Tétel adatlapja
CÍMLAP
Bodosi György
Antik játékok

TARTALOM, FÜLSZÖVEG



Tartalom

Aszklépiosz (dráma négy felvonásban)
Xanthippé (dráma négy felvonásban)
Athéni hetérák (dráma három felvonásban)
Megarai fügék (egy felvonásos dráma)
Töltsön egy napot Héraklésszel (rádiójáték három részben)
Lokriszi Áiász (drámai játék öt részben)
Anakreon Dörgicsén (sánta verse hexameterekben)
Sirmiói dialógus
A padre és a tenger (film-novella)
Horváthy György: Színpadra, filmre termett művek



Fülszöveg

Bodosi György első írása - egy Berzsenyiről szóló tanulmány - ötven esztendővel ezelőtt jelent meg a Válasz utolsó számában. Ekkor orvosi tanulmányait egy időre megszakította. A Kelet-európai Tudományos Intézetben dolgozott, ahol Bibó István szárnyai alatt tucatnyi ifjú tudósjelölt talált feladatot. Itt kapott először ösztönzést arra, hogy később időszerű szociográfiai kutatásokkal is foglalkozzon.

1950-ben avatták orvossá és mindjárt vidékre küldték. Három évig a veszprémi kórházban, majd egy Balaton-felvidéki községben, Pécselyen körorvosként dolgozott. Vidéki magányát az oldotta, hogy 1958-ban megismerte a Tihanyban lakó Illyés Gyulát. 1964-ben már az Ő előszavával jelent meg Az öröm szavai című verseskötete. Keveset írt és még kevesebbet publikált. Az Antik játékok címen most megjelent kötetben szereplő írásokat is a hetvenes évek táján vetette papírra. A klasszikusok társaságával igyekezett feloldani írói magányát. A múlt alakjait idézve próbált új gondolatokat és érzéseket kifejezni.

A szerkesztő


×