Hidas Antal (1899–1980)

Hidas Antal költőként és prózaíróként jelentős személyisége a magyar munkásmozgalomnak és a szocialista irodalomnak. Mint sok kortársából, belőle is a századfordulót követő történelmi események, a forradalmi eszmék iránti aktív elkötelezettség formált írót. Alkotói pályáját döntően eszmei helytállása, közéleti megbízatásai, az emigrációs évek eseményei, a Szovjetunióban eltöltött több mint három évtized határozta meg. Mindennek következményeként tudatosan fordult a számára mindvégig kiapadhatatlan forráshoz: önéletrajzi élményeihez és a történelem, a munkásmozgalom eseményeihez. Mindvégig ez volt az az eszmei és érzelmi bázis, amely spontán erővel alakította ki verseinek és regényeinek őszintén elkötelezett hangnemét.

Lírikusként indult a Tanácsköztársaság bukása után. Versei nyitották meg azt a csaknem másfél évtizedes periódust, amelynek során kommunista költővé vált és politikus költészetével a proletárlíra egyik számottevő alakja lett. Lelkes hittel vállalta a közéleti költő szerepét és felelősségét. Azonosult azzal a jelszóval, hogy a {528.} "művészet is fegyver". Versei agitatív célokat szolgáltak, olyannyira beilleszkedtek a korszak agitációs költészetének leghatékonyabb áramlatába, hogy nem egy verse itthon névtelenül, népdalként él tovább (Folyik a pör, 1930; Sűrű csillagos az ég, 1932; A gyarmatok kiáltanak, 1933). Ez az agitációs, közösségi költészet azonban háttérbe szorította a művészi szempontot és a személyes hangnemet. Ebben a vonatkozásban mély változást a Szovjetunióban átélt személyi kultusz, a fasizmus és a háború megrázó eseményei hoztak lírájába. A régi forradalmár hithez és felelősségtudathoz mind harmonikusabban illeszkedtek a személyes motívumok, a magánember érzelmei. Az agitatív, népies hangvételtől a futurizmuson, az expresszionizmuson és a konstruktivizmuson át jutott el a visszafogott, szikár, aforizmaszerű kifejezésmódhoz.

Prózaíróként is jelentős volt: a Ficzek úr című regényével az emigrációban kifejlődő magyar szocialista realista irodalom egyik jelentős művét írta meg. Kun Béla szerint a Ficzek úr a klasszikus szocialista regényforma egyik rangos alkotása, s része a nemzetközi szocialista irodalomnak is. Hidas Antal epikusi rangját – annak ellenére, hogy a Ficzek úr csak egy regénytrilógia első darabja – ez az első, monumentális regény szabta meg. A regény kéziratának viszontagságos sorsa volt. Az emigrációs évek alatt, 1929 és 1935 között magyarul írta meg, először azonban oroszul jelent meg 1936-ban. A személyi kultusz idején a regény magyar nyelvű, eredeti kézirata elveszett, s bár más nyelveken már számos kiadást megért, itthon Makai Imre fordításában három évtized késéssel, 1966-ban adták ki. Így előzhették meg a Ficzek úr hazai megjelenését a regénytrilógia további kötetei, a Márton és barátai (1959) és a Más muzsika kell (1963). A regényciklus eszmei és szociográfiai igényességgel felvázolt társadalomrajzot ad, mely átfogja a századforduló és a tízes évek eseményeit: az első világháború kitöréséig terjedő időszakot, 1914 nyarát és őszét, a Monarchia összeomlását, az imperialista háború következményeit. A regényfolyam ideológiai korkép is: a magyar munkásmozgalom kialakulásának útját, a munkásosztály öntudatra ébredésének felemelő folyamatát illusztrálja.

Ficzek úr tragikomikus, feltörekvő kispolgár, aki hol bizakodón, hol elszánt keserűséggel küzd azért, hogy családját jobb anyagi körülmények közé juttassa. Rögeszméje az önálló érvényesülés, de folytonos kudarcai során sem vesz tudomást azokról a történelmi és politikai mozgásokról, amelyek meghiúsítják kisszerű, Don Quijote-i elképzeléseit. Ficzek urat azonban nemcsak politikai tájékozatlansága, félelme a proletarizálódástól és az önállóságba vetett naiv hite gátolja meg az általa elképzelt felemelkedésben. Kiszolgáltatottságának valódi okaként az író a nagytőke hatalmára, a szociáldemokrata vezetők opportunista magatartására utal. Schnitter Géza, a szociáldemokrata vezér negatív szerepe jelzi, hogy a munkásosztály hibás irányításáért a szubjektív érdekeket előnyben részesítő, elvtelen vezetők a felelősek. Az író a nemzetközi kommunista mozgalom egyoldalú, téves nézeteit visszhangozza, amikor a szociáldemokráciát teszi meg bűnbaknak Schnitter Géza személyében. A forradalmár magatartás eszményített hőstípusa a tragikus sorsú Novák György vasesztergályos, aki éppen Schnitterék hibáit látva ábrándul ki a mozgalomból, meghasonlik, s anarchista lázadóként pusztul el egy éjszakai verekedésben. A haladó eszmékhez, a forradalomhoz vezető helyes utat az {529.} ifjúság, Ficzek úr gyermekei és társai találják meg. A magyar proletariátus új vezető osztályának ígéretei ők, akik eljutnak a forradalom szükségszerűségének felismeréséhez. A Márton és barátai és a Más muzsika kell ennek a kamasz- és ifjúkori elszántságnak a proletárforradalomhoz, a harchoz vezető folyamatát mutatja be.

A regénytabló tervezett folytatása – feltehetően a Tanácsköztársaság eseményeinek története – már nem készült el, de Hidas nagyigényű regénytrilógiája így is tanúsítja különleges írói felelősségtudatát és epikus igényességét. Alkotói pozíciójának uralkodó vonása az egyensúly megőrzése. Munkáját az arányos szerkesztés, a koncentráció, a tömörítésre való törekvés jellemzi. Természetes hitelességgel támaszkodik arra a közegre – a kisvárosi miliőre –, amelyet legjobban ismer.

Élete utolsó éveiben műveinek magyar kiadásán dolgozott, folytatta műfordítói tevékenységét (Tengerektől – tengerekig, 1960; Felhők kiáltanak, 1976). Utolsó versei, önéletrajzi írásaihoz és memoárköteteihez (A Városligettől a Csendes-óceánig, 1968; Világot járt sorok, 1973; Szólok az időhöz, 1979; Nagy hegyeknek ormán, 1979) hasonlóan összegező számvetések. Memoárkötetei a forradalmi eszmék és az irodalom szoros kapcsolatát bizonyítják. Hidas Antal számára mindez az emigráció miatt katartikus élmény volt. A hosszú távollét a magyar és az orosz-szovjet kultúrában egyaránt honossá tette, küldetéstudata és felelősségérzete is – ahogyan erről maga is beszámol – ilyen kettős kötődés vonzásában érlelődött. Önmagáról, belső konfliktusairól ugyanakkor keveset beszél, szándékosan marad a háttérben, szerény közvetítői minőséget szán inkább magának. Így visszaemlékezéseinek nagyobbik része a szellemi elődökkel, a forradalmár író- és költőtársakkal, harcostársakkal foglalkozik. Megemlékezik Bruno Jasienski internacionalista forradalmár költőről, tiszteleg Mikitenko, Nyikolaj Aszejev, Martinov és Tyihonov emlékének. Megírja azt a rendkívüli eseményt, amikor tízéves távollét után, 1931-ben Gorkij hazaérkezett. Felidézi megismerkedését, találkozásait Majakovszkijjal. A visszaemlékező portrék sorában a harminc esztendős barátság meghittsége, bensőséges hangneme miatt rendkívüli jelentőségű Fagyejevről írott megemlékezése. Szavakból kívánt emlékművet formálni a legnagyobb barátnak és harcostársnak. Hangneme kétféle: részint a megindítóan kedélyes könnyedség, másrészt a drámai tömörség jellemzi. Élethűségre törekedett, a szó fizikai értelmében kívánta leírni Fagyejev külsejét, mozdulatait, szokásait. Rendkívüli aktivitását, munkabírását és a barátoknak is szánt kitartó hűségét (a legnehezebb időkben) rezignált csodálattal idézi. A portrét Fagyejev végzetes tettének, öngyilkosságának megrendítő leírása zárja. Visszaemlékezései között megtaláljuk Zalka Máté, Karikás Frigyes, Kun Béláné, Uitz Béla, Mácza János és Bartók Béla emlékportréit is. Hidas Antal nemcsak a mindig nagy élményt nyújtó találkozásokról kívánt írni, hanem értékelő véleményét is igyekezett megfogalmazni, így nem ritka efféle írásaiban az olvasónapló forma vagy a kitérőként beillesztett verselemző részlet sem.