön ágainak megfelelő számban, oly egyéneket az országgyűlésre utasítani, kik mint a végrehajtó hatalomnak a hozandó törvények szerinti alakban gyakorlatára Fölséged kegyelmes bizalmával előlegesen kijelölt alkotmányos organumok, - s kiknek mint ilyeneknek személyes felelősségük alá leszen a hozandó törvények végrehajtása is helyezendő - országgyűlési tárgyalásainkban közvetlen részt vegyenek, s Felséged királyi szándoka iránt az ország rendeit tájékozva s a kellő fölvilágosításokat és kimutatásokat a kormány részéről, különösen a pénzviszonyok tekintetében is megadva, a fönforgó fontos kérdések megoldását oly sikerrel előmozdítsák, miszerint a hozandó üdvös törvények mihamarébb Fölséged kegyelmes helybenhagyása alá terjesztethessenek, s általuk a jelen körülmények bármi váratlan fordulatának esetére is biztosítva legyen hazánkban a béke, megszilárdítva a bizalmas nyugalom, s ezeknek alapján kifejthető azon szellemi erő és anyagi tehetség, melyben Fölséged, tántoríthatlan hűségünk mellett, a bizonytalan jövendő minden eseményei között királyi székének legrendíthetlenebb támaszát fogja föltalálhatni.»
Kossuth Lajos indítványa egy szó ellenmondás nélkül elfogadtatott, s a márczius 4-dikén tartott országos ülésben határozattá emelkedett.
A magyar követi kar márczius 14-dikén a következő nyilatkozatot intézte küldőihez:
«Az események rohanva következő jelenetei közt a követi kar érezve, hogy hivatásának teljes mértékben csak úgy felelhet meg, ha a nemzet osztatlan bizalma fogja kísérni, kötelességének ismeri nyiltan és leplezetlenül kiállani a közvélemény bíráló székének elibe, hogy ennek útbaigazításától erőt nyerhessen.
Olaszhon fényes egén a szabadság napja földerült. Február 27-én Francziaországban a juliusi trón, mivel a szabadságtól elvált, leomlott. Németország vidékein a fejedelmek alkotmányos institutiókkal ajándékozák és illetőleg gazdagíták népeiket. Mindenütt a népek, szinte úgy mint uralkodók szíveiben a szabadság és alkotmány ütötte föl diadalos zászlóját; csak az ausztriai birodalom kapcsolatában élő nemzetektől látszék megtagadva azon vágyak valósításának reménye, melyeknek igazsága és méltányossága az emberiség törvényszerűségénél fogva minden gondolkozó előtt régen kétségtelenné vált; nem azért, mintha hódoló határtalan hűséggel szeretett fejedelmünk népeinek bármely igazságos kivánatit teljesíteni bármikor vonakodott volna, hanem azon oknál fogva, mivel egy százados mozdulatlanságban megkövesedett bureaukratia fölfogta a népek szózatát és akadályozá a fejedelmet, megérteni az időnek mellőzhetlen szükségeit.
A dolgok ily aggodalomteljes helyzetében a követi kar akként fogta föl hivatását, hogy Magyarország alkotmányos rendeit megilleti azon okok fölött férfias nyiltsággal szót emelni, melyeknek a helyzet nehézségei tulajdoníthatók, és azon mód fölött, melynek időkori használásával a különben bekövetkező baleseményeket elhárítani sikerülhet.
A követi kar nem merengett túlságos reményekben e fölszólamlás sikere iránt, és nem is leplezte el lehető balkövetkezéseit egy oly kormány irányában, mely százados önkényhez szokott; de hallgatni kötelességmulasztásnak tartotta, kötelességmulasztásnak a trón, a nemzet és a birodalomban közös kapcsolattal egyesült népek irányában; kötelességmulasztásnak azért, mert a birodalom népei között egyedül a magyar nemzet bírt alkotmányos nyilvánossággal.
Így létesült azon fölirási javaslat, melyet a KK. és RR. táblája folyó márczius hó 3-án az országgyűlési teendők tárgyában egyes akarattal megállapított és márczius 4-én a főrendi táblához általküldött.
Márczius 13-án Bécs falai közt polgárvér folyt a szabadságért. A százados bureaukratia halomra dőlt. Metternich herczeg rendíthetlennek látszó minisztersége megszünt, Apponyi gróf cancellár leköszönt. A fejedelem megadta a szabad sajtót és alkotmányt. A polgári őrsereg fölállíttatott.
Ezen eseményekről márczius 14-én értesülvén a követi tábla, haladéktalan lépéseket látott szükségesnek; elhatározta tehát:
1. Küldöttség által megkérni a nádort közremunkálásaért, hogy az általküldött fölirást a főrendi táblánál hováhamarább tanácskozás alá vétesse, és miután nem oly időket élünk, melyekben kifejezések fölött hosszú vitatásokat kár nélkül folytatni lehetne, oda munkálni igyekezzék, miszerint azt a főrendi tábla, ha különben lényegére nézve egyetért, változatlanul fogadja el.
2. A szomszéd szabad sajtó mellett hazánkban korlátolt sajtó meg nem állhat, semmi nem szenved tehát kevésbbé halasztást, mint az országnak a szabad sajtó iránti soha el nem idegenített és el sem idegeníthető jogát helyreállítani; ennek következtében meghagyatott a sajtótörvény kidolgozásával megbízott választmánynak, hogy azon előmunkálatok nyomán is, melyek a mult országgyűlési irományok közt föltalálhatók, a legrövidebb idő alatt járjon el.
3. A bizonytalan jövő előgondoskodást igényel, és ezért választmány küldetett ki törvényjavaslat készítésére, mely által a belnyugalom és béke, az élet és vagyon biztosítása, a honpolgárok védpaizsa alá állíttassék, és e czélból a nemzeti őrsereg életbe lépjen.
Ezen határozatok közül az elsőnek következtében a nádor megkéretvén, ugyanazon napon délután 3 órakor a főrendi táblánál ülést tartott, és ez ülésben a fölirásnak változatlanul leendő elfogadását önmaga indítványozta, melyet a főrendi tábla is egyhangulag elfogadván, a nádor biztosította a főrendeket, hogy az országgyűlés eredményes befejezése és alkotmányunk kifejtése tekintetében, személyes és hivatalos befolyását szilárd elhatározással fogja használni.
A főrendi tábla megállapodásának híre a RR. táblájához meghozatván, elhatároztatott és a főrendi tábla által is elfogadtatott, hogy a fölirás egy országos küldöttség által nyujtassék be ő fölségének és ezen küldöttség vezére a nádor legyen. A küldöttség Bécsbe holnap utazand.
Márczius 14-én a KK. és RR. táblája minden közterheknek a nemesség által is közösen és aránylag leendő viselését elhatározta.
Elhatározta továbbá azt is, hogy minden urbéri viszonyok mindenütt az egész hazában egyszerre leendő megszüntetése iránt törvény akként alkottassék, hogy a magánbirtokosok kármentesítésének kötelességét a közállomány vállalja el.
Eddig a történtek.
Ezeknek folytában a követi kar meggyőződését jelenté ki, hogy alkotmányunk szilárdítására, kiterjesztésére, átalakítására czélt érni, alkotmányos úton teljes reménye van, ha a nemzet bizodalmától törekvéseiben támogatva lesz. Továbbá:
Kijelenté, hogy föladatául kevesebbet nem ismer el, mint az alkotmánynak létesítését minden következményeiben.
Kijelenté, hogy a haza polgárai érdekeinek kiegyenlítését eszközölni fő kötelességének tartja.
Kijelenté azon meggyőződését, miszerint az elágazó érdekek egybeolvasztására és a honpolgároknak jogban, érdekben, kötelességben és hazaszeretetben egy nemzetté összeforrasztására az eddigieknél hatályosabb lépések kivántatnak.
Végre felelősségének súlyát egész mértékben érezve, kijelenté, hogy az óriási léptekkel haladó körülmények között hívatásának teljesen csak úgy felelhet meg, ha már jelen állásában is magát nem külön osztályok, hanem az összes nemzet képviselőjének tekintheti, és kötelességeinek körét is e mértékhez illesztheti.
A követi kar tagjai állásuk szilárdítására azon bizodalom megerősítését kérik, melylyel az országgyűlési pályára elküldettek.
Pozsony, 1848. márczius hó 14.»
Batthyány Lajos gr. márczius 14-dikén Wenckheim Béla bárót és Tolnay Károlyt leküldötte Zala vármegyébe, hogy rábirják Deák Ferenczet az országgyűlési követség elvállalására. Ugyanekkor a főrendek és követek közül számosan a következő levelet intézték hozzá:
«Kedves barátunk! Bécsben az alkotmányért polgárok vére folyt. Metternich absolutisticus irányú kormánya megbukott. Apponyi leköszönt. Ily roppant fontosságú körülmények közt alkotmányunkat és a trónt a nép fölkarolása által szilárdítani elhatározott komoly szándékunk. Szükségünk van azért rád, s bizton várjuk minél előbbi jelenlétedet.»
Zala vármegyének 1848. márczius 16-dikán tartott közgyűlése szintén fölhívta Deák Ferenczet az országgyűlési követség elfogadására. A közgyűlés jegyzőkönyvének erre vonatkozó pontjai így szólanak:
«1343. Tolnay Károly és ifjabb Csuzy Pál országgyűlési követ urak a megyéhez a következő tartalmú tudósításaikat megküldék: Tekintetes Karok és Rendek! Európának politikai látkörén legközelebb felmerült történeti események sokkal fontosabbak, hogy sem azoknak közvetve magyar hazánkat is érdeklő hatályossága törvényhozási figyelmünket kikerülhette volna. Nem csak azon bizalmatlanságok, melyek az ausztriai bankintézetnek jegyei iránt mindenünnen mutatkozának, s itt Pozsony sz. k. városban közvetlenül minket is váratlanul meglepének, hanem azon körülménynek átgondolása is, miszerint oly időszakba jutánk, melyben trónok ingattatnak meg, a birodalmi tartományokban forradalmi nyugtalanságok ütik fel aggasztó táborukat, parancsolják, az idő rohamát be nem várva, a legfontosabb törvényhozási intézkedéseinket.
Folyó évi márczius 3-án tehát Győr vármegye követe indítványt tőn a kerületi ülésben az iránt, hogy az ausztriai nemzeti bank mérlegi állapotának kimutatása, és a nemzetet e részben megragadó aggodalomnak elosztása iránt ő felsége megkéressék. Elhatározó intézkedés azonban e tárgyra nézve részint azért nem történt, mert a kérdéses körülményeknek avatottság nélküli feszegetése nemcsak a birodalmi hitelt károsan csökkenthetné, hanem egyesek aggályait is nevelné inkább mint eloszlatná, részint pedig mivel időközben a nemzeti banknak egyik tisztviselője itt Pozsonyban megjelenvén, a követi testületnek egy része előtt az º/º alatt párban ide mellékelt jegyzékhez képest a bank activ állapotát kimutatni iparkodott. Ezen jegyzéket nem mint oly hiteles okiratot küldjük meg a tekintetes RR.-nek, minek elvitázhatlan valóságáról jótállani merhetnénk; sőt az sem kerületi, sem országos ülésben bemutatva nem lévén, országgyülési iratnak nem is mondathatik; hanem megküldjük annyiból, a mennyiben az aggódott kedélyeket leginkább ez csillapítá le, és egyik a követeket magánylag meggyőző ok éppen ez vala arra, hogy a győri indítvány leginkább alkalmul vétetett azon fontossabb lépésekre, melyek a º//º alatt ide rekesztett felírás tolmácsolásához képest, békés utoni átalakulásunk biztosítására, és ezek folytán a trónnak s dynastiának megszilárdítására nemcsak a fentebb érintett kerületi ülésben, hanem mai napon tartatott országos ülésünkben is a követeknek egyhangulag nyilvánított akaratuk szerint intéztetni rendeltettek.
Ezen felírásnak, és az azt netán követendő eredményeknek a haza előtt sokkal érdekesebbeknek kell lenni, hogy sem ezekről szóló követi tudósításunkat a többi megyék képviselőinek is hasonló cselekedetéhez képest rögtön sebes postán megküldeni kötelességünknek ne tartottuk volna.
Kik egyébiránt stb.
Pozsonyban, 1848. márczius 4-én.
A mostani országgyülésnek nélkülözhetetlen, és halasztást nem ismerő teendői iránt a RR. táblájának egyesült közakaratával megállapított, s ő cs. kir. felségéhez intézett, s követ urak e jelentésével megküldött felíratából örömmel látják a rendek: hogy az összes képviselői testület azok iránt, mik a nemzet törvényes alkotmányos állásának szilárdítására e megye által már oly hosszú évek során szorgoltattak, melyek a magyar föld lakosai szellemi s anyagi jobblétük előmozdítására megkivántatnak, s melyekkel a közpolgári jogokon alapult népszabadság üdvös áldása a haza minden lakosaira egyaránt kiterjesztethetik, a törvény előtt a honnak minden lakosa egy leend, a haza közszükségei fedezésében és terhének viselésében, valamint javadalmainak használásában mindenki egyiránt részesülend, s a magyar kormány az absolutisticus irányú összes birodalmi kormány túlnyomó, törvény és nemzet ellenies befolyása alul kibontakozva, az ország az 1790. évi 10-ik törvényczikkely értelmében magyar kormány által fog kormányoztatni, s az mint a nemzet többsége akaratának, s alkotmányos elvének kifolyása, a törvényeknek miképpeni teljesítéséről, és az ország közjövödelmeinek hová fordításáról a nemzetnek felelend és számoland, a magyar nemzet - a pragmatica sanctióval vele összecsatolt birodalmi népek, valamint a felséges uralkodó ház iránti viszonyok és kapcsok sértetlen fentállása mellett - a polgári szabadság s alkotmányos törvényes függetlenség azon tető polczára, mely a népek szabadságon s jogegyenlőségen alapuló boldogságát képezik, eljutand, és ezen intézkedések foganatba vételei elvégre megtermendik üdvös gyümölcseiket e sokat szenvedett és nyomatott magyar földre és népeire.
Nézeteikkel tehát egyezők lévén az egész nemzetnek képviselői által nyilvánított közkivánata, nem marad részükről más hátra, mint követeiket ujabban utasítani, miszerint minden törekvéseiket oda irányozzák: hogy az elől érintett feliratban az országgyülése által kijelölt teendők még a jelen országgyülésén mulhatatlanul megoldattassanak, s már valahára egyszer az ige testté váljon. Különösen pedig arra figyelmeztetik követ urakat: hogy a törvény ellen behozott előleges censura általában eltörültetvén, a sajtószabadság behozattassék; mielőbb a népképviseleti rendszer teljes és tökéletes létrehozásával, és a kasztok megszüntetésével, a hon minden lakosai érdekeik egyíttetvén, a törvényhozásban az összes nemzet egyeteme befolyással birjon; és a nemzet belbékéje fentartására, úgy annak minden kül-megtámadások elleni biztosítására, és a királyi széknek s nemzeti szabadságnak oltalmára a nemzeti védelmező erő a különböző osztályok érdekegységének alapján a kifejlett sürgetett események miatt is minél előbb czélszerűen szabályoztassék, és miután a magyar nemzetnek alkotmányos állása és törvényes rendszere csak önvédelmére, nem pedig más nemzetek birtokai elfoglalására, vagy szabadságaik elnyomására van irányozva, eszközölni igyekezzenek, miszerint a magyar katonaság az ország tudta, hire, s beleegyezése nélkül az ország határain kívül soha ne vitethessék, és a magyar katonaság, mely a pragmatica sanctió értelmében az összes birodalmat, s a felséges uralkodó házat minden külső ellenséges megtámadások ellen védelmezni ugyan köteles, új birodalmak hódítására, vagy a népek szabadságának elnyomására ne alkalmaztathassék, arra is iparkodván, hogy a megyének már az 1836-iki országgyülésen előterjesztett azon kivánata, hogy a magyar sor és véghelyi ezeredeknél kizárólag Magyar- és a hozzákapcsolt országokban született s a magyar nyelvet tökéletesen értő és beszélő tisztek alkalmaztassanak, törvény által is kimondattassék.
De a mint egyrészről a megye rendei a nemzet alkotmányosságát s törvényes szabadságát biztosítani óhajtják, úgy reményüknek teljesülhetése felett mindaddig kétkednek, a meddig a kormány oly egyének kezében van, kik azt a nemzet érdeke és a törvény ellen és ezek sértésével kezelik; kivánják tehát követ urak e megye nevében az országgyülésén azt: hogy mind azon kormányi hivatalnokok, kik a részek visszacsatolása iránt alkotott 1836-iki 21. törvényczikkelynek foganatba vételét hátráltatták, mind azok, kik a horvát bonyodalmakat előidézték, és a törvényszerű eszközök használatának elhanyagolásával a bajokat ottan öregbítették, a Zágráb megyében történteket elősegítették, a horvátországi nemzeti gyűlésnek formáját egyoldalú kormányi rendeletekkel megváltoztatták, és az eddigi szokás ellenére az abbani részvéttől és befolyástól törvény ellenien Zágráb megye és Turmező nemességét megfosztották; azon kormányi hivatalnokok, kik Magyarországban az ujabb időkben behozott főispáni helyettesítési rendszerrel a megyék kormányzási rendszerét veszélyeztetni, és az ezen alapuló nemzeti szabadságot aláásni törekedtek, nem csak a fenálló hazai törvények értelmében hivataluktól elmozdíttassanak, hanem az ily törvényt sértő, és a nemzet érdeke ellen munkálódó királyi hivatalnokok törvény szerint meg is büntettessenek. Végre oda is utasítják követ urakat a megye rendei, hogy azon nem várt és reménylett esetre, ha a rendek táblájának egyező közakarata által az országgyülése teendői iránt ő felségéhez intéztetni kivánt felírást a főrendek táblája bármely tekintetből s a kormánynak tulnyomó befolyása miatt ő felsége elibe juthatni meggátolni kivánná, akkoron, hogy e felírást a rendek táblája egy külön követsége által terjeszsze a nemzet koronás királya elébe, és az abban foglaltaknak létesülését maga a rendek táblája kérje: a megye nevében követ urak az országgyülése előtt indítványozzák, s így a nemzet közóhajtásának koronás királya elébe juthatását, s a teendőknek megoldhatását e móddal is sikeresíteni törekedjenek, s ebbeli határozatukat követ urakkal gyors postával közleni rendelik.
Azon aggodalom és a közéleti viszonyokban most legújabban elterjedett zavarok, melyek a bécsi bankjegyeknek készpénz gyanánt a közforgalombani el nem fogadása és pengőpénzre leendő átváltása miatt, a lakosok, leginkább pedig a szegényebb s földmívelő néposztály között elterjedtek, a megyei rendek figyelmét ki nem kerülhették, s miután követ uraknak fellebbi jelentéséből a megye rendei azon megnyugtatást merítették, hogy a bécsi nemzeti bank kötelezettségeit teljesíteni még mostan képes, s jelenleg attól, hogy a bécsi bankjegyek névértéküknél a forgalomban alább legyenek és essenek, félni nem lehetne, ezennel minden fő- és alszolgabiró urak által a megye kebelében közhirré tétetni rendelik: hogy a bankjegyek jelenleg még értékükben mint valóságos pengőpénz nem csak a királyi pénztárakban, hanem a megye által is az adóban elfogadtatnak, s ezért mint valóságos pengőpénz a közforgalomban és életben aggodalom nélkül elfogadtathatnak, s egyuttal tegyék a népet bizonyossá: hogy ha a bankjegyek névértéke, és a pengő, ezüst, és arany pénz belértéke közt valamely különbség keletkezni fog, a megye rendei első kötelességüknek fogják ismerni, hogy a mibenlételről a közönséget hivatalos uton értesítsék, és mindaddig, míg a mibenlételről a megye rendei nevében tudósíttatni nem fognak, mit se aggódjanak a bankjegyek értékéről és közforgalombani állapotáról, ennél fogva semmi álhireknek, mintha a bankjegyek jelenleg értékükben vesztettek volna, hitelt ne adjanak, mert az ilyes hireket leginkább a pénztőzsérek szokják a nép közt azért terjeszteni, hogy a bankjegyeket a köznéptől olcsóbb áron beváltván, azokért akár magától a banktól, akár más utakon az egész névértéket magoknak megszerezhessék; azért is fő- s alszolgabiró urak oda utasíttatnak: hogy az esetre, ha ilynemű csalásokról, leginkább pedig az adózó nép nevében, előttök panaszok fognak emeltetni, mindazokat, a kik ellen ilyes csalással párosult nyerészkedések bebizonyulni fognak, az illető kármentesítése mellett, mint szoros értelembeni csalókat meg is büntettessék; és ezért a végzés fő- és alszolgabiró uraknak ki fog adatni. Hogy pedig azon akadályok, melyek a bank jegyeinek pengőpénzre lehető átváltásában mutatkoztak, annál inkább megszüntethessenek, a tett intézetek bejelentése mellett ő cs. kir. felségét hódolattal megkérni rendelik a rendek: miszerint oly kegyes rendeléseket adni méltóztassék, hogy a bankjegyeknek a szükség eseteiben pengőpénzzel leendő felváltására a megyében levő kamarai pénztárak elegendő mennyiségű pengőpénzzel láttassanak el.
Hogy azok, mik legujabban Európában, s magában az örökös tartományokban történtek, és a napról-napra kifejlődő események a jelen országgyülésére bizonyos befolyással leendenek, igen érzik a megye rendei, és ezért teljesen meg vannak győződve: hogy a magyar nemzetnek a jelen átalakulási korszakban jövendőjének boldogsága vagy boldogtalansága a körülmények bölcs és okszerű felhasználásától vagyon felfüggesztve, és a mi a jelen időben vagy felhasználatlanul elhanyagoltatik, vagy czélt tévesztve alkalmaztatik, a jövendő helyrehozni s kipótolni sohasem fogja: legszentebb kötelesség tehát minden erőt s minden módot arra alkalmazni, hogy a nemzet jövendő boldogsága s törvényes független alkotmányossága biztosíttassék. Ezen eszközök legfőbbike az: hogy az országgyülése czélszerű irányban folytattassék, s mivel érzik a rendek, hogy a magyar hazának fiai közt Deák Ferencz táblabiró úr azon legfőbb egyik egyén, ki rendíthetetlen jelleme, tiszta hazafiusága, mély belátása, a multat, jelent és jövendőt összefüggeszteni képes itélő tehetsége által a haza javára legtöbbet eszközölhet, polgári bünt követnének el a megye rendei, s hazájok és a nemzet iránti kötelességökről felejtkeznének meg, ha őt ismét a haza és az egész nemzet nevében fel nem hívnák, hogy ő a jelen országgyűlésén mint a megye képviselője megjelenve, azt, mit hazájára nézve jónak és üdvösnek itélend, eszközölje. Elhatározták tehát: hogy holnap tüstént annyi számban minden rang és sors különbsége nélkül, a mennyiben lehet, másod alispán úrnak elnöklete alatt Kehidán Deák Ferencz úrnál megjelenvén, őt az országgyűlési követségnek elvállalására már a követválasztási gyűléskor a megye rendei általános közakaratával történt elválasztása után újabban ismét megkérjék.
1343/1. A mint ezeket ilyképpen a rendek elhatározák, megjelent a közgyűlésben Horváth János kamarás úr, s előadta Tolnay Károly egyik országgyűlési követ úrnak bár magán úton érkezett hivatalos levelét, melyben a Bécs városában történt eseményeket rövid vázlatban megírva tudtul adja: hogy ezek következtében az országgyűlésének egy igen számos tagokból álló küldöttsége magának a fenséges főherczegnek, az ország nádorának, vezérlete alatt, ő felségéhez Bécsbe az országgyűlési teendők iránt felment; arról is tudósítván őt, hogy az összegyűlt országos rendek pártszínezet nélkül, a mágnások s ott maga az ország fenséges nádora, közakarattal Deák Ferencz úrnak az országgyűlésén leendő megjelenését ohajtják, a körülmények szüksége pedig ezt parancsolja.
Megtették már felebbi végzésükben a rendek azt, mit Deák Ferencz úrnak az országgyűlési követség elvállalása reábírhatására egyeleve szükségesnek láttak; az őt megkérő küldöttség eljárásának sikerét várva, a jelen közgyülekezetet ideiglen felfüggesztik, s annak azon helyen és napon leendő folytattatását, mint azt a küldöttség eljárása igényelni fogja, ezennel elhatározzák.»
A küldöttség eljárásáról márczius 17-dikén tett a közgyűlésnek jelentést. A közgyűlés jegyzőkönyvének erre vonatkozó pontja így szól:
«1356. A gyülekezet következő napján 2-od alispán úr, mint Deák Ferencz táblabiró úrnak az országgyűlési követség elvállalása iránti megkérésére kiküldött választmány elnöke, a gyülekezetben jelentette: hogy mielőtt a választmány elindult volna, Deák Ferencz táblabiró úr ide Zalaegerszegre bejött, hol is a szállásán ő s a rendeknek s községeknek számos tagjai megjelentek, és midőn az általános közóhajtást annak elejbe adta, Deák Ferencz úr akképpen nyilvánult: hogy ámbár roncsolt egészsége miatt érezné, hogy a követi pályát az országgyűlése végéig kibírni képes alig leend, de a benne helyezett bizodalom, s az ujonnan kifejlett körülmények kötelességévé teszik, hogy akármely áldozatába kerüljön is, polgári kötelességét teljesítse, s ha annak rende s módja szerint törvényesen a megye képviselőjének elválasztatik, a követséget igenis elfogadandja.
Mely elnöki jelentést a Karok és Rendek hangos és szünni nem akaró éljen kiáltásokkal fogadták.»
Zala vármegye ennek következtében a következő határozatokat hozta:
«1357. Ezek után Horváth János kamarás úr előadta, hogy a megyének a jelen országgyűlésén levő követe, Tolnay Károly úr, maga és követtársa nevében, az országgyűlése kezdetekor már kijelentette, hogy mind ő, mind pedig követtársa, Csuzy Pál úr, büszkék leendenek arra, ha követi széküket, mihelyt Deák Ferencz úrnak, mint az országgyűlése előtt tartott követválasztáskor a megye által először elválasztott követnek, egészsége körülállásai a követség elvállalhatását lehetővé teszik, oda hagyhatják; később pedig Csuzy Pál táblabiró úr a mult évi deczember 13-án kelt, s hozzá intézett baráti levelében maga részéről ezt szintén nyilvánította, sőt követségéről ezen esetre határozottan lemondó levelét, melyet a mult télhó 17-iki közgyűlésre kivánt beadatni, megküldötte, melyet mindazáltal ő, mivel a követségnek elvállalására akkor még Deák Ferencz úr nem ajánlkozott, annak magán úton visszaküldötte, úgy jelenleg Tolnay Károly másik követ úr is írásbeli lemondását hozzája intézte; már most a rendek, hogy a két követ úr közül melyiknek lemondását fogadják el, határozzanak.
A megye rendei országgyülési követeinek azon nemes és csak a haza boldogságát szemeik előtt viselő törekvésöket, hogy lemondásukkal Deák Ferencz táblabiró úrnak, mint az egész ország által az országgyűlésére a mostani körülmények közt közösen óhajtottnak, helyt adhassanak, méltó és teljes megismeréssel veszik, s ezennel ünnepélyesen kijelentik: hogy mind a két követ urak a rendek megelégedését s bizalmát megérdemlik; azért a követi pályáróli lemondást nem a bizodalomvesztés következésének tekintik, s minthogy a pályáról irásban Csuzy Pál táblabiró úr volt az első, ki lemondott, annak lemondását fogadják el, fenntartván magoknak, hogy őtet, ha a körülmények úgy fogják kivánni, országgyűlési követnek ismét elküldhessék, s miután Deák Ferencz táblabiró úr a követség elvállalását csak az esetre ajánlá meg, ha törvény szerint újra meg fog választatni, annak forma szerint s törvényesen követté leendő választására a parancsoló körülmények tekintetéből a folyó hónap 22-ikére, valamint a mostani közgyűlésnek is folytatása határoztatik, s e határnap a megye kebelében fő- és alszolgabiró urak által minden további végzés vagy elnöki meghívás nélkül közhirré tétetni, s a követválasztás akkoron megtartatni rendeltetik.»
Az e határozat értelmében végbement követválasztásról a következő jegyzőkönyvi kivonat szól:
«1358. A követválasztásra kitűzött napon, úgy mint tavaszelő 22-ikén, az igen nagy számmal jelenlevő Karoknak és Rendeknek a megyeháza előtti téren közgyülekezetét elnök alispán úr megnyitván, röviden a Karoknak és Rendeknek előadta: hogy mivel Csuzy Pál egyik országgyűlési követ úrnak lemondását a rendek már elfogadták, annak helyébe most törvényes joguknál fogva országgyűlési követet válaszszanak.
Melyre egy hanggal, szívvel és lélekkel Deák Ferencz urat országgyűlési követjökké elválasztották, s annak a megbízó levelet oly meghatalmazással rendelik kiadatni: hogy Pozsonyban az országgyűlése helyén jelenjen meg, s ott mint a megye teljes hatalmu megbízottja a tanácskozásokban és törvények alkotásában minden utasítás nélkül, önbelátását s meggyőződését követve szavazzon; kijelenték a rendek ezuttal azt is: hogy az esetre, ha Deák Ferencz táblabiró úr akármely előre nem látott ok miatt a megyét tovább képviselni nem akarná, akkoron ifj. Csuzy Pál táblabiró úr minden újabb megválasztás nélkül követségét újra folytassa, s ezért e végzésöket Csuzy Pál táblabiró úrnak, valamint a megbízó levelet Deák Ferencz táblabiró úrnak, siető postán megküldeni rendelik.»
«Márczius 3-dikán - írja Dessewffy Emil gr. - jött Pozsonyból Bécsbe a telegraphicus hír Kossuth hires indítványáról. Egy pár nappal később egyhangulag elfogadtatott a Rendeknél. 7-dikén a dignitariusok és a nádor Bécsbe hivattak tanácsot tartani. Nem végeztek semmit. Apponyi folyvást beteg volt. 10-dikén ágyba feküdött. Magam is mindig rosszul voltam. 12-dikén föl és alá a városban. Már akkor nagy volt az ingerültség. 13-dikán ütött ki a bécsi forradalom; én délután ½3-kor oda hagytam Bécset és siettem családomhoz. 15-dikén ment föl Bécsbe Magyarország küldöttsége. 16-dikán Batthyány már miniszterelnöknek volt kinevezve. Én 17-dikén ismét Bécsbe mentem szegény Apponyihoz, a ki 14-dikén mondott le hivataláról és a kit 17-dikén estve már magánszállásán a Teinfaltstrasseban találtam. Itt azután több hétig időztem, csendben, távol minden politikai tevékenységtől, mint nézője a bécsi dolgoknak, s távol Pozsonytól, hol vágtatva ment minden, tanácskozási szabadság többé nem létezett, kihágásoktól naponta félni lehetett, s a főrendek semmiségig sülyedtek, csupán a Rendek határozatainak belajstromozására lévén kénytelenek szorítkozni.»
«Tagja voltam - írja Somssich Pál e gyűjtemény szerkesztőjéhez - azon nagyszámú küldöttségnek, mely Bécsbe ment a királyhoz, és meghozta a magyar miniszterelnök kinevezését. Hajón mentünk és hajón jöttünk; de mielőtt Pozsonyban kikötöttünk, Batthyány Lajos gróf, a kinevezett miniszterelnök, hozzám közeledve felkért, hogy estére mennék el hozzá conferentiára. «Én, gróf úr?» kérdezém meglepetve. «Igen, igen, viszonzá ő, meg kell szünni minden pártoskodásnak, sorakozni kell most minden becsületes magyar embernek és jó hazafinak a rend és közbéke érdekében». Mert az ellenzéki urak se voltak minden aggodalom nélkül, kivált a Pestről érkezett hamis, vagy eltorzitva nagyított hírek folytán, Bécsben pedig Apponyi beteg, Metternich herczeg meg nagyon öreg lévén, egészen megzavarodtak, és mint mondani szokás, fejüket vesztették. - «Jó, válaszolám, elmegyek» és el is mentem, életemben legelőször, gróf Batthyány Lajoshoz. Ezen értekezletben kimondatott és tettleg elhatároztatott az urbériség azonnal való megszüntetése stb. Mindezek már akkor postulatumai voltak az inaugurált békés forradalomnak. Köztem és Kossuth között párbeszéd folyt le a lépcsőn, a mint Batthyánytól távozva ketten együtt lementünk. «A véletlen - így szóltam Kossuthhoz - kezedbe adta Magyarország sorsát; bocsáss meg, ha azt mondom, hogy a véletlen, mert hát derék, geniális, tudós és minden tekintetben kitünő fia vagy a hazának; de vannak nehányan hozzád legalább is hasonlók, azért ismétlem: a véletlen úgy akarta, hogy te legyél az, a ki jelenben Magyarország sorsa felett intézkedik; jó tanácsot, bárkitől jőjjön is az, meghallgat, esetleg elfogad az okos ember, azért ne vedd rossz néven, ha két dologra bátorkodlak figyelmeztetni: 1-ször. Ne bántsd a dynastiát, mert, mellőzve minden más tekinteteket, a monarchicus érdek európaszerte oly hatalmas, hogy ezt nem tűrné el, a dynastiának még ellenségei is védelmére sietnének. 2-szor. Ne alapítsd Magyarország jövőjét népképviseletre, mert evvel akaratlanul a nemzetiségek harczát idéznéd elő; őseink bölcseségéről tanuskodik, hogy ily polyglott országban a hatósági képviseletet törvényesítették; ragaszkodjál ehhez, mint a mely kiterjesztve a királyi és nagyobb mezővárosokra, századokra biztosíthatja a magyarság fennsőségét, holott ellenkezőleg, ha nem is veszélyeztetve, de folytonos támadásoknak lesz az kitéve a különböző nemzetiségek részéről.» Erre Kossuth szóról-szóra ezeket válaszolta: «Mit! azt gondolod te, hogy én most, midőn a hatalom kezemben van, azon elveket, melyek nem ifju ábrándok, hanem egy átvirrasztott férfiui kornak meggondolt resultatumai, nem fogom életbe léptetni? Egytől-egyig mind!» «Engedje az ég, - viszonzám én - hogy kétségkívül legjobb szándékú intézkedéseid annyi századokig tartsák fenn hazánkat, mint megvédték azt ősi intézményeink nyolcz század alatt!» Erre ő így folytatá: «Kicsinyhitűek! nem ismeritek ti a szabadságnak varázshatását; erősebb az mint a nemzetiség, a vallás, a vér és baráti rokonság, melyeket mind egyesíteni képes a hazafiságban».
Az «országosan egybegyült KK. és RR.» márczius 18-dikán nyilatkozatot tettek közzé, melynek első két pontja így szól:
«Azon orsz. választmány, mely az alsó és felső tábla által az országgyűlési teendők tárgyait egyes akarattal megállapított fölírásnak ő felsége eleibe leendő terjesztése végett Bécsbe felküldetett, a legnagyobb sikerrel járt el hivatásában.
Márczius 16-dikán a küldöttség a fönséges nádornak vezérlete alatt ő felsége koronás királyunk által kegyelmesen fogadtatván, a nemzet hő kivánatait magában foglaló fölírást a trónnak zsámolyához letette. Ez alkalommal kijelentette ő felsége, hogy folytonosan atyai szívén viselvén a trónja alatt álló népeknek boldogságát, az általa különösen kedvelt magyar nemzet óhajtásait mielőbb sikeresíteni óhajtja. És még azon napon a nádorhoz intézett kegy. k. leirata szerint megegyezvén abban, hogy a magyar beldolgoknak önállólag leendő kormányzása végett egy független felelős magyar miniszterium haladéktalanul összeszerkesztessék és activitásba lépjen, e czélból a nádort, mint törvényeink értelmébeni kir. helytartót, fölhatalmazni méltóztatott, hogy gr. Batthyány Lajost a törvények értelmében független magyar miniszterium elnökévé kinevezvén, a gróf minisztertársait belátása szerint akként és oly számmal tegye legfelsőbb kir. megerősítés végett javaslatba, a mint azt a miniszterium föladatához, a minisztertársai törvények utján meghatározandó hatásköréhez és felelősségéhez képest szükségesnek itéli.»
Pozsonyból 1848. márczius 18-dikán ezt írta Lónyay Menyhért Lónyay Albert fivérének: «Felelős miniszteriuma van az országnak. Batthyány Lajos azonban Deák Ferenczre várván, a miniszteriumot még nem alakítá meg».
Deák Ferencz Wenckheim Béla b. kiséretében márczius 20-dikán érkezett Pozsonyba. Az az nap estve Batthyány Lajos gr. lakásán tartott értekezleten sok rábeszélésre végre késznek nyilatkozott miniszteri tárcza vállalására.
A Pesti Hirlap 1848. 8-dik számában márczius 21-dikéről ezt irta: «Deák Ferencz tegnap délben megérkezett. Megnyugvással és bizalommal van függesztve reá a közönség szeme, mely a közelebbi napok villámzó eseményei közt káprázni és tévedezni kezdett. Most minden ember miniszteri combinatiókat csinál. Hogy Deák egyik combinatióból sem marad ki, természetes, s reméljük is tiszta hazaszeretetétől, hogy erős kezét nem fogja megvonni a kormányrudtól. A miniszterelnök sokat tanácskozik vele, s ezen tanácskozás eredménye csak üdvös lehet.»
A márczius 23-dikán tartott kerületi ülésben Batthyány Lajos gr. miniszterelnök kihirdette az alakuló első magyar felelős miniszterium kijelölt tagjainak névsorát. Igazságügyi miniszternek Deák Ferenczet nevezte meg.
Deák Ferencz márczius 28-dikán a következő levelet írta sógorának, Oszterhueber Tarányi Józsefnek:
Pozsony, 1848. márczius 28-án.
Kedves sógor!
Pozsonyba érkeztem márczius 20-án délután 1 órakor, s itt mindent lázas állapotban találtam. Már akkor a közteherviselés s az urbéri viszonyok megszüntetése mind a két tábla által elfogadtatott. Pesten minden a legnagyobb izgatottságban volt, sok követ az urbéri viszonyok megszüntetése iránti törvényjavaslatot azonnal megküldötte a megyének, sok megye azt a jobbágyoknak kihirdette, s így, mikor én ide érkeztem, már semmit javítani, igazítani nem lehetett. Sokan a főrendek közül, s maga a nádor is, felszólítottak, hogy ha lehet, eszközöljek valami változást az urbéri viszonyok iránti törvényben; de én kijelentettem: hogy ezen rögtönzését a törvényhozó testületnek épen nem helyeslem ugyan, s nem is vagyok arról meggyőződve, hogy azt épen így tenni szükséges lett volna; de miután ez megtörtént; miután a törvényjavaslatot mind a két tábla egyhangúlag elfogadta; miután azt sok megyében kihirdették: minden lépést veszedelmesnek tartok, s elvenni ismét az adottat, egyenesen annyi volna, mint öldöklő parasztháborút előidézni. Csütörtökön kaptam meg a credentionalist, s még az nap kerületi ülésbe mentem, hol épen azt akarták elhatározni, hogy az ősiség az uti possidetis alapján eltöröltetvén, még a zálogokat se lehessen visszaváltani; ezt csakugyan meggátoltam, s a határozat az lőn: hogy az ősiség eltöröltetvén, a miniszterium készítsen új polgári codexet. Pénteken fölmentem Batthyány Lajossal Bécsbe, eszközölni a felelősség körének meghatározásáról szóló törvény felsőbb helybehagyását, s onnan csak ma délben jöttünk vissza. Sokat futkostunk, kértünk, okoskodtunk, fenyegetőztünk a főherczegeknél; sükere fáradozásainknak nem volt ugyan tökéletes, de mégis reményt nyujt, s a holnap érkezendő válaszból lehet, úgy hiszem, valami jót csinálni.
Az ország állapota nyugtalanító; ott fenn nem tudják megszokni a dolgok új rendét, s minden dolog több nehézségre talál, mint a mi e pillanatokban tanácsos, Pesten pedig minden órán tarthatni valamely indulatos, meg nem fontolt, s a hazát veszélyeztető zendülés kitörésétől. E pillanatban senki nem képes a legközelebbi jövendőt még csak sejteni is. Hazánk talán nagyobb veszedelemben soha nem volt. Oroszok nyomnak el bennünket, vagy ismét az ausztriai hatalom, vagy talán a legborzasztóbb anarchia, ezt csak Isten tudja! minden pillanatunk bizonytalan.
Közöld e sorokat Horváth Mukival is. Néki nem irhatok, mert annyi a dolgom, hogy alig bírom, pedig egészségem is rossz. Meddig leszünk itt; kiszámítani sem lehet, azt sem, ha végzünk-e vagy elkergetnek bennünket a körülmények. Európában, úgy látszik, minden rend közel a felbomláshoz. Titeket leginkább csak a nép felzendülése ejthetne veszélybe, de az talán nem történik, ha izgatók, kivált idegen érdekű izgatók nem dolgoznak. Isten oltalmazzon bennünket. Klárit ezerszer csókolom, barátinkat üdvözlöm, s téged ölellek, hű barátod
Deák Ferencz.
I.
A KK. és RR. 1848. márczius 19-dikén tartott kerületi ülésében Somssich Pál,
Baranya vármegye követe, annak szükségét fejtegette, hogy a nemesi birtok az ősiség bilincseiből fölszabadíttassék. Az utána fölszólalt követek mind e részben az uti possidetis elve mellett nyilatkoztak, s a kerületi gyűlés megbízta Somssich Pált az e tárgyban készitendő törvényjavaslat formulázásával. A törvényjavaslatnak, mely a márczius 23-dikán tartott kerületi ülésben tárgyaltatott, 1. §-a így szól: «Minden keresetek, melyek joggyökösségből (ex radicalitate juris), vagy az örökvallások bármely czím alatti érvénytelenítésére az eddig fönnállott törvények erejénél fogva támaszthatók lennének, megszüntetnek.» A 4. 5. 6. 7. és 8. §§. a következők: «4. §. A zálogok és ideiglenes érdemdíjazások (inscriptio), melyeknek ideje még le nem folyt, ha ennek kitelte után egy év alatt per útján vissza nem követeltetnek, a birtokosok örök tulajdonivá válnak. 5. §. A mely zálogok és ideiglenes érdemdijazások ideje már kitelt, de irántok eddig per nem indíttatott, azok örök tulajdonként maradnak a mostani birtokosok kezei közt. 6. §. De a már megindított perek is csak azon esetben folytathatók, ha azokban eddig birói odaitélés jött közbe. 7. §. A 6. §-ban említett zálogos perekbeni nyertes fél, ha a zálog régi, vagyis a kikötött évek letelte után 32 esztendő multával vétetett követelés alá, a földbirtok mostani valódi becsárát, az újabbi zálogokban pedig a zálogos összeget, és ezen fölül mind a két esetben minden befektetéseket, építéseket és javításokat megtéríteni tartozik. 8. §. Az eddigi bírói zálogok jelen törvény kihirdetésétől, az ezentúliak pedig a végrehajtástól számítandó három évek alatt visszaválthatók, azontúl a birtokos kezén örök tulajdonként maradnak.» Törvényjavaslata tárgyalásánál Somssich Pál nem volt jelen, mert Baranya vármegye időközben más követeket választott.
DEÁK FERENCZ: Fejtegeti úgy az «uti possidetis» rögtöni kimondása következményeit, valamint a Somssich-féle részletes, de ki nem merítő törvényjavaslatnak gyenge oldalait. Kimondani, hogy az ősiség el van törölve, magában még nem elég, mert annak nyomán hézag marad, melyet pótolni kell, s új összefüggést hozni létre nem egy nap munkája. Viszont, ha a részletes törvényjavaslat fogadtatnék el, nagy zavar következnék be. Tagadhatatlan, hogy vannak fontos okok az «uti possidetis» azonnal való elfogadására; de a szóló elött a legfontosabb tekintet az, hogy a törvény soha se csalja meg a polgárok benne vetett bizodalmát. P. o. ha a teljes és tökéletes «uti possidetis» elv nyomán a zálog örökre a zálogba vevő birtokában maradna, ez által meg lenne csalva a zálogba adónak a törvénybe vetett bizodalma, mert a birtokot oly véleményben, hogy csak ideiglenesen adja el, olcsóbban adta, mint különben adta volna. És erre nem elég azt mondani, hogy a fassió is érvényteleníttetik, mert a fassióban benne van, hogy a jószág örökösen adatott el, s az invalidálási szándok mindenkor erkölcstelenséget foglal magában. Ha az «uti possidetis» egyszerüen kimondatván, meg nem magyaráztatik s körül nem iratik, a polgári törvényen alapult minden magánviszonyok összebonyolódnak, összerogynak; őrízkedjenek tehát a RR., hogy visszaható törvények által a polgároknak a törvénybe vetett bizodalmát meg ne ingassák. Mert, ha e térre lépünk, hol lesz a határ? ha a zálogra nézve ki merjük mondani az «uti possidetis»-t, mi tartóztat, hogy ki ne mondjuk az árendára nézve is? Felhozhatná valaki e tekintetben az urbéri viszonyok megszüntetését, mint e tábla factumát. De itt az európai körülmények határoztak. Francziaországban megingott a trón, Németország átalános mozgalomban van, s mindez visszhangra és rokonszenvre talált Ausztriában s nálunk is. A törvényhozó test tehát, igen helyesen, azt hitte, hogy itt minden halogatás veszélyes lehet; ily mozgalmak idején akár kormánynak, akár törvényhozásnak egyéb feladata nem lehet, mint a mozgalmat vagy elnyomni, vagy annak élére állani; a RR. nem érezvén magokat elég erőseknek, hogy elnyomják, igen bölcsen tették, hogy élére állottak, mert ez által polgári háború kiütését gátolták meg. A szóló mindezekről a leghidegebben, a legnyugodtabban itélhet, mert betegsége által lelánczolva, távolról nézte az országgyűlést nem kevésbbé, mint a franczia eseményeket, s antecedentiák által elfogulva nincs. És, hidegen itélve, úgy látja, hogy a RR. igen bölcsen tettek, midőn áldozatot hoztak nem ugyan egyesek értékéből, hanem a nemzet közös kincséből, s ez által azt eszközölték, hogy a mozgalom polgári háborúvá nem fajul. Az ősiségre nézve azonban e tekintet fenn nem forog, s itt a szóló valamely czélszerűbb módot óhajtana. Ekkorig nem szereté, hogy a kormány initiálgasson, mert a kormány nem volt nemzeti; ha azonban a kormány ezentúl nemzeti s felelős lesz, az ő feladata codex civilis-t készíteni. Most tehát nem kellene egyebet tenni, mint a végitélet által el nem döntött perekre nézve kimondani, hogy felfüggesztetnek, s a miniszteriumot megbízni, hogy az ősiség eltörlésének alapján polgári törvénykönyvet dolgozzon ki. Ezen eljárás a törvényekbe vetett hitet nem fogja csökkenteni; az emberek tudni fogják, hogy az ősiség el van törölve, s a kidolgozandó törvény az eszmének csak ruhát ad, de olyan ruhát, mely szükséges arra, hogy kilábolhatlan zavar ne legyen. Codexekkel föllépni szent kötelessége lesz az új kormánynak, mert most épen az a baj, azért nehéz a törvénytudomány, hogy a corpus juris tömkelegében kell keresgetni, s egyik egyre, másik másra hivatkozik.
II.
Deák Ferencz indítványa elfogadtatván, a határozat formulázása közben vita támadt az irá
nt, mi értetik az ősiségi perek alatt. Szentkirályi Mór, Pest vármegye követe, csak oly pereket értett e név alatt, melyek első birósága a kir. tábla.
DEÁK FERENCZ: Más véleményben van. Az ősiségi perek neve alatt nem csak a juris pereket kell érteni, melyeknek száma aránylag kevés, hanem mindazon successionalis eredetű, fiscalis stb. pereket, melyek ide tartoznak, kivévén azonban a testvérek közti világos örökösödés eseteit.
ZSEDÉNYI ÉS AZ ELLENE INTÉZETT ZAVARGÁSOK ÁLTAL
MEGSÉRTETT KÖZBIZTOSSÁG ÜGYÉBEN.
I.
Az országgyűlésnek 1848. márczius 29-dikén tartott elegyes ülésében fölolvastatott a márczius 28-dikán kelt és ő felsége nevében
Zsedényi Eduárd által aláirt kir. válasz a független felelős miniszterium alakítása iránt készült törvényjavaslatra. A válasz azt kivánta, hogy «az 1. §. e szavakkal: «ő felségének a királynak személye szent és sérthetetlen» fejeztessék be, úgy mint melynek csak első része tartozik a jelen törvény köréhez, mely ő felségének az országgyűlés iránti jogaira nem terjeszkedhet.» E szerint elejtését akarta e szavaknak: «az országgyűlésen hozandó törvényeknek szentesítése egyedül őt illeti.» A törvényjavaslat 2. §-a ez volt: «2. §. Ő felségének az országbóli távollétében a nádor és királyi helytartó, az országban és ahhoz kapcsolt részekben, a korona egységének s a birodalom kapcsolatának épségében tartása mellett, a végrehajtó hatalmat a törvény s alkotmány ösvényén teljes hatalommal gyakorolja s személye ez esetben hasonlóképen sérthetetlen.» A kir. válasz e §-t így kivánta szerkeszteni: «ő felségének az országbóli távollétében a mostani nádor és királyi helytartó főherczeg István az országban és ahhoz kapcsolt részekben stb.» Az 5. §.-hoz pedig, mely szerint a miniszterium székhelye Budapest, azt kivánta világosan hozzátétetni: «miszerint ő felsége, tanácskozás végett, a miniszterek akármelyikét, bármikor maga eleibe hívni, magának fentartja.» A törvényjavaslat 3. 6. és 7. §§. így szólottak. «3. §. Ő felsége, s az ő távollétében a nádor s királyi helytartó, a végrehajtó hatalmat a törvények értelmében független magyar miniszterium által gyakorolják, s bármely rendeleteik, parancsolataik, határozataik, kinevezéseik csak úgy érvényesek, ha a miniszterek egyike által is aláiratnak. 6. §. Mindazon tárgyakban, melyek eddig a m. kir. udvari kanczelláriának, a kir. helytartótanácsnak s a kir. kincstárnak, ide értve a bányászatot is, köréhez tartoztak, vagy azokhoz tartozniok kellett volna, s általában minden polgári és egyházi, kincstári, katonai tárgyakban ő felsége a végrehajtó hatalmat ezentúl kizárólag csak a magyar miniszterium által fogja gyakorolni. 7. §. Azon tárgyak, melyek a 6. §-ban említett kormánytestületek által végelhatározás végett ő felségéhez szoktak felterjesztetni, ő felségének az országbóli távollétében a miniszterium által a nádor s kir. helytartó elhatározása alá terjesztendők.» Ezekről a kir. válasz így nyilatkozott: «Mi a 3-ik, 6-ik és 7-ik szakaszokat illeti, melyek egymássali szoros összefüggésben állanak: legfőbb királyi tisztével járó kötelességei s fejedelmi jussainak és az álladalom épségének fentartása, úgyszinte a rögtönzés veszélyes következéseinek mellőzése végett kegyesen figyelmezteti az országos KK. és RR.-et: hogy azon tárgyak, melyek - az eddig kezelt egyéb közigazgatásiakon kívül - jelenleg a magyar kir. udvari kanczellária köréhez tartoznak, háromfélék legyenek. Az első rendüek ugyanis azok, melyek az egyházi és világi méltóságok, érsekek, püspökök és egyéb főpapok, úgy az ország zászlósai nevezését s a királyi adományozásokat illetik. Ezek iránt ő felségének kegyelmes elhatározása abban pontosul, hogy az illető miniszternek előterjesztésére, s illetőleg meghallgatásával, e kinevezések s adományozások továbbá is mindenkor egyenesen a koronás fejedelmet illessék, azonban a király elhatározása az illető miniszter által irattassék alá. A másik rendbeli tárgyak a kegyelmezés jogának gyakorlatára, a nemességnek, czímeknek és rendeknek adására (mikre nézve az illető minisztereknek fenmarad előterjesztéseket tenni), továbbá az itt tartózkodó honfiaknak magánjogi törvényes viszonyaikra és a magyar udvari kanczelláriát, mint törvényes hitelességű helyet illető mindennemű tárgyalásokra vonatkoznak; melyek iránt ugyanezt figyelmezve az 1687-iki 8-ik törv.-czikkre - maga törvényes hatóságában továbbá is megtartatni kivánja. A 3-ik rendbelieket a magánperlekedésekben formák hiánya miatt kivánt orvoslatok s a visszahelyeztetési perek képezik; melyekre nézve azt a legközelebbi országgyűlésen jelen törvényjavaslat 17-ik szakasza értelmében teendő további törvényes rendelkezésig, szinte a mostani gyakorlatban hagyatni kivánja. A királyi kincstár tekintetében végre a királyi udvar fentartására szükséges s az öszves álladalmi költségeknek, melyek az egész birodalom, tehát Magyarország és az ahhoz tartozó részek érdekében is tétetnek, Magyarországot illető arányos részének fedezése iránt ő felsége a KK. és RR.-nek nyilváníttatni rendelte: hogy, az e végre Magyarországból jelenleg befolyt s kellőleg kimutatandó jövedelmek a birodalom középponti pénztárába továbbá is beszolgáltassanak, ezeknek minden felebbemelése ellenben országgyűlési egyezkedésnek tárgya legyen; minden vám és pénznemi s kereskedelmi intézkedések pedig az illető német örökös tartományi közigazgatósági organumokkali kölcsönös értekezés útján történjenek. Mikhez képest e szakaszok újabban szerkezendők lesznek.» Ezután így folytatta a kir. válasz: «A 12-ik szakasznak f. alatti pontja a fentebbiek szerint levén módosítandó, a honvédelmi miniszteriumra nézve kegyesen megjegyeztetni rendelte ő felsége, hogy e miniszterium hatáskörének, mindenek előtt az országosan egybegyűlt KK. és RR. által is kedveltnek tartott ama legszorosb kapocsnak kellő méltánylásától, mely a pragmatica sanctio által egyesült örökös tartományok közt létezik, - különösen pedig ő felségének, mind a pragmatica sanctio fentartására, mind a fegyveres seregnek törvényszerű alkalmazása s a katonai hivatalokrai nevezésekre vonatkozó jussától - melyet ő felsége magának továbbá is fenntart - kell szükségképen feltételezve lennie, úgy mint melyekhez ő felsége nemcsak jussainak szentségénél fogva, hanem kedvelt Magyarországa s annak részei bátorsága s boldogítására törekedő atyai szándokához képest is királyi tiszte s kötelessége szerint állandóan ragaszkodik. A 14. §-hoz, mely így szólott: «A keblébeni ügykezelés módját a miniszterium maga határozandja meg», a kir. válasz hozzáteendőnek kivánta: «a nádor jóváhagyása mellett». A törvényjavaslat 18. §-át: «A külügyeknek ő felsége személye körül leendő minisztere mellé a kivántató hivatalos személyzettel két állodalmi tanács rendeltetik, kik jelenleg a magy. kir. udv. cancellária előadó tanácsosai közül fognak az illető miniszter előterjesztésére neveztetni», a kir. válasz ekként kivánta befejezni: «az illető miniszter előterjesztésére ő felsége által neveztetnek ki». Végül a 35. §-t akkint kivánta módosítani, hogy a miniszterium tagjainak hivatalbeli fizetéseit, a törvényhozás további rendelkezéseig, a fenséges főherczeg nádor s kir. helytartó javaslatára, ő felsége határozandja meg».Batthyány Lajos
gr. miniszterelnök a kir. válasz fölolvasása után úgy nyilatkozott, hogy az sem a nemzet törvényes igényeinek, sem az országos rendek méltányos várakozásának eleget nem tesz. Ezért arra kérte a nádort, eszközölje átalakítását, mert ha ez nem történik, sem ő, sem társai a felelős miniszterséget elvállalni nem képesek. A nádor erre kijelentette: «Ünnepélyesen szavamat adom, hogy azon észrevételeket, melyeket a felelős miniszterek nekem e tárgyban átadni fognak, ő felségénél nem csak előterjeszteni, de átvinni is fogom, és ettől, ha kell, állásunkat is függővé teszem».
Az elegyes ülés után márczius 29-dikén tartott kerületi ülésben Madarász László,
Somogy vármegye követe, hevesen megtámadta Zsedényit és őt, mint rossz tanácsost, Ulászló törvénye szerint kivánta büntettetni. A kerületi gyűlés azonban elmellőzte a Zsedényi perbefogatása iránt tett indítványt. Az nap estve egy tömeg ifju - köztük nemzetőrök - Pozsonyban a piaczon elégette a kir. válasz egyik példányát, s ezután megrohanta b. Meskóné szállását, mert azt hitte, hogy ott találja Zsedényi Eduárdot. Széchenyi István gr., Mosony vármegye követe, szóba hozta e kicsapongást a márczius 30-dikán tartott kerületi ülésben, s keményen megrótta. Szavait a követeknek és a hallgatóságnak nagy része méltánylással fogadta, de pisszegés is hallatszott. Utána Deák Ferencz emelt szót.
DEÁK FERENCZ: Nem akarja elhinni, hogy az érintett esemény valami egyébből, mint túláradó hazafiui buzgóságból származott, mert óhajtja, hogy csak abból származott legyen. Legyen reform, legyen ennél több, a mit teszünk: mindez csak az által lehet gyűlöletessé, ha a rendet mi magunk bontjuk meg. Francziaországban rövid idő alatt két revolutió volt, melyek elseje dynastiát, másodika kormányformát is változtatott. És hallottunk-e oly eljárásról, hogy magánlakokba törtek, s egyes személyeket is üldöztek volna a francziák? És mi becsüljük őket, mert ők becsülni tudták a személy- és tulajdonbiztosságot. A legutóbbi februári napokban még a napszámosok is engedelmet kértek ott a véletlen utczai lökésekért. Ha hinnie kellene, hogy a mi történt, rendbontó szándékból történt, ezt Magyarország jövendője halálának tartaná, mert ez oly veszélyes jel volna, mely a dolgok új fordulatától mindenkit elriasztana. Isten látja lelkemet, - úgymond - gyermekkoromtól fogva epedtem a dolgok átalakulása után; de ha ez anarchiával jár, elfordulnék tőle. Tudom, hogy az újjáalakulás sok convulsióval jár; de a személy- és vagyonbiztosság oly szentségek, melyek minden kormányforma mellett főczélok, s melyeket minden körülmények között tisztelni kell. S a legbotorabb eljárás volna, ha ugyanakkor, midőn a rossz kormányformát megváltoztatjuk, önmagunk rontanók le a korlátokat, melyek körülveszik a személy- és vagyonbátorságot, melynek épentartása a jó kormányformának első föladata. A ki tehát az említett esetet helyeselhetné vagy a nem helyeslést gyávaságból s félelemből elhallgatná, vétene a haza ellen. Nem oly időben élünk, hogy meg kellene szaggatni az újjászületett nemzet testét; sőt azokat is, kik a jelen átalakulásnak nem barátai, igyekeznünk kell barátaivá tennünk; csak kezet fogva érhetünk czélt, s ha magunk közt összebomlunk, nem is kell külső ellenség, mert az ország maga teszi magát semmivé. Pedig ha ez ország a legvirágzóbb, a legfényesebb ország lesz is, de nem lesz Magyarország: nekem nem lesz benne örömöm; már pedig minden megszakadás egyenesen ide vezet. Ne menjünk hát a régi idők ösvényén, midőn egyes pártok s egyes személyek valának gyűlölség tárgyai, s a pártokat demonstratiókkal s egyes személyek üldözésével szoktuk gyöngíteni. Ha a szabadság ily védelemre szorul, hogy miatta egyes, kevéssé fontos egyéneket veszünk üldözőbe; ha a szabadság iránt egész lelkesedésünk csak ebben van: úgy menjünk inkább haza kertünk fáinak árnyékába, úgy reánk nem lehet bízni a haza javát. Kerüljünk mindent, mi szakadást okozhat; most egyek vagyunk, s párt közöttünk nincs; az erőt pedig, melyet keblünkben érezünk, tartsuk fel nagyobb dolgokra. Mi tette oly nagyszerüvé a franczia eseményeket? Nem az, hogy párt párt ellen küzdött, s az egyik párt győzedelmeskedett, mert ez már sokszor történt; hanem az, hogy midőn a demokratia győzedelme kivívatott, a különböző pártok képviselői mindnyájan egyesültek annak zászlója alatt, s Odilon-Barrot és a St. Germaini töredék egyaránt felajánlák szolgálatukat azon új kormányformának, melytől remélék a béke és szabadság megszilárdítását. Ez tette nagygyá a franczia revolutiót, s ily emberekben bízhatik a haza. Francziaországban nem hallánk személyes üldözésekről; a felelős miniszterek megtámadtattak ugyan, de nem személyes megrohanás, hanem per útján, a charta értelmében. Ezután eszmekapcsolatnál fogva Somogy követének tegnapi nyilatkozatára tért ki. Ulászló törvényeit, az elavult corpus juris-t, melyet a változott körülmények fordulata egészen félretett, épen nem tartá alkalmatos fegyvernek a nemzet új átalakulásában. Ki akarna most ily elavult fegyverekkel harczolni, s lehet-e azokkal élni különösen az új rendszer emberének? A nézetek tévedhetnek; de a ki e körülmények közt egyenetlenség magvát szórja e hazában, feleletterhet vesz magára isten, a haza s az összes civilizált világ előtt. Egyes személyekkel vesződni ily nagy dolgok közepette, kicsinykedés. Reméli, hogy mindenki, ki hazáját szereti, legyen bár nemzetőr vagy nem, őre lesz a személy- és vagyonbátorságnak. Ha feláll a felelős miniszterium, teljesíttessék rajta a törvény; de akkor sem tettleg, s a törvényhozó és birói hatalom elmellőzésével. E tábla tegnap nem mondta ki azon határozatot, hogy bizonyos tanácsosok büntetés alá vonassanak, s ha kimondta volna, bizonyosan tudta volna azt végrehajtani is.
II.
Madarász László
Széchenyi István gr. és Deák Ferencz előadására azt felelte, hogy «nem tudja, mily alakban hozathatott itt elő a tegnapi esemény, hogy t. i. a nemzetőrség némely tagjai dúlást vittek végbe. Ha ez miniszteri plakát, nem itt a helye azt fölfüggeszteni.» Zsedényit ismételten «menthetetlen bűnösnek mondotta, mentse bár őt a pyramisoknál is magasabban álló hazafi». «A dolgot itt fölhozni fölösleges volt, s arról határozni sem a közlekedési miniszternek, sem a táblának nem föladata.»
DEÁK FERENCZ: Az előtte szólott miniszteri plakátról tett említést. Tudtára eddig csak egy miniszter van, és ez gróf Batthyány Lajos, a többi ekkorig csak miniszteri jelölt. A szóló még nem miniszter, s isten kezében van, lesz-e miniszter? őt tehát Somogy követének a miniszteri önkény elleni kifakadása nem éri. Egyébiránt az önkénynek sok neme van, s önkény az is, ha egyik követ a másiknak felszólalási jogát kétségbe veszi. Az említett esetet nem miniszterek, hanem Mosony és Zala követei hozták elő, kiknek épen olyan joguk van itt szólani, mint Somogy követének. Míg nem miniszter, addig semmi felelősséget el nem vállal, s a mit mond, úgy mondja, mint Zala követe; azon joga, hogy felszólaljon, kétségbevonhatatlan; czáfolja meg előadását, a kinek tetszik; de oly visszautasítást, hogy előadása nem volt helyén, soha el nem ismer. (Helyeslés.) Azon joggal szólok mint akárki, - mond hévvel - s a szabadság és a rend érdekében szólani fogok, míg össze nem roskadok. (Hosszas éljenzés.)
Az ügy Széchenyi István gr. ama kérésének nyilvánításá
«A mai kerületi ülésben - írja 1848. márczius 30-dikán Lónyay Menyhért Lónyay Albertnek - Széchenyi, Deák a teg
A nádor - miként
Szőgyény László, 1848. márczius havától fogva a magyar kanczellária vezetésével megbízott alkanczellár, naplójában írja - márczius utolsó napjaiban Bécsbe ment Batthyány Lajos, Deák Ferencz, Eötvös József báró és Széchenyi István miniszteri jelöltek kiséretében, hogy a felelős miniszterium alakításáról szóló eredeti javaslat elfogadását kieszközöljék. A Ferencz Károly főherczeg elnöklete alatt e tárgyban tartott értekezleten a kanczellária részéről jelen voltak Szőgyény László és Bartal György. Szőgyény László előadta, miről van szó, figyelmeztette az országos küldötteket azon nagyszerű engedményekre, melyeket az ország már nyert, és azt vitatta, hogy ezeknél még tovább menni nem lehet. Erre Batthyány Lajos szárazon és daczosan sürgette az országgyűlés kivánatának teljesítését. Ugyanezt tevé szokott hosszadalmas és geniális modorában Széchenyi István, azonban minden illedelemmel és tisztelettel a királyi család iránt. Legmérsékeltebben és tiszteletteljesebben szólott Eötvös József, a ki abbeli sajnálkozását is kifejezte, hogy a dolgok ennyire jutottak és a ki az akkori pillanatban az ellentállást az országgyűlés kivánatával szemben lehetetlennek tartotta. Annál ingerültebben szólt Deák Ferencz. Végre Bartal jutott szóhoz, a ki elmerült történeti és diplomatiai ismereteiben, és a helyett, hogy a kormány nézeteit pártolta volna, azt igyekezett kimutatni, hogy Magyarországnak tulajdonképen már első Ferdinánd idejétől fogva úgy kellett volna kormányoztatnia, mint a hogy most terveztetik. Ezek után a tanácskozmány, a nélkül, hogy eredményre vezetett volna, berekesztetett. A magyar küldöttek eltávozván, Hartig gróf és - Szőgyény kérésére - Jósika Samu báró hivattak a kanczelláriába és velük beszélték meg a tárgyat. A megállapodás az volt, hogy az országgyűlés kivánatának elfogadása, főként a pénz- és hadügyminiszteriumok és az ő felsége civillistája iránti javaslat, a császárnak nem ajánlható. István főherczeg, Széchenyi István és Eötvös József báró azonban felkeresték a főherczegeket, csillapították aggodalmaikat és rábirták őket a javaslat elfogadására.
A KK. és RR. 1848. márczius 31-dikén tartott kerületi ülésében Kossuth Lajos jelentette, hogy egy márczius 30-dikán érkezett távirati sürgöny következtében Batthyány Lajos gr. miniszterelnök, Deák Ferencz, Eötvös József b., Széchenyi István gr. miniszteri jelöltek Bécsbe mentek értekezni a királyi család tagjaival, s hogy egy ujabb sürgöny szerint déli 12 órára jön a leiratot hozó hajó, s azon maga a nádor is. Nem szeretné, - így szólott - ha akár tulságos reményeknek, akár tulságos aggodalmaknak adatnék hely; azt azonban tudja, hogy a nemzet soká várakozni nem fog kivánatai teljesítésére, s hogy azok fölött alkudozni annyi volna, mint az országot anarchiába dönteni.
A KK. és RR. 1848. márczius 31-dikén estve tartott kerületi ülésében fölolvastatott Ferdinánd
DEÁK FERENCZ: A felelős független magyar kormány megvan. Fölösleges mondani, hogy a felelős kormány csak forma, s annak a nemzet ereje ad életet. Ugyanazon felelősségi törvény mellett egyik miniszterium zsarnoka volt Francziaországnak, mert a nemzet nem mutatott elég erőt fékentartására; Polignac miniszteriuma pedig keményen büntettetett, mert a nemzet erőt fejtett ki. Ezen leirattal minden meg van adva, a mit papiron adni lehet; a többi a nemzet gondja. A leirat dicséretére mit sem szól; szóljanak azon érzelmek, melyek mindnyájunk kebelében élnek. Nagy becse van annak, nem csak azért, mert általa a nemzet kivánata teljesíttetett, hanem azért is, mert sok ezer ártatlan polgár életét kiméli meg, a mennyiben a polgári háború vészes ösvényétől rántá vissza a hazát. S a szóló ebben találja a legnagyobb nyereséget, föltéve, hogy a nemzetnek elég ereje lesz a felelősséget, melyet papiron bír, életbe is léptetni. Csak a két utolsó pontra kiván véleményt mondani, melyekre nézve okvetetlenül intézkedni kell. A független kormány legfőbb lényege, hogy a nemzet a maga pénzügyéről önmaga rendelkezzék; és itt első lépés, s a külön, független financiának természetes folyadéka: a király udvartartásának, a civillistának meghatározása. Eddig költöttek, a meddig csak telt, és számot senki sem adott; most mi határozzuk meg, mennyit adunk. A jövő országgyűlés teendői közé fog tartozni, hogy meghatározza a civillistát, a közös diplomatiai költségeknek aránylag reánk eső részét, és ismét a közös katonai testületek, mint mérnökség, tüzérség stb. költségeinek illető, aránylagos részét. A pénzügyminiszterium hivatásához tartozik, a jövő országgyűlést e részben adatokkal látni el, s törvényt projectálni. De mivel ezen elhatározás csak a jövő országgyűlésen történhetik, szükséges, hogy most egy általános somma adassék, erga imputationem, mint a kir. leirat kivánja. Vagy adni kell ily általános összeget, vagy ellátatlan hagyatik a kir. udvar, vagy végre kénytelenek lesznek e terhet helyettünk mások viselni. E két utóbbit bizonyosan senki sem akarja; senki sem kivánja, hogy a magyar királyának udvara ellátatlan maradjon, vagy hogy jó német barátink és szomszédink tartsák fel helyettünk a magyar király udvarát, és ezért most kell azon sommát meghatározni, mely azután a jövő országgyűlésen imputáltatni fog. A civillista felett alkudni igen kényes dolog, s más országokban is előleges értekezés utján, vita nélkül szokott az megszavaztatni. A kellő mennyiséget számítások nyomán eruálni nincs többé idő, és így nem lehet egyebet tenni, mint valamely általános sommát ajánlani, mely azután a jövő országgyűlésen a forma szerint megszabandó civillistába beszámíttassék.
A követek helyeselték Deák Ferencz előadását.
Kossuth Lajos szintén úgy látta, hogy a nemzet urává van téve önsorsának. Én - így folytatta - egyszerű polgár vagyok, nekem semmi hatalmam, semmi befolyásom nem volt más, mint a mely van azon igazságban, melyet isten lelkembe oltott; és ime ilyenek a gondviselés csodás utai! Én, egyszerű polgár, nehány óráig azon helyzetben voltam, hogy e kéz döntőleg határozott az ausztriai trón sorsa fölött, s most is, ha kimondom e leiratra: nem kell! - polgárvér folyna szavaim után. De mélyen érzem, miként, ha oly alávaló lehetne valaki, hogy keresné az alkalmat, polgárháború szövétnekét vetni e nemzetbe, oly roppant felelősséget venne magára, melyet a legszigorubb büntetés, a pokol minden kínja sem büntethetne méltóképen; mert nem képzelhetni átkosabb, undokabb bűnt, mint játszani a polgárok vérével és egy nemzet nyugalmával. Midőn ekként gondolkodom; midőn e nemzetet saját sorsa urának látom; midőn látom, hogy ha egyik-másik kedvencz eszménk nincs is még e perczben biztosítva, de van lehetőség azokat kivívhatni: vissza kell borzadnom a polgárvértől, s forrón óhajtom, hogy a kik itt vannak, s kik itt nincsenek, egyenlően érezzék e szent kötelességet, hogy ily körülmények közt polgárvért ontani a legnagyobb bűn volna, mit ember elkövethet.A fölirat, mely e tárgyban ő felségéhez intéztetett, így szól: «Addig is, míg azon közálladalmi költségek iránt, melyek az összes birodalmat közösen érdeklik, kölcsönös értekezés után a jövő törvényhozás intézkedendik, a kir. udvarnak fentartásához, a közös diplomatiához és a magyar hadsereghez megkivántató különféle katonai testületek ellátására szükséges költségek fej
ében, minden esetre jövendő beszámítás mellett, 3.000,000 pftokat, Felségednek mult márczius hó 31-dikén kelt kegyes kir. leirata folytában ezennel megajánlunk.»
A KÖZHIVATALNOKOK ELMOZDÍTHATÓSÁGÁRÓL,
TEKINTETTEL A MINISZTERI FELELŐSSÉG ELVÉRE.
A KK. és RR. 1848. ápril 2-dikán tartott kerületi ülésében Bónis Samu,
Szabolcs vármegye követe, törvényjavaslatot terjesztett elő a kormány kinevezésétől függő közhivatalnokok iránt, mely szerint a törvény utján kívüli elmozdíthatatlanság egyedül az igazság kiszolgáltatásával megbízott birói hivatalokra szoríttatik. Pázmándy Dénes, Komárom vármegye követe kérdésére, vajjon a megyei birák is oda értetnek-e, az indítványozó azt felelte, hogy «a megyei birákra ki van a választás elve mondva». Madarász László a municipális biróságokra nézve az eddigi szokást kívánta föntartani, s az elmozdíthatatlanságot csak a felsőbb biróságokra akarta érteni. Fölszólította a miniszteriumot, hogy a főispánokat, kik a kincstárból törvénytelen fizetést huztak, hivatalnokoknak ne tekintse; ez a felelős miniszterium kötelességében áll. Sok erőt lát - így szólott - abban, hogy most a felelősség nem puszta hang; csak tőlünk függ, hogy a miniszterium felelős legyen; most már nem a bécsi kormánynyal van dolgunk, hanem azzal, kinek Budán a bőrit is meg lehet csipni. Abban sem látott logikát, hogy mikor a főispánok de facto elmozdíthatók valának, az örökös főispánságok miért ne törültethetnének el. Kossuth Lajos így nyilatkozott: A megyei rendszert szereti, habár némileg ellene van is a felelős miniszterium eszméjének; de az is igaz, hogy ha a közhivatalnokok elmozdíthatók nem lesznek, akkor nincs, ki felelős miniszter legyen.
DEÁK FERENCZ: Nézete szerint e táblánál a logika az események miatt cassálva van, s a törvényjavaslatok azért annyira eltérők. Megyei biróság, felelős miniszterium: két összeférhetetlen eszme, és ott vagyunk, hogy vagy a municipiumot, vagy a felelősséget kell megmentenünk. Ily helyzetben még ország nem volt, s bár ott van a franczia többszöri forradalom, de ezek a nemzet életébe annyira nem vágtak, mert ott megváltozott a kormányforma, s a dolog egyéb része maradt, míg minálunk gyökeres változtatásnak néz az egész institutió elébe. Somogy követe előadásához képest kérdi a háztól, vajjon a felelősséget úgy érti-e, hogy ez a személyek választására is kiterjed?
Deák Ferencz után Kossuth Lajos
A kerületi gyűlés
Bónis Samu törvényjavaslatának kinyomatását határozta el.
A NEGYEDTELKESEK VÁLASZTÓI JOGÁRÓL.
A KK. és RR. 1848. ápril 4-dikén tartott kerületi ülésökben pontonként tárgyalták a főrendek észrevételeit «az országgyűlési követeknek népképviselet alapján választásáról» szóló törvényjavaslatra. A főrende
k az ¼ teleknyi földbirtokot, mint a mely a választás gyakorlására jogot adna, fél telekre akarták emelni. Ők is óhajtják ugyan - így szólottak - a képviseleti rendszert széles alapra állíttatni: első lépésül mindazonáltal azon tekintetből is, melyet a nemzetiség biztosítása az ország különböző vidékeinek sajátságos körülményeihez képest igényel, a választók ingatlan birtokának egy negyed telekbeni megállapítását kelletinél szélesebb alapnak tekintik, s e helyett fél telket kivánnak megállapíttatni, annyival inkább, minthogy a nemzeti őrseregről szóló törvényczikkben szintén fél telek van határozva.
DEÁK FERENCZ: Maradjon a szerkezet. Nincs a dologban akkora fontosság, hogy érdemes lenne vele sok időt tölteni. Az aggodalom alapját csak abban látná, ha a különbség, mely egyik és másik qualificatió eredményei közt van, tetemes volna, és nagyon kevesbítné vagy szaporítná a választók számát. De ki az országban széjjelnéz, észre fogja venni, hogy az ¼ és ½ telek birtokosai közt sem vagyoni, sem culturális tekintetben nincs oly tetemes különbség; a választók számára nézve pedig szintén nincs e kiterjesztésnek szembetünő befolyása, mert ha p. o. összesen körülbelől 1.200,000 választó van Magyarországon, az ¼ telkesek e számot legfeljebb százezerrel nevelik, a mi nagy különbséget nem tesz. Ha nagyobb procentuatióról lenne szó, megfoghatná az aggodalmat, de így annak semmi alapját nem látja. Több megye említé, hogy ha az ¼ telkesek kizáratnának, a lakosok legnagyobb része választójog nélkül maradna. Ez pedig egyenesen a főrendek érdeke, a stabilismus ellen lenne intézve. Mi az, mitől ők legjobban félnek? Az általános szavazat; erre pedig a legegyenesebb út az, ha a qualificatió szűkre szabatik, úgy hogy igen sok ember marad a sánczokon kívül, s igen kevés belől. Mindazon miasma mellett is, mely most a levegőben látszik rejleni, s a mozgalmakat mindenütt előteremteni, ha Francziaországban a választásnak szélesebb basisa lett volna, alig jutottak volna oda, hol jelenleg vannak. Ezért csodálja, hogy a stabilismus barátai a qualificatiót szűkíteni akarják.
A kerületi gyűlés a szerkezet megtartása mellett nyilatkozott.
A KK. és RR. 1848. ápril 4-dikén tartott kerületi ülésükben tárgyalták a főrendek észrevételeit «az országgyűlési követeknek népképviselet alapján választásáról» szóló törvényjavaslatra. A törvényjavaslat 56. §-a így szólott: «Mindegyik országgyűlési követnek az országos pénztárból 5 pft napidíj, s lakbér fejében évenként 400 pft fizettetik». A főrendek erről a pontról következőleg nyilatkoztak: «Tekintve más alkotmányos országoknak példáját, s a parlamentáris kormányzási rendszernek természetét, legczélszerűbbnek látnák, hogy az országgyűlési követek semmi díjjal se láttassanak el; azon esetre mindazonáltal
, ha a t. KK. és RR. a hazánkban jelenleg fönforgó körülmények közt e nézetüket elfogadhatónak nem tartanák, a napidíjaknak s lakbérnek javaslatba tett mennyiségét - tekintve az országos pénztárra azoknak fizetéséből, a követek nagyobb száma mellett, háramlandó tehernek tetemesebb voltát - aránylag nagynak vélik, s azért lejebb szállíttatni kivánják.»
DEÁK FERENCZ: Valamint egyrészről igyekezni kell, hogy alkotmányos országban a legális hatalom a miniszterek kezében összpontosíttassék, úgy másrészről őrizkedni szükség oly módoknak kezébe adásától, melyek által vesztegethessen s a felelősséget kijátszhassa. A felelősség kijátszásának pedig alig van biztosabb módja, mint ha a főrendi javaslat szerint a követek elélhetése nem biztosíttatván, ők a megvesztegetésnek könnyű szerrel kitétetnek, mert a szűkölködés az emberek leggyöngébb oldala. A mit tehát a követek illő díjazása által anyagilag vesztünk, bőven megnyerjük moraliter. Mondják, hogy a követ akkor is egyformán megvesztegethető, ha 6-8 forint napidíjt kap. De ez nem áll; mert a tapasztalás mutatja, hogy ugyanazon ember, ki ellent tud állani a fényüzési vágynak, nem képes ellentállani a szükség, az éhség sugallásainak s azon látványnak, ha családja pecsenye helyett száraz burgonyát eszik. A tapasztalás mutatja azt is, hogy a vesztegetések nem szoktak feltünő szemtelenséggel űzetni, nem szokta senki mondani: «légy te gazember s fizetek ennyit és ennyit». Előbb a dolgot szép alakban, józan elv alakjában adják elő, a lehető legnagyobb simasággal; azután ellesik a szükség, az elkeseredés pillanatát. A lelkiismeret felszólal; de lassankint elalszik, az általa felhozott okokat lerontja a szükség, s az ember veszve van. Mondják, hogy szegény ne választassa meg magát; de ezzel a követség kizárólag a pénzaristokratia kezébe játszatik, mert azon javaslat, hogy a követ napidíjt ne kapjon, tettleg iszonyú magas értékbeli qualificatió, s nem sokan lesznek, kik Pesten, azon drágaságban, mely ott keletkezni fog, családjukkal együtt 3-4 hónapot is tölteni könnyünek és kivánatosnak tartanák. A szegényebb ember tehát, ha meg is választatik, el nem vállalja a követséget, vagy ha elvállalja, oly feltéttel vállalja fel, hogy majd szerez ő magának más úton is. (Helyes! Maradjon!)
A kerületi gyűlés a szerkezet megtartása mellett nyilatkozott.
METTERNICH, APPONYI ÉS ZSEDÉNYI
MEGBÜNTETÉSE ÜGYÉBEN.
A KK. és RR. 1848. ápril 5-dikén tartott kerületi ülésében Balogh Kornél,
Győr vármegye követe, fölolvasta legujabb utasítását és ahhoz képest Metternich, Apponyi és Zsedényi megbüntetését kivánta. Madarász László a még el nem törlött törvények értelmében indítványozta, hogy «a Győr által megnevezett rossz tanácsosok a ház sorompói elé idéztessenek». Beöthy Ödön, Bihar vármegye követe, pártolta az indítványt.
DEÁK FERENCZ: Ha az indítvány csak azért volt felhozva, hogy a világ tudja, s magok a nevezett urak is tudják, hogy tetteiket rosszalják, ez ellen semmi kifogásom; de ha a büntetésnek sikert is akar szerezni a tábla, akkor egy száraz figyelmeztetésem van: vigyázzanak t. i., hogy valamikép inconsequentiába ne essenek, a mennyiben előbb minden politikai bűnös számára amnestiát kértek ő felségétől. (Zajos helyeslés.)
Beöthy Ödön
kijelentette, hogy az előzményeket nem ismerte. Kossuth Lajos nem tartotta szükségesnek, hogy a fönforgó tárgyban határozat hozassék, «hogy a jövőben is történhető cselszövények ellen biztosítva legyünk, s arra nézve, mit jövendőben tenni fog, senki se vehesse magára a büntetlenség palástját».
AZ URBÉRI TERHEK MEGSZÜNTETÉSÉRŐL SZÓLÓ
TÖRVÉNY ÉRTELMEZÉSE ÜGYÉBEN.
A KK. és RR. 1848. ápril 4-dikén tartott kerületi ülésében Batthyány Lajos gr.
miniszterelnök előadta, hogy az urbéri terhek megszüntetéséről szóló törvényt különböző megyékben különbözőleg magyarázzák, s azért kívánta, hogy az urbériség értelme tisztán határoztassék meg. A követek közül sokan e fölszólalás nyomán óhajtották, hogy különösen a szőlőkről és irtványokról történjék valami rendelkezés.Az ügy szóba hozatott az ápril 5-dikén tartott kerületi ülésben is.
DEÁK FERENCZ: Nem volt ugyan jelen a szóban levő t.-czikk készítésekor, de azért mellette jó lelkiismerettel vállalna biróságot; mert ha urbéri constitutivumra van ültetve a szőlő, akkor ezen törvény szerint nagyon természetes, hogy a kárpótlás szüksége fön nem foroghat; ha pedig a szőlő pl. kiirtott erdő helyére hegyvámfizetés kötelessége mellett ültettetett, akkor ismét természetes, hogy ki kell fizetni. E törvény szavai világosak, s egy tekintet kell csak rá, hogy fölfogja mindenki értelmét, mely szerint urbéri tenutumot a földesúrnak e törvény szelleménél fogva elvenni nem szabad. Zemplén megye ezt szintén így határozta, s határozatát azért küldötte meg a miniszterelnöknek, hogy megtudja az országos rendek értelmezését, s a kérdés a RR. elé most azért hozatott, vajjon csakugyan azon erőt tulajdonítják-e annak, a mi benne fekszik? Részéről a törvényt megnyugtatónak és eléggé világosnak látja; azonban ha úgy tetszik és a pótlék szükségesnek találtatnék, javasolja, várassék be a miniszterelnök, s a vele leendő értekezés nyomán, ha a felelősséget e törvény szellemében el nem fogadhatja, a kivánandó - különben is csekély - módosítás eszközöltethetik.
A kerületi gyűlés elfogadta Deák Ferencz indítványát.
A VISSZALÉPETT MEGYEI TISZTVISELŐK
HELYETTESITÉSÉRŐL.
A KK. és RR. 1848. ápril 6-dikán tartott kerületi ülésében, a megyei tisztujítások iránt készült törvényjavaslat tárgyalása alkalmával, kérdés támadt, hogy ha egyes tisztviselő visszalép, ki helyettesítse, a megyei választmány-e, vagy a miniszterium, s mi történjék, ha valamely megye egész tisztviselő kara lemondana?
DEÁK FERENCZ: Ne képzeljük, hogy a legközelebbi pár hónap a jövő országgyűlésig normális állapot fog lenni. Igyekeznünk ugyan kell, hogy a reformok keresztülvitele sehol fel ne akadjon és azt se egyes egyén, se hatóság meg ne gátolja. De ha akár egyes tisztviselő, akár az egész tisztviselői kar lelépne, mi egyébiránt csaknem hihetetlen, és csak pártoskodásnak vagy főispáni önkénykedésnek lehetne kifolyása, mit kellene tenni és mit bizonyít az élet? Surrogálni kell, s hogy a rend és béke - főleg most - föl ne bomoljék, ez a legközelebbi, bár nem a legczélszerűbb eszköz, melyhez nyulni lehet. Legközelebbi eset körünkben is van erre elég; midőn az alispán pl. itt van az országgyűlésen, hivatalát vagy a honmaradt másodalispán vagy helyettes viszi; Zalában jelenleg szintén nincs alispán, s azért a dolgok menete fel nem akad. Ha a KK. és RR. szükségesnek látják, ám intézkedjenek; részéről mindegynek tartja a közügyek folyamatára nézve, ha választatik, vagy helyettesíttetik az alispán, s jónak látná ezt magokra a megyékre bízni. Tapasztalás bizonyítja, hogy a megyékben akkor volt legnormálisabb állapot, ha dolgukba nem avatkoztak. Mondassék ki: hogy a megyékben a jövő országgyűlésig tisztújítás tartatni nem fog s a bizottság viszi a közgyűlés teendőit, s ha valamely hivatal ürességbe jönne, a bizottság és a főispán együtt fogja azt helyettesítés útján betölteni.
A kerületi gyűlés az indítványt eg
yhangúlag elfogadta.
A KÖZLEKEDÉSÜGYI REFORMOKRA SZÜKSÉGES
PÉNZÖSSZEG MEGAJÁNLÁSÁRÓL.
A KK. és RR. 1848. ápril 6-dikán tartott kerületi ülésében tárgyaltatott Széchenyi István grófnak
a közlekedési miniszterium teendőiről szóló törvényjavaslata, mely szerint az összes miniszterium felhatalmaztatik, hogy egész 10 millió forintig alapot alkosson, mely az ország által biztosíttatik; s melyből 8 millió forint erejéig vasutakra, 2 millió forintig pedig vízszabályozásra a szükséghez képest pénzösszegek fordíttathatnak. Madarász László indítványozta, hogy míg a közlekedési miniszter nem mondja meg, miként akarja e 10 milliót előteremteni és letisztázni, a törvényjavaslat ne tárgyaltassék. Parlamentáris országban a legfőbb biztosíték az lévén, hogy az alsóház a pénzeket megtagadhatja, ő e jogot kivánta gyakorolni. A közmunkákról szóló pontra megjegyezte, hogy «miután a polgári egyenlőség elve a már hozott törvényekben bennfoglaltatik, soha arra szavazni nem fog, hogy valaki a magyar földön közmunkában dolgozzék, míg Somogy követe nem dolgozik». A törvényjavaslat 5. §-a ugyanis így szólott: «5. §. A hatóságokban még most fönnálló közmunkáknak törvény szerinti alkalmazására a miniszterség ügyel föl, melynek tisztéhez tartozand: a létező utak, hidak és más közlekedési eszközök föntartásáról is, az illető hatóságokkal egyetértve, ideiglenesen intézkedni.»
DEÁK FERENCZ: Fontos és nehéz a kérdés, mely előttünk van, s annyival nehezebb, mert valljuk meg, az e nemű dolgokban járatlanok vagyunk. Annyi azonban bizonyos, hogy ha felelős miniszteriumot akarunk, készen kell lennünk a fizetésre. A kinek tetszik a szabadság, tessék az azzal együtt járó költség is; ingyen csak a halál van; a szabadság bajba, veszélybe és pénzbe is kerül. Egy lengyel palatinus szavai jutnak itt eszembe: «Malo perniciosam libertatem, quam quietam servitutem», a mi a szabadságra és fizetésre is alkalmazható. Eddig a mi szerepünk igen kényelmes volt; rosszaltuk a kormányt, hogy semmit sem tesz, s én magam is e kényelmes úton jártam; most, ha tetteket akarunk, fizetnünk kell, ezt kikerülni nem lehet. Azon kérdés tétetett: minő tervet fog a kormány előmutatni, s miből fogja a költséget fedezni? mire nincs más felelet, mint: az én zsebemből s a tiedből és a többiekéből. A terv, melyet a miniszterium ki fog dolgozni, még tractátusoktól függ; erről tehát előre szólani nem lehet, s a tervcsinálást meg kell előzni annak, hogy a miniszterium felhatalmaztassék a tractátusra. A jelen törvényjavaslatban sok megnyugtatás van; a 10 millió aligha fog egészen kimeríttetni; az egész miniszterium felelőssége alatt állván, csak nem lehet föltenni, hogy ez összesen véve oly könnyelmű legyen, hogy minden józan megfontolás nélkül kössön bármi szerződést; végre ha van a világon productiv kölcsön, ép ez az, mely a közlekedésre fordíttatik, s a mely a tőke kamatait vagy legalább azok egy részét valószínüleg behozza. Ne ámítsuk tehát magunkat: a felelős kormány teendőit nem lehet ingyen eszközölni. Úgy, a hogy most állunk, azt sem tudjuk, a mindennapi költségekre való meglesz-e a pénztárban, mely még átadva nincs? Előre képzelem, mily lármát fog ütni a jövő országgyűlés, hogy nem lesz országháza, vagy legalább olyan hely, hol összegyűljön, minthogy a Rákos nagyon poros is, messze is van, s igen jó szónokokat kiván. De országgyűlés tartására már pénz kell, mert ingyen senki sem ad helyet. Ha a felelős miniszteriumot kivívnunk nem sikerült volna is, mégis valószínű, hogy az országgyűlés el nem oszlott volna országos pénztár megszavazása nélkül. Azt akarják-e önök az átalakulás első stadiumán, s első lépésül a felelős miniszteriummal szemben, hogy semmi se történjék, holott a régi rendszer szerint is azt várták, hogy sok történjék? Higyjék el önök, hogy az exaltatió el fog mulni; ez arra való volt csak, hogy azt, a mivel most már bírunk, kivívjuk, s a veszély pillanatában megóvjuk; de arra, hogy azt, a mit az exaltatió kivívott, kellőleg organizáljuk s biztosítsuk, hideg megfontolás kell. E hideg megfontolás pedig eredményeket vár, birálgat, hasonlítja a multat s jelent, az embereket s osztályokat. Nem szólok azon önzőkről, kik soha sem fogják az új rendszernek megbocsátani, hogy őket a hatalomtól megfosztotta; szólok csak a jobbakról, kik hidegen fontolgatnak. Első kérdésük lesz: mit nyert a haza ezen átalakulás által? tetemes értéket vesztettünk az új rendszer kivívása kedveért, hova tették ez értéket? Úgy vannak az emberek az ily áldozattal, mint a földmíves a magtárból kivett s elvetett maggal; azon reményben veti azt el, hogy tízszerezve kapja majd vissza, s ha nem tudná, hogy kikel és vele a magtárt újra megtölti, sajnálná odaadni. A jelen mozgalomtól is azt várják, hogy a mit elvett, bőven visszapótolja. Sok ember azonban aggódik, vajjon a föld visszaadja-e az elvetett magot, sok más jégesőtől fél. Igaz, hogy a nemzetek aratására több idő s több béketűrés kell; de mégis sok ember legalább az aratásra reményt adó első csírákat szeretné látni. A kormánynak tehát, ha bizodalmat akar, legalább ilyeket kell előmutathatni: nézzétek, ez itt jobb jövőt igérő kezdet, reménynyel biztató csíra, ime egy út, egy híd, egy országház stb. És önök ezt nem akarják? önök meg akarják kötni az első felelős kormány kezét? Menjünk végig az osztályokon. Nem is szólván az aristokratiáról, ugyan van-e olyan osztály, melyet a körülmények súlya nem ért? Az iparűző tetemesen veszt, mert az ekkorig fényűző aristokratia nem tesz annyi megrendelést, neki tehát vigasztalást kell adni abban, hogy lásson az ő javát eszközlendő közintézeteket; a földmíves nem érzi az új rendszernek rögtön hasznait; a kereskedés ágai pangásnak indulnak; a gyárak biztos állása megrendül, s nem látja-e minden gazda máris a gyapju árának csökkenését a posztógyárak csökkenése miatt? Ehhez járul a financiális zavar, stb. Ily krizis közepén vigasztaló kilátás kell az embereknek, az a kilátás; hogy ha szerencsésen kiállják a krizist, jobb jövendő vár reájok, s hogy ezt elhigyjék, az előmenetel kézzelfogható jeleit, a reménynek csíráit kell nekik odamutatni. De ha azt fogják tapasztalni, hogy az új rendszer óta hónapok teltek el s még sem történt semmi, elégületlenül fognak nézni ezen új rendszerre, mely nem ad eszközöket a felelős kormány kezébe, hogy ezt az új rendszert az országgal megkedveltesse. Még egy tekintetet említek, mely szintén igen fontos. A mozgalomnak, mely nem lép, hanem ugrik, sok ember lesz áldozatává. Tekintsük p. o. azon művelt, tudományos osztályt, mely az átalakulást tetemes részben előkészítette, s ügy iránti buzgósága és liberalismusa által a kivánt eredményre oly sokat tett; ezen osztály: a művészek és a mezei gazdák. Ezek megszokták, ha nem is fényesen, de kényelmesen élni becsületes munkájok után, és most mi sors vár reájok? Áldozatul esnek a mozgalomnak, valamint számos nagyreményű ifju is, ki magát e pályák valamelyikére előkészíté. Az államnak tehát dolgoztatni kellene még akkor is, ha a munka productiv nem volna s kamatot nem adna, csupán azért, hogy élelmet adjon, s elégületlenség ne támadjon e nagyhatású osztályokban. Ki még elég fiatal, könnyen adhatja magát új pályára, új foglalatosságra, de évekig várakozni nem győz. Vegyük a dolgot practice. Az országgyűlés 5-6 hónap mulva elkezdődik; de mikor fog végződni? Ennyi munka, ennyi tárgy a franczia convent óta még soha egy törvényhozásra sem várt, még pedig mindez kivétel nélkül szükséges. A kormány minden ágát, a financiákat, a vármegyéket el kell rendezni, Erdélylyel az uniót végrehajtani, s ráadásul néhány codexet készíteni. Ki hiszi, hogy e munkát 400 beszélni szerető ember, kéttáblai rendszer s királyi sanctió szüksége mellett, pár hónap alatt bevégzi? Addig legalább is esztendő mulik, s a közlekedési miniszter azért, hogy kidolgozott tervet nem mutatott be, egy egész évig ne tegyen semmit, mint bámuljon, s járja az országot és győződjék meg arról, a mit úgy is tud, hogy t. i. rossz utaink vannak? Hát csak eddig terjed a felelős miniszterium iránt a bizalom? Ez még a régi systema maradványa, miszerint, miként Fáy meséjében meg van írva, egyik gyűlésben azt végezzük, hogy majd máskor végezzünk. Felelős miniszteriumot állítni fel, s azonnal reá azt mondani, hogy benne nem bízunk, hogy nem fog azon korlátok közt maradni, miket okosság s a haza java parancsol, ezt tenni van ugyan joga a háznak, de czélszerű-e? azt nem tudom; én legalább, mint Zala követe, azt hiszem: nem. Ne csináljunk magunknak illusiókat; ezen eset elő fog fordulni más országgyűléseken is; igen téved, ki azt hiszi, hogy a financminiszter teendője nem más, mint kiadni azt, a mit bevett; ez szép gazdálkodás volna - more patrio, de a vége az lenne, hogy az ország úgy maradna, a mint van. Így kár volt annyi exaltatióval szólni a felelős miniszteriumról, oly nagy lármát ütni a kivívott győzelemmel; a világ azt fogja mondani: «vég nélkül és haszon nélkül», s ha lesz ember, ki még régi deák nyelven szól: «multum clamoris, sed parum lanæ». Somogy követét a közmunkák tekintetében nem értem. Fényes szavakat hallottam, hogy a közmunkát meg kell szüntetni, hogy ez nem illik a szabadsághoz, a demokratiához; jó, de akkor helyébe kell tenni valami mást, különben az utak és hídak használhatatlan állapotba jőnek, s az ipar és kereskedés egészen megakad; a közlekedési miniszter pedig azt fogja mondani: «segítsetek magatokon, a hogy tudtok, én sétálok». Az emberek pedig boszankodva fogják mondani: köszönöm én az ilyen új rendszert, mely mellett házamból sem mehetek ki, vásárra sem juthatok stb. A közmunkák iránt nincs újabb rendelkezés, de abból, hogy a közteherviselés csak novemberben lép életbe, egyenesen következik, hogy novemberig kiki teljesítni tartozik a közmunkákat is, vagy a ház ismét cassálta a logikát. A ki az által, hogy a nép közmunkájában részt vegyen, lelkiismeretét akarja könnyíteni, most is részt fog vehetni, valamint eddig is akadtak egyesek, kik a közteherviselésben önjószántukból részt vőnek. Azt pedig a közlekedési miniszter sem érti az 5. §-ban, hogy a közmunkával a nép terhére p. o. úgy rendelkezzék, hogy a zalait Somogyba vigye, mert így bizony egy munkást sem fogna kapni, holott, ha a Zala hídját kell megcsinálni, ehhez a magok érdekében is szívesen hozzájárulnak a zalai lakosok. A közmunkáknak tehát legalább addig, míg a közteherviselés bejő, okvetetlenül meg kell maradni. Röviden tehát: tenni kell, s a miniszteriumot felhatalmazni, hogy tehessen; ha a miniszterium vagy épen nem, vagy csak rossz feltételek mellett s a haza kárával szerezhetne kölcsönt, én fölteszem az összes miniszteriumról, s különösen a közlekedési miniszterről is, hogy becsületével s a haza javával könnyelmüen játszani nem fog. De hogyan áll a dolog, ha a miniszterium legelső kivánatát megtagadjuk azért, mert részletes tervet nem terjesztett elő? A jelen idő terv készítésére épen nem alkalmatos s kölcsön fölvételére a mostaninál fatálisabb pillanat alig lehet, holott talán egy pár hónap mulva a körülmények változnak s kedvező feltételek mellett lehet valamely financiális munkálatot tenni. Vagy mondjuk ki tehát nyiltan, hogy a miniszteriumban nem bízunk; vagy pedig a bizodalom szempontjából indulván ki, tegyük fel róla, hogy magyarán mondva, lesz annyi esze, hogy az országot kárba nem keveri; hiszen felelősség nyomván vállait, valami bolondot önérdekében sem fog tenni. Mikép s mily alapon történjék azon financiális munkálat, ez a körülményektől függ, s a financminiszter bizonyosan mindent el fog követni, hogy legkedvezőbb eredményt eszközöljön. Ez véleményem, de nem úgy mint miniszteré, - a mi még nem vagyok - hanem mint Zala követéé.
Az ápril 7-dikén tartott kerületi ülésben Széchenyi István gr. törvényjavaslata elfogadtatott.
A KATHOLIKUSOKNAK SZABADSÁGAIK KORLÁTOZÁSA
ELLEN BEADOTT KÉRVÉNYE ÜGYÉBEN.
A KK. és RR. 1848. ápril 7-dikén tartott kerületi ülésében Rónay János,
Csanád vármegye követe, bemutatta számos r. katholicus világi és egyházi rendűeknek kérvényét, melyben kívánták, hogy a kath. egyház szabadságát törvényen túl korlátozó minden kormányrendelet megszüntessék; zsinatok és egyházi gyülekezetek tartása ne akadályoztathassék; saját iskoláik alapítása, czélszerű rendezése és igazgatása iránt az egyéb vallásfelekezetüek nevelési ügyeire nézve is fönnálló felsőbb fölügyelés mellett szabadon intézkedhessenek; egyházi, oskolai és más ájtatos alapítványaikat, azokat is ide értvén, melyek eddig a kir. helytartótanács alatt állottak, - kivéve a m. k. egyetemet - egy csupán egyházi és világi r. katholicusokból álló bizottmány által önmaguk függetlenül kezelhessék.
DEÁK FERENCZ: Sajnálatát fejezi ki, hogy e tárgy korábban nem került a tábla elé; most már az idő rövid, s vannak megkezdett mulhatatlan teendők, melyeknek bevégzésére alig van nehány óra. Legegyszerűbb volna a petitióra azt mondani: nincs többé idő; ezt azonban nem tanácsolná, mert a petitióban sok van, mi méltányosságon alapul, s a legszámosabb vallásfelekezet tagjainak kedélyét megnyugtatás nélkül hagyni nem lehet. Azt javasolja tehát, hogy e fontos tárgyban más napon conferentia tartassék.
Ápril 8-dikán a KK. és RR. táblája értekezletté alakult át, a katholicusok kérvénye megbeszélése végett. A tanácskozás folytán a kérvény, az illető felek beleegyezésével, a napi rendről levétetett.
Ő felsége 1848. ápril 7-dikén kelt kir. leiratában a Batthyány Lajos gr. miniszterelnök által fölterjesztett férfiakat miniszterekké kinevezte. Igazságügyminiszterré
Deák Ferencz lett.Ápril 10-dikén a király, a királyné, Ferencz Károly és Fer
encz József főherczegek Pozsonyba érkeztek. Ápril 11-dikén szentesíttettek az országgyűlésen alkotott törvények, és ezen a napon oszlattatott el az országgyűlés.A miniszterium tagjai részben ápril 13-dikán, részben ápril 14-dikén érkeztek Pestre. Ápril 15
-dikén Pest és Buda nemzetőrsége fáklyászenével tisztelkedett az összes miniszteriumnak. Kacskovich Lajos Pest városa főjegyzője üdvözlő beszédére Deák Ferencz válaszolt, a kül- és belbéke fönntartását ajánlván polgártársainak.
Magyarország helyzetéről
«Dolgaim özönében csak alig érek rá szives leveledre válaszolni. Igazak panaszaid a megbomlott viszonyokból eredett s eredhető rendetlenségek iránt. Tudod, hogy én az ország gyűlésére csak akkor érkeztem, midőn a fő dolgok már el valának döntve; tudod, hogy némelyeket én sem helyeslek, de hiszem azt, hogy korábban érkezve sem lettem volna képes az események rohamát föltartóztatni. Elgondolhatod, mennyire keserű volt nékem azon elhatározás, hogy részt vegyek azon miniszteriumban, mely a hazának ily viszonyai között alakult; de kényszerített a becsület és kötelesség, mert Batthyány kijelentette, hogy nélkülem miniszteriumot nem alakít, s ha ő akkor miattam visszalép, aligha találkozott volna, ki helyette a miniszterium alakítását elvállalja, s igy engem vádoltak volna, hogy miattam s gyáva vonakodásom miatt vált lehetetlenné az első felelős magyar miniszterium alakítása. Igértem tehát Batthyánynak kénytelenségből néhány hetet, s nevemet és közreműködésemet, mig egészségem engedi. Örömest menekülnék most is, de dolgaink mindinkább bonyolódnak, az ország állapota s jövendője minden nap bizonytalanabb, s így távoznom legalább még egy ideig lehetetlen.
Fájdalmas és aggasztó azon anarchicus irány, mely a népben is több helyeken mutatkozik, de kivált városokban véres kitörésekbe megy által. A földmívelők legelőket, földeket foglalgatnak vissza, a polgárok s néhol a nép a zsidókat üldözik, s a tisztviselőknek sincs tekintélyök sehol. De e bajokat gátolni s elnyomni nem volna lehetetlen, ha katonáink volnának; a magyar hadsereg azonban Olaszországban s Gallicziában vagyon nagy részt, s azokat minden sürgetéseink, sőt mondhatni fenyegetéseink daczára sem hagyják vissza. És mindezeknél még sokkal veszélyesebb baj a szláv népeknek kitöréssel fenyegető mozgalma. A horvátok nem akarják elismerni a magyar miniszteriumot, s nagy részben elszakadásra készülnek és sokan közülök egy külön Szlávországnak felállítását tervezik s ahhoz Magyarország déli részeinek szláv lakosait is hozzászámítják. Bánátban és Bácsban a ráczok mind felzendültek, halált kiáltanak a magyarokra és németekre, már több gyilkolás is történt, úgy hogy biztost kellett oda küldeni, s katonaságot és ágyúkat; a tótoknál még ki nem tört, de lappang, s félő, hogy ki is lobbanik ellenünk egy engesztelhetetlen gyűlölség; s mindezek ellen sem fegyver, sem katona, sem pénz nincs rendelkezésünkre. Bécs örül e bajoknak, mert haragusznak reánk, hogy a státusadósságokból egy pár száz milliót elvállalni nem akarunk, ezt pedig nem tehetjük, mert fizetni képesek nem volnánk a kamatokat; a megbukott pártnak nehányai szintén örülnek, sőt titkon talán táplálják is a már kitörő mozgalmakat. S közel vagyunk ahhoz, hogy Horvátország s tán Magyarország is, nyiltan kitűzi a lázadás zászlaját, s ha lehet, eltipor bennünket. És mi ezeknek mivel álljunk ellent! S mind ezekhez járul még itt Pesten egy sereg fiatal és nem fiatal ujságírónak hangos, de üres declamátiója, kik úgy szólanak, mintha ők volnának egyedül az egész nép, és pedig erős nép; folyvást energiát, hatalmas, erős föllépést emlegetnek, mindent keveselnek, gáncsolnak, s akarva felejtik, hogy az energia támogatására hangos szó nem elég, oda anyagi erő is kell, ez pedig fájdalom, nincs, és teremteni sem igen lehet a jelen körülmények közt. Nincs közöttünk, a ki ezt ne látná, ne érezné, s ki örömest át ne adná a hatalmat másnak, akárkinek; de nem igen találkozik, ki átvenné, s a nemzet bizalmát csak egy kissé is birná. Ily érzelmek között képzelheted helyzetemet roncsolt egészségemmel, s azon lelket maró fájdalmas aggodalommal, hogy ha több nem, legalább nemzetiségünk végveszélyben forog, pedig e nélkül semminek nem tudnánk örülni.
LEVÉL SZALAY LÁSZLÓHOZ, MAGYARORSZÁG
KÖVETÉHEZ FRANKFURTBAN.
Pest, 1848. junius 3-án.
Kedves barátom!
Mittermeiernek mondj szíves köszönetet közleményéért, mely nékem szerfelett érdekes. A kivánt miniszteri rendeletet küldöm, de csak magyarul, mert német fordításban nem bírjuk; mikép fordítod németre, az a Te gondod; de figyelmeztesd azon hiányokra, melyeket a törvény helytelen rendelete miatt, s nem önmeggyőződésünk következtében valánk kénytelenek abban elkövetni.
Itteni dolgainkról, melyek fontosak és nem igen kecsegtetők, nem irok neked semmit, de épen semmit, viszonzásúl azért, hogy a frankfurtiakról Te sem tevél csak egy szóval is említést; qua mensura mensi fueritis, azt tartja az irás.
Mennyi lesz a haszon, mit hazánkra Frankfurtban eszközölni tudtok, az csak Isten kezében van; de sok legyen az, hogy csak némileg is pótolhassa a hátramaradást, mit távolléted okoz, mely miatt nem fogom bevihetni a jövő országgyűlésre a büntető törvényeket s eljárást; nincs ember, kire a munkát bízni akarnám, s ezt elvállalná; jobb embereink amúgy is szerfelett elfoglalvák; pedig nagy bajnak tartom, ha a codex épen jelen körülményeink között elmarad.
Isten veled kedves barátom, Pázmándyt szivesen köszöntsd nevemben,
hű barátod
Deák.
1848. május 20-dikán
kelt, s István nádor kir. helytartó és Szemere Bertalan belügyminiszter által aláirt értesítéssel ő felsége nevében 1848. julius 2-dikára Pest városába országgyűlés hivatott egybe.
Deák Ferencz
Kedves Sógorom
E pillanatban veszem junius 9-én írt szíves leveledet, s így arra válaszomat az általad kitűzött időre meg nem kaphatod. Én ugyan sokkal jobban szeretnék követ nem lenni, de ha megválasztatom, azt vissza nem utasíthatom, mert minden minisztertársam követ lesz, s ha én azt nyilatkoztatom, hogy a követséget nem tartom megférhetőnek a miniszteri hivatallal, mivel a miniszter számot ad a képviselői testületnek, hogyan legyen tehát tagja azon testületnek, mely az ő tettei fölött határoz? ha mondom ezt nyilatkoztatom, akkor egyenesen minisztertársaim ellen nyilatkoznám, mit tennem nem szabad; más okot pedig nem adhatok, mert mint miniszternek úgy is jelen kell lennem az ülésekben. Melyik kerületben választanak, az nekem mindegy, valamint az is, hogy valakinek ellenszenve van személyem ellen; mi itt annyi gúnynak, rágalomnak, sértéseknek vagyunk kitéve, hogy már elfásultunk a bizalomnak, vagy bizalmatlanságnak nyilatkozatai iránt.
Az idő s körülmények annyi veszélylyel fenyegetik honunkat, hogy azok közepette önegyéniségünk eszünkbe sem igen juthat, pedig bizony azt sem tudjuk: a ráczok fognak-e felakasztani, ha ide jöhetnek, vagy Jelasics, vagy az itteni nép konczol-e össze, mert ezek mind a könnyen megtörténhető dolgok sorába tartoznak. A felbőszült ellenség minden oldalról fegyveres berohanással fenyeget, s nincsen erőnk, mit elébe állíthatnánk, fegyver nincs és pénzen sem lehet szerezni sehol, s ha veszünk is külföldön, például Angliában, semmifelé be nem hozhatjuk, mert mindenütt elfoglalnák; pénzviszonyaink rosszak; mikor az ország gyűléséről haza jöttünk, 480,000 forint volt minden pénze az országnak, ennyivel pedig egy ekkora országnak kormányát megkezdeni is alig lehet, és még ezen felül a rendes jövedelemnek is nagyobb részét már felszedte az előbbi kormány. A közjövedelmek is folyvást csökkennek; adót nem igen fizetnek, a vámjövedelem naponként alább száll, kölcsönt pedig Európa mostani viszonyai között kapni alig lehet. De legsúlyosabb az: hogy valószínűleg perfidia vesz körül minden oldalról; a király aláir mindent, mi annak folytán rendelkezünk, de segítségre, bizalomra, engedelmességre, kivált a katonai karnál nem találunk; mindenütt azt hirdetik: hogy mi űztük el a királyt, s a császár nevével, de az ő akaratján kívül izgatnak ellenünk. Itt szláv és német izgatók folyvást ingerlik a népet, s nem vagyunk biztosak, ha minden órán nem idéznek-e elő zavargásokat. Hogy állásunk, tekintélyünk, sőt személyünk s életünk veszélyben forog, az nem érdemel most figyelmet; de veszélyben forog az ország s könnyen megtörténhetik: hogy iszonyúan véres polgári háborúnak küszöbén állunk. Már Ujvidék s Karlovicz táján véres összeütközés is történt a magyar seregek és a fellázadt ráczok között. Hrabovszky Karloviczot granátokkal gyujtatta föl. A koczka el van vetve, a kimenetel isten kezében.
Mi teszünk, a mit tehetünk, de fegyver nélkül, pénz nélkül mire mehetünk, s még ezen felül a minden oldalról szórt szemrehányások, keserűségek, vádak, kárhoztatások, hogy miért nem tettünk többet s nem teremtettünk fegyvert, pénzt és erőt: sem anyagi, sem szellemi erőnket nem nevelik; sőt bizalmatlanságot gerjesztve irántunk és a polgárok egyes osztályai között is, még inkább lehetetlenné tesznek minden hatást. Örömest engednénk helyünket, legalább mi néhányan, másoknak, ügyesebbeknek, erősebbeknek; de minden megbomlásunk még inkább sietteti a közelgető anarchiát, s ezt lelkünkre nem vehetjük; pedig talán nem hibázok, ha azt mondom: hogy magunk között is van egymás iránt, legalább egy iránt, bizodalmatlanság. Mindez barátom, pokol e földön, látni a haza közelgető veszélyét, ott állni a dolgok élén hatalom s tekintély nélkül, nem bízhatni senkiben és semmiben, s érezni azt: hogy életünk, becsületünk hihetőleg süker nélkül lesz koczkáztatva, és még sem léphetni le ezen helyről a haza miatt, s a legszentebb kötelesség miatt: ez kínos, iszonyúan kínos érzés. Ily érzelmek között kell a közigazgatás mindennapi száraz dolgait is végeznünk, s ha oly komoly dolog nem volna, nevetségesnek mondhatnám, midőn igazsági ügyekkel, tervekkel s törvényjavaslatokkal foglalkozom, de lelkem a hazát fenyegető veszélyek elháríthatásának gondjain csügg szakadatlanul.
Azt irod: gondoskodjunk, hogy a zsidók termesztményeinket megvegyék. Barátom! az országnak, de Európának e helyzetében, midőn a kereskedésnek pangása átalános, vajjon hatalmunkban áll-e e részben valamit sükeresen tehetni?
Otthoni dolgainkról én itt gondolkodni sem tudok. Csak Te és Klári s Emma és gyermekei, meg jó barátink vannak igen gyakran eszemben. Hidd el, mióta itt vagyunk, ennyi baj, munka és aggodalom között csak egy örömsugár sem vidította fel lelkemet. Egészségem nem más, mint az idegek lázas feszültségének következése; kevesebbet szenvedek, mert a test baját lelki aggodalmak, nem magam sorsán, de lelkünkre, becsületünkre bízott hazának sorsáni aggodalmak nyomják el; meddig bírom ezt, isten tudja.
Gazdasági dolgaimat intézd barátom, a hogy tudod. A gyapju itt úgy hallom 15 forinttal olcsóbban kelt, sőt 20-szal is, mint tavaly.
De sietek bezárni levelemet, ismét hívnak, távoznom kell. Isten áldjon! Klárit szívesen, igen szívesen csókolom, nyugtasd irántami aggodalmát. Bízzunk istenben, még minden jóra fordulhat. Engem a körülmények önhibám nélkül sodrottak a helyzetbe csak azért: hogy ha lehet, szolgáljak a honnak. Hiszem, hogy isten el nem hagyja e hazát. - Vagyok hű barátod
Deák.
Barátinkat szívesen köszöntsd.
DEBRECZEN VÁROSA HARMADIK KERÜLETE VÁLASZTÓIHOZ.
Jegyzőkönyv
szabad kir. Debreczen városa harmadik választókerülete, mely Hatvan és Piacz-utczából áll, követválasztási eljárása felett 1848-ik év junius 14-dikéről:Kerületi választási elnök Toót Sámuel, helyettes elnök Jeney József, jegyző Szanka József, választási hely Sárközy Mihály háza, választás kezdete reggeli 8 ó
ra, mint mindezek eleve meghatározva s a választóknak külön-külön nyomtatott iveken tudtul adva valának.Elnök megnyitván a választási gyűlést, közönséges felszólítást intézett a választókhoz, hogy törvényadta jogaikkal élvén, az országgyűlési követségre meggyőződésük szerint alkalmas egyént vagy egyéneket ajánljanak.
A választók tömege, a nélkül, hogy más egyén csak ajánltatott és így a törvényszabta szavazás szüksége beállott volna, közfelkiáltással igazságügyminiszter Deák Ferencz urat, mint különben is
e város díszpolgárát, kiáltá ki országgyűlési követül.Megválasztatván e szerint Deák Ferencz úr országgyűlési követül, ezen jegyzőkönyv nekie követi megbízó levél gyanánt a törvény értelmében kiadatik.
Toót Sámuel,
Jeney József,
másodelnök.
Szanka József,
jegyző.
Deák Ferencz
a következő levelet intézte választóihoz:
Hazafiúi őszinte tisztelettel maradván
a tisztelt választó községnek
alázatos szolgája
Deák Ferencz.
A magyar minisztertanács 1848. junius 18-dikán tartott ülésének jegyző
könyve igy szól:«Külügyminiszter herczeg Eszterházy Pál Innsbruckból junius 15-én kelt és futár által küldött levelében értesíti a miniszteriumot a következőkről:
1. Hogy ő felsége súlyosan megbetegedett, úgy hogy orvosai tanácsára ágyban maradni kénytele
n, s e miatt a Morvából f. hó 14-én Innsbruckba érkezett küldöttséget sem fogadhatá el.2. Mivel könnyen megtörténhetik, hogy ő felségének felgyógyulásához hetek, sőt hónapok is kellenek ő felsége az ausztriai miniszterek javaslatára öcscsét, főherczeg Ferencz Károlyt, az ausztriai országgyűlés megnyitására, de egyszersmind az ausztriai tartományoknak saját legmagasabb nevében átveendő ideiglenes kormányzatára mint alter egot felhatalmazta.
3. Hogy a külügyminiszter akkor, midőn a fentebbi tárgy felett folytak a tanácskozások, kijelentette: miután a fennálló törvények szerint Magyarország és az ahhoz kapcsolt részekre nézve ő felsége betegsége esetében más alter ego nem lehet, mint az ország nádora, kit mint királyi helytartóját az 1848: III. t. cz. által ő
felsége máris a végrehajtó hatalom gyakorlatával megbízta: az érintett ideiglenes kir. meghatalmazás csak az ausztriai tartományokra terjedhet. Mely észrevételére az insbrucki tanácsban kifogás nem is volt, ő tehát e részben a miniszteri tanácstól utasítást kér.4. Kérdést teszen a miniszteriumnál, vajjon a magyar országgyűlés megnyitására főherczeg Ferencz Károly küldessék-e ki mint kir. biztos, vagy pedig ez a megnyitási szertartás a nádor, mint alter ego tulajdonihoz tartozik?
Határoztatott:
Az 1-ső pont
ra: Fájdalmas érzéssel értette a miniszterium ő felségének sulyos betegségét, de bízik az isteni gondviselésben, hogy ő felségének kivánt egészsége rövid időn ismét visszatér, s így ő felsége azon igéretét, hogy az országgyűlést önszemélyében nyitandja meg, talán teljesítheti. Megkérte tehát a miniszterium a nádort, hogy gr. Széchenyi István és b. Eötvös József miniszterekkel Innsbruckba siessen és ott, ha ő felségének egészsége addig javult volna, őt a miniszterium és az egész nemzet nevében legbuzgóbb hódolattal kérjék meg, hogy bennünket legmagasabb személyével szerencséltessen s az országgyűlést, ha csak lehet, ő maga nyissa meg.A 2-ik pontra:
Miután Ferencz Károly főherczeg egyedül az ausztriai tartományokra lőn kinevezve ő felsége által alter egonak, az ellen a magyar miniszterium semmi észrevételt nem tehet.A 3-ik pontra:
Azon nem reménylett szomorú esetre, ha ő felsége egészségi állapota nem javulna, s ő mind az oly igen nagy fontosságú leutazásban, mind az uralkodás magas gondjainak és terheinek viselésében betegsége miatt egy ideig gátolva volna, alaposnak tartja a magyar miniszterium a külügyminiszter azon nézeteit, hogy Magyarországban törvényeink szerint csak az ország nádora s kir. helytartó főherczeg István ruháztathatik fel a szükséges főhatalommal. Ugyanazért egyenesen és az esetre megküldi a miniszterium az ő felsége által kiadandó kir. leiratnak javaslatát. E kir. leiratban ő felsége mind az országgyűlésen alkotandó törvények helybenhagyására és ha addig ő felsége fel nem gyógyulna, szentesítésére, mind pedig a végrehajtó hatalom körében szükséges kinevezéseknek és rendelkezéseknek teljesítésére megbízza ideiglenesen főherczeg nádor királyi helytartót. E leirat egyenesen az országgyűléshez leszen intézendő, de egy másik hasonló tartalmút a nádorhoz is kell küldeni. Sem szükségesnek, sem czélszerűnek nem látja a miniszterium, hogy a leiratokat a miniszterek előre aláirják, mert könnyen úgy tüntethetnék fel, mintha arra ő felségét épen a miniszterium akarná rávenni. Jobb lesz azt ő felsége által aláiratni, aztán az ellenjegyzést minden miniszter megteheti, s a lepecsételés itt is megtörténhetik.A 4-ik pontra:
Szoros forma szerint az országgyűlés megnyitását is az ország nádorára lehetne bízni, de épen a horvát viszonyokat, és a mindenféle ártalmas gyanusításokat tekintve, nem lesz czélszerűtlen, hogy az országgyűlés megnyitásával Ferencz Károly főherczeg bízassék meg. Erről is két királyi leirat szükséges, egyik az országgyűléshez, a másik magához főherczeg Ferencz Károlyhoz; ezeket is megküldi a miniszterium. Az ellenjegyzések ezekre nézve is ő felsége aláirása után tétethetnek meg. A trónbeszédet, melyet a főherczeg fog mondani, szintén megküldi a miniszterium.Ezeken kívül a jövő országgyűlésre a főrendi tábla elnökéül Majláth G
yörgy országbiráját, alelnökül báró Perényi Zsigmondot terjeszti fel a miniszterium.»
István
A képviselőháznak 1848. julius 6-dikán tartott második
DEÁK FERENCZ igazságügyminiszter: Uraim! (Felkiáltások: A szószékre menjen fel! Többen: Nem szükséges! Zaj. Halljuk!) Különös dolog volna, midőn a háznak még szabályai sincsenek, arra kényszerítni valakit, hogy hol nyilatkozzék, ha vajjon a miniszterium a szószékben adjon-e felvilágosítást, vagy más helyen? Míg ez el nem határoztatik, kinek-kinek ott szabad nyilatkozni, a hol neki tetszik. (Helyes! Éljen!) Az interpellatió következtében azt jelentem ki, hogy ő felsége az országgyűlést rendkivülileg hívta össze a körülményeknek rendkívül sürgetős volta miatt. A ház tudja, hogy háború fenyeget, még pedig a legszomorítóbb, a legveszélyesebb, mert belháború. Az eseményeknek bekövetkező kifejlődését senki előre nem láthatja. Tehát a miniszterium az interpellatióra nem felelheti, hogy a körülmények ennyiben vagy annyiban kevésbbé sürgetősek, mint voltak, midőn a ház összehivatott. Hanem, hogy a mi a haza megmentésére szükséges, úgy mint a katona és pénz, később lesz-e állítva, ha egy-két nappal későbben kezdődik meg annak megajánlása: ennek megítélését a házra bízom. A képviselők tudják a dolog gyakorlati oldalát, hogy azért, mert későbben kezdődik meg a megajánlás, tesz-e ez különbséget a kiállításban? Ha azt hiszi a ház, hogy ez semmi különbséget nem tesz, bele ereszkedhetik az ülések elhalasztásába; de a miniszterium a tekintetben nem vállalhat felelősséget, hogy azt mondhassa: a haza körülményei kevésbbé sürgetősek és veszélyesek, mint voltak akkor, midőn az országgyűlés összehivatott.
A képviselőház 1848. julius 6-dikán tartott ülésében elfogadta
Nyáry Pál indítványát, hogy az elnök és a tisztviselők választása julius 10-dikéig elhalasztassék, s hogy választmány küldessék ki a házszabályok kidolgozására. Többen a választmányt sorshúzás útján akarták megalakítani.DEÁK FERENCZ igazságügyminiszter: Bátor vagyok a házat figyelmeztetni, hogy midőn valamely munkának kidolgozására választmány küldetik ki, ennek megalakítását ne méltóztassék sorsra bízni. Tisztelet a képviselőház minden egyes tagjának, de nem lehet minden ember mindenben egyaránt alkalmatos. Vannak specialitások; p. o. ha valamely codificationális munka jön elő, erre a bizottságot választás, nem pedig sorshúzás útján kell megalakítni. Ha azt mondja a ház, hogy a kilencz osztály előadói legyenek a verificatióval megbízva, ez ellen nincs kifogásom; de ha a ház valamely specialitásra akar választmányt, azt válaszszuk, s ne bízzuk a sorsra, mert idővel lehetne eset, hogy meg is bánhatnók. Válaszszunk olyanokat, kik a specialitásokban jártasak. A ház szabályai olyan tárgyak, melyekre bizonyos előkészültség, avatottság kell, legalább szükséges, hogy az ember gondolkozott, foglalkozott légyen vele, pedig itt igen sok érdemes úr van, ki épen ezen specialitással nem foglalkozott. Ne alakítsuk tehát a bizottságot sorshúzás útján, hanem válaszszuk meg. (Helyeslés.)
A képviselőház magáévá tette Deák Ferencz véleményét.
A VÁLASZTÁSI ÜGYEKBEN ELRENDELT
VIZSGÁLATOK TÁRGYÁBAN.
I.
A képviselőház 1848. julius 8-dikán tartott ülésében tárgyalta 176 kun-szt.-miklósi választó fölterjesztését Nagy Károly országgyűlési képviselő választása ügyében. A választók panaszkodtak, hogy Petőfi Sándor
képviselőjelöltjöket az ellenfél azzal rágalmazta, hogy lázító, orosz kém, kinek agyonütését vagy fölakasztását a miniszterium csak örömmel hallaná; hogy midőn Petőfi Szabad-Szálláson megjelent, a felbőszült tömeg ellene rohant; midőn a panaszt tevő választók a választáson megjelentek, választásra nem bocsáttattak, hanem a helybeli fölfegyverzett választók által agyonütéssel fenyegettetvén, távozni kényszeríttettek; a város tanácsa kijelentette, hogy ha ők Petőfire szavaznak, lemond hivataláról; hogy a főbiró parancsára nem a kezes (igás), hanem a szilaj ménes hajtatván be, e miatt sokan nem mehettek a választás színhelyére. A panaszlók kijelentették, hogy ha sérelmük nem orvosoltatik, kilépnek a nemzetőrségből.A képviselőház e választás ügyében vizsgálatot
határozván el, többen három tagból álló vizsgáló bizottság kiküldését kivánták. Csiky Sándor attól félt, hogy több ily kiküldetés válik majd szükségessé, pedig nem tartotta a törvények szellemével megegyeztethetőnek, hogy a ház vizsgáló bizottságokra oszoljék, s azért a vizsgálatot a hatóságra akarta bízni.
DEÁK FERENCZ igazságügyminiszter: Úgy szólok a dologhoz, mint képviselő. Figyelmeztetem a házat, hogy ez az első eset, midőn talán vizsgálatot küldünk ki, de hogy ez könnyen következéseket vonhat maga után; figyelmeztetem a házat, hogy a verificatió s az ennek folytában megrendelt vizsgálatok néha oly kérdéseket foglalhatnak magokban, melyek miniszteriális cabineti kérdések. Azon tekintetből, mivel azok valaha oly fontosak lehetnek, óvakodni kell, hogy ezen hatalmat a ház kezéből ki ne szalaszsza, nem csak azért, mert ez a ház jogaihoz tartozik, hanem azért is, mert igen sokszor lehet a miniszterium részes fél, a ház pedig soha sem. A ház felette áll minden hatalomnak, ez fél nem lehet, mert a ház többsége előtt minden félnek el kell enyészni. (Helyeslés.) E jogot tehát a háznak kezei közül kiereszteni nem lehet. A ház ítél a verificatió felett, s hogy ezt tehesse, adatok szükségesek. Hogyan szerzi meg azokat? Akkép, hogy megbíz valakit azoknak megszerzésére. Kit bíz meg? Jurisdictiót? Az igen sok esetben fél lehet. De ez csak politikai tekintet; én jogi tekintetre mutatok, s állítom, hogy a háznak, mint olyannak, a végrehajtó hatalommal csak a miniszterium, vagy az elnökség által lehet érintkezésbe jönni, ezt pedig miért tenné a ház, midőn a maga kebeléből küldhet ki? Ha a ház jurisdictióval akar rendelkezni, akkor nem azt kell mondani: kiküldetik, hanem: a miniszterium megbízatik, hogy így és így rendelkezzék. Azt hiszem, nem lehet máskép, mint a háznak kell kiküldeni, még pedig a maga tagjai közül, ha több eset lesz is. (Helyes!) De épen azért nem tartom szükségesnek, hogy hármat küldjünk, mert a küldöttség nem fog ítélni, csak vizsgálni. Elég lesz tehát egyet kiküldeni. (Helyes!)
II.
Az elnök
a ház határozataképen kimondotta, hogy ez ügyben a vizsgálat megejtésére három képviselő küldetik ki. A tanácskozás legközelebbi tárgya: Varga Sándor czeglédi képviselő választási ügye volt. 412 választó panasza alapján a képviselőház itt is vizsgálatot rendelvén el, többen azok közül, kik előbb arra szavaztak, hogy Szabad-Szállásra három képviselő küldessék ki, most a hozott határozat megváltoztatásával, oda is, úgy mint Czeglédre, csak egy képviselőt akartak kiküldeni.
DEÁK FERENCZ igazságügyminiszter: Osztozom azon nézetben, hogy vannak és lehetnek esetek, midőn több kifejlett körülményeknél fogva a kimondott határozatot nem csak lehet, de kell, sőt kötelesség megváltoztatni. Azt kötöm azonban hozzá, hogy az ilyen esetekkel igen kényesen kell bánni, s a változtatást a ház érdekében csak akkor kell tenni, midőn nagy fontosságú okok vannak reá. Jobb szerettem volna én is Szabad-Szállásra csak egynek kiküldetését; de ha azon elvet követi a ház, hogy önmagától fog egyet, kettőt vagy hármat küldeni, a mint akarja, semmi veszélyt nem látok benne, ha megmaradunk a mellett, hogy Szabad-Szállásra három küldessék. (Felkiáltások: Czeglédre csak egy!)!
A képviselőház magáévá tette Deák Ferencz nézetét.
A KRASZNA-ZILAHI VÁLASZTÁSOKRÓL.
Kras
zna vármegye Zilah városával, melyek együtt két képviselő küldésére voltak jogosítva, az országgyűlésre három képviselőt küldöttek, Kraszna megye kettőt, Zilah városa egyet. Nyáry Pál kérdésére Szemere Bertalan belügyminiszter a képviselőház 1848. julius 10-dikén tartott ülésében ez ügyben előadta, hogy Kraszna vármegye magára nézve sérelmesnek találván az előbbi törvényhozás rendelkezését, mely szerint Zilah városával két képviselő küldésére szoríttatott, holott hasonló nagyságú más megyék maguk küldenek két képviselőt, fölterjesztést intézett a miniszteriumhoz, mely azon hibás föltevésen épült, hogy a miniszteriumnak hatalmában van oly joggal ruházni föl a megyét, melylyel ezt a törvényhozás föl nem ruházta. A belügyminiszter ennek következtében rendeletet bocsátott ki Kraszna vármegyéhez, melyben kifejtette a megye felfogása helytelenségét, s mert sem a megye új fölterjesztést nem tett, sem a főispán, sem Zilah városa e részben soha panaszt nem emeltek, azt hitte, hogy Kraszna megye rátért a törvényes útra. A belügyminiszter úgy vélekedett, hogy mind a három választást törvénytelennek kell kimondani. Madarász László azt tartotta, hogy a mikor a miniszterium a szóban levő választásokról értesült, tisztében állott volna a megyét és Zilah várost a törvények megtartására rögtön fölszólítani. Itt a törvény végrehajtásáról van szó, ez pedig nem a kamarát illeti, hanem a miniszterium kötelessége.
DEÁK FERENCZ igazságügyminiszter: Azt hiszem, interpellálva levén, szólni kötelességem, s ennek folytában egy kérdéssel vagyok bátor válaszolni. Ha a törvényhatóságok vagy választókerületek nem tartják meg a törvény rendeletét, azt mondja Madarász képviselő úr: a miniszteriumnak kötelessége a törvényt teljesíteni. Óhajtja, akarja-e a ház, hogy mikor valamely választás nem történt törvényesen, azt a miniszterium semmisítse meg? (Nem!) A ki kettő helyett hármat választ, szintúgy nem tartja meg a törvényt, mint ki olyant választ, ki törvény szerint nem alkalmatos, vagy ki nem is választ, vagy három helyett egyet választ. Ezek egyformán nem teljesítették a törvényt. Épen alkotmányos szempontból, s véleményem szerint helyesen, gondolta a belügyminiszter úr, hogy a választás megsemmisítése e házat illeti. Ne terjeszszük a miniszterium hatalmát, mert egykor nyakunkra fordulhat. Egyébiránt, ha a ház parancsolja, fogunk mi példát hozni arra is, hogy a miniszterium rendelkezett s a vármegye a rendelkezést közigazgatási tárgyban is némi megrovással utasította vissza. S talán eljő ezen törvényhozási cyclus alatt az idő, midőn a miniszterium kényszerítve lesz a ház elé törvényjavaslatot terjeszteni az iránt, hogy a municipiumokkal miként rendelkezzék a miniszterium, nehogy az autonomiát állítsák elébe. Ha az idő megengedné a büntető törvénykönyv fölvételét, ott van törvényjavaslat az iránt is, hogy ha a tisztviselő szándékosan vagy hanyagságból nem teljesíti vagy megszegi a törvényt, mikép bünhődjék. Ha szükséges leend, magából a codexből kiemelve, elő lehet venni ezen törvényjavaslatot. A jelen kérdésnél alig lehet egyebet tenni, mint a háznak meg kell semmisíteni, a mi törvénytelenül történt, a miniszteriumnak pedig kötelessége felügyelni, hogy a választás történjék törvényesen. Lehet eset, nem akarom mondani, hogy lesz, midőn az élet fogja kifejteni az ily hiányokat. Talán itt is ki fogja fejteni. Ha Kraszna ismét vonakodik a megyét kerületekre felosztani, a jelen körülmények mellett minő eszközökhöz nyul a miniszterium, hogy ez megtörténjék? Máskülönben nem járhat el, mint ha törvény vagy határozat hozatik, a mely szerint az olyan esetben, midőn a megye vonakodik a kerületeket kijelölni, a kijelölés a miniszterium hatalmában álljon. Mert ha a kerületek ki vannak jelölve, akkor minden ember, ki azon kerületbe tartozik, élhet jogával, s ha nem él vele, a választás mégis törvényes lesz, mert tőle függött részt venni a választásban; de míg a kerület kijelölve nincs, addig egyes egyének meg vannak fosztva a jogtól, hogy választhassanak. Hogy tehát minden embernek választási joga biztosítva legyen, akár akar vele élni, akár nem, ilyen provisiót látok szükségesnek még ezen törvényhozási cyclus alatt. Elég lesz-e erre határozat, vagy törvény lesz-e rá szükséges, azt a ház itéletére bízom. De azzal végzem, hogy meggyőződésem az volt, s most is az, s ha a ház máskép nem határoz, az is marad, hogy a miniszteriumnak a választás megsemmisítésébe bocsátkozni nem szabad, sőt nem is szabad oly lépést tennie, mely a megsemmisítést vonná maga után, hanem ha helytelen volt a választás, a ház határozzon felette.
A képviselőház a kraszna-zilahi választások
at, mint törvényteleneket, érvényteleneknek nyilvánította.
VÁLASZ MADARÁSZ JÓZSEF VÁDJAIRA.
A minisztertanács 1848. julius 8-dikán tartott ülése jegyzőkönyvének egyik pontja így szól: «Szóba hozatván
Kossuth Lajos pénzügyminiszter által azon körülmény, miszerint a trónbeszédre adandó válaszfölirati vitatkozások előtt kívánná a katona és hitel megadását eszközölni, s a minisztertanács ezen javaslatot elfogadván, a kérdésben levő tárgy indítványba hozatalára Kossuth Lajos pénzügyminiszter bízatott meg.»A képviselőház 1848. julius 10-dikén tartott ülésében az
elnök jelentvén, hogy Kossuth Lajos pénzügyminiszter julius 11-dikén indítványt akar tenni a haza védelme tárgyában, azon véleményét fejezte ki, hogy ezt kellene a tanácskozás első tárgyául kitűzni s azután át lehetne térni a válaszföliratra. Nyáry Pál ennek ellenében indítványozta, hogy legelőször is a válaszfölirat tárgyaltassék. Madarász József már előre kimondotta, hogy nem ajánl meg pénzt és katonát semmi áron, «mert - mint bizonyosan tudja - a mult országgyűlés óta nagy részben ármány kezelé e hazának rábízott képviseletét; nem ajánlja meg, mert tudja, hogy a 200,000 katona csak arra lesz megadva, hogy szünidő köttessék lázadókkal azoknak további megerősítésére.» Kossuth Lajos fölszólítására, hogy bizonyítsa be állítását, «különben kinyilatkoztatja isten és ember előtt, hogy a ki e szót kimondotta és be nem bizonyítandja, azt ő az ország belbékéje felháborítójának és jövendője koczkáztatójának fogja nyilvánítani», Madarász József kijelentette, hogy «ő az ármányt arra értette, hogy vannak némelyek, kik a lázadókkali fegyverszünet kötése által a nemzet elleni erőt nevelni engedték, a mi erőnket pedig ez által fogyasztották.»DEÁK FERENCZ igazságügyminiszter: Madarász József képviselőtársunk csak a maga szavainak tulajdonítsa, ha félreértetett. Én szavait azért hallgattam nagy figyelemmel, mert először kötelességem figyelmezni a fontosabb tárgyakban a fontosabb szavakra, de másodszor azért, mert beszéde menetéből azt kellett hinnem és a ház tagjainak is azt kellett hinniök, hogy az egyenesen a kormányra vonatkozik. (Felkiáltások: Úgy van!) Nem vala szokásom soha szavakon kapkodni, vagy azokat feljegyezni; de azért, mert tudtam, hogy kötelességem feleletet adni rájuk, tüstént feljegyeztem azokat azon pillanatban, midőn a szóló szájából elperegtek. A szavak ezek valának: «A mult országgyűlés óta ármány kezelte nagy részben az országnak reábízott képviseletét.» Ennek uraim egy betüje sem volt másként mondva; hivatkozom azokra, kik úgy vigyáztak, mint én, s kezeskednek érette ép érzékeim és önök előtt ismert igazságszeretetem. Nincsen ember, ki magyarul tud, ki e szavakat máskép értheté, mint a kormány eljárására, mert a mult országgyűlés óta az országnak képviselete másra nem volt bizva, mint a kormányra, és itt az van mondva, hogy «az országgyűlés óta ármány kezelte nagy részben az országnak reá bízott képviseletét.» Uraim! ha az urak közül valaki pusztán, okadatolás nélkül, azt fogja mondani, hogy neki a miniszterium iránt semmi bizodalma nincsen, jogom sincs őt okadásra felhívni; ha valaki azt mondja, hogy a miniszterium kifolyása az ügyetlenségnek, a tactikátlanságnak; hogy szerencsétlen maradványa a régi táblabírói politikának, jogom sincs őt feleletre kényszeríteni. (Halljuk!) De ha valaki a miniszteriumról e ház előtt nyiltan azt állítja, hogy ármánynyal kezelte az ország képviseletét az országgyűlés óta bármi részben is, ez már bizonyítást kíván, még pedig nem csak azért, mert egyes ember becsülete van vele sértve, hanem azért is, mert ha ez igaz, a miniszterium becsülettel kötelességének teljesítésében egy óráig sem járhat el, (Közbekiáltások: Az olyannak fejét kell venni!) mert nem csak alkalmatlan és ügyetlen, hanem áruló is, az ilyennek kezébe pedig a haza nem teheti le a hatalmat. Ha magánkörben és társaságban lett volna e szó kimondva, lehet, hogy barátságosan figyelmeztettem volna a szólót, hogy nyelve talán mást mondott, mint a mit akart, vagy a szavaknak nem azon értelmét érti, nem azon gondolatot rakta beléjök, melyet minden embernek bennök keresni kell. Hanem a ház előtt nyilvánossággal mondott ezen szavakra, midőn a sajtó útján minden szó széthordatik, a miniszterium nem hallgathat, mert ha elmellőzi azokat, és azok a lapokban terjesztetnek, minden ember azt fogja mondani: ime ez mondatott és nem mertek reá felelni. Uraim! hívják fel önök feleletre a minisztereket, kérjék elő az adatokat, vizsgálják meg azokat; de a kárhoztató, becstelenítő szót kimondani senkinek, nem mondom, nem illik, hanem azt mondom, nem szabad. (Felkiáltások: Ugy van! Nem szabad!) Ezt követelni a világon minden egyes embernek megvan a joga, s megvan azon testületnek is, melyet a nemzet és a fejedelem bizodalmával megajándékozott, s ezzel a joggal bírni fog, míg a nemzet és a fejedelem által a bizodalom tőle el nem vétetik. Egyeseknek megcsökkenhetik bizalma, elmondhatják, hogy nem akarják, hogy a testület így álljon fönn tovább is; hanem a vádat be kell bizonyítani vagy azt kimondani nem szabad. Ha pedig Madarász úr nyiltan a mellett marad, mit most mondott, hogy nem a kormányra értette azon szavakat, akkor azon szavaknak olyan értelmű mondását, mint a hogy mi fölfogtuk, visszavonta, és én tovább nem szólok.
Madarász József
közbeszól: Becsületemre mondom, nem úgy értettem! (Felkiáltások: Nyilatkozzék a szószékről!)
DEÁK FERENCZ igazságügyminiszter: Egyébiránt nagyon szerettem volna, és ezt nem csak mint miniszter, hanem mint képviselő is szerettem volna, ha a képviselő úr előadásának és magyarázatának másik része is, mely szerint akár a miniszteriumnak, akár másoknak vétkül tulajdoníttatik ama bizonyos fegyvernyugvás a lázadókkal, nem pusztán odavetve a ház elé, hanem interpellatió alakjában mondatott volna; mert lehet, hogy a miniszterium felvilágosította volna a dolgot a házat kielégítőleg; lehet, hogy a kérdést tevő nem lett volna megelégedve és azt mondotta volna, hogy az urak hibáztak, ha az vala meggyőződése, hogy vétettek; hanem megrovólag ilyen dolgot odavetve pusztán előadni a nélkül, hogy interpellatió tétetett volna, ez más tekintet alá jön, ez, nem mondom hogy vétek, hanem parlamentáris hiba. Méltóztassanak az iratokat előkérni a miniszteriumtól, szívesen fogja a miniszter e részbeli kötelességét teljesíteni, és akkor aláveti magát a ház helyeslésének vagy helytelenítésének. Hivatkozom tehát minden emberre és Madarász úrnak jobb érzésére, vajjon azon szavakat, ezen a helyen ülvén, szó nélkül hagyta volna-e? Nem lett volna szabad azokat szó nélkül hagynia, mert a ki ezt teszi, azon szavakat megérdemli. (Felkiáltások: Igazság! Nyilatkozzék Madarász!)
Madarász József
ismételve kijelentette, hogy «szavait a kormányra nem értette.»A ház ezután elfogadta az elnöknek a napi rendre vonatkozó javaslatát.
Madarász József támadása a szerb lázadókkal kötött fegyvernyugvásra vonatkozott. Kossuth Lajos ez ügyet a képviselőház julius 11-dikén tartott ülésében következőleg derítette föl: Míg a seregek összevonulnának, Csernovics Péter kir. biztos jónak látta a békéltetés eszközeit megkísérteni, s érintkezésbe bocsátkozván a pártütés főnökeivel, egyezkedést kötött, melynek tartalma az, hogy tiz napi fegyvernyugvás adatik, miszerint azon idő alatt a pártütés vezérei szétoszlatván seregeiket, a törvény iránti engedelmességre mind maguk visszatérjenek, mind az elcsábított szerencsétlen népet visszatérítsék. Ezen fegyvernyugvás kötésének ideje julius 4-dikén járt le, s ezen kötést a kir. biztos önfelelősségére tette; különös meghatalmazással erre nem volt fölruházva, de ki volt küldve kir. biztosul oly általános fölhatalmazással, hogy a megzavart csendet minden szükséges eszközökkel állítsa helyre, s ő úgy vélte, hogy azon eszköz a csend helyreállítására alkalmas leszen.
A MINISZTERIUM ÉS A HÁZ JOGAINAK VISZONYÁRÓL.
A képviselőház 1848. julius 10-dikén tartott ülésében
Nyáry Pál két iratot terjesztvén elő, melyek a torontáli lázadásra s azon eszközök hiányára vonatkoztak, melyek e lázadás elnyomására használtathatnának, követelte, hogy a ház Stratimirovics Györgynek több szerb lakosságú községhez intézett lázító és fenyegető manifestuma következtében intézkedjék, «hogy azon hű polgárokat egymás után el ne veszítsük.»
DEÁK FERENCZ igazságügyminiszter: Nyáry Pál képviselőtársunk felszólalásának kettő lehet a czélja s értelme. Az egyik az, mint minisztertársam Kossuth Lajos úr megemlíté, hogy az iratokat a háznak bemutassa, hogy így ezek a miniszteriummal közöltetvén, a miniszterium kész legyen ezen tárgyban felvilágosítást adni. A másik pedig, a mit azon szavaiból kell hinni, melyekkel az iratok tárgyalását kivánta, s melyekben megemlíté, hogy ha a ház elé folyamodottakon a ház nem segit, akkor ki segít rajtok? tehát a ház rendelkezzék, hogy ebben micsoda intézkedés tétessék. Az elsőt igen természetesnek találom, mert minden képviselőnek szabadságában áll az interpellatió, sőt némelykor kötelessége is felvilágosítást kivánni; s Kossuth Lajos minisztertársam már mondá is, hogy az interpellatió következtében a bel- és a hadügyminiszter felvilágosítással fognak szolgálni. A másodikat, hogy a ház a miként való segítés iránt határozzon, megvallom, parlamentáris renden lenni nem látom; mert a ház a végrehajtó hatalom körébe nem avatkozhatik, hanem legfeljebb is csak azt mondhatja, hogy kötelessége a miniszteriumnak a dologban rendelkezni; annyival is inkább, mert a ház sem az eszközökkel, melyek már megvannak, nem rendelkezhetik, sem a módot, melylyel ezen eszközök használtatni fognak, nem ismeri. Ha tehát a képviselő úr akkor, midőn mondá: «kihez folyamodjanak? ki segít rajtok, ha a ház nem segít?» ha mondom, e szavakat oly értelemben vette, miszerint a háznak kell abban rendelkezni, hogy mi történjék ez ügyben: úgy ezt nem látom a parlamentáris renddel összeegyeztethetőnek. (Igaz!) A ház egyebet nem tehet, mint tudomására adni a miniszteriumnak a dolog mibenlétét, s a miniszterium kötelessége az ügyben intézkedni.
A képviselőház helyeselte Deák Ferencz előadását és az iratokat a miniszteriumhoz tette át.
AZ ÜLÉS FOLYTATÁSÁRÓL KOSSUTH INDITVÁNYÁNAK
ELFOGADÁSA UTÁN.
A képviselőház 1848. julius 11-dikén tartott ülésében
Kossuth Lajos pénzügyminiszter a következő indítványt tette: Mondja ki a ház, hogy azon rendkívüli körülményeket, melyeknél fogva a hongyűlés rendkivülileg is egybehivatott, méltó tekintetbe vévén a nemzet, el van határozva koronájának, szabadságának, önállásának védelmére a legnagyobb áldozatokat is meghozni, s hogy e tekintetben oly alkut, a mely a nemzetnek önállását, szabadságát legkevésbbé is sérthetné, senkitől semmi áron el nem fogad, hanem minden méltányos kivánatokat akárki irányában is örökké teljesíteni kész. Hogy pedig ezen komoly határozatát valósítsa, miszerint becsületes békét eszközölhessen, ha lehet, vagy győzelmes harczot vívhasson, ha kell, fölhatalmazza a kormányt arra, hogy az ország disponibilis haderejét 200,000 főre emelhesse, s e végett első perczben 40,000 embert mindjárt kiállíthasson, a többit pedig úgy és a szerint, mint a haza oltalmának, a nemzet becsületének szüksége kivánni fogja. A mennyiben a hadi erőnek kiállitására, mely a körülmények szerint szükséges leend, a kivetendett adók elegendők nem lennének, hitel nyittatik a kormány számára azon határig, a melyet a képviselők kiszabandanak, s a kormány fölhatalmaztatik, hogy azon határig vagy kölcsön, vagy papiros pénz kibocsátása, vagy más financiális munkálat által segítsen az ország szükségein. Kossuth Lajos azzal indokolta indítványát, hogy a haza veszélyben van. Rámutatott a panszláv izgatásokra a felső vidéken; utalt arra, hogy Horvátország nyilt pártütésben van Magyarország ellen; a szerbek lakta vidékeket lázadás borítja el; a Pruth szélén hatalmas orosz sereg áll, melyre nézve az orosz követség a miniszterium kérdésére azt felelte, hogy ha Oláh- és Moldvaországok kormánya az oda bemenetelre fölszólítaná, ezt meg fogja tenni; a bosnyákországi széleken a török vezér 40-50,000 emberből álló tábort gyüjtött össze a végből, hogy Szerbia nyugtalanságait figyelemmel kisérje; végre, hogy Ausztriából támogatják a honbeli pártütőket.Kossuth Lajos beszéde közben Nyáry Pál
fölemelkedett helyéről, példáját az egész képviselőház követte; «megadjuk!» harsogott az egész teremben. Kossuth Lajos beszédét így fejezte be: «Önök fölállottak, mint egy férfiú, s én leborulok e nemzet nagysága előtt, s csak azt mondom: annyi energiát a kivitelben, mint a mennyi hazafiuságot tapasztaltam a megajánlásban, s Magyarországot a poklok kapui sem döntendik meg.»Miután az elnök
kimondotta, hogy a képviselőház az indítványt egyhangúlag elfogadja, Irinyi József azt javasolta, hogy a trónbeszédre adandó válaszfölirat elkészítésére a bizottság akkint alakíttassék meg, hogy oda a ház kilencz osztályainak mindegyike két-két tagot válaszszon. Palóczy László úgy vélekedett, hogy «a nagy nap megünneplésre lévén méltó, a ház oszoljék el.»
DEÁK FERENCZ igazságügyminiszter: Nem vagyok azon véleményben, hogy a ház minden további határozat nélkül oszoljon szét. A háznak mai határozatát azon körülmény idézte elő, hogy a haza veszélyben léte sürgeti a minélelőbbi segélyt. A szó ki van mondva, de a szó még nem tett; nincs katona, nincs pénz, ennek elő kell állíttatni, s hogy előállíttassék, a végett kell, hogy törvény készüljön, hogy pedig törvény készüljön, tanácskozásokra s határozatokra van szükségünk. E tekintetből én, hogy e mai naptól csupán megünneplés végett foszszuk meg magunkat, s ne tanácskozzunk, az elhalasztást nem pártolhatom. Azt hiszem, fogjunk mindjárt munkához, s ne ünnepeljünk a győzedelem előtt. Az indítvány megtétetett az iránt, hogy a trónbeszédre a válaszfelirat mikép készíttessék el; e tekintetben a vélemény többfelé ágazik; én Irinyi József előadásához járulok, mert nem bocsátkozhatunk a dologba csak úgy more patrio, minden formulázott terv nélkül, hogy előbb a tárgyhoz összevissza szóljunk, s azután, a midőn már hetekig vitatkoztunk, jegyzőre bízzuk, a ki a hosszas tanácskozások eredményét szerkezetbe összevissza férczelgetvén s aggatván, ez ismét hetekig tanácskozás tárgya legyen; hanem akár egy, akár más módon menjen a tárgyalás, szükséges volna a válaszfelirat tervezetének előadása s ennek bizottságra való bízása. Legczélszerűbb s magát a kezelést is igen könnyítő e tekintetben Irinyi József javaslata; t. i., hogy az ideiglenesen megállapított szabályok szerint alakult osztályok saját kebelökből két-két tagot küldenének ki, s az osztályokból kiküldött ezen 18 tag összeülne s elkészítené a válaszfeliratot, részt vevén a bizottságban egyszersmind a miniszterium is a netalán szükséges felvilágosítások megadása végett. Az iránt volna még egy pár észrevételem, nem lenne-e czélszerű, ha azon bizottságban a rendes elnök helyett más elnökölne, t. i. az alelnökök egyike? azért, mert azt szeretném, hogy mig ezen bizottság dolgozik, addig a ház állapítsa meg szabályait; (Helyes!) mert oly törvényhozásnál, mint a magyarhoni, hol sem gyakorlati, sem megállapított szabályok nincsenek, habár, mint az eddigi vitatkozásokból tapasztaltuk, nem lesz is sokfelé ágazó véleménykülönbség, mégis kivánatos, hogy legyenek szabályaink. Míg tehát comité nem lesz, jó lenne, hogyha itt az összes testület a ház szabályairól tanácskoznék. Egyébiránt, ha a válaszfelirat elkészítésére kiküldendő, 18 tagból álló bizottság iránt, melyben az alelnökök egyike elnökölne és a szükséges felvilágosítások megadhatása végett a miniszterium részvéte is megkivántatnék, határozott a ház, akkor óhajtanám, hogy bocsátkoznánk egyéb tárgyak felett tanácskozásba; mert azt, hogy most határozat nélkül eloszoljunk, már csak azon oknál fogva sem pártolhatom, mivel különben nem csak a mai nap, hanem határozat nem léte miatt a holnapi nap is elveszne. (Helyes! Elfogadjuk!)
A képviselőház kimondotta, hogy a fölirati bizo
ttság minden osztály által választandó két-két tagból alakíttassék, és mialatt a bizottság dolgozik, a ház a szabályokat vizsgálja át.
FONTOS ÜGYEK ELINTÉZÉSE A HÁZ ELOSZLÁSA ELŐTT.
I.
A képviselőház 1848. julius 11-diké
n d. u. tartott ülésében Nyáry Pál jelentette, hogy a válaszfölirat tárgyalása után javaslatot fog előterjeszteni a hűbéri viszonyok maradványainak jog alapján és törvényhozás útján megszüntetésére, kérvén, hogy az a válaszfölirat után napi rendre tüzessék, Berzenczey László ennek ellenében indítványozta, hogy «egy nemzet sérelme se hozassék addig szőnyegre, míg a haza nem lesz megmentve.» «A székely sorsa a legsanyarúbb; ott a föld népe keze között van minden birtok; a földbirtokos nem tudja, mi lesz az övé; mindent kezében tart a nép és aggódva várják a birtokosok a pillanatot, vajjon fog-e maradni valamijük?» De minderről most ne legyen szó, mert a haza védelme a legelső. Nyáry Pál előterjesztett kérését szintén úgy értette, hogy csak a fölirat és a honvédelem kérdéseinek elintézése után tárgyaltassék indítványa.
DEÁK FERENCZ igazságügyminiszter: Nyáry Pál képviselő úr inditványát elsőben is így értettem, s azért értettem így, mert a mikor ő kimondta, hogy a felirati tanácskozás befejezése után kivánja inditványa tárgyalását, azt hitte, hogy ennek válhatatlan kapcsolata - mi a fölirati tanácskozásnak is főtárgya lesz - a honvédelem és pénzügy. Egyébiránt, ha találkozik valaki, kinek ebben kétsége volt, nem csodálom, mert ezek annyira új formák, hogy az embernek szinte össze kell szedni emlékezetét a más országok formáiról, hogy megmondhassa, mi összeférhető, mi nem? Én tehát azt hiszem: a válaszfelirat és a pénzügyi munkálatok kifejtése a ház legelső teendőihez tartoznak; a mint ez megtörténik, akkor belemegyünk akármely inditványba, mely formulázva elő fog adatni. Igazat mondva, én Nyáry Pál képviselő úr inditványának alapját és okát, a miért hogy azt előre bejelentette, az 1848-iki törvényben keresem, hol t. i. az van: hogy addig ő felsége el nem oszlathatja az országgyűlést, míg a pénz és efféle ajánlatok meg nem történnek. Ezek megtörténte után tehát eloszlathatja. De a képviselő úr nem tartotta czélszerűnek, hogy akkor eloszoljék az országgyűlés, mert vannak kérdések, melyeket még ezen cyclus alatt elintézendőknek vélt. Bejelentette tehát a háznak, hogy az általa szóba hozott tárgyat oly fontosnak tartja, miszerint arra nézve ezen cyclus alatt a törvényjavaslatot elő fogja terjeszteni. S erre a ház azt mondta: igenis, a felirat tárgyalásának bevégzése után nem kiván eloszolni, míg ezen törvényjavaslatot el nem végzi. Én így fogtam fel. Ő tehát javaslatát be fogja hozni és a ház fog felette tanácskozni. Mibe és mennyire ereszkedik bele, az ismét a háztól függ. Bizonyosan hiszem, hogy e hazára nézve nem maradnak hatás és pedig mély hatás nélkül azon vonások, melyeket a tisztelt székely képviselő úr a képnek másik oldalára is festett, hogy ne csak egyik oldalát nézzük a képnek, hanem a másikat is, hogy a ház megfontolja, meddig lehet menni, s nem engedi magát a discussiók folytán messze ragadtatni. S a székely képviselő úr előadásának ezen hatása is nyereség a hazára nézve. Véleményem szerint oszoljék el a ház sectiókra, azok válaszszák meg elnöküket és dolgozzanak.
II.
Bethlen János
gr. aggódott, hogy «ezen országgyűlés eloszlatásával is a régi állapotban hagyatnak a székelyek.» Kérte tehát annak elhatározását, hogy «addig el nem oszolnak, mig az Erdély részéről kinevezett deputatio s a miniszterium javaslata után a jogok kiegyenlítéséről törvényt nem készítünk.»
DEÁK FERENCZ igazságügyminiszter: Kötelességem fölvilágosítást adni. Mi várjuk minden órán azon küldöttséget, s óhajtanók, hogy az mentül előbb itt legyen, hogy vele értekezhessünk. Hogy a ház addig el nem oszlik, míg a dologban a mi történhetik, megtörténik, az kétségtelen. De minden félreértés eltávoztatása tekintetéből előre kijelentem, hogy ezen cyclus alatt minden meg nem történhetik. Az erdélyországi magánjogi törvények és az erdélyi törvénykezés annyi sajátsághoz kötvék, annyira eltérnek a magyarországiaktól, hogy azokat az eddigi magyarországiakba áttenni nem lenne czélszerű; de azért sem lehet, mert a magunkéit is ki akarjuk dobni az ablakon; új codexek készítése pedig ezen cyclusnak nem lehet föladata; míg ez megtörténhetik, ők is, mi is megmaradhatunk az eddigi állapotban. De mindenben, a miben röviden intézkedni, határozni nem lehet, a miniszterium, meghallgatva a küldöttséget, bizonyosan fog javaslatokat a ház elé terjeszteni.
A képviselőház kimondotta: Nyáry Pál bejelentése úgy értetvén, hogy az indítvány és illetőleg törvényjavaslat a ház elibe a honvédelem, pénzügy és a válaszfölirat iránti tárgyalás berekesztése után fog kerülni, előterjesztése megengedtetik.
A HÁZSZABÁLYOK MEGALKOTÁSÁNAK SZÜKSÉGÉRŐL.
A képvis
előház 1848. julius 13-dikán tartott ülésében a napi rend előtt, melyen a házszabályok tárgyalása volt, Madarász László fölhívta a miniszteriumot, adja elő tervét, mely szerint a hazát meg akarja védeni, s tűzze ki legalább a napot, a mikor e terv tanácskozás alá vétessék. Deák Ferencz igazságügyminiszter a fölszólításra azt felelte, hogy mihelyt a ház a házszabályokkal és a válaszfölirattal elkészül, a kivánság azonnal teljesülni fog. Utána Sembery Imre emelt szót, interpellálván a honvédelmi minisztert a hon védelme tárgyában. A 200,000 katona meg van ugyan ajánlva, - így szólott - de még sarlót tart a kezében. Elégedetlenségét fejezte ki az eddig történtekkel, s így folytatta: Lelkesedés elég volna, de ha ezen lelkesült sereg ellenség elé nem vezettetik, kedve és lelkesedése le fog lohadni. Világosítsa föl tehát a hadügyminiszter a házat, s a ház határozzon, tetszik-e neki az eddig követett rendszer, érti a fegyverszünetet és a cordonrendszert, vagy inkább támadó rendszert akar? Lázadókkal fegyverszüneteket kötni, alkudozni nem kell; azokat meg kell támadni.
DEÁK FERENCZ igazságügyminiszter: Világos példa arra, hogy mennyire baj, ha a háznak szabályai nincsenek, az, a mi ma történik. Szabályokkal bíró háznál ez nem történhetett volna; nem történhetett volna azért, mert szabályokkal bíró háznál mindenki tudja, hogy ugyanazon miniszter, kinek a comitéban is legtöbb dolga van, mert az adresseben is legfőbb rész a katonaállítás, ugyanakkor a házban felvilágosításokat nem adhat. Egyébiránt, ha házszabályaink volnának, azt is tudná minden ember, a mi természetes, hogy midőn valaki valamiről felvilágosítást kér, mindaddig, míg azt meg nem kapja, függeszsze fel abban az ügyben ítéletét, mert nem tudja, milyen lesz a felvilágosítás, s ne fakadjon ki ellene, míg a körülményeket nem ismeri. Ezért ismételve sürgetem, állapítsuk meg mindenek előtt a ház szabályait, hogy tudhassa mindenki, micsoda körben, formában van az interpellationális jog, s mennyire köteles a miniszterium nyilt ház előtt felelni. Mert épen ezen tárgyak olyanok, melyekre nézve a legnevetségesebb politikai eljárássá válnék az, ha bennök minden különbség nélkül a legkisebb körülmény is, s midőn hadi intézkedésről van szó, az egész positió miként létezése, a terv kivitelének megkezdéseig, vagy a katonaságnak megrendelt használatáig, nyiltan fölfedeztetnék. Ha szabályaink lesznek, meg fog állapíttatni, hogy mikor és mi módon kell az interpellatiót tenni; mikor és mi módon kell arra felelni; mikor és mi módon kivánhatni a kisebb comitét; mikor és mi módon kivánhatni, hogy maga a ház comitévá alakuljon. Ez persze - a szabályok mepállapítva nem lévén - csak akkor fog megtörténhetni, ha ezek megvitatásába azonnal belemegyünk. De ha azt hiszi a ház, hogy mulhatatlanul kell tudomást szereznie a dologról, mely itt szóba hozatott: kérem, méltóztassanak rendelkezni, hogy comitévá alakuljunk, és a hadügyminiszter röviden, a mennyire a dolgot felfedezheti, elő fogja adni a körülményeket. Csak arra kérem a házat, hogy ha interpellatiót tesz valaki, akkorig, míg a dolgokról felvilágosítva nem lesz, függeszsze fel ítéletét, s a kárhoztató vagy megrovó kijelentésekkel méltóztassanak felhagyni. (Helyes! Helyes!) Ennek pedig egyszerű alapos oka az, mert ha a kárhoztató ítéletet valaki utóbb vissza is vonja, hatását már nem fogja megsemmisíthetni. Igy példáúl a fenforgó esetben fegyvernyugvásokról volt szó, melyek köttettek, és nem egyről, hanem fegyvernyugvásokról; már hogy egy fegyvernyugvás köttetett, erről a pénzügyminiszter, mikor előadását tevé, nyiltan és határozottan szólott, s megemlíté, hogy egy fegyvernyugvást a kir. biztos és a commandirozó, mint ottani hadiparancsnok s tapasztalt katona, a magok felelősségére, a körülmények ismerete szerint, kötöttek, az általuk megkötött ezen fegyvernyugvást a miniszterium elé terjesztvén. Ez már lefolyt, ezen idő elmultával a miniszterium megtette a rendelkezést, hogy a kiküldött hadvezér a hadi kormányzat szabályai szerint járjon el. Erre nézve tehát adatott felelet a háznak, s úgy hiszem kielégítő; mert a pénzügyminiszter előterjesztése nagy megnyugvással fogadtatott. Hogy újabb fegyverszünet köttetett volna, tudtunkra nincs; s addig is, míg a hadügyminiszter a körülményeket elő fogja adni, kijelenthetem, hogy eszében sincs fegyvernyugvást kötni, vagy abba beleegyezni. Egyébiránt ha a ház, mielőtt szabályait megállapítja, ez ügyben mindjárt kíván rövid tudósítást, méltóztassanak comitévá átalakulni, s meghatározni, hogy nyiltan vagy magánuton történjék-e az értesítés? s ekkor a hadügyminisztert ennek megadására azonnal föl lehet szólítani. (Jól van! Helyes!)
Az elnök
kimondotta: az igazságügyminiszter nyilatkozata szerint a kellő fölvilágosítás meghallgatására nézve a ház holnap bizottmányi magán üléssé fog alakulni.
PATAY JÓZSEFNEK AZ ÁLLÍTÓLAG OLASZORSZÁGBA RENDELT
KATONÁKRA VONATKOZÓ INTERPELLATIÓJA ALKALMÁBÓL.
I.
A képviselőház 1848. julius 11-dikén tartott ülésében, melynek napi rendjén a házszabályok megvitatása volt,
Táncsics Mihály elmondotta, hogy a pesti forradalmi csarnokban katonaujonczok értesítették az ifjuságot, hogy julius 26-dikán Olaszországba fognak küldetni. Patay József nemcsak nem akarta, hogy Olaszországba katonák küldessenek, hanem az ott levőket is vissza akarta hívni. Indítványozta, hivassék meg az ülésbe a hadügyminiszter és adjon a dologban fölvilágosítást. Mészáros Lázár hadügyminiszter a teremben megérkezvén, előadta, hogy küldetnek katonák, kik elmaradoztak, ide-oda, kiki a maga ezredéhez; hogy egy szlavoniai ezredhez tartozó megszökött harmincz katonára nézve úgy rendelkezett, hogy «közülök a ki magyar, magyar ezredhez soroztassék, a ki pedig szlavoniai, a maga helyére azonnal útnak indíttassék»; egyébiránt annak idején, mihelyt az adatokat megszerzi, bővebb fölvilágosítást adand, s mivel sürgetős a dolga, eltávozik a teremből. Teleki László gr. és Patay József nézete szerint a hadügyminiszter egy szót sem felelt a távollétében hozzá intézett kérdésre, ez ügyben pedig rögtön kell intézkedni, mert, mint Patay József mondotta, meglehet, hogy e miatt holnap a városban zavar lesz. Erre nagy zaj és zúgás támadt a teremben. Mészáros Lázár hadügyminiszter visszahivatván, kijelentette, hogy «annyit mondhatok, hogy semmiféle ember Olaszországba nem megy, a ki oda nem tartozik.»
DEÁK FERENCZ igazságügyminiszter: Az interpellatióra nézve nem tudom, eljutott-e a ház a szabályoknak erre vonatkozó pontjáig, vagy fog-e erről valamit határozni a ház szabályaiban? De akár határoz, akár nem, a dolog természete azt hozza magával, hogy midőn a miniszteriumnak akármelyik tagja interpelláltatik, ha az adott felvilágosítást a ház valamelyik tagja nem tartja elegendőnek, új kérdést intézhet, s a minisztertől függ a kérdésre, ha a körülmények engedik, rögtön felelni, ha nem engedik, megmondani, hogy erre még nem felelhet, vagy világos tudomása nem lévén a dologról, a háznak benne előterjesztést nem tehet. (Helyes!) Ez a dolog természetes rendje. Ezen most felhozott egyes esetről természetesen a hadügyminiszter felelhet csak, de semmi egyébről, a mi tudomására nem lehet. Egyébiránt hallottam említeni az Olaszországba küldendő katonákat. Erre nézve van szerencsém megjegyezni, hogy ha majd a válaszfelirat fog szőnyegre jönni, méltóztassék a miniszteriumot interpellálni, majd elő fogja adni azon politikát, melyet az ausztriai monarchia olaszországi tartományaira nézve követ és követni fog; a háznak ítélete fogja azt aztán helyeselni, vagy kárkoztatni, minthogy természetesen minden politikai irány, melyet a miniszterium követ, a ház elé fog kerülni, s a követett irányért a miniszterium felelős. A miniszterium előterjeszti politikáját, melyet követni akar és követ is; a ház majd kimondja ítéletét. Én ezt épen nem tartom rendellenességnek, sőt a rend folyadékából származottnak tartom a történt felszólítást is, csakhogy Patay barátom a kérdéssel tovább ment. Ha a hadügyminiszternek több hivatalos tudomása levén, kimerítőbben felelhetett volna, ő is meg lett volna elégedve. (Helyeslés.)
II.
Bónis Samu
fölszólította Patayt, hogy «ha a készülendő zavar felől valami tudomása van, terjeszsze a ház elé». Patay József így felelt: «Az ifjuság által terjesztett azon hír a város népét zavarba hozta; ezen zavart el akarván távoztatni, tettük előadásunkat; a miniszter úrnak azon kijelentése azonban, hogy Olaszhonba többé katonák küldetni nem fognak, engem megnyugtat.» Erre hosszan tartó nagy zaj támadt és ilyen fölkiáltások hangzottak: Hol van az a nép? Talán a Pilvaxban? Kovách Lajos fejtegetvén az interpellatiók természetét, szemére vetette Pataynak, hogy utczai pletykákból hallván, hogy egy pár ujonczot Olaszországba akarnak vinni, miért nem ment el az illető miniszterhez és kért tőle fölvilágosítást, a helyett hogy itt hozta elő a dolgot. Bernáth József követelte, hogy minden képviselőnek joga legyen interpellatió iránt inditványt tenni, de ebből ne következzék, hogy egyes képviselőnek fölszólítására mindjárt akármelyik miniszter tartozzék egyszerre fölvilágosítást adni, hanem ez iránt a háznak többsége határozzon. Egyébkint kijelentette, hogy «őt efféle márczius 15-diki demonstratiók itélete és meggyőződése kimondásától el nem rettentik.»
DEÁK FERENCZ igazságügyminiszter: Bátor vagyok megjegyezni, hogy a szőnyegen levő tárgy feletti vitatkozások folytán új kérdés merűlt fel, t. i. az interpellatió joga gyakorlatának kérdése, hogy egyes képviselőnek mennyire van joga azt gyakorolni, és mennyire szükséges hozzá a háznak pártolása vagy határozása? Legyen szabad a házat arra figyelmeztetni, hogy ezen tárgy a házszabályok során előforduland, s az itt indítványkép előadottak akkor a legczélszerűbben fognak tárgyaltatni. Annyival inkább bátor vagyok ezt figyelmökbe ajánlani, mivel a fennforgó esetben ily nagy fontosságú tárgy elővételének helyét nem látom. Akkor majd mindenki előadandja nézeteit, és a ház határozni fog. Különben minden félreértés eltávolítására azon megjegyzést teszem, hogy bizony gyakran a keserűség, mely a tanácskozó testületen elömlik, nem oly forrásból ered, mely egyébként nagy fontosságú volna, hanem egy rosszúl felfogott, vagy rosszúl kifejtett, vagy rosszúl magyarázott szóból. Úgy hiszem, midőn Patay József tisztelt barátom azt mondá: hogy azon zavargások eltávoztatását akkor fogjuk elérni, ha ezen dolog tisztába jő, nem azt érté, hogy neki vagy barátainak kedve volna zavarokat előidézni, (Fölkiáltások a baloldalon: Úgy van!) hanem úgy érté, hogy a körülmények ezen különben is mozgalmas időkben nem teszik lehetetlenné, hogy egy rosszúl felfogott dolog zavarokat idézend elő; pedig valamint a zavarokat soha sem szereti a jó ember, úgy vannak idők, midőn azoktól nem igen ijednek meg az emberek. A jelen idők olyanok, midőn a zavarok nem annyira a személyes bátorságért veszélyesek, hanem azért, mert az ország nyugalmára válhatnak károsokká, s ha mást nem veszek fel, csak azt, hogy óhajtjuk, hogy ő felsége köztünk megjelenjék, s kérni is fogjuk bizonyosan rá a válaszfeliratban: valóban gyönyörű előkészületeket tennénk fogadására, ha zavarokat tűrnénk; ez a legbiztosabb út volna arra, hogy ő felsége ide ne jőjjön; pedig az, hogy ide jőjjön, minden időben, de főkép a mai időben, oly nagy fontosságú, hogy most ő felségének köztünk való megjelenése a haza megmentésére többet tenne, mint egy hatalmas hadsereg. Úgy gondolom, hogy Patay úrnak szavait ekként talán nem helytelenül magyaráztam. Bátor vagyok emlékeztetni a tisztelt házat a közelebb lefolyt országgyűlésre, midőn az urbéri tartozások megszüntetésének szükségét széltiben azzal indokolták, hogy ha ezt nem teszszük, zavarok lesznek az országban. Ez inkább megjövendölése, mint okozása volt a zavarnak, s valóban vétenénk magunk ellen, ha keserűség támadna közöttünk ilyesekért. (Zajos tetszés a baloldalon.) Ha a ház a hadügyminiszter úrnak kijelentésével meg van elégedve, és a dolog megvizsgálása után teendő további jelentését bevárja, úgy e tárgyat bevégezettnek tekinthetjük, bevárván azon időt, midőn a válaszfelirat tárgyalásakor a miniszterium előadandja Olaszország irányában követett politikáját. (Közhelyeslés.)
Deák Ferencz
beszéde után az ülés eloszlott.
A képviselőház 1848. julius 19-dikén tartott ülésében
Kossuth Lajos pénzügyminiszter indítványt tett, hogy a trónbeszédre adandó válasz tárgyalása után előlegesen vétessék tanácskozás alá a haza jövedelmeit, költségeit és számadásait tárgyazó törvényjavaslata. Madarász László az 1849-diki költségvetés tárgyalását akkorra kivánta elhalasztani, «midőn már látja a ház, hogy azon nehézségek és aggodalmak, melyeknek megszüntetését kivánja, eloszolva, és kivánatai törvény által biztosítva vannak.» Alkotmányos monarchiában egyike a legnagyobb biztosítékoknak a budget; ha egyszer a költség meg van szavazva, a kormány, ha neki tetszik, eloszlathatja az országgyűlést. Nem kivánta összekötni a haza érdekével a hűbéri viszonyokbóli kibontakozást, de most mindenekelőtt azt kivánja, hogy Nyáry bejelentett indítványa vétessék föl, s azt, ha Nyáry elő nem adja, maga terjesztendi elő.
DEÁK FERENCZ igazságügyminiszter: Madarász László képviselő úr előadása következtében az ő és a mások megnyugtatására a miniszterium nevében ezennel kijelentem, hogy hacsak a ház többsége el nem határozza az országgyűlésnek rögtöni eloszlatását, azon viszonyokra nézve, melyeket a képviselő úr hűbérieknek nevezett, a menynyiben a miniszterium szükségesnek látja, önmaga fog törvényjavaslatot előterjeszteni, még pedig e törvényjavaslatnak a miniszterium által sürgetendő tárgyalása csak akkor maradhatna el, ha azt a többség tárgyalni nem akarná. Hacsak a ház eloszlatására nézve a szükség sürgetősb nem lesz, mit én sem nem óhajtok, sem nem szeretnék, midőn majd a miniszterium javaslatát benyujtotta, jogában áll minden képviselőnek akár más javaslattal, akár, ha úgy tetszik, módosítványnyal előállani. Ezt csak azért nyilatkoztatom ki, hogy Madarász úrnak és másoknak is aggodalma megszünjék, mert a miniszteriumnak az országgyűlés eloszlatását eszközölni mindaddig szándékában nincs, míg ez a szükséges dolgok iránt tisztában nem lesz. (Helyes!)
A képviselőház elhatározta, hogy a benyujtandó költségvetést előzetesen az osztályok
vegyék tárgyalás alá.
A VÁLASZFELIRATI JAVASLAT TÁRGYALÁSÁNAK MÓDJÁRÓL.
A képviselőház 1848. julius
20-dikán tartott ülésének napi rendjén volt: a trónbeszédre készült válaszfelirat javaslatának általános tárgyalása. E javaslatnak az olasz kérdésre vonatkozó pontja így szólott: «A mily hő örömmel érté a nemzet, miszerint Felséged és a külhatalmasságok legtöbbjei közt sértetlenül fönnáll a béke és egyetértés, mit jövőre Felséged kegyelmes atyai gondjai csak állandósíthatnak: oly sajnálattal értesült, hogy a lombard-velenczei királyságban, hol a sardiniai királynak s némely más olaszországi hatalmasságoknak seregei harczczal támadták meg Felséged seregeit, a háborút bevégezni nem sikerült. És a mily őszinte azon hódolat, melylyel a hű Magyarország Felséged iránt viseltetik, szintúgy óhajtja, hogy e kérdés a trón méltóságához s a viszonyos jogos igényekhez képest oldassék meg.» Kossuth Lajos pénzügyminiszter fölvilágosítást adott a miniszteriumnak a horvát bonyodalmak iránt, s az olasz kérdésben követett politikájáról, s ez utóbbira nézve fölolvasta a julius 5-dikén tartott minisztertanács jegyzőkönyvét. Ennek 3., 4., 5. és 7. pontjai így szólnak:A minisztertanács «abban állapodott meg, hogy ő fenségét megkérje, miszerint az olasz dolgokra vonatkozólag a trónbeszédben egyszerűen azon ténynek megemlítésére szoritkozni méltóztassék: hogy a lombard-velenczei királyságban, hol ő felségének seregeit a sardiniai király s némely más hatalmasságok seregei is megtámadák, a hábo
rút még bevégezni nem lehetett.Midőn azonban a miniszterium ő fenségének ezen javaslatot teszi, egyszersmind közakarattal jegyzőkönyvbe iktatni elhatározá: miként ezt korántsem kivánja oly értelemmel vétetni, mintha a pragmatica sanctióból, melynek alapján a birodalom kapcsolatának épségben tartását az 1848: 3-ik t. cz. 2-ik szakasza is kikötötte, Magyarországra háruló azon kötelezettséget, miszerint ő felségét külmegtámadás ellen védeni tartozik, kétségbe vonni akarná.
Sőt inkább az ő felsége iránti hűségre s törvény iránti engedelmességre letett esküje szerint kinyilatkoztatja a miniszterium, hogy mihelyt a magyar koronának territorialis épsége tökéletesen biztosítva, annak területén, a kapcsolt országokat s a határőrvidékeket is világosan ide értve, a r
end és törvényeink iránti engedelmesség helyreállítva és bátorságba helyezve; nem különben hazánk törvényes önállása és szabadsága minden csorbítási törekvések felhagyásával tökéletesen megóva, s az ausztriai kormány részéről is, jogszerűség, igazság s a köztünki szövetség természete szerint nyiltan és minden kivétel és hátratartott gondolat nélkül elismerve; szóval hazánknak és királyunk koronájának materialis és moralis integritása teljes biztosságba helyezve lesz: a miniszterium összesen és egyenkint az országgyűlés irányában állását is kész ahhoz kötni, hogy az országbani rendes hadseregnek azon része, mely az országbani rendnek, békének, s a nemzet jogainak és szabadságának védelmére nem szükséges, ő felségének külmegtámadás ellen dispositiójára bocsáttassék a pragmatica sanctio értelmében.Midőn azonban a miniszterium az országbani rend és béke biztos helyreállításának és az ország önálló, materialis és moralis épségének biztosítása esetére ő felségének külmegtámadás elleni ótalmazására a pragmatica sanc
tio értelmében igérkezik, világosan megjegyezni kivánja, miként az ellen, hogy ezen igéret a lombard-velenczei olasz nemzet elnyomásábani részvét szándékára magyaráztassék, világosan tiltakozik; s ez ügyben csak arra lehet a fentebbi esetben segédkezet nyujtani hajlandó, hogy a lombard-velenczei nemzettel oly béke és egyesség megkötése eszközöltessék, mely egyrészt ő felsége méltóságának, másrészt az olasz nemzet jogainak, szabadságának, méltányos kivánatainak egyiránt megfelel.»Miután a miniszterium politikájához többen hozzászólottak, Halász Boldizsár kérdésére: ki áll jót a miniszteriumnak arról, hogy ha Ausztriát az olasz háború bevégzésében segítjük, Ausztria irányunkban teljesíteni fogja azon föltételeket, melyeket kikötünk, Kossuth Lajos pénzügyminiszter így felelt: «E részben mi önmagunk állunk magunknak jót, mert Magyarországot assecurizáltatni akarjuk minden beavatkozástól, valamint a csendet, a békét, az ország szent koronájának épségben maradását, a magyar nemzet önállóságát, jogait és szabadsá
gát is; s csak ha ezek elérésére nekünk tiszta, őszinte barátsággal segédkezeket nyujtottak, ha mindezek teljesültek: csak akkor fordulhat elő azon kérdés, hogy mi segítsük őket az olasz háború becsületes bevégzésében». «Mondatott továbbá, - így folytatta beszédét Kossuth Lajos - hogy ha segítséget nyujtunk Ausztriának az olaszok elleni háboruban, az lesz e politikából, hogy az absolutismus érdekében az olasz nemzet el fog nyomatni. Erre nézve figyelmeztetem a házat, hogy a miniszterium protocollumának utolsó pontja e részben világosan kimondja, miként mi arra, hogy az olasz nemzet elnyomassék, segédkezet nyujtani nem akarunk, sőt egyenesen tiltakozunk ellene. A parlamentáris kormány természete azt hozza magával, hogy ezen itt kijelentett nézetet a magyar kormány természetesen csak akkor fogja valósítani, ha mindazokat, miket ennek valósításához kötött, megnyerte. Nevezetesen, ha az országban rend, csend és béke lesz is, nem fogjuk mi simpliciter azt mondani: tessék seregeinkkel disponálni; hanem megkérdjük az ausztriai miniszteriumtól, mit adtok az olaszoknak? Itt mindenekelőtt kikötjük azt, hogy az olasz nemzetnek a legszabadabb institutiók garantiroztassanak, legyenek bár azok még szabadabbak, több önállást, több jogokat nyujtók, mint mennyivel a magyar az ausztriai kormány irányában bír, szóval, legyenek azon institutiók a legszabadabbak, mik a monarchiai kormányzat alatt lehetségesek, - mi ezen alapon fogjuk a kibékéltetést megkisérteni. Azt nem akarjuk mondani, hogy az ausztriai kormány alatt az olasz tartományokból semmi se maradjon; hanem azt fogjuk mondani, hogy Ausztria assecuráljon magának egy oly strategicus vonalt, - legyen az Etsch folyó, vagy bármi egyéb határvonal, - mit a körülmények szerint kivánatosnak fog tartani. S az ezen vonalon kívül eső rész ne csak szabad alkotmányos institutiókkal láttassék el, hanem egyszersmind annak Ausztriátóli elszakadásába is beleegyezünk. Azon részre pedig, mely Ausztriánál maradna, mindenesetre a legszabadabb institutiók garantiroztassanak. Tehát mi az olaszoknak azt kivánjuk mondani: itt van független kormánytok, itt van alkotmánytok; függetlenségtek s alkotmánytok elismerésének ára az, hogy segítsetek az ausztriai monarchiának terheit viselni, melyek minket is nyomnak; mert banqueroute fenyeget bennünket. Én banqueroute-ot nem akarok. Ha isten békét ád, három év mulva Magyarországot paradicsommá lehetne változtatni: semmi sem fáj annyira a becsületes ember szivének, mint az, hogy a drága idő elpazaroltatik a veszély elhárítására, melynek perczét arra kellene fordítanunk, hogy hazánkat paradicsommá tegyük. Mi a parlamentáris kormány terén vagyunk. Ezen szempontból véve fel a dolgot, a miniszterium szavai alatt nekünk az értelmet kell nézni. Mit mond a miniszterium? Azt mondja: legyen béke, ha tetszik a béke ily és ily föltételek alatt a lombard-velenczei népnek. Ha pedig el nem fogadják az olaszok a békét ezen föltételek alatt, akkor azt mondom: te haszontalan, te méltatlan ember vagy, te nem akarsz szabadságot, hanem egyebet; azért én segítem az ausztriai császárt. Ez az értelme annak, mi a minisztertanácsi jegyzőkönyvben foglaltatik.»Nyáry Pál
kijelentette, hogy nincs magával tisztában az iránt, vajjon a miniszterium politikája az-e, a mi Kossuthé? Ha az, s ha Kossuth Lajosnak most tett nyilatkozata betétetik a válaszföliratba, akkor tökéletesen meg van nyugtatva. Indítványozta, hogy a válaszfölirat ez új pontjának formulázásával Kossuth Lajos bizassék meg. Kossuth Lajos pénzügyminiszter erre azt felelte, hogy igen szerencsésnek fogja magát érezni, ha magyarázatával azon sikert eszközölheti, hogy a ház közegyetértéssel vagy többséggel dönt a kérdésben. A formulázott szöveg előterjesztését a következő ülésre igérte meg. Batthyány Lajos gr. miniszterelnök tiltakozott ellene, hogy azon kitétek, melyekkel Kossuth élt, a válaszföliratba tétessenek. Ebbe csak az való, a mit ő felségének akarunk mondani. Kossuth Lajos fölvilágosításai csupán határozatba igtatandók.
DEÁK FERENCZ igazságügyminiszter: Én a háznak tanácskozási modorára nézve akkor, midőn a tárgyalást megkezdette, nem akartam észrevételt tenni, mert azt hiszem, hogy e háznak tökéletes szabadságában állott - ámbár megállapíttatott az, hogy a válaszfelirat, melynek több fontos része van, először általánosságban tárgyaltassék - annak egyik pontját, mely a ház és a miniszterium politikáját tárgyazza, a nélkül, hogy a ház a válaszfeliratnak egyéb pontjait egyáltalában s szellemére nézve is tárgyalta volna, kikapni s felette tanácskozni. Ez a háznak szabadságában állván, csak azt óhajtanám, hogy ha már arra hajlik a háznak nem csekély része, hogy formuláztassék az, mit Kossuth Lajos pénzügyminiszter úr előadott s elhatároztatni kivánt, valamint az is, mit a miniszterelnök úr feleletül előadott, most vegyük elő a válaszfeliratot pontonként, és vegyük elő előbb azon pontokat, melyek előbb következnek, s midőn majd azon kérdéses pontra rátérünk, akkor lehetne tanácskozás alá venni a két formulázott határozatot, és bennök végezni. Ezt kivánná a dolog szoros logikai rendje. Igaz ugyan, hogy ezen válaszfeliratban nincs egy pont is, melyre nézve a vélemények annyira eltérők volnának, mint épen a szóban volt pontra nézve; igaz az is, hogy ez a pont nagy befolyással van a háznak és az országnak politikájára: de mégis nem teszi főtárgyát a válaszfeliratnak, és nem első pontja annak. Azt hiszem tehát, hogy nem igen van során, a válaszfeliratnak végéből egy pontot, mely érdekesebb, kikapni, átugorva a többit, s ezeket kevesebb figyelemmel tárgyalni. Ez nekem olyannak tetszik, - hogy a magam szakáról hozzak fel példát - mint ha egy codexet terjesztenék a ház elé, és a ház annak egyes pontjait, melyek érdekesebbek, kiválogatná s előre tárgyalná. Azért bátor vagyok indítványozni, hogy mivel az általános tárgyalással - mely most történt - meglehetősen ott állunk, hogy sok embernek van már határozott nézete a dologban, hanem abban akadunk meg, hogy a mindenfelé ágazó vélemények nem positivumot támadnak meg, hanem hypothesisekre mennek át: várjuk be azon határozatot, melyet Kossuth Lajos pénzügyminiszter úr formulázva fog előterjeszteni, valamint azt is, mit a miniszterelnök úr mondott, s ekkor minden szakaszról külön lehet tanácskozni. (Fölkiáltások: Holnap!) Ha ma nem, lehet holnap. Nekem azon gyengeségem van, hogy szeretek ragaszkodni a logikai rendhez, még pedig nem pedansságból, hanem azért, mert tapasztaltam, hogy semmi sem segíti elő annyira a tanácskozásnak vitelét s annak hamarítását, mint a logikai rendnek követése. Ha azt ezúttal is követtük volna, nagyrészt keresztülestünk volna már a válaszfeliraton, most pedig el van vesztve az idő. (Fölkiáltások: Nincsen!) Nincsen annyiban, ha e tárgyalásnak azon szerencsés eredménye lett, hogy az egyik rész a másikat némileg capacitálta; s lehet azon haszna is, hogy meglehetősen meguntuk a tárgyalást, s az ismétlésektől megkiméltetünk. Ezen haszna lehet a tárgyalásnak, azontúl nincsen semmi. Várjuk be tehát a formulázást holnapra, és menjünk azután a válaszfeliratnak pontonkénti tárgyalásába.
Kossuth Lajos
pénzügyminiszter nyilatkozata után, hogy «nem indítványozott semmit, politikát fedezett föl, s csak magyarázta azt, mit a ház kivánata szerint holnap formulázva fog előterjeszteni», az ülés eloszlott.
I.
A kép
viselőház 1848. julius 21-dikén tartott ülésének kezdetén Kossuth Lajos pénzügyminiszter a következő nyilatkozatot tette:Parancsolt a ház velem, hogy a mit tegnap mondottam, azt formulázva adjam elő ma. Van szerencsém jelenteni, hogy a mit tegnap mondottam, azt magam mondottam, a mit pedig ma annak következtében felolvasok, az az összes miniszterium megegyezésével történt. A formulázás a következő:
«A pénzügyminiszter meg akarván a házzal ismertetni azon politikát, melyet a miniszterium az olasz kérdésben
követni jónak vélt, felolvasá a miniszteri tanács f. é. julius 5-ki tanácskozmányának e tárgyra vonatkozó jegyzőkönyvét, melynek tartalma itt következik stb.Az ennek következtében folytatott tanácskozmány közben kérdés támasztatván az iránt, mikép gondolja a miniszterium magát biztosítani az iránt, hogy a magyar szent korona tartományainak tökéletes pacificatiója, a törvényeink iránti engedelmesség, rend és béke biztos helyreállítása, s hazánk önálló materialis és moralis épségének teljes biztosítása eset
ére, a magyar nemzet által Ausztriának az olasz háború bevégzésére netalán az eddiginél bővebben nyujtandó segély nem fog az olasz nemzet elnyomására az absolutismus érdekében fordíttatni. Erre a pénzügyminiszter, a felolvasott jegyzőkönyv utolsó §-ára hivatkozva maga részéről bővebb szóbeli utasítást adott, a háznak pedig azon kivánata nyilvánult, hogy ezen értelmezés a ház jegyzőkönyvébe iktatás végett az előterjesztő miniszter által irásba formuláztassék. Mire a pénzügyminiszter teljes készséggel ajánlkozott, épségben maradván annak helyeslése vagy nem helyeslése iránt a ház további határozatának szabadsága.Ennek következtében julius 21-én a miniszterium részéről következőleg formulált világosítás adatott be:
A miniszterium julius 5-kén jegyzőkönyvében nyiltan kijelentvén: hogy midőn az országbani rend és béke biztos helyreállásának és az ország önálló materialis és moralis épségének biztosítása esetére ő felségének kül-megtámadás elleni ótalmazására igérkezik, világosan megjegyezni kivánja, miként az e
llen, hogy ezen igéret a lombard-velenczei olasz nemzet elnyomásábani részvét szándékára magyaráztassék, nyiltan tiltakozik, s ez ügyben csak arra lehet a fentebbi esetben segédkezeket nyujtani hajlandó, hogy a lombard-velenczei nemzettel oly béke s egyesség megkötése eszközöltessék, mely egyrészt ő felsége méltóságának, másrészt az olasz nemzet jogainak, szabadságának s méltányos kivánatainak egyiránt megfelel.Ezen nyilatkozat által a miniszterium határozottan biztosította a nemzetet arról, hogy a segíts
égszolgáltatás beállhatásának esetére a magyar segéderő az olasz nemzet szabadságának elnyomására nem fordíttathatik; mert ezen kiindulási pontnál fogva, a miniszterium természetesen mindenekelőtt megkivánandja, hogy a lombard-velenczei olasz nemzet pacificatiójára, Ausztria részéről, önálló kormányzat mellett, oly szabad alkotmányos institutiók ajánltassanak meg, s biztosíttassanak, minők csak a monarchiai országlással összeférnek. És ha a béke ezen alapon sem volna eszközölhető, a miniszterium a segéderő nyujtás kivánata esetében, azt is kivánandja megkisértetni, hogy egy oly strategicus vonalnak megalapítása mellett, minőt az ausztriai birodalom biztossága minden esetre megkiván, az ezen vonalon tul eső terület az ausztriai birodalomtól egészen is elválasztassék, a vonalon inneni résznek pedig minden esetre teljesen szabad s liberális alkotmányos institutiók önálló nemzeti kormányzattal biztosítassanak, - s a miniszteri jegyzőkönyvben előrebocsátott feltételek esetében nyujtandó segéderő, csak az ily szabadságot biztosító egyességnek az olaszok általi el nem fogadása esetében alkalmaztassék.»Madarász László e nyilatkozat kinyomatását követelte. Nyáry Pál, ki e kivánságot támogatta, kiemelte, hogy tegnap Kossuth beszéde után nem volt tisztában magával a mi
niszteriumnak Olaszország iránti politikája felől. Tegnap nem a kormány átalános politikájára, hanem a pénzügyminiszter előadására nézve mondatott ki az elfogadás. Először tehát tudni kell, mi volt az, mit tegnap a pénzügyminiszter mondott, s mi különbség van a közt és a minisztertanács fölvilágosítása közt. A most fölolvasott értelmezés oly fontos, hogy egy hallásra iránta határozni nem lehet.
DEÁK FERENCZ igazságügyminiszter: Megbocsát nekem a ház, ha nyiltszivűen kimondom, hogy törekvésem mind magamat, mind a házat megmenteni attól, mit én következetlenségnek tartok; vagy pedig kérek felvilágosítást, ha azon nézetem, melynél fogva valakit következetlenséggel vádolok, vagy valamit annak tartok, helyes-e, vagy sem. Ha azon urak, kik a kinyomatást sürgetik, felvilágosítanak arról, micsoda következetességben van ezen sürgetésök tegnapi eljárásukkal, tüstént fejet hajtok. Tegnap a pénzügyminiszter úr a miniszterium nevében előadta a horvátországi politikára nézve a miniszterium eljárását. Ez igen nagy fontosságú dolog, talán még nagyobb, mint az olasz kérdés, s eszökben sem volt azon uraknak az ezen politika iránt előadott felvilágosításnak kinyomatását sürgetni, hanem azt mondták reá: helyes! A pénzügyminiszter úr előadta a miniszterium politikáját az olasz kérdésre nézve is. (Fölkiáltások: Nem úgy van!) De igenis úgy van; felolvasta azon jegyzőkönyvet, melyben az egész politika okadatolva, körülményekkel és részletekkel együtt kifejtve van. Most Nyáry képviselőtársunk azt mondja, ő tegnap nem volt tisztában a miniszterium politikája iránt. De azért tegnap még sem kívánta a miniszterium jegyzőkönyvének kinyomását, hogy azt újabban megfontolhassa, hanem vele együtt igen sokan egyenesen belementek azon politika taglalásába. Hogyan történt a dolog? Némelyek felvilágosítást kértek egy pontra nézve. Kossuth miniszter úr a felvilágosítást előadta. Azt mondták rá, ezt is formulázza, mert hisz a többi is formulázva van. Ő formulázta; s most mit kivánnak ezek az urak? Azt, hogy ezen felvilágosítást nyomassuk ki, mert máskép nem tudnak arról tanácskozni; holott tegnap az egészet, melyen a politika alapul s melynek ez a pont csak részlete, nem kérték kinyomatni újabb, bővebb megfontolás végett, hanem egyenesen beleereszkedtek. Mihelyt ebben a consequentiát kimutatják, tüstént ráállok a kinyomatásra; hanem hogy az egyik pontot kiemeljük, vagyis inkább, az egészet nem nyomatjuk ki, hanem egyik részét igen, ezt inconsequentiának tartom. Méltóztassanak felvilágosítani, hogyan fér ez egymással össze? Miért lehetett tegnap magának a politikának vizsgálatába beleereszkedni, most pedig miért kell a részletes felvilágosítást elhalasztani, által nem látom. Egyébkint kijelentem, ezt csak azért nem óhajtom, mert inconsequentiát látok benne, hanem attól legkevesebbet sem tartok, hogy ez 100,000, vagy akárhány példányban is circuláljon, mert a legkisebb titok sincs benne. De ezt inconsequentiának hiszem, s ohajtom, hogy ezt a ház elkerülje. (Helyes!)
II.
Perczel Mór
nem talált egyenességet az igazságügyminiszter kivánatában, mert azzal, hogy a ház Kossuth Lajos tegnap kifejtett értelmezésének irásba foglalását kivánta, még nem mondotta ki, hogy többé nem lehet hozzászólani, a mint hogy őt véleménye nyilvánításától semmiféle közbeszólás sem fogja visszatartani. A ma fölolvasott nyilatkozat egészen új, s nagy részben eltérő attól, a mit a pénzügyminiszter tegnap előterjesztett. «Részemről, - így szólott - ki a miniszterium politikáját az országgyűlés megkezdése óta nem tudtam tovább osztani, nem abban látok nehézséget, hogy azon segedelem, melyet mi némileg, habár csak szóval is kimondunk Ausztria részére, mikép fog alkalmaztatni. Hanem az eltérő pont a két vélemény közt ott van, vajjon szabad-e Magyarországnak kimondani, hogy segélyt ad? S épen azért, miután itt oly nyilatkozatot hallottam, hogy ezen kérdés már el lenne döntve a ház többsége által, a nélkül, hogy azon töredék, melynek e tekintetben én is részese vagyok, határozott véleményben nyilatkozott volna: miután ez præoccupálja véleményünket, kötelességemnek tartom ezen eljárás ellen tiltakozni.»
DEÁK FERENCZ igazságügyminiszter: Felvilágosításul azon vádra, hogy a miniszterium eljárása nem egyenes, és azon vádra, mintha a miniszterium a pénzügyminiszter által formulázott felvilágosításnak azonnal való tárgyalás alá vételével által akarná ugratni azon kérdést, melylyel Perczel képviselő úr a dolgot megindítandónak állítja, t. i. hogy kell-e általában és miképen kell segélyt adni az olaszok ellen, kijelentem, hogy ilyesmi senkinek sincs szándékában, s tökéletesen meg lehet nyugodva a képviselő úr, hogy őt a szólásban senki sem akadályozza. A miniszterium felszólíttatván az olasz ügyben, kitárta politikáját, és azt mondotta, hogy a monarchiának megtámadása ellen segélyt akar adni bizonyos feltételek mellett. Itten tehát kettőről volt szó: először, hogy a miniszterium akar segélyt adni, és másodszor, miképen akar segélyt adni. S midőn ez tegnap kijelentetett, sem Perczel úrnak, sem másnak nem jutott eszébe a miniszterium ebbeli nyilatkozatának kinyomatását kivánni. Némelyek nehézséget tettek a miképre nézve, s e részben a pénzügyminiszter úr felvilágosítást adott, s azt most formulázta; Perczel úr pedig, ki nem azon akadt fenn, hogy miképen adassék segély, hanem azon, hogy adassék segély, most a kinyomatást kivánja, hogy a miképhez hozzászólhasson. A kérdés tegnap épen úgy állott, mint ma, s e kérdést senki sem akarja általugorni. A dolog abban van, hogy a miniszterium előadta politikáját, mely szerint bizonyos feltételek mellett segélyt akar adni az olaszok ellen. E tárgyban senki sem szavazhat könnyebben, mint épen Perczel úr, ki azon kérdésre, hogy adjunk-e segélyt, nemmel felelt, neki tehát semmi feltétel nem kell. (Helyes!) Minden embernek megvan a saját logikája, és mindenki a magáét tartja a legjobbnak. Engedjék meg tehát nekem is azon gyöngeséget, hogy a magamét tartsam a legjobbnak. Midőn a legelső kérdés az: megtörténjék-e valami vagy nem; a másik kérdés pedig az, miképen történjék meg? annak, ki azt mondja, hogy semmikép se történjék meg, igen könnyű hozzászólni a dologhoz. Kik azt mondják, hogy absolute ugyan nem, de kedvező körülmények és jó feltételek mellett hajlandók a dologhoz járulni, de ha a modor nem megnyugtató, nemmel kivánnak szavazni, azoknak logikáját belátom; de azokét nem értem, a kik első kérdésnek tartván, hogy adjunk-e, s azon véleményben levén, hogy ne adjunk: most, miután a ház tegnap belement a dologba és szólott a miképen felől is, a határozatot el akarják halasztani. A kik tehát nemmel akarnak felelni, nem akadhatnak fenn, hogy a miképennek egyik pontja előttük nem világos. (Helyes!) Mennyire egyezik meg a miniszterium kivánata a politikai egyenességgel, azt a ház itélje el. Mi titokban nem tartunk semmit; a mit 450 ember és más hallgatóság előtt itten előterjesztünk, az nem lehet titok. Csak egyre vagyok bátor a házat figyelmeztetni. Ha a háznak valamely tagja a miniszteriumtól nagy fontosságú kérdésben felvilágosítást kér, és ez megadja a felvilágosítást, hol és melyik parlamentnél van szokásban, hogy az mindjárt kinyomassék, és csak azután mondja ki a ház, megelégszik-e vele, vagy nem? Pedig a dolog nem egyéb, mint a tegnap érdemleges vita alá vett tárgy egyik pontjának újabb felvilágosítása. Magát a dolgot érdemlegesen elkezdették tegnap tárgyalni, s a midőn felvilágosítást kérnek és ez megadatik, még pedig oly felvilágosítást, mely az egésznek csak egyik részletére vonatkozik, akkor épen azok, kik az egészet úgy is érdemlegesen el akarják vetni, kivánják a dolgot továbbra halasztani. Én ezt nem értem; lehet, hogy fontos alapja van, a melyet be nem látok. Az eljárásnak ezen modora az, mely ellenkezik a politikai egyenességgel. Engem és társaimat görbe és szövevényes politikával senki sem vádolhat. A magyar státusférfiaknak bele kell még szokni az olyan eljárásba, hogy többet elhallgassanak, mint kimondjanak, s a ház egyes tagjainak minden kérdésére ne mindig feleljenek. Igy van ez szokásban az egész világ civilizált népeinek parlamentjeinél. Mert sok dolog van, a mi még nincs bevégezve, s a nélkül, hogy sérteni akarnék, kimondom, hogy egy indiscret kérdésre adott felelet által koczkáztatik a dolog kimenetele. A miniszteriumot nem lehet arról vádolni, hogy bárminemű pártnak titkos töredéke által be volna hálózva. Egyébiránt minden ember elmondhatja itten gondolatát és szándékát, a többség pedig határozni fog. (Helyes!)
III.
Deák Ferencz után Kossuth Lajos
pénzügyminiszter emelt szót, s következőleg nyilatkozott: «A parlamentáris világnak szokásán túl a miniszterium többet mondott, mint kellett volna, s már most kijelentem, hogy itt a bizalomnak és bizalmatlanságnak kérdése forog fönn. Tessék már most taglalni, a mint tetszik, de én egy szó fölvilágosítást többé e tárgyban nem adok, s fölhívom a házat, vajjon az eddigi fölvilágosítások nyomán akar-e bizalmat szavazni? (A háznak igen nagy többsége föláll és e fölkiáltást hangoztatja: Akarunk! Zaj és fölkiáltások a baloldalon: Nem ez a kérdés! Ez nincs a maga rendjén!) Nem óhajtottam, nem akartam provocálni ezen scenát; de midőn a loyalitást nem tekintik, hanem azt mondják, hogy a miniszterium el akarja vágni a ház szabad akaratának nyilatkozatát, erre azt felelem: törpüljön el az olyan minoritás, mely így violentálni akarja a dolgokat. (Zaj és ingerültség.)»Nyáry Pál
azt tartotta, hogy Kossuth Lajos a julius 20-dikán tartott ülésben mint képviselő és nem mint miniszter tette nyilatkozatát, a mint ma is azzal kezdte első beszédét, hogy tegnap mint egyes képviselő szólott, ma pedig a miniszterium nézetét terjeszti elő. Hogyan lehet - így kérdezte - illogikusnak mondani, a mint Deák Ferencz tette, ha bővebb megfontolás végett nem egyes képviselő, hanem a miniszterium nyilatkozatának kinyomatását követelik? Kossuth Lajos ellenében megjegyezte, hogy a kik azt akarják, hogy «ne tömegesen határoztassanak el e szerencsétlen hazának annyi ideig elnyomott, kizsarolt, megfertőztetett viszonyai folytában legfontosabb kérdései; kik azt követelik, vitattassék meg és kölcsönös fölvilágosítás után mondassék ki a helyes vagy nem helyes, nem érdemlik meg a vádat, hogy e töredék a miniszterium ellen tör». Nem fojthatja el azon való fájdalmát, hogy a ház már két oly jelenetnek volt tanuja a miniszterium részéről, mely által ő a ház méltóságát megsértve találja. A minisztereknek nincs itt több joguk, mint az egyes képviselőknek, s azért követeli, hogy ha érdemet tesznek rá, rendre utasíttassanak.
DEÁK FERENCZ igazságügyminiszter: Én a dologhoz egész nyugalommal szólok. Valóban nem látom, mi az a két eset, mely által a ház méltósága meg volna sértve, különösen a miniszterium részéről. Az egyik eset valószinüleg az, midőn Madarász József úr oly kifejezéssel élt, melyet én igazságtalannak tartottam a miniszterium irányában. Én a szavakat tüstént feljegyeztem magamnak, s azokra észrevételemet megtenni szükségesnek láttam, és midőn Kossuth Lajos minisztertársam azok iránt szólni akart, és útban volt a szószék felé, ő neki is elmondottam azon szavakat. A pénzügyminiszter úr a házra hivatkozott, ha úgy voltak-e mondva azon szavak, s erre az mondatott, hogy igen. Hogy ez történt, senki sem hozta kétségbe; az értelmezést megadá Madarász József képviselő úr, és ezzel a dolog megszünt. Mi van ebben, mi a ház méltóságát sérti? Mi van ma, mi a ház méltóságát sérti, és mi az, a miért Nyáry Pál képviselő úr szerette volna a miniszteriumot rendre utasíttatni? nem tudom. Én semmi privilegiumot nem követelek a miniszternek, és ha olyant cselekszik, mi a ház szabályaival ellenkezik, igenis utasittassék rendre. Politikai pályámon ezen elvvel következetlenségbe nem estem, és remélem, nem is fogok esni. Azt gondolom, azonban, rendreutasításra méltónak senki sem fogja tartani, ha valakinek előadását logikámmal nem egyezőnek mondom, mert tanácskozásokban a logikai fegyver az, mely a leghatalmasabb; vannak más fegyverek is, de én azokhoz nem értek; meglehet, ezen egyet is hibásan forgatom, de használom, mert bizalmam van hozzá. A midőn a kinyomatást emlegeték, én alternativát tettem: vagy maradjunk a tegnapi modor mellett, vagy világosítsák fel azokat, kik azt mondják, hogy a kinyomatás követelésében nincs következetesség. De a háznak nem tetszett inconsequensnek lenni. Azon urak nem bizonyították be, hogy nem lenne inconsequentia, most egy részletre nézve kinyomást követelni, midőn kinyomás nélkül tárgyalták a fődolgot. Egyébiránt az én logikám sajátságos. P. o. nekem sajátságosnak tűnt fel az, a mi itt mondatott, hogy Kossuth miniszter úr felvilágosítást adott nem tudom melyik képviselőnek, de ezen felvilágosítást mint képviselő adta és nem mint miniszter. Ezt nem értem, mert azon képviselő úr, a mennyire tudom, felszólításképen az iránt tette kérdését, mit fog a miniszterium cselekedni, hogyan fogja ezt és azt meggátolni stb.? Már most ha ezen kérdésre olyan személy felel, a ki képviselő és miniszter is, nem valószinűbb-e a feltevés, hogy azon ember úgy beszél mint miniszter és nem mint képviselő? Felfogásom szerint a felvilágosítást valószínüleg úgy adta, mint miniszter. Azt hiszem, ha miniszter nem lett volna, sokkal kevesebb bizonyossággal adhatta volna a felvilágosítást. A logika iránt általam használt kifejezés mennyiben sérti a ház méltóságát, nem tudom. Ha engem logika elleni hibával vádolnak, nekem az nem fáj, mert vagy belátom, hogy logikám nem felelt meg a mértéknek, s akkor megváltoztatom, ha pedig nem látom be, maradok a magamé mellett; de hogy ilyesmi a ház méltóságát sértené, azt nem látom be. (Tetszés.) A másik, a mi történt, az, hogy azon kifejezések ellenében, melyekkel egy képviselő a miniszterium politikájának egyenességét kétségbe vonta, azt állítván, hogy a miniszterium leszorítja a házat a discussió teréről, s hogy nem akarja a fönnforgó tárgyat tanácskozás alá bocsátani, egyik minisztertársunk azt hitte, hogy épen azon miniszterium, mely nyilt politikával áll a ház előtt, e vádakkal méltányosan nem illethető, s ennek következtében nyilatkozatra szólította fel a házat, vajjon a miniszterium politikáját helyesli-e vagy nem? s mondja ki bizodalmát vagy bízalmatlanságát. Midőn ezt tevé, a legloyalisabban cselekedett. Kérdem, miben van megsértve a ház méltósága, midőn felhivatik: mondja ki, bizodalommal van-e vagy sem? S ha ezután azt mondotta a miniszter: fölhivása eredményéből látja, mily törpe a minoritás ezzel sem sértette meg a ház méltóságát. A csekély minoritás csakugyan törpe minoritás a nagy majoritás ellenében. Lehetnek valamely minoritásnak a legkitünőbb egyénei, s ezen kitünő egyének egytől egyig lehetnek nagy emberek, de ha százak ellenében vannak, e minoritás mint testület törpe. A corporatióban majoritásnak vagy minoritásnak collectiv szám ad erőt minden oly esetben, midőn az embereket voks szerint kell számítani. Ezzel tehát a ház méltóságát megsértve nem látom, annál kevésbbé, mert minisztertársunk hivatkozott a ház teendő kijelentésére, és nem azt mondotta: tömegestől keljenek fel a képviselők s mellőzzék a discussiót, sőt határozottan kimondotta: discutiáljanak, határozzon a ház a helyeslés vagy nem helyeslés felett, mondja ki, van-e a miniszterium iránt bizodalma vagy nincs? Higyjék el az urak, nyugodtabb lélekkel senki sem várja el önök itéletét, mint mi, nem azért, mert hiszszük, hogy majoritásunk lesz, hanem mert bizalommal vagyunk a ház iránt. Ezt nem hoztam volna elő, ha épen ezen körülmény nem kényszerít rá. Hivatkozom a ház minden tagjára, az egész nyilvánosságra, az egész országra: van-e, vagy volt-e valaha miniszterium, mely a képviselők megválasztásába kevesebbé avatkozott volna, mint ezen miniszterium? Tudnék eseteket, a midőn a miniszterium nevével igyekeztek megválasztatni némelyeket, a miniszterium tudta és akarata nélkül. Tudnék eseteket, midőn épen a legszabadabb elvű képviselők mellett azzal iparkodtak voksokat szerezni, hogy a miniszterium is akarja megválasztásukat, ámbár nem voltak erre megbízva a miniszteriumtól, s ezt csak mint eszközt használták. Ellenben a miniszterium senkit különösen ki nem tűzött, senkit bármely tekintetnél fogva az én tudtommal nem ajánlott, nem történt semmi, hogy a miniszterium a képviselők megválasztásánál magának többséget szerezzen. Felhivom a tisztelt házat, nem az volt-e a panasz a miniszterium ellen, hogy nem gyüjti össze az erőket; nem az volt-e a panasz, hogy nem akar értekezni és őket valamely ösvénybe bevezetni; nem az volt-e a panasz, hogy szét engedi ernyedni azon többséget, mely neki bizonyos volt? S miért tevé ezt a miniszterium? Azért, mert nekünk nem csinált bizalom, nem szerzett többség, nekünk magától fejlődő bizalom kellett. Ez volt próbaköve annak, hogy állásunk lehető-e vagy sem? Ezt nyugodtan vártuk, és ha bizalmatlanság nyilatkozik, szintoly nyugodtan fogjuk tűrni. Midőn oly miniszterium, mely nem szerzett többséggel akar fellépni, mely semmi lépést nem tett, hogy a többség övé legyen, hogy azt megtartsa, s mely magában a vitatkozásban is igyekszik még az irányadást is elkerülni; midőn ily miniszterium a háznak bizalom vagy bizalmatlanság iránti nyilatkozatára hivatkozik: azt nem lehet arról vádolni, hogy a ház méltóságát a legkevésbbé is megsérteni akarta. Én tehát ezen vádat el nem ismerem, el nem fogadom; az ország fog fölötte itélni, mennyire érdemeljük meg a vádat, hogy a többségre való hivatkozással a ház méltóságát sértettük meg. A dolog tárgyalására nézve pedig absolute nem kivánom, hogy az épen felállással vagy máskép történjék; én minden módban, mely czélhoz vezet, megegyezem, és igen szívesen hallom az egyes vitatkozásokat a tárgy érdemére nézve. Ha a ház elhatározza a kinyomatást, szívesen megnyugszom benne. Ha úgy akarja, a dolog akármely részletére nézve folyjon a tanácskozás annyi ideig, a meddig tetszik, és ha nem látja tovább szükségesnek azt folytatni, határozzon szavazás által. Én egyiket sem erőltetem, minden erőltetés gyanuját visszautasítom. Különösen azon vádat el nem ismerem, hogy a véleményeket præoccupálni és a ház méltóságát megsérteni akartuk volna. (Helyeslés.)
A képviselőház elhatározta, hogy Kossuth Lajosnak a julius 21-dikén tartott ülésben formulázva előterjesztett nyilatkozata a 20-dikán tartott ülés jegyzőkönyvébe fölvétessék.
A MINISZTERIUM POLITIKÁJÁRÓL AZ OLASZ KÉRDÉSBEN.
I.
A képviselőház 1848. julius 22-dikén tartott ülésének napi rendjén volt a válaszfölirat javaslatának tárgyalása.
Nyáry Pál a miniszteriumnak az olasz kérdésben követett politikáját a reactió politikájának mondotta. Magyarország mint önálló ország nem köteles Ausztria háborujába avatkozni; Magyarország nem tartozik az osztrák monarchiához. A pragmatica sanctiónak ezelőtt még soha sem adták azt a magyarázatot, hogy annál fogva Magyarország az osztrák birodalommal véd- és daczszövetségre lépett; az értelmezés soha sem terjedett tovább annál, hogy az osztrák monarchiának fején van a magyar korona is. Mi szükség ezt most tenni? «Vajjon - így szólott - nem azt a következést huzhatja-e ebből akárki, mintha el akarnók árulni a hazát, nem rossz szándékból, de gyávaságból? De én azt mondom, akkor van csak Magyarország legyőzve, ha az utolsó magyar is leöletik, s ezt meg fogja érteni egész Európa, s nem fog minket megróni; s ha ez nem történik is, csak egy magyar maradjon meg, megmarad legalább az eszme.»
DEÁK FERENCZ igazságügyminiszter: Nem ereszkedhetem czáfolatokba, mert a ház nem örömest hallgatja azokat; hanem azért, hogy hallgatással ne tűrjük a vádat, mintha politikánk reactionárius politika volna, szükségesnek tartom a feleletet. A reactió alatt a kivívott szabadságnak elnyomását és az absolutismus visszahozását érti az egész világ lexicona. Ezen pillanatban ezt a vádat sem a miniszterium nem érdemli meg, sem a dolgok körülményei nem mutatnak arra. Ha valakinek hatalma van valamely szót kénye szerint elcsavarni, a praemissát ráfogni valakire, s azt mondani, te ezt mondottad, ezt akartad mondani, az a leggyönyörűbb következtetésekre jut. Igy tett Nyáry Pál úr is a házban nyilván felolvasott jegyzőkönyvre nézve. A pénzügyminiszter úr ismételve kijelentette, hogy a hadsereget nem az olasz szabadság elnyomására akarja fordítani, hanem a monarchiai elvekkel megférhető szabadságot és alkotmányt kíván az olaszoknak adatni. Egyébiránt bőven a dolgot nem fejtegetem, mert különben taglalások és viszonttaglalások keletkeznének, s oly hosszúra terjedne a fölirati vita, hogy Nyáry Pál úr közt és köztem, úgy szintén a háznak más tagjai között a messzelátó politika fölött sokáig folyna a harcz, Magyarország pedig e közben elveszne. Csak kettőt jegyzek meg Nyáry Pál úr politikájára, ha már az enyim hibás. Először mondja meg, hogy ha Olaszországot szabadnak és Ausztriától elszakadottnak elismerjük, - mert ez volna természetes következése, ha onnét visszaparancsolnók a katonaságot - nem az olaszokkal szövetkezünk-e az ausztriai császár ellen? Már pedig akárhogy vélik értelmezni a pragmatica sanctiót, úgy csak senki sem fogja értelmezni, hogy Magyarországnak a sanctió pragmatica szerint az ausztriai császár ellen józanul szövetkezni lehessen. A másik pedig az, a miben politikáját nemcsak én nem követem, hanem - mivel gyakran történt itt hivatkozás a közvéleményre, még pedig a házon kívüli közvéleményre, én is erre hivatkozom - ha valaki netalán kérdést tenne a házon kívüli közvéleményhez, és a legöregebb embertől kezdve le a gyermekig, individuális módon titkos és nem titkos szavazásra bocsátaná, ha vajjon elfogadják-e Nyáry Pálnak azon politikáját, hogy inkább egyetlen egy magyar maradjon fenn, a ki Magyarországot képviselje: legfeljebb talán egyes ember találkoznék, ki ezen politikát pártolná, oly feltétel mellett, hogy ő legyen az az egy ember. (Kaczaj.) De átalános országos nemzeti politikának, azt tartom, ezt sem itt, sem máshol el nem fogadnák. Ha egész Magyarországban csak egy magyar volna és ez képviselné a magyar nemzetet, kevés baja lenne, nem kellene neki sem miniszterium, sem közvélemény, sem képviselet; csakhogy mikép képviselhetné egy ember az egész nemzetet, nem értem. Ezt tekintve, feladatunk az, hogy az országot mint országot fentartsuk, s gondoskodni is fogunk róla, hogy Magyarország egy emberre ne reducáltassék, mint ezt Nyáry Pál úr politikája mondja, hanem minél több, minél erősebb és nemzeti fennállásában minél függetlenebb legyen. Elutasítom tehát a vádat, mintha a miniszterium reactionárius politikát követne. A háztól függ ezt helyeselni vagy nem helyeselni. (Helyes!)
A képviselőház julius 22-dikén tartott ülésében befejezte a fölirati javaslat átalános
tárgyalását,II.
A képviselőház 1848. julius 22-dikén délután tartott ülésének napi rendjén volt a válaszfölirati javaslat részletes tárgyalása. Ennek az olasz kérdésre vonatkozó pontját a miniszterium a következő szavakkal kivánta megtoldani: «Ha hazánkb
an a rend és béke biztosan helyreállítva, s országunk erkölcsi s anyagi épsége biztosítva lesz, örömest nyujtandunk Felségednek segédkezet oly békés egyesség megkötésének eszközlésére, mely egy részt a trón méltóságának, más részt az olasz nemzet alkotmányos szabadságának s méltányos kivánatainak egyiránt megfeleljen.» Szále Antal kijelentette, hogy ha úgy értendő a miniszterium irásbeli nyilatkozata, hogy Olaszhon és Velencze, ha akar, el is válhat Ausztriától, akkor megnyugszik benne.
DEÁK FERENCZ igazságügyminiszter: Minden magyarázatoknak és félreértéseknek eltávoztatására társaim nevében is kijelentem, hogy a miniszterium sem nem alkuszik, sem nem magyarázgat; hanem ahhoz ragaszkodik, mit jegyzőkönyvileg előadott. Kit ez meg nem nyugtat, szavazzon meggyőződése szerint.
233 képviselő a miniszterium politikája mellett szavazott, 36 képviselő ellene nyilatkozott.
A ZAVARGÁSOK ALKALMÁBÓL INDITVÁNYOZOTT
RENDKÍVÜLI INTÉZKEDÉSEKRŐL.
I.
A képiselőház 1848. julius 24-dikén tartott ül
ésében Hadzsics Lázár törvényjavaslatot nyujtott be, mely szerint Temes, Torontál és Bács vármegyék ostromállapotba helyeztessenek, polgáriak helyett hadi törvényszékek állíttassanak, a martiális törvények kihirdettessenek, s kérte, hogy a törvényjavaslat nyomban tárgyaltassék. Az alvidéken összevont sereg - így szólott - nem képes az országnak ezen részét megvédeni, mert az ellenség száma nagyobb, s a lázadás terjedvén, naponkint növekedik. Az eddig csak egyesek ellen alkalmazott hadi törvényszékek ilyen körülmények közt nem elégségesek. Gorove István, ki a törvényjavaslatot nem kivánta Temes vármegyére kiterjeszteni, kiemelte, hogy «nem emlékezik esetre, midőn parlament ily martiális törvényeket önkebléből határozott volna».
DEÁK FERENCZ igazságügyminiszter: A képviselő úrnak tökéletes joga volt a házhoz ily törvényjavaslatot benyujtani és tárgyalását sürgetni. Én ugyan - megvallom - a jelen körülmények közt czélszerűbbnek láttam volna, hogy a képviselő úr előbb a bel- és a hadügyminiszterrel barátságosan értekezzék, ha vajjon azon vidékekre nézve tanácsosnak látják-e az efféle rendelkezést, vagy fog-e a miniszterium intézkedést tenni a ház elé terjesztendő ily törvényjavaslat iránt, vagy elégnek gondolja-e azon intézkedéseket, melyeket eddig tett? S ez annyival is inkább kivánatos lett volna, mert a ház előtt előleges készület nélkül benyujtott ilyen törvényjavaslat először is az országban a rémülést - ámbár körülményeink felette veszélyesek - oly óriási fokra emeli, mely mint minden rémülés, a czél elérését csak nehezíti. Veszély idejében legnagyobb foka a bajnak az, hogy az emberek egymást - habár nem mindig alap nélkül is - rémítik. A második meg az, hogy a miniszterium maga is tudja, s a ház előtt sem titok, mi történik ott. A képviselő úr semmivel sem tud többet, mint a ház; mert a mi egyes eseményeket tud, azok csak egyes vonásai azon képnek, mely magában elég fekete. De azt az egész ház tudja, hogy ott egész népfaj lázadásban van, hogy fegyveres erő áll fegyveres erő ellenében, hogy amazok részéről az erő naponkint szaporodik, de a magyar kormány is szaporitja mindinkább a sereget; szóval: hogy belháboru van. A miniszterium mindazon eszközöket felhasználta, melyeket eddig constitutionális körben felhasználni szükségesnek látott, nemcsak, hanem a melyeket felhasználni joga volt; mert a körülmények ily állásában joga van a kormánynak kir. biztosokat küldeni, s őket felhatalmazni, hogy azt, mit rögtönitélő biróságnak nevezünk, kihirdettessék. Hol a biztos ezt szükségesnek látta, a miniszterium felhatalmazta rá, hogy megtegye. Meglehet, hogy a körülmények olyanok, hogy a miniszterium talán maga is kérni fogja a házat, adjon neki több hatalmat; hanem azt csakugyan nem hiszem, hogy akarjon a ház egyes vidékeket defigálni, s akarná azt mondani, hogy e vagy ama vidék tétessék ostrom alá. A ház joga alig terjed egyébre, mint azt mondani: ily esetben a miniszterium felhatalmaztatik ezekre és ezekre. Ekkor a miniszterium a törvényhez képest fog rendelkezni arról, hogy Torontálra vagy Bácsra, vagy melyik vidékre terjesztessék ki az ostromállapot. Minthogy azonban a törvényjavaslat már be van adva, azt visszavonni nem volna czélszerű, a menynyiben ez a mostani körülmények közt talán több kárt okozna, mint hasznot; hanem, mint Madarász képviselő úr mondotta, nyomassék ki, vétessék holnap tanácskozás alá, s az illető miniszterek - úgy hiszem - nyilatkozni fognak mind az ország mostani állapotáról, mind az egyes részletekre, mind pedig a teendőkre nézve. Arra mindenesetre figyelmeztetem a házat, hogy ezen szó: ostromállapot, Magyarországban oly tág, oly bizonytalan értelmű, hogy mielőtt kihirdettetnék, a legnagyobb megfontolást igényli, és sokszor nagyobb rémülést okoz, mint hasznot.
II.
Nyáry Pál
nem tartotta szükségesnek, hogy az alvidék meghatározott részére hozassék törvény, hanem óhajtotta, alkottassék törvény, mely fölhatalmazza a kormányt, hogy a hol szükségét látja, felelőssége mellett magát az alkotmányos törvényt is felfüggeszthesse.
DEÁK FERENCZ igazságügyminiszter: Egyéni nézetem szerint az alkotmányos törvények mind az egész nemzet jogait, mind pedig az egyes polgárnak törvényes szabadságát biztosítják, és ezen törvényes szabadságnak megszorítását bizonyos formákhoz kötik. Ezen formákat szorosan meg kell tartani minden egyes polgár elleni eljárásban a kormánynak szintúgy, mint akárkinek az országban. De mivel vannak rendkívüli esetek, midőn a rendes formáknak megtartása káros következéseket szül a közbátorságra, és a státus czélját veszélyezteti, azért gondoltak ki több országokban különféle szabályokat a rendkívüli esetekre, meghatározott korlátok között alkalmazhatókat. A magyarországi törvénykezés minden egyes ember ellenében különös korlátok közé van szorítva és olyan formákhoz kötve, melyek békés időben nem károsak, és habár néha hosszadalmasak is, de az egyes polgárok személyes szabadságának nagyobb biztosításul szolgálnak, mint más rögtönös eljárás. Oly országban is, hol esküdtszéki eljárás van, melynek alapelve, hogy inkább mentessék fel tíz bűnös, mint egy ártatlan elitéltessék, melynél arra törekedett minden törvényhozás, hogy a személyes biztosság erősebb lábra állíttassék, olyan országban is a rendkívüli esetekben nem esküdtszéki eljárás, hanem más rögtönzött eljárás mellett ítélnek a vádlottak fölött. A törvényben meg kell határozva lenni a bűntettek fogalmainak; innen magában értetik, hogy a mit a törvény bűntettnek ki nem jelöl, azt szabad tenni, az polgárilag szabad cselekedet. De jöhet a haza olyan körülmények közé, midőn a legszabadabb nép némely polgárilag szabad tetteket nem szabadoknak nyilvánít. Igy p. o. a badeni herczegség institutiói bizonyosan a legliberálisabbak, s ez év folytában az ottani revolutionális mozgalmak következtében - a napokban került kezemhez a badeni nagyherczeg rendelete, melyet az ottani törvényhozás helybenhagyott - a martiális törvény kihirdettetett, s ennek egyik pontja az, hogy az is katonai commissio elé állíttatik, ki a mozgalmas seregeknek vagy az ellenségnek irányáról, hatalmáról, mozgalmairól, terjedéséről nem igaz híreket terjeszt. Egyébkint más körülmények között valami hírt beszélni nem bűntett, s most mégis a hamis hír terjesztését Badenben a haza rendkívüli körülményei közt bűntettnek nyilatkoztatta azon törvényhozás, mely bizonyosan a legelső liberális törvényhozások közé tartozik. Magyarországban a kormány ilyesmit törvényes felhatalmazás nélkül nem tehetett; tett, a mennyit tehetett az eddigi formák között; biztosokat küldött, statáriumot hirdetett, mit tennie az eddigi gyakorlat szerint szabad volt, és ezt bizonyos lázítási esetekre is kiterjesztette. Ellenben több olyan tárgyak adhatják elő magokat, melyek iránt az eddigi formák között, eddigi törvényeink szerint, intézkedni nem lehet. Ez az, a mire szorítkozik és a mennyire kiterjed e ház hatalma, hogy t. i. előáll a miniszterium és azt mondja: «uraim! az eddigi formák és törvények nekünk nem adnak annyi hatalmat, a mennyi szükséges volna a rend helyreállítására, tőletek függ a szükséges hatalmat megadni, és tőletek függ a korlátokat is megszabni; íme ezt előtökbe terjesztjük». Ezt joga van a miniszteriumnak tenni, sőt kötelessége is, és a háznak van joga benne határozni. A határozatnak alkalmazása azon körülményekhez, melyeket a törvényhozás kiszabott, a végrehajtó hatalomnak dolga. Szóval, a miniszteriumnak, ha általános vagy speciális törvény által meghatalmazva nincsen, az eddigi formákhoz nem illő, az eddigi törvényekkel ellenkező módon az egyes polgároknak szabadságát korlátolni és oly tetteiket büntetni, melyeket a törvény bűntetteknek nem ismer, nem szabad. Nem szabad a formákat megszegni, hacsak a törvény nem ad rá hatalmat. Tehát ezen szempontból és ezen alapon a formákat megszabni és törvényeket alkotni a háznak köréhez tartozik. Én úgy értettem Nyáry Pál előadását, hogy erről szólott, nem pedig arról, hogy dictatori hatalmat adjon valakinek, a mitől Isten mentsen meg bennünket és az egész hazát. Eddig a miniszterium ily törvényjavaslattal nem járult a ház elé; mert megvallom, azt hiszem, - lehet, hogy a körülmények más hiedelemre vezethetnek, s lehet, hogy a hadügyminiszter és a belügyminiszter több részleteket tudnának előadni azt hiszem, hogy Temes, Torontál, Bács megyékben több szükség volna most ágyura, és katonákra, mint akasztófára. Lehet, hogy némely intézkedések szükségesek volnának ottan, s használnának is; de mindeddig tartózkodott a miniszterium az ilyen lépésektől, mert az ilyenekkel óvatosan kell bánni, mert a mit heroicus szereknek neveznek az orvosok a betegségre nézve, olyan szer ez is a politikában. Eddig a miniszterium nem terjesztett elő ily javaslatot; de most a ház egy részében aggodalom mutatkozik, és ha a ház csakugyan ily rendkívüli hatalmat kíván adni, azt a miniszterium csak akkor fogja használni, mikor a körülmények parancsolják, még pedig a törvény által kiszabott korlátok között. Én tehát azt gondolom, nyomassék ki a beadott javaslat, mennénk vele az osztályokba, s hogy ne hosszabbítsuk a dolgot, igyekezzenek azt formulázni, s legalább az osztályokban legyenek jelen azok, a kik leginkább érdeklődnek a dolog iránt. (Helyes!)
A képviselőház Deák Ferencz indítványát elfoga
dta.
AZ OSTROMÁLLAPOTRÓL SZÓLÓ
TÖRVÉNYJAVASLAT BENYUJTÁSA.
A képviselőház 1848. julius 29-dikén tartott ülésének napi rendjén volt Hadzsics Lázár törvényjavaslata a martiális törvényeknek Bács, Temes és Torontál megyékben leendő alkalmazása iránt. A képviselőház a középponti bizottság azon véleményének ellenére, mely szerint a martiális törvények bekövetkezhető szükségét elismeri ugyan, de nem kivánja a miniszteriumot utasítani, hogy e tárgyban még ezen ülésszak alatt terjeszsz
en elő javaslatot, meghagyta a miniszteriumnak, hogy még a folyó ülésszakban terjeszszen elő általános vésztörvényjavaslatot.A julius 31-dikén tartott ülésben Deák Ferencz nyilatkozott e tárgyban.
DEÁK FERENCZ igazságügyminiszter: A mult napokban Torontál megye egyik kerületének képviselője törvényjavaslatot adott be három megyének ostromállapotba leendő helyeztetése tárgyában. Ez a törvényjavaslat az osztályokra utasíttatott, és ott nem fogadtatott el. Tegnapelőtt azonban e háznak nevezetes többsége által meghagyatott a miniszteriumnak, hogy az ostromállapotról törvényjavaslatot készítsen. Van szerencsém tehát az ostromállapot iránti törvényjavaslatot a háznak bemutatni. A dolog siettetése végett fölkértem az elnök urat, szíveskedjék kinyomatását eszközölni, hogy annak idejében tanácskozás alá vétethessék. Én nehéz szívvel teszem e lépést, mert az ilyen törvény dictátori hatalmat ád, ez pedig alkotmányos országban kényes hatalom; a hazának jelen körülményeit pedig, és a hangulatot, melyben vagyunk, nem tartom alkalmatosnak ily törvény megvitatására, melyhez tökéletes higgadtság szükséges. Mikor ilyen törvény alkottatik, indulatnak, félelemnek, aggodalomnak, haragnak távol kell lenni; pedig nem hibázok, ha azt állítom, hogy a jelen körülmények között erre vonatkozólag nem vagyunk abban a hangulatban. Azonban a ház parancsolt; méltóztassanak megfontolni a tárgyat, én a javaslatnak egyik pontjához sem kötöm magamat; de újra figyelmeztetem a házat, hogy mi nem kértük e nagy hatalmat; de hiszem, míg ezen hatalom kezünkben lesz, nem fogja a ház tettét megbánni; adja isten, hogy a nemzetnek azt megbánni soha oka ne legyen.
A képviselőház kimondotta, hogy: az osztályok hovahamarább megvizsgálván a benyujtott törvényjavaslatot, az a napi renden levő, tárgyak bevégz
ése után tárgyalás alá vétessék.
MAGYARORSZÁG ÉS A NÉMET EGYSÉG.
A képviselőház 1848. augusztus 3-dikán tartott ülésében, melyben Batthyány Lajos gr. és Deák Ferencz nem voltak jelen,
Gorove István fölszólította a házat, helyeselje a miniszterium azon eljárását, hogy Frankfurtba, az egyesült német nemzeti gyűléshez, követet küldött, s nyilatkozzék ünnepélyesen a Németországgal közös érdekeink alapján kötendő szövetség mellett. Teleki László gr. a leghevesebben kelt ki azon osztrákok ellen, kik a német egység ellen nyilatkoznak, kijelentvén azon meggyőződését is, hogy «Ausztria érdekét legtisztábban fölfogta a bécsi aula, melynek egyes túlságokat talán lehet szemére vetni, de a melynek hazafiságát és ügyes tapintatát csak dicsérni lehet». Kossuth Lajos pénzügyminiszter úgy látta, hogy Bécsben négy elem van küzdésben. Az egyik Ausztriának azon népessége, mely fölfogva saját, az ausztriai dynastiának, a szabadságnak és a jövendőnek érdekét, a német birodalom egységéhez szít. A másik a reactió, mely vissza akarja állítani a régi hatalmat; a harmadik az ausztriai miniszterium, mely szeretne Magyarország haderejével és pénzével is disponálni; a negyedik a szláv elem, mely szláv monarchiát szeretne alkotni. E négy tényező együtt dolgozik. Magának az ausztriai háznak jövendője kivánja, - így szólott - hogy az ausztriai német birodalom az egyesült német birodalomhoz tartozzék, mert ha ez nem lesz, a reactiónak működései még igen soká nem fognak megszünni egészen. Az ausztriai házat pedig semmi sem veszélyeztetheti, mint egyedül csak a reactió; mert nyiltan kimondom, miszerint ha a reactió csak egy perczben is győzni találna, vagy csak oly színt venne magára, miszerint a német népnél alkotmányos szabadságának fentartása iránt némi kétséget kezdene támasztani, úgy ennek azon következése volna: hogy az ausztriai ház megszünnék lenni az uralkodók sorában, s így a reactiót semmi sem annihilálhatja annyira, mint a német népnek csatlakozása az egyesült német birodalomhoz, mely magában hordja egy részről a civilisatiónak, szabadságnak s alkotmányosságnak garantiáját; más részről pedig urunk királyunk számára leteszi Magyarországban egy részről - egy részről mondom, mert legnagyobb részben mi magunk teszszük le azon talapot, melyen az ausztriai ház szilárd jövendője fekszik, s nyujtja neki azon szövetséget, mely az alkotmányos szabadság és polgárisodás alapján itt Magyarországon az ausztriai háznak jövendőjét a mult históriai kapocs következtében, de az érdekek egységénél fogva is kétségtelenül garantirozza. Érdekében van ez tehát az ausztriai háznak, s magának az ausztriai birodalomnak, mert ha az nem történik, az ausztriai birodalom vagy semmivé szétporlik, vagy ha nem, szolgaságra jut. Mi ezen szolgaságban osztozni nem fogunk. Nyáry Pál Gorove indítványához a következő toldalékot ajánlotta: «Ha pedig az ausztriai bécsi kormány a frankfurti összpontosított német hatalommal a német egység kérdése miatt háboruba keverednék: Magyarország képviselői kijelentik, hogy azon esetben Magyarország pártolására ne számítson». Miként Mészáros Lázár «Emlékiratai» 108-dik lapján elbeszéli, ő Nyáry Pál indítványának hallatára Széchenyi István gr. minisztertársához fordult, hogy «ezt hallgatással tűrni nem lehet»; ekkor azonban Pázmándy Dénes elnök már kimondotta a képviselőház határozatakint, hogy Gorove István indítványa Nyáry Pál toldalékával elfogadtatik.
A KÖZÖS ISKOLÁKRÓL, TEKINTETTEL A FELEKEZETEK
JOGAIRA ÉS A NÉP VALLÁSOS ÉRZÉSÉNEK KIMÉLETÉRE.
A képviselőház 1848. augusztus 8-dikán tartott ülésének napi rendjén volt: az elemi oktatásról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalása. A közös vagy hitfelekezeti iskolák fölállítása tárgyában a 13., illetőleg a 14. §-nál szavazásra bocsátott kérdésre, hogy: «azon községekben, hol egy-egy hitf
elekezet iskolába járó gyermekeinek száma 50-re megy, mindenik hitfelekezet számára álladalmi költségen nyittathatik-e külön is iskola, vagy nem?» 181 képviselő 86 ellen nemmel szavazott. Az augusztus 9-dikén tartott ülésben Pázmándy Dénes a képviselőháznak augusztus 8-dikán hozott amaz elvbeli határozatát, hogy azon községekben, hol külön hitfelekezetek vannak, az állam közös iskolát állítson, nem értette úgy, hogy a külön hitfelekezeteknek saját erejükből ne legyen szabad külön elemi iskolákat állítani, s ezen nézetéhez képest a 13., 14. és 15. §§-ra nézve a következő szerkezetet ajánlotta: «13. §. Minden községben a közállodalom által egy közös elemi iskola fog fölállíttatni. 14. §. A mely községekben több hitfelekezet van, szabadságában álland a külön hitfelekezetek testületének a kormány fölügyelete alatt saját erejökkel külön elemi iskolát állítani; azonban csak akkor, ha ezt azon felekezet többsége kivánja. 15. §. Ezen esetben a külön iskolát fölállító felekezeti többség elemi iskoláira tett alapítványainak a 6. §. értelmében birtokában marad». Madarász László úgy látta, hogy Pázmándy indítványa paralyzálja a ház határozatát. Madarász egyes embereknek meg akarta adni a jogot, hogy magániskolát állítsanak, de nem a felekezeteknek. A papokról úgy nyilatkozott, hogy «ők a reactió ármányát a nemzet kebelében ápolják; a hierarchia befolyását tehát a nemzetnek nem kell szenvedni». Elszámlálta ezután a papság vétkeit, Isis papjaitól kezdve. A 15. §-ra nézve a következő szerkezetet indítványozta: «15. §. Szabadon hagyatván mind egyeseknek, mind testületeknek - kormányfelelősség alatt - önkéntesen, saját erejökre tanítóintézeteket fölállítani, a nélkül, hogy erre valakit kényszeríteni bárkinek is jogában legyen, s a nélkül, hogy ez által a közös iskola föntartására kivántató és aránylag kivetendő községi adó alól bárki is fölmentetnék».
DEÁK FERENCZ igazságügyminiszter: Csak néhány rövid szóval mondom el véleményemet. Ha a tegnapi végzéshez lehetett volna szólanom, kimondtam volna, hogy a hazának jelen körülményei között tévesztett lépésnek tartom annak elhatározását, hogy a státus által felállítandó iskolák közösek legyenek. Ámde a ház hatalmával élt, és én nem fogom kétségbe hozni, hogy a háznak joga van rendelkezni, minők legyenek azon iskolák, melyek a nemzet költségén fognak felállíttatni és fentartatni. Ma Pázmándy képviselő úr indítványa folytán arról van kérdés, hogy miután a státus által felállítandó iskolák közösek lesznek, vajjon legyen-e joga egyes hitfelekezeteknek a maguk költségén iskolákat állítani, és vajjon azon hitfelekezetbeli többségnek lesz-e joga a magánalapítványokat egyenesen ezen czélra fordítani? Ez iránt nézetem az, hogy az elsőt megtiltani, és még akkor is, midőn a státus által állított iskolák közösek, az alapítványokat lefoglalni nincs az államnak jogában. Hatalmi lépést tehet a státus, erőszakot követhet el, de bizonyosan igazságtalanságot fog elkövetni. (Helyes!) Ne hasonlítsa senki ezzel össze a katholikus alapítványokat, mert ezeknek nem csekély része a státus javaiból adatott már szent István által azon jószágok közül, melyeket a státus közszükségeinek fedezésére kiszakítottak eleink akkor, midőn az országot felosztották. A protestansok és óhitüek minden alapítványai magánalapítványok, ezekhez a státus nem járult semmivel; ha a státus meg akarja nekik tiltani, hogy magán hitfelekezetbeli iskolákat állítsanak, miután a magukról való gondoskodást egyenesen az ő nyakukba vetette és alapítványukat elveszi: nem respectálja a tulajdont; ha pedig a törvényhozás a tulajdont nem respectálja, az önkényt gyakorolja. (Helyes!) Ha Magyarország oly helyzetben volna, hogy békés nyugalom környezné, és mi a zöld asztalhoz ülve, theoriák nyomán indulnánk el rendezni a dolgokat, és azt vitatnók, hogy mi jobb és czélszerűbb a theoriában; és a theoriák között kifelejtenők az ember ezer gyöngeségeinek alig kiirtható előitéleteit, s ha mi ideális tulajdonságú embereknek csinálnánk törvényeket: akkor sokat értenék azokból, a mik mondattak. De fájdalom! a törvényhozót nem csak az okoskodás higgadt fonala, hanem az élet és annak körülményei s az emberiségnek sajátságai is vezérlik, és jaj annak a törvényhozásnak, mely oly ideális törvényeket alkot, melyeket az emberi élet naponként s a tapasztalás minden órán meghazudtol. Azt mondják talán, ne ismerjük el a hitfelekezeteket. Ám adjon nekem valaki mindenható hatalmat, és első lesz teendőim között, hogy az üldözéssé fajulható véleménykülönbségeket oly dologban, mely a legszentebb, vagy szelidítni vagy kiirtani fogom; de kinek áll ez hatalmában? Ha a létező hitfelekezeteket ignorálni lehetne, épen oly okoskodással lehetne mondani: ne ismerjük el a bűntényeket, tehát nem kell büntető codex. És vajjon miért akarjuk ezen kényszerítő módot, hogy a hitfelekezeteknek magániskolákat állítani ne lehessen? Azért, mert összeolvadást reménylünk általa? Meglehet; ámde még a legokszerűbb eszköz is valamely czél elérésére csak akkor lesz elég hatályos, ha az időt eltalálja az ember, mikor azt alkalmazza. Kezdjék meg önök ezen theoriát ily nagy ingerültség között alkalmazni, s meglátják következéseit. Ha figyelemre veszem a hallottakat, úgy látom, önök közül egyik sem érzi magában az erőt, elmondani a mea culpát. Azokra nézve, mik Horvátországban történtek, azt mondjuk, nem követtünk el semmi igazságtalanságot; ámde csak néhány szó odavetése, néhány kifejezés, vagy néhány rosszúl magyarázott javaslat, a mi magában ártatlan, ha nem egyedüli ok, de eszköz volt az indulatok felzaklatására. Midőn az egész ország lázban van; midőn ezen országnak millióit veszély környezi; midőn attól félünk, hogy a hajó elmerül; midőn azt hangoztatjuk, hogy az Istennek mindenható hatalma tud csak bennünket megtartani: akkor mondhatjuk-e, hogy egy kis hitfelekezetességből származó surlódással több vagy kevesebb nem tesz semmit? Van-e jogunk ezt mondani? Felelhetünk-e a nemzet előtt, hogy ezen dolgot oly könnyen és minden komolyabb óvatosság nélkül veszszük? Emlékezzünk vissza a legközelebb elmult időkre. Az oláh atyafiak aggodalommal léptek a törvényhozás elé, aggodalommal a kormány elé minden panaszaikban, hogy uniálni akarják azokat, kik a nem egyesült szertartáson vannak. A törvényhozás ügyekezett őket megnyugtatni; templomaik visszaadását elhatározta. Azt hiszik-e az urak, ha most ily közös iskolákra lesznek kényszerítve, ha alapítványaik is közösekké tétetnek, és nem lesz megengedve, hogy saját alapítványaikat saját iskoláikra fordítsák, azt hiszik önök, hogy adott igéreteinknek hinni fognak? Azt gondolják önök, hogy mivel a felvilágosodásban oly fokig mentek, melyen túl előitéletekkel nem küzdenek, s elmondhatják, hogy nincs oly szokás, melyhez mindvégig ragaszkodnának, azt gondolják, mivel ez áll önökről, így áll ez a népnél is? Hivatkozom azon urakra, kik nem vakbuzgók: ha valamely intézkedésben kényszerítést látnának saját vallásuk vagy véleményük szabadságára nézve, ezen zsarnokság ellen felzúdulna az urakban minden érzelem és készek volnának fegyvert ragadni annak védelmére, a mi még most, úgy hiszem, nincs megtámadva. Ez az emberi természetben van és van még inkább a nép természetében, a mely sokkal inkább küzd a sorsnak terhével, csapásaival, s a mely minél kevésbbé felvilágosodott értelmű, annál inkább ragaszkodik a vallásossághoz és annak külformáihoz, mintsem annak lényegéhez. A külformákat megsérteni a népre nézve annyi, mint a népnek vallásos érzelmeit sérteni meg; ezeket pedig megsérteni akkor, mikor a sértést a státus czélja nem kivánja, s csak azért, mert bizonyos theoriák szebbnek festik a tárgyat: azt hiszem, vétek a nemzet és a nemzet biztonsága ellen. (Igaz!) Vagy talán azért járjunk el így, mert József császár is megpróbálta a közös iskolákat, mert azok itt és ott megpróbáltattak? Menjünk végig Európán, s nézzük, ezen közösség minő állapotban van s mennyire vezet czélra? Európa legszabadabb nemzeteinél hogy áll e dolog, annak elszámlálásával a házat nem untatom. Csak egyet említek, a hol az egyéni szabadság leginkább van biztosítva. Melyik ország az, melynek sorsát okunk van irigyelni? mert Magyarország még soká fog oda fejlődni. Északamerika. És vajjon ott kényszerítőleg cselekszik-e a státus a vallásfelekezetek iskoláival? nem ad-e nekik szabad kezet? nem respectálja-e a tulajdont? Azt mondja talán valaki, hogy ott kezdetben a státus nem avatkozott a vallások dolgába. Igaz, és én Magyarország legnagyobb átkának tartom, hogy Magyarországnak először státusreligiója volt, melyből annyi igazságtalanság, annyi átok áradott a népre; de miután ezen átok reánk nehezedett, azt még nagyobbá tegyük? Azt gondolja valaki, hogy a közös nevelés azt ki fogja lassanként irtani? Meglehet; én nem hiszem; de ha igaz volna is, ezt nem akkor kell kezdeni, mikor Magyarországban az indulatok úgy fel vannak zaklatva, mint talán Árpád ideje óta nem voltak. Azt pengetjük szájunkon, hogy a szabadság, egyenlőség és testvériség e századnak jelszavai? Meglehet; bár ezen jelszók inkább a jövendőt mutatják, mint a jelent. De kérdek minden embert, vajjon a polgárok egyéni szabadsága egész Európában volt-e egyhamar több megtámadásnak kitéve, mint épen a jelenben? És vajjon a szabadsággal egyező-e, ha egy felekezetet kényszeríteni akarunk, hogy külön jogával mint hitfelekezet ne élhessen? Azt mondják, hogy egyenlőség legyen. Azon egyenlőség, mely a szabadsággal meg nem fér, s mely abban állana, hogy nem egyenlő szabadságot adjunk a felekezeteknek? A testvériséget emlegetjük, és annak oly értelmet adunk, hogy azzal akarjuk testvérekké tenni az embereket, ha súlyos lánczokra lánczoljuk? Ez a világon testvériséget soha nem szült. Még ha csak az előitéleteket sértenők is meg, vétket követünk el akkor, ha ezen sértést oly körülmények között követjük el, midőn a státus szüksége nem parancsolja; nekünk még azokat is respectálni kell, ha nem károsak; mert a mit mi előitéletnek hiszünk, az a népben sokszor oly érzelem, mely őt boldogítja, s melynek védelmére fegyvert ragad. Nézzünk körül, mi az, miben mi bízunk? hol az erő? Ezen testületben? Ezen testület bölcsesége igen sok kárt elháríthat; ezen testület azonban csak rendelkezhetik a cselekvés terén; és vajjon a cselekvés kinek kezében van inkább, mint a nép kezében? Nekünk meg kell értetni a néppel, hogy a haza és annak szabadsága veszélyben van; és mikor ezt meg akarjuk vele értetni, mikor fegyverre akarjuk buzdítani a népet, mely eddig nem érezte, hogy hazája és szabadsága van, ugyanakkor azt a népet meg akarjuk fosztani szabadságának legmelegebb, legédesebb érzetétől? Uraim! ez nem eszköz arra, hogy a népet magunkhoz és a hazához kössük; ez eszköz arra, hogy az egymás ellen ingerült indulatok közé a veszekedés almáját vessük. Azt hallom gyakran, hogy a reactió hatalmától félünk. A reactió hatalma sokkal veszélyesebb, ha nem egynehány ember tollából és kezéből áll; a reactió hatalma akkor veszedelmes, ha van neki mire támaszkodni. És mire fog támaszkodni? A nép érzelmeinek pártolására, és annyival inkább fog erre támaszkodni, mert a népet mi ellökjük magunktól. Azt mondjuk, hogy a papság ennyi meg ennyi vétket követett el? Nem tagadom, hogy sokszor nem teljesítette szent kötelességét, melyre hivatva volt; nem is fogok panegyrist a hibázók mellett tartani. De azt mondják az urak, a papság a reactió eszköze, félnek a papság reactionarius hatalmától. És mit csinálnak? Egy hatalmas eszközt adnak kezébe, hogy a vallás megsértett érzelmeinél fogva zúdítsa fel a népet a reactió kezére. Igen könnyű aggodalmat teremteni; az aggodalomnak megnyugtatására nem erő szükséges, nem parancsoló eszközök valók, hanem enyhítő, édesítő, hozzánk csatoló eszközök, nyelv-, vallás- és nemzetiségi különbség nélkül. Azt hiszem, alig van köztünk valaki, ki azt mondaná, hogy azt, mi eddig történt az idegen nemzetiségek irányában, újra kezdhetnők; alig lesz valaki, ki ugyanazon nyomon menne jövendőben, mint eddig ment. Elhibázott lépések, a körülményeknek meg nem fontolása, theoriákra épített következtetések csak kifelejtik az embert, az embert minden makacsságaival, előitéleteivel, minden sajátságaival, minden jó és rossz érzelmeivel. Pedig ezen egy kis hiba oly lyukat üthet a számításon, hogy félni lehet, hogy az elhibázott számítás talán többe kerül Magyarországnak, mint gondoltuk volna. Óvatosaknak kell lennünk, és ezen óvatosság azt parancsolja, hogy ne menjünk messzebb, mint a hova a státus czélja kényszerít; ne tegyünk oly intézkedéseket, melyek az indulatokat felizgatják haszon és czél nélkül; ne áldozzunk a szépeknek látszó theoriáknak, mert az élet gyakorlati, s mert mi adjuk meg az árát. Ha a magunk sorsáról volna a szó, akkor nemes büszkeséggel vagy önhittséggel mondanánk: igenis áldozzunk; de a mi kezünkbe egy nemzet tette le sorsát vak bizodalommal, és merem mondani, ha ezen törvényjavaslatot úgy, a mint Madarász László előadta, a nép elébe adjuk, legfeljebb sok ember lesz, a ki azt közönyösen fogadja, de igen kevés lesz, a ki annak örül, és igen sok lesz, ki az által legszentebb érzelmeit sértve fogja érezni, a nélkül, hogy a haza szent czélja igényelte volna. Átalában, ha mi azt mondjuk ki, mit Pázmándy Dénes indítványozott, hogy szabad minden hitfelekezetnek külön iskolát felállítani és annak fenntartására használhatja azon vallásfelekezetbeliek többségének elhatározása szerint saját alapítványait, ezzel senki meg nem sértetik, ezzel respectáljuk a tulajdont és a népnek vallásos érzelmeit, s elkerültünk sokat, mi talán kárt okozhatna a hazának. Avval végzem szavaimat: nem akarom a testvériséget úgy érteni, hogy a kiket testvérekké akarunk tenni, lánczra verjük, vagy tetszik vagy nem tetszik; hanem úgy szeretném testvérekké tenni az embereket, hogy a szabadságot ne korlátozzuk ott és akkor, hol ezt a státus czélja mulhatatlanul meg nem kivánja. (Helyes!)
A képviselőház augusztus 10-dikén tartott ülésében név
szerinti szavazás utján 231 szóval 84 ellenében elfogadta Pázmándy Dénes indítványát.
A KÉPVISELŐK ÁLTAL BEJELENTETT
INDÍTVÁNYOK TÁRGYALÁSÁRÓL.
A képviselőház 1848. augusztus 10-dikén tartott ülésében arról folyt a vita, hogy az egyes képviselők által bejelentett indítványok az osztályokhoz utasíttassanak-e?
Széll József ez idő szerint az indítványokat sem az osztályokhoz utasítani, sem a házban tárgyalni nem kivánta, kivévén a katonaállítás, a pénzügyek, a hűbér és az erdélyi unió iránti törvényjavaslatokat. Többen a bejelentett indítványoknak egyenként való fölvételét sürgették. Széchenyi István gr., közlekedésügyi miniszter, a hosszas tanácskozást az ország körülményei közt egyenesen polgári bűnnek állította. Madarász László Széchenyi előadását puszta szalmacsépelésnek mondotta. A sok szó épen a miniszteri székekből jön. Álljon elő a kormány a maga javaslataival; de épen a kormány részéről volt a katonaállítás elhalasztva.Mészáros Lázár
hadügyminiszter ugyanis a képviselőház augusztus 7-dikén tartott ülésében azt kérte, halasztassék el egy időre az ujonczállítási törvényjavaslat tárgyalása, mert neki személyes tudomást kell magának szereznie arról, hogy az alsó részeken kitört zavarok fékezésére megtett intézkedések végrehajtatnak-e?
DEÁK FERENCZ igazságügyminiszter: Én nem a sok beszédben látom a szerencsétlenséget, hanem mindinkább sajnálkozásra bír az országgyűlésnek azon typusa, hogy az emberek örülnek, ha a másiknak valamit szemére vethetnek; joggal vagy jogtalanul, alaposan vagy alaptalanul, szükséges vagy nem szükséges a közdolgok viteléhez, nyer vele a haza, vagy nem nyer, tisztább lesz általa a tárgy vitatása vagy nem, nekik az mindegy; de örülnek rajta, ha másnak valamit szemére vethetnek. Ez bizonyosan nem a testvéri szeretet, nem a szabadság, nem az egyenlőség alapján folytatott tanácskozás; jellemezni nem akarom, bélyegezze kiki magának, a mint tetszik. Azt mondják, hogy a miniszterium igen gyakran szól? Meglehet, hogy az urak között vannak, kik az eddigieket is sokallották; voltak, kik szemünkre vetették, hogy ritkábban szólunk, mint szeretnék, voltak mások, kik ennek ellenkezőjét szeretnék. Én bizony nem igen alkalmatlankodtam a háznak eddigi előadásaimmal; ime most is egy hétig vitatkoztak az urak, s csak egyszer szóltam. Egyébiránt az nem is baj, ha valaki többször szól a dologhoz, szólási szabadsága minden embernek van, csakhogy oly tárgyak ne vétessenek vitatkozás alá, melyek ez idő szerint talán nem épen szükségesek. Most leginkább csak ezért szólalok fel az indítványokra nézve is, és azt mondom, ne töltsük az időt annak elhatározásával, hogyan kezdjük el a dolgot, mert eddig mindig ilyesekkel töltöttük el az időt. Tegnap az ülés végével a legingerültebb, a legélénkebb vitatkozás volt, olyan, mely megszünt tanácskozás lenni, s az ingerültséget az a kérdés okozta, hogy ezen vagy azon módosítást bocsássuk-e szavazás alá, pedig úgy hallom, hogy az első módosítás érdemileg ugyanaz volt, a mi Pázmándy szerkezetében foglaltatott. Az ülés eloszlott, a nélkül, hogy a tárgy befejeztetett volna, mi különben, ha azon ingerültség nem keletkezik, egy óra alatt megtörténik. Nekem tehát mindegy, akárhogy megyünk bele az indítványokba; tökéletesen egyetértek vele, akár így, akár úgy: csak menjünk, s nehogy ismét azt mondják némelyek, hogy tudja isten hány miniszter és hány ízben szólt ezen indítványok valamennyiére, kimondom ezuttal nézeteimet. Nagy része a benyujtott indítványoknak olyan, hogy a tanácskozásra kijelölt négy tárgy egyikével atyafiságban van, s vele együtt tárgyalható; így p. o. a nádori tiszti díj, midőn a financterv előkerül, szépen megvitathatik; a királyi kisebb haszonvételek, az ital- és húsmérés, midőn az 1848: IX. t. cz. szerint a miniszterium a szükséges intézkedésekről javaslattal előálland, éppen úgy megvitathatók, mint azon indítvány, melyet Nyáry Pál beadott. A dolognak œconomiája ez, és nem is lehet más. Itt van p. o. egy indítvány a tulajdon szentségéről; ez oly dolog, melyet nem akarok törvényben kimondatni, hanem a törvényhozás által meg akarom tartatni; mert ha a törvényben kimondjuk és meg nem tartjuk, semmi sikere nem lesz; ha pedig megtartjuk, nem lesz szükséges törvénybe tenni; azonban ha kimondjuk és meg nem tartjuk, akkor tettleg rontjuk meg a törvényt. A katonáskodó székelyekre, majd ha az erdélyi unió kérdése előjön, lesz figyelem, a mennyire lehet. Az egyházi szerzetekről: ez olyan tárgy, a mivel nem érdemes tölteni az időt; ezek a jó barátok olyanok, kik megmaradhatnak, a nélkül, hogy kárt okoznának, a jövő ülésszakig; a cultusminiszter úr majd gondoskodni fog rólok, hogy addig is ne zavarják a rendet. Ezek nem olyan dolgok, hogy megérdemelnék a hosszabb időtöltést. A nemesi hadnagyszékek megszüntetése sem olyan, hogy perfunctorie el lehetne végezni: ennek a polgári törvénykönyvvel szoros összeköttetése van, ez pedig még most kézen nincs; szeretném tudni okát, miért ne maradhatna el ez is a jövő cyclusig. Itt jön még egy utolsó indítvány. Ez egyikkel sincs atyafiságos összeköttetésben, ez oly külön indítvány, mely egy egészet foglal magában, t. i. a községek jegyzőiről. Ez ismét nagy fontosságú, de perfunctorie nem lehet elvégezni, mert mindenesetre a pénzalap lesz a legnagyobb kérdés, mit itt fel kell találnunk; nem látom át, miért ne lehetne ezt is egy pár hónapra elhalasztani. Ezen indítványok nagy részben olyanok, melyek akár a beadott, akár a beadandó, mulhatatlanul felveendő tárgyakban, mint a pénzügy, katonaállítás, erdélyi unió, hűbéri viszonyok iránti törvényjavaslatokban, mind absorbeálják magukat: nem látom tehát okát, az osztályok ily egyes indítványokkal most miért töltsék el az időt. A mi a katonai ügy elhalasztását illeti, ez a mennyire tudom, úgy keletkezett, hogy Mészáros hadügyminiszter lement a hazának azon részébe, hol a lázadás dúlong, s a ház visszajöveteléig elhalasztani kivánta a törvényjavaslat tárgyalását. Az iszonyú vád volna, a mi itt mondatott, hogy azért ment el, hogy a katonaságot ki ne állítsa. Akár a hadügy, akár a pénzügy vétetik elő, legkisebb különbséget sem tesz; a pénzügy is olyan, melybe be lehet menni; én tehát nem értem azon vádat, kin van a felelősség, hogy a hadügyminiszter elment, s be nem adta a törvényjavaslatot. Ha tette volna, érdemes volna vitatkozni fölötte, Nehogy a sokszori szólással vádoltassam, nézeteimet most egyszerre voltam bátor előadni; méltóztassanak, ha tetszik, akár egyenként voksolás alá bocsátani az indítványokat, akár egyszerre, a hogy jobbnak látják.
Az indítványkönyv fölolvastatván, a képviselőház az egyes indítványok miként leendő tárgyalása iránt határozott.
A LEGELŐK ELKÜLÖNZÉSÉNEK FÖLBONTÁSÁRÓL.
A képviselőház 1848. augusztus 10-dikén tartott ülésében
Táncsics Mihály indokolta azon indítványát, hogy eltöröltessék az 1848: X. t.-czikk 1. §-a, mely szerint a már végbement legelő-elkülönzések többé föl nem bonthatók. Barthos Ede az indítványnak tárgyalását kivánta, minthogy vannak, kik az 1848: X. t.-czikket úgy értelmezik, hogy a bevégzett ilynemű pörökben elkövetett hibákat nem lehet orvosolni.
DEÁK FERENCZ igazságügyminiszter: Figyelmeztetem a házat, hogy a mit kivánnak, kétélű fegyver. Midőn az 1848-diki törvény kimondotta, hogy a legelői elkülönözések többé fel nem bonthatók, azt hiszem, két szempontból indult ki. Egyik szempont az volt, hogy az ország új felforgatásokkal meg ne zavartassék. Meg vagyok győződve, ha a törvényhozás 1848-ban ezen törvényt nem alkotja meg, most Magyarországban minden eddig regulázott helységek, még ott is, hol igazságtalanság nem követtetett el, a pert megindítják. E részben senki sem szólhat annyit tapasztalásból, mint én, mert előttem fordulnak meg az ilyen panaszok. P. o. a többi között eljön hozzám egy helység küldöttsége, s keserves instantiájában, mire az ember keserű könyeket sirhatott volna, elpanaszolja, hogy földek vétettek el tőlök ezelőtt 56 évvel. Azt kérdem tőlök, talán rendes úton ítéltettek el azon földek? Azt felelik reá: hisz eddig csak megvoltunk, uram; de azt hiszszük, hogy mivel most revolutió van, mindent visszakapunk. A másik folyamodás valóságos paradigmája Jeremiás siralmainak; elbeszéli benne a község, hogy mennyire szerencsétlen, a rabszolgaság súlyos lánczait hordja, keserű könyek közt eszi kenyerét, az egész világ szabad, csak ő rabszolga. Azt gondolná az ember, hogy iszonyúan kínozzák; s a dolog abból áll, hogy sessionális jobbágyok, s minden præstatióik megszüntek; de a szomszéd uraság pusztáját bírják három évről három évre árendában; az utolsó árendális szerződést 1848-diki január 1-ső napján kötötték, és panaszkodnak, hogy a földesúr, a kinek a pusztáját három évre kivették, nem akarja nekik elengedni az árendát. Sok méltó panasz mellett ilyen is van, s a törvényhozás 1848-ban előrelátással volt, s azért rendelte a már megtörtént elkülönzésnek felbonthatatlanságát, mert különben a pereknek vége-hossza nem lenne. A második szempont pedig az volt, hogy meglehet, hogy A. helységnek a legelő elkülönözésében talán sérelme van, B. helység talán nem kapott olyan legelőt, mint a milyent kaphatott volna, ha rendesen védelmeztetik; úgyde akkor, midőn a legelőelkülönözés történt, azért a jobbágyoknak szolgálatot kellett teljesíteni, most pedig ingyen kapták meg a sessiót, s azt gondolta a törvényhozás, hogy midőn ingyen kapták a sessiót, megelégedhetnek vele, habár kevesebbet is kaptak, vagy rosszabbat, mint kapniok kellett volna. Az egyes panaszkodók meg is nyugodtak, s midőn azt kérdezte valaki tőlök, megéri-e a föld azon árendát, melyet érte fizetnek? azt felelték reá: biz uram, hála isten, megéri. Ha akar a ház némely - úgy mint csalási - eseteket kivenni, ám próbálja meg ezt formulázni akkor, mikor az urbéri törvények itt előjönnek; de különösen ezt kiszakítani nem lehet. Azt mondom most is, hogy ez kétélű fegyver, s a ki tudja, próbálja meg a dolgot formulázni. Figyelmeztetem a házat még kettőre. Az egyik azon hasonlatosság, mely a többi polgári perek és az urbéri perek közt állíttatik; a másik, a mely belevág, az: ha ilyen törvény nem léteznék, utoljára oda menne ki a dolog, hogy a septemvirátus is hozhatott sok igazságtalan ítéletet, s azokat is mind fel kellene forgatni, mi a polgári törvénykezést labyrinthusba vezetné, melyből kigázolni nem lehet. S figyelmeztetem önöket, hogy az újítás a septemvirátus itélete után nem is engedtetik meg, csak néha, cum gratia. Ha épen azt akarják önök, hogy a nagyobb urbéri perekben legyen orvoslás, próbálják meg javaslataikat előadni akkor, midőn az urbéri tárgy előjön; de ezt külön indítványképen előadni nem tartom czélszerűnek. A házszabályok értelmében az urbér tárgyalásánál mindenki tehet amendement-t, s beadhatja tanácskozás végett; lehet, hogy olyasmi lesz bennök, a mit magam is elfogadok; de nem tartom szükségesnek, ennek külön indítványképeni tárgyalását. (Szavazzunk!)
A képviselőház kimondotta, hogy az indítvány az urbér iránt az igazságügyminiszter által benyujtandó törvényjavaslattal kapcsolatban tárgyaltas
sék.
AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÜLDÖTTSÉG INNSBRUCKBAN.
A képviselőház 1848. julius 24-dikén tartott ülésében elfogadta
Teleki László gr. indítványát, hogy küldöttség menesztessék Innsbruckba, fölszólítandó a királyt, hogy mentül előbb jöjjön hű magyarjai közé és maradjon köztük. A főrendiház julius 25-dikén tartott ülésében hozzájárult e határozathoz. Az országgyűlési küldöttség eljárásáról a képviselőház augusztus 16-dikán tartott ülésében tétetett jelentés. Ő felsége a hozzá intézett fölszólításra így felelt: «A hű magyar nemzet személyem iránti ragaszkodása kifejezése nekem igen kedves. A mi azon kivánatot illeti, miszerint az országgyűlést, a törvények szentesítése által, személyesen befejezném, azt, ha az isteni gondviselés ebbeli kivánatomat sikeresíti, minden bizonynyal teljesíteni fogom.»
A HADSEREG MAGYAR LÁBRA ÁLLITÁSÁRÓL.
A képviselőház 1848. augusztus 16-dikán tartott ülésének napi rendjén volt az ország védelmére szükséges katonai erőnek kiállításáról
szóló törvényjavaslat átalános tárgyalása. A hosszas vitában szemére vetették a hadügyminiszternek, hogy javaslatával a magyar hadsereget az eddigi, azaz német lábon akarja tartani, s csak fokozatosan kivánja magyarrá átalakítani; fölhozták, hogy a jelenlegi katonaság nagyobb részének szelleme most sem igen megnyugtató, s hogy az eddigi rendszer mellett az ujonnan állítandó katonák is a régi szellemet fogják magukba szívni; ehhez képest szükségesnek mondották, hogy a magyar hadsereg egészen magyar lábra állíttassék.
DEÁK FERENCZ igazságügyminiszter: Igen rövid leszek. Ezen katonai törvénynél s egyéb itt fenforgó kérdésnél két dologról van szó: az egyik, hogy Magyarországnak hadserege magyar legyen; a másik, hogy ez a részletekben miként vitessék keresztül, a mihez, nyiltan megvallom, nem értek. Ezen előttem tisztában álló két dolognál fogva azt óhajtanám kimondatni: hogy a nemzet követeli, hogy a magyar hadsereg, a mint lehet, minél elébb magyar lábra állíttassék; mikép lehet és mikor engedik a körülmények ezen követelésnek teljesítését, a miniszterre bízza; ő teljesítse ezt minél előbb, ki az országnak felelni fog. Ha többet teszünk, bajba keveredünk s ellenmondásba jövünk, mert oly dologhoz szólunk, melyhez nem értünk, s ez az eljárás nem is vezetne czélra, s nem egyeznék meg a felelős miniszterium fogalmával.
A képviselőház az augusztus 19-dikén tartott ülésben befejezte a törvényjavaslat átalános tárgyalását.
A képviselőház 1848. augusztus 21-dikén tartott ülésében kimondotta, hogy
Perczel Mórnak ugyanabban az ülésben tett azon kijelentését, hogy a hadügy vezérletében árulás követtetett el, rosszalja. Az elnöknek a tett fölszólalások értelmében előadott azon további kérdését, «kiván-e a ház oly bizottságot kiküldeni, mely előtt Perczel Mór vádját bebizonyíthassa?» a képviselők közül többen a ház rosszalásának kimondása után helytelennek mondották. Perczel Mór kijelentette, hogy kész adatait a miniszteriummal közölni. Ha egyébiránt - így szólott - a ház bizottságot tart szükségesnek, nincs kifogásom ellene, csakhogy az a rosszalás után ne ellenem intézettnek látszassék.
DEÁK FERENCZ igazságügyminiszter: Nem igen szoktam a kérdésekhez szólani, azonban ezen kérdésnél olyanok a körülmények, hogy mulhatatlanul szükséges néhány szót mondanom. Midőn Perczel képviselő úr előadta vádját, kimondta az «árulás» szót, és az ellen ellennyilatkozatok történtek, előttem úgy állott a dolog, hogy három közül valamelyiket kell határoznia a háznak: vagy helyeselni Perczel előadását, vagy rosszallani, vagy az ítéletet felfüggeszteni és a vizsgálatot előbocsátani. E három közül valamelyiknek meg kell vala történni. A ház rosszallotta a használt kifejezést, minthogy a képviselő úr nem positiv esetet hozott elő, hanem átalánosan árulással vádolta az illetőket. Még mielőtt ezen kérdés így eldöntetett, azt mondta Kossuth pénzügyminiszter úr, hogy bizottság neveztessék, mely előtt Perczel úr mutassa meg, miben áll ezen árulás; azután ítéljen a ház, van-e árulás vagy nincs? Igy tehát Perczel képviselő úr ellen teljességgel nem lett volna vizsgálódás, ő csak azon esetbe jöhetett volna, mint bárki, ki vádját nem bizonyítja be. A ház kijelentette, hogy átalános esetről kimondott vád, az «árulás» szó, rosszaltatik, s már most, midőn arról van szó, neveztessék-e bizottság, mely előtt a képviselő úr előadása igazoltassék? nem abba helyeztetik a kérdés, hogy neveztessék-e bizottság vagy sem? hanem abba, hogy neki alkalma legyen vádját bebizonyítani. A dolog valóságos, lényeges különbsége ebben van. Rendes állapotban a kormány végrehajtó hatalommal van megbízva, tehát azt, mi a végrehajtó hatalom köréhez tartozik, ha akár polgári, akár katonai, a közigazgatás körébe tartozó valamely hiba, árulás vagy vétek követtetik el, a kormánynak kötelessége megvizsgálni, utána járni; ha valamely polgár - legyen az képviselő vagy nem, és akármi magas állású - egy vagy más ágában a közigazgatásnak hibát lát, polgári kötelessége azt felfedezni, a kormánynak pedig azon hatalomnál fogva, melylyel fel van ruházva, kötelessége a hibát orvosolni, a vétkest büntetni. Következéskép, ha Perczel úrnak adatai vannak arra, hogy a közigazgatásnak e fontos ágában nemcsak hiba, hanem vétek, sőt árulás követtetik el, az egyenes út - melyet követni kell - az, hogy ő a közigazgatási kormánynyal megbízott végrehajtó hatalomhoz járuljon s fölfedezze az előtte tudva levő adatokat, és ekkor a kormánynak kötelessége elégtételről gondoskodni. Mikor lehet ezen módtól eltérni? Akkor, ha a kormány vagy nem teljesítette kötelességét, s a ház ezt úgy találja; vagy a háznak nincsen bizodalma az iránt, hogy a kormány, habár az adatok elibe terjesztetnek is, részrehajlatlanul fog intézkedni. Csak ekkor lehet parlamentális országban eltérni azon rendszertől, hogy a végrehajtó hatalom köréhez tartozó kérdések megvizsgálása egyenesen a végrehajtó hatalomhoz tartozzék. Következéskép a vád és feladásnak adatokkal való bebizonyítása a végrehajtó hatalom elibe való. A kérdés az ügynek mostani állásában a között van: kívánja-e a ház, hogy bizottság előtt adassanak elő az adatok, vagy pedig azt kivánja, hogy Perczel úr - ha vannak adatai - azokat a dolog természetes rendje szerint a végrehajtó hatalom elébe terjeszsze? Midőn Kossuth pénzügyminiszter úr indítványát tette, nem állott a dolog így; mert akkor a helytelenítés még nem volt kimondva; akkor Perczel szavaiban némileg a miniszterium s jelesen a hadügyminiszter volt megtámadva, s ha a miniszterium oly váddal illettetik, hogy részese valamely árulásnak, akkor meg lehet kivánni, hogy bizottság előtt vizsgáltassék meg a dolog; de mivel specificumra nincs reducálva a vád, a ház kimondotta rá a rosszalást. Megegyezem mindegyikben; ha tetszik, utasítsa a ház a dolgot oda, hova minden polgárt kell utasítani, hogy az, kinek felfedezni valója van, tegye azt a végrehajtó hatalom előtt; de ha a ház azt hiszi, hogy ez nem elég, hogy a miniszterium nem lesz részrehajlatlan, és a bizottságban több biztosítást lát, ám tessék ezt tenni. A normális állapot azonban az: hogy minden vádnak feladása a végrehajtó hatalom előtt történjék, és csak rendkívüli esetekben történik az, hogy a vádnak megvizsgálása bizottságra utasíttatik. A kérdés tehát az: hogy a rendes utat kivánják-e önök követni e részben is, vagy mint kivételes dolgot ki akarják-e ezt venni a közigazgatás rendes vágásából? Következéskép az elnöki kérdésre, hogy kivánnak-e bizottságot vagy nem? a felelet igennel vagy nemmel igen könnyű; mert azzal, ha a ház kimondja, hogy nem kell bizottság, még korán sincs kimondva, hogy el van zárva ezen dolog megvizsgálásának útja; sőt Perczelnek s mindenkinek nyitva van az út, vádját a végrehajtó hatalom előtt előadni sőt még azon különbség is van, miszerint, hogyha ily állapotban a végrehajtó hatalomnál adja valaki elő próbáit, némileg morális felelősséget sem vállal magára azon próbák hitelességeért. Ha tehát a többség azt végezi, hogy bizottságot nem kiván, a vádnak bizonyításától azért nincsen senki elzárva; s így fogva fel az elnöki kérdést, azt a szavazásra alkalmatosnak tartom. (Szavazzunk!)
A képviselőház kimondotta, hogy nem kiván bizottságot kiküldeni, hanem Perczel Mórt utasítja, hogy ha előadott vádjának bebizonyítására adatai volnának, azokat a miniszteriumnak terjeszsze elő.
A KATONAI SZOLGÁLAT TARTAMÁRÓL.
A képviselőház 1848. augusztus 22-dikén estve tartott ülésének napi rendjén volt az ujonczállítási törvényjavaslat részletes tárgyalása. Ennek 12. §-a a központi bizottság szerkezetében következőleg szólott: «A jelen törvény következtében állítandó ujonczok katonai szolgálata négy évig fog tartani».
Mészáros Lázár miniszter a hat évi szolgálat mellett szólott.
DEÁK FERENCZ igazságügyminiszter: Én a hat és négy év közt nagy különbséget s így a dologban nagy fontosságot nem látok. Ha a katonaállítás a régi modorban történnék, azt mondanám, hogy minél rövidebb legyen a capitulatio. De a mint tudom, a hadügyminiszter úr a legközelebbi törvényhozásnak Magyarország katonáskodásának tervét elő fogja terjeszteni, s e tervben az alapeszme az, hogy minden évben egy bizonyos kategoria be fog lépni a katonaságba; ha azonban a háború annyi ideig tart, hogy azon hat év is a háborús viszonyokba esik, óhajtanunk kell, hogy a mostani katonamennyiségben kiképzett, gyakorlott katonák benmaradjanak; ha pedig a béke helyreáll, akkor a dolog természetében van, hogy miután a jövő évben azon kategoria beállíttatik, a seregtől annyit bocsátanak haza, mennyit nélkülözni lehet, nehogy béke idején annyi fegyveres embert kelljen az álladalomnak ellátnia. Hozzájárul, hogy az országgyűlés minden évben összejő, s kimondhatja azon emberekre, hogy három vagy négy év mulva elbocsáttatnak, minthogy a hiányt pótolni fogja azokkal, kik a kategoriákból be fognak lépni. Tehát a hat évi állításban az országra nézve veszteség semmi sincsen; mert habár hat évre vannak is kiállítva, mindig le lehet szállítani ezen időt négy évre a kategoriák felállítása miatt. Ismételve mondom: veszteség semmi sincsen; meglehet, hogy lesznek oly körülmények, melyekben szeretném, hogyha 60,000 ember nem menne el egyszerre a seregből, mert gyakorlott katonára van szükség, s ez okból inkább hajlok arra, mit a hadügyminiszter mondott, t. i. inkább a hat, mint a négy évre. (Szavazzunk!)
Az e kérdésben történt szavazásról Mészáros Lázár «Emlékiratai» 113. lapján ezt írja: «Pázmándy elnök úgy tette föl a kérdést, hogy a zajban nem értettük, és a miniszteri propositio helyett a négy évit tévén ki, Deák maga is e mellett kelt föl, s így önön véleményét le is szavazta».
A KIRÁLY UJRA ÁTVESZI AZ ORSZÁGLÁST.
A képviselőház 1848. augusztus 22-dikén tartott ülésében fölolvastatott ő felségének augusztus 14-dikén kelt kir. leirata, melyben ő felsége tudatja az országgyűlés
sel, hogy egészsége helyreállván, az országlást ismét átvette, s így a junius 26-dikán kibocsátott kir. leiratával István nádorra ruházott teljhatalmat megszünteti.
BATTHYÁNY LAJOS GRÓF ÉS DEÁK FERENCZ
BÉCSI KÜLDETÉSE.
Batthyány Lajos
gr. miniszterelnök és Deák Ferencz igazságügyminiszter augusztus végén Bécsbe mentek, hogy ő felségénél a miniszterium következő kivánatai teljesítését kieszközöljék: Parancsolja meg a király az országban levő hadseregnek, hogy a pártütők ellen, kik a törvény ellen föllázadtanak, híven és vitézül teljesítse honvédelmi kötelességét, szintúgy mint a magyar hadseregek a hon védelmétől elvonva szolgálnak Olaszországban az ausztriai császár érdekében. Mondja meg ő felsége, hogy a Horvátország irányában fönforgó kérdéseknek, a magyar nemzet azon készségénél fogva, miszerint minden méltányos és igazságos kivánatot teljesíteni hajlandó, békés úton kelletvén kiegyenlíttetni, Jelačić ne merészelje az országot megtámadni. Jöjjön le ő felsége az országgyűlést személyesen berekeszteni. Szentesítse azon törvényeket, melyeket saját fölhívása következtében, saját felelős miniszteriuma előterjesztésére, az ország védelme s a pénzügy tekintetében a törvényhozás alkotott.Batthyány Lajos gr. és Deák Ferencz Bécsben időzésének az volt az eredménye, hogy egy emlékiratra utasíttattak, melyet a bécsi miniszterium ő felségének nyujtott volt be, s melyet ő felsége saját ajánló kézirata mellett a nádorhoz leküldött. Ezen emlékiratban az foglaltatott, hogy Magyarország önálló ko
rmányzata (hadügy, pénzügy és kereskedelem) ellenkezik az ausztriai birodalom egységével és jólétével, nincs összhangzásban a pragmatica sanctióval, s hogy ő felségének nem volt joga a mult országgyűlés törvényeit szentesíteni.
A képviselőház szeptember 4-dikén tartott ülésében elfogadta
Kossuth Lajos pénzügyminiszter indítványát, hogy manifestum szerkesztessék Európához, mely a magyar nemzet multját és jelenét, s a jogos tért, melyen működik, kimutassa, s hogy köttessék ez össze nyilatkozattal a magyar nemzethez, melyben világosságra legyen hozva, hova vezetik a nemzetet. Továbbá, hogy küldöttség indíttassék Bécsbe, mely kérje meg ő felségét, jőjjön le az országba, s igyekezzék királyi hatalmának mérlegbevetésével a trónt és a nemzetnek békéjét megszilárdítani és megalapítani. «És hozzon a háznak határozott bizonyságot a küldöttség a felül, vajjon a dynastia akarja-e őszintén a nemzetet azon törekvésében támogatni, hogy ez országot ő felségének csorbítlanul megtartsa, s az ő felsége által szentesített törvények minden pártütés ellen sértetlenül föntartassanak? Az idők súlya minden halogatást veszélyesnek mutatván, a képviselőház a küldöttséget oda utasítja, hogy 24, legfeljebb 48 órán túl Bécsben ne időzzön, hanem ő felségének tudomására juttassa, miként ha rögtön meg nem hallgattatnék, a halogatást tagadó válasznak lesz kénytelen venni.»A képviselőház szeptember 11-dikén tartott ülésében
Pázmándy Dénes elnök jelentést tett a Bécsbe indított küldöttség eljárásáról. A küldöttség 7-dikén Bécsben összeült, s megállapította az ő felségéhez intézendő beszéd szövegét. Deák Ferencz azt német fordításban közölte ő felségével, s erre ő felsége Lobkowitz segédje által azt a választ adta, hogy a beszédben magas személye iránt több sértő kifejezés lévén, ha ezek nem módosíttatnak, a küldöttséget el nem fogadja. A módosítások megtétetvén, a küldöttség 9-dikén elfogadtatott. Ő felsége - mint mondá - elgyengült egészsége miatt nem mehet Magyarországba; a fölterjesztett törvényjavaslatokat meg fogja vizsgálni; a küldöttség által érintett többi pontot illetőleg a miniszterium útján fogja szándékát tudatni.Pázmándy Dénes
jelentette továbbá, hogy a miniszterelnök és igazságügyminiszter több nap óta sem a magokkal vitt törvényczikkekre, sem más kérelmeikre nézve nem nyerhettek kihallgatást; hogy tőlük sem ezekre, sem pedig a küldöttségnek adandó válaszra nézve tanács nem kéretett, s nem is adatott, s ők ennek következtében mint felelős miniszterek ezen eljárással nem identificálhatják magukat, a miért is a küldöttséggel már csak mint egyszerű követek jelentek meg; Eszterházy hg. külügyminiszter pedig leköszönt és Bécsből eltávozott. A küldöttség ki nem puhatolhatá, kik most azok, kiknek tanácsával ő felsége a magyar dolgokban él.Ezután felolvasta a nádor következő levelét:
A királyi Helytartó a képviselőház elnökének! Miután a miniszterelnök hivataláról lemondván, az összes miniszterium és annak egyes tagjai működése megszünt, én pedig ezen lemondást elfogadván, a jövendő miniszterelnököt ő felsége jóváhagyása alá terjesztettem, Elnök úr a törvényhozó testületet értesítendi, miszerint a törv
Kelt Budapesten, sept. 11-én 1848.
István nádor, k. helytartó.
Bezerédy István figyelmeztette a házat a törvény azon rendeletére, hogy ha a király távol van, a nádor viszi a miniszteriummal a kormányt, (Zajos fölkiáltások: Éljen Kossuth!) s azért indítványozta, hogy az új miniszterium megalkotásáig a nádor a mostani miniszterium által folytassa a kormányzást. Kossuth Lajos jelentette, hogy Szemere Bert
alan, mint a közrend és bátorság föntartására ügyelő belügyminiszter, a hozzá intézett kérelmekre «a miniszteri tollat kezében fogja tartani addig, míg nem lesz törvényes organum, kinek azt átadhassa». Tagadta, «hogy István főherczegnek joga legyen miniszteri ellenjegyzés nélkül parancsolni ezen országban». Ime én, - így szólott - ki lemondtam hivatalomról, székemet a miniszteri asztal mellé teszem, ráülök, s azon erőnél és hatalomnál fogva, melyet nekem a törvény nyujt, akarom látni azon embert, ki tagadni merje, hogy itt azon körben, melyet a törvény a pénzügyminiszterre ruházott, én parancsolok. (Hosszas éljenzés.) Szemere Bertalan annak kimondását kivánta, hogy a minisztereknek nem szabad helyüket elhagyni, míg azt mások el nem foglalják. Batthyány Lajos gr. ennek ellenében utalt arra, hogy «épen jelenleg minden nap, sőt minden óra oly elhatározó és oly eldöntő, hogy valósággal öszszekötött cselekvést igényel, melyet csak egy egyéniség vagy legalább oly testület, mely egy forrásból keletkezik és hasonnemű és egyforma meggyőződéstől van lelkesítve, vihet végbe; tehát kötelességének tartotta kilépni a miniszteriumból, s szükségesnek tartotta, hogy olyanok foglalják el a helyet, kik egymás közt tökéletesen tisztában vannak, s összhangzásban tudnak és akarnak cselekedni. A miniszterium részéről a mult napokban előfordult hibák onnan eredtek, «mert két eltérő vélemény levén egybekapcsolva, az egymást fölemésztette és így a positivus erőkifejtés lehetetlenné vált». Én is azt mondom, - így végezte - hogy egy nem felelős helytartói kormányzás és intervallum nem lehet, minden perczben felelős ember kell; hanem elégségesnek tartom, ha csak egy emberre bizatik is a felelősség; a közbizodalom már nyilatkozott, bízzunk meg Kossuth Lajosban. Kossuth Lajos erre úgy nyilatkozott, hogy ha a képviselőház azt akarja, hogy ő vagy akárki más ideiglenesen viselje a kormányt, akkor jelentse ki ülését mindaddig permanensnek, míg egy küldöttség átmegy a nádorhoz, megviszi neki a ház akaratát és meghozza a hírt, vajjon hozzájárul-e ő fensége, vagy nem. E szerint fog azután a ház intézkedni. Részéről kijelenti, hogy ha ő találna az lenni, kit a háznak bizalma előbb mintegy fölhívni látszott, ő az üres helyeknek kitöltésével öt percz alatt készen lesz.A
képviselőház hét tagját Budára küldötte a nádorhoz annak kijelentésére, hogy levelének tartalmát a képviselőház alkotmányellenesnek és az 1848: III. t.-czikkel merőben ellenkezőnek tartván, azt, mint ilyent, érvénytelennek nyilvánítja; továbbá annak kijelentésére: «hogy a képviselőház addig, míg ő felsége törvényszerűleg új miniszteriumot alkotand, a mostani minisztereket hivataloskodásuk szakadatlan folytatására utasította, s a képviselőház osztatlan kivánságánál fogva Kossuth Lajos és Szemere Bertalan a kormány vezetésére fölhivattak addig is, míg ő felsége törvényesen új miniszteriumot nevezend; valamint az aldunai táborban levő hadügyminiszter is illető tárczájának ideiglenes megtartására utasíttatott».Kossuth Lajos
ezután a pénzügyre nézve és az ország védelme iránt tett indítványokat:Parancsolja meg a ház a pénzügyminiszternek, hogy öt pengő forintos bankjegyeket, melyekért az ország minden jövedelmei és jószágai alapul szolgálnak, bocsásson ki. Határozza el, hogy addig is, míg ő felsége a katonaállításra vonatkozó törvényjavaslatot szentesítené, a miniszterium minden törvényhatóságra a katonai illetőséget kivethesse s ezen illetőséget a törvényhatóságok toborzás utján tartozzanak kiállítani.
A képviselőház Kossuth Lajos indítványait elfogadta.
A küldöttség István nádortól visszaérke
zvén, ő fensége sajnálatát jelentette ki, hogy levelét a ház törvénytelennek nyilvánította; ő levelét sem törvénynek, sem határozatnak nem tekintvén, hanem tudosításnak, hozzá miniszteri ellenjegyzést szükségesnek nem tartott. Sajnálkozását jelentette ki továbbá azon, hogy a ház az ő elmellőztével Kossuth Lajos és Szemere Bertalan urakat megbízta a közigazgatás vitelével, s ezt iránta való bizalmatlanságnak vette.A képviselőház szeptember 12-dikén tartott űlésében
Nyáry Pál indítványára teljes bizalmát nyilvánította a nádor iránt.
SZÜKSÉGES-E, HOGY A KÉPVISELŐHÁZ
MAGÁT PERMANENSNEK NYILVÁNÍTSA?
A képviselőház 1848. szeptember 12-dikén tartott ülésében
Sembery Imre a következő indítványt tette: «A népképviselők mindaddig, míg a magyar birodalomban a béke és a törvényes rend a nemzet önállásának s alkotmányos jogainak tökéletes biztosításával helyre nem állíttatik, eloszolni nem fognak, s gyűlésöket állandónak nyilvánítják.» Az indítvány hosszas vitát támasztott. Miután végre az elnök a kérdést föltette, s a ház fölállással szavazott, többen névszerinti szavazást kértek.
DEÁK FERENCZ: Azon kérdést vagyok bátor a házhoz intézni, hogy miután, a mint hallom, mert nem voltam jelen, a ház felállással már szavazott is, megengedi-e, hogy e tárgyhoz hozzászóljak? (Halljuk!) A tárgyhoz magához azon észrevételt teszem, hogy én azon határozatnak, miszerint a ház magát permanensnek declarálja, szükségét nem látom. Nem látom pedig szükségét azért, mert a haza jelen körülményei között, azaz értem azon esetet, ha ő felsége netalán oly miniszteriumot nevezne ki, mely a nemzet érdekét nem ennek szempontjából vagy nem a ház szempontjából fogná fel, és ha nem remélne többséget, a házat, az országgyűlést el akarná oszlatni, s így a haza utolsó támaszától fosztatnék meg: ezen aggodalom engemet nem aggaszt, mert a házat törvényesen el nem lehet oszlatni bizonyos ideig, t. i. addig, míg az 1848: IV. t. cz. 6-ik szakaszának elég téve nincs, a mely törvény azt mondja: «Az évi űlés az utolsó évrőli számadásnak és a következő évi költségvetésnek a miniszterium által leendő előterjesztése és az irántoki határozatnak meghozatala előtt be nem rekesztethetik, sem az országgyűlés el nem oszlathatik». Én egy ideig távol voltam ugyan innen, de hallom, hogy a költségvetés vizsgálata még nincs befejezve; figyelmeztetem tehát a házat, hogy ha ennek befejezése előtt akarná az új miniszterium az országgyűlést feloszlatni, ezen törvény erejénél fogva a legtörvényesebb téren mondhatná a ház, hogy eloszlatni nem lehet. (Helyes! Hosszasan tartó éljenzés.)
Deák Ferencz fölszólalása után Sembery Imre visszavonta indítványát.
A KORMÁNYZAT VITELÉRŐL AZ UJ
MINISZTERIUM ALAKÍTÁSÁIG.
I.
A képviselőház 1848. szeptember 12-dikén estve tartott ülésében
Kossuth Lajos indítványozta: szólíttassék föl a nádor, hogy az 1848-diki törvények által kezébe adott hatalomnál fogva vessen véget az ideiglenes állapotnak. Batthyány Lajos gr. erre tudatta a házzal, hogy a nádor őt már fölhívta miniszterium alakítására.
Szeptember 15-dikén atyjához írt levelében Lónyay Menyhért ezt írta: «Tegnap estve kellett volna Wenckheim Bélának haza jönni a felség válaszával azon föltételekre, a melyeket Batthyány kikötött; ezek közé tartozik, hogy nyiltan ismerjék el hazánk új törvényeit, s hogy Jelasicsot azonnal állítsák meg.»
A képviselőház szeptember 15-dikén tartott ülésében
A szeptember 16-dikán tartott ülésben Batthyány Lajos
Szeptember 18-dikán anyjához intézett levelében Lónyay Menyhért ezt írta: «Az egyetlen örvendetes hír, hogy a baloldal teljesen megadta magát. Hogy meddig, nem tudom, annyi bizonyos, hogy ambitióik nem fognak sokáig nyugton maradni, különösen ha tünedez
A képviselőház 1848. szeptember 22-dikén tartott ülésében
II.
Kossuth Lajos
másodszor is fölszólalt indítványa mellett, Többen a távollevő miniszterelnökért kivántak küldeni, hogy nyilatkozzék, nincs-e különösen a honvédelmi dolgokban a haza megmentéséhez a ház rendkívüli gyámolítására szüksége?
DEÁK FERENCZ: Én szívesen beleegyezem, hogy a miniszterelnök ez iránt megkérdeztessék, de a házhoz egy kérdést vagyok bátor intézni. Ha a nyujtandó segélyt úgy érti a ház, hogy mindenfelé biztosokat határoz küldeni, hova a haza megmentésére az elnök kívánja annak értem hasznát; de hogy legyen mellette minél előbb nyolcz miniszter, annak hasznát épen e veszélyes körülmények közt nem értem, mert benn voltam én is azon körben, s tudom, hogy veszélyes körülmények közt nincs nehezebb, terhesebb és zsibbasztóbb, mint nyolcz embertől körözve lenni, kik gyakran nem értenek egyet. Ha a miniszterelnök erélyességét meg akarjuk zsibbasztani, egyik módja, tanácsot adni melléje, melynek felette nem áll, hanem melynek többsége szabályozza az ő tehetségét. Midőn ő maga viszi a dolgokat, az alatt az álladalmi titkárok viszik a különböző tárczákat; hanem mivel ezek álladalmi titkárok, ő pedig miniszterelnök, az egyetlen felelős miniszter: mindazt, mi az összes politikát tárgyazza, ő határozza meg. Régen megmondta Martinuzzi: «qui socium habet, dominum habet», s ha a körülmények olyanok, hogy erélyesség szükséges, s ha ezen erélyesség olyan mértékben megvan a miniszterelnökben, a mint kételkedni nem lehet, hogy megvan: én nem sietnék, hogy másokat rakjak melléje, hogy azokkal tanácskozzék, s azok többségének alárendelje magát. Ha az erélyesség valaha szükséges volt, most szükséges; az erélyesség pedig, ha egy személyben lesz pontosítva, néhány hét alatt is többet tesz, mintha a designált minisztereket melléje ültetjük. Kérdezzük meg tehát a miniszterelnököt, ő bizonyosan azt fogja felelni: óhajtja, hogy a ház tanácsával segítse; de hogy azt óhajtsa, hogy az általa designált miniszterek mint miniszterek foglalják el helyöket, azt nem hiszem. Egyébiránt ha a mi segélyünk járul az elnök támogatására, hogy ez hasznos, azt senki sem hozza kétségbe, hanem másrészről, ha az urak a tábor ellen teszik azt a kifogást, hogy ott nem ütköznek, ámbár a miniszterelnök megparancsolta, s hogy onnét nem küldenek katonát, ámbár a miniszterelnök ezt is megparancsolta, s mindez nem történt most, mikor Mészáros mint generális van ott, mint olyan generális, ki alatta van a miniszterelnöknek: kérdem, ha a designált miniszterek elfoglalják helyöket, s azon Mészáros épen úgy nem lesz alatta a miniszterelnöknek, mint nem volt alatta előbb, míg miniszter volt, vajjon akkor majd jobban megfelel-e azon rendeleteknek? (Felkiáltások: Félrevetik!) Az most is megtörténhetik; most nemcsak a ház hívhatja vissza, hanem a miniszterelnök is; ha pedig miniszter lesz, a miniszterelnök nem hívhatja vissza. Míg nem mint miniszter cselekszik, addig a miniszterelnök is visszahívhatja; sőt több hatalma van a miniszterelnöknek addig, míg a miniszterek kinevezve nincsenek. Én óhajtanám, hogy neveztessenek ki, de nem azt, hogy mi rendeljük meg, hogy a designált miniszterek foglalják el helyöket, azon designált miniszterek, kikről bizonyos sem vagyok, hogy politikájuk összevágó lesz-e, s nem fogják-e zsibbasztani a miniszterelnök erélyességét. A miniszterelnök hatalmának előmozdításához szívesen járulok; de nem osztozom azon eszmében, hogy szükséges az erélyesség emelésére, hogy a kijelölt miniszterek helyöket minél előbb elfoglalják, s hogy a miniszterelnök akkor nagyobb erélyességet fejthet ki, mint ha most az álladalmi titkárok által viszi a mechanicumot, az összes politikát pedig a maga belátása szerint intézi. Azért ám kérdezzük meg a miniszterelnököt, meglátjuk mit felel; de figyelmeztetem a házat, hogy a kijelölt miniszterek helyének elfoglalása a helyett, hogy növelné, megeshetik, hogy zsibbasztja az erélyt.
A képviselőház kimondotta, hogy a miniszterelnököt, mint a ki rendkívül el van foglalva, nem kivánja maga elé hivatni, s Kazinczy Gábor jegyzőt küldi ki, hogy a kérdéseket a miniszterelnökkel közölje és feleletét meghozza.
A képviselőháznak ugyanazon napon délután tartott ülésében
Kazinczy Gábor előterjesztette a miniszterelnök következő válaszát: Az általa fölterjesztett miniszterjelöltek még ekkorig megerősítve nincsenek; ő bármely pillanatban kész akár az egész ház, akár pedig bizottmány előtt számolni azon intézkedéseiről, miket a haza védelme körül tett és tenni fog; de ha a képviselőház a kiküldött bizottmányt oly felhatalmazással látná el, mihez képest azon intézkedések hozatalába vagy azoknak végrehajtásába határozólag folyna be, azon esetben kénytelennek érezné magát a ház bizalmából viselt kormányt annak kezeibe letenni.A képviselőház erre a következő határozatot hozta: A megválasztott hatos bizottmány oda utasíttatik, miszerint a miniszterelnök urral magát érintkezésbe tévén, minekutána a haza védelme körüli elfoglaltsága a miniszterelnöknek a ház előtti megjelenését alig engedné meg, a ház által kiv
ántatandó fölvilágosításokat ezen bizottmány fogja adni, kötelességeül tétetvén: ha valamely ügyben a ház intézkedésének szüksége forogna fönn, azt ez iránt haladéktalanul fölhívni.
AZ OSZTRÁK BIRODALMI TANÁCSHOZ MENESZTETT
ORSZÁGGYŰLÉSI KÜLDÖTTSÉG ELJÁRÁSÁRÓL.
A képviselőház 1848. szeptember 15-dikén tartott ülésében elfogadta
Kossuth Lajosnak következő inditványát: A bécsi camarillának példátlan árulása a nemzetek szabadságának elnyomására egyik eszköz gyanánt azzal is élt, hogy a magyar és osztrák nemzet között a legujabb időkben mesterséges cselszövényekkel kölcsönös idegenkedést szítogatna, s ekkint megzavarná azon testvériességet, s szabadság szellemétől lelkesített rokonszenvet, mely Magyarország és az ausztriai birodalom népeit az alkotmányos szabadság kivivására egyesítette. Tegye magát ennél fogva a képviselőház az ausztriai országgyűléssel, mint nemzet nemzettel, közvetlen barátságos érintkezésbe, s küldjön e végett egyenesen az ausztriai birodalmi gyűléshez 12 tagból álló küldöttséget, mely ott a magyar nemzetnek azon meggyőződését jelentse ki, hogy úgy a magyar, mint az ausztriai szabadság és alkotmányosság megvédésére a kölcsönös egyetértést és testvéri barátságot a legbiztosabb eszköznek tekinti. Jelentse ki azon meggyőződését, hogy a birodalom és Magyarország között idegenséget szítogató cselszövényeknek teljességgel nem sikerült a magyar nemzetnek a birodalom nemzetei iránt táplált testvéri rokonszenvét megingatni, s hogy a magyar nemzet a birodalom nemzeteitől e szives rokonszenv viszonozását biztosan várja. Jelentse ki azon meggyőződését, hogy ha a reactiónak, mely Magyarországot hallatlan árulással körülövedzette, hazánk szabadságát és önállását megcsonkítnia sikerülne, ez bizonyosan a birodalom ifju szabadságának is megdöntését vonná maga után. És azért, kijelentvén, hogy a magyar nemzet óhajtja, miként a birodalom nemzetei Magyarországnak, s viszont a magyar nemzet az ausztriai nemzeteknek önállását, szabadságát és alkotmányosságát kölcsönösen biztosítsák, egyszersmind adja a birodalmi országgyűlésnek tudtára, hogy azon érdektalálkozásokat, melyek köztünk és a birodalom közt szomszédság, barátság és fejedelmünk egységénél fogva fönforognak, az alkotmány, igazság és méltányosság alapján kiegyenlíteni és szabályozni, mint szabad nemzet szabad nemzettel, legszívesebben hajlandónak nyilatkozik.A képviselőház ezen határozatát a főrendek is magukévá tették.
Az osztrák birodalmi tanács 1848. szeptember 19-dikén Bécsben tartott ülésében Strobach
elnök a következő jelentést tette: Deák, a magyar küldöttség tagja, a magyar nemzetgyűlésnek - az egyik hasábon magyarul, a másikon németül irott - eme megbízó levelét adta át nekem a birodalmi tanácshoz rendelt küldöttség meghatalmazását illetőleg: «A magyar nemzetgyűlés alulirott elnöke bizonyítja, hogy Deák Ferencz, Eötvös József, Balogh János, Pulszky Ferencz, Szemere Bertalan, Kállay Ödön, Szirmay Pál, Irányi Dániel, Gorove István, Teleki Domonkos, Raiszig Alajos, Bezerédy István magyar népképviselőket a magyar nemzetgyűlés az osztrák egyesült birodalmi tanácshoz abból a czélból küldötte ki, hogy a f. é. szeptember 15-dikén hozott és nekik átadott határozat szerint járjanak el. A magyar nemzetgyűlésnek Pesten 1848. szeptember 15-dikén tartott üléséből. Pázmándy Dénes, a magyar nemzetgyűlés elnöke. «Az a kérés - így folytatta Strobach elnök nyilváníttatott, hogy a magyar küldöttség maga a birodalmi tanács elé bocsáttassék. Erre nézve a küldöttség vezetőjével szemben nyilatkoztam, s a házszabályok eme rendeletére utaltam: «Küldöttségek a birodalmi tanácsnak sem ülései, sem osztályai és bizottságai elé nem bocsáttatnak». Úgy vélem, nincs szükség további tárgyalásra, hanem elégséges a házszabályokra való egyszerű hivatkozás, hogy nem engedhető meg a magyar küldöttségnek a birodalmi tanács elé bocsátása; ehhez képest az a nézetem, hogy a megbízó levél a magyar küldöttségnek visszaadandó.A birodalmi tanács hosszas és heves vita után 186 szóval 108 ellenében elfogadta Helfert indítványát: A birodalmi tanács a jelenlegi magyar küldöttség esetében a ház szabálya alól kivételt nem tesz. Kimondotta továbbá Lasser
indítványára: A magyar nemzetgyűlés küldöttsége a birodalmi tanács elnöke által fölhivandó, hogy közleményeit irásban az elnöki iroda utján hozza a gyülekezet elé. A szeptember 22-dikén tartott ülésben Strobach elnök így szólott: Az utolsó ülésben hozott határozat értelmében az elnöki irodából jegyzéket intéztem a magyar nemzetgyűlés küldöttségéhez, s ebben fölhívtam, hogy közleményeit irásban terjeszsze a birodalmi tanács elé. Erre a következő feleletet kaptam: Minthogy a magyar nemzetgyűlés küldöttei közvetlenül az osztrák birodalmi tanácshoz küldettek, nem érzik magukat fölhatalmazva arra, hogy a birodalmi tanács elnökével irásbeli közleményekbe bocsátkozzanak. A mit tettem, - folytatta az elnök - a kamara fölhatalmazása alapján tettem; azt tartom, nincs szükség további commentárra, s abban a véleményben vagyok, hogy ez az elintézés ad acta teendő.A képviselőház 1848. szeptember 22-dikén tartott ülésében
Deák Ferencz jelentést tett a bécsi küldöttség eljárásáról.
DEÁK FERENCZ: Tisztelt ház! Méltóztattak küldöttséget nevezni ki azon megbízással, hogy az az ausztriai birodalmi alkotmányozó országgyűléssel a nemzet nevében közvetlen érintkezésbe tegye magát, és nyilatkoztassa ki, hogy a magyar nemzet meg van győződve, hogy kölcsönös szabadságunk és önállásunk csak úgy lesz biztosítva, ha egyetértés, barátság és rokonszenv alapján nyugszik; jelentse ki a háznak a magyar nemzet azon kivánságát, hogy valamint Magyarország Ausztria alkotmányosságát, úgy Ausztria is Magyarországét kölcsönösen garantirozza; s jelentse ki, hogy mindazon érdektalálkozásokat, mik Magyarország és az ausztriai birodalom tartományai között fenforognak, az alkotmánynak, igazságnak és méltányosságnak alapján Magyarország igen szívesen kész kiegyenlíteni. Mi ezen kiküldetésünknél fogva elérkezvén Bécsbe, a megbízó levelet átadtuk a ház elnökének; a ház elnöke bemutatta azt magának az országgyűlésnek, és az országgyűlés hosszasabban tartott tanácskozások után azt határozta, hogy miután az ausztriai országgyűlés házszabályai között egyik pont azt tartja, hogy küldöttséget az országgyűlés el nem fogad, reánk nézve ezen szabály alól kivételt tenni nem akarnak, vagy nem tehetnek, hanem megbízzák az elnököt szólítsa fel ezen küldöttséget, hogy ha kívánnánk vele valamit írásban közölni, azt közöljük írásban, és ő azt a háznak elő fogja terjeszteni. A háznak ezen határozatát az elnök levélben közölte velünk, melynek felolvasását méltóztassanak megrendelni. Mi az ő levelére azt feleltük, hogy a magyar országgyűlés által nem vagyunk felhatalmazva arra, - minthogy az országgyűlés kiküldetése szerint közvetlen érintkezésbe kívántunk lépni az ausztriai országgyűléssel - hogy bármely írásbeli közléseket tegyünk az ausztriai országgyűlés elnökével, és kijelentettük, hogy az elnöknek az országgyűlés ezen határozatáról szóló levelét be fogjuk mutatni küldőinknek. Van szerencsém tehát bemutatni mind az elnök levelét, mind az arra adott feleletünket.
Az ausztriai
An die löbliche Deputation der ungarischen National-Versammlung, zu Händen des Herrn Franz Deák.
Der unterzeichnete Präsident der konstituirenden Reichsversammlung beehrt sich, der löblichen Deputation der ungarischen Nationalversammlung hiemit anzuzeigen, dass er in der gestrigen Sitzung der hohen Reichsversammlung das ihm vorgelegte Beglaubigungsschreiben vollen Inhalts bekannt gemacht habe, und dass sohin über diesen Gegenstand folgende zwei Beschlüsse abgefasst worden seien:
Erstens, dass die Reichsversammlung im Falle der gegenwärtigen magyarischen Deputation keine Ausnahme von den Regeln des Hauses eintreten zu lassan habe.
Zweitens, dass die Deputation der ungarischen Nationalversammlung von dem Präsidenten des Reichstages einzuladen sei, Ihre Mittheilungen schriftlich durch den Vorstand des Reichstages an die hohe Versammlung zu bringen.
In Folge dieser Beschlüsse ist daher der gewünschte Vortritt der löblichen Deputation in der Reichsversammlung nicht zulässig, dagegen ergeht von dem unterzeichneten Präsidenten die höfliche Einladung, die löbliche Deputation wolle dem zweiten Beschlusse gemäss ihre allenfälligen schriftlichen Mittheilungen an den Unterzeichneten gelangen lassen, wo er sich sodann zur angenehmen Pflicht machen wird, dieselben ungesäumt der hohen Reichsversammlung vorzulegen.
Mit dieser Mittheilung wolle die löbliche Deputation die Versicherung der vollkommensten Hochachtung genehmigen. Wien, 20. Sept. 1848. Der Reichstags-Vorstand: Strobach m. p. Präsident. Ullepitsch m. p. Schriftführer.
A küldöttségnek erre adott felelete:
An den Herrn Präsidenten der konstituirenden Reichsversammlung, Herrn Strobach.
Nachdem die Abgesandten der ungarischen Nationalversammlung unmittelbar an die österreichische konstituirende Reichsversammlung geschickt worden sind, fühlen sie sich nicht ermächtigt, sich mit dem Herrn Reichtags-Präsidenten in schriftliche Mittheilungen einzulassen. Sie werden die im Namen der Reichsversammlung gegebene Antwort des Herrn Präsidenten der ungarischen Nationalversammlung mittheilen.
Wollen Sie Herr Präsident die Versicherung der vollkommenen Hochachtung genehmigen. Wien, den 20. Sept. 1848. Im Namen der Abgesandten der ungarischen Nationalversammlung.
A képviselőház a küldöttség eljárását helyeselte, s jelentését tudomásul vette.
A MAGYAR ÜGYEK ÁLLAPOTA SZEPTEMBER VÉGE FELÉ.
Deák Ferencz
1848. szeptember 22-dikén Pestről a következő levelet intézte Tarányi József sógorához:
Tegnap este érkeztem Bécsből, tagja valék azon küldöttségnek, melyet a magyar országgyűlés az ausztriai országgyűléshez küldött, s melyet a bécsiek el nem fogadtak. E tárgyról nem írok, mert a hírlapokból fogod olvasni, mit róla tudni érdemes.
Több leveledre nem válaszoltam, és most már elmondhatom okát. Hónapok óta kínos aggodalomban élek itt, mert hónapok óta láttam, miként dolgozik titkon és nyilván egyik rész az alkotmányos szabadság és nemzetiség megdöntésén, s miként segítik ezeket törekvéseikben akaratlanúl azok, kik forradalmi térre lépni, forradalmi lépéseket előkészítgetni óhajtanak idétlen könnyelműséggel, s kik talán csak most sejtik: hogy számításaik a nemzet erejére s a nép rokonszenvére, alaptalanok voltak. Így álltam én e kettős erőnek vészes működése között, fokról fokra közelíteni láttam a veszélyt, szóltam, figyelmeztettem, de sükeretlenűl, míg végre bekövetkezett, mitől minden pillanatban rettegtem. Ilyen lelki állapotban nem mertem, nem akartam neked írni. Kebledbe öntsem én azon keserű aggodalmakat, miket én tápláltam? Nehezítettem volna minden órádat, megtörtem volna közléseimmel, aggodalmaimmal erődet, melyre néked is oly igen szükséged volt, s minden haszon nélkül magadra és a közügyre, mert az eseményeket, miket mások idéztek vagy segítettek elő, mi megállítani, vagy bármi részben változtatni nem valánk képesek. Sokkal inkább éreztem, mennyire kínos, fájdalmas azon állapot, melyben az ember naponként, óránként közelíteni látja a veszélyt, mely a haza függetlenségét elsodorja, mint hogy ne tartozkodtam volna mindazt, mit láttam s tapasztaltam, s mi nálam az aggodalmat bizonyosságra emelte, veletek is közleni, s kebletekben az aggódó sejtelmeket annyira kínos bizonyossággá emelni. Akartam írni szárazon és mellőzve állapotunk fejtegetését, de ez meg lehetetlen volt, s így inkább szemrehányásodnak tevém ki magamat, semhogy azon parányi lelki nyugalmat, melyet talán tápláltatok, elraboljam tőletek.
Azt írod: lépjek vissza ismét a miniszteriumba, s a haza szent nevére kérsz: hogy ezt cselekedjem. Vagy nem ismered még most is a dolgok állását, vagy nem gondolkoztál komolyan, épen nem gondolkoztál. Én a miniszteriumból kiléptem, midőn az felbomlott, mert az udvarnak (a miniszterium megkérdezése nélkül, s ismételt előterjesztése ellen) követett politikája mellett, hacsak részese nem akart lenni azon politikának, fenn nem állhatott. Az udvar ezen honunk elleni gonosz politikája nem változott, sőt még gonoszabb lett, midőn Batthyányt a nádor miniszterelnöknek felterjeszté. Batthyány feltételül kötötte ki: hogy Jelasicsot ő felsége visszaparancsolja. Batthyány miniszterelnöknek kineveztetett, de a feltétel el nem fogadtatott, s Jelasics az udvar akaratjából, a fejedelem tudtával s annak nevében háborút folytat ellenünk, s ő felsége még csak parancs által sem gátolja ezen háborút. Most már miként lehessek én azon hatalomnak minisztere s eszköze, mely hazám ellen háborút folytat, s mely a békesség feltétele gyanánt nemzeti önállásunk s alkotmányos szabadságunk leglényegesebb részének föláldozását követeli? Monarchiában a miniszter mindig a király minisztere, s mint ilyen felelős az országnak; de midőn a király nevében s tudtával, sőt tettleges engedelmével háború folytattatik a nemzet ellen, hogyan legyek én minisztere a királynak? Azt mondhatnád, legyek minisztere az országnak; de monarchiában az országnak külön, a fejedelemtől elvált s azzal ellentétben álló miniszteriuma képzelhetetlen. Lehet provisorius kormánya, dictatura, revolutió alkalmával; de ily provisorius országos kormány nálunk nincs, nem is igen lehet, mert ennek első feltétele volna: kijelentett fellépés a király ellen, ez pedig nálunk balgatag, sükeretlen lépés volna. Batthyány más állásban van. Ő kénytelen volt elfogadni állását, mert csak ő volt, kit ott fenn is mint elnököt megerősítettek, itt alant is elfogadtak; nélküle tüstént anarchia lett volna. Kivüle a többi miniszterek egyénisége nem nagy fontosságú jelenleg, sőt minél később töltetnek be a többi tárczák, minél tovább áll maga, nem korlátolva minisztertanács által, annál több erélyt fejthet ki, a közigazgatás rendes dolgait pedig a státus-titkárok vihetik. Még ha én lettem volna hadügyminisztere, nehezebb volna lelépésem, mert most a hadügy mindenek felett szükséges; de az én tárczám rendes folyamát más is elviheti, s én magamat az udvarnak jelen politikájával egy óráig sem identificálhatom.
Sorsunk itt felette bizonytalan. Semmit, de semmit előre gyanítani nem lehet, csak annyi bizonyos, hogy veszély környezi hazánkat is, magunkat is; de hiszen ez közös bajunk az egész honban. Jelasics közelget seregével, a tótoknál, oláhoknál lázító izgatások nevelik a közbajt, s az ország átalános bomlásnak indul. Ez az, mit hónapok óta jövendöltem, de pessimistának tartottak, s azt mondották, felette feketén látok. Szavaim itt is elhangzottak némelyek öröm-mámorában, mások, különösen egy, forradalmi számítgatásai közben nem akart hallgatni reám, s most együtt iszszuk meg a levét e menthetetlen bajnak.
I.
A képviselőház 1848. szeptember 22-dikén d. u. tartott ülésében tárgyalta
Deák Ferencz volt igazságügyminiszter törvényjavaslatát az 1848: IX. t. cz. folytán szükséges intézkedésekről. Ennek 11., 12. és 13. §-ai így szólottak: «11. §. A házas zsellérek majorsági zselléreknek csak akkor tekintetnek, ha a földesúr világosan be tudja bizonyítani, hogy azokat akár szóbeli egyesség, akár irott szerződés mellett, vagy saját majorsági birtokára, vagy a határnak oly részére telepítette, mely még sem egyeseknek, sem a jobbágyközségnek elkülönözve birtokában nem volt. 12. §. Ily majorsági zsellérektől sem lehet ugyan házhelyeiket elvenni, ha csak ez a szerződésben világosan kikötve nincs, de tartoznak a szerződésben kikötött vagy eddig gyakorlatban volt tartozásaikat pontosan kiszolgálni mindaddig, míg magukat meg nem váltják. A megváltási summa ott, hol a tartozások akár szerződés, akár gyakorlat szerint változatlanok, ezen tartozások becsértékéhez irányoztatik; ott pedig, hol a tartozások időnkint változtak, a jelen törvény kihirdetése előtt közelebb lefolyt hét évi jövedelem közép száma vétetik alapul, s mind egyik, mind másik esetben a becslési és megválthatási eljárás ugyanaz leend, mely a fentebbi 2., 3., 4., 5., 6. és 7. §§-ban a szőlőkre nézve megállapíttatott. 13. §. Azon házas zsellérek, kikre nézve a földesúr azt, a mi a 11. §-ban kivántatik, bebizonyítani nem tudja, habár az urbéri tabellába vezetve nem volnának is, urbérieknek tekintendők, s mint ilyenek semmi uri szolgálattal többé nem tartoznak, hanem a volt földesúr az 1848: IX. t.-czikk értelmében országos becslés után a közállománytól nyerendi kárpótlását.»A központi bizottság nem tartotta szükségeseknek a 11.
§. ezen szavait: «kik a határnak oly részére telepíttettek, mely még sem egyeseknek, sem a jobbágyközségnek elkülönözve birtokában nem volt», s azért e szakasz kihagyását kivánta. A 12. §. ezen szavai után: «ha csak a szerződésben világosan kikötve nincs», a következő szavak beszurását ajánlotta: «ekkor is minden beruházások kifizetése mellett». Továbbá meg akarta toldani e §-t ezzel: «Ha pedig a földesúr majorsági földére maga építette a házat, ez megváltás tárgya nem lehet».
Kapy Ede a 11. §-nak a szóbe
DEÁK FERENCZ: Az urbéri táblák nem vétethetnek fel cinosurául arra, hogy mi az urbériség, s mi a majorság; nem vétethetnek pedig két oknál fogva. Először is azért, mert az urbér behozatalakor igen sok el volt tagadva, vagy hibásan volt beirva, s mégis valóságos urbér. Maguknál a telki állományoknál ez leginkább szembe tűnik; mert midőn a régi urbériségek felméretnek, sokszor kitűnik, hogy nagyobbak, mint a milyeneknek az urbéri táblákban ki voltak téve, s ez az, mit a törvény maradványoknak nevez, s a mire nézve hozatott az urbéri törvénynek azon rendelkezése, hogy a maradványokból új telkeket kell csinálni, mert ezen földek akkor, mikor az urbér behozatott, már csakugyan a jobbágyok kezén voltak, következőleg, ha helyes lett volna a beírás, akkor ezek is belementek volna a beírásba, s így mindenki által valóságos urbériségeknek tekintetnének. Épen ez áll a házas zsellérekre nézve is. Sok helyen a zsellérek száma megszaporodott, de szaporodott csak az által, hogy a zsellérek belső telkén 2-3-4 ház is építtetett. A földesúr ezzel nyert, mert több haszon élvezetében részesült, a nélkül, hogy ezért több földet adott volna, kivévén, a mennyiben ezen zselléreknek a legelőben is részük volt. E miatt tartottam szükségesnek kimondatni ezen törvényjavaslatban, hogy valóságos majorsági zsellérnek csak az tekintethetik, kiről be van bizonyítva, hogy írás vagy szóbeli szerződés mellett telepíttetett le a majorsági földekre. Van itt még egy másik határozat is, melyben az mondatik, hogy majorsági zselléreknek tekintendők azok, kik a határnak oly részére telepíttettek, mely sem egyeseknek, sem a jobbágyságnak elkülönzött birtokában nem volt; de ezt a központi bizottság kihagyatni kívánja; s hogy most már, miután a szőlőkre nézve szintén úgy intézkedett a ház, per analogiam ez is ki fog maradni, ezt kérdésbe sem veszem. De megvallom, hogy itt sem osztoztam volna ezen nézetben, mert én más szempontból indulok ki arra nézve, hogy mi a közös és mi a külön birtok. Úgy látszik, a ház azon szempontból indul ki, hogy közös birtoknak tekinti a határnak azon részét, melyet a jobbágyság eddig a földesúrral mint közös legelőt birt, vagyis régi kifejezés szerint, a jobbágyság e részben is compossessornak tekintetik a földesúrral. Az én nézetem szerint pedig a fennálló törvények szempontjából kiindulva ez nem áll; mert midőn valamely földesúr jobbágyokat telepített a határára, történt legyen ez bármikor, akár az urbér behozatala előtt, akár utána, nem kötelezte magát másra, mint egy bizonyos mennyiségü földnek, a belső teleknek kiadására, s arra, hogy a jobbágynak annyi legelőt fog adni a határból, mennyi azon telekhez akár a törvény, akár tapasztalás szerint szükséges. Ha például valamely határban két, három ezer holdnyi közlegelő volt, s oda például 10 jobbágyot telepített a földesúr, nem kötelezhette őt sem a törvény, sem a természetes igazság arra, hogy az egész két, három ezer holdnyi legelőnek használatát közöttük annyira átengedje, hogy a maga hasznára abból semmit sem tarthatott volna meg; hanem csak arra köteleztetett, hogy a közös jobbágyságnak közlegelője kikerüljön annyira, a mennyiben az megkívántatott a sessiókhoz képest, melyeket a jobbágyok birtak. És ha más szempontot veszünk fel, akkor az egyik következetlenségből a másikba esünk; akkor absurditás minden legelő-elkülönzés; akkor absurditás az, hogy például valamely határban, hol nagy a közlegelő, s nem sok a sessiók száma, 22-30 holdat adtak egy sessióra, s nem 300-at, mert ennyi került volna a közösség szempontjából; akkor absurditás, hogy eltűrje a ház, hogy minden allodiatura bizonyos tekintetben vissza ne adassék, mert ha a törvényhozás a compossessorátus szempontjából tekinti közösnek a közlegelőt, hogyan engedhetné meg azt, hogy a földesúr abból valamit elfoglaljon s a maga hasznára fordíthasson? Ez meg volt eddig engedve, valamint a legelő-elkülönzésnél is nem az tekintetett, hogy a legelő közös volt; hanem a szerint osztották fel, a mint elegendőnek találtatott a sessiók számához képest; s ha nagyobb volt a sessiók száma, ehhez képest több hold jutott, ha pedig kisebb, akkor kevesebb. S ha ez igaz, akkor nem áll azon elv, melynél fogva a feljebb említettem tétel kihagyatni kívántatik; hogy pedig igaz, erre nézve még többeket is felhozhatnék. Például ha valamely határban bizonyos számú jobbágyok az urbér behozatala előtt letelepedtek, mikor ezen helységet classificálták, - occasione introducti urbarii - mit vettek fel? Meghatározták, hogy például A. helység az első classisba tartozik, B. a másodikba, s így tovább; s az első, második, harmadik classis közti különbség nem azon szempontból határoztatott meg egyedül, hogy milyen a földnek qualitása, mert a földnek minősége egy másik classificatio alá tartozik, t. i. az alá, mely szerint 1000-1200 -öllel mérték ki a holdat; hanem a helység minőségének classificatiójánál minden beneficium és maleficium tekintetbe vétetett; tekintetbe vétetett az emporiális hely közelsége, a keresetmód könnyebbsége, a faizás, s tekintetbe vétetett, hogy bőven vagy nem elegendő bőven van-e legelője; ugyanazért a kilencz kérdőpontok egyik feleletében van: pascuum habent abundans, pascuum sufficiens, pascuum exiguum. S mikor meghatározták a sessio classisát, ezen meghatározása a classisnak nem volt következés nélküli, hanem az volt a következése, hogy ha valamely helység az első classisba került, a földnek constitutivuma 2, 3, 4 holddal kevesebb lett, mint azon helységnél, mely a második clasissba jutott. Ezen szempontból kiindulva, tehát: ha igaz, hogy a hol a földesúr azóta a legelőt elfoglalta, vagy akárminő szerződés mellett kiadta, vagy allodiaturává fordította, s most akarja a pascuumot elkülönöztetni, ha igaz, mondom, hogy ezen elkülönözésnél figyelmezni kell az elfoglalt részekre is, mert különben a classificatiónak basisa lesz megdöntve, s ezen ember károsodik; ha ez áll, korántsem következik az, hogy mindazon legelő, mely még most közös, az oly közös, mint a compossessoriális birtok. S azon elvet ne felejtse a ház, hogy midőn itt a kárpótlásról intézkedik, korántsem teszi azt, hogy ajándékot osztogatna valamely bizonyosan s kétségtelenül ajándék tárgyát tehető massából; hanem azt méltóztassék megfontolni, hogy ajándékot osztogat az állam közértékéből; s valamint igaz az, hogy a szegény osztály iránt méltó figyelemmel kell lennünk, úgy más részről azt is meg kell kérdeznünk, hogy midőn ajándékozunk, kiéből ajándékozunk? A magunk zsebéből egyedül? Épen nem. Szép generositás lenne, ha 400 ember százezreknek a magáéból ajándékozna! Hanem ajándékoz az országéból, épen azon zsebből, melybe a legszegényebb emberek véres veritéke foly be. Van-e tehát igazság ezen ajándéknál? Ám méltóztassanak megfontolni, hogy egy első lépés, ellentétben a néha már kinevetett logikai consequentiával, akaratja ellen hova viszi az embert. Ime a mult országgyűlésen azt mondották: 150 milliót fogunk ajándékozni az adózó népnek. De ajándékozzuk kinek? Az adózó nép azon osztályának, mely sokkal szerencsésebb helyzetben volt, mint nálánál szegényebb sok ember, mint például a házatlan zsellér, a cselédség nagy serege, sok városi lakos, sok mesterember, s ezeknek cselédei; ajándékoztuk azon osztálynak, mely már azért is szerencsésebb helyzetben volt, mert magát azon telket is ingyen kapta, melyet a törvényhozás most oda ajándékozott. De nem szólok ellene, szólni nem is akarok; lehet, hogy talán isten áldása fogja követni ezen lépést, s ezt óhajtom; annyi bizonyos, hogy a hűbéri viszonyok megszüntetése egyik legfontosabb, legsürgetősb teendő volt. De mi következett már most belőle? Az, hogy midőn a szőlődézsma megváltása jött szóba, már akkor előhozatik, s talán igen szoros logikai consequentiával hozatik elő, hogy ha az aránylag gazdag telkes embernek ajándékozott az állam, ajándékozza el tehát a szőlődézsmát is annak, kinek egy fertály telke van csak, vagy még kevesebb. Ime most már egy képviselőtársunk ugyanazon logikai consequentiával, - s épen a logika szempontjából nem szólhatunk ellene - azt indítványozza, hogy ha a fertálytelkeseknek ajándékozunk, ajándékozzunk a szegény zselléreknek is. Igenis, mert a következetességnek épen azon ereje van, hogy azzal a dolgok közepén nem lehet megállni, s azt fogja mondani a nép: ha már oly jó kedvetek van az állam értékéből ajándékozni, tehát miért nem ajándékoztok nekünk is, kik még szegényebbek vagyunk? értem a házatlan zselléreket, a cselédeket, kiknek a legnyomorultabb helyzetök van, mert ha a kenyérkereső családfő megbetegszik, az egész család inségre jut; értem a városi munkásokat, napszámosokat, kik nem biztosak, hogy másnap megtalálhatják mindennapi kenyeröket. S miből ajándékozunk a szőlő megváltásánál? Ajándékozunk a felső vidék értékéből, hol a szőlőnek hire sincs. S kinek? Ajándékozunk például Zalának, hol sok szőlő van. Ajándékozunk a városi polgár értékéből, ki ezen törvény rendelkezésével nem nyert semmit, s ajándékozunk az álladalom rovására, s kiteszszük az államot annak, hogy nem lesz képes a reá rakott terhet elviselni. S ezen eljárásnál könnyen fogunk tévedhetni s belemenni egy más ösvénybe, melynek követése még veszedelmesebb; mert kimondhatatlanúl kell vigyázni az államnak azon határvonalra, hol az államnak az egyesek vagyona feletti rendelkezése megszűnik jogos lenni; vigyázni kell pedig azért, mert csak egy lépés ezen túl, s nemcsak a tulajdon szentsége van némileg megsértve, hanem a tulajdonról való fogalom is fel van forgatva. Midőn az országgyűlés azt mondotta: akarom, hogy az urbéri viszonyok megszűnjenek, azt mondottam rá: ennek jó philosophiai alapját látom. Midőn ismét az országgyűlés azt mondotta, hogy a földesurak ezen jövedelmei megszűnnek, s az állam fogja pótolni, azt mondottam reá: ennek jogalapja van, mert az urbéri viszonyok, az urbéri birtok, s az ezért járó adózás már háromszáz év óta oly neme volt a tulajdonnak, mely felett a földesúr szabadon nem rendelkezhetett; s már Ulászló idejében van megemlítve, hogy az urbéri szolgálatok szabályozása az államot illeti, s a kilenczed és a tized már a legrégibb törvényekben is meg van említve, s oly tulajdonnak tekintetett, mely az állam intézkedése alatt állott. És az állam e tekintetben többször változtatásokat tett, s a többi közt Mária Terézia alatt behozatott az urbarium, míg végre a sok folytonos intézkedés után az állam azt mondotta: ezen természetbeni adózások nem felelnek meg az állam czéljának, e részben a földesúr a jövedelmeket úgy sem szaporíthatja, s a birtok attól, kinek kezében van, el nem vehető: tehát nem történik semmi károsodás, hanem ezen természetbeni kiszolgáltatás megszűnik, s e helyett a földesurak kárpótlást kapnak az államtól. Itt szívesen hajoltam meg az államnak rendelkezési hatalma előtt, mert az állam oly tulajdon hasznáról rendelkezett, a mely feletti rendelkezés mindig az államot illette. De már kevésbbé illik ezen törvény rendelete a szőlőkre, mert a szőlő magántulajdon volt, mely felett az állam nem intézkedhetik, minthogy magánszerződések mellett adatott ki; és szint ily kevéssé illik e törvény rendelete azon majorsági zsellérekre, kik csupán majorsági földön laknak. De nem is oly könnyű e részben czélszerűen intézkedni. Nem könnyű pedig azért, mert azt hiszem, jól organizált államban kettő lehet a tulajdon iránti fogalom: vagy a tulajdonnak sérthetetlensége, vagy az egyéni tulajdonnak megszüntetése; az első az egész civilizált Európában eddig fennáll; a másik azon theoriák egyike, melyek felett igen sok eszes fő sokat írt, s melyek létesítése után sokan ábrándoztak, de a mely nem hozatott még eddig létre; mely lehet, hogy majd egykor mint státusforma megállapodik, t. i. a communismus. De Európában a jelen államokban a tulajdon sérthetetlensége még fennáll; a communismusnál nincs egyéni tulajdon, minden tulajdon az államé, s annak minden haszna az államot illeti. Ezen theoriák egyike tisztán a gyakorlatnak felel meg; másika megfelel a philosophia fogalmának, hanem gyakorlati nehézségekbe ütközik, melyeket még eddig senki elhárítani nem tudott. De a kettő között lehet még egy harmadik egyéni tulajdon, de nem oly föltétlen egyéni tulajdon, a melyről kényünk szerint rendelkezhetünk; ezt oly státusállapotnak tartom, mely ideiglenes hasznot igér bár, de előbb-utóbb megbünteti magát. Nem a szegény nép érdekében teszünk, ha mi az egyéni tulajdont nem tiszteljük. Vegyük fel gyakorlatilag. Néhány százezer embernek ajándékot adunk. Emlékezzünk arra, hogy a historia nem mutat fel példát, hogy a népet az ajándékozás tette volna boldoggá; a népet a szorgalom, iparkodás, mely a megválthatást könnyíti, teszi szabaddá és boldoggá. Ámde ha azon lépést szükségesnek látja a ház azért, mert a jelen aggasztó körülmények között még inkább akarja megmutatni ily módú gondoskodását a népről, nincs ellene kifogásom, csakhogy szükségesnek tartom megemlíteni itt szintén, mint a további pontoknál azt, hogy ez által magával a néppel nem sok jót teszünk jövendőre nézve. Az urbéri viszonyok megszüntetése a hazába egy sajátságos állapotot hozott be, a mely hazánk fölvirágzására üdvös következésű lehetett volna, azt t. i., hogy a nagy területek birtokosai a majorsági gazdálkodást lehetetlennek fogják találni, mert sem annyi tőkepénzök nincsen, hogy a szükséges javításokat beruházhassák a birtokokba, sem annyi erejök, hogy a majorsági gazdálkodást megbirják. Ebből egy czélszerűbb gazdálkodási rendszernek kellett volna támadni, t. i. annak a józan bérrendszernek, a mely Európának több más országaiban az industriát nagyon emelte, és a hol hibái vannak, ott nem a bérrendszer, hanem annak nem szabályozása okozta a hibákat. Sok ember iparkodása után élelmét találta volna meg s vagyont szerzett volna; hivatkozom Fejér és Tolna megyékre, a hol korábbi időkben épen a haszonbérlőkből származott oly osztálya az ottani polgároknak, kikre most is legtöbbet lehet épiteni, s a kik más régibb családokkal concurrálhatnak értelem, vagyonosság s hazafiságra nézve. Ha mi a tulajdont nem tiszteljük, ezt lehetetlenné teszszük hosszú időre. Kérdezzük meg gyakorlatilag önmagunkat vagy akárkit. Egy földesúrnak terjedelmes majorsági birtoka van, a melyet eddig urbéri adózások mellett a szegény néppel munkáltatott: ezt a törvény igen helyesen megszűntette; ezen majorsági birtokot újra kellene marhákkal és egyéb szükséges gazdasági instructiókkal ellátni. Erre tőkepénze nincs; s nagyobb szorgalmat kíván a mívelése, mintsem hogy azt megbirhatná; természetes következése volna haszonbérbe kiadni, és pedig nem egy évre, hanem hosszabb időre; így jövedelme több lesz a birtokosnak és sok szegény ember elél belőle. De ha ezen törvény példát ad arra, hogy a tulajdonos nem bizonyos arról, ha vajjon a mit haszonbérbe adott ki, a jövő évben nem veszi-e el a törvényhozás, és nem adja-e oda a haszonbérlőnek, hova fog ez vezetni? (Igaz!) Kérdem már most, ha oda viszszük a dolgot, jót tettünk-e azon szegény néposztálylyal, mely iparkodása és szorgalma által akar magának élelmet, vagyont szerezni s meggazdagodni? Azt hiszem, nem. Én nem a földbirtokosok érdekében emelek e részben szót, hanem a nép érdekében, nem a nép egy osztályának érdekében; én nem azt veszem, hogy azon 10, 20, 200, 1000, 2000 embernek ajándékozzunk-e, hanem előttem ezen fogalom «szegény nép» áll, és magasabb törvényhozási szempont, az a szempont, hogy ezen fogalomnak «szegény nép» a szorgalom és iparkodásra útat kell nyitni, a helyett; hogy alamizsnát kellene adni annak, a ki kevésbbé szorult az alamizsnára, mint az, a ki adja. (Helyes!) Azt hiszem, a philanthropia oly dolog, melyet a törvényhozásnak szem elől téveszteni nem szabad; de oly dolog, a melylyel azért kell óvakodóbban bánni, mert kétélű fegyver, és midőn egyiknek kedvezni akarunk, akkor a másikat, s pedig épen oly szegényt sujtjuk. Midőn egy részről generosusok akarunk lenni, akkor egy másik szegény osztály iránt ne legyünk igazságtalanok: pedig minél többet ajándékozunk, s ezt minél inkább teszszük az állam rovására, annál inkább kiteszszük magunkat annak az igazságtalanságnak, hogy olyanok által fizettetjük az ajándékot, a kik szintoly szegények, és a kiknek a nyereségből semmi hasznuk. Felhoztam a szőlődézsma megváltására nézve a felföld példáját, s a városok példáját minden megváltásokra nézve. A generositást igen szép dolognak tartom, de az igazság és igazságszeretet nem csak szép dolog, hanem kötelesség. Ezért azoknál, a kik az urbéri 1848-iki törvény szerint valóságos urbéresekül tekintendők, nem léphetni vissza az állam általi kárpótlástól, mert ott van a törvényben, hogy minden urbéri szolgálatot az állam fog kárpótolni; de a nem urbéri szerződésekre ez nem áll. Hogy mi az a pótló urbéri szerződés, gyakorlatilag igen könnyű megérteni. Van-e Magyarországon ember, a ki azt, ha valaki egy darab erdejét kiirtatta, avagy pusztáját vidékbeli embernek szőlő alá hegyvám mellett szerződéskép kiadta, urbéri pótló szerződésnek nevezte volna? Én nem hiszem, ha prókátor is akar lenni valaki, hogy azt urbéri pótló szerződésnek nevezhesse. Az urbéri pótló szerződések sem az 1848-diki törvényben, sem a régibb törvényben nem azt teszik, hogy azt a birtokot változtatják urbérivé, hanem azt teszik, hogy a valóságos urbéri birtokoktól járó szolgálatot szabályozzák; mert ha nem ezt tennék, akkor ki fogja nekem megmagyarázni, miért mondja az 1836-iki törvény, hogy azon szerződésnek nem szabad terhesebbnek lenni, mint az urbéri szerződések? Következőleg, ha a szőlők és majorsági földek iránt kötött szerződések urbérieknek volnának tekintendők, akkor a fizetések jogtalanok és törvénytelenek volnának, mert átalában mind terhesek. Például itten hallottam, hogy vannak majorsági zsellérek, kik szerződés mellett egy kis darab földet birnak; ha ezen szerződések urbérieknek lennének tekintendők, nem volna szabad azoknak terhesebbeknek lenni az urbérieknél, s akkor törvénytelenek volnának. A valóságos urbéri birtokot szabályozzák a szerződések, de azért, hogy valamely birtok árendába adatik, nem következik abból, hogy urbérinek tekintendő. Végre egyet említek még, azt t. i., hogy mi néhány évek előtt iszonyú aggodalommal tekintettünk körül az országban. S miben gyökerezett ezen aggodalmunk? Abban, hogy Magyarországnak ipara átalában nincs. Most e veszélyes pillanatban is érezzük súlyát annak, hogy Magyarországnak ipara századokon keresztül el volt hanyagolva. Akkor minden erőnk és tehetségünk arra volt irányozva, hogy Magyarországban az ipar emelésére tőkepénzeket szerezzünk, mert láttuk, hogy a legsúlyosabb adó mirajtunk fekszik, hogy iparművek jönnek az országba s Magyarország elszegényedésének oka az, hogy többet adunk ki az iparczikkekért, mintsem beveszünk termékeinkért. Ezt az eszmét súlyosabb dolgok háttérbe szorították; de azt hiszem, hogy mikor valami lépés szükséges a haza megmentésére, akkor más tekintetnek hallgatni kell. A salus publica suprema lex esto esetén kívül is gondosan kell a törvényhozásnak figyelni, hogy maholnap bekövetkezik az idő, mikor gondjainkat az ipar emelésére fordítandjuk. Pedig mi által történik az ipar emelése? Ha Magyarországban a tőkepénzt szaporítjuk. Vajjon eszköz-e arra, hogy a tőkepénz Magyarországba befolyjék, hogy idegen pénz özönöljék ide, ha magát a birtokot és tulajdont bizonytalanná teszszük? ha nem lesz neme az értéknek, melyet Magyarországban biztosnak mondhatni? Ha azt mondja valaki, hogy értéke tőkepénzekből áll, gondoskodtunk arról is, hogy a tőkepénz ne legyen bizonyos érték, mert utasitottuk a hitelezőket az állampapirosok bizonytalan értékére. Nem azért mondom ezt, mert bizonytalannak akarom állítani a magyar állampapirosokat, hanem mert minden állampapir a világon bizonytalan érték, az iparvállalatok átalában mindig koczka. Ennek basisának kell lenni, és az iparvállalatok csak úgy jövedelmeznek, ha az a jövedelem, melyet hoznak, a kamatlábhoz mérve nagyobb, mint a közönséges kamat. Tehát az államnak igyekezni kell, ha az ipart elő akarja mozdítani, hogy a kamatlábat leszállítsa. Ezt nem akkép lehet eszközölni, ha törvényben kimondjuk, hogy 4 vagy 5%-nél többet követelni nem szabad, hanem azzal, ha a pénz az államban olcsóvá lesz. A pénzt olcsóvá máskép nem lehet tenni, mert azt teremteni nehéz, mint hogyha idegen helyről minél több pénz foly be a hazába; ez pedig csak úgy történik, ha a pénznek befektetési alapját biztosítjuk. Például egy birtokosnak a beruházáshoz szüksége volna 10 ezer forintra, és azt hiszi, hogy ezen pénz neki 12%-et behoz. Ha a fekvő tulajdon, mely kezén van, biztos és ingatlan, akármely hitelező fog neki 6%-re pénzt adni; ha ezen pénz külföldről hozatik be, a pénzmennyiség szaporíttatik s a birtokos 6%-et nyervén rajta, szaporítja az állam értékét. De ha a hitelező azt mondhatja: neked ennyi birtokod van, de nem vagyok benne biztos, hogy a jövő törvényhozás nem veszi-e el tőled, akkor nem fog neki kölcsönözni. Meggyőződésem szerint azon törvényhozó, ki akár a néposztályoknak egy részét, akár az érdekeknek egy nemét, akár a teendőknek egy ágát veszi csak figyelembe, csak félig teljesitette kötelességét, s ez oly fél lépés, mely gyakran többet árt, mint használ. A törvényhozónak az ország összes érdekeit kell figyelembe venni, s szavamat csak azzal végzem, a mit először mondottam: azt hiszem, hogy mind ezen, mind a többi pontoknál el kell kerülni azt, hogy az állam által történjék a kárpótlás, és hogy ajándékozzunk valamely osztálynak, mely nem szorult rá annyira, mint az, a ki ajándékoz. Vagy ha azt hiszi a ház, hogy azon következetességnél fogva, mely a szőlőkre nézve megállapíttatott, most a zselléreknek az ajándékot meg akarja adni, ám tegye; de a további pontoknál méltóztassanak figyelembe venni, hogy épen oly kötelesség a tulajdon sérthetetlenségét tekintetbe venni, mint bármely osztályán a népnek segíteni. Ha a földbirtokosoknak kedvezni akarunk, ne tegyük azt, mert minden igazságtalanság megbünteti magát, s leginkább félszeg lépés lenne, ha százezer embernek alamizsnát adunk más százezernek rovására. Törvényhozási fogalmammal ez nem egyezik meg. (Helyes!) Azt óhajtanám tehát, hogy ezen szakaszt hagyjuk meg, a mint van, s erre sem állottam volna rá, hanem a szőlőkre nézve el van fogadva az elv. Kihagyva tehát, mit a központi bizottság kihagyott, hagyjuk ki ezen szakaszt, azaz a mi urbéri, váltsa meg az állam, mert a márcziusi törvényekben ez ki van mondva, a mi pedig nem urbéri, váltsa meg az, a ki birja. (Szavazzunk!)
II.
A többség a 11. §-t az eredeti szerkezetben fogadván el, az elnök
előadta, hogy a 12. §-ra nézve azon elv lesz eldöntendő, mely a szerkezetben foglaltatik. Azok, kik a szerkezetet pártolják, az állam által való kárpótlást nem fogadják el. Azok pedig, kik a szerkezetet nem pártolják, az állam által való kárpótlást fogadják el, fönnmaradván, hogy, mint a szőlődézsmánál is volt, a ház ebben tehet módosítást és különböztetést, hogy t. i. vajjon mindenkinek az állam adjon-e kárpótlást vagy nem?A ház 152 szavazattal 105 ellenében elvetvén az eredeti szerkezetben foglalt elvet, s ezzel megállapítván az álladalom által való kármentesítést, az elnök
azon kérdést vélte a szavazásra kitüzendőnek, hogy minden curiális zsellér, akármilyen legyen, az állam által kapjon-e kárpótlást?Szentiványi
e kérdés ellenében fölhozta, hogy a zselléreknek elnevezése különböző vidékeken egymástól különbözik. Különösen a felső vidéken zselléreknek neveztetnek, kik az allodiális birtokon saját maguk által épített házat birnak; de olyanok is, kik a földesúr által épített házzal birnak, s ha már most a kérdés egész átalánosságban bocsáttatik szavazás alá, félreértések fognak támadni, s olyanok is fognak értetni, kik a földesúr házában laknak.
DEÁK FERENCZ: A mi a házatlan zselléreket illeti, a házatlan zselléreknek csak azon adózása lehet itt tanácskozás tárgya, melyet a földesúrnak, nem azon házért, melyben laknak, hanem titulo protectionis dominalis eddig szolgáltak, és ezen tartozásoknak tökéletes és kárpótlás nélküli megszüntetése van ezen törvényjavaslatban indítványozva. Természetes is, mert a házatlan zsellérnek a földesúr törvény szerint semmit sem adott mást, mint hogy birája volt, és a régi törvényes állapotban az uradalmi ügyvéd tartozott őt védelmezni; most az 1848-iki törvény által meg lett szüntetve ezen földesúri viszony, tehát nincs semmi, a miért azt a 12 napot szolgálni kellene. Ennek magától meg kell szünni, kárpótlás nélkül. De erről rendelkezik egyik következő szakasz, hol ez előjön. A mi pedig a házatlan zselléreknek akár robot, akár azon pénzbeli szolgálatát illeti, melyet ők a földesúrnak a házban lakásért fizetnek, ez nem az itteni tanácskozás tárgya, mert ez tisztán házbér. Mert az egyik zsellér lakik a másik helyes jobbágynak házában, és ezzel megalkudott, hogy mit fizet neki, a másik lakik egy árendásnak egyik szobájában, a harmadik valamely úrnak házában. Tehát ez tisztán házbérnek tekintetik. Itt Pesten a kik itt ülünk, kevés kivétellel, mind házatlan zsellérek vagyunk, mindnyájan más házában lakunk s titulo protectionis dominalis semmit sem fizetünk; hanem fizetünk azon szobákért, melyekben lakunk. Tehát az előttem szólott képviselő úr aggodalmaiban azért nem osztozom, mert a mit az, ki a földesúrnak saját házában lakik, ezért fizet, az házbérnek tekintetvén, nem ide tartozik, és ez ki is van emelve az egyik következő szakaszban. A mi pedig a szavazás alá bocsátandó kérdést illeti, az elnök úr kitűzte, hogy miután az, hogy a szerkezet álljon-e, elvben nemmel dőlt el, következve a többség azt mondotta, hogy kárpótlást az állam ád a majorsági zsellérek tartozásaiért is, most eldöntendő: valamennyi ide értetik-e vagy sem? Arra is megfelelek röviden, mit közben szólottak, hogy ez el van döntve. Eldöntve nincs, mert az elnök a kérdést máskép tette. Én a különbségtevést nem tartom czélszerűnek; nem tartom jónak, hogy egyik majorsági zsellér helyett az állam adjon kárpótlást, a másik maga fizessen. Először elvre nézve nem látom ezt jónak, másodszor káros következései miatt. Megvallom, hogy ámbár tisztelem a ház határozatának bölcseségét, midőn a szőlőbirtokosokra nézve bizonyos értékbeli különbséget tett; de aggodalmam van arra nézve, hogy iszonyú viszálkodásokra ad okot, hogy egyiknek szőlőjétől az állam fizet, másik maga tartozik megváltani. De ezen túlestünk. Hanem már itt nem szeretném azon határozatot, mely itt még kevésbbé van motiválva, hogy az egyik zsellér és a másik között - ha mindenik majorsági, s ha már az elv eldöntetett, hogy minden majorsági zsellér helyett az állam adjon kárpótlást - különböztetésekbe ereszkedjünk, melyek sok zavart és kellemetlenséget okoznak. És ha csakugyan azt határozza a többség, hogy minden különbség nélkül a majorsági zsellérek szolgálataiért az állam adjon kárpótlást, akkor figyelmeztetem a házat, ha a forma megengedné, méltóztassanak a 11. §-t kihagyni, mert akkor felesleges különböztetést tenni a majorsági és urbéri zsellérek között.
A képviselőház megtartván a 11. §-t, a 12. §. helyett a következő két új szakaszt állapította meg: «12. §. Mindezen majorsági házas zsellérektől házaikat és házhelyeiket elvenni nem csak nem lehet, sőt az azoktól járó tartozások az 1848. IX. t.-czikkben meghatározott mód szerint a közállomány által lesznek megváltandók. Ha pedig a földesúr majorsági telkére maga építette a házat, ez a földesúr tulajdona maradván, megvál
tás tárgya nem lehet. 13. §. A kártalanítás a földesúr részére az állomány által történvén, annak alapjául nem a zsellér által tett szolgálatok vagy fizetések, hanem a zsellértelek becsértéke vétetik föl; a kielégítés az urbériekre nézve megállapított módon lesz eszközlendő.» A régi 13. §. kihagyatott.
I.
A képviselőház 1848. szeptember 23-dikán tartott ülésében fölolvastatott ő felségének a nádorhoz intézett, s ez által Batthyány Lajos gr. miniszterelnöknek megküldött, Schönbrunnban szeptember 19-dikén kelt, német nyelven írt, ellenjegyzés nélkül való levele, melyben a nádor fölszólíttatik, hogy miután a
z ausztriai miniszterium előterjesztésére hozzá leküldött úgynevezett státusirat folytán mindekkoráig semmi lépések nem történtek, ezeknek megtétele végett a netaláni akadályokat hovahamarább elhárítani igyekezzék.A nádornak a miniszterelnökhöz intézett le
vele így szólott: «Az ausztriai miniszterium által a magyar miniszteriummal már közölt emlékiratra vonatkozólag újabban legf. kézirat érkezett hozzám, melyet oly megkereséssel teszek át Méltóságodhoz, hogy ezen tárgy iránt a képviselőháznak minél előbbi nyilatkozatát eszközölje.»Az elnök
a képviselőház határozatakint kimondotta, hogy mielőtt ezen tárgy nyilvános ülésben fölvétetnék, a ház iránta bizottmányilag fog tanácskozni.
A képviselőház 1848. szeptember 24-dikén tartott ülésében
DEÁK FERENCZ: Annyiszor hallottam már azon felszólítást, hogy álljanak fel, kik az államiratot el akarják fogadni, hogy valóban nem tudom, gúnynak tartsam-e azt ezen házra nézve, vagy pedig csak a magas paripára fellépésnek. Úgy hiszem, elég bizonyságát adta ezen ház annak, hogy senki sem akarja az államiratot elfogadni, és így minden ilyen felszólítás felesleges. Nekem a dolog œconomiájára nézve van más nézetem. Én nem úgy tekintem a kéziratot, mint mely az országgyűléshez lett volna intézve. Az országgyűlés sem a kéziratra, sem az államiratra nem felelhet. A német miniszterium ő felségének bemutatta a státusiratot, melyben elmondja, miképen kívánja a magyarországi viszonyokat kiegyenlíteni. Ő felsége elküldötte azt a nádorhoz, és azon kéziratban, mely mellett megküldötte, a magyar miniszterium van felszólítva a kiegyenlítésre. A magyar miniszterium pedig a nádor által az utolsó napokban ismételve fel levén szólítva, hogy a háznak jelentse be a dolgot, a miniszterelnök azt a háznak előadta, megtudni óhajtván, mit akar a ház. Ezen dolognak természetes folyama az, hogy ne a bécsi miniszteriumnak feleljünk, hanem határozatot hozzunk, a miniszteriumot kötelezőt, és azt mondjuk: a miniszter urak mindazon kérdések kiegyenlítésében, melyek közöttünk és Ausztria között fennforognak, szorosan tartsák magokat az alkotmányhoz, a törvényekhez, jelesen az 1848-ik évi III. törvényczikkhez, és az ő felsége által szentesített ezen törvénynek rendeletétől egy hajszálnyira se távozzanak. (Helyes!) Nem tartom szükségesnek sem a kéziratra, sem a nádor kisérő levelére felelni; mert ez úton a fejedelemtől a házhoz rendelet nem jöhet. Hanem a miniszterelnök határozatot kérvén, mondja ki a ház: hogy e kérdéseket csak a törvények korlátai között egyenlítheti ki a miniszterium, következve a törvényektől elállania nem szabad, nem lehet. Tehát ezen tárgyban nem a nádornak adandó valamely feleletet kivánnék, hanem egyenesen határozatot, azt magában foglalót, hogy az 1848: III. törvény és egyéb törvények rendeletétől egy hajszálnyit sem térhetünk el, s a miniszterium is ehhez tartsa magát.
II.
Irányi Dániel
jegyző fölolvasta a határozatot, melyet e tárgyban a képviselők értekezletén Kossuth Lajos indítványozott, s az értekezlet magáévá tett.*
DEÁK FERENCZ: Nekem a felolvasott szerkezetre azon észrevételem van, hogy czáfolatnak igen kevés, mert a Staatsschriftben nagyon sok van mondva, mi ezen czáfolatban megérintve nincs. Pedig a közönséges életben úgy áll a dolog, hogy ha valaki egy számos okokkal vagy álokokkal támogatott irattal áll elő, s azon okok közül egyre-kettőre feleletet adok, a többit elhallgatom, igen kétséges, a többiek erejét elismertem-e? vagy legalább tudatnom kell, miért nem adtam azokra feleletet. Ha így szerkeszti a ház határozatát, a hogy fölolvastatott, akkor tettleg elismerte, hogy a Staatsschriftet tanácskozás alá vette, mert a Staatsschrift azon részére, mely a sanctio pragmaticáról szól, beszél, czáfolgatja és nyilatkozik, hogy azt miként érti s hogy a sanctio pragmaticát meg akarja tartani. Mihelyt lelépünk azon terrenumról, melyen a dolognak állani kellett volna, ennyit mondani kevés, hanem bele kell ereszkedni a Staatsschrift egyéb pontjainak czáfolatába is. Az én eszmém az volt, hogy azt a Staatsschriftet akár a miniszterium, akár annak megbizottja czáfolja, mert abban több rágalom és álmagyarázás van; különösen a sanctio pragmaticára nézve azon értelmezés is van benne, hogy a csehországi s több tartományok határozatai nem ellenkeznek a sanctio pragmaticával, a mieink ellenkeznek. Ezekről a fölolvasott szerkezetben nincs szó; azzal pedig, hogy per tangentem megérintjük, több kárt teszünk, mint hasznot. Azért mondom, szerettem volna azon a téren maradni, melyen ezen Staatsschrift a ház elé került; t. i. a miniszterelnök iránta kikérte a ház véleményét, s nézetem szerint a ház nem mondhat rá egyebet, mint hogy a ház csak azon kiegyenlítési módokat tartja elfogadhatóknak, melyek szorosan Magyarország fennálló alkotmányához és a magyarországi törvényekhez, jelesen az 1848: III. t.-czikkhez alkalmazvák, s melyek ezen törvény korlátin túl nem lépnek, s a miniszteriumtól megvárja, hogy ezen törvénynek értelméből egy hajszálnyit sem enged, s tőle egy lépést sem távozik. Ha akarja a ház, azt is bele teheti, hogy minden egyéb kiegyenlitésekre nézve is mind a miniszterium, mind a ház csak akkor bocsátkozhatik tanácskozásba, ha minden fegyveres kényszeritő hatalom eltávolíttatik, s minden ellenség a hazából kitakaríttatik. Ezt meg lehetne mondani; hanem egy-két tételbe belebocsátkozni, a többit pedig érintetlenül hagyni, nem a legjobb világításba teszi a dolgot, és e mellett azt mutatja, hogy ezen Staatsschrift tárgyalás alá vétetett. Ez pedig nem áll, mert tárgyalás alá nem vétetett, nem is vétethetett, sem formája, sem tartalma miatt. (Helyes! Fölkiáltások: Formulázza Deák!)
III.
Irányi Dániel
Deák Ferencz előadására megjegyezte, hogy a határozatot úgy fogalmazta, a mint Kossuth indítványozta s a ház el is fogadta, mire többen azt felelték, hogy ez értekezleten, s nem a házban történt.
Nem emlékszem, mennyire kivánja a kézirat, hogy a ház nyilatkozzék; ha kivánja, hogy positivitással kéressék a háztól nyilatkozat, akkor azon észrevételt teszem, hogy ő felsége Magyarország képviseletével kézirat által nem bocsátkozhatik érintkezésbe. Egyébiránt bármikép jött, kettőt felelhet a ház: először, hogy a ház mindaddig semmiféle érintkezéseket, kiegyenlítéseket nem hisz sikerrel megkezdhetőknek, nem is akar azokba bocsátkozni, míg az ellenség hatalma az országban van és ki nem takarodik. A másik eszme pedig az, hogy ezentúl is csupán a törvények és az alkotmány alapján egyezkedik és semmit a fennálló törvényekből s az alkotmányból fel nem áldozhat. Ezen két ideának kell benne lenni. (Fölkiáltások: Formulázza!)
IV.
A képviselőház elfogadta
Deák Ferencz határozati javaslatát, mely így szól: «A miniszterelnök a nádor és kir. helytartó ő fensége fölszólítására fölkérvén a képviselőházat, hogy a Bécsből a birodalmi miniszterium által a magyar miniszteriumhoz küldött, s a magyar képviselőházzal már közlött, s nyomtatásban is szétosztott államirat iránt nyilatkozzék, határoztatott: hogy egyfelől a magyar képviselőház a birodalom és Magyarország között létezhető érdektalálkozások kiegyenlíthetése fölött mindaddig sikeresen nem tanácskozhatik, míg a hazában lévő ellenség ő felsége által el nem távolíttatván, a tanácskozási teljes szabadság helyre nem állíttatik, másrészről pedig a miniszterium oda utasíttatik, hogy valamint minden, úgy e jelen tárgy körüli eljárásában is Magyarország területi épségének, független önállásának, polgári szabadságának s alkotmányának, az ő felsége által is szentesített 1848-ki törvényeknek, melyekhez e képviselőház mindenkor és mindenben szorosan ragaszkodik, értelmében leendő szigorú megóvását és fönntartását elmulaszthatatlanul szeme előtt tartandó, attól egy hajszálnyit se távozzék el». Kazinczy Gábor ezután indítványozta, hogy a ház magára az államiratra is feleljen, s a válasz elkészítésével bízza meg Deák Ferenczet. «ki fölött elsőséget bizonyosan nem követelhet e házban senki sem».
AZ EURÓPÁHOZ INTÉZENDŐ MANIFESTUM
SZERKESZTÉSE TÁRGYÁBAN.
I.
A képviselőház 1848. szeptember 24-dikén tartott ülésében, Deák Ferencznek a státusiratra nézve tett indítványa elfogadása után a képviselők közül többen sürgették, készíttessék Európához intézendő manifestum, melyben az ország állapota, az újabb törvények és ezen törvények alkotása óta lefolyt események kifejtesse
nek, s mindnyájan Deák Ferenczet kivánták e munka elkészítésével megbízni. Az elnök megjegyezte, hogy a ház e végből már ki is küldött egy öt tagú bizottságot, melynek ő - az elnök - is tagja, de e bizottság nem készítette el munkálatát, mert ő nem ér rá, minthogy délelőtt és estve is ülésben és tanácskozmányokban van elfoglalva. Legczélszerűbbnek tartotta ő is, ha e munka Deák Ferenczre bizatik.
DEÁK FERENCZ: Az ilyen dolgot egy ember nem készítheti el czélszerűen. Az öt tagra nézve szintén lehet mondani azt, mit az elnök úr mondott; mert akár ülés, akár tanácskozmány van, azoknak szintúgy ott kell lenniök.
II.
Az elnök újra fölszólította Deák Ferenczet, hogy mivel Kossuth Lajos is, ki a bizottság tagja, távol van, lépjen be a bizottságba, s vállalja el az elnökséget.
DEÁK FERENCZ: Én nem voltam ezen bizottságba választva, én a dolog megkezdéséről semmit sem tudok. Az elnök urat fel lehet menteni az elnökléstől, minthogy már úgy sem lesznek érdekes tanácskozások, és a tanácskozást vezesse az alelnök.
AZ URBÉRI VISZONYOKRA VONATKOZÓ TANÁCSKOZÁSOKNAK
NYUGODTABB IDŐKRE HALASZTÁSÁRÓL.
A képviselőház 1848. szeptember 25-dikén tartott ülésében
Bezerédy István indítványozta, hogy a ház a hűbéri viszonyokról alkotandó törvények tárgyalását, melybe már bele is kezdett, végezze el. Tar Károly nem fogadta el az indítványt, mert különben a ház adna azon néposztálynak, a mely nem hadakozik, s elvenne azon néposztálytól, a mely hadakozik. Hivatkozott a keserű tapasztalásra, hogy csak a magyar nemzetség, s ennek nemes faja az, mely a hazának utolsó szükségeire leginkább áldoz. A képviselők közül többen felelni akartak Tar beszédére, de az elnök megjegyezte, hogy az vita tárgya nem lehet, melyik osztály tesz eleget kötelességének, s hivatkozással a képviselőházhoz már egy alkalommal intézett fölszólítására, hogy oly tárgyú tanácskozást ne engedjen meg, mely eredményre nem vezet, fölhívta a házat azon végzés kimondására, hogy ezen tárgyhoz többé senki nem szólhat.
DEÁK FERENCZ: Bezerédy István képviselő úr inditványát nem azon szempontból nem óhajtanám elfogadni, mely előttem meg volt említve, hanem azért, mert többen megbízva a ház által, megbízva a miniszterelnök által, eltávoztak a háztól, működni az ország megmentésére szükséges eszközök előszerzése végett. Meglehet, hogy minden óra, minden pillanat hozhat elő körülményeket, miszerint ismét többeknek kell eltávozni talán hasonló czélból, s azt hiszem, ha vannak oly kérdések, melyek a háznak teljes számú jelenlétét s a leghiggadtabb tanácskozást megkivánják, épen ezen kérdések azok. Akármit fog a ház az urbéri viszonyokra nézve rendelni, most ne tegye ki magát azon szemrehányásnak, hogy ebbeli határozatát elhamarkodva, az időnek sürgető körülményei között, talán néha nem teljes számmal a talán néha nem oly higgadtan hozta, a mint szükséges a végzések sikerességére. Sőt ha jól emlékezem, ámbár határozat e részben nem volt is, a midőn eltávoztak tőlünk többen, a ház hangulata az volt, hogy semmi részletes törvényjavaslatok tárgyalásába addig, míg az idők vészsúlyosabb napjai el nem mulnak, nem bocsátkozunk; maradjunk meg e mellett, maradjunk meg az eltávozott képviselőtársainknak tett igéret mellett, s ne ereszkedjünk olyanokba, a mikhez nekik is igen fontos szólásuk van. De azt hiszem, nehezen is vennék, ha akkor, midőn ők a haza megvédésére szükséges eszközök előteremtése végett innen eltávoztak, a képviselőház az ő és pedig nagy számú hozzájárulásuk nélkül rendelkeznék e tárgyról. Én tehát azt gondolom, ha az isten szerencsét ad, a mit teljesen remélek, a nemzet ereje vagy talán azoknak, a kik bűnt követtek el ellenünk, magokba szállása, vagy akármi körülmények meg fogják mutatni a szerencsés időpontot, midőn ebben rendelkezhetünk; meglehet, néhány nap alatt - s adja isten, hogy úgy legyen - körülményeink jobb fordulatot veendenek; tanácskozzunk akkor e tárgyról, de ne most. Azt hiszi talán valaki, hogy a népet fogjuk ezzel megnyerni? Hiszen azon néhány nap, azon 4-5 nap alatt, mely addig eltelik, híre sem mehet ki. Határozzunk igazság és méltányosság szerint. Tekintsük a népérdekeket s ne védelmezzük csak az egyik osztályt. Tegyünk mindent, mit jónak s czélszerűnek látunk; hanem most várjuk be azon tárgyra nézve a vészszel fenyegető néhány nap elmultát, s ne szóljunk hozzá; de azután üljünk hozzá nyugodtabb kebellel s teljes számmal, a mint ezt a törvényhozási érdek megkivánja, s határozzunk. A mit az elnök úr a nép érdekét illetőleg felhozott, hogy engedjünk, bár nem a ház határozatának, de azon felszólításnak, hogy harczot ne idézzünk elő, én ezen felszólításnak engedek; a ház határozatának azonban azért nem akarnék engedni, mert a ház ily határozatot nem hozott, s hozni joga nem is lett volna. Én úgy tekintem ezt, mint hivatkozást minden egyes ember discretiójára, hogy most, midőn a legnagyobb egyetértésre van szükség, azon nevetséges és gyűlöletes ellenségeskedés magvát, a mely néposztály és néposztály közt támad, ne terjeszszük. Nem szólok tehát, ámbár sok mondani valóm volna, s ámbár el lehetne mondani, hogy ha csak a nemesség védené meg a hazát, nem lenne megvédve, mert most is a táborban több nem nemes, nem privilegiált oszálybeliek vannak, holott ezt a mostani vészteljes körülmények közt a haza java igényelvén, az enthusiasmus ébresztésére mindenkinek, kinek módjában van; kötelességében áll tenni. Bezerédy István képviselő indítványát jelenleg nem fogadom el. (Helyes!)
A képviselőház Deák Ferencz fölszólalása után kimondotta, hogy nem fogadja el Bezerédy István indítványát.
A HONVÉDELMI BIZOTTMÁNYRA RUHÁZOTT FELELŐSSÉG
ÉS TAGJAI SZÁMÁNAK GYARAPÍTÁSA.
A képviselőknek 1848. szeptember 27-dikén tartott értekezletén jelentés tétetett arról, hogy a nádor lemondott állásáról, s hogy a király nem erősítette meg a Batthyány Lajos gr. miniszteriumát.
A képvis
előház szeptember 28-dikán tartott ülésében «utasította a hat tagból álló honvédelmi bizottmányt, miszerint a miniszterelnök visszaérkeztéig a haza védelme, úgy a béke és rend föntartása iránt, felelősség terhe alatt intézkedjék».A képviselőhá
znak szeptember 29-dikén tartott ülésében Kossuth Lajos fejtegetvén a honvédelmi bizottmány tagjai szaporításának szükségét, indítványozta annak kimondását, hogy «minden miniszteri státustitkár, mint különben is legális auctoritás, csatlakozzék ezen bizottsághoz». Az indítvány elfogadtatott.
A KÉPVISELŐHÁZ EGYÜTTMARADÁSÁNAK ÉRDEKÉBEN.
A képviselőház 1848. szeptember 30-dikán tartott ülésében az
elnök jelentést tett a szeptember 29-dikén Sz.-Fehérvár mellett a horvátokkal vívott ütközetről. Az éjjel - így folytatta - a honvédelmi választmánynak azon két tagjával, kik még a városban jelen vannak, a városháznál összeültünk, s a következő intézkedéseket tettük. Elsőben a város belbékéjére mindazt, a mi tehetségünkben áll, megtettük; a nemzetőrséget lábraállítottuk; Buda várának megőrzésére nézve is tettünk rendelkezéseket; másrészről küldöttünk nemzetőrségi huszárcsapatot Bia felé, valamint gyalogságot is, nehogy az ellenségnek valami kis csapata erre tévedvén, valami zavart csináljon a városban. Csak arra figyelmeztetem - így végezte - a ház tagjait, hogy így állván a dolog, míg jobbra vagy balra el nem dől, az üléskedést nem tartom szükségesnek; hanem a követek közől, kik el nem mehetnek, méltóztassanak együtt lenni, kik pedig elmehetnek, jó szolgálatot tesznek; a mennyire lehet, rendes katonaságot is rendeltünk melléjök; ez tudtára van adva a vezérőrnagynak, s ő is fog melléjök katonát adni, hogy magokat veszélynek ki ne tegyék; de délután 2 óráig mindenesetre el kell menniök. Az üléseket illetőleg, ha az ütközet ránk nézve szerencsésen üt ki, - mit a tegnapi eredmények után várni lehet - akkor az országgyűlés azon órában és napon, a mikor a bizottmány, vagy a Bécsből visszatérő miniszterelnök szükségesnek tartja, rögtön össze fog hivatni. Azon nem várt esetben, ha itt elvesztenénk az ütközetet, azt fogom tenni, mit a körülmények javasolnak; kik itt leszünk, össze fogunk jőni, mert a nélkül, hogy mindent meg ne próbáljunk, Pestet elhagyni nem fogjuk. Ha elhagyta a nádor, elhagyták többen, én elhagyni nem fogom addig, míg csak nem látom, hogy jelenlétem már semmit sem használ, s azt gondolom, ezzel nem a magam, hanem az egész ház nézetét mondom ki. Most tehát semmi egyéb nincs, mint szétmenni, lelkesítni mindenkit, s összegyüjteni a sereget.
DEÁK FERENCZ: Az elnöknek azon előterjesztését, hogy ez a képviselőtestület most végkép el ne oszoljék, annyira szükségesnek látom, hogy én azt még egy rendelkezéssel szeretném megtoldani. Azt hiszem, hogy akármily csekély számú legyen is a ház, csak existáljon, jobb lesz, mintha absolute elmosódnék, vagy bevégzi üléseit és szétmegy. Törvények felett tanácskozni úgy sem fog, hanem a miniszterelnök nincs itthon, a végrehajtó hatalom tettleges gyakorlásával egy bizottság van megbízva, s én azt hiszem, a bizottságnak is nagy segítségére leend, ha ezen testületnek akármi része itt marad, s arra mindig számítni lehet. Legyen akármily csekély számú, csak legyen, mert törvényes tekintély, mely minden egyes esetek felett, mikor a bizottság kivánja, intézkedhetik. S azt gondolnám, kik itt maradnak, ne várják azt, hogy az elnök vagy a bizottság hívja össze őket, hanem minden nap reggel és délután is bizonyos órában jelenjenek meg itt, s hacsak a bizottmánytól üzenetet nem kapnak, hogy a bizottmány semmit sem akar velök közölni, tartozkodjanak együtt. Ez szükséges, mert sokszor a bizottmány a felelősség könnyítése végett is kivánhat velök valamit közölni, de az is meglehet, hogy az itt maradottak közül egyes tagokat ide vagy oda akar küldeni, vagy valamire felhasználni. Kik tehát most el nem mennek, tartozkodjanak nemcsak Pesten, hanem mindig jelenjenek is meg itt; ez azon hely, hol a bizottmány őket minden nap meg fogja találni bizonyos órákban, azon esetre pedig, ha rendkívüli időben akarja őket összehívni, tegyünk oly rendelkezést, hogy megtaláljanak bennünket.
Az elnök
Deák Ferencz fölszólalása után kimondotta, hogy a képviselők minden nap délelőtt 10 órakor és délután 5 órakor össze fognak jönni.
A főrendiház október 4-dikén tartott ülésében kimondotta, hogy Magyarország jelen állapotában tökéletesen identifikálja magát a képviselőház intézkedéseivel, s azért kebeléből négy tagú bizottságot küld ki, mely a képviselőház részéről a hadi munkálatokra kiküldött bizottsághoz csatlakozzék.
A képviselőház október 7-dikén tartott ülésében az
A képviselőháznak ugyanazon napon estve 9 órakor tartott ülésében az
elnök jelentette, hogy Récsey Ádám b. aláirásával levelet kapott, melyhez mellékelve van ő felségének két kézirata; az egyik Récsey Ádám bárót miniszterelnöknek nevezi ki; a másik azonos azzal, mely délelőtt fölolvastatott.
A képviselőház 1848. október 8-dikán ta
A képviselőház az indítványokat elfogadván, egyuttal kimondotta, hogy
Kossuth Lajost a honvédelmi bizottmány mint az ország teljhatalmú kormánya elnökének nyilvánítja, s reá egyszersmind azon hatóságot is ruházza, hogy az ország kormányzatára megalkotott honvédelmi bizottmányt önbelátása szerint rendezze, s egyes tagjainak teendőit jelölje ki.A főrendiház október 9-dikén tartott ülésében hozzájárult e határozatokhoz, valamint magáévá tette a képviselőháznak október 7-dikén hozott határozatait, s Récsey Ádám b. perbefogatása ügyében megválasztotta a 36 főrendi tagot.
A képviselőház október 10-dikén tartott űlésében fölolvastatott ő felségének október 8-dikán kelt kézirata, melylyel Récsey Ádám bárónak miniszterelnöki
A képviselőház 1848. október 10-dikén tartott ülésében
Kossuth Lajos értesítette a házat, hogy a szegedi várban fogva tartott 480 olaszra nézve, kikről nincs tudva, politikai foglyok-e vagy nem, a honvédelmi bizottmány azt rendelte, hogy Pestre vitessenek; intézkedést kért, hogy itt mi történjék velök.
DEÁK FERENCZ: Ezen foglyokra nézve én némileg adhatok felvilágosítást, mert én mint akkori miniszter, legelsőben is a nádort szólítottam fel, hogy írjon Bécsbe ezen foglyokról való rendelkezés végett, mert mi idegen foglyokat nem tarthatunk. Nem akartunk nyiltan fellépni a bécsi miniszterium ellen, nehogy ellenségeskedésnek tekintessék; azonban részéről rendelkezés nem történvén, hivatalosan szólítottuk fel. Ezen hivatalos felszólításra azalatt, míg én Batthyányval mint miniszter Bécsben voltam, érkezett az ausztriai igazságügyminiszteriumtól Bachnak egy levele. Ezt a levelet az igazságügyminiszteri álladalmi titkár előadhatja, mert az én távollétemben tárgyaltatott, s akkor tárczámat Klauzál miniszter töltvén be, ő írta alá a határozatot. E levélben, mely az iratok között megtalálható, Bach miniszter azt írta, hogy ő az ausztriai miniszterium iratai között, a régi kormány iratai között semmi nyomát nem találja annak, hogy azon emberek valaha bíró elibe lettek volna állítva (Tompa zúgás), annál kevésbbé tehát azt, hogy ezek itélet mellett lennének elzárva. Okául, a miért ezen foglyok bezárattak, azt mondja: «wegen unbezwinglichem Hang zu Missethaten». Erre nézve Klauzál, ki akkor az igazságügyminiszteri tárczát betöltötte, azt felelte neki, hogy «már ezután akár mit csináljatok foglyaitokkal, mi azzal nem törődünk; hanem mulhatatlanul szükséges, hogy innen vigyétek el, s rendelkezzetek róluk». Bach miniszter azt kivánta, hogy csak néhány hétig, míg rendelkezést tesz, várakozzunk. Ekkor, mint Klauzáltól értesültem, szeptember végét tűzték ki, mint a mikor a foglyokat átveszik. Bizonyosan tudom, hogy az akkori belügyminiszter, Doblhof, írt az olaszországi kormányzó főtisztnek a foglyok átvétele iránt, azonban szeptember utolja elmult és még nem történt semmi; természetes, hogy a ház most a dologban határozhat; legczélszerűbb lenne, hogy az ügy a bizottmányhoz tétessék át.
A kép
viselőház a honvédelmi bizottmányt megbizta, hogy az olasz foglyokra nézve «a szabadság alapján intézkedjék».
KOSSUTH INDÍTVÁNYÁRA A HÁZ ELITÉLI
ISTVÁN NÁDOR ELJÁRÁSÁT.
A képviselőház 1848. október 10-dikén tartott ülésében
Madarász László szóba hozván, hogy István nádor a legveszélyesebb pillanatban hagyta el a sereget és az országot, a képviselőház Kossuth Lajos indítványára kimondta, hogy «a milyen nagy volt a remény, a melyet a nádor iránt tápláltunk, s a milyen nagy volt a bizalom, a melylyel magas székébe helyeztük, úgy ezen cselekedete közte és a magyar nemzet közt ledönthetlen elválasztó falat emelt».
ROTH ÉS PHILIPPOVICH TÁBORNOKOK ÜGYÉBEN.
Kossuth Lajos
, mint a honvédelmi bizottmány elnöke, 1848. október 12-dikén a következő «rendelet»-et bocsátotta ki Roth és Philippovich elfogott tábornokokra nézve: «Miután Roth és Philippovich tábornokok nem csak hogy hazájuk ellen maguk fegyvert fogtak, de még ezen fölül a parancsnokságuk alatti ezredeknek törvényes katonai felsőbbségeiktől elszakításával, s a haza elleni fegyverfogásra fellázításával és általában oly vétségekkel vádoltatnak, melyek a honárulásnak, s a hon ellenségeiveli szövetkezésnek legmagasabb fokát foglalják magukban; annál fogva a honvédelmi bizottmány elmulaszthatlan kötelességének ismerte Roth és Philippovich foglyok vétségeinek szoros bűnvádi megvizsgálására Kóczán József országos közvádló közbejöttével működendő vegyes bizottmányt rendelni, s azt rögtöni és folytonos eljárásra utasítani.»A képviselőház 1848. október 22-dikén tartott ülésében az
elnök jelentette, hogy Roth és Philippovich tábornokok ellen a vizsgálat be van fejezve, és határozatot kért arra nézve, hogy e két fogoly minő törvényszék elé állíttassék. Barthos Ede czélszerűnek tartotta, hogy a kormány, mely a végrehajtásért felelős, saját felelőssége mellett intézkedjék a törvény korlátai között. Madarász László ennek ellenében figyelmeztette a házat arra, hogy a kormány nincs megalakítva, s hogy a honvédelmi bizottmány elnöke, ki e részben a rendezést teljesíthetné, a táborban van. «Ha a kormány folyamodik a törvényhozáshoz, méltóztassék a törvényhozás azon hatalmával élni, mely már sokkal nagyobb tárgyakra is kiterjedt, mint ily kicsinységekre». «Nem osztozik azon nézetben, hogy itt statariális biróságnak helye nem volna; de ha a ház azt helyén nem látja, utasítsa őket a kir. tábla által kinevezendő különös osztályra.» «Ott az ügyvitel tökéletesen nyilvános légyen és kisérje a közvélemény az eljárást.»
DEÁK FERENCZ: Én a fenforgó kérdésre nézve Barthos Ede úrral egyetértek, és absolute nem látok nagyobb veszélyt magára a kormányra, azaz a honvédelmi bizottmányra nézve, mint ha a törvényhozó testület a végrehajtó hatalom részleteibe beavatkozik, mert ez magára az országra is veszélyt hozna. A körülményeknek részletes combinatiója nélkül a háznak ezt vagy amazt elhatároznia bajos dolog. Azért bízta meg a ház a bizottmányt a kormányzással, azért adta neki által azon hatalmat, hogy teljesítse azt, mit törvény és igazság szerint a haza javára szükségesnek lát. Egyébiránt igaz az, hogy a bizottmánynak elnöke nincs itt és nem osztotta ki a dolgokat, és személyekre nem bízta; de nem lesz távol az elnök hónapokig, s ezen dolog várhat még tovább is. A ház abba, hogy ezt vagy amazt az igazgatási lépést miként kell tenni, ne avatkozzék, mert ha ezt megkezdjük, holnap előjöhet olyan, miben megakadunk. De továbbá, ha a képviselőház határoz a törvény szigorú rendelete szerint, meglehet, hogy ezen normális állapoton kívül a bizottmány nem fog a törvény rendelete szerint cselekedni, mert oly körülmények között, midőn valamely ország veszélyben és háborúságban van, mint Magyarország, a politikának is nagy befolyása van az igazság kiszolgáltatására. Jó-e ez vagy nem? azt nem vitatom. Úgy hiszem, nem fog megfelejtkezni a bizottmány arról, hogy - meglehet - ezen ítélet felfüggesztése több hasznot hozhat, mint az elitélés, mert megtörténhetik, hogy Magyarország jelesebb polgárai közül is egyik vagy másik az ellenség hatalmába kerül, s akkor a kicseréléssel több hasznot hajthat az országnak, mint egy-két ember feláldozásával. Óhajtom ezt tekintetbe vétetni. Minden belháborúnak szomorú bélyege az, mint Spanyolországban is történt, hogy valakit megfogatni és felakasztatni egy pillanat műve volt, mert indulat vezette a tetteket. A bizottmány a körülményeket meg fogja fontolni. Perczel Móricz úr, ki azon egyéneket elfogta, ha őket hazaárulóknak és lázítóknak tekintette volna; ellenök tüstént haditörvényszék szerint járt volna el. Mindezen körülményeket megfontolni a bizottmány dolga; elnöke jelenleg nem lévén itt, be kell őt várni; azért a dolog még elveszve nincs. Meg nem felejtkezve mindazon körülményekről, melyeket itt megfontolni szükséges, kell e dologban határozni, mert az ilyen első lépés egy iszonyú lánczolatot húzhat maga után logikai következetesség szerint mind egyik, mind másik oldalról, és midőn az első lépést megteszszük, el ne felejtsük Magyarországnak, és el ne felejtsük Spanyolországnak régi történetét.
A képviselőház szavazás útján elhatározta, hogy: a honvédelmi bizottmány elnökének visszajöveteléig e tárgy függőben tartassék, a szükséges ilynemű intézkedés úgyis a honvédelmi bizottmány mint végrehajtó hatalom köréhez tartozván.
A NÉPHEZ INTÉZENDŐ PROCLAMATIÓ
SZERKESZTÉSE ÜGYÉBEN.
A képviselőház 1848. október 24-dikén tartott ülésében fölolvastatott Vay Miklós b. k. biztos levele, mely mellett megküldötte Puchner Antal b. erdélyi főhadikormányzónak Erdély összes hatóságaihoz és lakosságához intézett proclamatiój
át. Vay b. egyuttal jelentette, hogy már sajtó alatt van Erdély minden nemzetiségéhez intézett ellen-proclamatiója. Nyáry Pál szükségesnek tartotta, hogy a nép fölvilágosíttassék az iránt, hogy Magyarhon országgyűlése és az ez által meghatalmazott kormány, a honvédelmi bizottmány, semmi egyebet nem akar, mint az 1848-diki törvények által nyert szabadság biztosítását, s a ház helyeslése közt indítványozta, hogy Deák Ferencz bizassék meg a népet fölvilágosító ilyen proclamatió elkészítésével.
DEÁK FERENCZ: A proclamatió készítését bízzuk mi is a honvédelmi bizottmányra. B. Vay Miklós írta, hogy már készített egyet, mely nyomtatás alatt is van. Ha még több proclamatiót is akarunk a néphez bocsátani, bízzuk a bizottmányra, a ház ebbe ne avatkozzék. Ehhez járul még az is, hogy a proclamatióknak egy oly saját stylusa van, melyhez én absolute nem értek. Ha az urak törvényjavaslatot akarnak készíttetni, parancsoljanak velem, meg fogom tenni; de proclamatiók irásába sem most, sem máskor nem fogok bocsátkozni.
BÉCSBEN ALKALMAZOTT MAGYAR HIVATALNOKOK ÜGYÉBEN.
A képviselőház 1848. október 28-dikán tartott ülésében tárgyalta a bécsi cs. kir. kamara magyar-erdélyi osztályában szolgált, s a közigazgatás átalakítása után, minthogy rájuk a magyarországi administratiónál szükség nem volt, a birodalmi német kamara hivatalnokai közé sorolt egyéneknek kérvényét, a melyben a képviselőház azon határozata következtében, hogy Magyarországnak külföldön tartozkodó honfiai 15, illetőleg 30 nap alatt térjenek
vissza, esedeznek, hogy ők már hivataluknál fogva is Bécsben maradhassanak. Madarász László indítványozta, hogy e folyamodvány, mint a melyen aláirás nincs, érvénytelennek nyilváníttassék. Madarász József elfogadta «Madarász László polgártársa és előtte szólt képviselő» indítványát, de nem helyeselte okoskodását, mert ő a folyamodványt, még ha alá volna is irva, félre akarta tenni.
DEÁK FERENCZ: A fenforgó folyamodásra nézve Madarász László képviselő úr véleményében osztozom, osztozom pedig igen egyszerű oknál fogva, osztozom azért, mert tudni akarom, s tudnia kell a képviselőháznak is, hogy ki a folyamodó, s micsoda viszonyban áll ott, hol szolgálatban van. Mert ha absurditást nem akar elkövetni a ház, nem mondhatja ki, hogy minden ember, ki Magyarországon kívül bármely államban szolgál, tartozzék haza jönni. Mi Ausztriával, magával a nemzettel, legkevésbbé sem vagyunk ellenséges viszonyban, már pedig az ilyen lépés könnyen ellenségeskedést idézhet elő. Kérdem a tisztelt házat, ha példáúl most megtámadtatásunk közepette Francziaországból egy pár geniális tiszt ide jönne Magyarország harczában részt venni s nekünk szolgálatot tenni, s Francziaországnak egyszerre eszébe jutna elhatározni, hogy noha Magyarországgal ellenséges viszonyban nincs, mégis tartozzék minden franczia haladék nélkül haza menni: vajjon minő kedvvel vennők a határozatot? Meg kell tehát tudni, hogy kik azok, a kik folyamodnak s milyen viszonyban vannak ott. Lehet, hogy vannak közöttük, kik az ausztriai államnak hasznos szolgálatot tesznek, itt pedig nem akarják őket alkalmazni, mert ha akarták volna, alkalmazhatták volna eddig is; meglehet, van közöttük ember, kitől elvennők a kenyeret, s itt nem adnánk helyette mást. Ilyen tekinteteket figyelembe kell venni, mert ha ellenséges állam szolgálatában lennének, s az ország irányában ellenség gyanánt állnának: akkor az okoskodás állana; de azt hiszem, hogy a politikának egyik főbb feladata, a szomszéd nemzetekkel barátságos viszonyban lenni, s a létező barátságos viszonyt fentartani; az ily lépések pedig az ügynek is több kárt tesznek, mint a mennyi hasznot hajtanak. Ezeknél fogva nem a határozat alól kibúvhatás végett, hanem épen hogy alóla kibúvás ne történhessék, kell megnevezni a folyamodókat, mert különben olyan emberek, kik ezt ürügyül akarnák használni, könnyen azt mondhatnák, hogy a ház határozata őket is illette; de nem látok nehézséget olyanoknál, kik alapos okokat hoznak fel, s kiknek megadni az engedelmet több haszon, mint kár, s nem is igazságtalan. Osztozom tehát Madarász László nézetében, hogy mondjuk ki, hogy a folyamodás nem lévén aláírva, most benne nem határozunk, hanem majd ha a folyamodók aláirják magukat s így tudva lesznek: akkor fog a ház határozni. (Átalános helyeslés.)
A képviselőház kimondotta, hogy «a folyamodás névaláirás
nélkül adatván be, névtelensége miatt tárgyalhatónak nem találtatott».
A LUDOVICEUMRA VONATKOZÓ ELŐTERJESZTÉS
KINYOMATÁSÁRÓL.
I.
A képviselőház 1848. november 23-dikán tartott ülésében
Mészáros Lázár a honvédelmi bizottmány útján előterjesztést tett a háznak az iránt, hogy a jövő évi január 7-dikén megnyitandó Ludoviceumban a növendékek száma 200-ra emeltessék, s az alapítványokból a költségekre ki nem telő összeg megszavaztassék. Kazinczy Gábor az előterjesztés kinyomatását követelte, Záborszky Alajos ellenben úgy látta, hogy «nem forog itt fönn elvi kérdés, és nem is térünk el az eddigi gyakorlat ösvényétől, ha e kérdésben rögtön határozunk».
DEÁK FERENCZ: Akár van valami tárgyban elvbeli kérdés, akár nincsen, arra nézve, hogy a ház határozhasson, mulhatatlanul szükséges, hogy tagjai a kérdést ismerjék. Itt egy több íves hosszú irat olvastatott fel, melynek harmad részét sem bírtam felfogni. Tudom, hogy a Ludoviceum rég óhajtása a nemzetnek; tudom, hogy arra alapítványok történtek, de azt is tudom, hogy a Ludoviceum felállíttatott volna mindamellett is, hogy egy ideig pénzhiány miatt nem állíttathatott fel, mert az országgyűlés megajánlotta volna a szükséges sommát, sőt a KK. és RR. táblája ezt meg is igérte; hanem megbukott az intézetnek felállítása, mert ő felsége nem egyezett abba, hogy a tanítási rendszerbe az országgyűlés beleszólhasson. Ezen intézet rendszerére nézve a hadügyminiszter úr már terjesztett javaslatot a ház elé. Nem tudom, keresztülment-e az a ház határozatán; ha igen, úgy akkor kellett történnie, midőn Bécsben valék, mert itt létemkor a ház határozatán keresztül nem ment. De bármiként legyen, minden esetre ezen új javaslatot combinálva a másikkal kell tárgyalni; mert ha együtt nem tárgyaltatik ezen kérdés, örökös zavar lesz, annyival inkább, mert a háznak azt is kell tudni, hogy mennyi azon pénzalap, mely már eddig megvan, s mennyivel kell azt pótolni, hogy egy bizonyos szám kikerüljön. Arról nem tehetünk, ha ez 48 vagy kétszer 48 órai késedelmet vonna is maga után; de figyelmeztetem a t. házat, hogy az elhamarkodás minden esetre több kárt okoz, mint a tárgyalásnak két, három nappal való elhalasztása, annyival inkább, mert a rövid időre való elhalasztás nem húzná maga után semmi esetre az intézet felállításának elhalasztását, minthogy azt csak január elején szándékolják megnyitni; szomorú volna pedig, ha a ház addig a tárgyalást nem tudná elvégezni. Ennélfogva azokkal tartok, kik azt mondják, hogy kapkodva határozni bajos, mert ritka ember szeret szólani ahhoz, mi iránt tisztában nincsen, ritkán van pedig tisztában oly tárgy iránt, mely nem adatik úgy elő, hogy tökéletesen érthesse. Legczélszerűbb lesz tehát a beadott javaslatot kinyomatni, és a szabályok értelmében a másik javaslattal együtt tárgyalás alá venni. (Közhelyeslés.)
II.
Az elnök
szavazásra bocsátotta a kérdést, hogy a hadügyminiszter előterjesztése kinyomassék-e, s az előbbi tervezettel együtt tárgyaltassék-e?
DEÁK FERENCZ: A szavazásnak nem vagyok ellene, meg levén győződve, hogy a többség a tárgyalást kivánni fogja. De nem hallgathatom el azon véleményt, hogy az előadott javaslatnak kinyomatását s a képviselőknek részletes tudomására juttatását még a többség sem gátolhatja, mert azt követelni minden egyes képviselőnek van joga. (Helyes!)
A képviselőh
áz elfogadta Deák Ferencz indítványát.
A KÖZMUNKÁK FEJÉBEN KIVETENDŐ ADÓRÓL.
A képviselőház 1848. deczember 4-dikén tartott ülésében előterjesztetvén a közmunkákra nézve a deczember 2-dikán hozott határozat alapján készült javaslat, mely szerint mindennemű közmunkák és személyes szolgálatok 1849. január 1-sejétől megszüntetnek,
Lónyay Menyhért szükségesnek tartotta annak kimondását, hogy minden törvényhatóságban az országos adó minden forintja után ennyi meg ennyi krajczár azon maximum, mely hatósági munka fejében kivethető, valamint szükségesnek tartotta ennek kimondását a községi munkára nézve is. Asztalos Pál fölöslegesnek vélte az ilyen rendelkezést Magyarországon, hol mindenki befoly az adómennyiség meghatározásába.
DEÁK FERENCZ: A közmunkák fejében fizetendő adóváltságra nézve akármely maximumot meg kellene határozni, és szeretném tudni, van-e már erre határozat vagy nincs? (Fölkiáltások: Nincs!) Én erre nézve határozatot akarok, dőljön az jobbra vagy balra; mert nem áll az, mit Máramaros egyik kerületének képviselője mondott, mintha nálunk mindenki befolyna az adó kivetésébe. Ez gyakorlatilag nem áll, mert valamint a megyékben nem minden ember foly be, hanem a bizottság, úgy a bizottságoknál sincs minden ember ott; pedig óvakodjék az állam a zsarnokságnak akármi nemét megállapítani, mert a kis zsarnokság szintúgy veszedelmes, mint a magas zsarnokság. Ki a megyei életet ismeri, tudja, hogy a jelenlegi bizottságoknál a dolog nem sokat változott és nem úgy állnak ott a dolgok, mint képzeljük, hanem ott is csak bizonyos szám határoz. A zsarnokság, mely mindennapi viszonyainkra hat, sokkal veszedelmesebb és szenvedhetetlenebb, mint akármely magas zsarnokság, akár törvényhozás, akár bárki gyakorolja azt. Én azon elvet, hogy a többségnek akármely testületben minden különbség nélkül minden felett határoznia szabad, most először hallom törvényhozásban, és azt soha el nem fogom fogadni, mert azon többség határozó hatalmának a végrehajtásban korlátjának kell lenni. Vegyük fel például a községi adót. Mi történik itt? Gyakran az adónak, mely birtok arányában viseltetik, 4/5 vagy 9/10 részét viseli egy ember, és század részét viseli a szám szerinti többség. Tudjuk, Magyarországban a községek még rendezve nincsenek, és tudjuk, hogy a határozatok micsoda alapon hozatnak. Kikből állanak ott a határozók? Állanak egyes birtokosokból s egyes polgárokból. Azt mondják, a többség nem gyakorolhat zsarnokságot? De igenis gyakorolhat, mert azon többség oly arányban veti ki a munkát, hogy annak egyes ember nem szólhat ellen. Azt hiszem, a közmunkák mennyisége tudva nincs; mondják, hogy ez nem nehézség, mert ha félévre vettetik ki valamely summa, és látja az ország, hogy ez nem elegendő, a közelebbi évben felemelheti; de önkényes határozatoknak kitenni a polgárokat, épen ezen országgyűléstől, mely a szabadság basisán akarna dolgozni, hibás cselekvés volna. Ezen indítvány iránt, akárhogy dőljön el, de minden esetre határozni kell. Ha határozni kiván a ház, akkor majd szólhatunk hozzá; de minden esetre mulhatatlanul szükségesnek tartom, hogy határozzunk benne, mert ha nem határozunk, előre megjövendölöm, hogy lesz oly törvényhatóság, melyben a közmunkák fejében kivetett adózás, kivált a rossz gazdálkodást tekintetbe véve, felülhaladja nemcsak a házi, hanem az országos közadónak mennyiségét kétszeresen; ennek pedig nem lehet kitenni a polgárokat, mert ha valami okoz méltó elégedetlenséget, bizonyosan ez okozna. Nem áll az, hogy a teher, ha aránylagosan van felosztva, bármily nagy legyen is, nem elviselhetetlen; mert ha valamely államférfiu azon titkot kitalálná, hogy minden állam mindenféle terhet megbír, csak aránylagosan vettessék ki, azt hiszem, a világon az emberiségre nézve legnagyobb érdeme volna. Én azt hiszem, a terheknek is van határuk, melyen túl vinni a terhet annyi volna, mint az állam czélját koczkáztatni. (Helyeslés.)
A képviselőház elfogadta
Lónyay Menyhért indítványát.
I. Ferdinand ausztriai császár, Magyarországnak e néven V. királya, Olmützben de
czember hó 2-dikán az ausztriai császári trónról lemondván, Schwarzenberg ausztriai miniszter által ellenjegyzett manifestumában minden népeit az ő iránta való kötelességek alól, s minden közállományi tisztviselőket az ő iránta való hűség esküje alól föloldozottaknak jelentette ki, s egyszersmind kinyilatkoztatta, hogy testvéröcscse, Ferencz Károly főherczeg, az ausztriai császári koronáról legidősb fiának, Ferencz József főherczegnek javára szintúgy lemondott. Ennek következtében Ferencz József főherczeg, magát ausztriai császárnak és Magyarország királyának nevezve, ugyancsak deczember 2-dikán Schwarzenberg ausztriai miniszter ellenjegyzése mellett kelt nyilatkozatában trónra lépését a birodalom minden népeinek kijelentette, s azon szándékát fejezvén ki, hogy a birodalom minden országait és törzsökeit egy nagy státustestben egyesíti, tudtul adta, hogy e végből mindenek előtt a lázadás legyőzésére az intézkedéseket már megtette.A képviselőház deczember 7-dikén tartott ülésében erre kimondotta, hogy: Az ausztriai császári székről való lemondás az ausztriai birodalomba különben sem tartozó Magyarország és a hozzá kapcsolt részek és országok önállásán, alkotmányán és sarkalatos jogain semmit sem változtathatván, az országgyűlé
s, mint Magyarország törvényes organuma, ezennel kinyilatkoztatja, hogy az országgyűlés hire, tudta s megegyezése nélkül a magyar királyi szék birtokával egyoldalulag senki nem rendelkezhetik. És ezért az országgyűlés az ország törvényes függetlenségéhez, alkotmányához s a magyar nemzet sarkalatos jogaihoz szorosan ragaszkodva, az ország és a hozzá kapcsolt részek minden egyházi, polgári és katonai hatóságainak, tisztviselőinek, hadseregeinek s minden lakosinak a nemzet nevében meghagyja és parancsolja, hogy az alkotmány iránti hűség kötelessége szerint senkinek, kit erre jogosítottnak a törvény, alkotmány s az országgyűlés el nem ismerének, bármely hatóságát el nem ismerve és senki ilyennek nem engedelmeskedve, az ország dolgaiba gyakorolni szándéklandott bármely avatkozását jogtalan bitorlásnak tekintsék, s az ország és alkotmány iránti hűség törvényszerű zászlója alatt hazánkat minden idegenszerű usurpatiótól, avatkozástól s ellenséges megtámadástól megóvni és megvédelmezni hazafiui szent kötelességöknek ismerjék. Senki a honárulás törvényes büntetésének súlya alatt máskép nem cselekvendvén.
A KATONAI FŐTANODA ELŐADÁSÁNAK NYILVÁNOSSÁGÁRÓL.
A képviselőház 1848. deczember 9-dikén tartott ülésének napi rendjén volt a központi bizottság jelentése a hadügyminiszter terve és költségvetése tárgyában a magyar katonai főtanodáról. A bizottság azt javasolta, hogy az állam költségén csak oly ifjak neveltessenek az intézetben, «kik szegénységöket, vagy legalább azt, hogy a nevelés évi költség
eit családjuk tetemes megrongálása nélkül épen nem fizethetik, hatósági hiteles bizonyítmánynyal tanusítandják». Többen fölvetették azt a kérdést, hogy ha találkoznak, kik sem a megállapított évi 400 forint fizetésére nem képesek, sem ingyenes helyet nem kapnak, megengedtetik-e nekik, hogy a nyilvános előadásokra bejárhassanak?
DEÁK FERENCZ: Azt hiszem, az alig lehet kérdés, hogy bejárhat-e valaki a tanodába, vagy nem; hanem az, hogy a mennyire a hely megengedi, és a tanítás czélszerűsége nem koczkáztatik, lehessen-e bejárni. Mert példáúl a terem befogad 60 egyént, s ha még ezeken kívül más huszat is befogadnak, akkor azon 60-at sem lehet rendesen tanítani, mert fogalmam szerint a katonai tanodákban bizonyosan nem úgy fognak tanítani, mint eddig a philosophiában, hogy a tanító bemegy, egy óráig beszél, s azután haza megy, nem sokat gondolván azzal, ki mennyit fog fel. Itten foglalkozni kell különösen az egyes növendékekkel, annyival inkább, mert némely tanulmányok folytonos utánnézést kivánnak; például hogy képes a tanító oly sok növendéknek rajzolásait végig nézni, vagy egy vivómester 200 egyént beoktatni? Ha a hely elegendő lesz és a tanítás czélszerüsége nem veszélyeztetik, az igazgatóság meg fogja engedni többeknek is a bejárhatást, de ha ezt korlátlanul megengedjük, oly intézet lesz belőle, mint az egyetem, s néhány bejárók miatt rossz nevelést kapnak az intézet tagjai is.
A képviselőház változatlanul elfogadta a központi bizottság javaslatát.
A BÜNTETŐ CODEX SZERKESZTÉSE DEÁK FERENCZRE BIZATIK.
A képviselőház 1848. deczember 14-dikén tartott ülésében
Kossuth Lajos előadván, hogy a kormány nem ér rá rendszeres törvényhozási munkák kidolgozására, «mert bataillonokot kell kiállítani, fölszerelni, mi sok gondba kerül», azon véleményét fejezte ki, hogy «oly perczekben, mint a minőket most Magyarország él, ki kell keresni azokat az egyes polgárokat, kik egy vagy más dologra nézve méltán megérdemlik a nemzet bizalmát, s azt kell neki mondani: ime ennek elkészítése te reád bizatik, majd meglátjuk, hogy készíted el, ha rosszul, fölakasztunk, ha jól, akkor az isten áldjon meg érte, kötelességedet teljesítetted». Ezután indítványozta, bizná meg a ház Deák Ferenczet azzal, hogy «csinálja meg a büntető codexet, összekötve az esküdtszéki institutió behozatalával». Az elnök a képviselőház határozatakint kimondotta, hogy Kossuth Lajos indítványa elfogadtatik, remélvén, hogy Deák Ferencz a munka «összeszerkesztését el fogja vállalni».
AZ URBÉRI KÁRMENTESÍTÉS TÁRGYÁBAN.
I.
A képviselőház 1848. deczember 14-dikén tartott ülésében
Kossuth Lajos indítványára választmányt küldött ki az urbéri kármentesítés végrehajtásának módja tárgyában. A választmány munkálatát a deczember 20-ikán tartott ülésben az osztályokhoz tették át.A
képviselőház 1848. deczember 23-dikán tartott ülésének napi rendjén volt a központi bizottság jelentésének átalános tárgyalása az urbéri kárpótlás végrehajtása iránt hozandó országos határozat tárgyában. A választmány javaslatának 1. §-a így szólt: «1. §. A kárpótlás kiszámításánál főtekintet lévén, hogy az mielőbb végrehajtható legyen, a részletes becslés mellőzésével átalános osztályzatok állapíttatnak meg. A legmagasabb osztályba eső egész telekért 700, az utolsó osztályba eső egész telekért 300 frt kárpótlás fog fizettetni.» A központi bizottság e szakasz elé a következő szerkezet elfogadását javasolta: «1. §. Addig is, míg az ország egyes vidékeinek kárpótlás tekintetébeni osztályzása véghez mehetne, s ezen arány szerint az illető birtokosok a kárpótlás egész összegéig kármentesíttethetnének, minden egész telek után 300, minden házas zsellér után 60 frt előlegezés fog adatni.» Palóczy László nem helyeselte, hogy a kárpótlás kiszámításánál kilencz osztály állapíttatik meg, hanem kivánta, hogy legyen átalában egy osztály, s kapjon minden földesúr egy házhelyért 400 pengő frt kárpótlást. Többen pártolták indítványát.
DEÁK FERENCZ: Ha a tisztelt ház mennél rövidebben és könnyebben akar keresztülesni a dolgon, akkor Palóczy képviselőtársunk indítványát kell elfogadni, mert az elmetszi a dolgot, mint Nagy Sándor kardja a gordiusi csomót, hanem fel nem oldja azt, még pedig azért nem oldozza fel, mert igazságtalan, s e miatt nem pártolhatom indítványát. Hogy ezen indítvány igazságtalan, azt mutogatni nem igen szükséges, mert midőn szerinte az egyik teljes kárpótlást kap, akkor a másik felét sem kapja annak, a mit vesztett, a harmadik pedig többet is kap, mint kapnia kellene. De én a központi bizottság véleményében sem osztozom. A márcziusi törvény kimondotta, hogy az urbéri veszteségekért teljes mértékben fog kárpótlás adatni, s ennek tekintetéből az elvesztett jövedelem lelkiismeretesen ki fog számíttatni. Ezen törvénynek foganatba vételét megkezdette már a volt földmívelési miniszter az által, hogy a vidékekre összeirókat küldött ki; mennyire haladt a dolog ezen háborús időkben, azt nem tudom, de annyit tudok, hogy sok eredménye nem lett. Most már azon kérdés áll elő, mit kell jelenleg csinálni? Legegyszerűbb az, hogy meg kell tartani a törvénynek ebbeli rendeletét, t. i. tökéletes kárpótlást kell adni, ha lehetséges; ha pedig nem lehetséges, ismét az a kérdés, mit kell tenni akkor? Nézzük, hogyan áll a dolog a gyakorlatban. Az állam mindig rendelkezett az urbéri javak felett, s meghatározta, hogy egy telektől járó szolgálat 52 napot fog tenni, későbben megállapította a törvényhozás, hogy ezen munkának egy részét nem köteles a jobbágy természetben megtenni, hanem pénzzel is megválthatja azt; 1848-ban a közállomány azt mondotta, hogy az állam czéljával nem egyez meg, hogy ezen természetbeni szolgálatok továbbá is fennmaradjanak, ennélfogva megszünnek, s a vesztő fél kárpótlást nyer érettök. Tehát az állam kisajátította az urbéri jövedelmeket, s azokat az állam czéljainak áldozta fel. Czélszerű volt-e ezen eljárás, az már más kérdés. Ha czélszerű volt, a milyennek én is tartom, épen nem volt czélszerű az ajándékozás, hanem helyesebb lett volna azt mondani mindjárt kezdetben, hogy megszünnek az urbéri viszonyok, s a volt birtokosok kármentesítést nyernek az állam pénztárából, de nem egyszerre, hanem időközönként, s ha húsz évre lett volna is felosztva a kárpótlás megadása, most nem volna semmi nehézség, mert a megváltásnak volna hypothekája, s egy másik haszon volna belőle: hogy nem zavartatott volna meg a népnél a tulajdonnak fogalma s nem ébresztettek volna fel annyi követelések, melyeket kielégíteni képesek nem vagyunk és semmi hatalom lecsillapítani képes nem lesz. (Zaj a baloldalon.) Ezt azonban már megváltoztatni nem lehet. Most arról lehet szó, mennyi a kifizetendő somma. Hogy ezt tudhassuk, okvetetlenül ki kell mutatni, kinek mennyi vesztesége van. Ebből az következik, hogy a somma oly nagy lesz, hogy az állam azt meg nem bírja; például néhány száz millióra felrughat, s az állam kénytelen lesz azt mondani, mit minden egyes ember, kinek kiadásai értékét meghaladják, t. i. hogy nem tud fizetni. Ebből ismét az következik, hogy az illetők a lehetetlenség miatt kénytelenek lesznek kevesebbel megelégedni. Tehát mi a teendő? Az-e, hogy az állam azt mondja: valamennyinek ki nem fizethetem az egész sommát, tehát adok mindenkinek 400 frtot egy telekért? Ez nem igazság; hanem igazság lesz az, hogy határoztassék meg a procentuatio, s mindenki kapja a kárpótlást bizonyos procentuatio szerint. Ha már a státus áldozatot igényel, azt szivesen fogja mindenki viselni, csakhogy az áldozat arányos legyen mindenkire nézve, ne pedig hogy egy átalános somma állapíttassék meg, mely szerint az egyik semmit sem veszt, a másik nyer, a harmadik pedig három negyed részét is elveszíti annak, a mit kapnia kellene. A törvényes igazságot tekinteni az államnak kötelessége. Azt mondá valaki, sok idő telik abba, míg a veszteségek eruálása megtörténik. Az igaz, hogy ez évekig is eltarthat, de épen ez oknál fogva a javaslat csak előlegezést vett fel. Ne csináljunk magunknak illusiót. A telkeknek egyszerű összeírása sem mehet oly hamar végbe. Igaza volt a trencsini képviselőnek abban, hogy az összeírások némelyeknél bizalmatlanságot okoznak, de azért a telkek számát mégis össze kell írni. (Fölkiáltások: Az már megvan!) Engedelmet kérek, én jól tudom, hogy ezen összeírás nem találtatik mindenhol a megyei levéltárakban, s a hol létezik is összeírás, a zsellérek száma nincsen benne. Ki a gyakorlati manipulatiót ismeri, tudni fogja, hogy a mennyiséget összeírás nélkül kimutatni nem lehet. Könnyű azt mondani, hogy modica non curat prætor, de ennek majd az a következése lesz, hogy némely ember koldusbotra jut. Ha az összeírást nem lehet elvégezni hamar, ne végezzük el hamar, s teljesítsük a törvény rendeletét; az igazságügy élén álló egyén nevezzen ki biróságot, a kereskedelmi ügyek vezérlője pedig rendeljen összeírókat; addig pedig adjunk valamit előlegesen. Én abban nem látok igazságtalanságot, ha előlegesen az egyik aránylag véve többet kap, mint a másik; ha ez némileg igazságtalannak látszik is, nincs benne annyi igazságtalanság, mintha egyszerre végezzük a dolgot és azt mondjuk valakinek: te nem kapsz többet. Mi az osztályozást illeti, azt elkészítheti valaki a kezénél levő adatokból, vagy pedig a hely szinének megtekintése kivántatik ahhoz, s ha ez szükséges, akkor az osztályozás nem fog hamarább menni, mint valóságos kiszámítása annak, ki mennyit vesztett; ha pedig itt akarja valaki az osztályozást megcsinálni, sok szerencsét kivánok annak, ki azt hiszi, hogy elég lelkiismerettel bír, ezen tárgyat per bausch kidolgozni. Lehet ember, ki azt mondja, hogy megnyugszik abban, mit a képviselőház tesz; de azon egyénnek, ki az osztályozás elkészítésével meg lesz bízva, kell magamagától követelni, hogy ne nyugodjék meg abban összeírás nélkül. A prudens arbitrium azt kivánja ugyan, hogy a körülményeket fontolja meg mindenki, s ne vegyen mindent szorosan latra; ámde az ilyen osztályozást a prudens arbitrium sem készítheti el adat nélkül, és bizonyosan senki, ki annak elkészítésével lesz megbízva, nem fog megnyugodni abban, miért tette egyiket az egyik, másikat a másik osztályba. Még az összeírás sem segit ki a bajból, mert az urbéri telek jövedelmeinek alkatrészei mások, mint a mi a portális összeírásban és az urbéri tabellákban van; vagy pedig azt mondani, menjenek ki a hely szinére, annyit tesz, mint a jövedelmeket kiszámítni. De ha mindez nem volna is, magában az eszmében, a maximum és minimum meghatározásában, benn van az igazságtalanság, mert sok telek lesz, melyre nézve a 300 forint minimum is sok, például hol urbéri szerződések értelmében kevesebb szolgálat járt a földesuraságnak a telektől, a maximum pedig az ország nem csekély részében felette kevés. Az imént mondotta valaki, hogy 50 frtért vétetett ki árendába az urbéri jövedelem egy megyében, már pedig ezen somma 1000-tőlinek megfelelő kamat. E szerint mi eltérünk az igazságtól. Ha tehát azt akarjuk, hogy minél előbb keresztülessünk a dolgon, s nem törődünk az igazsággal, akkor állapítsuk meg az átalános summát. Ha pedig a törvényt meg akarjuk tartani, de az állam nem bírja az egészet kifizetni, akkor aránylag húzzunk le mindenkinek, s ez esetben szükséges az elvesztett jövedelmeket valóságosan kiszámítani. Ha pedig azért, hogy a földesurak valami előlegezést kapjanak, egy részt most kifizetni akarunk, ezt helyén találom, de sem a bauschalis meghatározást, sem a bauschalis osztályozást nem tartom helyesnek.
II.
Az átalános vita a deczember 24-dikén tartott ülésben folytattatván, Plechl József az urbériséget mint legatum
acquisitumot gyenge alapon állónak mondotta, s azért kérdezte, okosan tesz-e az aristokratia, midőn azt kivánja, hogy a robot, dézsma és egyéb præstatiók teljes árban számíttassanak? Keresztesy Ambró elvárta volna az aristokratiától, hogy tekintetbe veszi az ország jelenlegi állapotát. Gozmán János kiemelte, hogy «800 évekig megszolgálták a jobbágyok a telkek árát, s jövendőre is a kármentesítési terhet maguk a jobbágyok fogják teljesíteni».Az 1. §. tárgyalásánál Palóczy László
előterjesztette az átalános tárgyalás alkalmával bejelentett módosítványát. Deák ellenében megjegyezte, hogy soha sem mondotta, hogy módosítványa hollandus kereskedői hidegvérűséggel megegyezik a szoros igazsággal, de állítja, hogy attól nem is jár távol. Az aristokratia az urbéri præstatiók elengedését úgy tüntette föl, mint áldozatot, s így itt nem szabad a szoros igazságot emlegetni, különben megszünik az áldozat. Ha a földesurak itt szoros igazságot követelnek, legyenek az adókulcs kidolgozásánál is szorosan igazságosak. Az elnök a szavazásra bocsátandó kérdéseket sorolta elő.
DEÁK FERENCZ: A szabályok szerint először a szerkezetre kell szavazni. Ha ezt a szerkezetet a ház elvetette, akkor jöhet elő Palóczy indítványa; mert ha a szerkezet, t. i. az, hogy előlegezés adassék, el nem fogadtatik, akkor az én indítványom egészen elmult, mert ez abban áll, hogy ne ereszkedjünk a kármentesítési sommának átalános meghatározásába, hanem becsültessük meg a kárt, s habár a teljes kárpótlás lehetetlen is, ez nem baj, mert állítottam és állítom, hogy azt tartom igazságosnak (Zaj. Halljuk!), hogy ha áldozatra van szükség, vigyük azt aránylag, és mindenki veszítsen egyforma procentuatiót, nem pedig az egyik semmit, a másik pedig sokat, s így mindaz, mit az ékesszóló és szellemdús Palóczy kifejtett, egyedül a teljes kielégítés ellen van. (Zaj.) Azt mondám én, hogy hozzon az aristokratia áldozatot, de aránylag, s erre a nehézségre ő szóval sem felel, mert ügyes taktikájával átvitte a dolgot a másik térre, és fegyverével, melylyel megtámadta az aristokratia előjogait, annyival inkább nem czáfolt meg, mert a mely okot előhozott, az egyenesen a teljes kielégítés ellen szól, de nem az ellen, hogy mikor az egyik teljes kielégítést kap, a másik felét kapja meg, vagy ennél is kevesebbet. És épen az, mit az adóra nézve felhozott, ő ellene szól, mert szeretném tudni, mit mondana hozzá az ország, ha a képviselőház azt mondaná: sok bajunk lesz az adókivetéssel, azért tehát egyforma mennyiségű földtől mindenki fizet egyformán Nyitrában, Trencsinben, Torontálban stb. Ezen mód is keresztülvágná a gordiusi csomót: tehát mondása szerint ez is czélszerű lett volna. A teherviselés olyan dolog, melyet kiki aránylag viselni tartozik, úgy szintén a kárpótlást is aránylag kell mindenkinek kapni; egy kalap alá valamennyit nem lehet venni. Szellemdús modorára Palóczynak lehetetlen, hogy eszembe ne jusson azon sajátszerű argumentum, melyet egy megyének alispánja szokott használni a sedriában, a ki, midőn elhagyta a béketűrés, és nem akart vesződni az igazságszolgáltatásnak hollandiai hidegvérűséggel eszközlésével, ezt mondá: soha se vesződjünk vele oly igen, az államra nézve mindegy, akár a felperes, akár az alperes nyeri meg a pert. (Zaj.) A törvényhozásnak kötelessége a közterheket aránylagosan szabni ki, s nem mondhatja: az idők zavarosak, erre rá nem érünk, s szintúgy a kármentesítésnek is aránylag kell történni. Az előlegezés ellen is áll ugyan az az ok, hogy igazságtalan, ha az egyik mind megkapja, a mi neki jár, a másik pedig nem; de nagyobb igazságtalanság, ha azt mondjuk, hogy mindegyik csak 400 frtot kap most, és jövőre semmit. Azt mondá Palóczy, a 300 frttal nem segítünk a birtokosokon. Ezt én által nem látom, mert a mennyire én tanultam az arithmetikát, 300 a 400 frtnak három negyed része, tehát 300 frt előlegezést adni akarni, nem annyi mint semmi. Azt hiszem, ha Palóczy javaslata elfogadtatik, a dolgon keresztülesünk, a szél elfujja a sok panaszokat, de nem sok köszönet lesz benne azok előtt, kik az igazság szerint szeretnek mérni. Egyébiránt Palóczy maga is megvallotta, hogy nem igen vitatja tervének igazságosságát, de igyekezett legalább némi igazságot mutatni; hallottam azonban olyanokat is az igazságra nézve, melyekre most nem lehet felelni. Meghajlok az ilyen mély politika előtt, de olyan politikus nem vagyok, hogy mint törvényhozó akárminemű politikai tekintetnél fogva az igazság elve alól akarjam magamat feloldoztatni. Igazságtalanságot elkövetnünk nem szabad, s azért inkább egyezem az előlegezésbe, és az utóbbi evalvatióba, csak ne per bausch röviden vessünk véget a dolognak. Nem az aristokratia érdeke ez, hanem az igazságé. Lehet, hogy az aristokratiának nagy része 400 frtot sem kapna, de én erre nem gondolok, hanem arra van gondom, hogy igazságos arányban osztassék fel, mi az ország védelmének fenntartásához mulhatatlanul megkivántatik.
Az elnök
azzal a kijelentéssel bocsátotta a központi bizottság 1. §-ának szerkezetét szavazás alá, hogy ha az elfogadtatik, Palóczy László módosítványa megbukottnak tekintendő. Név szerint való szavazás utján 83 képviselő a szerkezet mellett, 107 ellene nyilatkozott. Minthogy a szabályok szerint törvényes határozat hozatalára a képviselőház tagjainak átalános többsége kivántatott, a 190 azonban az átalános többséget meg nem ütötte, a határozat nem mondatott ki.A képviselőhá
z deczember 27-dikén tartott ülésében a központi bizottság javaslatának 1. §-a 117 szóval 89 ellen elejtetett. Palóczy László módosítványa mellett 102 képviselő szavazott, ellene 91, s e szerint a szavazók száma nem volt elégséges határozat hozatalára.A deczember 29-dikén tartott ülésben az elnök ötödször bocsátotta szavazás alá Palóczy László
módosítványát. 129 képviselő elvetette, 105 elfogadta, s így a módosítvány elesett. A képviselők egy része ezután elszéledt, úgy hogy a ház azon a napon más határozatot nem hozhatott.
AZ URBÉRI KÁRMENTESÍTÉSRE VONATKOZÓ
TÁRGYALÁSOK ELHALASZTÁSÁRÓL.
A képviselőház 1848. deczember 30-dikán tartott ülésében
Dedinszky József indítványozta, hogy az urbéri kárpótlás végrehajtása iránt hozandó határozat tárgyalása elhalasztassék, nehogy egyes képviselők arra kárhoztassanak, hogy idejöket ily törvényjavaslat tárgyalásával töltvén, útjok a haza védelmétől elzárassék.
DEÁK FERENCZ: Tisztelt ház! Mióta ezen tárgy tanácskozás alá került, engem, megvallom, fájdalmasan érintett mind a tárgynak felvétele, mind a tanácskozás modora. Ha én tőlem függ vala, ezt a tárgyat addig, míg az ország békésebb állapotban nem lesz, fel nem vettük volna; de kormányunk, mely a körülményeket legjobban ösmeri, a többi közt egy osztály megnyugtatására szükségesnek látta, hogy erről intézkedjünk. Akkor, midőn e tárgy előkerült, megvallom, miután már a kormány azt fontos okoknál fogva fölhozta, szerettem volna a dolgon mennél rövidebben keresztülesni. Azaz szerettem volna azt mondani a földbirtokosoknak: igaz, inség, nyomorúság vár reátok, de látjátok, az ország mostani állapotjában ily dolgokról alaposan tanácskozni nem lehet, ezek békés időket kivánnak, már maga a dolognak gyakorlati kivitele majdnem lehetetlenné teszi, hogy e fölött czélszerűen határozhassunk; az országnak nem csekély része háborúnak tere, s nem tudni, mikor és miként fog a szükséges összeírás megtörténhetni? Várjunk tehát a kárpótlással, míg az ország békésebb állapotba jut, addig pedig hogy sokan az inségtől megmentessenek, az állam kötelességeihez képest kárpótlás fejében fog valamit előlegezni. Ezen javaslat azonban nem tetszett, az előlegezés elvét a ház elvetette, és megtörtént, a mitől rettegtem, hogy nem igen szép lapot irunk a historiába: hogy mikor az országot veszedelem fenyegeti, akkor a magyar képviselői testület a fölött vitatkozik, - pedig nem minden ingerültség nélkül, s talán nem sértek senkit, nem minden egoismus nélkül - hogy mennyit adjon az állam pénztárából, melynek fennállásáért még küzdeni kell, mely akkor fog fennállani, ha ezen országot az isten megmenti. Pirulnunk kell a jövendő előtt, ha az időt most ilyenekkel töltjük. Az előttem szólott képviselő megelőzött ezen véleménynek előadásában; de mondom, nekem fáj minden óra, minden pillanat! Kérdezzük csak meg magunkat, vajjon azon szempontból indultunk-e ki mindig, hogy mi lenne az országra nézve a leghasznosabb, a legczélszerűbb? Már az a körülmény is, hogy egy fertály óráig teljes számmal volt a ház s azután ismét megfogyott, arra mutat-e, hogy szivökön fekszik a képviselőknek ezen ügy országos szempontból? A mikor az állam megmenekszik a veszélytől, majd megadja a kárpótlást, most, e pillanatban pedig még az előlegezés felett is alig volna czélszerű intézkedni. Tehát halaszszuk el most a tárgyat, s ha a körülmények megengedik, nyuljunk hozzá higgadt kebellel; de ne piszkoljuk be a historia lapját az által, hogy most olyan tárgyat veszünk elő, mely a képviselőket különösen érdekli. A mint az elnök úr előadásából értettem, vannak a közigazgatáshoz tartozó kérdések, melyeket még az osztályokba kellene vinni. Ezekkel foglalkozzunk tehát, mert valami bántó van abban, ha most zsebünkről tanácskozunk, még pedig annyival inkább, mert ne feledjük el, hogy ámbár népképviseleti alapon vagyunk választva, talán nagyobb részét teszik a háznak azok, kik kárpótlást kapnak, mint azok, kik kárpótlást nem kapnak. (Helyeslés.)
A képviselőház elfogadta
Dedinszky József indítványát.
AZ ORSZÁGGYŰLÉS BÉKEKÜLDÖTTSÉGE
WINDISCHGRAETZNÉL.
I.
A képviselőház és a főrendiház 1848. deczember 31-dikén estve tartott vegyes ülése elhatározta, hogy az országgyűlés az ellenséges táborba néhány tagból álló választmányt küld, mely az ország szabadsága, becsülete és jóléte alapján fegyver
szünetet, s ha lehet, békét eszközöljön, s e küldöttség egyik tagjává Deák Ferenczet választotta.
DEÁK FERENCZ: Tisztelt képviselők! Én ugyan az egész békekisérletből sikert nem remélek, mert meglehetősen gyanítom, hogy mindjárt első lépésünkben hajótörést fog szenvedni a dolog, ott t. i., hogy az a hatalom, mely ezen pesti országgyűlést el nem ismeri az ő fogalma szerint törvényes testületnek, minket semmi esetben elfogadni nem fog; azonban ha a ház velem parancsol, részemről kötelességemnek tartom teljesíteni mindazt, a mi az ország javára, habár a siker reménye nélkül is, minden esetre megkisértendő. Hanem mulhatatlanul szükségesnek tartom, a haza jelen körülményei között kivált, de átalában más körülmények között is megkivánni, hogy a tisztelt ház a kiküldöttekre nézve némely dolgokat határozottabban mondjon ki. Az ellen nincs semmi kifogásom, hogy átalános elvet állapít meg a ház a szabad alkudozásokra, mert ha ezek egyszer megkezdődhetnek, úgyis a tisztelt ház beleegyezésével lennének folytatandók. De a dolog érdemére nézve tegyük fel az eventualitásokat. Arról nem is szólok, hogy ha azon hadvezér vagy alvezér, a ki az ellenség táborát vezérli, a küldötteket tovább nem ereszti, hanem visszautasítja; mert ekkor természetesen magában megszünik a megbizatás; hanem mit tegyenek a küldöttek akkor, ha azon vezér azt mondja: én semmire nem vagyok felhatalmazva, én veletek semmi tractatusokba nem ereszkedem, hanem ha akartok beszélni, beszéljetek például a fővezérrel, a ki távol van, de én addig semmi fegyvernyugvásba bele nem egyezem, s a hadi munkálatokat folytatni fogom. Mit csináljanak akkor azon küldöttek? Visszajőjjenek-e vagy tovább menjenek, ha azon főtábornok maga mondaná: én veletek semmi alkuba nem ereszkedem, mert sem felhatalmazva reá nem vagyok, sem el nem ismerlek titeket, mint törvényes testület küldötteit, de ha fejedelmemhez akartok járulni, fogalmunk szerint azt megkisérteni hatalmat adunk, de a hadi munkálatokat azért folytatni fogjuk: ekkor menjünk-e tovább? És mennyire s mikép hatalmazza fel a ház a küldötteket azon esetre, ha, a mit adna isten, hogy megtörténhessék, fegyvernyugvást készek ajánlani? hogy ez micsoda feltételek mellett és mennyi időre köttessék? Szóval ezt átalában a küldöttekre bízzák-e avagy oda utasítják-e a megbizottakat, hogy fegyverszüneti munkálatok iránt a magyar hadsereg tábornokával intézkedhessenek-e? Mert máskép a küldöttek meg fognak akadni. A másik pedig, a mit meg akarok jegyezni, az, hogy addig, míg ez iránt a határozat formulázva lesz, jó volna a ház vegyes üléséből a többi tagokat is tudosítani, elfogadják-e vagy képesek-e elfogadni ezen békekisérleti megbizatást, mert a háznak nem igen lesz alkalma holnap vagy holnapután intézkedni, s mihelyt fogalmazva lesz az utasítás, a küldötteknek egymással kell érintkezni az igen hamar bekövetkezendő elindulás órája iránt; mert máskép majd késő lehetne. Jó volna tehát a megválasztott érdemes tagokat felszólítani: nyilatkozzanak az el- vagy el nem fogadás iránt, hogy ehhez képest azután a ház még ezen ülésből intézkedhessék.
II.
Az elnök
úgy vélekedett, hogy a küldöttségnek más utasítás ne adassék, mint hogy a határozatban említett alapon késznek nyilatkozzék a békére, következőleg mindazokat megajánlhassa, mik e czélra vezetnek; a határozat vezérelve ellen pedig ne tehessen.
DEÁK FERENCZ: Azt mindenesetre világosan ki kell mondani, hogy tisztában legyen a dolog, mi lesz ezen küldöttség teendője; mert némelyek azt kivánnák, hogy ha fegyvernyugvást a fővezértől eszközölni nem tudunk, térjünk vissza, mások pedig, hogy ha akár lesz, akár nem lesz fegyvernyugvás, mindenesetre igyekezzenek a küldöttek a fejedelemhez jutni.
A határozat, mely e tárgyban hozatott, a következő:
A képviselőház határozatának következtében fölszólíttatván a honvédelmi bizottmány, hogy hazánknak átalán, de különösen hadseregünk állapotáról és működéséről jelentést tegyen, ennek folytán a honvédelmi bizottmány elnöke előadta, hogy az ellenségnek a fővároshozi közeledése miatt az országgyűlés tanácskozása minden pillanatban mostani helyén lehetetlenné vál
hatván, az ország gyűlése és kormánya Debreczenbe által tétessék és minden törvényhatóságok ezentúl is az ország kormányának engedelmeskedni tartozzanak. Továbbá indítvány tétetett, hogy a haza jelen eldöntő perczeiben a békés kiegyenlítés a nemzet becsülete, törvényes szabadsága és jólétének alapjain és biztosításával megkisértessék. Mindezek határozattá váltak, mire Majláth György országbiró, gr. Majláth Antal, Lonovics József érsek, gr. Batthyány Lajos és Deák Ferencz megbizatván, oda utasíttatnak, hogy az ellenség fővezérétől fegyvernyugvást és a czéloztatott békekötést kieszközölni iparkodjanak, sőt a körülmények úgy hozván magukkal, magához ő cs. kir. felségéhez, Ferencz Józsefhez is járuljanak. Miről a törvényhozáshozi jelentésük elváratik.III.
A képv
iselőháznak 1849. január 13-dikán Debreczenben tartott II. ülését Palóczy László korelnök a következő szavakkal nyitotta meg: «Emlékezik a t. ház, hogy a Pesten deczember 31-dikén tartott országos vegyes ülésben öt tag küldetett ki az országgyűlés kebeléből azon határozattal, hogy a császári seregek főtábornokához menvén, ott mint a nemzet küldöttei jelentsék ki azt, hogy a magyar nemzet és annak képviselői a hazát csak védelmezvén, mindent el akarnak távoztatni, a mi ellenségeskedésre magyarázható, s annál fogva a nemzet oly békére, mely becsületével, jólétével és szabadságával nem ellenkezik, kész. A kitűzött helyre elutazott öt tag tegnap küldött az országgyűléshez hivatalos jelentést, melyet a jegyző úr föl fog olvasni.»Ezután Irányi Dániel
jegyző fölolvasta a küldöttségnek Deák Ferencz által szerkesztett következő jelentését:
«Magyarország gyűlésének.
Mult évi deczember hó 31-én történt kiküldetésünk következtében, f. évi január 1-ső napján délután Promontoriumba mentünk a főhadiszállásra. Onnan két tisztnek kiséretében Hamzsabékra értünk, hol az ottani katonai parancsnok Géczy huszárhadnagyot adta mellénk 12 legénynyel és egy trombitással katonai kiséretül, s a tisztnek meghagyta, hogy minket a császári tábor előőrségeig kísérjen. Mi Hamzsabékről megindultunk későn este, s mivel Martonvásáron sem tudták megmondani, hogy az érintett tábornak előőrsei mely tájon állanak, a kisérő tiszt nem tartotta czélszerűnek tovább menni s a sötétben bizonytalanra tévelyegni. Ott késtünk tehát néhány óráig, és reggel megindultunk Vál felé, mert értésünkre esett, hogy herczeg Windischgrätz főtábornokot hihetőleg Csákvár vagy Bicske táján fogjuk találni. Válban megtudtuk, hogy azon éjjel Verebre érkezett egy tetemesebb hadcsapat, általmentünk tehát azonnal Verebre, de mire odaértünk, onnan az egész cs. katonaság előnyomult Baracska felé. Verebről tehát elküldöttük a kísérő huszártisztet Baracska felé azon megbízással, hogy ott, hol az említett tábornak bármely részét találja, ittlétünket jelentse be s a parancsnokot szólítsa fel, hogy minket a szokott módon Windischgrätz herczeg főtábornok úrhoz kisértessen. A tiszt este visszaérkezett s a Baracskán talált tábor főparancsnokától, b. Jelasicstól, azon választ hozta, hogy mi a főtábornokot másnap délben már Bicskén találandjuk. Katonai kíséretet nem küldött, de kisérő huszártisztünknek adatott egy iratot, melyben Bicskéig háborítatlan utazás biztosíttatott. Mi tehát másnap január 3-án dél tájban kiséretünkkel együtt háborítlanul ide érkeztünk, s azonnal Majláth Antalt elküldöttük, hogy minket Windischgrätz főtábornok úrnál jelentsen.
Csakhamar értesíttettünk arról, hogy a herczeg főtábornok a küldöttségnek négy tagját elfogadja ugyan, de gróf Batthyány Lajost nem fogadhatja. Ezen izenetre, miután egyik társunk elfogadása megtagadtatott, mint országos küldöttség érdemileg ugyan nem működhettünk volna, nehogy azonban bármit elmulaszszunk a czél elérésére, s remélve azt is, hogy ha a herczeg főtábornok bölcs kiegyenlítésre czélzó küldetésünkről értesítve lesz, talán hajlandó leend az összes küldöttséggel érintkezésbe bocsátkozni, mi négyen, úgymint Majláth György, Lonovics József, Majláth Antal és Deák Ferencz a herczeg főtábornok előtt megjelentünk. Majláth György ország birája előadá, hogy mi a magyar országgyűlésnek küldöttei vagyunk, s erre a herczeg főtábornok azonnal azt felelte, hogy ő a magyar országgyűlést el nem ismeri, minthogy azt ő felsége eloszlatta. Elmondá mégis az ország birája békés kiegyenlítésre czélzó kiküldetésünket, de a herczeg főtábornok határozottan azt válaszolá: hogy azok után, mik az országban történtek, sem fegyvernyugvásról, sem bármi egyéb egyezkedésekről szó sem lehet, hanem egyedül csak feltétlen alávetésről (unbedingte Unterwerfung). Ő az országot fegyverrel fogja elfoglalni, katonai kormányt hozand be, s majd akkor ő felsége fogja elhatározni a jövendőre teendőket. Most azonban ő felségéhez sem bocsát minket, mert őtet ő felsége teljhatalommal ruházta fel, s ő felsége sem adna egyéb feleletet. Ő tehát tanácsolja, hogy feltétlen alávetéssel igyekezzünk kegyelmet nyerni ő felségénél. A katonaság azonnal tegye le a fegyvert, s esküdjék hűséget ő felségének, az elfoglalt várak pedig haladék nélkül adassanak által.
Mi ezen válasz után látva, hogy miután az ország gyűlése sem ismertetnék el, s mi országos küldötteknek nem tekintetünk, s ő felségéhez sem bocsáttatunk, kérdést tevénk az iránt, hogy mikor és mi módon mehetünk vissza? s kérdésünkre az válaszoltatott, hogy mivel a herczeg főtábornoknak előrenyomuló seregei hadi munkálataikat már Buda közelében is megkezdették, visszamenetelünkre most intézkedések nem tétethetnek addig, mig azt a hadi munkálatok megengedik.
Eltávozván a herczeg főtábornoktól, azonnal szállás rendeltetett számunkra s gr. Batthyány Lajos is velünk együtt van. Ellátásunkról rendelkezések tétettek s a legillendőbben bánnak velünk. Kiséretünk, a huszártiszt és legényei, szintén nem levének visszabocsátva.
Ez volt küldetésünknek eddigi lefolyása, melyről sietünk az ország gyűlését előre tudosítani. A herczeg főtábornok ajánlotta, hogy tudosításunkat szokott katonai úton tovább juttatja.
Kelt Bicskén, 1849. január 4-én.
A kiküldött országos választmány.»
A jelentés kapcsán támadt vita közben Asztalos Pál indítványa ellen, «mondassék ki, hogy az elküldött követek békélési fölhatalmazása ezennel megszünt», fölszólalt Bezerédy István, ki azt kivánta, hogy «a küldöttség kisértsen meg tovább is mindent, mit a nemzet becsületének, jólétének és szabadságának alapján megkisérthet». E véleményt támogatta Kubinyi Ferencz, Kossuth Lajos azonban azt fejtegette, hogy «békealkudozásról többé szólani sem kell», s hogy akár azt mondani, hivassék vissza a küldöttség, akár mást mondani «haszontalan beszéd». Nyáry Pál
A képviselőház a következő határozatot hozta:
Miután a magyar nemzet nem valami új jogok megnyerése, hanem csupán királyi esküvel is biztosított, s most hitszegőleg fegyveresen megtámadott ezredéves országos létele, önállása és alkotmányossága megvédése végett kényszerült az önfenntartás természeti törvényénél fogva szinte fegyveresen ellenállani; s miután, hogy a további vérontást megszüntesse, az alkotmány biztosítása feltétele alatt maga részéről bé
keajánlatot tőn, s a helyett, hogy az elfogadtatott volna, az ausztriai császár teljhatalmú fővezére által a nemzet küldöttsége népjogellenesen letartóztatott, s föltétlen alávetés követeltetvén, az alkotmány megsemmisítésével az ország elfoglaltatni, s katonai kormány alá vettetni fenyegettetik; a képviselőház ezen feleletből teljesen s a legméltóbb indignatióval meggyőződvén, mikép az ausztriai ház, mely eddigi fennállásáért is annyi hálával tartozik ezen nemzetnek, oly fennhéjázó hangon, s oly zsarnok feltételeket nem átal szabni, minőket még tökéletesen megvert nemzet irányában sem szabad tennie, holott a magyar nemzet eddig nemcsak hogy leverve nincs, sőt seregeink száma és vitézsége, s a nép áldozatkészsége győzedelmet is igér, egy akarattal elhatározta: miszerint országos lételét, függetlenségét, alkotmányát és nemzetiségét utolsó emberig, utolsó csepp vérig tovább is védelmezni fogja.Mely határozat sok ezer példányban kinyomatni, a nép és hadsereg közt mielőbb kiosztatni rendeltetett.
Kossuth Lajos k
ormányelnök indítványára minden egyes képviselő ünnepélyes igéretet tőn, s illetőleg a képviselőház elhatározta:Hogy mindaddig egy sem fog eltávozni, és a képviselőház együtt maradand, míg a haza megmentve nem leend.
Ugyancsak a kormány elnöke további ind
ítványaira még a következő határozatokban történt megállapodás:1-ször. Miszerint ezen határozat kihirdetése napjától mindaz, ki a harczban gyáván megfutamlik, főkép a tisztek, mint hazaáruló fog büntettetni.
2-szor. Miszerint a kormány főbb gondjai közé s
zámítsa, ügyelni, hogy a hadjáratok által a nép minél kevesebb terhet érezzen: minden zsarolás, bárki kövesse is el, szinte halálbüntetést huzandván maga után. Végre3-szor. Hogy mindazt, mit a nép kiszolgáltat, a kormány vagy adóban elfogadja, vagy pedig
készpénzben kifizesse, s mennyiben az álladalom pénzereje a tüsténti kifizetést itt-ott meg nem engedné: a képviselőház ezennel ünnepélyesen fogadja s ezen kötelezést a nemzeti becsület oltalma alá helyezi, hogy mihelyt a körülmények megengedik, az álladalom részére történt bárminemű kiszolgáltatás törvényes kamatokkal együtt fog megtéríttetni.IV.
Minthogy Budapesten az a hír volt elterjedve, hogy a békeküldöttség jelentése nem érkezett meg rendeltetése helyére, a küldöttség tagjai egy újabb jelentés elküldésére határozták el magukat, s ennek megirásával megbizták Deák Ferenczet. Deák Ferencz
a következő levél kiséretében küldötte meg Majláth György országbirónak e jelentést:
Nagyméltóságú Országbiró s Elnök Úr!
Küldöm újabb jelentésünket, méltóztassék azt átnézni, pro re nata kijavítani, s ha lehet, még ma gróf Antallal és Lonovics ő excellentiájával közleni; ha azután megállapíttatik, jó volna talán tisztára iratni, hogy gróf Antal, midőn holnap átmegy, magával átvihesse, ha elfogadják elküldését, legalább nem késik a dolog.
Mély tisztelettel
Excellentiádnak
Pest, 1849. január 14-én
alázatos szolgája
Deák Ferencz.
A jelentés így szól:
Magyarország gyűlésének.
Küldetésünk eredménytelen lefolyásáról azonnal, még Bicskén folyó hó 4-én elkészítettük jelentésünket az ország gyűléséhez s azt herczeg Windischgrätz főtábornok úr kezeihez küldöttük, ki nékünk azt igérte, hogy jelentésünknek elküldetését szokott katonai úton eszközlendi. De mivel tegnap hirből azt értettük, hogy ama jelentésünk még a folyó hónak tizedikén sem jutott rendeltetése helyére, sietünk annak másolatát º/º alatt ide mellékelve újra megküldeni s egyszersmind jelentjük a következőket:
Miután herczeg Windischgrätz főtábornok seregei Budapestet folyó hónak 5-én ellentállás nélkül elfoglalták, minket folyó hó 8-án Bicskén az ottani katonai parancsnok arról értesített, hogy már mehetünk Budára, határozzuk meg indulásunk óráját s ő katonai díszkiséretet (Ehrenbegleitung) rendelend mellénk. Egyszersmind tudosított minket arról is az említett parancsnok: hogy azon huszárkiséret, mely vélünk Bicskére a főhadiszállásra érkezett, egytől-egyig szabad akaratból a császári táborban kiván maradni, s már a hitet is letette. Mi tehát Bicskéről 20 vagy 24 dsidásnak s egy tisztnek kiséretében délután elindultunk s este felé Budára a várba érkeztünk, hol a kiséretünket vezető dsidás-tiszt a főtábornoknál azonnal bejelentette megérkezésünket s a főtábornok köszönve bejelentésünket, azt izente, hogy most már lakásunkra mehetünk. Mi haladék nélkül által is mentünk Pestre minden kiséret nélkül.
Gróf Batthyány Lajost, ki folyvást vélünk volt utunkban, s vélünk együtt jött által Pestre, még azon éjjel 11 óra tájban katonai karhatalommal elfogták, s Budára kisérték, hol még most is fogva tartatik.
A sokféle bizonytalan hirek mellett nem tudjuk, ha ezen jelentésünk eljuthat-e rendeltetése helyére. A város ostromállapotban; Pest és Debreczen között pedig hadseregek s többféle fegyveres csapatok gátolják a közlekedést.
De még e bizonytalanság mellett is szükségesnek véltük e jelentésünknek herczeg Windischgrätz főtábornok úr közbenjárásával leendő elküldését megkisérteni, annyival inkább, minthogy említett első jelentésünknek, melyet Csányi k. biztos úrhoz utasítva küldöttünk herczeg Windischgrätzhez, véletlen eltévedése miatt is aggódunk.
Kelt Pesten, 1849. január 14-én.
Deák Ferencz
DEÁK FERENCZ HADBIRÓSÁG ELŐTT.
1849-ben az osztrák császár hadserege, szövetségesének, az orosz czárnak segítségével, legyőzte a magyar forradalom seregeit. A háboru bevégeztével a fejedelem, félretéve Magyarország alkotmányát absolut hatalommal rendelkezett Magyarorsz
ág fölött.
1850. tavaszán Deák Ferenczet Pécsre hadbiróság elé idézték. «Önnek abbeli kérése következtében; - írja Bylandt-Rheidt
A vizsgálat megszüntetésére vonatkozó jelentés így szól:
«184. sz.
Minthogy Deák Ferencz, volt magyar igazságügyminiszter és Zala vármegye képviselője, Debreczenben nem jelent meg és ott a rebellisek conventjének tárgyalásaiban részt nem vett, s ennélfogva az 1849. deczember 4-dikén kelt hadparancsnoksági rendelet szerint nem tartozik azok kategoriájába, a kik ellen hadbirósági vizsgálatnak még helye lehet, az ezen körülményt kiderítő iratot az alulirott előadó, certificatum utján való elintézés végett, ide mellékelve átszolgáltatja.
Pest, 1850. május 17.
Kraft,
kapitány, mint törzshadbiró.»
Hátsó irat:
«Ezen ügy, a vizsgálat megszüntetéséről a vizsgálat alá vont számára ma kiállított hivatalos bizonyítványnyal elintéztetvén, ad acta tétetik.
Pest, 1850. május 18.
Nedelkovic,
törzshadbiró.»
«Deák Ferencz 1849-től 1860-ig - írja
Gorove István 1866. junius végén naplójában - a passivitást ajánlotta a nemzetnek, előre megjelölvén a hibákat, a melyeket a germanizáló absolutista politika el fog követni. A passivitás példájával maga ment elől; tűrt és hallgatott; sem maga, sem környezete semmiféle titkos áskálódásokban részt nem vett.»
1850. ápril havában Schmerling osztrák igazságügyminiszter megkérte Deák Ferenczet, hogy a magyar magánjog körébe tartozó több kérdés iránt Bécsben folytatandó tárgyalásokban vegyen részt.
Deák Ferencz
e fölhivást a következő levéllel utasította vissza:
An Se. Exz. Herrn Ritter Anton von Schmerling, k. k. österreichischer Justizminister etc. in Wien.
Ew. Exzellenz!
Die gütige Aufforderung, welche Ew. Exzellenz an mich zu richten die Gewogenheit hatten, noch mehr aber die ehrenvolle Art, in der diese Aufforderung gestellt ist, verpflichten mich meinen Dank an Ew. Exzellenz unversäumt auszusprechen.
So sehr aber diese ehrenvolle Aufforderung für mich schmeichelhaft sein dürfte, bin ich dennoch gezwungen, den Antrag achtungsvoll, aber bestimmt abzulehnen. Nach den traurigen Ereignissen jüngstvergangener Zeiten, unter Verhältnissen, wie sie jetzt noch bestehen, ist es mir unmöglich, bei den öffentlichen Angelegenheiten thätig mitwirken zu wollen.
Ich bin überzeugt, von Ew. Exzellenz ja nicht missdeutet zu werden; nichtige Vorwände wollte ich nicht gebrauchen und glaube durch freimüthige Offenheit Ihrem anerkannten Charakter die grösste Achtung zu erweisen.
Genehmigen Ew. Exzellenz die Versicherung der ausgezeichneten Hochachtung, mit der ich die Ehre habe zu sein
Ew. Exzellenz
Kehida, 25. April 1850.
unterthänigster Diener
Franz Deák.
LEVELEK SZÖGYÉNY LÁSZLÓHOZ BIRODALMI
TANÁCSNOKI ÁLLÁSA TÁRGYÁBAN.
I.
Szögyény László
1851-ben ezeket írta naplójába:«Az év tavaszán hozták a lapok a hirt, hogy a felség az 1849. évi márczius 4-dikén kelt birodalmi alkotmányban igért birodalmi tanácsnak felállítását elhatározta s b. Kübecket elnökéül kinevezte. A kinevezendő nyolcz birodalmi tanácsosok egyikéül a lapok engem is említettek, mit én kósza hirnek tekintettem. A nagyhét szombatján vettem a felségnek hozzám intézett kéziratját, melylyel birodalmi tanácsosnak kinevez. Sokáig haboztam, elfogadjam-e? mert a kormány elveivel miben sem értettem egyet és irányának megváltoztatásához mi reményem sem volt, és így önmagam eddigi nyilatkozataival jellemem rovására ellentétbe jönni s benső meggyőződésemmel meghasonlani féltem. Minthogy azonban kinevezésem közvetlenül a felségtől jött és így bizalma ily jeles bizonyságának visszautasításával őt magát fogtam volna megsérteni, mi a nemzetünk s kivált a conservativek ellen Bécsben létezett ingerültség mellett az ügyre nézve is káros lehetett volna; minthogy továbbá a birodalmi tanács felállításához a józanabbak által az utolsó remények füzettek s épen az én csekélységemnek, kinek érzései és gondolkozásmódja közönségesen ismertettek, a birodalmi tanácsba lett meghivatása kedvező előjelnek tekintetett a hazánk iránti jogtalan politika megváltoztatására, s minthogy Bécsből és Pestről barátaim és elvrokonaim számos levélben biztattak az állás elfogadására, sőt Deák Ferencz is, kivel levelezésben nem álltam, de kinek ez alkalomból tanácsát kikértem, igen szivélyesen és méltányosan nyugtatta meg scrupulusaimat: elhatároztam magamat ez állás elfogadására.»
Deák Ferencz levele ez volt:
Kehida, 1851. május 1.
Különösen tisztelt nagyméltóságú birodalmi tanácsnok úr!
Erős és ingatlan szokott lenni bizalmam oly férfiak iránt, kik tiszteletemet teljes mértékben birják, és pedig birják az által, hogy tiszta jellemüket minden körülmények között egyaránt sértetlenül fentartották. Midőn a hirlapokban olvastam, hogy épen Nagyméltóságod egyike azoknak, a kik honfiaink közül a birodalmi tanácsba meghivattak, az vala hiedelmem, hogy egy részről valódi szándéknak, más részről némi kilátásnak kell léteznie honunk szellemi és anyagi állapota javítására, különben a hatalom kezelői oly férfiút, minő Nagyméltóságod, bizonyosan meg nem hivtak, a meghivott pedig jobb jövendővel biztató remények nélkül a meghivást el nem fogadta volna. A mit e részben Nagyméltóságod nekem ír tiszta szándékáról és becsületes törekvéseiről és azon elhatározásáról, miszerint ha törekvései hiusulnak és reményei enyésznek, állásáról azonnal ismét visszalépend, én előttem csak azért nem újak, mert mindezek természetes következései Nagyméltóságod ismert és igazán tisztelt jellemének. Nagyméltóságod, a ki a körülményeket közelebbről tekintvén, jobban ismeri, mint én itt elzárt magányomban azokat ismerhetem, oly meghivást, melynek nehézségei annyira súlyosak, csak azért fogadhatott el, mert reménye van, hogy állásában honunk valódi érdekeit mozdíthatja elő. Mélyen érzem én becsét azon gyöngédségnek, melylyel Nagyméltóságod némi súlyt látszik helyezni abban, hogy általam félre ne értessék. Engedje meg Nagyméltóságod ismételnem, a mit föntebb mondottam: hogy azon férfiak iránt, a kiket tiszta jellemük és jobb, nemesebb egyéniségük miatt a szónak legszebb, legvalódibb értelmében tisztelek, erős és ingatlan az én bizalmam. Nagyméltóságodat félreérteni akkor sem fognám, ha valamely lépését nem érteném.
Isten vezérelje Nagyméltóságodat szegény honunk javára intézendő szent törekvéseiben és fáradozásaiban. Fogadja Nagyméltóságod tiszteletem megújított nyilvánítását, a melylyel vagyok
igaz tisztelője
Deák Ferencz.
II.
Szögyény László
1854-ben le akart mondani birodalmi tanácsnoki állásáról, de megváltoztatta ebbeli szándékát. Hivatalban maradása okait közölte Deák Ferenczczel, a ki levelére így felelt:Pesten, 1854. deczember 14-dikén.
Különösen t. kedves barátom!
Ágyból írom e sorokat; pár hét óta beteg vagyok, de írok mégis, mert biztos alkalmam van Tóth Lőrincz által e levelet hozzád juttatni. Midőn az őszszel szíves soraidat vettem, azt hittem, hogy azokra szóval felelhetek, mert szándékom volt Pestre jöttöm előtt Bécsbe rándulni, azonban ez meg nem történhetett, mióta pedig itt vagyok, folyvást betegeskedem. De remélem, még a télen Bécsben látlak. Addig is tehát csak annyit írok, hogy értem, méltánylom és teljesen helyeslem nézetedet, és ha azon becsülés és tiszta, ingatatlan tisztelet, melylyel irántad vagyok, növekedhetnék, bizonyosan növelné az, hogy áldozatúl hozod idődet, örömeidet, nyugalmadat helyzetednek csak azért, hogy valami jót eszközölhess közügyre és egyesekre, s nem riadsz vissza még akkor sem, midőn a kivihető csak igen csekély.
Isten áldjon és erősítsen jó szándékodban. Te birni fogod minden jóknak becsülését.
Isten veled.
Tisztelő barátod
Deák Ferencz.
LÁTOGATÁS SZÉCHENYI ISTVÁNNÁL.
Deák Ferencz 1854. november havában Kehidáról Pestre költözködött. «Márton napján - irja 1854. november 15-dikén sógorához intézett levelében - szerencsésen Pestre érkeztem
. Márton ludjával azonban nem kináltak. Út közben bementem Vörösmartyhoz, s fél napot nála töltöttem; beszólottam Pázmándy Dinihez is Szt-Ivánon. Itt Pesten az Európához szállottam Szentiványi tanácsára; de szerencsémre nem fogadtam előre hónapos szállást, szerencsére mondom, mert a szolgálat ezen vendéglőben rendkívül rossz. Által fogok tehát holnap menni az Angol Királynéhoz, melyet gróf Mikes és Kemény Zsiga, kik régen ott laknak, igen ajánlanak. Mikes fölveszi számomra ott azon szállást, melyet legcsendesebbnek mondanak; a két szoba hónaponkint 50 frt lesz. Most gróf Bethlen József lakik bennök; de ő e napokban házasodik, elveszi Leiningen volt magyar tábornoknak özvegyét, s így a szállást a jövő hét közepe táján nekem átadja. Talán jó omen olyan szállásba kerülni, melyből a lakó kiházasodott; talán engem is impregnál a szoba levegője olyanféle szándékkal; pedig biz az vén embernek csak parádé volna.»
Ugyancsak sógorához intézte volt a következő levelet:
Marienbad, 1857. julius 21-dikén.
Kedves Sógor!
Tegnapelőtt érkeztem ide, mert három napig Bécsben késtem. Két nap óta használom a vizet; lótok-futok, keveset alszom, s oly fáradt vagyok, mintha megvertek volna; amúgy is nem a legjobban érzem magamat, de talán majd jobban lesz.
Magyar az idén sokkal kevesebb van, mint tavaly. Mikes holnap már elmegy. Szívesebb ismerős épen kevés; valószinűleg nagyon unni fogom magamat.
Az idő itt is sok hetekig szárazabb volt a szokottnál. Tegnap hajnalban egy igen szép, de igen borzasztó égi háború verte fel a vendégeket. Dörgött, villámlott, csattogott három fertály óráig szakadatlanul, s ez idő alatt egy akkora téren, mint a söjtöri alsó mező, nyolcz helyen leütött a menykő; jobbára fákat sujtott, az egyik fürdőbe is kettő csapott le, de nem gyujtott.
Bécsből meglátogattam Széchenyit Döblingben. Öregült ugyan, de nem többet, mint bárhol is annyi idő óta öregült volna; valamivel kövérebb, de fehérebb, s fogait elvesztette; de 65 éves embernél ez sem rendkívüli.
A mi lelki állapotját illeti, abban, úgy látom, semmi nyoma a betegségnek. Eszejárása épen olyan, mint előbb volt; előadása épen olyan érdekes. Negyedfél óráig voltam nála. Igen örült, igen szívesen fogadott.
Isten veled, kedves sógor! Klárit ezernyi ezerszer csókolom, s vagyok
hű barátod
Deák.
Egy zalavármegyei nőnek német nyelvű levelére - miként az
Egyetértés czímű hirlap írja - Deák Ferencz így felelt:Pest, 1857. január 10.
Kedves Szidim!
A legszívesebb örömmel olvastam kedves sorait. Forrón köszönöm nyájas megemlékezését, s teljes mértékben viszonzom a szíves kívánatokat, mikkel engem oly igen megörvendeztetett.
De megvallom gyengeségemet. Az emberek azon sajátsága vagy talán hibája, miszerint soha ki nem elégíthetők s minden örömnél, szerencsénél azt feszegetik, hogy az még nagyobb is lehetett volna, az én hibám is. Alig olvastam végig a kedves, nyájas levelet, azon gondolat lepett meg, hogy azt még kedvesebbé s az én örömömet még sokkal nagyobbá tehette volna az által, ha magyarul írta volna a szíves sorokat.
A reánk zúdult vihar eltemette minden örömünket, reményünket, s mi a hajótörésből a hitvány, örömtelen életen kívül csak egy kincsünket menthettük meg: nemzetiségünket. De ez is a hatalom folytonos megtámadásainak van kitéve, s leszorítva a nyilvános élet teréről csak ott ápolhatjuk, ott tarthatjuk fel azt, hova a hatalom szava nem hat, a társas élet magánkörében, s ha itt is elhanyagoljuk, elvész az örökre s visszahozhatatlanul.
Ezért fáj az nekem, ha derék, lelkes magyar nő németül beszél és németül ír, mert mindig úgy tekintem ezt, mint újabb sebét nemzetiségünknek, s mint fenyegető haladását az elnémetesedésnek.
Megbocsát úgy-e kedves Szidim! hogy köszönet helyett, a mivel szívességeért tartozom, elég vakmerő vagy legalább gyengédtelen vagyok, megrovás színét viselő észrevételeket tenni. De szíves barátsága feljogosított és hozzászoktatott, szíves szeretettel, tartozkodás nélküli bizalommal tárni fel érzelmeimet. Tekintse ezt úgy, mint legvalódibb jelét őszinte tiszteletemnek.
Isten áldja meg legszebb áldásával, s tartson meg szíves barátságában.
Tisztelő barátja
Deák Ferencz.
«A budapesti
rendőrség főnöke - így közli a Fraknói Vilmos által szerkesztett mű: «Vázlatok a magyar tudományos akadémia félszázados történetéből» - 1853. október 13-dikán, «gróf Teleki József Akadémiai Elnökhöz intézett» levelében jelenté, «hogy a cs. k. helytartó-tanács 1853. szeptember 27-dikén kelt kiadványa szerint, a M. Akadémia, további fennállhatásának engedményezése végett, az 1852. november 26-diki egylettörvénynek hódolva, rendszabásait tekintettel az e részben kiadott határozatokra, névszerint az idézett egylettörvényre, változtassa meg, s terjeszsze elé a rendészetnek, német nyelven, három példányban, a kieszközlendő helybenhagyatás végett.»Az elnök 1853. deczember 30-dikán, Szirákról kelt levelében, «ezen igen kényes munkálat kidolgozására gróf Károlyi György elnöklete alatt, Kubinyi Ágoston, b. Eötvös József, Fogarasi János, Horváth Cyrill, Wenzel Gusztáv tagokból, a titkár és pénztárnokból álló bizottságot kért fel; megemlítvén, hogy az 1845-ben ajánlott változtatásokra csak annyiban legyen tekintettel, a mennyiben azok magokkal a rendszabásokkal nem ellenkeznek.»
A bizottság munkálatát az 1854. márczius 9-dikén tartott összes-ülésen mutatá be.
Az elnöklő gróf Teleki József ez alkalommal azt az előleges kérdést veté fel, vajjon «czélszerünek és üdvösnek tartja-e az ülés, hogy a felsőbb rendelet kötelező kívánalmain túl a tapasztalás nyomán, némely egyéb, magokban különben üdvös javítások indítványoztassanak?»
Az összes-ülés erre nézve abban állapodott meg, hogy «a felsőbb helyt kötelezőleg kívánt alkalmaztatásán túl a rendszabásoknak az egylettörvényhez s a fenforgó viszonyokhoz, csak oly változtatásokat tart tanácsosoknak, melyek az országosan helybenhagyott rendszabásokban kitűzött czélok, az ezek létesítésére vezető eszközök és formákkal nem ellenkeznek.
»Az összes-ülés azonnal tárgyalás alá vette a munkálatot, s ezt több pontjában lényegesen megváltoztatva, a márczius 14-dikén tartott rendkívüli nagygyűlés elé terjesztette, mely a módosított alapszabályokat elfogadta. Mire ezeket márczius 18-dikán az Iga
zgató Tanács tette tanácskozás tárgyává, és szintén több jelentékeny változtatást tett rajtok.A legfontosabb változtatás a régi alapszabályok első pontjában történt. Míg ugyanis e szerint «A M. Tudós Társaság a tudományok és szépművészségek minden nemeiben a nemzeti nyelv kimíveltetésén igyekszik egyedül»; az új szerkezet szerint az Akadémia czélja: «a tudományok és szépművészetek magyar nyelven művelése és terjesztése; egyszersmind a magyar nyelvnek egész gonddal csinosbítása és gazdagítása».
Az alapszabá
lyok továbbá az osztályrendszert törvényesítik és szervezik. Az osztályülésekhez utasítják a tudományos előadásokat, a beküldött közleményeket, a szakbeli indítványok és kiadványok fölötti tanácskozást, a jutalom-ügyet és a választások előkészítését.A hav
onkint egyszer tartandó összes-üléseknek csak az emlékbeszédek, az osztályok működésére való felügyelet, az összes Akadémiát illető ügyek tárgyalása van fentartva.A fölterjesztett alapszabályok megerősítése soká késett. Ennélfogva, mikor gróf Teleki József elnök halála után, az Igazgató Tanács 1855. ápril 17-dikén az elnökválasztás végett egybegyűlt, a gyűlésre kiküldött cs. k. biztos, Bujanovics Ernő helytartótanácsos kijelenté, hogy a választások csak ideigleneseknek tekintendők.
Midőn az Igazgató Tanács több mint két esztendő multával, 1857. junius 6-dikán, ismét összegyűlt, gróf Dessewffy Emil elnök azzal a nyilatkozattal nyitotta meg tanácskozásait, hogy «miután nem csak félhivatalos hirlapi tudosítás után, de magának ő cs. k. felségének szóbeli legke
gyelmesebb nyilatkozása, úgy a cs. k. főkormányzó ő fensége kegyes kijelentéséből az akadémiai rendszabásoknak f. évi május 3-dikán történt cs. k. megerősíttetéséről értesűlnie szerencséje volt, sietett az Ig. Tan. tagjait egybehívni, hogy ez örvendetes eseményt tisztelettel üdvözölvén, mind az ezt megillető hálanyilatkozat formája, mind ez új Rendszabások alapján, az akadémiai élet hatályosb élesztése eszközeiről tanácskozni lehessen. Azonban némely, időközben az elnökséghez intézett közbevetőleges kérdések, melyek különben lényegteleneknek mutatkoznak, s rögtön fölvilágosíttattak, a tárgyaláson még át nem menvén, s így a Rendszabások szövege mind e napig le nem érkezvén: azoknak kihirdetése meg nem történhetik.»Gróf Dessewffy Emil értesűlése nem bizonyúlt alaposnak. Az akadémiai alapszabályok iránt a cs. k. kormányszékeknél még folytak a tárgyalások. Azok lényeges átalakuláson mentek keresztül, és csak 1858. február 27-dikén nyerték el a legfelsőbb megerősítést.
Az Igazgató Tanács május 29-diki ülésén bemut
attatván ez alapszabályok, az Akadémia elnöke mindenekelőtt azt a kérdést tűzte ki a tanácskozás tárgyává, «mennyiben tartja (az Igazgató Tanács az új alapszabályok szerkezetét) az Akadémiának, az alkotók alapítványlevelei, az országos terv, az 1827. XI. törvényczikk, úgy az akkori királyi megerősítő leiratban kitűzött czélja és meghatározott rendeltetésével egyeztethetőnek.»Erre a jelenlevő országfejedelmi biztos, dr. Palló Sándor helytartótanácsos kijelenté, hogy az Igazgató Tanács az Alapszabályok értelmében egyedűl az akadémiai vagyon kezelésére lévén hivatva, a már megerősített Alapszabályok tárgyalásába nem bocsátkozhatik, a mi a nagygyűlés hatásköréhez tartozik.
Azonban az elnök kifejtette, hogy bár az Alapszabályok betűje, természetesen a dolgok rendes folyamában, a vagyonra való ügyelést tűzi ki az Igazgatóság teendőjeül, azonban ez nem szorítkozhatik egyedül a bevételek és kiadások ellenőrzésére és a vagyon épségben tartására; benne foglaltatik az a gondoskodás is, hogy a vagyon az intézet elé tűz
ött czélokra fordíttassék; mire az Igazgató Tanács, különösen mint az alapítók képviselője s jogaiknak letéteményese, hivatva és kötelezve van. És abból, hogy a Helytartótanács, a megerősítési záradék kinyerése végett, az új Alapszabályoknak három példányban felterjesztésére az Igazgató Tanácsot hívta fel, következteti, hogy a felterjesztés előtt az Alapszabályok felett való tanácskozás eltiltását nem vehette czélba.A biztos megnyugodott. Kinyilatkoztatá, hogy a tárgyalást nem kívánja gátolni; de észrevétel
ét jegyzőkönyvbe iktattatja.Ezek után az Igazgatóság az Alapszabályok tárgyalására térvén át, úgy találta, hogy «több lényeges pont lőn megváltoztatva, olyképen, miszerint azok ez újabb szerkezetben az alapítók szándékától s az Akadémia kitűzött czéljától eltérnek». Elhatároztatott egy ő felségéhez intézendő kérvény szerkesztése, és annak kidolgozására bizottság küldetett ki, melynek tagjai: Deák Ferencz, báró Eötvös József, báró Prónay Albert és Toldy Ferencz titkár valának.
A folyamodást Deák Ferencz fogalmazta. Az irat, mely az Igazgató Tanács május 31-diki ülésében egyhangúlag elfogadtatott, így szól:
Felséges Császár és Apostoli Király! Legkegyelmesebb Urunk!
Hódoló tisztelettel vette a Magyar Tudományos Akadémia Igazgató Tanácsa, a Császári Királyi Apostoli Felséged által legkegyelmesebben megerősített Akadémiai Alapszabályokat; s hálás érzéssel fogadja Császári Királyi Apostoli Felséged azon legmagasabb kijelentését, hogy a Magyar Akadémia, mint tudományos intézet, Felségednek fejedelmi különös oltalma alatt áll.
Midőn e hálás érzésünket kifejezzük, legszentebb kötelességünknek tartjuk egyszersmind őszinte bizodalommal kitárni Császári Királyi Apostoli Felséged előtt súlyos aggodalmainkat is, miket a legkegyelmesebben megerősített Alapszabályok némely pontjainak szerkezete bennünk támasztott.
Leglényegesb ezek közül az első szakasz második része, mely a Magyar Akadémia czélját fejezi ki.
A Magyar Akadémia nem az álladalom költségén, hanem magán polgárok adakozásából keletkezett; annak fentartásához az álladalom pénzbeli segélyezéssel soha sem járult. Az első alapítók, kik tetemes áldozataik által e tudományos intézet alapját letették, az 1825-diki országgyűléshez folyamodtak a végett, hogy az, egy felállítandó Magyar Akadémia tervét dolgoztassa ki. Az országgyülés e folyamodás következtén küldöttséget nevezett, mely a folyamodott alapítók hozzájárultával elkészítette a tervet (áll az Acta Comit. Regni Hung. 1825. To I. a 270. s köv. ll.), melyben határozottan kimondatott, hogy a felállítandó Magyar Akadémiának czélja leszen, «hogy általa édes hazánkban a tudományok és szépmesterségek édes anyai nyelvünkön műveltessenek, s így a szép nyelv tökéletesedjék». E terv az országgyűlés által az akkor uralkodott Császári Királyi Apostoli Felséghez fölterjesztetvén, ez legkegyelmesben megegyezni méltóztatott abban, hogy a magyar nyelv kiművelésére, magán ajánlatok alapján, Akadémia alapíttassék (mint azon Acta Comit. II. kötete 1120. lapján látható). Az országgyűlésileg kidolgozott terv nyomán beadták az első alkotók alapítványleveleiket, s azokban határozottan kikötötték, hogy ajánlataik az országgyűlési tervben meghatározott czélra és módok szerint fordíttassanak (mint az a B. alatti kivonatokból kitetszik). Ezek nyomán lőn aztán 1827-ben a Magyar Akadémia törvénybe iktatva, melyben ennek czéljául szintén a magyar nyelvnek a tudományok minden nemeiben kimívelése mondatott ki. A későbbi alapítványok ugyanezen alapra lőnek fektetve (kivonataik a C. alatt). Az országgyűlés bevégzése után a Nádor Ő Császári Királyi Fensége a szabályok részletei kidolgozására egy bizottmányt nevezett ki, mely a négy első alapító tettleges közremunkálásával elkészítette azokat (D. alatt alázatosan ide mellékelve), miket a Fenséges Nádor, Ő Császári Királyi Apostoli Felsége elébe terjesztvén, azok Ő Felsége által némi módosításokkal megerősíttettek (a nádori kegyes levél mása itt E. alatt). De ezen módosítások sem az Akadémia kitűzött czélját, sem a szerkezet lényeges részeit nem érintették, s az ekkép megerősített Alapszabályok első pontjában is világosan kimondatik, hogy a Magyar Akadémia «a tudományok és szépművészségek minden nemeiben a nemzeti nyelv kiműveltetésén igyekszik egyedül». S ezen Alapszabályok mellett állott fenn az Akadémia, hosszú évek során, mind maiglan.
A Császári Királyi Apostoli Felséged által most legkegyelmesebben megerősített Alapszabályok első szakasza említett második részében, a Magyar Akadémia czélja így fejeztetik ki: «Dasselbe (wissenschaftliche Institut) hat den Zweck, die Wissenschaft und schöne Literatur zu pflegen und zu verbreiten, und zugleich die ungarische Sprache mit aller Sorgfalt auszubilden und zu bereichern».
Ellenben mind az 1825-diki Országgyűlés tervében s az 1827-diki XI. törvényczikkben, mind a dicsőn uralkodott Ferencz Császár és Király által kegyelmesen megerősített Alapszabályokban, úgy azon szerkezetben, melyet rendőrségi felszólítás folytán a Magyar Akadémia 1854-ben német nyelven bemutatott, az alapítók szándékához híven azon eszme mondatik ki, hogy a Magyar Akadémiának czélja a magyar nyelvnek bővítése és csinosbítása, s a tudományok és szépművészetek magyar nyelveni mívelése. És ezen eszme, a végül említett német szerkezetben, a következő szavakkal van kifejezve: «Die Ungarische Akademie der Wissenschaften hat den Zweck, die Wissenschaften und schönen Künste in ungrischer Sprache zu pflegen und zu verbreiten, und zugleich die Sprache selbst mit aller Sorgfalt auszubilden und zu bereichern.»
Így tehát a Császári Királyi Felséged által legközelebb megerősített Alapszabályok első §-ának szerkezetében az elébbinek e lényeges szavai: «in ungrischer Sprache» egészen kimaradtak.
S ezen szavak kihagyása az, mi bennünk a legmélyebb aggodalmat támasztja. Mivel pedig teljes meggyőződésünk, hogy Császári Királyi Apostoli Felséged az alapítók szándékát és azon feltételeket, mikhez ők alapítványaikat kötötték, megsérteni engedni nem akarhatja és nem akarja; s biztosítást nyujt nemzeti nyelvünkre s annak kimívelésére nézve Császári Királyi Apostoli Felségednek Laxenburgban 1857. szeptember 9-dikén kiadott legkegyelmesebb kézirata is, hódoló tisztelettel kérjük fel Császári Királyi Apostoli Felségedet: kegyeskedjék aggodalmunk megnyugtatására s minden felmerülhető kétség eltávoztatására elrendelni, hogy az Alapszabályok első szakaszába az előbbi szerkezetek ezen lényeges szavai: «magyar nyelven» (in ungrischer Sprache) ismét belé iktattassanak.
Másik, a mi aggodalmat szült bennünk, a legkegyelmesben most megerősített szabályok azon pontjai, melyek az Akadémia elnökeinek, tiszteleti, rendes és levelező tagjainak választására vonatkoznak. Ezen pontokban a két elnökre nézve, mindenikre külön három tagnak kijelölése van egyedül az akadémiai igazgató tanácsnak megengedve; a tiszteleti, rendes és levelező tagokat pedig a nagygyűlés csak javaslatba hozhatja, s nem is a megerősítés, hanem az egyenes kinevezés van a Császári Kir. főkormányzónak fentartva.
Nem említve, hogy az Akadémia maga, mely rendeltetésénél fogva a magyar tudományosság és irodalom terményeit és a jelesebb tudományos férfiakat leginkább ismerheti, látszik leginkább hivatottnak lenni az akadémiai tagok megválasztására: e részben is bátorkodunk különösen kiemelni, hogy valamint az első alapítók, úgy az Akadémiának fenn említett Terve és Alapszabályai is, magára az Akadémiára bízták a választásokat. E jogot az Akadémia eddig szakadatlanul gyakorolta, és soha nem adott okot arra, hogy abban megszoríttassék. Az álladalom közérdeke sem tesz ily változást szükségessé, mert az eddig fennállott Alapszabályok és azokon alapult választási jog mellett is megmaradt az Akadémia mindenkor a szorosan törvényes ösvényen; soha, még a lefolyt legsúlyosabb időkben sem feledkezve meg arról, hogy rendeltetése és szabályai minden más ügyeket kizárnak működése köréből. A Magyar Akadémia, mely közintézet ugyan, de egyenesen és egyedül magán alapítványokból keletkezett, nem adott okot arra, hogy beldolgai elintézésére s a választásokra nézve szűkebb korlátok közé szoríttassék, mint a közönséges egyesületek, melyek tagjaikat maguk szabadon választhatják.
De különösen az elnökök kijelölésére nézve bátorkodunk azon gyakorlati nehézséget felhozni, hogy mind a két elnöknek külön-külön három férfiút, kik vagy koruk, vagy egészségi állapotjok, hivatalos vagy egyéb viszonyaik, lakhelyök vagy végre hajlamaiknál fogva ezen állásokat képesek vagy készek volnának elvállalni, s így nem puszta formaságból lennének a hat jelölendők közé sorozhatók, találni gyakran lehetetlen leend.
Ezeknél fogva esedezünk Császári Királyi Apostoli Felségednek e részben is, kegyeskednék megengedni, hogy a Magyar Akadémia, elnökei, kik amúgy is az eddigi Alapszabályok értelmében mindig legfelsőbb megerősítéstől függöttek, továbbá titoknoka és tagjai választásában is, eddigi módja szerint járhasson el.
A tagok fizetésére nézve hódoló tisztelettel kérjük Császári Királyi Apostoli Felségedet, méltóztassék kegyelmesen megegyezni abban, hogy az eddig is fennálló idősebbségi elv ezentúlra is megtartathassék, mely a méltányosságnak leginkább látszik megfelelni; s ezt annál inkább, mert ugyanezen elv több kormányi közintézetnél is fennáll.
Az utolsó szakasz, mely a felügyeléssel megbizott országfejedelmi Biztosnak jogot ád, hogy ne csak az Akadémia szabályaiba, hanem a legmagasb kormány czéljaiba ütköző végzések ellen is tiltakozzék, azért okoz nekünk leginkább aggodalmat, mert azon kifejezés: «a kormány czéljai» nem eléggé határozott értelmű s gyakran kétes magyarázatú lehet. Ebbeli kétségeink megszüntetését is Császári Királyi Apostoli Felséged legmagasb kegyelmétől kérjük.
Ezek azok, miket állásunkban szent kötelességünknek tartottunk Császári Királyi Apostoli Felségednek, hódoló tisztelettel s őszinte bizodalommal előterjeszteni, alázatos kérelmeink kegyes meghallgatását és teljesülését reménylvén.
Mely alázatos esedezésünk után, Császári Királyi Apost. Felséged legmagasabb kegyelmébe ajánlván magunkat és az Akadémiát, jobbágyi hódoló tisztelettel öröklünk Császári Királyi Apostoli Felségednek, legkegyelmesebb Urunknak, Pesten, 1858. május 29-én tartott ülésünkből, hű jobbágyai és alázatos szolgái, a m. Tudom. Akadémia Igazgató Tanácsa. Gróf Dessewffy Emil a M. Akad. ez idő szerinti elnöke, Toldy Ferencz, titoknok.
Az Igazgató Tanács, báró Eötvös József másod-elnök vezetése alatt, gróf Andrássy György, gróf Cziráky János és gróf Károlyi György igazgató tagokból álló
A főherczeg kifejezvén «a Magyar Akadémia iránti kegyes hajlamát», magára vállalta a legfelsőbb kihallgattatás kieszközlését. Mire ő felsége julius 1-sején fogadta a küldöttséget és átvevén a folyamodást, báró Eötvös József beszédére adott válaszában kijelenté, hogy «minden a birodalomban létező nemzetiségek iránt egyforma hajlandósággal viseltetvén, minden hala
dást, melyet azoknak bármelyike az általános műveltség és tudományos kifejlődés ösvényén tesz, egyforma megelégedéssel tekint; a miért az Igazgatóság folyamodásában kifejezett aggodalomra semmi ok nem forog fenn; hogy mindazáltal, bár az Alapszabályzat jelen szerkezete bővebb megfontolás után adatott ki, ő felsége mégis a folyamodás egyes pontjait újabb vizsgálat alá vétetni méltóztatik».Azonban a küldöttség eljárásának nem volt sikere. Az Akadémia 1858. augusztus 23-dikán értesíttetett, hogy «ő felsége a cs. k. belügyminiszteriumtól az Igazgató Tanács folyamodása tárgyában nem kivánt előterjesztést, s ennélfogva azon miniszterium nincs azon helyzetben, hogy ama folyamodást tárgyalás alá vehesse.»
Azonban a kormány azon volt, hogy az Akadémiát megnyugtassa.
A belügyminiszter az Akadémia elnökét biztosítá, hogy «az államigazgatásnak egyáltalán nem szándéka az Akadémiában a tudományok és a szépirodalom mívelése körűl a magyar nyelv használatát bármely módon megszorítani.»Az Igazgató Tanács, ezek után, 1858. n
ovember 20-diki ülésében kimondá, hogy «miután a legfelsőbb helyen beadott folyamodásban előterjesztett kérelmek meg nem adattak, az Igazgatóság aggodalmai teljesen nem szüntek meg; de további sikeres lépések lehetőségét maga előtt nem látván, és bízván ő cs. kir. ap. felségének legkegyelmesebb nyilatkozatában, miszerint birodalma minden nemzetiségei iránt egyforma hajlandósággal viseltetni, s tudománybeli haladásaikat egyforma megelégedéssel tekinteni méltóztatik; tekintve az államkormány szándékát tolmácsoló cs. kir. belügyminiszter úr fentebbi kijelentését is: hiszi, hogy valamint az Igazgatóság el van határozva az Akadémia eredeti czélját s az alapítók szándékát mindenkor szem előtt tartani, úgy az Akadémia is, működése gyakorlati terén, ugyanezt fogja tenni.»Az Igazgató Tanács az Alapszabályokat áttette az Akadémiához, és az elnököt felkérte, hogy azokat a megerősítési záradék hozzáiktatása végett terjeszsze föl.
Az Akadémia követte az Igazgató Tanács példáját. Meghajolt a helyzet kényszerűsége előtt: d
e el volt határozva, hogy híven fog ragaszkodni czéljaihoz és hivatásához. A november 29-diki összes-ülésen kijelenté, hogy «bár óhajtotta volna, hogy az Igazgatóság lépései ez ügyben szerencsés sikerrel koronáztassanak, mégis azon bizodalommal fogadja az új Alapszabályokat, hogy ezek alapján az eredetileg elébe tűzött czélnak megfelelnie lehetséges lesz.»Osztozott e reménységben az Akadémia halhatatlan nevű alapítója, gróf
Széchenyi István is. A hazafiúi fájdalom kínjaitól már-már megrepedő nemes szíve elkeseredését, de egyúttal egy szebb jövőbe vetett rendíthetetlen bizalmát fejezi ki, döblingi magányából, az Akadémiához intézett nagyhatású levélben (1858. november 6.).A néhány héttel utóbb - 1858. deczember 20-dikán - tartott ünnepélyes közülésen gróf D
essewffy Emil elnöki megnyitó beszéde hatalmas nyilatkozattal igyekezett megnyugtatni az Akadémia alapítójának aggodalmait és biztosítani a nemzetet, hogy az Akadémia a reá erőszakolt bilincsek között is szabadon fog működni.És csakugyan, bár az új Alapsz
abályok életbe léptek, az Akadémia tagjait ezentúl a «cs. kir. generalkormányzó» nevezte ki, császári kormánybiztos ellenőrizte az Akadémia munkálkodását, tényleg a legkisebb engedményt sem kényszerült tenni a hatalom igényeinek; nemzeti szelleme tekintetében nem tért el az alapítói által kijelölt ösvénytől.»
A PESTI NAPLÓ ÁLTAL KÖVETENDŐ IRÁNYRÓL.
Miként Falk Miksa beszéli, 1858-ban hozzája intézett levelében Deák Ferencz
a következő utasítást adta a Pesti Napló szerkesztőségének:Első sorban az a föladat, hogy a nemzetben ébren tartassék az alkotmányos szabadságért való érzék és lelkesedés, mert akkor egy kedvező pillanatban egy tollvonással lehet helyreállítani a magyar alkotmányt és huszonnégy óra alatt lehet szabad, alkotmányos államunk; holott, ha a népből kihalt az érzék ezen legmagasabb javak iránt, sem a sors kedvezése, sem az uralkodó kegyelme nem adhatja nekünk vissza az igazi, alkotmányos szabadságot.
«Deák Ferencz jogi érzete - írja Somssich Pál
e gyüjtemény szerkesztőjének - annyira erős és következetes volt hogy elfordult mindentől, visszautasított mindent, a mit jogilag correctnek nem tartott. Egyetlenegyszer történt, hogy tőle álláspontjának védelmére oly érveket hallottam, a melyeket a jog szigorú fogalmának megfelelőknek nem tartottam. Ez akkor volt, a mikor én ő ellenében bátor voltam az 1848-diki alapnak törvényességét kétségbe vonni, állítván, hogy ez, utasításuk félretétele által törvénytelenekké vált országgyülési követeknek jogtalan és önkénykedő hatalmaskodásával alkottatott, ennél fogva törvényes nem lehet. Ezen állításom ellen csak azzal védekezhetett, hogy a nemzetnek utólagos helyeslésére, és ezen helyeslés által történt szentesítésére hivatkozott; meg még azzal is, hogy a lezajlott forradalom után - minthogy az 1848 előtti alkotmányt maga az absolut hatalom is megtagadta - más törvényes alapot felállítani nem lehet. Különben ismétlem, Deáknak jogi érzése, és ehhez való ragaszkodása annyira erős és szigorú volt, hogy se az én röpiratomat, (Das legitime Recht Ungarns und seines Königs. Bécs, 1850.) se a conservativeknek ő felségéhez intézett ismeretes feliratát - a melynek szerkesztésében különben nekem részem nem volt, annak aláirására föl nem hivattam, nem is irtam alá - soha se helyeselte. Az elsőt nem, mert nem az 1848-diki elvekből merítette érveit; az utóbbit nem, mert szerinte nélkülözött minden jogi alapot. Ő minden ilyen opportunitási kísérletet haszontalannak, sőt károsnak tartott. A passiv magatartást és minden köztevékenységtől visszavonulást hitte az egyetlen helyes és hatalmas eszköznek, mely a körülmények fordultával hazánkat törvényes jogi alapjára újra felemelni képes lehet: minden más actió szerinte csak compromittálhatta ezt. Deáknak ily határozott nyilatkozatai tartották vissza az akkori sajtót (jelesen Kemény Zsigmondot) a conservativek memorandumának kedvezőbb megbeszélésétől, és bátorították arra, hogy midőn lehetett, az ellen nyiltan felszólaljon.E tekintetben Deák annyira szigorú volt és
következetes, hogy valamint 1861-ben híven a monarchicus elvhez, érte tétovázás nélkül teljes eréllyel küzdött az akkori határozati párt ellen, úgy a királyi hatalom előtt is mindig férfias nyiltsággal fejezte ki azon meggyőződését, hogy mig az 1848-diki törvények el nem ismertetnek, addig a magyar nemzet és királya közti kiegyezésről szó sem lehet. Ezen szigorú állandóságnak megvolt a maga kedvező eredménye; igaz, csak az olasz és porosz hadjáratok után, a mikor azonban Deák ép oly mérséklettel használta fel a kedvező helyzetet, mint a milyen állandósággal tartotta fenn meggyőződését a legmostohább körülmények között. Deáknak ezen magatartása tanuskodik meggyőződésének egy másik vonásáról. Ő nem bizott a magyar nemzet erejében kizárólag és feltétlenül; féltette ezt a nemzetiségektől idebent és az európai nemzetközi viszonyoktól és érdekektől odakint; de számított Ausztria gyengeségeire és vezérlő férfiainak elbizakodottságára, meg a sors változékony szeszélyeire, s ezekre számítva ragaszkodott a passiv politikához, ezt vélte az idő szerint czélszerűnek arra, hogy a bekövetkezhető kedvező esélyek felhasználásában semmi præcedens által feszélyezve, vagy épen lekötve ne legyünk. És ez ismét egy nagy és határozott eltérés volt az ő és Kossuth nézetei közt, a ki a magyar nemzet erejében bízva, egy újabb erőszakos felkeléstől kedvező körülmények közt, nem ijedt volna vissza, sőt erre hajlandó lett volna, holott Deák az egyezkedés útjához ragaszkodott.
Az ötvenes évek derekán - így beszéli Kerkapoly Károly e gyüjte
Azok közt, - folytatja Kerkapoly - a kikkel akkorában érintkeztem, a bátrak legbátrabbikának sem volt eszében, hogy a 48-hoz lehessen kötni a jövendőt, hanem mind úgy vélekedtek, hogy a forradalmi 48 elhagyásával az 1847-re kell visszamenni, s a mit a 48-ból elengedhetetlennek találnak, mint pl. a jobbágyság eltörlését, azt szemelvényileg kell újra megalkotni. Szóval, akkor a közvélemény előtt az 1847 látszott lebegni. Velem szemben Deák Ferencz volt az egyetlen, a ki azon meggyőződésnek adott
kifejezést, hogy kiinduló pontul, a melylyel a jövőt a multhoz lehessen kötni, nem lehet mást elfogadni, mint a legutolsó alkotmányos multat, a mi: 1848.
«1859. julius havában - így írja naplójában Szögyény László - itt Bécsben meglátogatott Deák Ferencz,
«Ön azon kérdést intézte hozzám, - írja Horvát Boldizsár
Én az ötvenes években sógorommal, Szabó Samuval, jelenleg a m. kir. Curia tanácselnökével, akkor zalaegerszegi ügyvéddel, a ki Deák Ferencznek igen bizalmas embere és családi ügyeiben jogi tanácsadója volt, évenkint a nyári hónapokban rendesen egyszer meglátogattam az öreg urat, kezdetben Kehi
dán, később pedig Puszta-Szt-Lászlón, a hol sógoránál, Oszterhuebernél tartózkodott. A ház rendesen vendégekkel volt tele. Deák Ferencz ilyenkor nem politizált, a beszélgetés gazdasági dolgokról és napi eseményekről folyt, miközben az öreg úr folytonosan esztergályos művek faragásával foglalkozott. Ebben a művészet nem kis fokát érte el. Csak szűkebb, bizalmas körben, többnyire akkor, midőn a vendégek eltávoztak, s csak azok jelenlétében, kiket éjjelre is ott marasztott, szellőztette a jövő esélyeit. Kiinduló pontja mindig 1848 volt, s épen azért, mert az 1848-diki törvények restitutióját nem igen lehetett remélni, nem nagy bizalommal nézett a jövőbe. Mi, a kik az ő gondolkozása módját ismertük, még ha helyeseltük volna is az alkotmány visszaállítását az 1847-diki alapon, nem mertük volna ezt előtte szóba hozni.Ha jól emlékezem, 1859. deczember havában, vagy 1860. január elején egy névtelen röpirat jelent meg, mely az 1847-diki alap mellett emelt szót. E röpiratot épen azon órában kaptam meg, a midőn Szombathelyről Budapestre voltam indulandó. Talán figyelem nélkül hagytam volna, ha a hír az anonym szerzőt egy oly kiváló egyénnel nem hozta volna kapcsolatba, a ki activ részt vett a szabadságharczban, s a kit én addig az 1848-diki alap hivének tartottam. Az é
rdeklődésnél fogva, melyet bennem e körülmény fölkeltett a röpiratot magammal vittem és az úton elolvastam. Budapestre érve, közöltem e röpirat tartalmát Deák Ferenczczel, elmondván neki azt is, hogy a hír kit tart a röpirat szerzőjének. Deák határozottan helytelennek mondotta az irányt. Néhány nap mulva hazaindulásom előtt búcsúlátogatásomat tevén az öreg úrnál, ismét szóba hozta a röpiratot s utolsó szavai is, melyekkel elbocsátott, ezek voltak: «Te csak maradj meg eddigi véleményed mellett!»Nagyon tévedn
ek tehát azok, kik azt vélik, mintha Deák Ferencz eszméje, hogy a jogfolytonosság az 1848-diki alap visszaállítását követeli, csak az 1861-diki országgyűlés alatt keletkezett volna; mi, a kik oly szerencsések voltunk, bizalmas nyilatkozatainak az ötvenes években tanui lenni, bizonyíthatjuk, hogy Deák Ferencznek már akkor az volt nézete, és soha nem hallottuk egyetlenegy nyilatkozatát sem, a melyből azt lehetne következtetni, hogy az alkotmány visszaállítását az 1847-diki alapon is hajlandó lett volna törvényesnek elismerni.»
1859. október 27-dikén a magyar tudományos akadémia Kazinczy Ferencz születésének százados ünnepét ülte meg. A hivatalos ülés után az Európa szálló oszlopos termében ebédre vagy háromszázan gyül
tek össze mágnások, földbirtokosok, írók, művészek, ügyvédek, orvosok az ország minden vidékéről. A felköszöntők sorát Deák Ferencz zárta be, ezeket mondván:Lakoma után imádkozni kell. Az én imádságom rövid, csak három szóból áll: éljen a haza!
VÉLEMÉNYELTÉRÉS DEÁK FERENCZ ÉS SZÉCHENYI ISTVÁN
KÖZÖTT AZ 1848-DIKI ALAPRA NÉZVE.
«A viszony, - írja
Hollán Ernő e gyüjtemény szerkesztőjének - melyben gróf Széchenyi Istvánhoz 1859-ben álltam, rég feledésbe ment. Nem igen szólottam arról senkinek. Nem mintha okom lett volna azt elhallgatni, de mert a kérkedésnek még látszatát is kerülni akartam. Most azonban midőn becses közleményeiből arról értesültem, hogy találkozott valaki, a ki arra hivatkozik, szivesen elbeszélem az esetet, mert a részletek s a keletkezés módjának ismerete nélkül a felett helyes itéletet mondani nem lehet, és mert kötelességet vélek teljesíteni, melylyel az igazságnak s a történelemnek tartozom, ha Önnek művéhez egy adalékkal járulok, a melyből kitünik, hogy Deák Ferencz már 1859-ben a 48-diki alapot vallotta a magáénak.A villa-francai békeelőzményekkel az olasz háborúnak vége szakadt, de nem szüntek meg a veszélyek, melyektől az állam fenyegetve volt. A laxenburgi manifestum megnyugtató hatással volt ugyan, a mennyiben abból látni lehetett, hogy a létező bajok legfelsőbb helyen többé nem ismeretlenek. De a békés kiegyenlítésnek kísérletei Magyarországon hitelre nem találtak, nem azért, mert a bizalom meg volt rendítve s a bécsi kormánynak őszinte szándékáb
an nem bízott senki. A nagy többség kibékülésről hallani sem akart s a haza sorsának jobbra fordultát a külföldi constellatiók kedvező alakulásától, vagy helyesebben mondva, külföldi complicatióktól várta. Még azok is, kik higgadtabb vérmérséklettel bírtak vagy a békés kiegyenlítésnek őszinte barátai voltak, nem bírták elképzelni, hogy miképen lehessen azt keresztülvinni. Hitték, hogy a közállapotok javítására czélzó intézkedések tétetni fognak, de meg voltak előre győződve, hogy azok a várt eredményt meg nem hozandják, legfölebb abban reménykedtek, hogy a meghiusult kísérletek elvégre mégis a nemzet jogos aspiratióinak kielégítésére fognak vezetni.A közvélemény általában azon jelszavak után indult, melyek elismert hazafiak nyilatkozataiból képződtek s az or
szágban gyorsan elterjedtek.Így például tudva volt Deák Ferenczről, hogy a békés kiegyenlítés sikerében nem bízik, de viszont a forradalmat határozottan perhorrescálja. Kehidai magányában közelről és távolról számos látogatója volt. Megszokták az emberek, hogy a közállapotokot illetőleg a haza bölcsének nyilatkozataiból vigaszt merítsenek, de sőt a mindennapi életviszonyokra nézve is tőle tanácsot kérjenek. Ő mindenkit szívesen fogadott. Én is gyakran megfordultam vendégszerető házánál. Sokat beszélt a mu
ltról, szívesen vette a szárnyaló hírek közlését; de nem emlékszem, hogy az olasz háború előtti időben tőle hallottam volna, és nem hallottam, hogy mások előtt nyilatkozott volna a törvényes állapot mikénti visszahelyezésének eshetőségéről. Barátjai közül azokat, kik a sajtóban közreműködtek, egyre buzdította, hogy a nemzet kebelében az alkotmány iránti lelkesedést ébren tartani törekedjenek. A kiegyezés módozataira nézve azonban, minthogy annak sikerében maga sem bízott, tudtommal ez időszak alatt nem nyilatkozott.1859. évi julius 24-én - tehát az olasz háború után - egyik közel rokonom közvetítése mellett oly férfiú részéről, ki születésre magyar volt, s az ország politikai administratiójában előkelő állást foglalt el, felszólíttattam, közölném vele nézete
imet, mit gondolok, mi módon lehetne a nemzetnek óhajait a monarchia fennállhatásának érdekeivel összeegyeztetni? Állásomban teljesen független levén, sem magánviszonyaim, sem más egyéb tekintetek által le nem kötve, szívesen megfeleltem e kívánságnak magánlevélben, azon nyiltsággal, melyet a becsületes szándék sugallatából merítettem. Nem vártam e levél megírásától positiv eredményt, de az illem szabályainál fogva helyesnek a fenforgó viszonyok közt indokoltnak találtam, válaszolni a kérdésre, midőn azt látom, hogy befolyásos emberek a nemzet valódi óhajaival megismerkedni hajlandóságot mutatnak, mire nézve a fegyelem és szolgálati szabályok által korlátolt kormányközegek jelentéseiből megbízható értesülést nem nyerhettek. Megkisérlettem tehát a monarchiának általános politikai helyzetéből kiindulva, a közhangulatnak lehetőleg hű képét feltüntetni, miből azon következtetésre jutottam, hogy az állam biztonsága nem a politikai experimentatiók kétes eredményében, de a nemzetnek visszanyert bizalmában keresendő, a mi pedig a százados törvények által szentesített jogállapotnak visszahelyezése nélkül el nem érhető. Ennél tovább nem mentem.Gróf Széchenyi Pálnak irányomban tanusított jóindulatából gyakran megfordultam Vas megyében levő apáti-i kastélyában. Bizalmas társalgás közben elbeszéltem neki a történteket, s az ő biztatása folytán beleegyezésemmel történt, hogy levelem fogalmazványát testvéröcscsének gróf Széchenyi Istvánnak megküldötte. Rövid idő mulva meghívást kaptam Döblingbe, hol mint az akadémiának nem
rég elválasztott tagja nem várt szivélyes fogadtatásban részesültem. Elmondotta nekem a nagy hazafi, hogy gróf Rechberg külügyminiszter őt meglátogatta, s a közelebbi teendőkre nézve tanácsát kikérte. Ezen első felhívásra addig még nem tett semmit, most azonban hajlandó lenne, a válasz megadása végett, engem levelemmel együtt gróf Rechberghez küldeni, de ehhez még megkívántatik, hogy első levelemet, mely főképen a negatió terén mozog, kiegészítsem egy másodikkal melyben a teendők sorozata, positiv javaslat alakjában, kifejtetnék. Megvallom, hogy e missió és a vele járó megbízás kissé megdöbbentett. A haza s a közügy szolgálatában kész voltam megtenni mindent, a mi gyenge erőmből kitelik. Mint volt katona azonban a politikához nem sokat értettem, sem állásom és multamnál fogva annyira elbizakodott nem lehettem, sem szerény képességeimnél fogva magamat arra hivatottnak nem tekinthettem hogy önmagamtól ily fontos kérdésben programmot készítsek. A váratlan esetek véletlen találkozásából történt tehát, hogy Széchenyi nézeteinek gyarló redactorává lettem, és megíratott ekképen a második levél, mely augusztus 22-dikéről volt keltezve. A benne foglalt javaslat, a pactum conventumra támaszkodva, a magyar alkotmánynak visszaállítását, a kormányhatalomnak a pragmatica sanctio értelmében gyakorlását követelte, a megyei municipális szerkezetet a magyar alkotmány sarkköve gyanánt tüntette föl, az ország integritásának helyreállítását, a magyar nyelvnek mint állami nyelvnek törvényes használatát, az idegen hivatalnokok eltávolítását s az országgyűlésnek, melyen a koronázás véghez viendő, egybehivását sürgette. Az országgyűlés tagjainak megválasztását illetőleg, valamint a törvényhatóságok életbe léptetésére vonatkozólag, a jogegyenlőség elvénél fogva, általános census megállapítását javasolta, s a főrendiháznak időszerű reformját ajánlotta. Az imígy vázlatosan feltüntetett javaslat tehát lényegileg a reformált 47-diki alapra vezetett vissza. De a nagy szellem, mely azt sugallta, az előrehaladott kornak vívmányait számba véve, általában a modern jogállamnak jogosult követelményeit kielégíteni, a szabadelvű eszmék diadalát egészséges fejlődés útján, előmozdítani kivánta.Szeptember 8-dikán és 14-dikén vettem gróf Széchenyinek értesítéseit, hogy a leveleket gróf Rechbergnek megküld
ötte; csakhamar Bécsbe felidézett, tudtomra adván, hogy a miniszter velem beszélni kiván, s egy szeptember 14-dikéről kelt levélben az utóbbival szemben követendő eljárásomat és magamtartását illetőleg részletes utasításokat adott. Szeptember 20-dikán és 21-dikén kihallgatáson voltam, előbb a külügyérnél, később báró Hübnernél. Mindketten udvariasan fogadtak, előadásomat türelmesen meghallgatták, egy és más tekintetben kérdéseket intéztek hozzám, de a meritumra nézve nem nyilatkoztak.Darab ideig gróf Széch
enyi bevárta, hogy minő eredménye lesz e lépésnek. Minthogy azonban válasz nem érkezett, a javaslatot elejtettnek tekintvén, arra határozta el magát, hogy azt Lipcsében kinyomatja, s ez uton a közönség tudomására hozza. Néhány példány november közepe táján bizalmas körökben kiosztatott, a kiadás egészben a bécsi rendőrség által lefoglaltatott. Széchenyi István grófnak a javaslat Rechberghez juttatása és kinyomatása tárgyában hozzám intézett nyolcz levele kezemnél van.Kétségtelen, hogy gróf Széchenyi István
nak már október havában biztos tudomása volt arról, hogy Deák Ferencz a kiegyezés dolgában vele egyet nem ért, s én magam közvetlen tanuja voltam annak, hogy e tudat őt nagyon bántotta. Ugyancsak október havában a magyar lapok a Kazinczy-ünnepély lefolyásáról szóló híreket közölték. Nagy hatású toastokat mondott Deák Ferencz ez alkalommal a hazára s a nagy hazafira, gróf Széchenyi Istvánra. Ennek fonalán fel is szólíttatott gróf Széchenyi, írjon Deáknak, és használja fel ezen incidenst a köztök fenforgó nézeteltérések kiegyenlítésére.Deczember havában névtelen röpirat jelent meg: «Offenes Promemoria an Seine Majestät», melyet Széchenyi tollából eredőnek mondottak, s a melynek tartalma a Lipcsében megjelent röpirat tartalmával lényegileg megegyezett. Egy példányt belőle a gróf maga adott át nekem. Kevéssel utóbb a bécsi rendőrség korlátozó rendszabályokat alkalmazott, melyeknél fogva gróf Széchenyinek a bécsi és magyar politikai körökkel fentartott összeköttetései félbeszakíttattak.
1860. ápril 8-dikán a nagy
férfiú megszünt élni. A megrendítő hír gyászba borította az egész országot.1860. október 20-dikán kiadatott az ezen napról elnevezett ismeretes diploma.
1860. november havában, tehát egy évre a történtek után, melyeket elbeszéltem, a Pesti Napló, Deák Fe
rencznek azon időben elismert organuma, proclamálta a 48-diki alapot s e pillanattól kezdve az egész nemzet Deák Ferencz lobogója alá sorakozott.»
Jegyzet
Szövegét e gyüjtemény szerkesztője nem találta meg. Megküldötte a róla folyt vitát Kossuth Lajosnak azzal a kéréssel, hogy ha képes reá, közölje vele, mi volt indítványában. Kossuth Lajos felelete ez volt: «Sajnálom, de teljességgel nem emlékezem a dologra; hanem Deák Ferencz második beszédében világosan meg van említve, hogy mi volt vezéreszmém.» [VISSZA]