CÍMLAP
|
TARTALOM, ISMERTETŐ |
Tartalom
Ajánlás
Plosszer Ferenc és a pápai plébániatemplom Historia Domusa 1848/49-ről
Plosszer Ferenc káplán feljegyzései 1848/49-ről
Rövidítések és irodalomjegyzék
Ismertető
A nagykanizsai születésű Plosszer Ferenc (1815-1877) közel három esztendeig - 1848-1850-ben - Pápa városában volt káplán, és az itteni római katolikus nagytemplom, illetve a Szent István plébánia historia domusát vezetve megörökítette 1848-1849 helyi eseményeit. Műve nélkülözhetetlen forrása a város, illetőleg az észak-dunántúli térség 19. századi történelmére irányuló kutatásoknak, ugyanis hitelesen, tárgyilagosan rögzítette az eseményeket. Nem volt rajongó forradalmár, ugyanakkor hazafiként természetesen rokonszenvezett a nemzeti szabadság eszményével, noha a haza fölemelke- dését a dinasztiával együtt képzelte el. Elítélte a katonai vagy politikusi babérokra törő egyházi személyeket; nagyon objektíven, illúzióktól mentesen közelítette meg kora eseményeit és személyiségeit. Fölfogására leginkább a humanizmus, a keresztényi emberszeretet jellemző, és nem utolsósorban a pápai lokálpatriotizmus, valamint az a képesség, hogy a látszólag jelentéktelennek tetsző jelenségek mögött fölfedje a lényeget, a mélyebben fekvő értelmet.
A szerző, Hermann István alapos bevezető tanulmánya után következő följegyzések első bekezdései visszautalnak a francia forradalom szabadságeszményeire, majd Plosszer tudósít a pozsonyi országgyűlés fejleményeiről, a magyar küldöttség Bécsbe utazásáról, és március 15-e eseményeitől kezdi meg pápai krónikáját. Sok-sok apróságot jegyez föl, pl. szól a kokárdák megjelenéséről, a március 16-i ünnepélyről és díszkivilágításról, a szabad sajtó helyi kiadványairól, az eseményeket befolyásoló személyi- ségekről, megemlíti, hogy az új igazságügyminiszter, Deák Ferenc átutazott a városon stb. Különösen érdekesek és tanulságosak azok a jegyzetei, melyek a többször gazdát cserélt város mindennapjait és a lakosság reakcióit rögzítik; nemkülönben izgalmas a szabadságharc leverését követő első időszak történéseinek bemutatása. Az értékes - mellesleg jó stílusban megírt - forrásmunkát számos fakszimile, reprodukció illusztrálja, igen bő jegyzetapparátus kíséri, imponáló bibliográfia zárja. - Főképp történészek, helytörténeti kutatók érdeklődésére számot tartó kiadvány; Veszprém megyében helyismereti törzsanyag.
Forrás: Új Könyvek adatbázisa, 1994-2000
szerk.: Könyvtári Intézet
http://www.ki.oszk.hu/szervezeti-gyio.html#uk