Magyarázkodással kell kezdjem: hogyan lehetséges az, hogy egy ilyen nagy múltú intézmény, mint a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei, amely magában foglalja az évszázados hagyományokkal rendelkező egykori Főiskolai Könyvtárat és az Egyházkerületi Levéltárat, csak most lát neki voltaképpeni elsőrendű feladatához, az itt őrzött történeti források szisztematikus feltárásához és kiadásához?

Akik közelebbről ismerik Gyűjteményünk történetét, különösen is a II. Világháborút követő évtizedeket, azok számára talán kézenfekvő a válasz: nemhogy forráskiadásokra nem gondolhattunk, örültünk, hogy a Gyűjtemény egyáltalán megmaradt. Nem osztom azt a sokak által hangoztatott nézetet, miszerint egyházunk minden nyomorúsága az elmúlt fél évszázadra vezethető vissza, az viszont kétségtelen, hogy intézményünk esetében jelenlegi állapotunk (sajnos) jól tükrözi mindazt a történelmi hátratételt, melyet kényszerűen el kellett szenvednünk. Csoda, hogy megmaradtunk, s hogy útszélre vetetten ugyan, de képviselhettük a Pápai Református Kollégium történeti folytonosságát. Így hát merőben igazságtalan és méltánytalan lenne ilyen típusú szakmai műhelymunkákat, mint ez az induló sorozat is, számonkérni elődeinktől. Sőt, Isten iránti hálával mondunk köszönetet mindazokért a munkatársakért, akik igen nehéz, sokszor megalázó, és a Gyűjtemények fejlődése szempontjából emberileg kilátástalan körülmények között is őrizték, gondozták az itt található történeti anyagot.

A 80-as évek végén, 90-es évek elején bekövetkezett nagy történelmi változások felkészületlenül értek bennünket. Nemcsak abból a szempontból, hogy ilyen mélyreható és főleg ilyen gyors változásokra sem a magyar társadalom általában, sem az egyházak nem számítottak, hanem abból a szempontból is, hogy nem történhetett meg a szakmai felkészülés a kedvezőbb politikai és anyagi körülmények által immár lehetővé vált műhelymunka továbbfolytatására. Ennek okai egyebek között a latinos műveltségeszménytől való eltávolodás, az évtizedeken keresztül sulykolt egyoldalú történelemszemlélet, az egyházak elzárása a tudományos közélettől, minek következtében ma szomorúan állapíthatjuk meg, hogy egyházunkból teljességgel hiányzik egy olyan klasszikus műveltségű (laikus vagy lelkészi) réteg, amely a szakmai utánpótlás bázisa lehetne. Az égető szakemberhiány sajnos még hosszú időre behatárolja egyébként meglévő lehetőségeinket.

Középkori okleveleink kiadása egyúttal egy új sorozat indítása is, amely, mintegy a fentieket megcáfolandó, mégis csak arra a reménységre épül, hogy fokozatosan sikerül majd behozni sokirányú lemaradásunkat. Igen, reméljük, hogy ezzel az új sorozattal is, mint ahogyan a másikkal is (Kutatási Segédletek, szerk. Mezei Zsolt) hozzájárulhatunk ahhoz, hogy az itt tárolt történeti anyag a szakmai érdeklődés számára még inkább elérhetővé váljék, s hogy a szisztematikus feltárás eredményeként még tisztábban lássuk és láttassuk gyűjteményünket.

Ami pedig a szakemberhiányt illeti: amíg, ha nem is sokan ugyan, de vannak még olyan szakemberek, mint Köblös József történész-levéltáros, akinek magas színvonalú munkája révén e kötet megjelenhet, addig van okunk bizakodásra, helyenként borús hangulatú helyzetértékelésünk ellenére is.

Köntös László református lelkész, gyűjteményi igazgató