A szerző előszava

Mivel egyáltalán nem célom megtéveszteni az olvasót, rögtön itt az elején, még mielőtt nekilátna a könyv elolvasásának, el kell mondanom néhány nagyon lényeges dolgot; ezek hiányában ugyanis a mű élvezhetetlenül zavaros benyomást keltene (bár meglehet, így is ezt fogja tenni), és akkor pontosan az ellenkezőjét érem el annak, ami eredetileg a szándékomban állt.

Noha sok helyen megjelölöm a cselekmény színhelyét - városokat, falvakat és hegyeket, sőt, még magát az országot is, - ez a regény egyáltalán nem Amerikában játszódik. Műfajának, a fantasztikumnak sajátosságai követelik meg, hogy ne magyar nevekkel lássam el a szereplőket, mert úgy azok könnyen nevetségesnek hatnának. A helyszín azonban, amelyről írok, nagyon is a hazám, főként azoknak a problémáknak a tekintetében - itt a jogi és a politikai fejtegetésekre gondolok -, amelyek itt-ott felbukkannak a történet folyamán.

Keserédes fantasztikum - én ezzel a két szóval jellemezném a történetet. Az a világ, amelyről szól, véleményem szerint nagyon is valós, bár sokan nem hisznek benne. Azok azonban, akikről és akiknek szól, már régóta abban a világban élnek, velem együtt.

Nem vagyok biztos benne, hogy sikerült tökéletesen visszaadnom mindent, amit szerettem volna az olvasó elé tárni. Mindenesetre szavamat adom, hogy nagyon igyekeztem. Többre, sajnos, nem tellett.

A történet maga meglehetősen szabad szájúra, néhol egyenesen trágárra sikeredett - de hát az élet is pont ilyen. Sehol sem törekedtem egységességre: a dialógus stílusát mindig az adott szituáció határozta meg. John Irwingtől lestem el ezt a technikát; érzésem szerint ő is azon a véleményen van, hogy az ember vagy leírja a dolgokat úgy, ahogy vannak, vagy hagyja inkább az egészet.

Az első rész első fejezetében van egy történet, amelyet az egyik főszereplő, Ralph alkotásaként mutatok be. Ez a történet eredetileg nem kapcsolódott szorosan ehhez a meséhez, utólag illesztettem bele. Nos, ezt a történetet szeretném így, külön mindentől annak a nőnek - egykori tanáromnak - ajánlani, akitől az első komoly bátorításokat kaptam az írással kapcsolatban. Örök hálára kötelezett, és úgy érzem, ennyivel mindenképpen tartozom neki.

Azok a fiatalok, akiket felvonultatok, bármennyire is meglepő a dolog, nagyjából valóságos személyek.

Az író egy olyan furcsa lény, aki amellett, hogy folyamatos grafomániában szenved, megpróbálja a saját életében összeszedett tapasztalatokat, élményeket véleménnyé transzportálva valamiféle félig-meddig idegen környezetbe helyezve leírni -, vagyis megszabadulni a fejében keringő gondoktól az alkotásvágyra hivatkozva a dolgok elidegenítésének eszközével.

Én magam is pont így vagyok ezzel; a regény szereplői ennek az elidegenítésnek a végtermékei. Ha a fantasztikus részleteket nem számítjuk ide, a szereplők valamennyien közelebbi-távolabbi ismerőseim, és némelyikükkel valóban megtörténtek a regényben előforduló események. Amennyiben valamelyikük (minden jószándékom ellenére is) magára ismerne, és ez sértené, előre is bocsánatot kérek tőle. Remélem, nem adtam ki senki titkait, és nem bántok meg senkit ezzel.

Utoljára még arra kérném az olvasót, hogy ne ennek a regénynek a hatása alapján ítélje meg a világot, amelyben él. Minden identitás egy külön világegyetem; minden emberi lélek maga is egy makrokozmosz. Amit itt leírtam, az egy olyan világ, amely egyre inkább a totális káosz felé tart; s az odavivő úton sorban veszni hagyja az Ember erényeit és értékeit; ám mindezek ellenére igenis tud gyönyörű lenni, ráadásul van egy olyan tulajdonsága - amely kiemelkedik az összes többi közül -, nevezetesen az, hogy pótolhatatlan. Pótolhatatlan, mert ideális terep minden tanulni és megfigyelni vágyó lélek számára.

Ez a regény azokról szól, akik, ha nincsenek is mindig tudatában, de egész életüket ezen erények megőrzésére tették fel.

amt