Előszó (részlet)

A Föld a mi anyánk, vallják az indiánok, és vallja, vallotta megannyi természeti nép, szibériai rokonaink épp úgy, mint magyar őseink. Ez az anya - az anyaföld - több, mint lábunk alatt a talaj. Mint a mítoszokból kiderül, hozzá tartoznak a növények és az állatok, az egész természet. Az anyaföld szüli meg az életet, és hozzá tér meg minden élő, amikor pályája bevégeztetett. A természeti ember, a hagyományos társadalmak embere anyaként is bánt a földdel és a természettel, legjobb tudása szerint. Meg nem merte volna bántani soha, s amit elvett, elfogadott tőle, azt megköszönte, és igyekezett adni valamit cserébe. Rítusaival bizonygatta, hogy csak annyit vett el, amennyire feltétlen szüksége volt. Aztán eljött a történelmi idő, amikor az anyaföldből talaj, adományaiból nyersanyag lett és termény. Az ember - elsőnek a fehér ember - elhatározta, hogy legyőzi, uralma alá hajtja az anyaföldet. Szakszerűen ma "környezetnek" hívják ősi rokonságunkat: "szennyezik", és a "szennyezés" ellen újabban "védekeznek". Mert ismét történelmi pillanathoz értünk: környezetünk másik korszerű neve, az "ökoszisztéma", az ősi egymásrautaltságot fejezi ki, az ökológia pedig e kölcsönös kapcsolatok tudománya. Aki Földanyáról vagy ökoszisztémáról beszél, annak világos: a környezet szennyezése magunk mérgezése, a védekezés pedig önvédelem.

Ez a gyűjtemény a környezet szennyezéséről szóló újabb angol nyelvű irodalmat szemezte ki. Nemcsak a szakembernek szól, hanem a laikusnak is; vagyis mindenkinek. Azoknak, akik már felismerték, hogy a környezet állapota nemcsak tudósok, mérnökök, közgazdászok és politikusok ügye; és azoknak, akik még nem.

A kérdésnek megvan hazai földön is a maga szakirodalma, és az utóbbi években egyre többet foglalkozik vele a riportírás és a publicisztika is. E könyv egyiket sem kívánja és tudja gyarapítani. De a két igyekezet, a szakembereké és az újságíróé, íróé - vagyis a közvéleményé - nálunk még nem találkozott. A szakemberek úgy érzik, nem foglalkozhatnak - szakmájuk játékszabályainak megszegése nélkül - a környezetszennyezést mozgató társadalmi és politikai beidegződésekkel, rosszabb esetben pedig azzal áltatják magukat és bennünket, hogy a tudomány minden bajra megoldást hoz majd. Pedig a tudomány sosem dönt. Megoldásokat javasol, és legfeljebb, mint az atomtudósok dilemmája mutatja, a maga továbblépéséről lehetnek kételyei. A közvélemény nemes szándékai viszont többnyire a sopánkodásba és a kétségbeesésbe fulladnak nálunk. Miután hazánkban semmilyen szinten nincs átfogó ökológiai oktatás az iskolákban, a közember nem tudja áttekinteni a környezetszennyezés folyamatait és arányait, és nincsen kellően tájékoztatva még a veszély helyi formáiról sem, arról, hogy őt közvetlenül milyen káros hatások sújthatják, ahol dolgozik és ahol lakik.

Szükség van tehát olyan áttekintésekre, amelyekből kiderül, hogy a természet kisebb és nagyobb körforgásaiba hogyan avatkoznak bele az emberi tevékenység kísérő hatásai és végtermékei, de arra is, hogy megértsük azokat a rendíthetetlennek tartott modern hiedelmeket, amelyeknek feladása nélkül nincs reményünk az utolsó nap elkerülésére.

Kodolányi Gyula