Ismertető

Alföldy Jenő:
Hétköznapi Orfeusz

Baranyi Ferenc: Anti-Orfeusz K.u.K. Kiadó, Budapest, 2000

"Idejekorán kivívott sikerei és támadtatásai óta Baranyi Ferenc szívesebben veszi, ha vitatják élesre fent poénjait, heves versriposztjait, mint hogyha szavait találgatni kellene, csűrve- csavarva mentegetni, bizonyítványát magyarázni azok tetszésére, akiknek van mit félteniük az egyenes beszédtől. Anti-Orfeusz című, könyvészeti szempontból is feltűnően szép kötetét olvasva mégis azt veszem észre, hogy szavainak nemcsak telibetaláló ereje és közvetlen hatása van, hanem gazdagodó mögöttes tartománya is, amelyen jó elgondolkozni. Újabban főleg épp az elgondolkoztató hatásáért keresem Baranyi verseit azokon a fórumokon, amelyeken még a költőhöz méltó gyakorisággal közlik őket.

Furcsa kényszer című versében mintha azt mondaná: nem ismerik valójában. Nem azt az embert, nem azt a szellemiséget fogják elbúcsúztatni sírjánál, akinek ő tudja magát. Mondatja vele ezt a tapasztalat, mely szerint a költők legtöbbjét holtában is félreértik vagy félremagyarázzák, József Attilát éppúgy, mint Villont, s Adyt éppúgy, mint az általa megénekelt Szapphót. És mondatja vele az is, hogy őt magát hányszor s hányféle módon félreértették már, amikor a baloldali demokratikus ellenzékiség egy sajátos útját járta, mindig a jobbítás szándékával. Én ma is ugyanazon ellenzékiség pozíciójában látom: ugyanazokra az elődeire, ugyanazon klasszikusokra hivatkozva bírálja türelmetlenül a társadalmi viszonyokat, mint a "létező" szocializmus korában. Ma elég gyakran a régebben bírált "létezőre" is hivatkozik. E viszonylagosságnál meggyőzőbb, amikor a régiek, az 1945 előttiek álmaira és tudatos terveire utal, melyeket még nem kormozott be gyarlóság, bűn és árulás - olyasmi, amit a költő A rendszerváltás hiteles története címmel mutat be példázatszerűen.

Új versei közül kiemelkednek azok, amelyek a szerteágazóan művelt költő irodalmi, képzőművészeti és zenei élményein átszűrve közvetítik markáns véleményét a világ dolgairól, s így mutatják fel régóta ismert poétikai készségét, abszolút jártasságát a legváltozatosabb kötött formák területén. A sixtusi Krisztus című vers csupa-csupa tagadás: kilenc nem tiltakozik az ellen, hogy a megváltás - vagy legyünk szerényebbek: a jobbítás - a tanok szolgai követésével és a naiv tündérmesék hitével kezdődik. A makacsul és csakazértis messianisztikus vers Michelangelo atletikus Krisztusát vizionálja és igenli a Sixtusi Kápolna freskójáról, az Utolsó Ítélet kihirdetése közben. "Ez az eltökélt fiatalember / ha kell, saját tanait üti arcul, / hogy végül az arcátlanság lakoljon" - a sok nem közt ez az igen ragyog föl. A költemény most is megmutatja Baranyi egyik legjellemzőbb eszközét, a köznyelvi szólások és közmondások szerves alkalmazását, amelynek klasszikus példáit Aranytól ismerjük: "György azon van, hogyan ásson ennek vermet" - mondja Lajos király a Toldi végén a két testvér közti igazságtétel alkalmából, s mi már kimondatlanul is tudjuk a folytatást: György esik a Miklósnak ásott verembe. Baranyi így fordít egyet a locus communison: "S kenyér-válasz nélkül a kődobálók / is éhen vesznek valamennyien majd" - így lesz a "ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel" eretneke, dogmák helyett azon alapigazság képviselője, amelyet a rászorulókat jóllakató Jézus óta vall minden igaz demokrata.

Vannak a kötetben halkabb szívhangok is - engem különösen a Talány ragadott meg, Ady Párizsban járt az ősz című sanzonjának parafrázisa. Van humoreszkje is - az egészségéhez ragaszkodó, öregedő hedonista vallomása ilyen, az Óda gyógyszerészemhez. Van humorral színezett vallomás arról, hogy egy valóságos megahárem birtokában is immár csak egyhez akar hű lenni Don Juan utóda, aki az egész női nemnek volt sírig hűséges híve. (Bravúros szonettkoszorút font a költő, hogy műve a férfihiúság legyezésére is minél alkalmasabb legyen.) Van sanzon a jussát követelő szerelmesről is - Edit Piafra emlékezik a patetikus mű.

Emberi számítás szerint e kötetnek még nagyobb sikert kellene aratnia, mint máig top-listás korai köteteinek. De vajon van-e ma létjoga az "emberi számítás"-nak?

Könyvsarok.Könyvpiac 2001. XI. évf. január-február