Előszó

A magyar nemzet ezeréves történetének legvéresebb küzdelmét az 1914-18. évi világháború képviseli. Ezt az öt éven át huzódó óriási harcot az osztrák-magyar monarchia keretében elhelyezkedett Magyarország katonái a monarchia hadszervezetében rejlő okoknál fogva túlnyomó részben osztrák hadvezérek parancsai alatt és az "osztrák" jelző alá foglalt nép fajok harcosaival közösségben vívták meg.

A harc célja a monarchia megmentése és egyben Magyarország területi épségének megóvása volt. Ezen az igazságon nem változtat az a tény, hogy ennek a hosszabb időre kétségtelenül elkerülhetetlen, de esetleg bizonyos ideig még 1914 után való időre elodázható önvédelmi harcnak éppen 1914-ben való megkezdését a monarchia külpolitikájának intézői akarták, felhasználva ürügyül a monarchia trónörökösének Szarajevóban történt meggyilkoltatását. Akarták azért, mert az általános külpolitikai helyzet alapján ezt az időpontot és alkalmat kedvezőnek találták az említett gyilkosságban részességgel gyanusított Szerbiával való leszámolásra, noha számolni kellett azzal, hogy a leszámolás kapcsán esetleg a monarchia minden ellenségével meg kell mérkőzni. Csupán Magyarország miniszterelnöke, Tisza István gróf foglalt határozottan állást a háború kirobbantása ellen, még pedig azért, mert ellentétben a monarchia többi külpolitikai vezetőivel a mérkőzésre való időpontot a pillanatnyi erőviszonyok alapján kedvezőtlennek ítélte.

A sors úgy akarta, hogy Tisza ettől az álláspontjától később eltérjen. A háború kitört. A monarchia minden ellensége fegyvert fogott. A küzdelemben Magyarországnak közel másfél millió katonája hullatta vérét.

Ennek a rettenetes vérontásnak hadvezetési hátterét kivánjuk ebben a könyvben ismertetni.